Tarr Dániel

HERMETIKUS MÁGIA ÉS OKKULTIZMUS LEXIKON

- Encyclopaedia of Hermetic Magic and Occultism -

1995.

A | B | C | D | E | F | G | H | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | Z

D Daru TERMÉSZETMÁGIA Denevér TERMÉSZETMÁGIA Deosil DEMONOLÓGIA Desztillálás ALKÍMIA Dél MÁGIKUS ALAPOK Demonológia DEMONOLÓGIA Démon(ok) DEMONOLÓGIA Digesztió ALKÍMIA Dió TERMÉSZETMÁGIA Dis DEMONOLÓGIA Domináns jegyek ASZTROLÓGIA Drágakő(vek) TERMÉSZETMÁGIA

A Mágikus Lexikon egy 1995-ös "projekt" és azóta formálódik nagy lassúsággal. Noha egyre több befejezett szócikket tartalmaz, sajnos sok a befejezetlen, hibás vagy hiányos szöveget tartalmazó bejegyzés is. Egyszer talán majd teljes formájában is elérhető lesz...

DARU: (Szerkesztés alatt.) [Ω]

DENEVÉR: (Szerkesztés alatt.) [Ω]

DEOSIL: A boszorkányságban a kör mentén, az óramutató járásával ellentétes irányba való szertartásos járást nevezik így.  A boszorkány a kör felé fordul, s jobbra indul el: ez pozitív mágiát idéz elő.  Ha a boszorkány balra indul, negatív mágia jön létra; ezt az irányt ellenjáratúnak nevezik.  [Drury, Nevill – A miszticizmus és az ezoterikus tanok lexikona . (Elektra, 1985, 1992)] [Ω]

DESZTILLÁLÁS: Egy folyadék gőzzé való forralása, majd lepárlása.  Az » alkímiában a gőzt az eredeti folyadék szellemének tartották.  A desztillálás megtisztította a folyadékot, s a lepárlással az új, tiszta anyagot gyűjtötték össze.  [Drury, Nevill – A miszticizmus és az ezoterikus tanok lexikona . (Elektra, 1985, 1992)] [Ω]

DÉL: A nyugati ceremoniális mágiában, a tűz alapelemhez kapcsolódó égtáj. Uralkodója Mikhaél arkangyal.  Lásd még Égtáj, négy.  [Drury, Nevill – A miszticizmus és az ezoterikus tanok lexikona . (Elektra, 1985, 1992)] [Ω]

DEMONOLÓGIA: A démonológia szisztematikus tanulmány a démonokról és a démonokról szóló hitről. A démonológia a teológia egy ortodox ága, ami olyan emberfeletti lényekkel foglalkozik, akik nem istenekEz a jóindulatú lények mindkét fajtájával foglalkozik. Azokkal, akiknek nincs hívő körük, vagy csak akkora van, hogy az istenek szintje alatt helyezkednek el, illetve a rosszindulatú lények minden fajtájával. A démonológát, bár gyakran negatív értelmet kap, nem mindig gondolták gonosznak vagy démoninak, mint ahogy egyesek hiszik. A rosszindulat tulajdonítása a szellemek világának semmi esetre sem egyetemleges. Nyugat-Afrikában hisznek a helyi szellemekben, tisztelik őket és hiszik, hogy ártalmatlanok. A járókelőknek egy csekély felajánlást kell tenniük, ahogyan közelednek a szellem tartózkodási helye felé,de ez csak ideiglenes, a csintalan tettek, mint pl. egy fa rádobása egy járókelőre a bennszülöttek szemében a szellemek azon csoportjának tulajdonítható, akiket Ombuiri-nak hívnak. A szellemek közül sokat teljesen jóindulatúnak vagy semlegesnek gondolnak. A démon eredeti értelme Homérosz idejéből való, értelme akkor még jóindulatú volt, de angol név még most is benne tartja a rosszindulat értelmezését. A démonokat, amikor őket szellemeknek tartják, a több típusú szellem közül bármelyik osztályba tartozhatnak, szóval lehet emberi, nem emberi, leválasztható lélek vagy olyan szellemek, akik soha nem laktak testben. Egy éles megkülönbözetés rajzolódik ki a két osztály, névszerint a Melanesian-ok, a nyugat-afrikaiak és mások között; az arab dzsinn például nem alacsonyítható le a módosított emberi lelkek szintjére, de ugyanakkor ezeket az osztályokat gyakran fogalmazzák meg úgy, hogy képesek azonos eredmények elérésére, pl. betegségek. Néhány társadalom szerint a élet ügyei mind a szellemek irányítása alatt vannak, mindegyik kormányoz egy bizonyos elemet vagy tárgyat és alávetik magukat egy nagyobb szellemnek. A Zoroastrian hit azt tanítja, hogy 3333 démon létezik, valamennyi speciális sötét felelősséggel, mint például háborúk, éhezés, betegség stb… Van olyan hit, ami hisz a tenger, a föld és az ég szellemeiben, a szélben, a felhőkben, mindenben, ami a természet maga. Minden öbölnek a tengerben, minden szigetnek és minden kiemelkedő sziklának van őrző szelleme. Minden, ami potenciálisan rosszindulatú, az természetfeletti. Koreában számtalan démon él, megtöltik a háztartási eszközöket és jelen vannak mindenhol. Utazókat kísérnek el mindenhová, keresve helyüket az elemek között. Az ősi Babilonban, a démonológiának befolyása volt az élet legtöbb földi elemére is, a jelentéktelen bosszúságtól, a szeretet és a gyűlölet érzéseire is. A mai Egyiptomban hisznek a mindenütt jelenlévő jinnben. Görög filozófusok, mint pl. Porphyry, akiket Platonizmussal vádoltak és a Keresztény egyház papjai úgy tartották, hogy a világot szellemek árasztották el, az utóbbiak pedig továbbvitték azt a hitet, hogy a démonok megkapták a szükséges imádatot, amit a pogány isteneknek szántak. Görög démonológia: Az ókori görögöknél a démonok, mint a főistenek kísérői, szolgái jelennek meg, s mint ilyenek külön egyéniséget s nevet kapnak (pl. Deimosz és Phobosz Arész mellett), részint pedig egyes emberekhez (népekhez is) vannak kirendelve, s azokat kísérik születésűktől kezdve halálukig. Majd úgy képzelik, hogy minden embernek lehet jó és rossz démonja majd hogy azon egy démon tesz jót és rosszat. Ilyen démon híres példája Szókratész daimonionja, akinek szavát hallja s aki őt mindig a rossztól megóvja. Az újplatonikusok rendszerében a démonok fontos helyet foglalnak el, alsó istenségek, kik istenek s emberek közt közvetítenek s az isteni parancsokat hajtanak végre. A keresztény démonológia a teológiának az ördögök létéről szóló része. A keresztény démonológia egy tanulmány a démonokról, elsősorban keresztény szempontból. Elsősorban a Biblián alapul (Ószövetség és Újszövetség). Ezeknek a szentírásoknak az exegézise a korai keresztény filozófusok és remeték szentírásai, hagyományokból, legendákból és más hitekből olvadtak össze. A korai kereszténység óta a démonológia a démonok egyszerű elfogadásából egy összetett tanulmányba fejlődött ki, amely egyre nőtt az eredeti ötletektől, valamint azoktól a tézisektől, amit átvettek a zsidó démonológiából és a keresztény szentírásokból. Keresztény démonológiát tanulnak a római katolikus egyházon belül is, bár néhány másik keresztény egyház sem tagadja a démonok létezését. Mind a keresztény teológia, mind pedig a keresztény démonológia összhangban van abban a kijelentésében, hogy minden gonoszságot Isten engedélyével okoznak a démonok, küldetésük Istent szolgálni. Például Jób Könyvében. A Jelenések Könyve szerint (Jel. 12:9: Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.) a démonok azok az angyalok, akik a sátánnal együtt kiestek a mennyországból, amikor a sátán, vagyis » Lucifer úgy döntött, hogy fellázad Isten ellen. 1273-ban Tusculum püspüke úgy vélte, hogy 133.306.668 angyal esett le a menyből 9 nap alatt, ezt később (kb, 1460-ban) Alphonso de Spina is így vélte. A démonok természete: Keresztény hagyományok szerint a démonok hasonlóak az angyalokhoz, spirituális lények, változhatatlanok és örökkévalóak. A démonok nem mindentudóak, de mindegyiknek van valamilyen speciális tudása (néha egy, néha több mint egy). A hatalmuk arra van korlátozva, amit Isten megenged nekik, tehát nem mindenhatóak. Nincs referencia arról, hogy mindenütt jelenlévők, úgyhogy mindeddig nem világos, hogy tudnak-e ugyanabban az időben különböző helyeken jelen lenni. De a boszorkányszombat tradíciója két következtetést enged meg: bármelyik démon egyszerre több helyen jelen tud lenni vagy küldöttet küld a saját nevében. Ami biztosan leszögezhető, hogy rosszindulatúak, valamint a Biblia néhány utalásából arra következtethetünk, hogy ők nem tudnak mindenütt jelen lenni. A démonok viselkedése: A keresztény démonológia kijelenti, hogy a démonok küldetése leginkább az, hogy az embereket bűnre kell csábítaniuk azért, hogy teszteljék Istenbe vetett hitük. A keresztény hagyomány úgy tartja, hogy a kísértések három forrásból származnak: a világ, a hús és az ördög. A démonoknak kötelessége, hogy megbüntessék azoknak az embereknek a lelkét, akik bűnben haltak meg, és a lelkeket a pokolban kell kínozniuk. Démoni erők: A démoni természetfeletti hatalmakról azt hiszik, hogy képesek a pszichokinézisre, a pyrokinézisre, a levitációra, a jövőbe látásra, a telepátiára, képesek megrontani a szellemeket, képesek átkokra, az állatok és az időjárás irányítására, képesek alkut kötni. A démook különböző változatokat használnak, a hatalmuk különböző kombinációjával képesek demoralizálni, zűrzavart okozni és összezavarni az áldozatot vagy a démoni érdeklődés tárgyává válni. Sok ilyen démoni támadás időtartama, hatása és kiterjedése csökkenhet Isten által. A démonok hisznek abban, hogy hatalmuk van a fizikailag vagy szellemileg megsebzett emberek felett, de csak azokon a határokon belül, amit Isten megenged nekik. A démonok bármi anyagit képesek megsemmisíteni a földön, de az ő természetfeletti hatalmuk kisebb, alsóbbrendűbb Isten hatalmánál. Isten a saját hatalmával képes bármilyen démoni hatást megsemmisíteni vagy törölni, bármit, amit a démon segítségül hív. A démonoknak engedélyt adnak, hogy pereket idézzenek elő, teszteljék őket, csábítsák az embereket hatalmuk segítségével, hogy késztessék az embereket arra, hogy néha bizonyítsák a hitüket. Gyakran mondják, hogy a démonok negatív érzelmeket hoznak, pusztításig rombolnak, amit káosz követ és békét tör meg. A démonok megjelenése: Miközben említik megjelenésüket, a démonok képesek felvenni bármilyen megjelenést, képesek megjelenni angyali fényben is. Mindazonáltal leginkább csúnya és szörnyű lényként írják le őket általában. Ezek a leírások sok híres festőt is megihlettek, pl. Luca Signorelli, Francisco Goya is készített festményeket, rajzokat ezen leírások alapján. Nicolas Remy szerint a démonok alakja tökéletlen, amire azokból a leírásokból következtetett, amit a vádolt személyek adtak kikérdezésük során a boszorkányperek alatt: „… ez bebizonyítja, hogy Isten szeretete mennyire csodálatos még a legtöbb nyomorult ember felé is, a démonok soha nem tudnak tökéletesen felvenni egy emberi alakot, tehát a legtöbb hülye ember képes arra, hogy felismerje őket.” Okkult démonológia: Az okkult varázslat grimoárjai azok a kötetek, amelyek a démonológia ezen verziójának tanát tartalmazzák, valamint utasításokat arra, hogy hogyan lehet megidézni a démonokat. A szertartások praktikái segítségével próbálnak démonoknak parancsolni és korlátozni őket, miközben néha Abramelin könyvét vagy a Goetia-t használják. A démonok gyakran ugyanazok, akiket a keresztény démonológiában is említettek. A praktikák használói nem szükségszerűen imádják a démonokat, arra törekednek, hogy használják őket, hogy elérhessék céljaikat. Az okkult démonológia másfajta követői imádják a démonokat, vallásuknak tekintik. Nagyon tiszteletlennek tartják azokat a módszereket, amelyeket a többiek követnek pl. a Goetia használata. Úgy vélik, hogy ez tiszteletlenség a démonokkal szemben és ugyanakkor veszélyes lehet arra, aki ezekkel a módszerekkel él. Helyette több fajta imát használnak, varázslatokat és szertartásokat hajtanak végre, miközben a démonok segítségét kérik. Iszlám démonológia: Az iszlámban az ördög Iblis, (Sátán vagy Lucifer a kereszténységben) nem angyal volt, hanem jinn. (Az emberek a földből lettek, az angyalok a fényből, a jinn pedig a tűzből). A jinn nem szükségszerűen gonosz, olyanok mint az emberek ebből a szempontból, lehetnek jótevők, de lehetnek bűnösök is. A buddhizmus és a hinduizmus démonológiája: A buddhizmus néhány ága megerősíti a pokol létezését, amit benépesítettek az olyan démonok, akik bűnösöket kínoznak és ráveszik a halandókat, hogy vétkezzenek vagy arra törekednek, hogy egy démonnal keresztezzék a megvilágosodásukat, a démonok vezetője Mara. Ezekről a démonokról úgy vélik, hogy a szellemi akadályok ábrázolásai. A hinduizmus tartalmazza az istenei és különféle ellenfelei közötti küzdelmek hagyományait, például Indra küzdelmét Vritrával. [Ω]

DÉMONOK: (görögül deimonész), a kései ókortól kezdve főként a rossz szellemek gyújtóneve volt. míg a szó korábban egyszerűen "természetfölötti"-t jelentett (például Homérosznál, aki így nevezi az isteneket vö. Platón "daimon"-ját stb.); az újabb értelmezés szerint az ókorban "kakodaimonész" (az agathodaimonész ellentéteként) gyűjtőfogalommal jelölték a démonokat. Az ókori néphit Epiktétosz (140 körül) kijelentésében nyilvánul meg: "Istenekkel és démonokkal van tele minden." A betegségek okának a gonosz démonokat tekintették, elsősorban az elmezavarnál, amelytől csak exorcista mondókákkal és ceremóniákkal lehetett megszabadulni. Plutarkhosz úgy tartotta, hogy a démonok egy köztes területen laknak az istenek és az emberek régiója között. Különösen erős volt a démonhit az újpüthagoreusokban és az » újplatonizmusban.Plótinosz szerint (20~270) a démonok világa az istenek és az emberek között van berendezve, ahol is a démonok megosztják az emberekkel az ösztönöket, indulatokat és az érzeteket; meg lehet tehát őket idézni és alkalmasint sajátos nyelvezetük van. Plótinosz tanítványa Porphüriosz (233-kb. 304) továbbfejleszti ezt a démontant: a gonosz démonok nála sok olyan vonást vesznek fel, amelyek később az ördögökre jellemzők. Betegségeket, különösen járványokat és impotenciát idézhetnek elő [» fűzőzsinórkötés], és az élelmiszerekkel is be lehet vinni őket a szervezetbe. Vö. a Damonologie címszót az [Ersch-Gruber Enciklopédiában, 1832/22. k., a 30. és a köv. oldalak], hasonlóképpen a [Herzog-Hauckban,4. k., 408. és a köv. oldalak] és [E. Wilhelm Möller, Geschichte der Kosmologie, Halle 1860, 66. o. és a következők] (ebben bő választéka van a bizonyító passzusoknak a klasszikus irodalomból). Jamblikhosz egyfelől az elemdémonokkal (tehát a tűz-, víz-, levegő és földdémonokkal), másfelől az anyagdémonokkal foglalkozott, amelyek állatokban, növényekben és kövekben hatnak. Prokloszmegkülönbözteti az elemi démonok négy csoportját a "földalattiak" öt csoportjától; Pszellosz Mihály ehhez 6. rendként a "fénytől irtózókat" tette hozzá. Türoszi Maximusz azt mondja, hogy a démonok arra vannak rendelve, hogy részt vegyenek az emberi sorsban, "segítsenek a jókon, álljanak az igazságtalanul szenvedő mellé, az igazságtalanul cselekvőre viszont rójanak ki büntetést.". Az általános vallástudomány szempontjából J. Zwernemann [Die Erde in Vorstellungswelt und Kultpraktiken der Sudanischen Völker, Berlin 1968.20. és a köv. o.] a démonok fogalmát így ismerteti: "A démonok testetlen, megszemélyesített és többnyire halhatatlannak vélt, természetfölötti hatalmak, akiknek saját akaratuk van, de korlátozott erejük és képességük. Kapcsolatba hozzák őket tárgyakkal, helyiségekkel, természeti jelenségekkel vagy tevékenységekkel, és mágikus praktikák, valamint kultikus cselekvések révén lehet befolyásolni őket. A javukra írt jellembeli tulajdonságok tipológiailag irrelevánsok. Éppígy a kultusz létezése nem conditio sine qua non, mert minden egyes démon kultuszhoz jut mihelyt az emberek megkísérlik, hogy közvetlen kapcsolatba lépjenek velük. Erre akkor kerül sor, ha az emberek letelepednek valamely démon befolyási területén, vagy ott valami tevékenységbe kezdenek, vagy ha a démon megjelenik egy ember előtt. A név szerint vagy a tartózkodási helyük folytán ismert démonokon kívül fennállhat számtalan ismeretlen démon jelentkezése is, akik felfedeztetésük után az emberek kultusztárgyává válhatnak. Elképzelhető a fordított út is: a démonok egyikének-másikának visszahúzódása az anonimitásba." A zsidóság démontanát az Ótestamentumból [Mózes 6., 1-4.] vezethetjük le, mégpedig abból a szövegrészből értelmezve, amely a lázadás tanával és azoknak az angyaloknak végleges mélységbe zuhanásával foglalkozik, akik áthágták a teremtés rendjét, és ezáltal démonokká lettek [vö. J. Maier: Die Texte vom Toten Meer, Basel 1960/II, 45. oldalon a 18. megjegyzést számtalan bizonyító passzussal]. Emellett a zsidóság démontanát és később a kereszténységéét még a személyi dualizmus is befolyásolhatta. Így állították szembe az angyalok fénybirodalmával a pokoli sátánbirodalom ellentétes hierarchiáját. A néphit az I. sz. 1. században rengeteg olyan démonról tudott, akiknek hatalmukban állt, hogy változatos módon kínozzák az embert [» megszállottság, » exorcizmus]. [Grimmben, Deuzsche Mythologie, úny. 1953. XXXIII. fejezet], vallástörténeti és néprajzi anyag van összegyűjtve a démonok elképzelési komplexusával kapcsolatban: "azoknál a pogány istenségeknél és szellemeknél, akik már önmagukban rosszakaratúak és veszélyesek voltak, akik könnyedén átmentek a keresztény fogalomvilágba ördögi lényként, jóval nehezebben következett be az ókor jó istenségeinek átváltozása kísértetekké és ördögökké... (ók) az újdonsült keresztények számára nemcsak bálvánnyá, hanem ördöggé is átváltoztak, azaz egy olyan ellenséges birodalom harcosaivá és részeseivé, amelynek uralma megtört ugyan, de mégis visszahúzó erővé fejlődött". A patrisztika korában általában úgy magyarázták a pogány vallást, hogy a démoni lények elvakították az emberiséget Hieronymus azt írja, hogy a levegő tele van démonokkal, és Ágoston is úgy nyilatkozik, hogy "a keresztények minden betegségéért a démonokat kell okolni". A De Civitate Dei-ben [XV. 23; XVIII. 17-18; XXI. 6.] arról van szó, hogy a démonok azért idézik elő a betegségeket. hogy az embereket képessé tegyék a leendő dolgok megjövendölésére, mindenféle különben lehetetlen cselekedet elvégzésére, (főleg arra, hogy kárt okozzanak az embertársaiknak), például » időjárási varázsra, és hogy a velük való szerelmeskedésre csábítsák őket. Ágoston tehát ragaszkodik az » incubusos és » succubusos elképzeléshez; hasonló meglátásai voltak Aquinói Tamásnakis [Summa Theologia P. I, qu. 51, 3.; art.], amiket a későbbi boszorkányperekbenérvként az őnagy tekintélyére való hivatkozással sorakoztattak fel. Tamás a zivatarban is a démonok közvetlen beavatkozását látta, éppúgy, mint Paracelsus.Luthera baleseteket, sérüléseket, stb. nevezi "merő ördöghányadék"-nak. Az újabb időkben a démon szó általában az ördög szinonimája, de azzal az árnyalatnyi eltéréssel, hogy a sátánt többnyire ördögként, a neki alárendelt rossz szellemeket démonként jelölik. Hogy széltében-hosszában milyen sokáig volt eleven a kifelezett démonhit, leleplezi Görresalapos kazuisztlkája [úny. 1960], amely eredeti akták formájában vonultatja fel a "démoni megszállottság" tömeges eseteit. A démonhithez forrásul használható a kései ókori » Collationes Cassiani;a középkori Bizáncból olybá vehetjük Pszellosz Mihály műveit, a Nyugat részéről pedig például Casarius von Heisterbach(1170-1240) egy évszázaddal korábbi könyveit, (a Dialogus miracolum-ot és a VIII libri miracolorum-ot, valamint Jacobus da Teramo munkáit (1328). Az újabb időkben Pierre LeLoyer (1520-1634) írta le kimerítően a démonhitet, de elsősorban Johannes Wierus a Pseudo-Monarchia-ban. Sokkal későbbiek Francis Beret démonológiai könyvei [The Magus, London 1801] és Collin de Plancy írásai [Le Diable peint par lui-méme. Párizs 1825; Dictionnaire infernal, Párizs 1818, 1826]. Rengeteg művet sorol fel Grasse bibliográfiája is (1843), [4-24. old. Vö. Molilor, Bodúr, Guazzo.]A démonok nevei, amelyek gyakran felbukkannak a » varázskönyvekben is, részben visszaütnek a régi mintaképekre (pl. Asmodiból, Asmedajbóllett az » Asmrodeus), de gyakran újonnan képzettek is vannak köztük (ilyen pl. a Lucifuge,azaz a 'fénytől megfutamodó', amely a Lucifer párhuzamneve, az utóbbi viszont 'fényhozót' jelent). Hasonló nevek, amelyek gyakran előfordulnak Buer, Forkas, Marchocias, » Lilith, » Mefisztofelesz, Behemoth, Astaroth, Theutus, Belfegor, továbbá különösen azoknak a démonoknak a nevei, amelyeket szellemidézéskor a szerelmivarázsnál emlegettek: Amon, Raunt, Saleos, Bestarberto és sok egyéb más. Szemléletes képet nyúlt a démonokról, ahogy elképzelték őket a 16. században, pl. a Faust-Népkönyv 1589-ből [a 70. és a köv. oldalakon]. "Beliál azombannmeg jelent Doctor Faustonak eggycammogó és teljessen szénfekete medve alakjábann, tsak az fülei valának jó nagyok, és az füle meg az orra egy merő égő piros vala, az foga hófehér és erős és az farokja hosszú, körül belül három könyök hosszú, az nyakán három röpdöső szárny vala nekije... Lutzifer, sudár alakú férfiú, bozontos és bolyhos vala, ojan színű, mind az vörös mókus, az farokja tőlle egészen messze nyúla... Azután az Belzebub, akinek test színű haja vala és ökör feje, két rémittű füllel, amely bolyhos és bozontos is, két nagy szárnyval és oly szúrósakval, mint az bogánts az mezőn, félig zölden és sárgán, csak az szárnyja fölött röpdöstek tűz folyamok, tehén farokja vala" stb. (ezután következik Asteroth, Satanas, Anubisz, Dytikanus és Drakus démonok leírása). [Vö. R. Müller-Sternberget is "Die Damonen, Wesen und Wirkung eines Urphanomens"Bréma 1964. 166 és a következő oldalak; a démoni keveréklények ikonográfiája uo. 102. és a köv. oldalak] Az újkorban gyakran kaptak a démonok egy különleges illetékességi területet Wierus úgy örökítette meg például Buert, mint az etika és a logika meg a növényi eredetű gyógynedvek szakértőjét, valamint a » familiár szellemek elosztóját. Ha el akarták űzni a démonokat, akkor erre a célra a Krisztus előtti idők óta bizonyos » varázsigék, pecsétformulák, az » exorcizmus és bizonyos » amulettek szolgáltak. A démonokkal kapcsolatos hiedelem fontos szerepet töltött be a » boszorkányhitben. [Vö. az » incubustés » succubust is, a » familiart, az » Antikriszrust. A jelenkori csenevész katolikus démontan kisebb listája megtalálható M. Limbeckben,a kiadója J. B. Bauer: Die heissen Eisen, ein aktuelles Lexikon für Christen, Graz 1972, 337-348. oldalak.] [Biedermann, Hans – A mágikus művészetek zseblexikona . (Kentaur, Budapest, 1973, 1989)] DÉMONOK: démonok (a gör. daimón, 'szellem, lélek' szóból): 1. Az antik görögöknél eredetileg mindenfajta emberfölötti hatalom, beleértve az isteneket is; később a néphit szerint a gonosz szellemek, a még el nem temetett v. erőszakos halált halt halottak lelkei, akik mint kísértetek járnak vissza; még később a kísértetek v. bármi természetes okra vissza nem vezethető rossz szerzői. Ilyen értelemben a ~ egyedi, sőt csoportnevet is fölvehetnek. - 2. Az ÓSz-ben nincs összefoglaló neve a ~nak v. a gonosz lelkeknek. A lélek - mint személy - lehet ugyan gonosz, de akkor is Isten hatalma alatt áll (1Sám 16,14.23; 18,10; 19,9; 1Kir 22,21). A kinyilatkoztatásban a ~ nem játszanak szerepet, inkább csak a költői leírás v. a megvetés kifejezőeszközei. - Az ósz-i apokrif iratokban a ~ tévútra vezetik az embert és Istennek ellenségei: bukott →angyalok, akiknek bukása gőgjük következménye. Az etióp Hénoch kv-ében a mohóság (a Ter 6,1-4 folytatásaként erősen kiszínezve), a szláv Hénoch kv-ében viszont Isten elleni lázadásuk okozta bukásukat. A ~ a Sátán alattvalói. - A rabbinista irod-ban még nagyobb a ~ szerepe: az a feladatuk, hogy ártsanak az embereknek. Az emberek ezért félnek tőlük, és félelmükben különféle védekezési módokhoz folyamodnak; ennek jegyében a nép körében különféle babonás szokások, varázslások is elterjedtek. A ~ tisztátalan helyeken tanyáztak és érzéki igényeik is voltak. Innen érthetően, bár több nevük volt, a leggyakrabban mégis tisztátalan lélek néven szerepelnek a forrásokban. - 3. Az ÚSz-ben a ~ Isten ellenségének, a Sátánnak alattvalói (Mt 25,41; 2Kor 12,7; Ef 2,2; Jel 12,7). Általában tisztátalan léleknek nevezik őket. A pogány kultusz a ~nak szól (1Kor 10,20; 2Kor 6,15; Jel 9,20, vö. Hénoch 99,7; Jubileumok kv-e 1, 11; 22, 17). A ~ veszélyeztetik a hívők életét (Ef 6,12; 1Jn 4,1). Pál a rejtélyes tövist, amelyet a testében hordozott (2Kor 12,7), a Sátán angyalának tekinti. Az idők végén különösen nagy erővel fognak működni a ~ (1Tim 4,1), de már a jelenben is örök tűz az osztályrészük, vezérükkel, a Sátánnal egyetemben (Mt 25,41; vö. Júd 6). - A Krisztusba vetett hit megszabadít a ~tól. →ördögök, →ördögűzés. - 4. Ikgr. A ~ ábrázolása a kk. műv-ben term-ből vett formák (démoni növények, állatok és emberek) v. fantáziaszülte alakok (→szörnyetegek) megjelenítése. A képek fő forrásai a kk. enciklopédiák, melyek közül Hrabanus Maurus: De Universo és Allegoriae in Sacra Scriptura c. művei a legfontosabbak. A ~ ábrázolása leggyakrabban a román épületszobrászatban fordul elő. Mivel a tp. egésze a kk. fölfogása szerint a ker. univerzum képe, a ~ határozott helye főleg az épület külsején, a peremter-eken (a lábazatokon, párkányokon, ablakkereteken, tetőn, vízköpőkön és pilléreken) van. A tp-ok külsején ábrázolt ördögfigurák a tp. szt teréből kiűzött ~at szimbolizálják (→apotropaion), s egyben arra is utalnak, hogy a világ peremén, ahol az ismeretlen kezdődik, van a ~ helye. Ez az elképzelés mutatkozik meg a tp. Ny-i oldalán is: Ny felől, a nappal és az éjszaka határáról, ahol a világnak térben és időben vége van, törnek a ~ a sztély ellen. A román kori baz. belsejében a ~ elsődleges helye az oszlopfő. A tp-ban oszloplábazaton, oszlopfőn látható ~ a Krisztus által legyőzött alvilág szimbólumai. Az oszlopfők gyakori levélmintázata utal a ~ föltételezett tartózkodási helyére, az erdőre (Szt Ágoston is beszélt a ~ erdejéről). - A lit. tárgyakon előforduló démonábrázolások (sárkány a keresztelőmedencén, lámpákon, kancsókon) a ~ fölötti győzelmet jelzik. - A ~ ábrázolásának kozmologikus-dogmatikus értelmezése mellett volt olyan fölfogás is, mely szerint pusztán díszítőelemekről van szó. Így tekintették a démonábrázolásokat a clunyi reform művészei Clairvaux-i Szt Bernát nyomán, aki az ábrázolások mágikus erejébe vetett hitet akarta megtörni. A kozmologikus jelentéstartalom elhalványulásával a ~ból fantáziaszülte díszítőelemek lettek (→drolerie). ** Lipffert 1976:118. - Kirschbaum I:465. - Sachs 1980:89. - BL:253. - Schütz 1988:51. [Magyar Katolikus Lexikon . (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2009)] [Ω]

DIGESZTIÓ: az » alkímiában gyakran emlegetett eljárás, ami valamilyen szilárd anyagot old fel vagy oszlat szét valamilyen mérsékelten melegített folyadékban, Gessmann (1922) szerint a felmelegítést egy bizonyos folyadékban végezték kb. 30 fok Celsius és a forráspont közötti hőmérsékleten. Digerálásnak nevezik azonban valami kivonat vagy eszencia előállítását is, például valamilyen növényi anyagból. A műveletre » asztrológiai alapon lehetőleg akkor kerítettek sort, amikor a Nap a Leo (Oroszlán állatövi jegyében járt. A Zedler Lexikon szerint [1734/7. k.] a Digesztió "elkülöníti a finomat és a szubtilist a nyerstől, és ami nyers, felhígítja; félig késszé főzi, a keserűt megédesíti, előmozdítja a felbomlást, az extractiot és erjesztést... Digesztió közben nem szabad a digeráló edényt megfosztatni a levegőtől, hanem még többet kell bele juttatni belőle, hogy az erős melegedéstől illóvá vált liquor ne vesse széjjel az üveget." Az Ersch-Gruber Enciklopédiában 25. k. [úny. Graz 1971] a digesztiót olyan műveletként írják le, "amellyel két vagy több (sic) testet, vagyegy folyékonyat és egy szilárdat, szokás szerint porformában, egy. mással összevegyítenek, és egy időre zárt edényben állni hagyják, miáltal azok meglágyulnak, vagy feloldódnak és egyesülnek." A... hideg digesztió"-hoz elég a levegőmelegség, a "forróhoz" pedig a homokfürdő-kemence (» athanor)kell. [Th. Schreger, idézett mű 25. 186. hasáb.] [Biedermann, Hans – A mágikus művészetek zseblexikona . (Kentaur, Budapest, 1973, 1989)] [Ω]

DIÓ: (Szerkesztés alatt.) [Ω]

DIS: (latin: Dys) Hádésznak, az Alvilág urának latin neve.  [Drury, Nevill – A miszticizmus és az ezoterikus tanok lexikona . (Elektra, 1985, 1992)] [Ω]

DOMINÁNS JEGYEK: Az asztrológiában az Aries, Taurus, Gemini, Cencer, Leo és Virgo jegyek, melyek erősek, he a zenit közelében vannak.  [Drury, Nevill – A miszticizmus és az ezoterikus tanok lexikona . (Elektra, 1985, 1992)] [Ω]

DRÁGAKÖVEK: féldrágakő: szépségük folytán nemcsak díszítő funkciót töltenek be, hanem színükkel és más tulajdonságaikkal a képzeletet is megmozgatják. Az ékkövek kategóriájába tartoznak a nagy keménységű csiszolható ásványok mellett ( a szóhasználatnak megfelelően) egyes szerves anyagok, így a korall és a borostyánkő is, amelyek elsősorban mint talizmánok és amulettek jelentősek, de szimbólumok is lehetnek. A drágakövek simára csiszolt és kifényesített formában tükör gyanánt szolgálhatnak. Kínában a számtalan változatban előforduló jade a sokféleség és a végtelenség szimbóluma; tartóssága miatt feltételezték róla, hogy meggátolja az eltemetett holttestek felbomlását. Az ékkövek, amelyeknek szépségét csak a megmunkálás teszi láthatóvá, világszerte magának a megnemesítést igénylő emberiségnek lettek elfogadott szimbólumai, míg a tiszta formájú kristályok - pl. a hegyikristály - a makulátlan erény jelképei. Az alkimista szimbólumok jelentős motívuma, a „bölcsek köve” sem nem mitikus drágakő, sem nem kifaragott építőkő az építőpáholy- spekulációk értelmében. A drágaköveket – mindenekelőtt a kristályokat – gyakran használták tükröző tulajdonságú meditációs segédeszközöknek, és azt is feltételezték róluk, hogy gyógyító hatásúak. A korábbi évszázadokban kiadott „Kőkönyvek” a bolygók, az embertípusok és az „erőkövek” között fennálló mágikus kapcsolatokat és az utóbbiak feltételezett hatásait ismertetik. A szimbolikában a már említett hegyikristály mellett nagy jelentőségű még a gyémánt, az ametiszt, a rubin, a jade, a türkiz, a zafír és a smaragd. Az analógiás rendszerekhez főként az antik szerzők „Kő-könyvei” szolgáltak alapul. Az ékköveknek a zodiákus- jegyekhez rendelése nem egységes valamennyi forrásmunkában, de a könyvek többnyire a következő csoportosításban sorolják fel a szerencseszimbólumokat: Kos – vérkő; Bika – smaragd; Ikrek – tarka kövek; Rák – adulár; Oroszlán – rubin vagy gyémánt; Szűz – berill; Mérleg – achát; Skorpió – ametiszt; Nyilas – türkiz; Bak – ónix; Vízöntő – borostyánkő; Halak – korall. Az egyes bolygók saját erőit is drágakövek jelképezik, ezekből ékszereket készítenek, és azok hordják őket, akik úgy érzik, hogy sorsuk kifejezetten ehhez az égitesthez kapcsolódik. A leggyakoribb analógiák: Nap – gyémánt, hegyikristály; Hold – gyöngyök, adulár, achát; Mars – rubin, gránát, korall, karneol; Merkúr – berill, topáz, achát, borostyánkő; Jupiter – smaragd, zöld türkiz, jade, szerpentin, malachit; Vénusz – zafír, akvamarin; Szaturnusz – ametiszt, az ónix és a zafír sötét változatai. [Biedermann, Hans – Szimbólum Lexikon . (Corvina, 1996)] DRÁGAKÖVEK: A drágakövek, de a féldrágakövek és a ritka ásványok is egyaránt nagyra becsültek voltak a mágiában már a babilóniaiak óta, éspedig a kozmikus erők olyan koncentrátumaként (a » szimpátiatannak megfelelően), amelyek tartósabbak és maradandóbbak, mint például a mágikusan ható növények. Az ókorból több forrásmunka maradt ránk: Theophrasztosz kőkönyve (i. e. 200 körül); az Orfikus kőkönyv;egy lapidáris kompiláció, amely Damigeron címmel (egy ókori csodatevő neve után) ismeretes; egy fejezet az idősebb Plinius Naturalis Historiae-jából; az amidai Aetioszkőkönyve, aki Justinianus császár háziorvosa volt; Epiphaniosz és Pszellosz Mihály kőkönyvei (peri lithon dünameon, a Scripta minorá-ban, [kiadta Kurtz és Orexl, 1936-41] és egyéb források; » Paracelsusúgy tekinti a drágaköveket, mint a "természet legvégső szubtilitását", és a De mineralibus (Az ásványokról) c. értekezésében felosztja az ásványokat saliákra, mineraliákra, lapidesekre, továbbá gemmákra és zsarátnokokra (a De mineralibus, amelyet Albertus Magnusnaktulajdonítanak, esetleg » spuriózus).Cardanusazt írta, hogy a drágakövek csodaerejűek és többre képesek, mint a növényi és állati eredetű anyagok, mert hosszabb az életkoruk és "kevesebb a funkciójuk". Minden szépen csiszolt kő kieszközölhet hatalmat, szerelmet, gazdagságot és hosszú életet. Az újabb időkből deBoot lapidáriumát ismerjük [Gemmarurn et lapidarum historia, Hannover 1609], valamint Swedenborg könyvét[Regnum subterraneum, Drezda 1734]. A drágakövek mágikus hatékonyságában való hit a 18. század vége felé már majdnem teljesen elenyészett; K. v. Eckartshausen a következőt állapítja meg az [Aufschlüssen zur Magie-ban(Tájékozódás a mágiában), München 1788]; "Azokat a csodálatos dolgokat, amiket a régiek meséltek róluk, ritkán igazolták a kísérletek. Albenus Magnus és Albertus Parvus nagyon sok hazugságokat hordott össze a kövekről" stb., mégis kiegészítésül közli azoknak a drágaköveknek a listáját, amelyek a mágiai könyvekben szerepeltek: "Adamas (gyémánt), Achates (achát), AIectorius (kakaskő), Amethysthus (ametiszt), Androdamas (kvadrát- vagyharagkő), Absinthos (csodakő), Asbestos (azbeszt), Alabandina, Berillus (berill), Carbunculus (nemes gránát), Chrysolithus (krizolit), Chrysopras, Chrysoprasius (aranytopáz, rubin), Chelldonius (fecskekő), Carneolus (karneol), Calcophonos (kardkő), Chrysolectros (fehér gálickő), Chalazias, Chelonites (indiai teknősbékakő), Corallium (korall), Chalcedonius (kalcedon), Cerauneus (mennykő), Cristallus (kristály), Diadochos, Dionysias, Etites (» saskő), Enhidros (vízkő), Gagates (borostyánkő), Gagatromeus, Galactites, Hiercites (légykő, arzén), Hienia (hiénakő), Heliotropia (napfordítókő), Hephestites (tűzlángkő), Hematithes (vérkő), Hexeconthalithos (hatvanszínűkő) Hyacinthus (keleti jácint, cirkon), Jaspis, Iris (írisz, prizma), Lyneurius (hiúzkő), Lipares, Magnes (» mágneskő), Molochites (molochit, rémkő), Medus (médkő), Onix, Orites, Ophthalmius (fehér gálickő, cinkvitriol), Pantherus (párduckő), Pyrites, Peanites, Prasius, Saphirus (zafír), Smaragdus (smaragd), Sardius (szárdkő) Sardonix, Selenites (szelenit, holdkő), Sagda (famágnes), Topazius (topáz), Tecolitus (húgykő, hólyagkő), Unio (gyöngy)." Eckartshausenidézi még ehhez a használati utasításokat is Solinustól, Bartholomeus Anglicustól, Arisztotelésztől, Dioszkuridésztől, Isidorustól, Vincentius Bellovacensistől, Avicennától, Galenosztól és másoktól. Az egyes drágaköveknek tulajdonított erőket jóformán azonosan ábrázolták a kései ókortól az újkorig: a gyémántnak például az az ereje, hogy elhessegesse a kísérteteket (» lidérc), elősegítse a nők kedvezését, elhárítsa a sebeket és a szúrásokat, és lehetővé tegye a láthatatlanságot a borostyánkő, a jáspis és a krizolit is menekülésre készleti a rossz szellemeket az ametiszt oltalmaz a zivatarban és a részegségben; a korall megédesíti a keserű vizet, védelmet nyújt a méreg ellen és elhessegeti a démonokat; a nefrit elkergeti a kígyókat (őrdögöket) és megkedveltet a nőkkel; a rubin megóv a hajótöréstől; a smaragd elhajtja a viharokat és fergetegeket, a topáz a tengeri betegséget de busás hasznot is hoz a kereskedésben; az opál elűzi a gyötrő álmokat stb. Különösen hatékonynak akkor tekintették a drágaköveket, ha az aranyműves művészien » amulettekbe és » talizmánokbafoglalta őket. A kozmikus » megfelelések, ill. » szimpátiák komplikált rendszere szükségessé tette azokat az összefoglaló tabellákat, amelyeken egyfelől a drágakövek, másfelől a » planéták és a » zodiákus jegyei közti összefüggéseket regisztrálták. így például a rubin megfelel a Napnak és a Leo (Oroszlán) állatövi jegyének stb. ("hónap- és planétakövek"). [Vö. Grimm: Deutsche Mythologie, úny. 1953, 1017. és a köv. oldalakat és a III. toldalék 361 és köv. oldalait.] [Biedermann, Hans – A mágikus művészetek zseblexikona . (Kentaur, Budapest, 1973, 1989)] [Ω]

A | B | C | D | E | F | G | H | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | Z