Tarr Dániel

HERMETIKUS MÁGIA ÉS OKKULTIZMUS LEXIKON

- Encyclopaedia of Hermetic Magic and Occultism -

1995.

A | B | C | D | E | F | G | H | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | Z

K Kabbala KABBALA Kabóca TERMÉSZETMÁGIA Kacsa TERMÉSZETMÁGIA Kagyló TERMÉSZETMÁGIA Kagylókő TERMÉSZETMÁGIA Kakas TERMÉSZETMÁGIA Kakukk TERMÉSZETMÁGIA Kapu MÁGIKUS ALAPOK Karakterek TALIZMÁNOK Kard MÁGIKUS ALAPOK Kardvirág TERMÉSZETMÁGIA Káosz MÁGIKUS ALAPOK Kecske TERMÉSZETMÁGIA Kereszt MÁGIKUS ALAPOK Kerék SZIMBÓLUMOK Kék MÁGIKUS ALAPOK Kémiai mennyegző ALKÍMIA Kémátria ALKÍMIA Kéz SZIMBÓLUMOK Kígyó SZIMBÓLUMOK Kilenc MÁGIKUS ALAPOK Kocka SZIMBÓLUMOK Kontyvirág TERMÉSZETMÁGIA Korall TERMÉSZETMÁGIA Korona SZIMBÓLUMOK Kócsag TERMÉSZETMÁGIA Könyv SZIMBÓLUMOK Köpeny SZIMBÓLUMOK Kör MÁGIKUS ALAPOK Körte TERMÉSZETMÁGIA Körző SZIMBÓLUMOK Kő SZIMBÓLUMOK Kristály ALKÍMIA Kronokratóriák ASZTROLÓGIA Kutya TERMÉSZETMÁGIA Kvintesszencia ALKÍMIA

A Mágikus Lexikon egy 1995-ös "projekt" és azóta formálódik nagy lassúsággal. Noha egyre több befejezett szócikket tartalmaz, sajnos sok a befejezetlen, hibás vagy hiányos szöveget tartalmazó bejegyzés is. Egyszer talán majd teljes formájában is elérhető lesz...

KABBALA: (Cabbalalr, Qabbala), szó szerint "átadás, hagyomány", tágabb értelemben a zsidóság ezoterikáját (fitkostenát) jelenti a késel ókor bta (de a tanoknak nem a Pentaleuchban levő részét és nem a szájhagyományt), szúkebb értelemben azt a középkorban keletkezett misztikus-teozófiai irányzatot, amely terjedelmes irodalmat hozott létre. A kabbalisták /mequbballmJ szívesen mondták magukat a .,titkos bölcsesseg" /chqchma mi.staraJ ismerőjének vagy a ..titkok mesteré"-nek (ba'ale cha~sodJ. A Kabbala önállóságot és kezdeményezést követel a tanai és eljárásai tekintetében; kónyvekból ezért csak részben lehet megtanulni. A gettóba zárt zsidó tudósak nemritkán kísérletet lenek arra, hagy misztikus-mágikus úton törjenek ki szűk életterükből; egyedüli alapot ehhez a szent könyvek szolgáltattak, amelyeket nemcsak a közvetlenül megismerhetó értelmük szerint, hanem a nehezebben hozzátérhető. repett tartalmak szerint is megvizsg'altak (így például a ,ZdhAr könyvéberc. .A törvényben minden szónak mélyebb erteln,e és rejtett titka van: amit a törvény elbeszél, az csak a torvény kdntose, és jaj annak. aki a kontpst tekinti a lényegnek magának"). A szavak és számok (a héber betóknek számértékúk van) a kapcsokat szemleltetek a tisztán szellemi és az anyagi világ között; ezért, ha helyesen alkalmazzuk azokat. mágikusan is hathatnak, mint hatalmas ~varázsigék, éspedig azáltal, hogy ismerjük azoknak a világ szféráit lakó szellemlényeknek a neveit, akik eredményesen megidézhetők. Alighanem jelentős szerephez jut eb. ben a püthagoreista-gnosztikusszellemi kincs, valamint az ~újplatonizmus. A kabbalista írások korát nem lehet pontosan meghatározni. "Ennek az irodalomnak nagy része visszanyúlik az első vagy a második évszázadba, közvetlen kapcsolatban áll ezáltal azzal a termékeny periódussal. amelyben a rabbinista zsiddság évszázadok nagy vallásos erjedése során kikristályosodott.. Bizonyos, hogy nem mindig oly régiek... a szövegek, mint ahogy szeretnénk. De a hagyományalapjául szolfialó anyag az átdolgozásokban is elér a nevezett periódusokig" (Scholem 1962). Valódi mágiai gondolatmenetek jutnak szóhoz újra meg újra, de a mágiát inkább a misztika mellékjelenségének tartják, és kiemelik, hogy azt nem kell a részben intuitív, részben spekulatív megismerés szerint eltérlneni a torelevés tulajdonképpeni célkitGzéseitdl (-,gemátzia. -·G6/em. -.notarikon. -tenrmah). A misztika és a mágia gyakran szétválaszthatatlanul kötődik egymáshoz (mindenekelőtt a ~Jezirah könyvében). Mindenesetre az -~újplatonizmus szellemisége befolyást gyakorolt a K. 151ektanára, az emberek lelke már létezik a földi let előtt, létezésre szólították lel már a világ teremtésekor és egy kúlée égtérben ván a nestetóltésére. Rendeltetése a meousnulAs nr, na ea [Biedermann, Hans – A mágikus művészetek zseblexikona . (Kentaur, Budapest, 1973, 1989)] KABALA: kabala (héb. kabbalah, 'hagyomány'): I. általános értelemben tanítás továbbadása; szűkebb értelemben a zsidóság titkos, misztikus tanítása, melyet szerzői a →talmudistáktól származtattak. Provence-ban (Fro.) 1150-1250: alakult ki és Hispánia felé terjedt el, s a 16. sz. végén széles körben elismert vallási mozg. lett. - 1. A ~ Provence-ban. A 13. sz. ~ klasszikus művének számított a Bahir-kv., melyet a Jób 37,21: szereplő Bahir, 'világos, tiszta' szóról neveztek el, mert a kv. ezzel a szentírási hellyel kezdődik. Több régi munka gyűjt-e, mely már elfeledett zsidó gnosztikus elemeket tartalmaz. Nem egy kéz műve, 1200 k. zárhatták le. A provence-i zsidóság fejlődésének csúcspontján, a 12-13. sz: a ker. és az arab műveltség határán élt. A Tibbonida család tagjai a zsidó és arab szerzők legfontosabb vallásfil. munkáit héb-re ford. E ford-ok hatását ki lehet mutatni a korai kabbalisták gondolkodásából. E körből származik a misztikus élményeket is tartalmazó Illés kinyilatkoztatásai. A ném. →hasszideusok aszkétái, a ker. →valdiak, →katarok és →albigensek tanítása nagy hatással volt rájuk. - 2. A ~ Hispániában. A ~ Provence-ból Burgosba, Geronába és Toledóba jutott el, ahonnan az egész Ibériai-fszg-en elterjedt a 13. sz. végén; fő műve a →Zóhár kv. (Dán 12,3 alapján 'ragyogó világosság'), mely 5 köt-ből áll és különböző kiadásai ismertek. Csak a 4. köt. egységes mű, a többit kisebb részekből illesztették össze. Szerzőjének a 2. sz: élt Simon bar Jochajt tartották, valódi szerzője Mozes de León, aki a legnagyobb részt füzetenként, 1275/90: Kasztíliában írta. A szerzőnek már nem volt pontos ismerete a talmudi hagyományról, és Palesztinát is csak az irod-ból ismerte. - 3. Miután 1492: a zsidókat kiűzték Spo-ból, a ~ népmozgalommá vált. M. →Cordovero összegyűjtötte és magyarázta a ~ anyagát. Később Isaac →Luria és tanítványai hatására Izr. földi számkivetését úgy fogták föl, mint az istenség kisugárzásának földi képét. E számkivetésnek csak Izr. megigazulása (messiási küldetése) vethet véget. Ebben az összefüggésben tanították a →lélekvándorlást. A luriani ~ból merített →Szabbatai Zvi és Jakob →Frank messianista eretneksége, valamint a →hasszidizmus. - A jeruzsálemi egyetem a ~ tanulmányozására külön tanárt foglalkoztat. - II. az →amuletthez és a →talizmánhoz hasonló tárgy (cselekedet), melyet a babonás ember minden fontosabb dolgában magánál tart (vsz. az ort. haszidoknak azon szokásából eredően, hogy a ~ egy lapját, v. az egész kv-et mindig magukkal hordják a szívük fölött, kis tasakban). - III. a néphagyományban az →eke szállítására való kabola névvariánsa. ** MN II:166. - Schubert 1955:152. - LThK V:1233. - MNL I:657. (eke) - BL:907. [Magyar Katolikus Lexikon . (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2009)] » Lásd még: Bevezetés a Kabbalába . (Introduction to Kabbalah) . & Tarr Dániel : Teremtés a zsidó ezotériában . (The Concept of Creation in the Kabbalah) . [Ω]

KABÓCA: (Szerkesztés alatt.) [Ω]

KACSA: (Szerkesztés alatt.) [Ω]

KAGYLÓ: A szimbolikában a kagyló és a születés (vö. gyöngy), valamint a vulva eszmetársítása áll az előtérben. A kagylót, mint vízi lényt a szexuálisszimbolika a nemzés és a termékenység fogalmával társítja. [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] [Ω]

KAGYLÓKŐ: áldozati kő: Sok régi kultúrában jut fontos szerep csészeszerűen bemélyedő kőtömböknek vagy szikláknak. A bemélyedés az anyaméh szimbóluma. A kagylókövek bemélyedése szolgálhatott azonban italáldozat befogadására, vagy arra, hogy továbbmélyítésükből kőporhoz jussanak, amit- a kő szilárdsága miatt- gyógyszernek tekintettek. Ezért a kagylókőnek nincs általános érvényű jelentése. Történeti összefüggések nélkül is számos helyen keletkezhettek, a szimbolikus-mágikus kultuszok egyszerű emlékei. [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] [Ω]

KAKAS: (Szerkesztés alatt.) [Ω]

KAKUKK: (Szerkesztés alatt.) [Ω]

KAPU: Gyakorta nemcsak magát a bejáratot szimbolizálja, hanem a mögötte rejlő termet, titokzatos hatalmat. Kapu és ajtó átvitt értelemben a bejáratot jelenti egy fontos helyre – hasonlóan a hídhoz, amely az átmenet jelképe. Sok kultúrában egy kapu átlépése szimbolizálja az egyik életkorból a másikba kerülést. [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] [Ω]

KARAKTER(ek): eredetileg vésett jeleket jelentettek, és innen ered a mágikus szimbólumok neve a -.talizmánokon, -~medaljonokon és az erre vonatkozó könyvekben (például Agrippa von Nettesheiméiben). Olyan epegrafikáról van szó közvetlen közlés jelleg nélküli amelynek „magától” kell mágikusan hatnia. Agrippa néhány karaktere, ahogy Novotny 1949-ben és 1969-ben a 433. oldalon kimutatta, csak a -mágikus négyszögekkel együtt érthető, de "úgy konstruálva, hogy az illető intelligenciák és démonok nevének betűihez kapcsolódjanak. Csak az egyes és a tízes számjegyeket használták fel. Az egyesek amellett egyenlővé válhatnak, számos titkos szöveg szerint, a tízesekkel és a százasokkal. Az első és az utolsó betűt gyakran egy kis gyűrűvel jelölték meg. Olyan szavaknak, amelyek ugyanarra a betűre végződnek, mint amivel kezdődnek, az értelemnek megfelelően megvan a magába visszatérő karaktere." A régebbi K.-et, amelyek felbukkannak már a hellenizmus -varázspapiruszain, a származásuk alapján nem lehet értelmezni Bizonyára éppúgy azíréslelekmegespnku lásárólvansxo, mint a -planéták szimbólumainál, amelyek (a - soloe és a lunan kívül) görög betűkombinációk elkopott "sziglá"-i. Így keletkezett a Sewrnus szimbóluma a Kr-ból (Kronptzl, a .IUPitee Zs~bál (Zeusz), a Marsé Ths~bál (Thourrosz), a Vénuszé Phs-bBl (Phoszphozasz, azaz lenyhozó, hal nalcsillay) és a Merkmé St-hól lStilAan) Ez a magyarárat ellentmond a szokásosnak, amely szeum lNOwotnylA9rippa 1967. 449-0-7 pl. a Venus gralikai szimbblu mel IPgnntyús wkorhál és a Marsén Palzsból és lándzséból származnatlák. -.Aynl,Pa von Nerresherinnak az volt a nézettr, hogy a K. ae ábrázph dulpuk óskáPeibál vannak levezetve (Oe Occu/m Philpscphia, 2. konyv. 51-52. KaP.IUgyand mulatja be a Quadnpartitum heznrens.szennt 751enyes állócsillay K.-ét Is. A: a hiedelem, Mogy a nyilvénuadiaunalisanmeghataroxonlK maguktóllsmáglkusanhal nak.nayyorlelvolllerlndve/-.Nn2kJ Alnnnsaöveg9kbentpbbny~re .stynaculé"-nak (kis I^Inek) nevezték őket F. Spunda7942.ben az .eszhális bullámmnzyLSnk kétdimannósan lerógzf1a11 diegrammai~ látta a patakban ás a K -ben. -A, characleromantlá'-nak (vpledler 1749,161 klsennn~knzesincsaK.-0ez.axcsupánazelálelek(-prp drgial értelmeza.vi·rr· vnnaüonk. A mágiai, asztrológiai és alkim~a. sximbólun7lelek áuekunnmó 9Yúlleményo H. Biedermannés I. Schwarz-Winklhofer: Das Buch der Zeichen und Symbole. (Graz 1972.) [Biedermann, Hans – A mágikus művészetek zseblexikona . (Kentaur, Budapest, 1973, 1989)] [Ω]

KARD: Sem fegyverként, sem szimbólumként nem vész az ősidők ködébe az eredete, mert kardot csak a bronzkor óta tud készíteni az ember. Az ókori Kínában ismeretes a varázslók démonűző kardja; egy hagyomány szerint létezik „férfi” és „női” kard, amelyet egy fémmel táplálkozó nyúl májából és veséjéből öntenek. Japánban a karddal való helyes bánás a szamurájok művészete volt, akik kétféle kardot használtak: egy hosszút, a katanát harcban és egy rövidet, a vakizasit közelharcban, illetve rituális öngyilkossághoz (a sepukkuhoz, Európában ismertebb nevén harakirihez). A kardkovácsoknak be kellett tartani az önmegtartóztatás bizonyos parancsait, munkájukat szentnek tekintették. A markolat és a penge közötti keresztvasat gazdagon díszítették. Általánosságban a kard az erő szimbóluma. A nyugati kultúrában az „erőszak” jelképe, a „két kard” viszont az egyházi és világi hatalmat jelenti. Pápai doktrínák rögzítik, hogy az egyház fejének hűbérként kell átadnia a törvényes uralkodó számára a „világi kard”-ot. [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] [Ω]

KARDVIRÁG: a népi orvoslásban egykor jelen tós nővény (allium victorialis, régebben victorialislonga, allium alpinum, ,.dákoska"is), póréhagymafajta, amelynek hálószerú rostszövet burkolja be a hagymáját s amely páncélingre emlékeztet A K.-ot -.amu/e(tként viselték podagra, "rossz levegő" és rontás ellen (a lovak is), és még az Gjabh időkben is árusitonak medaljonokban; bizonyos tekintetben a ritkább mandragórát pótoltAk vele. .,hegyi mandragórának" is nevezték a K.-ot; a bányászatban állítólag a kardvirággumó nyújtott védelmet az irigy gnómok ellen ( .elemi szellemek). Vö. -.Népi orvoslás. FISCHER úny. 1967: manzeu 1964, zeomn 1961-64 [Biedermann, Hans – A mágikus művészetek zseblexikona . (Kentaur, Budapest, 1973, 1989)] [Ω]

KÁOSZ: Az elemek ősi zűrzavara, amelyből később az értelemszerűen rendezett kozmosz jött létre. Az alkímiában a még nemesítetlen „materia prima” (ősanyag) meghatározása. J.B. van Helmont alkimista (1579-1644) a káosz szóból vezette le a „gáz” fogalmát. Elvont értelemben minden rendezetlen, a kulturáltsággal ellentétes dolog jelképe, vagyis a céltudatos isteni rendteremtés előtti állapotokba való visszazuhanást jelenti. [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] KÁOSZ: (Chaos), az alkimista szövegekben (például ~Kirchweger Aurea Catena Homeri-jében) nem ritkán a ~materia príma tal8ló, tágabb értelmú jelölése, és egyúttal annak ősanyaga is, amibdl a világ keletkezett az isteni teremtés -Fial szava által. A K.-t ~Welling az Opus magica-cabbalisticum-ban úgy ína le, mint valamilyen .,ny81kás, kénes sósvizet", (tehát mint a három még el nem különített jelemnek, a ~sa/nak, sulphurnak és a mercuriusnak elegyét), a 18. századi rózsakeresztes szövegekben túzbdl és vízhól való ~to/ásként szerepel a K. (vö. C. v. Nettelbladt: Geschichte Geimaurerischer Systeme, Szabadkómúves rendszerek története, Berlin 1879). Az angol George -Starkey hermetikus úgy írja le az ősi K.-t, hogy belőle képződött a világ és (különösen kedvező körülmények között) az arany is, mint "a moist vapour, raised by the action of the central fire in the bowels of the earth" (valamilyen páratöbblet, amit a központi túz cselekvése gerjesztett a föld méhében): a K. szóból alkotta ~He/mont a "gáz' kifejezést A 17. és 18. században a K, orvosságot is jelentett, pl. a "Ch. magnum Potedi"-t, higanypreparátumot. Többnyire azonban az .,anyag in statu nascendi" lett a K.-szal jelölve. Vö. ~aquila. [Biedermann, Hans – A mágikus művészetek zseblexikona . (Kentaur, Budapest, 1973, 1989)] [Ω]

KECSKE: (Szerkesztés alatt.) [Ω]

KERESZT: A legegyetemesebb szimbólum; semmi esetre sem korlátozódik a keresztény szimbolikára. Elsődleges jelentése az alapvető térbeli irányok, a fent/lent, valamint jobb és bal metszéspontjának megjelenítése; számos duális rendszer egyesül ebben a jelben, amely széttárt karú emberalakot formáz. Végpontjait tekintve a négyességet képviseli, de ha beleértjük a saját nézőpontunkat képviselő metszéspontot, akkor az ötös számot is. A kör mellett a kereszt is fő szerkezeti eleme a meditációt szolgáló mandala-ábráknak, valamint számos templom és szentély alaprajzának. Több kultúrában is kereszt alakot adtak a világkép-ábrázolásoknak. A körbe rajzolt kereszt (kerék-kereszt) kozmológiai jelentésén kívül az esztendő négy évszakra osztását is jelképezi. Szimbolika szempontjából a világtengellyel is összefüggésbe hozható (vö. fa, hegy, pózna). A „keresztút” vagyis az útkereszteződés sok esetben az élők és a holtak útjának metszéspontjával kerül gondolati összefüggésbe. A mágikus szellemidézési előírások bizonyára azért javasolják helyszínnek az útkereszteződéseket, mert ilyen helyeken a szellemek megtorpannak, nem tudván eldönteni, hogy merrefelé induljanak tovább. [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] [Ω]

KERÉK: A prekolumbiánus kultúrák nem használták, sőt talán tiltották. A kerék teszi lehetővé a kocsi használatát, amelynek gyakorlati jelentőségén kívül kultikus szerepe is volt. Szimbolikusan a kör és a négyes osztás kapcsolódik hozzá; utóbbi az évszakokra utal. A statikus körnek a küllők mozgást, dinamikát kölcsönöznek, így kapcsolják a körforgás, a létezés és elmúlás folyamatához, a helyi kötöttségektől való szabaduláshoz. A kerék, gyakran a küllős is, a Nap szimbóluma, amely végiggurul az égen. Tágabb értelemben a kerék az egész kozmosz és ciklikus változásának szimbóluma. Ázsiai kultúrákban a kerék az újjászületésre, a buddhizmusban a „tankereké”-re utal, amely a különböző létformák szenvedésének útján végigvezetve szabadít meg. Értelmezik mint a kozmikus rend szimbólumát is, amelyből a városok szerkezetét származtatják. A középkori művészetben gyakori az élet kereke, amely hol felröpíti, hol ismét a mélybe hajítja az embert vagy a szerencsekerék, amely sohasem áll meg, mindig forog. [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] [Ω]

KÉK: Többnyire mindenfajta szellemi dolog szimbólumának tekintett szín. A vörössel ellentétben „hűvös” hatású, és elmélkedésre készteti a legtöbb embert. A mélylélektan képviselői „az oldott lelkiállapottal, a szelíd, könnyed, fölényes életvitellel” hozzák kapcsolatba. Heinz-Mohr szerint „a legmélyebb és a legkevésbé anyagi jellegű szín, az igazság közege, a majdani üresség átlátszósága: a levegőben, a vízben, a kristályban és a gyémántban. Ezért az égbolt színe.” A kék amulettek állítólag semlegesítik a „megrontó tekintetet”. A közép-európai népi szimbolikában a hűség színe, de emellett a titokzatosságé is, valamint a megtévesztésé és a bizonytalanságé. [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] [Ω]

KÉMIAI MENNYEGZŐ: a poláris ellentétek egyesülése, coincidentia oppositorum, a hermetikus-alkimista szimbolikában annak a kémiai vagyszellemi "teremtő művelet"-nek jelölése, amely minden új dolog "megszületés"-éhez szükséges (~androgun). A szimbólum különösen"C. H. Christiani ~Rosenkreutz"-la révén vált ismert lé, amelyben ezt olvashatjuk:..A Hold fénye olyan lesz, mint a Nap fenye, és a Nap ténye hétszervilágosabb lesz, mintmost", ezen a hím Napés a nőstény Hold .,coniunctió"-ját értették (-.androgünJ. Némely alkimista szövegben a ,.szellemi kén"-nek a ..szellemi higany'-nyal való K. M.-ről van szó, ami anyagilag a cinóber (higanyszulfid) előállítása a kénnek e higanyra való behatása révén; az aljórást gyakran a » mercurius (☿) jelének kapcsolata szimbolizálta a .,tüzes" Koséval ('~ ), vö. ~Leo. De kén szerepel azonkívül egyúttal a Nap, az arany és a szellem helyett, higany a Hold, az ezüst és a lélek helyett is, és a princípiumoknak ezen egyesúlése koaguláció közben következik be, ami a -bóicsek köve előállításának egyik fokozata, Azt a mindenfelé elterjedt alkimista felfogAsL hogy a menstruumból (higany, a ,.nőnemű") és a spermából (kén) aranyat lehet létrehozni, ahogy-a régi orvosi nézet szerint-az ember vérbál és ondóból való, megtaláljuk egyebek közt a Pretiosa Margarita novellában, Petrus Bonus munkájában (Ploss 1970. 130. o. és a köv. o.). A K. M. mélypszichológiai értelmezését megkísérelte 7. G. Jung: Mysterium Coniunctionis (Gesammelte Werke 14, Olten 1968), Vö. -~ vörös ésfehér. A K. M. ismert ábrázolásait megtaláljuk pl. a Codex Egerton 845 3. folióján, British Museum, London, és -~Arnaldus Villanovanus Rosarium Philosophorum-áóan, a Bibliothek ladiana kéziratában, St. Gallen (ábrázolásai eurckhardtban 1960). ~NOPEAE ~ROSenllelg~ 195; eURCKHARD7 1960; FEDERMANN 1964; lunc t 955 [Biedermann, Hans – A mágikus művészetek zseblexikona . (Kentaur, Budapest, 1973, 1989)] [Ω]

KÉMIÁTRIA: (a görög fater annyi, mint orvos), egy olyan elsősorban Paracelsusra visszavezethető iskola, amely a szokásos gyógyáruk helyett szervetlen vegyületekből készíti a gyógyszereket. Elsősorban (-.easilius Valentinushoz csatlakozva) többnyire antimonvegyüleleket írtak feh pl, izzasztószerként. A kénsavas kálit „specificum purgans"-nak nevezték, Aszerek szakszerútlen alkalmazása a K. területén gyakran súlyos következményekkel járt; 1566-bon a párizsi egyetem orvosi fakultása eltiltotta az antimon orvosi használatát, és hasonld rendelkezéseketadtak ki a német egyetemeken is. A kémiátriai orvos. Ságok szórványosalkalmazásátazonban nem lehetett megakadályozni, D, Sennert (1572-1637) és F. Sylvius (tkp. Franz de la Boe, 1614-72) például nagygyógyászati sikereketértel velük. A K.-i iskola legjelentősebb képviselője J. B. van -.Helmonf volt. A német nyelv területen Johannes Hartmann (meghalt 1631 ) számított fontos kémiáternek; á adta ki 1659-ben -.Croflius munkáit és írta az Officina Sanitatissive PraxisChymiatricá-t (posztumus jelent meg Núrnbergben, 1677, német fordítása 1678); a hétkötetes Opera omnra n,edicochymicá-ja7690-benlátottnapvilágotFrenkfurtban.AK szinonlmépakénta .,iatrokemia" kifejezést is használták. sceweam 1938 [Biedermann, Hans – A mágikus művészetek zseblexikona . (Kentaur, Budapest, 1973, 1989)] [Ω]

KÉZ: A szimbolikában az emberi testnek ez a része jelenik meg a leggyakrabban. Sokféle jelentése lehet; mint a megragadás vagy az eltaszítás mozdulatának kifejezője, egyaránt rendelkezhet pozitív és negatív jelentéssel. Ebből következően gyakran használták amulettként is. A kézzel való megérintés az érintés-mágia kifejezése. A kézrátétel felszentelés, a saját erő átvitele a felszentelt személyre; a tapsolás barátságos fogadtatást, egyetértést jelez, a felemelt, illetve összekulcsolt kézimádkozást, bizonyos ujjtartások esküvést vagy áldásosztást. A „jobb” túlnyomórészt pozitív jelentésű (vö. jobb és bal), így a mágia jelképi nyelvében is, ahol a jobb a „fehér mágiára”, míg „a bal kézre eső ösvény” a sátáni mágiára utal. A tenyérjóslás nagy figyelmet szentel a kézbehajlításkor keletkező redőknek és az egyes részek sajátos alakjának, abból a meggyőződésből kiindulva, hogy szimbolikus, analógiás kapcsolat áll fenn a kéz és annak „hieroglifái”, valamint a planetáris erők között, és ezek döntően meghatározzák az illető ember adottságait és lehetőségeit. [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] [Ω]

KILENC: Mint szimbolikus szám a három hatványa. A legjelentősebb szerepet az egyiptomi vallásban és kozmológiában játszotta, ahol az istenek kilences csoportokba rendeződtek. Az ősi Kínában igen fontos szerepet juttatott a kilences számnak a Változások könyve (Ji-king) ugyanúgy, mint a szertartások könyve (Li Csi), amely kilenc rítust sorol fel (a fiúk férfivá avatása, esküvő, fogadás, követség, temetés, áldozás, vendégség, ivászat és katonai szertartások). A nyugati kultúra középkori világképében kilenc volt az angyalok karának és a kozmikus szféráknak a száma. [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] [Ω]

KÍGYÓ: (Szerkesztés alatt.) [Ω]

KOCKA: A szimbolikában a négyzet háromdimenziós megjelenése, a szilárdság, tartósság jelképe. Kockaformájú a természetben előforduló sókristály, s ezáltal a „természet harmonikus alkotóerői”-nek bizonyítéka. Nyilván ezzel függ össze az alkímia elem értelmű sal (só) szava, amely a megragadható jelképe. A szabadkőműves szimbolikában a kocka a megmunkált követ jelenti. Számos mesében és mondában kap szerepet a sorsdöntő kockavetés, amely az emberek felett álló döntést jelképezi. [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] [Ω]

KONTYVIRÁG: (Szerkesztés alatt.) [Ω]

KORALL: Szerves eredete ellenére a népi szimbolikában a drágakövekhez hasonló értelemben szerepel, és annak is tekintik. A vörös korallágakat amulettként használták a „szemmel verés” ellen. A korall a vízi világban működő alkotóerőket szimbolizálja; az ókori Kínában a hosszú élet jelképének tekintették. Vörös színük folytán a korall ágacskákat, csiszolt állapotban, Marshoz rendelt dísznek tartották. Az ókorban azt hitték, hogy a korall képes ihatóvá tenni a keserű vizet, és közömbösíteni tudja a mérget. Az alkímiában a vörös és fehér korallok a » materia prima szimbólumai, az ősanyagéi, amely alapjában már létezik, de még nem keményedett (szilárdult) meg a levegőn. [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] [Ω]

KORONA: Fejdísz, amely hordozóját magasabbnak tünteti fel, kiemeli embertársai köréből, és egyúttal ékesíti is. Ezáltal mintegy igazolást kap, hogy viselője emberfölötti, a felsőbb világgal kapcsolatban álló lény. Alapszerkezetük a végtelen kör szimbólumtartalmával rendelkezik, a ragyogó drágakövek ehhez hozzáadják a kiválasztottság, az értékesség kifejezését és saját különleges jelentésüket. A sugár alakban kiszögellő csúcsok a napsugarakra kívánnak emlékeztetni, miután a megkoronázott uralkodók általában egy patriarchális-szoláris világkép földi képviselőiként fogandók fel. A királyi koronákat ezért az esetek többségében „napfémből”, vagyis aranyból készítették. A kelet-ázsiai szimbolikában a virágkehelyhez hasonló alakú korona a fejlődés magas fokának elérését, a testiség fölé emelt szellemiséget szimbolizálja. Szimbolika szempontjából a korona rokona a nyugati világban a menyasszonyi és a halotti fejdísz; mindkettő egy újabb létformába való átlépésre utal, de egyszerűbb a koronánál, és jogosabb koszorúféle dísznek felfognunk. [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] [Ω]

KÓCSAG: (Szerkesztés alatt.) [Ω]

KÖNYV: A kinyilatkoztatott bölcsesség edényeként „szent könyv” a neve. Könyvvallás a zsidóság, a kereszténység, de még inkább az iszlám. Kódex: lapokból összeragasztott könyvek; volumina: irattekercs. [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] [Ω]

KÖPENY: palást: E ruhaféle pompás példányai az uralkodói díszöltözet tartozékai (koronázási palást), és gyakran gazdagon vannak ékesítve. Élt egy elképzelés, hogy a viselőjének „aurá”-jából a köpeny is átvesz valamennyit, ezért a prófétáktól örökölt darabok nagy becsben álltak. Szimbolika szempontjából lényeges tulajdonsága még a palástnak a védelmező beburkolás. Jogi szimbólumként a saját gyermekként való elfogadást jelenti az a gesztus, ha valaki a köpenyét ráborítja egy emberre. Az álomszimbolika a köpeny képével hozza kapcsolatba mind a melengető beburkolás, mind az elrejtőzés gondolatát. [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] [Ω]

KÖR: A legfontosabb és legelterjedtebb mértani szimbólum, amelynek alakjához a Nap és a Hold látszati képe is mintául szolgál. A kört a platóni és a neoplatonikus spekuláció a legtökéletesebb formának ítéli. A körben nem fedezhető fel sem a kezdet, sem a végződés, nem ad meg sem irányt, sem tájékozódási pontot; ezért lett jelképe kör az égnek is, és mindannak, ami szellemi, elvont. Ha küllőket rajzolnak bele, a kerék szimbólumává alakul, s mint ilyen dinamikát fejez ki, ami ellentétben áll az alapforma változatlanságával. Koncentrikus körök akkor keletkeznek, ha egy tárgyat vízbe dobunk. Az őskori megalit építményeken gyakran előforduló ilyen alakú bekarcolások felfoghatók a halál vizeiben való elmerülést jelképező ábrákként (vö. túlvilág) is, és talán a csodálatos újbóli kiemelkedésre is utalhatnak valamilyen, a halálról és az újjászületésről alkotott elképzelés értelmében, aminek jelképes kifejezői a hullámgyűrűk. A kör, belerajzolt középponttal, a hagyományos csillagászatban a Nap, az alkímiában a neki megfelelő fém, az arany jele. A mágikus tanok a körnek gonosz szellemeket távoltartó hatóerőt tulajdonítanak; ördögűző vagy szellemidéző szertartásoknál a mágus köré kört rajzolnak, amelyet nem szabad átlépni. A szimbolikában a kör ellentétpárja a négyzet, amely vele szemben a földi világot és az anyagiságot képviseli. A kabala szintén foglalkozik a kör és a négyzet problematikájával, de anélkül, hogy belemerülne az azonos alapterülettel kapcsolatos spekulációkba – a négyzetbe rajzolt kör az anyagi burkon belül létező isteni „szikra” jelképe. [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] [Ω]

KÖRTE: (Szerkesztés alatt.) [Ω]

KÖRZŐ: A hibátlan kör megrajzolására alkalmas eszköz.  Európában főként a középkortól kezdve a geometria, a kozmikus rend és a tervező munkálkodás jelképe lett. Attribútumként a szabad művészetek, az asztronómia, az építészet és a földrajz mellett jelenik meg. [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] [Ω]

KŐ: Mint a tartósság és örökkévalóság jele, sok kultúrában az isteni hatalom szimbóluma. Ez abból ered, hogy bizonyos kövekből szikrát lehet csiszolni, mások (a meteoritok) az égből hullanak le, és vannak közöttük feltűnő formájúak. A nagy kőtömbökből emelt szakrális épületek (megalitok, dolmenek, kőből rakott körök, kőtömbökkel szegélyezett utak) i.e. 6000-től nagyon elterjedtek voltak. Az ókori Keleten a kő az isteni jelenlét szimbóluma, italt áldoztak neki, vagy olajjal és vérrel kenték meg, ami által oltárrá lett. Egyszerű kőrakásoknak is lehet vallásos-szimbolikus jelentésük (pl. a közép-ázsiai obóknak). fontos szimbolikus szerepet játszanak színük, fényük és keménységük miatt a drágakövek, de nem elhanyagolható a kőtömb sem mint építőanyag. A szabadkőműves szimbolikában a formátlan, „nyers kő” az inas-fokozat jelképe. Az alkímia képi világában a „bölcsek köve” (lapis philosophorum) a végső cél szimbóluma; közvetítésével lehet arannyá változtatni a nem nemes fémeket. A kőnek (kőtrónnak) gyakran jut szerep a koronázási szertartásban is. Néhány prehistorikus bretagne-i dolmen (kőasztal-sír): ezek „forró kövek”, amelyek a rajtuk ülő terméketlen asszonyok alsó felét töltötték el. Forróságuk azt az energiát jelképezi, amellyel az illető képes utódot világra hozni. A követ ruházták fel a föld erőit tároló és továbbadó képességgel. [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] [Ω]

KRISTÁLY: a szimbolikában az ásványi világ alkotóerőinek kifejezője. A különféle kristályok, kivált a csiszolt drágakövek vagy a természetes féldrágakövek anyagi értéküket messze meghaladó vonzerőt gyakorolnak az emberre, magukra vonják tekintetét, és ezért elősegíthetik a meditációt, illetve a koncentrációt – akárcsak a rajzolt vagy festett jantra diagramok. A kristályokban sokféle fénytörési és visszatükröződési hatás érvényesül, ennél fogva erősen megmozgatják a megfelelő hangoltságú emberek képzeletét, és látomásokat is előidézhetnek, amelyek nagy szerepet játszanak a jövendölési („a jövőt megvilágító”) mágiában. A jelenkori „látnokok” kristálygömbje azonban többnyire nem ásványi eredetű, hanem tiszta üvegből készült, tökéletes gömbforma. [Vö. » gyémánt] [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] [Ω]

KRONOKRATÓRIÁK: Tulajdonképpen "időuralmak", azaz egyes óráknak, napoknak, éveknek vagy más időszakasznak bizonyos csillagokhoz vagy csillagképekhez való beosztása (» világkorszak)például bizonyos » planeták "kormányzása". [pl. Seni Schilier Wallenstein-jében a „Mars kormányozza az órát”.] A kronokratóriák először a 2. század hellenista tudományában fordulnak elő bizonyíthatóan, és a hét napjainak a nevei is (németben Sonntag, dies solis; Montag, dies lunae stb.) ezekre az időleges planetáris » megfelelésekre vagy » szimpátiákra nyúlnak vissza. CUMONT 1912 [Biedermann, Hans – A mágikus művészetek zseblexikona . (Kentaur, Budapest, 1973, 1989)] [Ω]

KUTYA: (Szerkesztés alatt.) [Ω]

KVINTESSZENCIA: Alkimista eredetű fogalom, amely átkerült a szimbolikába. Eszerint az antikvitásból örökölt négy elemet (víz, tűz, föld, levegő) egy ötödikkel, a teljesen szellemi természetű, éterszerű világszellemmel kell kiegészíteni. A világszellem működése vezet el a lényeghez, ez emeli az egész művet a szellemi rangjára. Ezt az ötödik elemet – az elemek koronáját – a vízben delfinként, a levegőben sasként, a tűzben főnixként, a földön pedig emberként képzelik el, de minden esetben körülveszi a szóban forgó elem, abból emelkedik ki. A kvintesszencia képi megjelenítése a pentagramma. [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] [Ω]

A | B | C | D | E | F | G | H | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | Z