Tarr Dániel
- Encyclopaedia of Hermetic Magic and Occultism -
1995.
A | B | C | D | E | F | G | H | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | Z
A Mágikus Lexikon egy 1995-ös "projekt" és azóta formálódik nagy lassúsággal. Noha egyre több befejezett szócikket tartalmaz, sajnos sok a befejezetlen, hibás vagy hiányos szöveget tartalmazó bejegyzés is. Egyszer talán majd teljes formájában is elérhető lesz...
OKKULTIZMUS: Az okkultizmus (a ’titkos, rejtett’ jelentésű latin occultus szóból) a természetfeletti erőkkel és a szellemvilággal kapcsolatos ismeretek összefoglaló elnevezése, amely magában foglalja az ezoterikus nézetek, kultuszok és varázsló-jósló praktikák teljességét. Az okkultista ismeretek azon az elgondoláson alapulnak, hogy a világ osztatlan és oszthatatlan egység, amelyben minden dolog kapcsolatban áll egymással, de eme célszerű és szükségszerű kapcsolatok természete nem írható le az érzékszervekkel tapasztalt fizikai világ tér- és időbeli kategóriáival. Ezek szerint a kézzelfogható világon túli dimenziók megismerése egy magasabb rendű tudáshoz vezet el, s a beavatottak számára egy tökéletesebb, teljesebb létállapotot nyit meg, akik ezáltal képesek a titkos természetfeletti erőket mozgásba hozni és céljaiknak megfelelően irányítani. Több, a mágiával rokon praktika sorolható ide, egyebek mellett a rossztól való védelem, a szerencsét hozó segítség vagy a természetfeletti hatalmakkal való kommunikáció, illetve ezek irányítása.
A nyugati gondolkodás hagyományosan pejoratív értelemben kezeli az okkultizmus fogalmát, noha gyökerei az ókori görög műveltségbe nyúlnak vissza. Első megnyilatkozási formáit az elsősorban Püthagoraszhoz kötődő preszokratikus iskolához és a platóni hagyományokhoz köthetjük, de rokoníthatóak az okkultizmussal a különféle misztériumvallások, a hellenisztikus mágia és alkímia, valamint a zsidó kabbala is. A középkorban a katolikus egyház a boszorkányságot és a mágiát a pogányság továbbélésének, illetve az ördög befolyásának tartotta és üldözte, de a humanizmus és a reneszánsz idején újabb virágkorát élte a miszticizmus és az okkultizmus. A közép- és újkori neoplatonisták az ókori görög filozófiát a zsidó misztikával és a keresztény tanokkal ötvözve alkották meg okkultista tanaikat (Agrippa, Paracelsus, Eliphas Lévi, John Dee). Az újkorban – részben Roger Bacon, Giordano Bruno és Emmanuel Swedenborg filozófiai alapvetéseiből kiindulva – olyan okkultista irányzatok jelentek meg, mint a rózsakeresztes mozgalom, a szabadkőművesség, Saint Germain gróf teozófiai rendszere vagy Alessandro Cagliostro miszticizmusa. A 19. században keletkezett egyes kisegyházak és új vallási mozgalmak eszmerendszerére szintén hatott az okkultizmus, összefüggésben a keleti tanok nyugati térhódításával és a New Age mozgalommal; ezek közé tartozik a spiritizmus, az antropozófia, a szcientológia, illetve a különféle modern ezoterikus irányzatok (pl. parapszichológia, bioenergetika).
[Magyar nagylexikon . XIV. kötet, 68–69. oldal (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993)]
OKKULTIZMUS: okkultizmus (a lat. occultum, 'elrejtett, titokzatos' szóból):
1. Elnevezése
Az okkult kifejezést tudományos szempontokkal az Oxfordi Értelmező Szótár szerint először 1545: használták. Az ~sal rokon az →ezoterika, a →mágia, a →boszorkányság, köztük sok az azonosság és az átfedés. A →babona nem felel meg teljesen az ~ tartalmának, annak elterjedtebb, hétköznapi v. népi formáit jelöli.
2. Mibenléte
Az ~ olyan rendszer és gyakorlati tudásanyag, amely egy adott nép, kultúra, vallás általános, közismert rendszere mellett speciális, kevés beavatottnak szóló, titkos eszközöket alkalmaz. Főbb területei: az →alkímia, az →asztrológia (mely sajátos világnézetet és jóslási műfajt is jelöl); a →jóslás egyéb formái (Tarot-kártya, tenyérjóslás, Uija-tábla, Ji King stb.); a →spiritizmus (szellem- és halottidézés); az újabb időkben a channeling, az energiagyógyászat, a Feng Shui, az ufo-hit, a →sátánizmus és a konkrét mágikus rítusok (inga, varázsvessző, varázskard, varázskör, varázsigék, átkok, amulettek, különféle meditációk, mantrák stb.). - Az ~ olyan →hiedelem, melyben a különböző gyakorlatokba vetett bizalom a kozmosznak és titkos erőinek rejtett ismeretére, nem pedig egy istenség ismeretére alapozódik. Az okkult tudás és a mágikus gyakorlat jellemzően a kölcsönös megfelelések eszméjétől függ, amely a legtöbb okkult rendszerre jellemző egység-elméleten (monizmus) alapul, amelyben egyesít mindent: csillagokat, bolygókat, színeket, emberi testrészeket, drágaköveket, távoli eseményeket. A mágia alapelve így szól: „amit itt teszek, az ott is megtörténik”. Az ~ emellett magába foglalja a szellemekbe, a →démonokba, a →tündérekbe, „elementálok”-ba, félistenekbe vetett hitet, amelyekkel azok kerülhetnek kapcsolatba, akik birtokában vannak a megfelelő tudásnak.
3. Eredete
Elterjedt a →vallástörténet racionalista művelői körében az a nézet, hogy minél primitívebb egy közösség és a vallása, annál mágikusabb. Valójában a mágia nem szülője a →vallásnak, csupán rendszeresen megjelenik a perifériáján. Az ~nak és a mágiának 2 forrása: a) a vágy, hogy Istent és a megszokottat megkerülve, rejtett, nem nyilvánvaló módon (itt az ellentét az empírikus-kísérleti tud-nyal!), akár távolból, rövidre zárva a hatáskifejtés útját, a fáradságtól kímélve magát („a karosszékben ülve”) gyakoroljon uralmat, saját hasznát keresve; b) kiválasztott, bölcs emberekbe (guru) vetett meg-megújuló hit, akik be tudnak vezetni abba „a másik világba és titkaiba”. Ezért járnak együtt az ~sal az ezoterikus beavatások és a hatalommal rendelkező, megvilágosodott emberi vezetők tisztelete (guruizmus). -
4. Megjelenési formái
Minden földrész kultúráiban megjelennek az okkult és mágikus gyakorlatok.
a) Az ókori India és Kína holisztikusan gondolkodó (minden Egy) rendszereiben a kutatás megtalálta az európai →gnoszticizmuséihoz hasonló elemeket és gyakorlatokat. Az indiai alkímia „szervesen kapcsolódik a →jógához és tantrához, vagyis a sajátos pszichomentális technikákhoz. (...) Kínában az alkímia közvetlenül kapcsolódott a taoista titkos gyakorlatokhoz. (...) Ny-on pedig a görög-egyiptomi, valamint reneszánsz alkímia rendszerint összekapcsolódott a gnoszticizmussal és a hermetizmussal, vagyis egy titkos, okkult hagyománnyal.” (Eliade: ~ és boszorkányság, 70. o.) A →buddhizmus, mely kezdetben figyelmen kívül hagyta a mágiát, nemsokára feltöltődött ezzel az általános jelenséggel, különösen Kínában és Tibetben.
b) Az európai, ny-i ~ az ősi babiloni és egyiptomi tudásban gyökerezik, mely sajátosan az →újplatonizmus és a gnoszticizmus, azon belül a hermetikus írások (Corpus hermeticum) által maradt fenn és továbbítódott. Hermész Triszmegisztosz mitikus alakja köré rendeződik a kk-ban az ókori anyag, benne az alapvető jelszó: „amint fent, úgy lent”; ez a hagyomány a mágikus művészet talaja. A kk. Eu-ban a zsidóság miszticizmusa, a →kabala tovább erősítette az okkult gyakorlatokat. A reneszánsz idejében kiemelkedik →Paracelsus, J. Reuchlin, Nettesheimi Agrippa, Johannes Trithemius, Valentin Weigel, Jakob Böhme. Itáliában is jelentősek ekkoriban az ~sal foglalkozó újplatonikus filozófusok, köztük Giovanni →Pico della Mirandola, Giordano →Bruno. Az okkult tudás további állomásai a titkos lovagrendek, a 17. sz. titkos bölcsességet ápoló testvériségek, melyek egyike később megkapta a →rózsakeresztesek nevet. A 18. sz. elejétől a →szabadkőművesség továbbít ilyen hagyományokat. 1750 u. alapította a modern spiritizmust a svéd Emmanuel Swedenborg (†1772). Az ő nyomdokait követte a spiritiszta Allen Kardec (†1869). 1850 u. a megerősödött →pozitivizmus, az egzakt tudományosság, a →racionalizmus és a realizmus reakciójaként jelentek meg a miszticizmus, irracionális megismerési formák, a gnosztikus tanok felé forduló törekvések, mozgalmak. - A 19. sz. okkult divat egyik legfontosabb személye Eliphas Lévi álnéven írt. Hasonló fontosságú a Papus álnevet viselő dr. G. Encausse (*1865) munkássága, aki a legtöbb okkult tant magáévá tette, köztük Martinés de Pasqually beavatását, kinek nevével megszervezte a martinita rendet, melynek tagjai közt ismert francia írók is voltak, s egy Stanislas Guaita nevű boszorkánymester. - 2000-: az ~ erőteljes elterjedtsége elképzelhetetlen a Teozófiai Társaság szerepe nélkül, amelyet 1875: alapított Helena Blavatszkij, aki követőivel (Annie Besant, Alice Ann Bailey, stb.) együtt az eu. gnosztikus eszméket az indiai hagyományokkal ötvözte. Egyben elősegítették a keleti vallások nyugati misszióját, s megkezdték egy leendő egységes világvallás igényének terjesztését s annak szervezését, mely a 20. sz. második felében a →New Age mozgalomban realizálódott. A közülük kivált Rudolf →Steiner antropozófiai rendszere 2000: is igen népszerű ~. René Guénon (1886-1951) a maga hagyományokhoz jobban ragaszkodó és ezoterikának nevezett ~át szembeállította a szélesebb okkult áramlattal. Ő gyakorolja talán a legnagyobb hatást a szinkretista íróra, Hamvas Bélára. - A teozófusokhoz csatlakozik jelentőségében Dion Fortune és Aliester Crowley (1875-1947) munkássága a modern mágia terjesztésében. Crowleyt egyben a mai sátánizmus egyik megalapozójának is tekintik. A sátánizmus alapiratát, a The Satanic Bible-t 1969: jelentette meg Amerikában Anton Sandor LaVey, a sátánizmus egyik irányzatának főpapja. Ezen úttörők nyomában a 20. sz. közepétől számíthatjuk az új~ divatját, melyen belül napjainkban pszichokultuszokat (Szcientológia Egyháza), beavatásos rendszerben népszerűsödő pszichotechnikákat (agykontroll, reiki, rebirthing), nemzetközi boszorkánymester-köröket, az újboszorkányság társaságait, alternatív gyógyászati szisztémákat stb. találunk, világszerte üzletszerű tevékenységekkel, nagy mennyiségű kiadvánnyal, erőteljes média-jelenléttel. - A Mo-on is elsősorban ifjúsági szubkultúrát alkotó sátánizmus iránt érdeklődők nagyobb köre külsőségeiben hódol a divatnak, a kisebb számú „elkötelezett” résztvevő a sátánt tartja a ker-ek Istenét legyőző valódi kozmikus hatalomnak, s titokban tevékenykedik. - A 20. sz. végén világszerte beszélhetünk a populáris ~ jelenségéről, más néven az új pogányságról, mint társad. méretűvé vált világnézeti elemről. Anglia-szerte az ún. Wicca-körök, hazánkban a nagyszámú iskola, csoport között pl. az Arkánum Szellemi Iskola v. a Szellembúvárok Egyesülete népszerűsítik a mágikus gondolkodást és az okkult tanokat. A 20. sz. ~ és ezoterika elemeit és jelenségeit a New Age mozgalma karolta fel és történelmi távlatokba állítva tudatosan népszerűsíti.
5. Az okkultizmus és a vallás
Egyesek szerint a mágia a vallás ellentéte (A. Bartholet), s mivel a mágia a kényszerítő cselekvések hagyományosított rendszerét működteti, amelyben természettudományosan föl nem fogható, de a gyakorlatban föltételezett „természetfeletti” erőket vesznek igénybe (W. Brücker), világosan eltér a vallási hittől. Az ~sal és a mágiával szemben a →kereszténységben alapvető az Istenre hagyatkozó beállítottság és az →imádság, amely mindent Istentől vár és mindenben Isten megdicsőítését keresi. A mágia nem feleltethető meg sem a vallási hitnek, sem a valódi természettudományos gondolkodásnak, hanem mindkettőtől függetlenül az emberiség tört-ében a hatalomgyakorlás és a titkos (gyakran jogtalan) befolyásolás speciális formájaként jelenik meg. Mind a vallási hit, mind a tudomány exoterikus: nyitott, közösségi aspektusban, a közösségért dolgozik, nem kerülve sem az alázatos emberi fáradozást, sem a nyilvánosságot. A mágia módszerközpontú, automatizmusokban él. A mágikus beállítottság valójában →gyakorlati materializmust jelent, mert ha beszél is istenekről, Istenről, őt is befolyásolja v. nyilvánvalóan megkerüli, s tudásának használata végső soron a leggyakrabban önző, földi célokra irányul; ha pedig az örökkévalóság felé is nyit, akkor is az ember működik a hatalma alá hajtott erőkkel, s így az önmegváltás a jellemző (gnoszticizmus, alkímia). Mindig kiderül, hogy nem a természetfölötti valóságban történő →megváltásról, hanem immanens előnyökről, ill. félelmektől, kudarcoktól, sikertelenségtől való megszabadításról van szó. A ker. hit végső célja a földi, közösségi jó kibontakoztatásán túl nem evilági, hanem az üdvösség, az örökkévalóság, amelyet Istentől vár. Az ~ megkísérli a csodatételt, de nem Isten ereje által, aki az emberrel kegyelmi kapcsolatban áll, hanem az emberi ellenőrzés fölött álló rejtett erők, hatalmak révén. Az ~ tehát azt isteníti, ami nem Isten, ezért a vallásnak a korrupciója, nem pedig a vallás kezdeti állapota; sokkal inkább egy civilizáció dekadenciájának velejárója. Semmi nem látszik abból, hogy a mágia használata fogyatkozna, amikor a különféle kultúrák hanyatlanak, ellenkezőleg, ekkor terjed erőteljesen. - Az ~ meglepő eredményei, „gyógyításai” ker. értelemben nem →csodák. Egyrészt nem a →természetfelettinek a megnyilvánulásai, hanem csupán a paranormális, paranaturális, tehát a szellemvilágba illő szinten történnek (Müller Lajos SJ); másfelől, mivel ezeket rendszeresen kíséri a csodagyógyítónak, gurunak, a mágusnak a megdicsőítése és öndicsőítése, s gyakran még a megidézett démonokra, erőkre való utalás is. Soha nem Istent dicsőítik, ellentétben az evangéliumban v. a ker. szentek életében megismerhető csodákkal.
6. A Szentírás
Isten szentsége és akarata elleni bűnnek, a pogányságba, a →bálványimádásba visszatérő hűtlenségnek tartja, ennek megfelelően tiltja az okkult érdeklődést és ténykedéseket, és felhívja a figyelmet a veszélyeikre (Kiv 7,9-12; 8,7; 8,17-19; 22,28; Lev 19,6-18.31; 20,6; 20,27; MTörv 13,5; 18,9-14; 1Sám 15,23; 28,3.9; 2Kir 9,22; 17,17; 21,5-6; 23,24; 2Krón 33,6; Iz 2,6; Iz 8,19; 18,3; 29,4; 47,12-14; 57,20-21; Jer 10,2; 14,14; 27,9-10; 29,8-9; Ez 21,21; Dán 1,20; 2,2; Oz 4,12; Mik 3,6; 5,12; Náh 3,4-7; Zak 10,2; Mt 24,24; Mk 13,22; ApCsel 8,9-11; 13,8; 16,16; 19,19; 2Kor 11,13-15; 2Tesz 2,7-12; Gal 5,19-21; 1Tim 4,1; Jel 9,20; 13,13-14; 16,9; 16,14; 18,23; 19,20; 21,8; 22,14-15). - 7. Az Egyház tanítóhivatali megnyilatkozásaiban az egyházatyák korától kezdve rendszeresen fölemelte szavát, figyelmeztetett az ~ veszélyeire. Erkölcsileg az ~ bűn az →istentisztelet és a →vallásosság erénye ellen; ennek jegyében B. →Häring rendszerezve fejtette ki a jóslásnak, az asztrológiának, a spiritizmusnak, a mágia formáinak, a babonának az erkölcstelen voltát. A Katolikus Egyház Katekizmusa az 1115-17. p-okban ítéli el az ~t. G.P.
Müller Lajos: Misztika. Bp., 1935:136. - LThK VII:1126. - Catholic Encyclopedia XI:1911. - Biedermann, Hans: A mágikus művészetek zseblexikona. Bp., 1989. - Pérez, Rafael Gómez: Az ~ inváziója. Bp.-Bécs, é.n. - Lexikon der Sekten, Sondergruppen und Weltanschauungen. Herausg. H. Gasper, J. Müller, F. Valentin. H.n., 1990. - Rosa, Giuseppe de, SJ: Vallások, szekták és a kereszténység. Bp., 1991. - Seligmann, Kurt: The History of Magic and the Occult. H.n., 1997. - Häring, Bernhard CSSR: Krisztus törvénye. Pannonhalma-Róma, 1998. II:186. - La civilta cattolica 2002. II:523. (Un nuovo modello de uomo interpella la Chiesa) - Eliade, Mircea: ~, boszorkányság és kulturális divatok. Bp., 2002. - Molnár Tamás: A pogány kísértés. Bp., é.n.
[Magyar Katolikus Lexikon . (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2009)]
OKKULTIZMUS: occultismus (a latin occultus annyi, mint titkos), a "lern:4snnas mhdnn rv:m magyarbzhanó rlnlgnkkal"vvdó fnNlnlkozbs. Agrippa Von Nettesheimmár hasznblla a srLn a De Occulta Philosophia-Ilrrll, /)n m'ES 416:lulllb9n. mlnl rr 15. s/i;<arl0. :r, 7rmulY uf11N0n81isk7n7rkuuG.hsanutt/n. kénllnqhrnl 1u17rkorrnaW r:al:xmturlarfbshllévr/ISZr:mt/ar:(E .(4vr,rlw, .GUana, ·Papus). Ekarsxnkkonyvni többnynnhNYheW ak.rnun7uéNimSN:o:m Meklólrexrkan Alulánzarel, még ha nnm :s wasírhaW el lel)asen eNy bvonyns yfaz: bnqynmeny létazésw a 15 szétad: úl ..hr:rnoukosrlk" Ynrbrak léncszr;mek?W /...acurViar/isakr:lesne.n:k7 'Jrl K Niesnwatter:Ge.sclnchlr..des reueren Okkullinnus, Lqmxr: 1831, SioAismunrl.~ Vedr..nmculn der yzsarntnn Lrltrnatur ribc.l Okku/lrsn:us, 0nrlln 1 Ff98. C. du Prel: Studiende;:Gr,hinrderluheimwnwsal:.sehalren.E:pnse7R9Uff7 Ulnbb óNekinlésl nyúp F LutherlUcl Okkult7.snuz.x, 19261. T K Osterreich lOar OkkulLSrnus un mndnrnrcn Webhdd, 2. k:adAs 1523), és F. Moaer IOkkultiannis. 19:55), zkuzAnr: vnlnm:lálo IaII6rlers vényvo~ nala re)rtolGdlk k:, amely a.,Yakus tud.'nxsal" való hrvalknrlbW 61 eflyre vil8grrsahban veznl r: InL:nkrn parapannt:nlGglal kutelésa:hnz Ipl. Bendel) Fq/yr:lemre:nd;Ir6F.Zah/nerl%:veslatn(1972).amelyneutrillsanaxA Raschbltall./,:Ytav/v,.V:rr:rr:urmolhq:a"IONalrnévalleloIiaznl;vor:anVrlrLlrrulr:lm ~Jn H E Miers:LexlkvndwGehelmwiffensét.FnnlnuylBr tf37r)éa.J Wincknlmenn:ARGderG'ebelmwlfaalsschallnlrlén Is, Bwrhn 1956 A specd:lls m:ivekrhl F Iehlnerad
[Biedermann, Hans – A mágikus művészetek zseblexikona . (Kentaur, Budapest, 1973, 1989)]
[Ω] |
OLAJFA: (Szerkesztés alatt.)
[Ω] |
ORION: Az Orion az egyik legismertebb és leglátványosabb csillagkép az északi égbolton. Az Égi Egyenlítőn fekszik, ezért a világ minden tájáról jól látható, Magyarországról nézve télen figyelhető meg legjobban. Nyáron hajnalban keleten kel, ősszel késő este, kora tavasszal este a nyugati égbolton ragyognak csillagai. Régi csillagtérképeken Kaszás, Scytus (vagyis „szkíta”), Ozirisz vagy Nimród néven is említik.
Számos mélyég-objektumot tartalmaz; a Lófej-köd és az Orion-köd a laikusok körében is ismert.
Szorosan kapcsolódik a körülötte látható csillagképekhez; Orion, a vadász éppen a Bikával küzd, aminek a vérben forgó jobb szemét a vörös színű Aldebaran jelképezi. Mellette vannak kutyái; a Nagy Kutya és a Kis Kutya, akik a Nyulat és az Egyszarvút üldözik, valamint lábánál ered az Eridánusz folyó.
Mivel az Orion feltűnő, jellegzetes csillagkép, az ősidőktől kezdve rengeteg mitológiai történet kapcsolódik hozzá. Mai nevét a görögöktől kapta, ami valószínűleg az akkád Uru-anna (mennyei fény) elnevezésből származik. Ősi eredete miatt bizonyára előbb nevezték el a csillagképet és csak később szőttek történeteket köré, szemben azzal a gyakorlattal, miszerint egy már meglévő hőshöz rendeltek csillagokat.
A görög mitológiában Orion Poszeidón fia, óriás termetű vadász, aki Atlasz hét leányát addig üldözte szerelmével, amíg azok csillagokká nem változtak: ők lettek a Plejádok hét csillaga. Később Artemisz, a vadászat szűz istennője iránt lobbant szerelemre, aki azonban íjával lelőtte őt. A történet egy másik változata szerint Artemisz egy skorpiót küldött, amely halálra marta Oriont, ezért az istenek úgy helyezték el őket az égen, hogy amikor az egyik felkel, a másik éppen lenyugodjék.
Az arabok is emberalakot, méghozzá ékszerkészítőt láttak benne, a Rigel kék és a Betelgeuse vörös színében ékköveket láttak. A csillagkép csillagainak mai nevei is az arab nyelvből származnak.
A magyar népnyelv az Oriont Kaszáscsillagnak nevezi. Az öv három csillaga a három kaszás. A Nagy Kutya csillagképbeli Szíriusz neve Sánta Kata. Ő viszi az ebédet az aratók után, de a kaszások mindig a lába elé kapnak a kaszával, ezért is sánta. A jellegzetes formájú csillagképben sokan pillangót is látnak. A kaszás kaszája Nimród íja.
Az Orion övét Ausztráliában Nyeles seprű-nek, Dél-Afrikában, afrikaans nyelven Drie Konings (Három Király)-nak vagy Drie Susters (Három Nővér)-nek hívták, Daudet, a francia író pedig les Trois Rois (a Három Király)-nak nevezte. A 17-18. századi Hollandiában az Orion öv neve Driekoningen (a Három Király), Latin-Amerikában pedig A Három Mária volt.
[Wikipédia . (2011)]
ORION: Orion: 1. a görög mitológiában szép vadász, Poszeidon fia. Eosz istennő iránti szerelméért Artemisz lenyilazta. Mivel a →pleiádokat is üldözte, büntetésül csillagképpé változtatták. - 2. a magyar hagyományban Kaszás, Kaszáscsillag: az egyenlítői övezet csillagképe. Mintegy 100, szabad szemmel is látható csillagból áll. Mo-on télen, az esti órákban látható. „Övcsillagai”, 3 azonos fényességű csillag (Jakab botja) egy vonalban helyezkedik el, alattuk a szabad szemmel is látható Nagy Orion-köd. ** TTK II:844.
[Magyar Katolikus Lexikon . (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2009)]
[Ω] |
OROSZLÁN: oroszlán (lat. Panthera leo): a macskafélék családjába tartozó nagytestű ragadozó. Hímje sörényes. - A Biblia korában sok ~ volt Palesztinában és környékén. A babilóniai kir-ok kedvelték az ~vadászatot, állatkertben is tartottak ~t (Dán 14,31). - A palesztinai ~ kisebb volt, mint az általunk ismert afrikai ~. Sema Meggidóban felszínre került pecsétjén látható egy szép példánya; ~os pecsétek lelőhelyei: Ramat-Rahél, Szichem, En-Gedi (→korsópecsétjén ordító ~). Szamaria pusztulása után az ~ok elszaporodtak (vö. 2Kir 17,25); a róm. korban már ritkábban fordultak elő, majd kivesztek Palesztinából. - A Szentírásban a pásztor és nyája számára félelmetes veszedelem (Jób 38,39-41; Jer 4,7; 5,6; 1Sám 17,34; 2Sám 1,23; Bír 14,18; Péld 30,30; Iz 31,4; Ám 3,8.12; Sir 13,19). A Messiás a többi vadállattal együtt megszelíditi az ~t is, mely szénát (szalmát) fog enni (Iz 11,7). - Kettős értelmű szimbólumként: a) Isten mindenható hatalmának képe (Ez 1,10), →Jákob áldásában (Júda címerállata: Ter 49,9); →Salamon trónusa mellett 12 ~-szobor állt (1Kir 10,19-20); a Júda törzséből származó ~ Jézus jelképe lett (Jel 4,7; 5,5). ~ maga Izr. is (Szám 23,24; 24,9), Gád (MTörv 33,20) és Dán (33,22) törzse, Jákob maradéka (Mik 5,7) és Makkabeus Júdás (1Mak 3,4). - b) az emberi nem ősi ellensége, az ördög jelképe Sámson harcában (Bír 14,5-6); a széttépett ~ Krisztus halálának előképe, egyben utalás a pokol és az ördög legyőzésére is (Zsolt 22,22; 57,5; 1Pt 5,8). Jelképe ált. az ellenségnek (Jer 4,7): Asszíria és Babilónia kir-ai (50,17), Egyiptom (Ez 32,2), Babilónia (Dán 7,4), Asszíria (Náh 2,12-14). A ház zsarnoka is ~ (Sir 4,30). A bölcsességi könyvekben a test és lélek életét veszélyeztető dolgok jelképe (Zsolt 10,9; 91,13; 2Tim 4,18; Péld 19,12; 20,2; 28,15; Sir 27,10.28; 28,23). - 2. Uralkodói jelkép. Az ókori birod-ak közül a szárnyas ~ Nabukadnezárral a babiloni, a 10 szarvú ~ Augustusszal a róm. birod. jelképe, →Istár asszír istennő állata. - Ikgr. Mint az állatok kir-a az ~ a hatalom és az erő ált. jelképe: a tóratakaró függönyön, a →kőtáblák két oldalán, gyertyatartókon stb. - A →Physiologus szerint az ~ 3 tulajdonsága miatt Krisztus-jelkép: farkával eltünteti a lábnyomait (megtestesülés); nyitott szemmel alszik (halott Krisztus: teste meghalt, istensége nem), ezért ábrázolják a →bizánci művészet Anapeszon-képei a már meghalt Krisztust a kereszten nyitott szemmel; az anya~ élettelenül hozza világra kölykeit, de harmadnapon az apaállat lehelete életre kelti azokat (Krisztus föltámadása, a lyoni szegyh. ablakának üvegfestménye, 13. sz.). Szt Jeromos szerint az ~ Krisztus föltámadásának, a sötétség fölötti győzelmes napnak, az ordító ~ a holtak föltámasztásának a jelképe szószéken (Pistoia, 1301), portál-oromzaton (Verona, S. Zeno, 11. sz). Ébersége, ereje révén minden gonosz elhárítója. Ezért szerepel románkori tp-ok kapujában és ~fejes kopogtatókon (Hildesheim, 11. sz. eleje). Az oszlopot hordó ~ az erő szimbóluma. - 3 ~ a Szentháromság, 12 ~ Isten népe, a 12 törzs, a 12 ap. jelképe. Az →evangélista szimbólumok között Szt Márk szimbóluma. Mária trónjánál az ~ királynői méltóságára utal (Jan van Eyck: Lucca-Madonna, Frankfurt, Stadelsches Kunstinstitut, 1435-37). →Oroszlános Madonna. - A karmai közt emberalakot marcangoló ~ az ördög jelképe. - Mo-on néhány 13. sz. tp. (Zalaháshágy, Domonkosfa) timpanonjában bárány helyett zászlós ~ van. A 18-19. sz: m. hímzéseken, faragásokon, bokályokon a bárányt olykor ~ v. ló helyettesíti (bukovinai székely szálánvarrott párnavégek). - A szarvassal küzdő ~ a gonosz, a sárkánnyal küzdő a jó képviselője. - A magyar →koronázási jogar kristálygömbjébe vésett 3 ~ az uralkodói hatalom ősi keleti jelképe. Ez a kristálygömb mai ismereteink szerint a világ 3. legnagyobb átfúrt kristálya. Az ~ok csiszolási stílusa alapján legkésőbb 9. sz-i k-i munka. - Szt Adorján, Szt Agapitus, Remete Szt Antal, Crisantus és Daria, Szt Eufémia, Antiochiai Szt Ignác, Januarius, Szt Jeromos, Egyiptomi Szt Mária, Martina, Remete Szt Pál, Szt Tekla, Szt Vitus, Szt Zozimus, Dániel és Sámson attrib-a. - Az erények közül az →igazságosság, az →állhatatosság, az →erősség és a →mértékletesség, a víciumok közül a →gőg attrib-a. Sírkövön az elhunyt szobrának lába alatt az erényekre utal. **
Kirschbaum I:396; III:112. - Lipffert 1976:37. - Sachs 1980:243. - KML 1986:250. - BL:1352. - Gerő 1989:44.
[Magyar Katolikus Lexikon . (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2009)]
[Ω] |
ORSÓ: A fonást gyakran ábrázolják úgy, amint három természetfeletti nőalak (párka, moira, norna) összefonja, feltekeri és elvágja a sors fonalát. E jellegzetesen női munkát sokszor kapcsolatba hozzák a Holddal és annak három fázisával. Az orsó a mesék szimbolikájában is fontos szerepet játszik; a sorssal és a halállal van kapcsolatban. A Hold látszólagos halála és feltámadása a sors női hatalmainak illetékességébe utalja az alvilágot és az újjászületést.
[Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)]
[Ω] |
OSZLOP: A támasztó funkciójú építészeti tagozatnak sokféle szimbolikus jelentése van. Gyakran szegélyezik oszlopok a szentélyek bejáratát vagy a szentély centrumához vezető kaput. Ebben az összefüggésben gondolatilag a világpillérekkel (a világtengellyel) vannak kapcsolatban. A szabadkőművesség képi világában az oszlop „igazságosságot és jószándékot, az emberiesség alapját” jelképezi. Elképzelhető, hogy ez a gondolat összefügg az ezoterika duális rendszerével, pl. a sulphurral és a mercuriussal (vö. sulphur és mercurius) mint az alkímia két őselemével. A pszichoanalízis fallikus jellegüket hangsúlyozza.
[Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)]
[Ω] |
ÓLOM: Az ókorban varázserejű fémnek tartották; különleges hatóerőt tulajdonítottak az ólomlapokba vésett átokszövegeknek. A mellen viselt ólom lemezkék állítólag a varázslat, mindenekelőtt a démoni szerelmi varázslat ellen nyújtottak védelmet. Az alkímia az arany közeli rokonának tekintette; a mondák a megolvasztott ólom sikerült „transzmutációiról” számolnak be, amikor a „bölcsek köve” anyagának beszórása folytán arannyá változott – a folyamat a földszerű, anyagi természetű ember megtisztulásának, napszerű szellemi lénnyé alakulásának jelképe.
[Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)]
[Ω] |
ÖRDÖG: Isten ellenlábasa, vele ellentétben a pokol ura. Szimbóluma pl. a róka (amelyhez ravaszság és gonoszság kapcsolódik), az oroszlán (hatalma és királysága miatt). Attribútumai: keselyűcsőrre emlékeztető orr, hegyes állatfül, szárny, agyarszerű fogak, kezében a halálra utaló kalapács; kígyó, sárkány. Az ördögöt jelképezheti egy piros madár, a vöröses bundájú mókus, a baziliszkusz és a kakukk.
[Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)]
ÖRDÖG: ördög (lat. diabolus): bukott →angyal, aki szabad elhatározásából áll szemben Istennel és a krisztusi üdvrenddel; a gonoszság, bűn és kárhozat megszemélyesítője.
1. A vallástört. kutatások szerint minden kor és kultúra ismer ártó szellemeket, gonosz, köztes lényeket, akik v. amik a bajokat (→rossz) és a betegséget okozzák. A →kinyilatkoztatás ezeket a közös emberi tapasztalatra utaló jelzéseket kiegészíti és helyreigazítja, amikor tanítja: az ~öket is Isten teremtette, eredetileg jónak teremtette, személyes bűnükkel buktak el, szoros kapcsolatban állnak az emberi bűnnel és szenvedéssel, és Krisztus végérvényesen legyőzi őket.
2. A Szentírásban az ~ nem mitológiai és nem szimbolikus alak a →jó és rossz küzdelmének szemléltetésére, hanem léte meg van alapozva az angyalokról szóló tanításban (→angelológia). Szerepét azonban a Szentírás a régi mitológiai világkép eszköztárával írja le.
a) Nevei az ÓSz-ben: sed/sedim ('hatalmasság, úr'; MTörv 32,17; Zsolt 106,37); mazzik/mazzikim ('ártó szellem'; 1Kor 10,10); mehabbel ('büntető szellem'), seirim ('bakformájú'; Lev 17,7); ruah tumah ('tisztátalan lélek'). A héb. sátán ('vádló') szót a LXX a diabolosz-szal ('elválasztó, ellenkező') ford. gör-re. A sátán a vádló, tagadó, mert célja, hogy az embert is abba a kárhozatba vigye, melyet ő szabad akarattal választott; ennek érdekében Isten előtt vádolja és önmagához hasonlónak mondja az embert (→utolsó ítélet). - Az ÚSz-ben a „sátán” szó görögös változata, a szatanasz 34x, a diabolosz 37x szerepel. Legtöbbször (63) a gör. daimónion (→démon) fordul elő, amit m-ra gyakran a tisztátalan lélekkel v. gonosz lélekkel fordítanak. Tulajdonnévként megjelenik a Béliál és a Belzebul is. A Máté evang-ban az ~ az „ellenség” (13,39), a „gonosz” (13,29), a János evang-ban „evilág fejedelme” (12,31; 14,30), „kezdettől gyilkos”, „a hazugság atyja” (8,44); a 2Kor 4,4: „e világ istene”. A 2Kor 11,3 és a Jel 12,9 (vö. Bölcs 2,24) a Ter 3: szereplő őskígyóval azonosítja. - Már az első egyházatyáknál világos, hogy e különféle úsz-i nevek ellenére a ker. hit valamennyi névvel a bukott angyalokat jelöli, akiknek lehetséges bizonyos rangsoruk, és fejük a →Sátán (e szempontból a ker. fölfogáshoz az →iszlám áll legközelebb, mely a jó és a rossz angyalok egész rangsorát ismeri). - A késői zsidó irod-ban az ~ nevei: Masztema, Beliál, Samael. Alakja már bizonyos teol. megvilágítást kapott: az ~ az égből letaszított angyali fejed. (Hénoch kv-e, Ádám élete), aki Istennek Izr-re vonatkozó tervét is keresztezni akarja; olykor a halál angyalával is azonosítják; uralma véges, mert egyszer végleg eltávolítják.
b) Alakja az ÓSz-ben: az ~ a →rossz megszemélyesítője, ártó szellem. Jób 1-2 szerint még Isten udvartartásához tartozik, Isten fiai között van, de ő a vádló, a minden jóval ellenkező, aki Istentől lehetőséget kap az ember megkísértésére. Zak 3,1: égi vádló; a Szám 22,22: Bileámot támadó. Az 1Krón 21,1: már az ~ a kísértő, ugyanazt a kísértést viszi végbe, amelyet a 2Sám 24,1 még Isten haragjának tulajdonított. Mindig alá van vetve Isten hatalmának.
c) Az ÚSz-ben az ~ lakóhelye az akkori világképnek megfelelően a levegőég. Már →Jézus megkísértésénél úgy mutatkozik meg, mint a megváltás tervének ellensége, akinek szándéka meghiúsul. Az →ördögűzések és gyógyítások mutatják, hogy Krisztussal szemben tehetetlen (Mt 3,22; Lk 11,20), lebukott az égből (Lk 10,18); hatalmát csak Jézus szenvedése idején mutatja meg Júdásban (Jn 13,27; Lk 22,3) és a tanítványok botránkozásában (Lk 22,31). Bár a →kereszthalál az ~ győzelmének látszik, valójában ez az ~ teljes veresége (Jn 12,31; 13,26-27; 14,30-31). Az Egyh. földi idejében az ap-ok üldöztetésével (1Tesz 2,18; ApCsel 13,10; 1Pt 5,8) és a hívők félrevezetésével (ApCsel 5,3; 1Kor 7,5) akadályozza a missziós tevékenységet, s bizonyos hatalma van a kísértésre (vö. Jel 12,12. A hívők azonban Isten fegyverzetében ellenállhatnak neki (Ef 6,11-17), sőt le is győzhetik (1Jn 2,14). Az idők végén mint →Antikrisztus vezeti félre a népeket, de végleges vereséget szenved (Jel 20,8-10). „Azért jelent meg az Isten Fia, hogy a sátán művét romba döntse” (1Jn 3,8; Kol 2,14-15). - Mind az evangélisták kommentárjai, mind Jézusnak a tanítványokhoz intézett parancsai és tanácsai különbséget tesznek a betegségek és a gonosztól származó szenvedések között (vö. Mt 10,5-8; 17,20-21; Mk 3,27; 16,17-18; Lk 11,21-26).
3. A Jézus korabeli zsidóság szerint az ~ök a bukott angyalok és az emberek leányai gyermekeiként született óriások (vö. Ter 6,1); Isten teremtményei, akiket a 6. nap estéjén kezdett alkotni, de jött a szombat, ami megakadályozta a testük megteremtését, ezért torzók maradtak; a bábeli torony építőinek egy része büntetésből lett ~. Az ~ök természetük szerint szellemek, de szárnyuk van, ételre és italra van szükségük, és párzással szaporodnak; láthatatlanok, de emberi v. állati alakban képesek megjelenni; szemellenzőt kaptak Istentől, amit az ember bűne levesz róluk, ekkor látják meg az embert és tudnak neki ártani. A Talmud szerint megláthatók, ha valaki szitált hamut hint az ágyára. Számuk igen nagy, tele van velük a világ, királyuk a fő~, Asmodeus (Sátán). Lakóhelyük a pusztaság, épületromok, pocsolyás, mocsaras helyek, sírok, bizonyos fák árnyéka, bozótok, a pöcegödör és a mosatlan kéz. Főként éjszaka tevékenyek, de vannak szürkületi ~ök is; sajátosan déli ~ a járványt okozó keteb. Az ~ök a Sátán angyalai, fő céljuk a bűnre csábítás. Hatalmukat Istentől kapták, azért, hogy végrehajtsák a bűnök büntetését: betegségeket, anyagi károkat, természeti katasztrófákat okozzanak. Először a bálványimádást elkezdő Enos idejében kaptak hatalmat. A rabbik szerint a →szent sátor fölállításakor és a Jeruzsálemi Templom építésekor egy időre elveszítették hatalmukat, véglegesen az eljövendő Messiás fogja legyőzni őket. Az ~ök ellen védenek Isten és az ő angyalai, főként az →őrangyal (Zsolt 91), a Tóra megtartása, →amulettek (bőr- v. pergamencsíkon, esetleg fémlemezen a Kiv 15,26 v. a Zsolt 91,5; bizonyos növények nyakban hordva, kövek terméketlenség v. abortusz ellen), ráolvasások és elhárító szövegek, Salamon (az ~ök engedelmeskednek neki, mert ez a hatalom bölcsességének része volt). - Az ~ elleni védekezés módjai: kerülni kell a romokat, nem szabad egyedül aludni a házban, gondosan kezet kell mosni, éjszaka nem szabad egyedül kinn járni (úgy vélték, hogy egy ~ két embernek nem tud ártani); a dolgokat megszámlálva, becsomagolva, lepecsételve kell őrizni.
4. Az Egyház tanítása szerint Isten mindent →jónak teremtett, a szellemi lények is csak saját bűnük következtében fordultak el Istentől (D 427), és befolyásuk van az ember bűnére és a lélek halálára (D 383; 1261; 1923). Teol-ilag még hozzáfűzhetjük, hogy amennyiben a teremtett világ rangok szerint rendezett, azért a bukott angyalok világában is föltételezhetjük ezt a rendezettséget, s ennek alapján beszél a Szentírás az ördögök fejed-éről (Mk 3,22). Kísértő hatalma azon alapszik, hogy mint szellemi teremtmény természetes képességét nem veszítette el, tehát lehetősége van arra, hogy a gondviseléstől megengedett határok között gyakorolja hatalmát. - Az Egyh. óv a túlzásoktól is; az ~ kísértő ereje nem veszi el az ember →erkölcsi felelősségét, főleg azért nem, mert a kegyelem állandóan rendelkezésünkre áll. A tört. folyamán néha divattá erősödött a démonhit, főleg a 13/14. sz. fordulóján, s ebben része volt a germán mitológiának is: az ~ állatok formájában, keveréklényszerű összetételekben (ember + lóláb, farok és szarv) mutatkozik meg, ijeszti az embert. Egyes személyek hatalmat kaphatnak tőle (boszorkányok), mások megrontására szövetkezhetnek vele, vallásos kultusszal hódolnak előtte (luciferiánusok, sátánizmus). - Az Egyh. az ~ szerepéről szóló tanítással nem valamiféle dualizmust akar képviselni, nem is hiszi azt, hogy ezzel a szenvedés titka konkrét esetben olcsón feloldható; s nem is engedte meg azt, hogy az emberek, kilépve a felelősség alól, csupán az ~öt okolják, önmaguk felmentésére.
5. A Tanítóhivatal megnyilatkozásai: 5-6. sz: DS 241, 286, 291, 457-463; 13. sz: DS 797, 800; 15-16. sz: DS 1347, 1349, 1511; 17. sz: DS 2192, 2241, 2243-2245, 2251; 19. sz: DS 2801; 20. sz: DS 3511, 3891. - I. Nagy Szt Leó p. (ur. 440-461) Turribius pp-höz írt levelében 447: elemzést adott az ~ről, aki eredetileg jónak teremtett lény, de „nem tartott ki az igazságban” és föllázadt Isten ellen; a Flavianus pátriarkához küldött „Tomus”-ában a p. kifejezte, hogy a megváltás művének egyik célja Krisztus győzelme a halál és az ~ felett. A bragai zsinat 561: a gnosztikusok és a priszcilliánusok ellen hangsúlyozta, hogy a „gonosz angyalok” nem teremthetnek testeket, ők viszont teremtmények és nem függetlenek Istentől. Nagyon fontos 1215: a IV. →lateráni zsinat határozott szava az angyalokról és ~ökről, az előzőek ismétlésével és kifejtésével, főként a kk. titkos társaságokat alkotó →katarok, ill. a balkáni →bogumilok gnosztikus tévtanaival szemben. 1442: a firenzei zsinat kimondta, hogy „senki nem szabadulhat meg az ~ uralmától, csakis az emberek és az Isten közötti közvetítőnek, a mi Urunk Jézus Krisztusnak érdeméből: ... egyedül ő volt az, aki az emberi nem ellenségét halálával leterítette, és újra megnyitotta a mennyek országának kapuját...” - A →trienti zsinat (1545-63) leszögezte, hogy a bűn miatt az ember a halállal együtt annak is a hatalma alá került, aki „a halálon uralkodott” (Zsid 2,14), vagyis az ~ uralma alá. - A II. Vat. Zsin. (1962-65) szerint: „Az emberiség egész történelmén végighúzódik egy kemény harc a sötétség hatalma ellen, olyan harc, ami már a világ kezdetekor elindult és az Úr szavai szerint az utolsó napig fog tartani. Az egyes embereknek bele kell kapcsolódniuk ebbe a küzdelembe, állandóan meg kell küzdeniük döntésükért a jó mellett.” (GS 37) - A zsin. után a kat. teol-ok körében is megszaporodtak az ~ létét kétségbe vonó vélemények (H. Haag, K. Kertelge, H. Küng, C. Meyer, J. P. Jossua stb.), melyek a Bultmann-féle mítosztalanítás jegyében a megfelelő szentírási szövegeket csupán a környező pogány vallások hatása alá, a pszichológiai szférába v. szimbolikus irod. formák világába utalták, mint olyanokat, melyek korabeli, megszemélyesített módon ábrázolják az ember fenyegetettségét, kiszolgáltatottságát, bűnét stb. Ezért is volt nagy jelentőségű VI. Pál p-nak az 1972. XI. 15-i ált. kihallgatáson mondott beszéde, melyben a gonoszról szóló teol. alapjairól, az ~ működéséről határozott tanítást adott: „A pogány költő már beszélt erről az ember szívében lévő összeütközésről: 'Látom a jót, jóvá is hagyom, de a rosszat követem' (Ovidius: Met. 7,19). Rábukkanunk a bűnre, az emberi szabadság eltorzítására, a halál mélységes okára, mert ez elválaszt Istentől, az Élet Forrásától (Róm 5,12), és utána, a maga helyén, egy sötét alakra, az ~re, aki erre alkalmat szolgáltat és közbelépése által létrehozza bennünk és a világban. A gonoszság nemcsak valaminek a hiánya, hanem egy tevékeny lény, egy élő, szellemi valóság, aki torzzá lett és másokat is eltorzít. (...) Ellenkezik a Szentírás és az Egyház tanításával, hogy elutasítsuk egy ilyen valóság létezésének elismerését, vagy hogy önállónak tartsuk, aki nem Istentől származik, mint minden más teremtmény; vagy hogy a valóság utánzatának tartsuk, amely csak gondolatban és képzeletben személyesíti meg szerencsétlenségünk ismeretlen okait. (...) Az ~ ott van az emberiség első szerencsétlenségének eredeténél. (...) Ez a történet ma is folytatódik: gondoljunk csak az ~űzésre a keresztelésnél és a Szentírás, valamint a szertartások gyakori megemlékezésére a 'sötétség hatalmának' támadásáról és elnyomásáról. Ő az első számú ellenség, a mindenkit felülmúló kísértő. (...) Ő az alattomos és ravasz bűvölő, aki érzékeinken, képzeletünkön, érzékiségünkön, eszményi elgondolásainkon vagy rendetlen társas érintkezéseinken keresztül megtalálja a lelkünkbe vezető utat, hogy veszélyes módon félrevezessen, miközben tetteti, hogy amit ajánl, az megegyezik testi vagy szellemi igényeinkkel és mély, ösztönszerű vágyainkkal. Feltételezhetjük baljóslatú működését ott, ahol gyökeresen, ravaszul és oktalanul tagadják Isten jelenlétét, ahol kétszínű és szemtelen módon hazudnak a nyilvánvaló igazság ellenére, ahol durva önzéssel kioltják a szeretetet, ahol Krisztus nevét szándékos és lázadó gyűlölettel támadják (vö. 1Kor 16,22; 12,3), ahol az evang. szellemét fölhígítják és tagadják, ahol az ellenségeskedésé az utolsó szó, stb.” - E beszéd nyomán jelent meg 1975. VI. 26: a Hittani Kongr. A keresztény hitről és a démonológiáról c. nyilatkozata. - Az angyalokkal kapcsolatos kétkedésre, ill. tagadásra a teol. kutatásban is megjelent a pozitív válasz: Alszeghy Zoltán, J. Auer, G. Gozzelino, B. Marconcini, R. Lavatori a Szentírás kutatására alapozott kritikával és a vallástört. anyag újfajta felhasználásával vették vizsgálat alá a modern véleményeket. - Az egyházatyák első 5 századának és a 20. sz. végének közös megfigyelése, hogy az ~ egyik legkedveltebb ter-e az →okkultizmus és a →mágia, mely a 21. sz-ra a →New Age mozgalom alapelemévé vált. Ezzel kapcsolatban a Toscanai Ppi Konf. útmutatása 1995: megjegyzi: „Az okkult tevékenységek látványos visszatérésének vagyunk tanúi, ami még a 'hívő' embereket is érinti... Ebben az a legrosszabb, hogy az élő hitet szorítják ki, és a helyére a babona lép.” J. Ratzinger bíb. Párbeszéd a hitről c. kötetében mondja: „A mai, Isten nélküli kultúra még mindig élvez valamit abból, amit a kereszténység hozott a Nyugatnak, hogy nem fél a démonoktól. Ha kialudna Krisztusnak ez a megváltó fénye, a tud. és a technika ellenére belesüllyedne a világ a terrorba és a kétségbeesésbe. Épp elég jele van annak, hogy visszatérnek az okkult erők, és egy szekularizált világban terjednek a sátánkultuszok.”
6. Attrib. Ált. azoknak a szenteknek az ábrázolásain szerepel, akik sokat harcoltak ellene, ill. ~öket űztek: Folignói Szt Angéla, Remete Szt Antal, Clairvaux-i Szt Bernát, Mentoni Szt Bernát, Szt Bertalan ap. (kiűzte az ~öt a királylányból), Szt Cyriacus (meggyógyította Diocletianus megszállott leányát), Szt Genovéva, Facundói Szt János, Montefalcói Szt Klára, Szt Mihály főangyal, Szt Norbert, Szt Romuald, Aquitániai Vilmos.
7. Ikgr. Önállóan nem, csak mellékszereplőként ábrázolták, először a 6. sz. bizánci kv-festészetben, majd a →Krisztus pokolraszállása-képeken. A kk-ban kígyó, denevér, béka, majom, szarvas v. torz fantázialény alakjában ábrázolták →utolsó ítélet képeken, Apokalipszis-illusztrációkon és építészeti faragványokon. Ny-on a karoling kor óta szörnyetegként ábrázolták: bozontos haj, állatfej, kiálló hosszú fogak, farok, lóláb, madárkarmok. Előfordultak kis denevérszárnyakkal ábrázolt ~ök is. A késő kk-ban a term-ben elő nem forduló rovar-hüllő-madár kombinációban ábrázolták. - Alakja gyakran összeolvad a poklot megszemélyesítő szakállas, ősz öreg képével (Hludov-pszaltérium; Moszkva, Tört. Múz., 9. sz. 2. fele). A K-i műv-ben az ~ csendes megadással viseli legyőzetését, a Ny-i műv-ben elkeseredett dühvel tiltakozik, dacosabb, fenyegetőbb, ill. torzabb, vadállatszerűbb (Friedrich Pacher, Bp., Szépműv. Múz. 1460-70). Júdás ill. a bal lator lelkét kis szárnyas ~ök ragadják el. Az utolsó ítélet képein a Jób 41,6-13 alapján →leviatánként nyeli el a föltámadt gonoszokat, gyakran több kis ~ kergeti a kárhozottakat a fő~ szájába (Firenze, Baptisztérium, kupolamozaik, 13. sz.). A Krisztus megkísértése-képeken az ~ választékos öltözetben jelenik meg. - Remete Szt Antal megkísértése-képeken változatos formákban szerepel (Szepesszombat, Szt Antal-oltár, 1505-10; Patenier Szt Antal-képe: Madrid, Prado, 1515 k.; Grünewald isenheimi oltárán: Colmar, Musée d'Unterlinden, 1512-15). A 17. sz. elején inkább a gonosz, a barokkban inkább a szatírhoz hasonló ~ gyakori. - Jelképe: majom, kecskebak, sárkány; megszemélyesítője az íjász, kísérő állata a →holló. G.F-G.P.-**
Strack-Billerbeck IV:405. - Kirschbaum IV:295. - Hittani Kongr.: Fede cristiana e demonologia. 1975. - Sachs 1980:331. - KML 1986:254. (s.v. ördögök és démonok) - Marconcini-Amato-Rocchetta-Fiori: Angeli e demoni. Bologna, 1991. - A mágiáról és a démonológiáról. A Toscanai (Olaszo.) Ppi Konf. lelkipásztori útmutatása. 1995. - Lavatori, R.: Satana un caso serio. Bologna, 1996.
[Magyar Katolikus Lexikon . (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2009)]
[Ω] |
ÖRDÖGGYÖKÉR: németül "Teufelsdreck", régebben: "Teuffels-Dreck", már a régi mágikus-orvosi könyvekben a -füstölések sokat emlegetett szere, [pl. a braunschweigi Johann Nicolaus Martius orvos füstölőszerként ajánlotta a tüdővész ellen a Dissertatio de magia naturali eiusque usu medicostb.-ben (Erfurt 1712, Lipcse 1715, németül ugyanott 1718, Berlin 1782)]; F.-W. Haack lelkész (Hof/Saale) kutatásai szerint néhány gyógyszertárban még ma is babonás célokra árusítják a B. a.-ot. Sokkal inkább azonban egy olyan valódi gyógyszerről van szó, mégpedig az elő-ázsiai Ferula asa foetida nevű növény szárított tejnedvéről, amelyet feldarabolva adnak el, s amelynek csípős fokhagymaszerű szaga van. Keleten fűszerként ismerik, Európában főként görcsoldó- és féreghajtó szer. Ha elégetik, szabaddá válik az illóolaja, amely kénszagú és a néphit szerint alkalmas a démonok befolyásolására.
[Biedermann, Hans – A mágikus művészetek zseblexikona . (Kentaur, Budapest, 1973, 1989)]
[Ω] |
ÖRDÖGŰZÉS: ördögűzés, exorcizmus: az →ördög hatalmának megtörése. - Az Egyházban tág értelemben a szentségekhez és a →szentelményekhez tartozó imádság, mellyel az Egyház helyeket, tárgyakat szabadít ki a gonosz lelkek hatása alól (→házszentelés); szoros értelemben a →megszállottság megszüntetése, a személy kiszabadítása az ördög hatalmából. - 1. Szómagyarázat. A gör. exorkidzein a keresztények nyelvi leleménye, az epokridzein szó ellentétes értelműre igazítása. Epokridzein ui. 'a gonosz lélek segítségül hívása ráolvasással, varázslattal'; az exorkidzein ennek ellentéte: a gonosz lélek eltávolítása és hatástalanná tétele Krisztus nevében adott paranccsal és Isten segítségül hívásával.
2. Fajtái: magán v. nyilvános; a nyilvános lehet ünnepélyes v. egyszerű. A magán ~t bárki végezheti →szenteltvízzel, →keresztvetéssel, →imádsággal. A nyilvános ~t fölszentelt személy, az ünnepélyes ~t ppi engedéllyel fölszentelt pap végzi. Az egyszerű ~ szentségek és szentelmények kiszolgáltatásának része. - Formája az egész teremtést uraló Istenhez mondott imádság, és a Jézus Krisztus nevében kimondott parancs. Az ~ éppen ezzel alapjában különbözik a pogány rítusoktól, melyek a démonival szemben egy másik, hasonló démont, szellemi segítőt, v. egy kényszerítőnek vélt mechanikus formulát, mágikus rítust használnak.
3. A Szentírásban. Az ÓSz-ben a megváltás jövendölésének (→ősevangélium) fontos része nem csupán a bűntől, hanem az ellenségtől való szabadítás; a történelmi elnyomásokból (→babiloni fogság) történő szabadítás nyomán megjelenik és jelzést kap egy végleges szabadításra való várakozás, amelynek messiási vonatkozásai lesznek (vö. Kiv 1-15; Iz 9,3; 33,1-3; 35,4-10; Iz 41,11-14; 45,22; 60,16b; Zsolt 25,1.21; 27,5-6; 28,8; Sir 51,8; 1Mak 4,11; 2Mak 1,28). De az Úr haragja és hatalma az ÓSz-ben kiterjed a „hamis istenekre”, a tisztátalan lelkekre is, s azok fölszámolására (MTörv 13,2-12; 32,16-19; Iz 19,3-4; 33,7). Dánielnél az „embernek látszó” mennyei lény Mihály segítségével harcol a pogányok angyalfejedelmeivel (10,20-21). 1Sám 16,14-23: a zene ördögöt űz. Tóbiást Ráfáel angyal tanította az ~re (Tób 6. f.). - Az egyh. ördögűző imáinak egyik alapvető ósz-i szövege a Zak 3,1-5: Jahve angyala rászól a sátánra: „parancsoljon neked az Isten”. - Az ÚSz-ben Jézus a megváltás lényegét leginkább a rossztól és az ördögtől való szabadításban mutatta meg (Lk 11,20; Mt 12,28): „Az igazság szabaddá tesz titeket” (Jn 8,32). Ezért az ósz-i jövendölések és parancsok Jézus Krisztusban, mint általános és végérvényes szabadítóban beteljesedtek (vö. Lk 1,68-69; 2,38; Róm 8,37-39); és a messiási ~ek a fölhatalmazott egyh. gyakorlatában tovább folytatódnak (ApCsel 5,16; 13,6-12; 16,16-19; Mt 28,18-20; Jn 13,20). Az ~ Isten Országának a jele (Mt 12,28). A küldési parancsok, melyek Jézus nevében szolgálatot tevőknek szólnak, hármas küldetést foglalnak össze: az örömhír hirdetése, a gonosz lelkek kiűzése és a betegek gyógyítása; e hármasság megfelel Jézus nyilvános működési rendjének, aki általában először tanított, majd a tanítása nyomán megnyílt szívű, szenvedő embereknek, „gonosz lelkektől gyötörteknek” és betegeknek kinyilvánította a benne elközelgett Istenország győzelmét és a prófétai jövendölések beteljesítését (vö. Lk 4,16-19; Mt 10,8; Mk 16,17; Lk 9,1-2; 10,17-19).
4. Az ~ dogmatikai alapja egyfelől, hogy az →áteredő bűn és az egyéni bűn miatt a gonosz lélek (aki mint tiszta szellem erősebb az embernél) befolyást nyert az ember fölött. Másfelől Jézus Krisztus, a nála erősebb, legyőzte őt és az Egyh-nak átadta az ~ hatalmát (Mt 10,8; Mk 3,14; 16,17; Lk 9,1; 10,17-20). A Firenzei Egyetemes Zsinat 1442: kiadott bullája szerint: „Soha senki nem szabadult meg az ördög uralmától, csakis az emberek és az Isten közötti közvetítőnek, a mi Urunk Jézus Krisztusnak érdeméből” (DS 1347). Jézus puszta jelenléte az evangéliumok szerint kihívás és vereség volt a gonosz lelkek számára. Megígért jelenléte az Egyh-ban, sajátosan a szentségek által, folyamatosan védelmet, ill. szabadulást ad a hívek számára, így kiemelkedően a keresztség, a bűnbocsánat, a betegek kenete révén; de a tiszta keresztény tanítás, az örömhír hirdetése önmagában is Jézus hatalmát hordozza, nem csupán a tévedéssel, hanem a szellemi ellenséggel szemben is. Az Egyh. tágabb értelemben vett szabadító szolgálata tehát megvalósul az igehirdetés, a tanítás révén, valamint a szentségek kiszolgáltatásában, de a közösség együttes imája által is.
5. Az 1-3. sz: a legtöbb közösségben általános →karizmának tartották, amelyet minden keresztény megkap, mégis elsősorban a püspökök végezték. Tertullianus szerint ha „bármely keresztény ráparancsol” a pogányok csodatévő istenére, szellemére, az démonnak fogja nevezni magát és távozik (Apologeticum 23. f.). A 3. sz-tól külön tisztség az exorcista, kinek fő feladata a keresztségi ~, de rész vett a katekumenok fölkészítésében is. Később a →kisebb rendek 2. fokozata lett. - Az ~nek 3 fajtáját különböztették meg: a) kisebb ~ a tárgyakkal kapcsolatban, pl. só-, víz- és olajszenteléskor; b) XIII. Leó p. (ur. 1878-1903) által bevezett, szentmisék végén imádkozott Szt Mihály főangyal-imádság az ördög lelkek körüli ártalmainak megfékezésére („Szent Mihály főangyal, védelmezz minket a küzdelemben, a Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk, esedezve kérünk, parancsoljon néki az Isten, te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére, amen.”); c) a nagy ~: a megszállottak megszabadítása.
6. A II. Vat. Zsin. után 1998: az Inter sacramentalia dekrétum rendelkezett az ~ről. A KEK szerint ~ alkalmával az egyh. nyilvánosan és tekintéllyel Jézus Krisztus nevében azért imádkozik, hogy egy személyt v. egy tárgyat megóvjon a Gonosz ellenségtől, és hatalmából kiragadjon. Az ~ egyszerű formában a kereszteléskor történik. Ünnepélyes, ún. „nagy” ~t csak ppi engedéllyel rendelkező pap végezhet. Okosan kell eljárni, és az Egyh. által fölállított szabályokat szigorúan be kell tartani. Ezt a szolgálatot az Egyh. nem a saját nevében végzi, hanem egyedül Istennek, ill. az Úr Jézusnak a nevében, akinek minden alá van vetve, s akinek az ördög és a démonok is engedelmeskednek. - A szűkebb értelemben szabadulásért mondott imádság két formában történhet: a) Kérő imádságban, amikor Jézus nevében kérik az Atyát, hogy szabadítson meg valakit, egy helyet vagy tárgyat a gonosz uralmától, befolyásától. Ilyen imádság van a keresztség szert-ában az olajjal való megkenéshez kapcsoltan, v. ilyen befejezése van a Miatyánknak is. A keresztségkor mondott szabadító ima fontos része a sátán megtagadása és az ellentmondás az ő csábításának; ugyanígy az exorcizmusban is nagyon hasznos, ha a szabadulást kérő megújítja keresztségi fogadalmát, s ellene mond a gonosznak. b) A szabadító ima parancsoló formája szerepel néhány áldás esetében, mint a házszentelés, vízszentelés szentelményi lit-jában; a parancsoló szabadítás külön szentelménye lett az ~ (a „nagy v. ünnepélyes exorcizmus”) lit-ja, amelyben az Egyh. a Szentlélekkel egységben könyörög, mert maga a Lélek siet segítségünkre (Róm 8,26), hogy a démonokat megakadályozza, nehogy ártsanak a híveknek. - Az ~ előtt meg kell bizonyosodni arról, hogy valóban a Gonosz ellenség van jelen, és nem betegségről van szó, elsősorban pszichés betegségekről; ezek gyógyítása az orvostud-ra tartozik.
7. Néprajz. A m. parasztság hagyományos mágikus és rituális gyakorlatában fontos szerepe volt a legújabb korig. A közösségi rítusok legfontosabbjai, a zajkeltés, füstölés, körüljárás v. bekerítés, minden nép mágikus gyakorlatában a legtávolabbi múltban is ismert. A zajkeltéshez sorolható az év végi (szilveszter éjszakai) kongózás, a legények, pásztorok kolompoló, ostordurrogtató fölvonulása, mely a tél közepén (amikor leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal és a fény) látogató ártó démonokat volt hivatva elűzni. - Az ~ben a legnagyobb szerepet a mágikus szövegek töltötték be. E ráolvasás-szövegek a betegséget okozó betegség-démont v. a megszemélyesített betegséget küldték el, ill. a vihardémont v. magát a vihart, jégesőt. Egyéb, pl. tűzvész v. élősködők megjelenésekor mondott ráolvasások már nem sorolhatók a gonoszűző mágikus szövegek közé. A gyógyító szövegek közül legfontosabbak a Találkozás a gonosszal típusú szövegek, amelyek a hiedelem szerint analógiás alapon hatottak. - Mind a paraszti gyógyítók gyakorlatából ismert gyógyító, mind a jégeső-elküldő, vihar-eloszlató szövegek és cselekmények egy része vallásos eredetű: papi-szerzetesi használatból vette át a parasztság: a kk. Egyh. hivatalos benedikció- és exorcizmus-gyakorlatából a lat. szövegek m-ra ford-a után jutott a paraszti szájhagyományozás folyamataiba. Az egyh. rítusok a mindennapi élet sok ter-ére kiterjedtek, így gyógyításra, élősködők elűzésére, a ház, szántóföld, háziállatok rossztól való megtisztítására v. a jégverés elhárítására egyaránt. E rítusok több szálon összefüggtek a népi eljárásokkal. Az ördögűző, tisztító szövegek számos motívuma az ókori - keleti, elsősorban babiloni eredetű - vagy kk. népi démonűző, gyógyító gyakorlatból származott, másrészt a benedikciók sok eleme szállt le a népi, mindennapi mágikus gyakorlatba. Több újkori népi gonoszűző ráolvasás v. szövegmotívum ismert már az ókori K-i démonűző gyakorlatból és a kk. Egyh. hivatalos benedikcióiból v. félhivatalos áldásszövegeiből is. Ilyen a betegséget ember nem lakta helyre küldő, főleg Közép- és DK-Eu-ban kedvelt ráolvasás, amelynek 10. sz. benedikcióból ismert lat. formulája szerint oda küldi a betegséget hozó Sátánt a pap, ahol „nem szántanak, nem vetnek és a szentségekkel nem élnek”. Ilyenek a betegségdémont a testből tagról tagra kiküldő formulák, amelyek a testrészeket a démon útvonalának sorrendjében mondják el, tagról tagra haladó gyógyító lemosás kíséretében. A népi és egyh. démonűző formulák azonosak lehetnek, azzal a különbséggel, hogy utóbbiakban a démonküldés mindig Istenre, a Szentháromságra, szentekre és azok attrib-ára való hivatkozással történik.
8. A hivatalos Egyház és a laikus, népi, de vallásos elemekkel átszőtt mágikus gyakorlat kapcsolata a kk-ban igen szoros volt, mígnem a Rituale Romanum egységesítő előírásai kizárták a helyi, népies gyakorlattal való kapcsolatokat. A 16. sz-tól egyre erősebben tiltotta az Egyh. a babonás eszközök, formulák használatát, így sok, addig a papság által is használt gyógyító, gonoszűző szöveget is. A hivatalos használat tiltásával, gyérülésével nem szűnt meg a félhivatalos v. éppen tiltott szerz. gyakorlat. A 16-17. sz. kolostori kz-os receptkv-ek, ördögűző kv-ek már a népiessé vált, eltorzult, mágikus elemekkel kibővített szövegeket tartalmazzák. A m. kódexekben (elsősorban a →Peer-kódexben) leírt lat., m. vagy kétnyelvű gyógyító szövegek is ezt a félhivatalos, átmenti állapotot tükrözik. Ez a félhivatalos egyh. szövegkincs a legújabbkori paraszti szájhagyomány egyik forrása, a ma ismert népi ráolvasások jelentős hányada innen ered. - A 20. sz. néprajzkutatás többnyire nem tesz különbséget a babonás alapú és a komoly hitben megalapozott népszokások között. Így pl. a vihar esetén gyújtott szentelt gyertya, a harangozás stb. valójában nem a 'vihardémon' elűzését szolgálja, hanem figyelmeztetés (közelgő vihar) és Isten segítségül hívása. A járványok idején a gonoszűző bekerítés, körüljárás, körülszántás alapja az az ősi hiedelem, hogy a településekről egy mágikus védővonallal ki lehet zárni a termfölötti világ démonikus erőit; ennek azonban nincs köze a különféle körmenetekhez (búzaszentelő, húsvéti stb.), melyek Istennek ajánlják a termést, a világot, és oltalmát kérik. G.P.-G.F.-P.É.-**
Péterffy II:253. - Exorcismus. (~) 1-2. köt. Bp-Dombóvár, 1925-39. - Kühár-Radó 1933:322. - LThK III:314. - Richards, John: But Deliver Us from Evil. New York, 1974. - Onasch 1981:114. - „Mert ezt Isten hagyta...” Tanulm-ok a népi vallásosság köréből. Bp., 1986:213. (Pócs Éva: A „gonoszűzés” mágikus és vallásos szövegei. Adatok ráolvasóink egyh. kapcsolataihoz.) - Congregatio de Cultu Divino et Disciplina Sacramentorum: Decretum Inter sacramentalia de instaurati ritus exorcismi promulgatione. 1988. XI. 22. - KEK 1673. - Amorth, Gabriele: Egy ördögűző tapasztalatai. Bp., 1994.
[Magyar Katolikus Lexikon . (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2009)]
[Ω] |
ÖRVÉNYGYÖKÉR: (Szerkesztés alatt.)
[Ω] |
ŐSZIBARACK: (Szerkesztés alatt.)
[Ω] |
A | B | C | D | E | F | G | H | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | Z
| |
Kérlek támogasd a Hermetikus Könyvtárat!
(Please support the Hermetic Magic Library!)
A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)
|
|
|
|
| |
| [« vissza ] |
|
[ előre »] |
|
