Dr Sági Zsolt
I. FEJEZET
VERSENYKÉPESSÉG ÉS INNOVÁCIÓ
Az oktatás és a Kutatás-fejlesztés szerepe az innováció és versenyképesség javításában
1. BEVEZETÉS
1.1. Az oktatás és a kutatás-fejlesztés kapcsolata az innovációs folyamattal és a versenyképességgel
A magyar gazdaság versenyképességének fenntartása és javítása olyan alapvető közérdek, amelyre a társadalom valamennyi intézményének, valamennyi alrendszerének, így az oktatásnak is kiemelt figyelmet kell szentelnie. Az oktatásnak a versenyképesség fenntartásában és erősítésében játszott szerepe az elmúlt 1-2 évtizedben számos fejlett országban és magában az Európai Unióban az oktatásról való gondolkodásnak egyik kulcselemévé vált. A magyar társadalom felzárkóztatása és a gazdaság versenyképességének erősítése csak a tudásra alapozva valósítható meg. A tudás mai stratégiai szerepét fel nem ismerőkre leszakadás vagy stagnálás vár, a tudásba történő befektetés viszont nemcsak kiváló társadalompolitika, hanem egyben a lehető legjobb gazdaságpolitika is.
A tudástársadalomban egyre szorosabb egységet képez az oktatás és a kutatás-fejlesztés. A jelentősen kibővült felsőoktatás, az egységes PhD-rendszer egyre nagyobb inputot biztosít a kutató-fejlesztő tevékenység számára. Kölcsönösen hat egymásra és nem választható el a K+F (új ismeretek létrehozása), az oktatás és a képzés (tudásátadás, készségfejlesztés, emberi erőforrások), és az innováció (a tudásnak a gazdaságban történő elterjesztése, alkalmazása). A tudomány és a technológia által létrehozott új tudás döntő része az iskolarendszeren keresztül jut el a munkavállalókhoz, a gazdaság számára színvonalas humán hátteret biztosítva. Az oktatáson keresztül nyert alapismeretek és az aktuális kutatások eredményei viszont az innovációs lánc gyakorlati elemei révén jutnak el a gazdaságba. A gazdaság új ismeretek iránti igényei szintén az innovációs láncon jutnak el a kutatásba-fejlesztésbe, ami újabb igényeket közvetít az oktatás és a képzés felé. Mindez, valamint a tanulásra képes, rugalmas gazdasági egységek és azok hálózatainak racionális döntései együttesen alkotják azt az innovatív környezetet, ami a siker és a versenyképesség kulcsa.
Az innovációs folyamat részei – a kutatók-fejlesztők oktatása, képzése, az alap- és alkalmazott kutatás, a kísérleti fejlesztés, a technológiák megalkotása, bevezetése, majd a bevezetéssel kapcsolatos újabb oktatás és a képzés - egy logikailag számtalan szálon összefüggő teljesítményláncnak egymástól el nem választható elemei. A kutatás-fejlesztés és az oktatás egymástól azért sem választható el, mert rengeteg a közös cél, és alapvető a közös személetmód: a tudás, a megújulás, a javuló életminőség és a fenntarthatóság központi szerepe, a jövőépítés elsődlegessége.
Teteje
1.2. Az emberi erőforrások versenyképességét meghatározó tényezők
A gazdasági versenyképességet meghatározó emberi tényezők között számos olyan van, amely az oktatással közvetlen összefüggésbe hozható. Ezek némelyike újszerű, a világgazdaság XX. század végi átalakulásához kötődik, mások hagyományosak, azaz ma sem sokban különböznek attól, ami évtizedekkel ezelőtt jellemző volt.
Az emberi tényező jelentősége különösen felértékelődik annak napjainkban is zajló átalakulásnak a nyomán, amely az ún. tudás- vagy információs gazdaság irányába vezet. A tudásgazdaság egyfelől azt jelenti, hogy a növekedés és a versenyképesség bázisává egyre inkább az ún., tudás-intenzív szektorok válnak (azaz ide áramlik át a tőke és a munkaerő), másfelől azt, hogy a növekedés, a termelékenység és a versenyképesség forrásává valamennyi szektorban (így a hagyományos szektorokban is) egyre inkább a gazdasági folyamatokba bevitt tudás válik.
A modern tudásgazdaságban az egyének a legkülönbözőbb kötelékhálókban találkoznak és érintkeznek egymással, számtalan helyzetben kell együttműködniük. Ennek feltétele a bizalom, a másik félre való odafigyelés, az információk megosztása, ami nélkül a tudásgazdaság nem képzelhető el.
A hagyományos tényezők között mindenekelőtt a technológiai és tágabb értelemben vett megbízhatóságot kell említenünk, mint olyan tényezőt, amely alapvetően meghatározza a termékek és szolgáltatások minőségét, és ezen keresztül a vevői elégedettséget és a piaci keresletet, azaz a versenyképességet. Ezeknek az adottságoknak a fejlesztése fejlett pedagógiai-módszertani kultúrát feltételez. A gazdasági szervezetek a versenyképesség fokozása érdekében informatikai eszközökkel segített folyamatellenőrzési rendszereket vezetnek be, a szervezeti folyamatokat nagymértékben egységesítik. Az ilyen gazdasági szervezeteken belül nagy mértékben növekedhet az egyéni viselkedés ellenőrzöttsége.
Fontos az emberek felkészítése arra, hogy az ilyen szervezetekben történő munkavégzés ne jelentse számukra az autonómiáról, a kezdeményezőkészségről való lemondást, és hogy keressék ezek összeegyeztethetőségét a modern munkaszervezeti formákkal. A munkaerő-piaci boldogulás az emberek növekvő száma esetében függ majd attól, mennyire képesek kombinálni és egyensúlyban tartani egyfelől az autonómia, az öntudat és a kezdeményezőkészség megőrzését, másfelől a fegyelem és az egyformaság elfogadására való képességet.
Az új feltételek olyan általános kompetenciákat kívánnak meg az emberektől, melyek nem kapcsolhatók egyes tudományághoz, tantárgyhoz. A tanulás képessége, új tudás elsajátításának kompetenciája a legfontosabb. Alapvető a számítógépes ismertek, az idegennyelv-tudás, a kooperativitás, a jó kommunikációs képesség, a kreativitás és kezdeményezőkészség, a problémamegoldó képesség, az információ megszerzésének, rendszerezésének és felhasználásának képessége, az egyéni munkaszervezés.
A gazdasági versenyképességet meghatározó tényezők között kiemelkedő jelentősége van a technológiai színvonalnak, amely részben az ország saját tudományos kutatási és technikai fejlesztési potenciáljával függ össze (ami nyilvánvaló módon nem független az oktatástól), részben – és az oktatási stratégia számára ezt külön is hangsúlyozni kell – a munkaerő, és általában az emberek azon képességétől, hogy az adott technológiai színvonalat befogadják, azzal együtt éljenek, azt alkalmazzák.
Teteje
2. HELYZETELEMZÉS
2.1. A magyar piacgazdaság kialakulása, a külföldi tőke beáramlása (technikai fejlődés, a termelékenység növekedése)
A magyar piacgazdaság kialakulása egy olyan időszakban ment végbe, amikor a világgazdaságban is paradigmaváltás zajlott le: az információra és tudásra épülő ágazatok térhódítása folyik. Ez plusz terheket rótt a privatizációval és recesszióval küzdő gazdasági szereplőkre. Az országos termelés az 1989 és 1992 között lezajlott visszaesést követően 1993 óta növekszik. A termelés szerkezete, az iparágak, ágazatok aránya gyökeres változáson esett át.
A válságból való kilábalásban és a szerkezet átalakulásában meghatározó szerepe volt a működőtőke beáramlásának. Néhány év alatt új, exportorientált iparágak és szakmakultúrák fejlődtek ki, kiemelkedően gyorsan fejlődött a személygépkocsi- és az alkatrészgyártás, az elektronika és az informatika. Megszűntek az eleve túlméretezett, vagy az átalakulás során annak bizonyult termelő kapacitások. Háttérbe szorultak olyan ágazatok, amelyek világgazdasági szerepe hosszú évek óta csökken. Az agrárágazat elhúzódó válsága a vidéki területek felzárkózási esélyeit rontja. A kereskedelem és az üzleti szolgáltatások területén ugyanakkor dinamikus bővülés tapasztalható.
A magyar gazdaság szervezeti rendszere is gyökeresen megváltozott az utóbbi tíz évben. Radikálisan átalakult a vállalatok méretstruktúrája, tulajdonosi szerkezete, belső irányítási rendszere, termelési és értékesítési rendszere. A kilencvenes évek elején a kisvállalkozások voltak a gazdasági növekedés hordozói, 1997-re viszont a 300 fő feletti nagyvállalatok vették át ezt a szerepet.
A versenyképesség növekedése ellenére a vállalatok túlnyomó többségének a nyugati piacgazdaságokhoz mért technológiai elmaradása, alacsony innovációs képessége szembetűnő. A termelési technológia átlagos életkora nem változott, a vállalatok jelentős részénél új technológiák bevezetésére nem került sor. Az iparvállalatok K+F-tevékenységgel foglalkozó részlegeinek jelentős része megszűnt, vagy tevékenysége átalakult. A kilencvenes években a hazai innováció alapvető forrása a külföldi működő tőke beáramlása volt. Az évtized végéhez közeledve azonban egyre növekszik azoknak a külföldi, nemegyszer multinacionális vállalatoknak a száma, amelyek K+F tevékenységük meghatározott részét, főként az alkalmazott kutatást, a termék- és technológiafejlesztést Magyarországra (is) telepítik.
Technológiai szintek szerint az átlagosnál erősebb a magyar ipar polarizáltsága. Az OECD átlagnál magasabb a fejlett (high-tech) ágazatok termelési és foglalkoztatottsági aránya, ugyanakkor rendkívül magas a fordista ágazatok (low-tech) aránya is. A multinacionális cégeknél folytatott ipari termelés zöme high-tech tevékenység. Az ágazati fejlődési tendenciákat egyfajta dualizmus jellemzi. Egyrészt a távlatilag alacsony-közepes növekedési kilátásokkal kecsegtető low-tech ágazatok, másrészt a posztfordista érában kialakult, előretört high-tech ágazatokba sorolt ágazatok tevékenysége nő átlagon felüli dinamikával.
A vállalatok térkapcsolatai, a vállalati szervezet térbelisége megváltozott, az együttműködési formák új típusai terjedtek el (bérmunka, kooperáció, beszállítói hálózatok, stratégiai szövetségek, stb.). Ezek közül eddig azon formák elterjedtsége nagyobb, amelyek elsősorban a túlélés lehetőségeit biztosítják a vállalatok számára (pl. bérmunka). A beszállítói hálózatok elterjedésének számos korlátja van. A multinacionális cégek jelentős részben importálják a Magyarországra telepítetett termelési fázisban felhasznált anyagokat és szolgáltatásokat, részben pedig betelepülnek az országba globális beszállítóik is termelési kapacitásokkal.
1993 óta folyamatosan és dinamikusan emelkedik a termelékenység, mely mutató a hatékonyság és versenyképesség fontos tényezője. Kezdetben elsősorban a létszámleépítések, a munkaintenzitás fokozása, a feleslegesnek ítélt tevékenységek megszüntetése következtében emelkedett a termelékenység. Az utóbbi négy-öt évben előkerültek a termelékenység javításának vállalatirányítási formák fejlesztésében, a műszaki fejlesztésben, az innovációk bevezetésében rejlő tartalékai.
Teteje
2.2 Az állam szerepe a K+F-szektor jelentőségének meghatározásában, a feltételrendszer strukturális átalakulása
A rendszerváltozás folyamata során a stabilizáció a társadalmi alrendszerek finanszírozásánál prioritások kialakítását követelte meg. A magyar K+F jelentős veszteségeket szenvedett a piacgazdasági átalakulást kísérő súlyos gazdasági, pénzügyi problémák és szerkezeti átalakulások következményeként. A K+F ráfordításoknak a nemzeti össztermékhez viszonyított aránya 1990 és 1999 között kevesebb, mint felére 1,6-ról 0,7%-ra csökkent, amely messze elmarad az EU-átlagtól. Az alacsony kutatási, fejlesztési ráfordítások egyben előnytelen szerkezettel is párosulnak. Amíg a fejlett országokban a kutatási és fejlesztési ráfordítások mintegy 60%-át a vállalati szektor, 40%-át az állam adja, addig Magyarországon a két szektor részesedése éppen fordított. A K+F beruházások összes beruházások viszonyított aránya felére csökkent a kilencvenes évtizedben.
Napjainkra már a magyar gazdaságirányításban is elfogadott, hogy tartós és fenntartható növekedés nem képzelhető el jelentős, versenyképes kutatási és fejlesztési tevékenység nélkül. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a magyar K+F évek óta számottevő forráshiánnyal küzd. Napjainkban pozitív tendencia, hogy a magyar gazdaság tartós növekedése és az állami adósságállomány csökkenése következtében lehetőség nyílt, hogy a kormány növelje a K+F költségvetési támogatását, és ösztönözze a reálszférát is a K+F tevékenység fokozására. A 2001-2002-es költségvetés szerint a K+F támogatása jelentős növekedésnek indul. A vállalatoknak nyújtott K+F célú állami támogatás forrásallokációs rendszere hasonló az EU országokéhoz, és a támogatások többsége vissza nem térítendő támogatás.
A 80-as évek végére egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az innovációs folyamatok sikerét az innovációs intézményrendszer, az infrastruktúra és a működési feltételrendszer továbbfejlesztése révén lehet garantálni. Hatékony fejlődés viszont csak a teljes nemzeti innovációs rendszernek – mint komplex, integrált rendszernek – a harmonizált fejlesztésével érhető el.
Az utóbbi években jelentős fejlesztési és átszervezési folyamat ment végbe a magyar tudományos szféra kapacitását érintő területeken. Ennek eredménye volt a felsőoktatási expanzió, a doktori iskolák létrehozása, az egyetemi integrációs program. Ebbe illeszkedett a kutatás-fejlesztés reformja. Jelentős konszolidációt és átszervezést hajtottak végre az MTA kutatóintézeti hálózatában, összevonva a hasonló profilú tevékenységeket folytató egységeket, és csökkentve a létszámot. Az átszervezés célja az adottságok és a személyi erőforrások hatékonyabb kihasználása, valamint az intézmények rugalmasabb működési feltételeinek megteremtése volt.
Teteje
2.3. A gazdasági átalakulás oktatási vonatkozásai, az oktatás felértékelődése a gazdaságban
Az emberiség egy része számára a globalizáció folyamata esélyt és jóléti többletet jelent, ugyanakkor nagy számban vannak olyanok is, akik a folyamatot vesztesként élik meg. A globalizálódó világgazdaság rohamosan kiegyenlíti az azonos képzettségi csoportok közötti különbségeket, s eközben a differenciák az egyes országokon belül, a különböző képzettségű csoportok között jelennek meg. Míg korábban az országhatárok és világrendszerek mentén húzódott a szegénység-gazdagság határa – és a képzetlen rétegek számára relatíve magas életszínvonalat biztosított – ma pedig földrajzilag láthatatlan módon, a képzettség mentén (tudásgazdagok-tudásszegények).
Mindez hallatlanul megerősíti az oktatás és képzés fontosságát Az egyetlen reális út a népesség minél magasabb szintű felkészítése a versenyre és ennek révén a globális versenyben a hazai vállalkozások és munkavállalók számára a lehető legjobb nemzetközi versenypozíciók elérése. Az iskolarendszerű képzésen túl alapvető fontosságú a munkavállalók képessége és hajlandósága az állandó tanulásra, továbbképzésre. Az EU munkavállalóinak jelentős része folyamatosan képzi magát. Ebben nagy szerepe van a versenyképes vállalatoknak, amelyek részben megszervezik, részben megkövetelik a dolgozóik állandó fejlődését.
A piac hazánkban is világos értékítéletet mond az oktatásról és a képzettségről. A különböző iskolai végzettségű emberek elhelyezkedési, kereseti kilátásai között egyre nagyobbra nyílik az olló. Ezt akár a munkanélküliek, tartós munkanélküliek iskolai végzettség szerinti megoszlása, akár a magasabb iskolázottságú csoportok kereseti előnye világosan megmutatja. Míg a rendszerváltás évében egy diplomás átlagos keresete 230%-a volt egy általános iskolai végzettségűnek, ma ez az arány 340%.
A felsőfokú végzettségűek keresetében a relatív felértékelődés mértéke kisebb, ha a kereseti különbségekből kiszűrjük az életkor, nem, ágazat, régió és vállalatméret szerinti összetétel hatását, és még kisebbnek, ha figyelembe vesszük a vállalatok eltérő termelékenységét is. A diplomásokat ugyanis egyre nagyobb arányban alkalmazzák viszonylag termelékeny vállalatok, ahol a kereseti többlet megfizetése viszonylag kisebb „áldozattal” jár. Hasonló a tendencia – kisebb mértékben – a középiskolát végzetteknél is, ahol szintén megfigyelhető, hogy a középiskolát végzett munkaerő egyre nagyobb mértékben koncentrálódik a viszonylag termelékeny vállalatoknál, a csak általános iskolát végzettekhez viszonyítva. Ez a jelenség az alacsonyabb végzettségűeknek is megfelelő biztosítékokat kínálhat a munakerőpiaci túlélésre, de csak azon szakmák esetében, amelyek valamilyen csúcstechnológiához kötődnek. A foglalkoztatás bővülése döntően a magasabb kvalifikációt igénylő munkakörök létrejöttével valósulhat meg. Az alacsonyabb végzettségű és inaktív rétegek mobilizálhatóságát kell ugyanakkor növelni. A női munkaerő, és az egyén munkaképes korának jobb kihasználása érdekében is lépéseket kell tenni.
Magyarországon ugyanakkor arányaiban kevesebb szakképzetlen munkaerőt alkalmaznak, mint a fejlett piacgazdaságú országokban, annak ellenére, hogy a hazai technikai, technológiai színvonal sokkal alacsonyabb. A munkáltatók Magyarországon a keresletet globálisan jóval meghaladó kínálat miatt olyan munkakörbe is kvalifikáltabb munkaerőt alkalmaznak, amely alacsonyabb képzettséggel is betölthető lenne („alulfoglalkoztatás”).
A hazai bértarifa-elemzések egyértelműen kimutatják, hogy egységnyi idejű továbbtanulás kereseti hozama annál magasabb, minél magasabb a megszerzett végzettség, és ez a különbség trendjében a piacgazdaság kialakulása óta évről évre tovább nő.
Teteje
2.4. Az akadémiai, az egyetemi és a vállalati K+F-szektor átalakulása
Magyarországon az 1990-es évek elején a kutatás-fejlesztés és az innováció támogatása nagymértékben visszaesett, majd az évtized második felében alacsony szinten állandósult. A K+F terén tapasztalható általános csökkenési trendet azonban jelentős szerkezeti átalakulás is kísérte a K+F tevékenységek területén. Egyfelől korábban a hazai K+F tevékenység közvetlenül csak néhány kutatás-intenzív ágazathoz kapcsolódott, addig napjainkban a K+F-ben már a biotechnológia, az informatika és a távközlés került előtérbe. Ezek az új fejlesztési területek a gazdaság és a társadalmi élet szinte minden területét átformálják. A hazai K+F tevékenység visszahúzódásával párhuzamosan növekedett az importált innováció jelentősége.
A hazai kutató-fejlesztő szférában, 1999-ben (teljes munkaidőre átszámítva) 12579 kutatót foglalkoztattak (KSH, 1998). Az ebből adódó 11 kutató/10000 lakos arány nem csak az OECD szerinti európai átlaghoz, hanem a még hozzánk hasonló fejlettségű országokhoz viszonyítva is alacsony. Mindezek ellenére, az alapkutatásban több tudományterületen, de az alkalmazott kutatásban és fejlesztésben is néhány helyen világszínvonalú kutatások folynak. Ugyanakkor tény, hogy a felsőoktatás és a gazdaság között nem megfelelő a tudásáramlás. A negatívumok mellett eredmény, hogy a Ph.D.-képzés bevezetése, a doktori iskolák megalakítása kedvező folyamatokat indított el.
A magyar tudományos műhelyek jelentős része a felsőoktatási intézményekben működik. Ezen intézményekben folyó kutatások, a számos kiemelkedő eredmény ellenére, egyenetlen színvonalúak. Az akadémiai intézetek közötti színvonalkülönbség kisebb, a csoportok többsége jól teljesít. Az MTA által az egyetemeken létesített kutatócsoportok hatékony szereplői az egyetemeken folyó kutatásoknak. A tárcák által támogatott tudományos intézetek kutatási kapacitása viszonylag csekély – kivéve az agrár tárcához tartozó kutatóhelyeket. A vállalati kutatóközpontok száma kevés. Az egyetemi és akadémiai kutatóhelyek ipari kapcsolati fejletlenek – a mezőgazdasági, élelmiszeripari és erdészeti kapcsolódási pontoktól eltekintve.
A kutatóhálózat irányításában részt vevő testületek nem függetlenek kellő mértékben az általuk irányított intézményektől. Sok helyen létrejött az adott kutatáshoz szükséges elemi infrastruktúra. Vannak elismert és versenyképes kutatóhelyek, amelyek beágyazódtak a nemzetközi kutatás hálózatába. Az intézményi rendszerünk átszervezésére nincs szükség.
Teteje
2.5. A kutatás-fejlesztési tevékenység regionális egyensúlyának hiánya
Magyarország térszerkezetének modernizálásában, a regionális versenyképesség fejlesztésében a regionális kutatás- és fejlesztéspolitikának meghatározó szerepe van. A K+F regionális fejlesztési programjának kidolgozása azért fontos, mert a regionális termelési rendszerek fejlesztése, a belső regionális erőforrások hasznosítása, a régiók jövedelemtermelő képességének gyökeres javítása, az exportkapacitások bővítése a regionális innovációs hálózatok kiépítése nélkül nem képzelhető el.
A regionális fejlődőképesség meghatározó tényezője a régiók technológiai színvonalát fejleszteni képes intézményrendszer kiépítése. A magyar K+F szektor regionális szerkezetében a főváros meghatározó súlya érvényesül. Budapest és agglomerációja kutatóhelyeire koncentrálódik a K+F ráfordítások 70%-a, a foglalkoztatottak 60%-a. A központi régió súlya még meghatározóbb az üzleti jellegű kutatásokba, az ágazat ráfordításainak 80%-a, a foglalkoztatottak háromnegyede ide összpontosul. Az ország 63 K+F intézetéből mindössze 18 működik vidéken, a 183 vállalati kutató helyből 108 a fővárosban található. Közép-Magyarországon a K+F ráfordítások a bruttó regionális termék 1,38%-át teszik ki, míg az ország többi régiójában ez az arány 0,24-0,68% között szóródik.
Az ország vidéki régiói között mind a K+F foglalkoztatottak számában, mind az ágazat belső szerkezetében jelentős különbségek vannak. Az ország második tudományos centrumának számító Dél-Alföld döntően állami kutató helyeket működtet, ugyanakkor a jelentős üzleti kapacitásokkal rendelkező Észak-Dunántúlon viszont hiányzik a meghatározó egyetemi kutatási központ. A Dél-Dunántúl és Észak-Magyarország kutatási kapacitásai igen korlátozottak.
A termék- és technológiaváltás feltételei ma Magyarországon, Budapesten kívül kedvezőtlenek. Fennáll a veszélye annak, hogy újfajta függőség alakul ki a főváros és vidéki régiók között. A központi régió – előnyeit kihasználva – megszűri a legértékesebb termelési tevékenységeket, és a perifériára irányítja a hagyományos, kevésbé jövedelmező termelési ágakat.
A felsőoktatás szerkezete a lezajlott integráció révén alapvetően megváltozott. A méretgazdaságosság szempontjainak érvényesülése mellett az így létrejött regionális tudáscentrumok esélye nagyobb arra, hogy regionális, koordináló funkciót is betöltő K+F központtá váljanak. Az egyetemi rendszerekben eddig is megtalálható kihelyezett MTA-kutatóközpontok megfelelő kiindulópontjai lehetnek az együttműködésnek. Az integrált egyetemek szerepet kaphatnak a régió fejlesztését célzó folyamatokban, koordinálva az érintett szervezeteket. Továbbá a régióban felmerülő speciális képzési, kutatási igények rugalmas kielégítésével intenzívebbé tehetik a helyi erőforrások kihasználását. E feladatoknak megfelelően a új szervezeti és menedzsment struktúrát kell létrehozniuk, és a financiális szisztémát is át kell alakítaniuk.
Teteje
2.6. A nemzeti innovációs rendszerek kapcsolódása a transznacionális gazdaság szereplőihez
A multinacionális vállalatok erős ipari jelenléte miatt a belföldi termelés nagyrészt külföldi kutatási-fejlesztési eredményekre épül. Magyarország nagy és növekvő csúcstechnológiai kapacitásainak nagy része mögött tehát nem hazai K+F teljesítmény áll. A külföldi tőke a privatizáció és zöldmezős beruházások révén jelentős pozíciókat szerzett a hazai gazdaságban. Magyarországon a multinacionális vállalatok az ország exportjának kiugró arányát produkálják (66%). Ez tükrözi egyrészt a külföldi tőke bizalmát és a beruházások révén elért versenyképesség-növekedést, másrészt az ország függését is.
A külföldi szakmai befektetők magukkal hozták üzleti kapcsolataikat, termelési, technológiai, marketing, PR, egyéb tapasztalataikat. A műszaki tudás, a menedzseri és nemzetközi piaci szakértelem átadása révén a külföldi működőtőke több csatornán keresztül hat a hazai gazdaságra:
- A demonstrációs hatás révén a hazai vállalatok megfigyelhetik és másolhatják a külföldi tulajdonú vállalatok működési, viselkedési módját,
- Az erősödő verseny a hazai vállalatokat hatékonyabb működésre és új technológiák beszerzésére készteti,
- A külföldiek (szállítási és esetleg beszerzési költségeik csökkentése érdekében) beszállítóként helyi termelőket és szolgáltatókat vesznek igénybe, minőségi és határidős követelményeket támasztva, és egyben gyakran segítve is azok kialakításában,
- Hosszú távon talán a legfontosabb, és az oktatási stratégia szempontjából is figyelemre méltó a tanulási hatás, amikor a munka során a helyi alkalmazottak képzettsége, nyelvtudása, szakértelme, tapasztalata, alkalmazkodóképessége nő.
A külföldi tulajdon jelenlétének aránya, valamint a jövedelmezőség, a likviditás és az egy főre jutó árbevétel tekintetében pozitív kapcsolat mutatható ki. Ez igen hatékony "tudástranszferre" utal a magyar működőtőke-importon keresztül. Ahhoz, hogy ne csak korszerű “szigetek” jöjjenek létre, hanem széles körben alkalmazzák az új termékeket, eljárásokat, javítani kell a magyar vállalatok – elsősorban a kis- és középvállalatok – adaptációs, tanulási, megújulási képességét.
Teteje
3. JÖVŐKÉP
3.1. A tudásgazdaság megteremtésének kulcseszköze a humán erőforrások fejlesztése
Mind a technológiai színvonallal, mind az alkalmazkodó képességgel és a megbízhatósággal összefüggésben is megállapíthatjuk, hogy a versenyképességről és a gazdaság innovációs képességéről nem beszélhetünk úgy, ha nem szentelünk kiemelt figyelmet az emberi tényezőnek. Ez az összefüggés ma már nemcsak általánosan elfogadott, de a fejlett országokban a gazdaságra és a társadalomra irányuló kormányzati politikáknak is egyik kiindulópontjává vált.
Az emberi tényező jelentősége különösen felértékelődik annak a napjainkban is zajló átalakulásnak a nyomán, amely az ún. tudás- vagy információs gazdaság irányába vezet. A tudásgazdaság egyfelől azt jelenti, hogy a növekedés és a versenyképesség bázisává egyre inkább az ún., tudás-intenzív szektorok válnak (azaz ide áramlik át a tőke és a munkaerő), másfelől azt, hogy a növekedés, a termelékenység és a versenyképesség forrásává valamennyi szektorban (így a hagyományos szektorokban is) egyre inkább a gazdasági folyamatokba bevitt tudás válik. A tudás természetesen az emberi civilizáció kezdete óta meghatározó eleme volt a gazdaság fejlődésének, de a történelem során először a XX. század végén történt meg, hogy a tudás, az információk létrehozása, közvetítése és alkalmazása vált a gazdasági és társadalmi fejlődés legfontosabb motorjává és hordozójává.
Nem kétséges, hogy a tudásgazdaság emberi feltételeinek a megteremtésében, az emberi tőke és a társadalmi tőke termelésében az oktatásnak kiemelkedő szerepe van. Fontos azonban hangsúlyozni: ez a szerep egyáltalán nem magától értetődő. Az oktatásnak nem minden formája járul hozzá az emberi vagy társadalmi tőke termeléséhez, és azok a formák, amelyek hozzájárulnak, sem feltétlen egyforma hatásfokkal teszik ez. Végig kell végiggondolni:
- a kooperativitás fejlesztése önmagában milyen mértéken növeli egy társadalom versenyképességét, amennyiben nem egészül ki a teljesítmény iránti igénnyel;
- a tudás minden formája hozzájárul-e versenyképességhez vagy vannak olyan tudásformák, amelyek ebből a szempontból irrelevánsak;
- a morális tudat és a morális viselkedés elfogadottsága milyen szerepet játszik egy-egy társadalom vagy gazdaság versenyképességében.
Van néhány olyan terület, amelyeknek a technológiai fejlődés és a versenyképesség szempontjából különösen nagy jelentőségét általánosan elismerik, és amelyekre az oktatásnak természetes módon kiemelt figyelmet kell szentelnie. Ilyennek tekinthetők mindenekelőtt a szakmai, gazdasági és technológiai orientációjú programok. E tekintetben a közoktatás és a felsőoktatás egész programstruktúráját célszerű képzési ciklusonként vagy évfolyamonként újraértékelni, megnézve azt, vajon az időráfordítás tekintetében hogyan aránylanak egymáshoz az olyan kategóriák, mint:
- humán- és reálprogramok,
- a tudományos és gyakorlati orientációjú programok úgy humán, mint reál területen;
- a szakmai elméleti és szakmai gyakorlati tárgyak, programok,
- az ismeretek és készségek-képességek fejlesztését célzó programok.
Az országban folyó humán-társadalomtudományi és természettudományi kutatásokat valamint a műszaki-technológiai fejlesztést a jelenleginél is erőteljesebben a gazdasági versenyképesség szolgálatába kell állítani. Ennek ugyancsak le lehet vonni az oktatási konzekvenciáit. Különösen a tudományos kutatásban és fejlesztésben közvetlenül résztvevő felsőoktatási szféra esetében jelentkezhetnek egészen közvetlenül, olyan rövid és középtávú célok megfogalmazásában, mint:
- olyan szabályozási és finanszírozási környezet kialakítása, amely kedvez a felsőoktatás aktív bekapcsolódásának a vállalati – ezen belül kis és középvállalati – szférában zajló kutatási és fejlesztési feladatokba;
- a kutatási-fejlesztési pályázatok kiírásánál a versenyképességi szempontok erőteljesebb figyelembe vétele (beleértve ebbe a humán-társadalomtudományi kutatásokat is);
- olyan szabályozás kialakítása, amely kedvez a képzési folyamat gyakorlatorientált megszervezésének, ezen keresztül olyan megoldásoknak, amikor a hallgatók valós gazdasági problémák megoldásán dolgoznak.
Kevésbé közvetlen formában, de hasonló célok az alsóbb képzési fokozatokon is megfogalmazhatók.
Teteje
3.2. A kutatás-fejlesztés szerepének erősítése
A húzóágazatok technológiáinak befogadására való felkészülés
Alapvető érdek, hogy a multinacionális vállalatokat magyarországi K+F kapacitások létesítésére, megerősítésére ösztönözzük, és azok az anyavállalat egésze szempontjából is fontos K+F feladatokat kapjanak. Cél, hogy az ország minél vonzóbb K+F telephellyé is váljon (a termelési és szolgáltatási tevékenységek mellett). A támogatási formák kialakításakor figyelembe kell venni, hogy a nemzetközi vállalatok a K+F beruházásaik szempontjából azokat az országokat részesítik előnyben, ahol magas szintű K+F eredmények születnek. Elsősorban nem a költségeket csökkentő kedvezményekkel, hanem a magyar K+F teljesítményét javító, annak versenyképességét fokozó intézkedésekkel lehet érdemi húzóhatást gyakorolni. Ezt a folyamatot támogatja a központi műszaki fejlesztési pályázati rendszer, egyrészt a nagyvállalatok ösztönzésével a magyarországi K+F egységek létrehozására, másrészt az innovatív kis- és középvállalati kör nagyvállalatok köré történő szerveződésének elősegítésével.
Rendkívül fontos a nemzeti információs infrastruktúra fejlesztése, amely a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében zajlik, melynek 2000. évi költségvetése 1,6 md forint. Az EU TEN-34, TEN-155 (QUANTUM) és GIANT projektjébe bekapcsolódva újabb források nyíltak meg a nemzetközi számítógép hálózati kapcsolatok fejlesztésére.
A legfontosabb, és hosszú távon tovább erősödő szerepe – az alapvető infrastrukturális fejlesztéseken túl – az oktatásnak és képzésnek van, mert a tőke elsősorban a képzett munkaerőt keresi.
A nemzeti és regionális intézmények integrálódásának erősítése
A tudásáramlás a tudományos szféra és a reálszféra intézményei között viszonylag gyenge, erősíteni szükséges, a hálózatépítés ezen a szinten kezdeti stádiumban van. A felsőoktatási és az üzleti szféra új együttműködési modelljére jó példa az Egyetemközi Távközlési és Informatikai Központ.
Az utóbbi időkben lépések történtek annak érdekében, hogy a regionális innovációs stratégiák részei legyenek a régiók gazdasági stratégiáinak. Ezt erősíti az EU 5. K+F Keretprogramja, melynek RIS/RITTS pályázata keretében három régió kezdhette meg innovációs stratégiájának kidolgozását, illetve megvalósítását, az európai régiókkal való együttműködés keretében. További öt régió csatlakozik az EU által kezdeményezett regionális tematikus hálózathoz.
A tudományos és technológiai kétoldalú kormányközi egyezmények keretében jelenleg 566 közös projekt van folyamatban. 1999 óta Magyarország teljes jogú tagként vesznek részt az EU 5. KTF keretprogramjaiban. A magyar kutatók multilaterális programokban való bekapcsolódása is sikeres (COST, EUREKA, CERN).
A Nemzeti Kutatási Programok elindításával létrejöhet az a kritikus tömeg, amely lehetővé teszi a kutatási eredmények gazdasági alkalmazását, betörést egy-egy szűkebb világpiaci területre és a regionális tudományos központok kialakulását. A nemzeti kutatási és fejlesztési programok kiegészülnek olyan technológiapolitikai elemekkel, amelyek elősegítik az üzleti szférának a kutatás-fejlesztésbe történő bekapcsolódását, és a K+F eredmények hasznosítását.
Teteje
4. TEENDŐK
- Stratégiai gondolkodásmód a K+F területén
Növelni kell az állam K+F ráfordításait, szigorú minőségi és hatékonysági követelményekhez kapcsolva, és ügyelve az alapkutatások, alkalmazott kutatások és kísérleti fejlesztések között az egészséges egyensúly fenntartására.
- A termelés hozzáadott értékének növelése
A munkaerő alkalmazkodóképességének és versenyképességének javítása a magyarországi termelés hozzáadott értékének emelése érdekében
Az állam támogassa és ösztönözze a belső és külső mobilitást, az oktatási intézmények és a vállalatok közötti kölcsönös szakemberáramlást.
- ösztönzők, Támogató közgazdasági szabályozás
Tovább kell fejleszteni a hazai és külföldi vállalatok hazai K+F ráfordításainak ösztönzését szolgáló közgazdasági szabályozó eszközök.
Kiemelten kell ösztönözni az oktatási és a K+F szféra kétoldalú és sokoldalú nemzetközi együttműködését.
A nemzetközi versenyben meghatározó munkaerőpiaci ismeretek, kulcskompetenciák oktatásának következetes erősítése a közoktatásban, a felsőoktatásban és felnőttképzésben.
- oktatás Tartalmi szabályozása
A közoktatás és a felsőoktatás a tananyagok, tantervek kialakításánál folyamatos kommunikációval rugalmasan igazodjon a felhasználó gazdasági partnerek szempontjaihoz, igényeihez.
Az állam erősítse a magyar K+F szektor infrastrukturális fejlesztését, ami elengedhetetlen az EU Kutatási és Technológiafejlesztési Keretprogramjában történő eredményes részvételben.
Az állam az érintett szakmai és civil szervezetek bevonásával célzott akciókkal, programokkal és az együttműködést lehetővé tevő intézményi formák (kooperációs kutatóközpontok, egyetemi kapcsolattartó irodák, K+F alapítványok, technológiai parkok) támogatásával erősítse a felsőoktatás, a kutatás és a gazdaság egymásra találását.
Az állam folyamatosan ösztönözze a magyar nemzeti innovációs rendszer és a multinacionális vállalatok stratégiai együttműködését, és támogassa azok Magyarországra koncentrált kutatási, fejlesztési tevékenységének bővítését.
Az állam a nagy felsőoktatási intézményekre alapozva támogassa a vállalatok bevonásával kialakuló helyi és regionális kooperációs kutatóközpontok, tudáscentrumok és az azok talaján kialakuló regionális szakmakultúrák, klaszterek, hálózatok megerősödését. Mérsékelni kell a kutató-fejlesztői hálózat regionális eloszlásában meglévő aránytalanságokat
- Kis- és középvállalkozások innovációs képességének emelése
Az innovációs hálózatokba való kapcsolódás lehetőségének alapvető feltétele a KKV-k fokozott közgazdasági támogatása
Az állam nagyobb mértékben támogassa a hazai kutató-fejlesztő helyek pályázati tevékenységét (menedzsment, koordináció, tájékoztatás, információs pontok)
A minőségbiztosítás rendszerének kiterjesztése a hazai állami K+F hálózatra
A K+F területén kiemelkedő teljesítményt nyújtók fokozott anyagi és erkölcsi elismerése, további díjak, ösztöndíjak formájában
A következő években célszerű kiszélesíteni a hazai technológiai előretekintési (TF) és megalapozni a technológiai hatáselemzési (TA) tevékenységeket.
Teteje
5. CÉLOK
- A GDP-arányos hazai teljes K+F ráfordítás érje el a 1,5 %-ot 2006-ra, a 2%-ot 2010-re.
- A vállalatok ösztönzésével el kell érni, hogy a vállalati K+F ráfordítások érjék el a teljes hazai K+F ráfordítás 50%-át.
- A munkaerő alkalmazkodóképességének javulásával emelkedjen a magas hozzáadott értéket termelő ágazatokban foglalkoztatottak aránya
- A kutatói-fejlesztői munkakörülmények javulása és a bérek emelkedése révén a brain-drain mérlege közelítse meg az egyensúlyi állapotot.
- A természettudományos és műszaki tudományos egyetemi és Ph.D. képzés részaránya növekedjen.
- A hazai felsőoktatási intézmények köré szerveződve, a hazai és multinacionális vállalatokkal együttműködve alakuljanak ki életképes kooperációs kutatási központok.
- A hazai kutató-fejlesztő intézmények és vállalkozások érjenek el a nemzeti befizetés 80%-ának megfelelő pályázati sikert.
- A hazai kutatók-fejlesztők száma teljesidő-egyenértékben érje el a 15 ezer főt, és ezen belül a vállalati K+F létszám a 6000 főt.
- A belföldi szabadalmi bejelentések száma érje el az évi 1500-at.
- Magyarország érezhetően lépjen előre a nemzetközi publikációs és szabadalmi rangsorokban.
- Magyarország technológiai fizetési mérlege (TBP) közelítse meg az egyensúlyi állapotot.
Teteje
IRODALOMJEGYZÉK
- Fehér könyv háttértanulmányok (Halász Gábor, Balogh Tamás)
- Pokorni Zoltán 27 pontja
- Nemzeti Fejlesztési Terv K+F rész
- Horváth Gyula – A K+F szerepe a regionális…
- Tudomány és technológiapolitika 2000
- Kormányprogram-értékelés
- GM gazdasági helyzet Web oldal
|
