Vallásfilozófia - Tavaszi Napforduló : A tavaszi napéjegyenlőség

"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

[« vissza ]	[ » Vallásfilozófia Könyvtár « ]	[ előre »]

Tarr Dániel

Tavaszi Napforduló

A tavaszi napéjegyenlőség

- Spring Equinox -

2012.

A tavasz a megújulás, az új élet szimbóluma. Minden évben már a február elseje körüli első teliholdkor megkezdjük az új esztendőt - természeti szempontból - ez ugyanis a régi terhek, a megfáradt energiák leadásának ideje. A napéjegyenlőség idején a Nap az égi egyenlítőn megy körbe. Ilyenkor a Nap horizont feletti íve, megegyezik a horizont alattival, tehát ebben az időben egyenlő hosszúak lesznek a nappalok és az éjszakák. Ezt jelenti a napéjegyenlőség.

A tavaszi napéjegyenlőség ünnepét minden kultúrában megtalálhatjuk. Rituális tisztálkodás, böjt, a megfiatalodás jelképei kísérték. Az elvetendő magokat (tehát a termények gyökerét, alapját) ekkor megáldották. Ez a természeti anya - a később férjhez menő, még csak menyasszony - szűz aspektusának ünnepe, Brighid (St. Brigitta - keresztény) napja.

Csillagászati szempontból a tél végét március 21., a tavaszi napforduló jelenti. Ekkor kezdődik el előről a kozmikus ciklikusságot is jól mutatva az asztrológiai kör, a Kos jeggyel, haladva egészen a Halakig. Az asztrológiai évről ezért elmondható, hogy naptárunknál jóval nagyobb összhangban van az anyatermészettel.

A megújulási készség egyébként nélkülözhetetlen mindennapjaink során, munkában, karrierben, szerelemben, és egyáltalán az élet minden területén. A régmúlt eseményein, érzetein rágódni a jövőbetekintés helyett, minden alkalommal csak feszültséget szül, elveszi lendületünket. Ezért érdemes egy rítussal az előző évet lezárni, és frissülten nekifogni a nyíló virágok és a szerelem hónapjainak.

A megújulási készség adottáság is. Hogy egy szülött mennyire képes rá, azt az asztrológiában nem csak napjegye szerint tekintjük, hanem vizsgálni kell e téren egész horoszkópját. A változásokat, megújulást egészen keresik pl. a kardinális jegyek, megtűrik a labilis jegyek, és kifejezetten lassan fognak hozzá a szilárd csillagképek birtokosai.

Az elemek esetében ez szintén megnyilvánul. Akinek Napja, Ascendense (a születés pillanatában a horizonton keleten felkelő csillagkép) és egyéb személyi jelölő bolygói (pl. a Hold, Vénusz vagy Mars - a nemi bolygók, stb.) főként a föld elemű jegyekben tartózkodnak azok nehezebben tűrik a változásokat. A víz elem szülöttei már valamivel ruganyosabbak, mozgó elem lévén, a tűz szülöttei hevesen vetik magukat az újdonságokba, a jövőbe, a levegő elem gyermekei pedig kifejezetten könnyen képesek a régi dolgok elengdésére. Lazábbak, hamarabb túllépnek megszokásokon, betokozódásokon, beidegződéseken.

Tavaszpont

A tavaszpont az égboltnak egy nevezetes fiktív pontja: az →égi egyenlítő és az →ekliptika két metszéspontja közül az, ahol a →Nap éves látszólagos mozgása során a déli félgömbről az északira lép. Napjának tradicionálisan →március 21-ét tekintjük, pontos időpontját a →csillagászati évkönyvek közlik. Ekkor van a Földön a tavaszi →napéjegyenlőség, egyben a csillagászati →tavasz kezdete (az északi félteke évszakai szerint). Egyezményes jele a kosszarv, mivel több mint 2000 évvel ezelőtt – és a nyugati →asztrológia szerint ma is – ekkor lép a Nap a Kos jegyébe.

A tavaszpont a →II. egyenlítői és az ekliptikai koordináta-rendszerek kezdőpontja. Ugyanakkor az →I. egyenlítői koordináta-rendszerrel is kapcsolatban van. A →csillagidő egyik egysége, a →csillagnap akkor kezdődik, amikor a tavaszpont delel, így a pillanatnyi helyi csillagidő nem más, mint a tavaszpont →óraszöge.

A tavaszpont a →precesszió hatására nagyon lassan végigvándorol az ekliptikán az óramutató járásával megegyező (→retrográd) irányban, évente 50,3"-et téve meg.

A tavaszpont meghatározása nagyon fontos volt a múltban, ugyanis ezzel lehetett ellenőrizni a naptárak pontosságát. A →julián naptár pontatlanságát legjobban a tavaszpont elmozdulása mutatta (vagyis az, hogy a tavaszpont nem március 21-ére esett), és emiatt vált szükségessé a →Gergely-naptár megalkotása és bevezetése.

A New Age mozgalom önmeghatározásában is annak van jelentősége, hogy napjainkban a tavaszpont a Halak csillagjegyből a Vízöntő csillagjegybe kerül.

[Forrás: Wikipédia]

Napéjegyenlőség

Napéjegyenlőségnek (→latinul aequinoctium) nevezzük azt, amikor egy égitest mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik: ekkor a →Nap 90° magasan delel az →Egyenlítő felett, így a nappal és az éjszaka ezeken a napokon mindenhol ugyanannyi ideig tart.

A →Földön a márciusi napéjegyenlőség napja általában →március 21. (illetve →március 20., ritkán →március 19., a naptárrendszer és a Föld mozgásának eltérései miatt). 2011-ben még március 21-ére esett a csillagászati tavasz kezdete, de mivel 2012-ben szökőév lesz, 20-án reggel következik be. Ezt követően 365 napos évek jönnek, és a napéjegyenlőség időpontja ismét egyre későbbre tolódik, de 2015-ben is még március 20-ára esik, nem sokkal éjfél előtt köszönt be a csillagászati tavasz. Ezután, mielőtt még újra elérné 21-ét, ismét szökőév jön, ezért 2016-ban a napéjegyenlőség március 20-án reggelre kerül vissza. A négyévenkénti 45 perces csúszás azt eredményezi, hogy 2012-től 2047-ig minden évben március 20-ára, 2048-ban viszont már 19-ére esik a jeles nap közép-európai idő szerint. Mivel a 2100-as esztendőben kimarad az egyébként négyévenként esedékes szökőnap, ezzel 1 napot előrefelé mozdul el a folyamat, és 2102-ben már ismét 21-én következik be a természet újjászületésének e fontos szimbóluma."

Az északi félgömbön tavaszi napéjegyenlőségnek, a délin őszi napéjegyenlőségnek nevezik. A két féltekén ez a csillagászati →tavasz, illetve a csillagászati →ősz kezdete is egyben.

Az időnként előforduló eltérés a naptári és csillagászati számítás között abból adódik, hogy a →katolikus egyház annak érdekében, hogy a →húsvét időpontját egyszerűbben meg lehessen határozni, a napéjegyenlőség időpontját mindig március 21-ére teszi.

A szeptemberi napéjegyenlőség napja →szeptember 22. (illetve →szeptember 23.). Az északi féltekén őszi napéjegyenlőségnek, a délin tavaszi napéjegyenlőségnek nevezik. A két félgömbön ez a csillagászati ősz, illetve a csillagászati tavasz kezdete is egyben.

A tavaszi napéjegyenlőség napja, azaz a csillagászati tavasz kezdete (az északi félgömbön) március 21-ére esik, ez a jeles nap sok ismeretterjesztő és tankönyvben szerepel. Az azonban talán kevésbé közismert, hogy ez az esemény akár percnyi (vagy másodpercnyi) pontossággal meghatározható, s – jelenleg – éppúgy eshet 20-ára, mint 21-ére.

Idén a napéjegyenlőség március 21-én, közép-európai idő szerint 0 óra 21 perckor következik be. (Ebben az időben még nincs érvényben a nyári időszámítás, az a jelenlegi szabályok szerint legkorábban március 25-én kezdődhet.) Talán sokak számára meglepő, de ebben az évszázadban most fordul elő utoljára, hogy hazánkban a naptár március 21-ét mutat a csillagászati tavasz kezdetének időpontjában! Mi az oka ennek?

Mivel a Föld forgástengelye nem merőleges arra a síkra, amelyben bolygónk a Nap körüli keringését végzi (ekliptika), a Nap sugarai fél évig az északi, fél évig a déli félgömb trópusi szélességi köreit érik merőlegesen. Napéjegyenlőségről akkor beszélünk, amikor a kettő közötti átmenet alkalmával épp az Egyenlítőre esnek merőlegesen a napsugarak. Ez évente kétszer fordul elő, március 20-21., illetve szeptember 22-23. körül. Márciusban Napunk délről észak felé, szeptemberben pedig északról dél felé „halad át az Egyenlítő felett”. Persze jól tudjuk, hogy mindez a Föld keringése miatt történik, a Nap eme mozgása látszólagos. Két azonos típusú (pl. márciusi) napéjegyenlőség között átlagosan 365 nap 5 óra 48 perc 45 másodperc telik el. Ezt az időtartamot a csillagászatban tropikus évnek nevezik. Jelenleg használatos naptárunk megalkotása során az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy a naptári év átlagos hossza minél jobban megközelítse a tropikus év hosszát. Így biztosítható az, hogy az évszakok állandó helyen maradjanak a naptárban.

Érdekességképp megemlíthető, hogy a Föld tengelyének iránya – ami az Egyenlítő helyzetét is befolyásolja – a precesszió következtében a csillagos égi háttérhez képest nem állandó (kúppalástot ír le), így a tropikus év hossza nem egyezik meg azzal az időtartammal, ami a Föld egy teljes Nap körüli keringéséhez szükséges. (Ez utóbbi a sziderikus év, hossza 365 nap 6 óra 9 perc 9 másodperc.) Ha azonban naptárunk alapja a sziderikus év lenne, azzal a bonyodalommal néznénk szembe, hogy az évszakok „körbejárnak” az év hónapjain, körülbelül 2150 évenként egy hónapot elmozdulva. Így 13 ezer év múlva nálunk januárban lenne a legnagyobb nyári meleg, júliusban pedig a legnagyobb téli hideg. (A déli féltekén természetesen fordítva.)

A naptárkészítés nehézségét az okozza, hogy egy (naptári) év csak egész számú napból állhat. Köztudomású, hogy ezért vannak szökőnapjaink, ill. szökőéveink. Ha három 365 napos évet mindig egy 366 napos követ, akkor a naptári év átlagos hossza 365 nap 6 óra. Ez volt az évszázadokig használt Julián-naptár alapja (az elnevezés Julius Caesarra utal, az ő idejében vezették be ezt a rendszert). Csakhogy így 11 perc és 15 másodperc eltérés mutatkozik a tropikus évhez képest (ennyivel hosszabb a Julián-naptár szerinti átlagos év), ami talán nem tűnik soknak, de évszázadok alatt komoly elcsúszást okozott.

A tavaszi napéjegyenlőség dátuma a 4. században többnyire március 20-ára esett. A niceai zsinat 325-ben szentesítette a húsvét meghatározásának szabályát, mely szerint húsvét vasárnapja a március 20-át követő holdtölte utáni első vasárnap. Az említett eltérés miatt a 16. században azonban a napéjegyenlőség már március 10-11-ére esett. A 10 napos elcsúszás zavaró volt, mert a húsvét meghatározásában az eredeti szándék nem március 20-át, hanem magát a tavaszi napéjegyenlőséget tekintette kiindulópontnak. Az anomália megszüntetése érdekében kívánatosnak tűnt, hogy a napéjegyenlőség ismét 20-ára kerüljön vissza. Ekkor XIII. Gergely pápa elrendelte, hogy – egyszeri intézkedésként – tíz napot kihagyjanak a naptárból, s a kerek századfordulók közül csak azon évek maradhattak a továbbiakban szökőévek, melyek 400-zal is oszthatók. Ezzel megszületett a ma is használatos Gergely-naptárunk, melynek eredményeként a naptári év átlagos hossza 365,2425 nap, azaz 365 nap 5 óra 49 perc 12 másodperc. Ez ugyan még mindig egy kicsivel hosszabb a tropikus évnél, de az eltérés csak több mint 3000 év alatt tesz ki egy napot, így még van időnk az újabb naptárreform megalkotására.

Mikor lesz a jövőben?

A tropikus év 365 és egynegyed napos hossza azt jelenti, hogy amikor két egymást követő tavaszkezdet között nincsen szökőnap, akkor a második évben kb. 6 órával később következik be a napéjegyenlőség, mint az elsőben. 365 nap elteltével ugyanis még várni kell egy picit (szűk 6 órát) a Földre, hogy megérkezzen abba a helyzetbe, amikor a Nap az Egyenlítő „fölé” ér. Ha azonban szökőnapot iktatunk be, akkor naptárunk csak 366 nap után tér vissza ugyanahhoz a dátumhoz, viszont ekkor már kb. 18 órával meghaladtunk egy tropikus évet, ezért az évszakváltások ilyenkor visszacsúsznak (bő) 18 órát. Ha tehát jövőre közönséges (normál 365 napos) év lesz, akkor a napéjegyenlőség 6 órával később következik be, mint az idén, ha viszont szökőév jön, akkor 18 órával korábban. Így négyévenként nagyjából ismétlődik a tavaszkezdet időpontja. Igen ám, de mivel a tropikus év az említett 11 perc 15 másodperces időtartammal rövidebb, mint 365,25 nap, ezért négy év elteltével ennek a különbségnek a négyszeresével, azaz kereken 45 perccel korábbra esik a napéjegyenlőség. (Meg kell jegyezni, hogy ezek az értékek hosszabb idő átlagában érvényesülnek csak pontosan. Az alábbi táblázat is mutatja, hogy az egyes években ezektől több percnyi eltérés is lehetséges a Föld tengelydőlésének váltakozása (nutáció) és a bolygók gravitációs hatásai következtében.)

Az idei évben még éppen március 21-ére esik a csillagászati tavasz kezdete, de mivel 2012 szökőév lesz, akkor 20-án reggel következik be. Ezt követően – 365 napos évek jönnek – a napéjegyenlőség időpontja ismét egyre későbbre tolódik, de 2015-ben is még március 20-ára esik, nem sokkal éjfél előtt következik be. Ezután – mielőtt még újra elérné a 21-ét – szökőév jön, így 2016-ban a napéjegyenlőség március 20-án reggelre kerül vissza. A fenti táblázatban is látható, hogy 2016-ban nem ugyanakkor, hanem háromnegyed órával korábban következik be, mint 2012-ben. A négyévenkénti 45 perces csúszás azt eredményezi, hogy 2012-től 2047-ig minden évben március 20-ára, 2048-ban viszont már 19-ére esik a jeles nap (közép-európai idő szerint).

Mivel a 2100-as esztendőben kimarad az egyébként négyévenként esedékes szökőnap, ezzel 1 napot előrefelé mozdul el a folyamat, s 2102-ben már ismét 21-én következik be a természet újjászületésének e fontos szimbóluma.

[Forrás: csillagaszat.hu]

Tavaszi napfordulós ünnepek

A március 21-ei időponthoz, vagyis a tavaszi napéjegyenlőséghez rengeteg történet, kulturális hagyomány és tudományos ismeret tartozik. Sokan úgy gondolják, hogy a tavaszi ünnepköröket sok nép egyeztette a napéjegyenlőséghez, hiszen ekkor egyforma hosszú a nappal és az éjszaka - ezt már az ókori népek is megfigyelték. Minden természetvallás megünnepli ezt a napot, amikor a Természet felébred hosszú téli álmából, a Föld újra termékennyé válik - elkezdődhet a vetés, az ültetés, kihajtanak az ősszel földbe rejtett magok. Ami most éled, annak gyümölcsét élvezhetjük később.

Például Babilonban ez az ünnep Akitu : Évkezdő ünnep. A Menny és Föld házasságának ünnepe. Tíz napig tartó ünnepségsorozat. az ókori Rómában Minerva ötnapos ünnepe volt ekkor. Az egyiptomiak is megtartották a tavaszi napéjegyenlőség ünnepét. Ez a nap "a fény újjászületését", uralomra kerülését jelentette, amit az isteneik szimbolizáltak. Úgy, mint Isis és Osiris szerelme, amelynek gyümölcse Horus, az isteni napgyermek. Így támadt fény a sötétségből. A "Megtisztulás ünnepét" a kelták Imbolcnak ('anyajuhok teje') nevezték. A neve a juhok első vemhességéhez, az évi első életadásához köthető. Írországban Tara alapításának ünnepe. Indiában ez az ünnep Sitala : A himlő és a halál istennőjének ünnepe, évkezdő ünnep. Időben ugyanekkorra esik a zsidó Peszách-ünnep is.

Görögországban ez az ünnep a Panathenaea Minor : Athéné vagy Minerva születése, amely egy ötnapos fesztivál, sporteseményekkel, zenével, költészettel, szatírával. A győztesek olajág-koszorút és olivaolajat kapnak. A tavaszi napéjegyenlőséget az ókori görögök is megünnepelték. Méghozzá Perszephoné ünnepeként, aki visszatért az alvilágból, Hádész birodalmából. Ehhez az időszakhoz kapcsolódó romantikus mítosz is tartozik: Aphrodité egykor beleszeretett Adniszba, akit elrejtett egy szelencébe, hogy senki meg ne láthassa. A szelencét Perszephonénak adta, aki nem bírta legyőzni kíváncsiságát, kinyitotta azt, és ő is nyomban beleszeretett a férfiba. Ezek után esze ágában sem volt visszaadni a szelencét Aphroditénak, akinek bánatától még a földek is kiszáradtak. Még apja, Zeusz sem tudta megvigasztalni, ezért arra kötelezte Adoniszt, hogy az év egy harmadát töltse Perszephonéval, a másik harmadát Aphroditéval, a harmadikat pedig egyedül. Így aztán a férfi minden tavasszal visszatér Aphroditéhoz, s földek virágba borulnak, a termés pedig szárba szökken a boldog szerelemtől. Ide kapcsolódik a Kóré és Déméter fesztivál is.

fontos ünnep a germán Ostara : a fák ünnepe, a tavaszi napéjegyenlőség ünnepe. Az igazi tavasz első napja. Március 19. és 21. közé szokott esni. A termékenység szász istennőjét, Eostre-t, valamint a germán Ostarát köszönthetjük e napon. Az ő nevéből származik a német Ostern és angol Easter ("húsvét") kifejezés. Némelyik wicca-hagyomány a Zöld Istennőt és a Zölderdő Urát ünnepli ilyenkor. Az istennő termékennyé teszi a Földet, felébreszti őt mély álmából, az Istenség pedig segít fölnevelni, érlelni a termést. Járja a zöldülő mezőket, öröme telik a természet bőségében.

A keresztény hagyományokban a tavaszi napéjegyenlőség katolikus egyházi megfelelője "Krisztus feltámadásának" ünnepe, ami nem más, mint a » Húsvét vasárnapja, amely kapcsolódik a napéjegyenlőséghez. Ez a nap mindig a tavaszi napéjegyenlőség napját követő holdtölte utáni első vasárnap. A katolikus egyház másik tavaszi ünnepe, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja még egyértelműbb, félreérthetetlen kapcsolatban áll az ősi pogány ünneppel, amit a Fehér Istennő tiszteletére világszerte megültek.

Márciusnak ezen időszaka alatt "jön el hozzánk Sándor, József, Benedek, akik a zsákban hozzák a meleget". S hogy Benedek a legjelentősebb személyiség a három férfi közül, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy ő engedi ki ebből a bizonyos zsákból a szárnyas rovarokat. Mindemellett március 21-e Szent Benedek "égi születésnapja". Benedek ünnepének böjti időpontját az a legenda magyarázza, mely szerint a szent egy megközelíthetetlen barlangban élte remete életét, ételhez pedig csak egyik társa segítségével jutott. Aztán a segítőkész barát meghalt, a rá vigyázó őr pedig eltörte a csengőt, amellyel a szent jelezhette szükségletét a világ számára. Benedeket csak a gondviselés mentette meg.

A télvégi » farsang-i mulatságokat önmegtartóztató időszak követi, a negyvennapos nagyböjt (Spanyolországban: Cuaresma, a németeknél Lenz, Itáliában Quaresima, angolszász Lent), valamint a nagyhét különleges szertartásai.

Téltemetés: Kiszézés, Villőzés és Sajbózás

A tavaszi napforduló megünnepléséhez (a tavasz megérkezéséhez) számos magyar népszokás is kapcsolódik, melyek összefolynak a februári » Farsang-i ünnepkörrel, és melyeket "Téltemető" vagy "Télbúcsúztató" szokásoknak nevezünk.

A téltemetés, télkihordás: szoros értelemben az óévet szimbolizáló szalmabáb vagy más jelképes tárgy elásása a földbe, illetve elégetése; tág értelemben ide sorolják a tájanként és népenként más-más ünnephez kapcsolódó, énekes, játékos, alakoskodó szokásokat: óév-, farsang-, böjt-temetés. Közös bennük a →sötétség legyőzésének, az élet és termékenység diadalának öröme és ünneplése: a tél a sötétség szimbóluma, eltemetésével az életet akadályozó gyengeségektől, kísértésektől szabadul meg az ember. - Bár a téltemető, tavaszkezdő szokások hónapja a csillagászati napforduló hava, a →december, a téltemetést sok helyen farsang, nagyböjt idején, esetleg ezek után tartották. Utóbbi időpontokhoz gyakran a serdültek avatásának képzetei, s más fiatalságot ünneplő vonások társultak. - Német területeken a téltemetés azonos a →sajbózás -sal.

A tél, az óév, a » farsang, a böjt eltemetése, ha tájanként eltérő is az eredete és magyarázata, tárgyilag egy típusba tartozik: mindenütt egy élő alakoskodóról vagy élettelen (szalma)bábról van szó, akit jelképesen „megölnek és eltemetnek”. Vidékenként más névvel illették: banya, boszorkány, turka, villő, kisze, kiszi, pilátus. - Olykor Cibere vajda és Csont király (böjtölés és a hús vétele), v. más ifjú- és öregember megküzd egymással, ill. környezetével.

A kiszézés vagy kisze-bábú égetés Magyarországon széles körben elterjedt hagyomány. A kisze általában nőnek öltöztetett szalmabáb, rongybáb (Gyergyóban ingben, gatyában levő, nagykalapú férfi-alak). Nyitrában este volt a kiszevice vagy villő-báb égetésének, vízbehányásának szertartása, előtte, délután a lányok színes pántlikával díszített fűzfaágat hordozó társuk vezetésével „villőztek” (járkáltak, →villőzés). Gyergyóban a báb éjféli hóbatemetése előtt, húshagyó délutánján nagy csapat alakoskodó kíséretében meghurcolták a forgóbábokat, kerékre illesztett fiú és leány bábfiguráját; a kereket rúdjánál fogva gyermeksereg hurcolta, mögötte az alakoskodók pattogtattak ostorukkal, amely nyaklóján piros szalaggal volt felcifrázva; a lánybáb fején is piros kendő. Orbán Balázs szerint a temetőben-torozás emlékeként maradt meg az egyik székely szokásban, hogy a felcifrázott bábbal együtt gyalogszánon vagy targoncán a húshagyói ételek maradékát is kivitték a téltemetés helyére, s az eltemetett farsang torát ott ülték meg. - Amennyiben a báb jelképes megölése (termékenység érdekében vagy betegség ellen) emberáldozat emléke, akkor a Somogyban, Esztergomban szokásos kakasnyakazás éstyúkverő ennek állatáldozattá szelídült alakja. Még szelídebb változata a csíki húshagyói „hajnalozás”, zöld ágra rakott sütemények meghordozása, kínálgatása.

A villőzés (a szláv vila, vily ‘tündér’, v. a lat. villus ‘lomb’ szóból), kiszejárás: a virágvasárnaphoz kapcsolódó, nem szakrális fogantatású népszokás Nyitra, Hont, Nógrád, Pest és Heves megye egyes községeiben. – Fő kelléke a különböző nagyságú zöld ág, a villőág/villőfa, melyet felszalagoztak, esetleg kifújt tojásokkal díszítettek. A villőág a tavasz hirnöke, körülhordozása a tavasz meghirdetése. Mérete és diszítése szinte falvanként változott a másfél m-es fától a gallyakig. A 8–10 fős csoportok egyetlen villőfát vittek magukkal. Másutt valamennyi lány kezében volt kisebb villőág. Énekük végeztével a gazdasszony letört egy kis gallyat az ágról, megveregette vele a lányokat: „Mind menjetek férjhez!” szavak kíséretében.

A palócoknál a villőzés kísérője, ill. megfelelője fekete-, s főleg virágvasárnap a kiszejárás, kiszehajtás, mely az archaikus pogány téltemetésnek, tavaszvárásnak színes megnyilatkozása. A kisze szalmával tömött, felöltöztetett és a falun keresztülhurcolt, végül elégetett vagy vízbe dobott fabáb. Lányok, menyecskék, gyerekek énekszóval kísérik. Egyes falvakban a két szokás összekapcsolódott, de a sorrendjük különbözhetett. Béden pl. előbb villőztek, azután vitték a kiszét. Bodokon azonban a kiszejárás után villőztek. – A kiszejárás és villőzés dallamát, szövegét világszerte ismertté tette →Kodály Zoltán kórusfeldolgozása

A sajbózás (a német Scheibe, 'korong' szóból): a Szatmár vármegyei németek (svábok) szokása, akik nagyböjt első vasárnapján tüzet gyújtottak és tüzes korongokat hajigáltak.A sajbózás a →téltemetés egyik formája. - Nagyböjt első vasárnapjára a Szatmár vármegye. Kaplonyban az ún. elsősoros (azaz a következő évben sor alá, katonásba kerülő) legények kétujjnyi vastag, közepén kifúrt, szélein elvékonyított fa korongokat készítettek. A falu széli Lápon az esti órákban tüzet gyújtottak. A korongokat egy boton a tűzbe tartották, meggyújtották, s amikor már jól parázslott, fejük fölött meglóbálva egy ferdére állított deszka segítségével messzire hajították. A parázsló korongok tűzcsóvát húztak az esti sötétségben. - Az első sájbót mindig Szűz Mária és Szt József tiszteletére hajították el: „Sájbó, sájbó, kié ez a sájbó? Ez a sájbó a Szűz Máriáé és Szt Józsefé!” Sájbódobás közben „kisájbózták” a legényeket és a lányokat, azaz összeénekelték, párosították őket. A szokásnak volt egy megszégyenítő funkciója is, amikor a legények a lányokat hozzájuk nem illő fiúkkal vagy a falu bikájával párosították össze. Egyes vélemények szerint ez is közrejátszott a szokás elhagyásában. A szokás a 2 világháború között ritkábbá vált, majd végképp elmaradt. Gyakorolták még a Szatmár vármegye Mérken és Vállajon, s Nógrádverőcén is. Kaplonyban a szokás eredetét azzal magyarázzák, hogy a Szentlélek is tűzláng alakban jelent meg az apostoloknak. - A sajbózás ismert Ausztria, Svájc és Dél-Németország több vidékén (e vidékről származnak a szatmári svábok ősei). Tágabban beletartozik az évközi, jelesen a télközépi tűzgyújtások körébe. Vele rokon szokás Magyarország és Erdély több vidékén ismert farsangi tüzeskerék-gurítás, tűzgyújtás szokása is. Ennek végső soron mára már elhalványodott célja a nap serkentése, világosságának erősítése volt.

[Forrás: Magyar katolikus lexikon]

Tavaszi rítusok, tevékenységek
A tavaszi napfordulóhoz kapcsolódó rituális tevékenységek:

tavaszi nagytakarítás - kiváló alkalom megszabadulni a régi, elavult, megunt, értéktelenné vált, kiürült holmiktól, tárgyaktól, tisztaságot teremteni. Ajándékozd el, amire már nincs szükséged, de más még hasznát veheti (ruháid, személyes tárgyak, játékok, stb.)

tojásfestés

tojásos dekorációk, pl. tojásfészek, koszorú, ajtódísz, tojásfa készítése a lakásban

játékok tojással, pl. tojásjóslás, tojásvadászat

tojásos ételek készítése, fogyasztása

az Ostara-szimbólumok tudatosítása szeretteid körében (a nyúl, a bárány, a tojás szerepe)

kertészkedés, magvetés, palántázás. Válassz ki néhány magot, ezeket egy-egy kívánsággal együtt ültesd el, miután megáldottad őket. Ahogy a mag kihajt, úgy teljesül kívánságod is. A kertből a téli szemét eltakarítása, a komposzt beledolgozása a termőföldbe, vetés, ültetés - ha még nagyon hideg van, további ásás.

égess el egy festett vagy hímes tojást a kertedben a termékenység érdekében.

ha nincs kerted, sétálj a közeli parkban, ligetben, erdőben. Ha lehet, vegyél részt ezek takarításában, faültetésben. (Sok városban szerveznek ilyenkor akciókat, amikben bárki részt vehet.)

figyeld meg a természet ébredését, a frissen kihajtott füvet, a fák rügyezését, virágba borulásukat. Hallgasd a madarak énekét. (Ha télen gondoskodtál róluk, most "meghálálják", hûségesen visszajárnak és dalolnak. :-)

engedd, hogy átjárjon az újjáéledő természet frissítő ereje.

szedj virágot - de csak miután megköszönted nekik, hogy föláldozzák magukat érted.

bármiképp kerülj kapcsolatba növényi alapanyagokkal, (gyógyítás, kozmetika, fûszerezés, virágkötészet, festés, rajzolás, hímzés, kertészkedés, virágszedés), érezd át erejüket, szépségüket. Lépj kapcsolatba energiájukkal, s ezáltal az egész természettel. Válj eggyé velük.

díszítsd fel környezeted élénk színû tavaszi virágokkal, rügyező ágakkal, friss zölddel.

vegyél föl zöld ruhát (akárcsak Szent Patrik napján), ezzel erősítsd meg a természet és saját magad újjászületését. Öltözéked egyébként is legyen élénk színû, viselj élénk színû kiegészítőket, ékszereket is.

fogj valami új dologba.

a tavasz a játékosság jegyében teljen.

hajnalban gyújts új tüzet

csengőkkel köszöntsd a tavaszhozta új esztendőt

Nagyhét - A tavaszi napéjegyenlőség hagyománya

"A Nagyhetet önmagunk bensőjében kell megélnünk, itt és most, a Nagy Művel. Ez a Legszentebb minden hét közül, mivel azon a héten van, amelyiken meg kell élnünk a Kozmikus Drámát." (Samael Aun Weor)

" A dráma nézői, öntudatlanul is, de részeseivé váltak a darabnak... a barátjuk lett, a jótevőjük, a teremtőjük, a megmentőjük... Ő a megváltásukért tűrte szenvedéseit... Minden bűnük ráhullott, és korbácsolásával megváltást nyertek! Kihasználták és megsebezték, de Ő nem szólt semmit. Hallgatásának méltósága (miközben egy sértett Isten hírnökei szögezték fel kezeit és lábait a Kaukázus Hegyén), csupán szerénységével hasonlítható, amellyel szolgálta az emberiséget, amely szörnyű keresztre feszítését adta neki fizetségképpen."

T.W. Daone ezen szavai, az eredeti mű egy részletét idézve, Jézus, a Nagy Kabír, Krisztus keresztre feszítésének sok részletére emlékeztet. Mégis, ezek a szavak a görög hős, Prométheusz halálára utalnak; és ha ezt nem írta volna meg Aiszkhülosz, halhatatlan színművében, Jézus Krisztus előtt ötszáz évvel, akkor a „Halála és Szenvedései” leírások egy másolatának hihetnénk, amelyeket a Szent Történelemből vagy a televízióban látott filmekből ismerhetünk, amelyeket a Nagyhét alkalmával vetítenek.

Egy másik „Keresztre feszített Megmentő” volt Amerikában Bacab. A spanyol papok, akik az új világba érkeztek, elképedtek, amikor feszületeket találtak az indiánoknál, és oltáraikon pedig kereszteket. Mikor ezek eredetéről kérdezték őket (a feszületek), azt mondták, hogy Isten Fiáról, Bacab-ról van szó, akit egy fagerendára feszítettek kitárt karokkal, és így halt meg. A Borgia Kódex tartalmaz ábrázolásokat, amelyeken Bacab kitárt karokkal és lábakkal, és átdöfött kezekkel található.

Az összehasonlított vallások tudósai több, mint 48 „történetet” találtak régi korok személyiségeiről, amelyek Jézus Krisztushoz nagyon hasonlóak, és javarészt megelőzik a Názáreti Jézus idejét.

Ha nem hunyunk szemet a tények fölött, kijelenthetjük, hogy Jézus élete, úgy, ahogyan ma ismerjük, egy időben történelem és szimbólum is, összekeveredve, hogy egy tanítást adjanak át vele: az Emberét, aki eggyé olvad az Istenséggel; az Atya, INRI, a Tűz vagy világi természet Fényes és Tisztító Fohát hét erő szintjének a kifejlesztésével, avagy magának Jézusnak a szavaival: „Ahogyan Mózes (egy beavatott) felemelte a kígyót (Kundalini) a botján (Hátgerinc) a Sivatagban (Élet), úgy kell felemelni az Ember Fiát is (a Belső Krisztus)”.

Ez a Kozmikus Intelligencia, ez az Isteni Energia megnyilvánul és a Nap ábrázolja, ami a Fény és az Élet forrása számunkra.

Jézus Születésétől, amit december 25.-én ünneplünk (a téli napforduló után), ami 2009-ben december 21.-én, 18:47-kor volt), amikor a Föld a legközelebb van a Naphoz, és az ő Halálától és Szenvedéseitől félútra van, amit pedig a tavaszi Napéjegyenlőség idején ünnepelünk (a nyár van a legtávolabb a Naptól, amikor a sugarai a legerősebbek a Föld síkjára vetülve), és úgy tűnik, mintha feltámadna és ereje teljében lenne; így hát „Jézus Krisztus Nap-Urunk” képe, ahogyan az első keresztények imádkoztak, a Királyi Csillaghoz kötődik.

A Nagyhét hét napja egy időben a Genezis hét napja is, mert mindkettő az Ember Fiának a Teremtésére utal, a mindannyiunkban levő Krisztusra.

A Tavaszi Napéjegyenlőséggel egy időben siratták Tammuz-t Babilóniában és Szíriában; Adoniszt Görögországban és Attiszt Frígiában (ma Törökország), akinek formája egy „a lábainál egy báránnyal álló ember” volt.

Mindezekben az esetekben a halál kultuszát rögtön a Feltámadás örömei követték.

Szintén érdekes, hogy a böjt, a jelenlegi » húsvét-i böjt (amelyet a Tavaszi Napéjegyenlőség után kell tartani) megtalálható Mexikóban, Egyiptomban, Perzsiában, Babilóniában, Asszíriában, Kisázsiában is; és egyes esetekben negyven naposra van meghatározva.

A. Besant, a teozófus írónő így mondja:

"Ezek a szoláris hagyományok, amelyek szüntelen megismétlődnek a századok folyamán, nem maradhatnak észrevétlenek a kutató ember előtt, még ha az egyszerű hívő, ahogyan az természetes is, figyelmen kívül hagyja őket; amikor fegyverként használják őket, hogy megcsonkítsák vagy elpusztítsák Krisztus fenséges alakját, szembe kell állnunk ezekkel, nem azért, hogy tagadjuk a tényeket, hanem, hogy megértsük az elbeszélések legmélyebb jelentését: a Szellemi Igazságokat, amelyek a legendák fátylai mögött rejlenek.

Mindenek előtt mélyen meg kell értenünk mi is valójában a Kozmikus Krisztus. Sürgető az igazság nevében megtudni, hogy Krisztus nem pusztán valami történelmi dolog.

Amikor Kecálkoátl történetét tanulmányozzuk, Jeshuá Ben Pandirá ugyanazon Kozmikus Drámáját fedezzük fel. Kecálkoátl a keresztet a hátán hordozva, magára a kálvária mártírjára emlékeztet minket."

[Forrás: Vopus]

A Kukulkán-piramis : Chichén Itza maja piramisa

Közép-Amerikában, a Yucatán-félsziget csücskében, a dzsungel közepén elterülő síkság szent templomvárosa a maja civilizáció egyik legnagyobb politikai és gazdasági központja volt ezer évvel ezelőtt. A szakértők szerint a maja-tolték birodalom egyik legfontosabb fennmaradt építészeti együttese található itt, a legnagyszerűbb maja templommal, a Kukulkán-piramissal a középpontjában.

"Chich'en Itza" szabad fordításban annyit tesz, "az itzai kút kávájánál". A név arra utal, hogy a félszigeten élő népek folyó híján a hatalmas természetes víznyelő aknákból (úgynevezett cenotesekből) nyerték a friss vizet, Chichén Itza pedig három ilyen képződménynek köszönhette tulajdonképpen létét, a hatalmas földalatti barlangokban tárolt víz bőségesen elég volt a maják mezőgazdasági céljaira.

Az életet jelentő aknák fontosságukból adódóan vallási szerepet is betöltöttek. Két cenotes még ma is megtalálható, a leghíresebb az Áldozat kútja, ahol a maja esőistennek, Chac-nak mutattak be áldozatokat - nagy szárazságok idején előfordult, hogy embert is feláldoztak engesztelésül. Arra a széles körben elterjedt legendára azonban nincs bizonyíték, hogy rengeteg gyönyörű fiatal lány esett volna áldozatul ennek a rítusnak.

Quetzalcóatl, a toltékok királya 987 körül tette - maja szövetségesei segítségével - Chichén Itzát birodalma fővárosává. A maja mítoszokban ő volt Kukulkán, a tollas kígyóisten, a tiszteletére emelt lépcsőzetes piramis formájú templom máig fennmaradt. A spanyol hódítók által "El Castillo" (a Kastély) néven is emlegetett páratlan építmény a település középpontjában áll, a város többi pazar kőépülete fölé magasodó hatalmas kőtemplom a környék minden pontjáról jól látható.

Chichen Itza középpontjában áll egy templompiramis, amelynek Kukulkan a neve. Az építmény négy oldalán felvezető lépcsősorok mindegyike 91 lépcsőt tartalmaz, amelynek összege az építmény alatti lépcsővel összesen 365 nap, az év napjainak száma. A piramis pontosan észak-dél-kelet-nyugati tájolású, hatalmas, kilenc teraszra tagolódó, négyzetes kőtemplom 55 méter magas. Minden oldalán 91-91 lépcsőfok – mindösszesen 365 (!) – vezet fel a tetőn álló szentélyhez, „ahol a legyőzött ellenség szívét kivágva mutattak be győzelmi áldozatot”.

A templom különlegessége a tavaszi és őszi napéjegyenlőség idején feltáruló tünemény: a napéjegyenlőség idején a Nap sugarai által vetett árnyékok egy a templomból előkúszó kígyó alakját elevenítik meg. A kelő és nyugvó Nap sugarai által vetett árnyékok egy, a templomból előkúszó kígyó alakját elevenítik meg; a fejet és a farkat a piramis alján és tetején kőből faragták ki.

A négyzetes alaprajzú kőpiramis mind a négy oldalán lépcső vezet a tetején lévő szentélyhez, ahol a legyőzött ellenséget szívét kivágva mutattak be győzelmi áldozatot. A tavaszi és őszi napéjegyenlőségkor, a kelő és a nyugvó nap fényében, a piramis cikkcakkos élének árnyéka a nyugati lépcső oldalára vetülve kígyózó mozgás érzetét kelti. A lépcső aljánál a két tátott szájú kígyófej a feltételezések szerint magát Kukulkánt formálja meg.

Az impozáns piramis négy oldalából kettőt már sikerült eredeti állapotába helyreállítani. Eredetileg minden oldalon 91 lépcsőfok vezetett a csúcsig, ami az ott lévő emelvénnyel együtt összesen 365 lépcsőfokot ad, annyit ahány nap van egy évben. Szakértők szerint ez is azt bizonyítja, hogy a maják igen fejlett asztronómiai tudással bírtak, a Kukulkán-piramis pedig feltűnik a híres maja naptárban a tavaszi és őszi napéjegyenlőség jelölésénél.

A Kukulkán-piramis belseje egy régebbi piramist rejt, aminek szerkezetére építették később a nagyobb piramist. A külső piramis körülbelül 55 méter magas, kilenc terszra tagolódik, archeológusok szerint ez a maja hitvilágban a halál kilenc bugyrát szimbolizálta. A belső, kisebb piramis, a Vörös Jaguár temploma, a régészek itt fedezték fel a Kukulkán jaguár trónját, azaz a főpapi trónt. A feltételezések szerint míg a külső piramis a 365 napból álló évet szimbolizálja, addig a kisebb piramis szerkezete a holdnaptárat jeleníti meg.

Hogy a kétségtelen vallási, csillagászati és uralkodói célokon kívül még mire szolgálhatott az építmény? Nemrég egy új feltételezés is nagy publicitást kapott: David Lubman, a Kalifornia Egyetem hangtani mérnöke állítja, hogy a maja piramisokat tudatosan úgy építettek, hogy bizonyos akusztikai igényeknek megfeleljenek. Lubman bebizonyította, hogy ezeknél a "szabadtéri színpadoknál" olyan visszhangjelenségek figyelhetők meg, amelyek a maják szent madarának, a quetzalnak rikoltására hasonlítanak.

[Forrás: Index]

» Vallásfilozófia - Vízkereszt
» Vallásfilozófia - Húsvét

» Ezotéria - Nyári Napforduló
» Vallásfilozófia - Őszi Napéjegyenlőség
» Vallásfilozófia - Téli Napforduló

» VALLÁSFILOZÓFIA E-Könyvtár