Tarr Dániel

Karácsony

A fény ünnepe

- Christmas : The Birth of Light -

2011.

A karácsony egy →keresztény →ünnep , amelyen →Jézus Krisztus születésére emlékeznek. Annak ellenére, hogy a →karácsony egy tradicionális keresztény ünnep, sok nem-keresztény ember ünnepli világszerte a szeretet ünnepeként. A modern és népszerű ünneppel együtt jár az ajándékozás, a karácsonyi zene, a különböző mintázatú üdvözlőlapok küldése, templomi ünneplések, karácsonyi ebéd és ünnepi hangulatú tárgyakkal való díszítés, mint például →karácsonyfa állítás, karácsonyi égők, →girlandok, →fagyöngyök és →krisztustövisek elhelyezése, díszítése.

A karácsonyt minden év december 25-én tartják világszerte, habár sokan nem ezt a dátumot tartják számon Jézus születésének. Feltehetőleg azért esett erre a választás, mert ekkorra esik a →téli napforduló a →Föld északi féltekéjén. Eegyes keresztény szerzők szerint azért, mert Jézus szenvedése azaz a húsvét illetve fogantatása az év azonos napján, március 25-én történt. Ez a keresztény ünnep az →első nikaiai zsinat határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének emléknapja: az öröm és békesség, a család és gyermekség, az otthon és szülőföld ünnepe.

A karácsony ünnepe egyértelműen a » Téli Napforduló-hoz köthető. Olyan globális ünnep, amely noha más-más mitologikus háttérrel és legendával, de minden egyes vallásban megjelenik valamilyen formában, mint a "fény megszületésének" ünnepe. A téli időszakban egyre csak rövidülő nappalok, a növekvő sötétség ekkor szűnik meg. Ettől a pillanattól kezdve fordul át a Föld a mozgáspályáján és lesznek a nappalok újra hosszabbak és hosszabbak. A téli napfordulókor "tér vissza" és "száll le" az isteni fény (lux divina) a Földre.

Ezt a fényszületést szimbolizálja a karácsonyfa, amely mint világfa és világtengely (axis mundi) a föld szférájából az ég szférájába emelkedik amolyan létraként, hogy összekösse az eget és a földet. A karácsonyfa csúszdísze, a karácsonyi csillag valójában a világ tengelye csúcsán megtalálható égi sarkcsillag (polaris) szimbóluma, amely a változatlan, mozgás nélküli, örök isteni fény, az Egyisten sugárzó kifejeződése. A karácsonyfadíszek pedig a sürgő-forgó csillagok és bolygóvilágok megannyi színes, sokféle manifesztumai. A színes fények és girlandok a kozmikus univerzum, a magasabbrendű csillag galaxisok között áramló energiák leképeződései, melyek spirálisan futnak végig a fán, összekötve az égi sarkcsillagot a földdel. Az égi sarkcsillagból kiáradó isteni fény tölti meg élettel a sötétségbe fordult világot és hozza el a megváltás ígéretét a démonikussá vált sötétségbe. Jézus ennek a megváltó isteni fénynek megnyilvánuló emberi alakja, amolyan isteni "fényharcos", akin keresztül az örök isteni szeretet eljut az emberekhez és akin keresztül elérhetővé válik a megváltás. Karácsony az újjáéledés és a megújulás pillanata. A téli napfordulón újjászülető legyőzhetetlen nap újjászületésének időtlen pillanata ez, akit a keresztény hagyományban Krisztus testesít meg; a Názáreti Jézus, aki magát a világot jött meggyógyítani. Világra jövetelének ’időpontja’ egybevág a Nap születésének asztrológiai pontjával, hogy maga a legfőbb égi kijelölő mutassa meg, a legnagyobb sötétségben válhat mindenki számára világossá, mit jeleznek Karácsony fényei: csak mikor már minden remény, minden fény távozott a világból, csakis akkor születhet újjá az ember. Csak mikor már eljött a lélek sötét éjszakája: amikor teljes elhagyatottságban az öregség, betegség, halál ijesztő barlangjába tévedt a lélek. Csak mikor már teljességgel megadta magát a teljes korlátozottságnak, akkor ébredhet rá korlátlan természetére, amely születendő gyermekként ott szunnyad benső barlangjának jászlában. A visszatérő fény pedig nemcsak a legfőbb gyógyító, a világmegváltó isteni gyermek születésének hírhozója, hanem magának a legnagyobb gyógyulásnak a reménysugara is egyben.

Kevesen tudják, honnan ered az ünnep elnevezése. A magyar karácsony szó szláv eredetű, s szintén a téli napfordulóra utal. A karácsony szó a →keleti keresztény egyház →szláv nyelvéből kerülhetett a magyarba és valószínűleg →bolgár közvetítéssel. Egyes bolgár nyelvjárásokban a kracsun szó a téli és a nyári →napfordulót, illetve az azok körüli ünnepnapokat jelenti. →Macedón nyelvjárásokban a kracsun kifejezetten karácsonyt jelent. Legvalószínűbb, hogy a korciti - "fordul", "lép" szó származéka, és a téli napforduló örömére, az azt megelőző várakozásra utal. Ilyenkor ettek, mulattak, meggyújtották az ünnepi fahasábot, elfogyasztották az ünnepi süteményt, fenyőfát állítottak, zöld növényekkel díszítették a házakat, jókívánságokat és ajándékokat váltottak. A tűz és a fény a meleg és a hosszú élet jelképei, ezért mindig fontos szerepük volt a téli ünnepeken, akár pogány, akár keresztény felfogásban. 

[Lásd még: » Spirituális Ezotéria - A gyógyító karácsony]

Magyarországi karácsony

Magyarországon a →katolikus keresztények számára →Jézus születésnapjának fénypontja a karácsonyi →misén való részvétel (24-én éjfélkor vagy 25-én napközben). December 24-én hagyományosan a családok →böjtölnek (karácsony böjtje), és csak este fogyasztják el a böjti vacsorát. Ez eredetileg alma, dió, méz és fokhagyma, majd vajas bableves hús nélkül (böjtös bableves), végül →mákos guba volt, de újabban kialakult hogy hal, illetve töltött káposzta kerül ilyenkor az asztalra.

A néphagyomány szerint a karácsonyi asztal fontos szerepet játszott az ünnepkor. Az asztal díszítésének és az étkezésnek szigorú rendje volt. A feltálalt fogásoknak mágikus erőt tulajdonítottak. Régebben a karácsonyi abroszt tavasszal vetőabrosznak használták és abból vetették az első gabonamagvakat, hogy bő termés legyen. A megterített asztalra gabonamagvakat helyeztek és abból adtak a baromfiaknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy egészséges legyen, de volt ahol a gyümölcsfákra is kötöztek belőle, jó termést remélve. A szigorú rituálékhoz tartozott, hogy a gazdaasszony nem állhatott fel vacsora közben az asztaltól, hogy jól tojó tyúkjai legyenek. December 25-én következik a karácsonyi ebéd vagy karácsonyi vacsora. A →család, esetleg a nagyobb →rokonság ilyenkor összegyűlik, hogy együtt fogyassza el a karácsonyi ételeket. A magyaroknál a bennsőséges családi együttlét általában 24-e estéje (szenteste), míg a nyugat-európai országokban többnyire 25-e.

A nem vallásos, de keresztény kultúrkörbe tartozók számára a karácsony általában a →szeretetet, a családi együttlétet jelképezi. Karácsonykor elterjedt szokássá vált megajándékozni szeretteinket. Az üzletek és áruházak a szentestét megelőző hetekben igyekeznek kihasználni az ajándékozás szokását és →reklámdömpinggel próbálják bevételüket többszörözni – ezzel sokszor pusztán →fogyasztási lázzá torzítva az ünnep hagyományos és valódi lényegét.

Régebben a betlehemezés a legismertebb és legelterjedtebb karácsonyi szokások közé tartozott, amely egy több szereplős dramatizált játék volt és az egész országban ismertek, nagyon sok helyen ma is gyakorolják. A falusi betlehemezés legfontosabb eleme a betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes játéka volt. A dramatizált játék fő eleme a Kisjézust imádó három pásztorról szóló bibliai történetre, köztük a nagyothalló öreg pásztor tréfás párbeszédére épült. A betlehemezés fő kelléke egy templom alakú betlehem volt, amelyben a Szent Család volt látható. A pásztorjáték szereplői voltak a kistemplomot vivő két angyal, a három pásztor, illetve a szatmári országrészben őket kiegészítette a huszár és a betyár alakja.

Az angolszász karácsony

→Angliában a karácsonyi készülődés már októberben megkezdődik. A bejárati ajtókat és az ablakokat fenyőággal, gyertyával, dióval, mogyoróval dekorálják, és feldíszített fenyőfát állítanak a szobába. November elején karácsonyi pompába öltöznek az utcák, és december elején feltűnnek a →Télapók (Father Christmas). Ennek ellenére nem ünnepelik a →Mikulást.

A protestáns, angolszász karácsony nem ismeri a szenteste fogalmát. A karácsony ünnepe arrafelé Christmas Day-jel, december 25-ével kezdődik. Az angolok december 25-én mennek templomba, utána bontják ki az ajándékokat, melynek sok családban már Christmas Day előtt gyűlnek a karácsonyfa alatt, de csak 25-én szabad felbontani. A jókedv fokozására szaloncukor formájú úgynevezett pukkanó bonbont akasztanak a fára, melyben kedves kis ajándékok rejtőznek.

Az ajándékbontás után következik az ünnepi ebéd. Az ebéd elképzelhetetlen gesztenyével töltött pulyka, zöldségköret, krumplipüré nélkül. Az ebéd fénypontja az ízletes, fűszeres karácsonyi puding. Alapja aszalt szilva, mazsola, füge, citrom- és narancslé, Brandy, sokféle szárított gyümölcs fűszerek és egyéb finomságok. A házilag készített karácsonyi édességbe szerencse pénzt – sokszögletű hosszúpennyst – rejtenek. Akinek a tányérjára a pénzes szelet jut, a közhit szerint szerencsés esztendőre számíthat. December 26. az úgynevezett Boxing day, a szó jelentése „dobozoló nap”. Az elnevezés eredetének számos változata van. Egyesek szerint a szolgák által a földesúrnak karácsonyt követően vitt fadobozra utal, mások szerint a templomi persely doboz alakjára, melynek tartalmát karácsony másnapján hagyományosan szétosztottak a szegények között. Olyan elmélet is van, hogy az a karácsonyi ünnepeket követően a munkába való visszautazás előtti csomagolásra utal. Ezt mindig hétfőn szokták tartani, ha december 26. nem hétfőre esik, akkor eltolják. Elmaradhatatlan eseménye még ennek a napnak a királynő hagyományos karácsonyi beszéde, melyet a televízió közvetít, s mely az angolok szerint meglehetősen unalmas, mégis mindenki megnézi.

A karácsonyi ünnep kialakulása

A keresztény vallási ünnep →Jézus születésének történetére épül. A keresztény hit szerint Jézus a →próféták által megjövendölt →Messiás, aki megváltja az emberiséget a →bűntől. A →Biblia leírása szerint Jézus szegényes körülmények között született, egy istállóban, mert senki nem fogadta be a házába a várandós →Máriát, Jézus édesanyját a születés estéjén. A történet szerint →napkeleti bölcsek („háromkirályok”) indultak útnak ajándékokkal köszönteni a születendő Messiást, és egy fényes csillag vezette el őket Jézushoz.

A karácsonnyal összekapcsolódó hagyományok azonban sok egyéb forrásból is erednek. A római világban a Saturnalia (dec. 17.) a vidámság és az ajándékozás napja volt. December 25-ét az iráni isten, Mithra születésnapjának is tartották, akit az Igazságosság Napjának neveztek.

A karácsonyi ünnep szellemiségéhez, és jellegéhez hasonló ünnepek már korábban is léteztek, például a →pogányok téli →napfordulós ünnepe, a →szaturnália ünnepségek. Az →ókori Rómában december 17-25 között tartották a földművelés istenének, →Szaturnusznak ezt a nagy ünnepét. Ekkor nagy táncos vigadalmakat tartottak birodalomszerte. A fény diadalát ünnepelték a halál és a sötétség felett. A régi pogány ünnep vigasságokkal volt tele, mivel a téli napforduló a régi földművesek körében az újjászületést, a reményt táplálta. A földművesek számára fontos volt a meleg eljövetele, mivel a létük múlott rajta. A meleg időszak a bőség időszaka volt, míg a hideg időszak a sötétség és a nélkülözés időszaka, ilyenkor az →isteneket igyekeztek jókedvre deríteni. A szolgák megajándékozása is elterjedt volt. A római újévkor (jan. 1.) a házakat örökzöld borostyánokkal, zöld növényekkel és lámpákkal díszítették, a gyerekeknek és a szegényeknek pedig ajándékot adtak. Ezekhez a szokásokhoz járultak a germánok és kelták téli napfordulóhoz kapcsolódó rítusai, amikor a teuton törzsek behatoltak Galliába, Britanniába és Közép-Európába.

Miután a kereszténység államvallás lett, hamarosan hivatalos keresztény ünneppé nyilvánították Jézus születését. Ezt az eseményt a 4. századtól kezdték ünnepelni, január 6-án Epiphaneia néven. A 4. század végétől a keresztény egyházak mindinkább december 25-én kezdték ünnepelni Jézus születését, január 6-án pedig a →Jordán folyóban való megkeresztelését (→vízkereszt ünnepe). Ennek oka valószínűleg az volt, hogy a december 25-én végződő római szaturnália ünnep helyére állítsák a keresztény karácsonyt. Jézus születésének történetével együtt új vallási tartalommal töltötték meg a pogány ünnepet.

A 16. században a →reformáció új tartalommal töltötte meg a karácsony ünnepét is. Az addigi templomi →liturgia kezdett beköltözni a házakba. Az emberek a Biblia otthoni forgatása révén a vallásos ünnepeket és szertartásokat elkezdték otthon is ünnepelni.

Jézus születésének időpontja A kutatók többsége egyetért abban, hogy december 25-e nem Jézus születésének időpontja. A korai keresztények nem ünnepelték Jézus születését, és nem is próbálták meghatározni az időpontját; az ünneplés legkorábbi ismert példája →Egyiptom, ahol Jézus születését tavaszra tették. Számtalan más időpont is használatos volt. A 4. századtól előbb →január 6., majd →december 25. vált elterjedtté, mint Jézus születésének hivatalosan elfogadott időpontja. Az örmény egyház hívei ma is január 6-át ünneplik, míg a többi egyház elfogadta a december 25-ei dátumot. A december 25-ei időpont eredetéről számos teória van; egyikük sem általánosan elfogadott. A →téli napforduló környéke a legtöbb vallásban és kultúrában fontos időpont volt. Kezdetben a →Nap vagy a természet újjászületésének ünnepe volt; később erre az időpontra esett →Ozirisz, →Jupiter, Plutusz és →Nimród ünnepe, a germán Yule és a római →Szaturnália. A keresztény ünnep magába olvasztotta a korábbi →pogány ünnepeket (erre még ma is számos népszokás emlékeztet); egyes elképzelések szerint az időpontot is átvette. Különösen fontos ilyen szempontból a →mithraizmus, ami sokáig a kereszténység fő vetélytársa volt. →Mithrászt a Nappal hozták kapcsolatba, és születését december 25-én ünnepelték; egyes feltételezések szerint Jézus figuráját jelentős részben róla mintázták. Más feltételezések szerint a korai keresztények Jézus születését →Nagypéntek időpontjából próbálták kiszámítani, arra alapozva, hogy az →ótestamentumi →próféták halála a →zsidó vallás szerint rendszerint az év ugyanazon napjára esett, mint születésük vagy fogantatásuk. Jézus halálának időpontja nem szerepel az →evangéliumokban; amikor megpróbálták kiszámítani, →március 25-ére vagy →április 6-árajutottak. Ezt az időpontot Jézus fogantatásával azonosították, és kilenc hónapot hozzáadva →december 25-ét, illetve →január 6-át kaptak. A hagyomány szerint Jézus a » Hanukka idején született, ami a →héber naptár szerint kiszlév 25-étől tévét 2-áig vagy 3-áig tart. Kiszlévet általában decemberrel azonosították. Azonban ha elfogadjuk Jézus születésére a legvalószínűbbnek tartott i. e. 5 dátumot, akkor kiszlév 25. november 25-ére esik. Egyes keresztények úgy hitték, hogy →Gábriel arkangyal megjelenése →Zakariás előtt, amikor közölte vele, hogy →Keresztelő Szent János apja lesz, →Jóm kippur idejére esett. Ez azon a(z evangéliumban nem szereplő) hiten alapult, hogy Zakariás főpap volt, és az angyal akkor jelent meg neki, amikor a Szentek Szentjébe ment (a →jeruzsálemi Szentély ezen termébe csak a főpap és csak évente egyszer, Jom Kippur alkalmával léphetett be). Eszerint János fogantatása valamikor szeptember végén, és a születése június végén történhetett (a hagyomány a dátumot →június 24-ére teszi). Az evangéliumok szerint az angyal három hónappal János fogantatása előtt jelent meg →Szűz Máriának (a hagyomány szerint →március 25-én). Innen kilenc hónapot számolva december 25. adódik.

Kialakult sok karácsonyi szokás, például a →karácsonyfa-állítás az evangélikusoknál Németországban. A 18. században már egész Németországban szokás volt karácsonyfát állítani. Innen jutott el a 19. században előbb Ausztriába, majd egész Európába, a kivándorlókkal az →Újvilágba, és így kezdett meghonosodni az egész nyugati keresztény világban. A karácsonyfákat kezdetben édességekkel és gyümölcsökkel díszítették fel, később kezdett kibontakozni az üvegdíszek megjelenése. A karácsony megünneplése egyre inkább kezdett szokássá válni a nem vallásos családok körében is, a →szeretet, a →béke ünnepeként, a vallásos keresztényi →rítusok egy részét átvéve. Napjainkban, az európai zsidó-keresztény kultúrkörben a karácsony népszerű és sokakat érintő ünneppé vált, amely mindenki számára más-más jelentést hordoz.

Magyarországon a szocializmus idején a vallásos hátterű →fenyőünneppel helyettesítették.

KARÁCSONYI KERESZTÉNY HAGYOMÁNYOK

Karácsony hava

Karácsony hava december. A december a latin decem, 'tíz' szóból származik. A Julián- és a Gergely-naptár 12. hónapja, 31 napos. Julius Caesar naptárreformja (Kr. e. 46) előtt 29, azt követően Kr. e. 8-ig 30 napos volt. Neve a régi római naptárban elfoglalt helyére utal, ahol az évet márciussal kezdték. A rómaiak a December-t Saturnus-nak szentelték, és 17-én tartották a szaturnáliákat.

Magyarországi névváltozatai: December (Müncheni kódex, 1416 után); Karácson hava (Winkler-kódex, 1506); Víganlakó hó (Sylvester János, 1539); Bak hava (Rájnis József, 1787) az e havi zodiákusjegyről. Krisztus születésének December 25-i ünnepe nyomán Krisztus hónapjának is nevezik. Ezeken kívül előfordul télelő, tizenkettedhó, véghó, álom hava elnevezése is.

A December ábrázolása hónapképeken: disznóölés, rőzsegyűjtés (mint novemberben), lakoma, tűznél melegedő ffi (mint januárban és februárban), vaddisznóvadászat. - A Nap (1990) December 1-től a Nyilas, 22-től a Bak csillagképben van. 

A karácsonyi ünnepkör A karácsonyi ünnepkör a december 25-ét bevezető és követő időszak. Az →egyházi év két nagy ünnepköre közül a téli, a karácsonyi ünnepkör a →megtestesülés, a tavaszi, a húsvéti ünnepkör a →megváltás misztériumát ünnepli. A karácsonyi ünnepkör távolabbi előkészületi ideje az →ádvent, a közvetlen előkészület ideje a →vigília. Két fő ünnepe a →karácsony és a →vízkereszt. A "két karácsony": nagykarácsony (dec. 25.) és kiskarácsony (újév napja, jan. 1.) a nép nyelvén. A két karácsony között van az ún. csonkahét, az Ormánságban félhét, moldvai csángóknál tekereshét, Göcsejben számosnapok, német ajkúaknál Zwölften, szerb környezetben kereszteletlen napok (mert a néphit szerint Jézust akkor még nem keresztelték meg). 1969 (a II. Vat. Zsin.) óta ádvent első vasárnapjától a vízkereszt utáni, első évközi vasárnapig tart. Karácsony nyolcadában van Szt István vt. (XII. 26), Szt János apostol (XII. 27.), Aprószentek (XII. 28.), Becket Szt Tamás (XII. 29), Szt Szilveszter pápa (XII. 31.) ünnepe és Szent Család vasárnapja (karácsony utáni vasárnap). A karácsonyi ünnepkör része Mária istenanyaságának ünnepe, újév napja (I. 1.).

1969-ig a karácsonyi ünnepkör ádvent első vasárnapjától vízkereszt nyolcadáig, tágabb értelemben a →hetvenedvasárnap előtti szombatig tartott (→farsang). A nyolcadot kiskarácsony, Jézus névadásának (→körülmetélés) és a Megváltó Anyjának ünnepe zárta. A vízkereszt nyolcadába eső vasárnap volt a Szt Család vasárnap - A nép nyelvén karácsony vigíliája: →karácsony böjtje. A „két karácsony”: dec. 25. nagykarácsony, jan. 1. kiskarácsony. A nagykarácsony és a vízkereszt közötti időszak a tizenketted.

A karácsony Jézus Krisztus születése

A karácsony →Jézus születésének ünnepe. Jézus születése (latin Nativitas Iesu) üdvtörténeti esemény, melyben a →Boldogságos Szűz Mária az →angyali üdvözlet után kilenc hónappal, Betlehemben, szüzességének sérelme nélkül világra hozta Fiát (→gyermekségtörténet), a megtestesült Igét (vö. Lk 2), →Jézus Krisztust.

Jézus születésének történetét röviden így foglalhatnánk össze:

"Kétezer évvel ezelőtt élt Izrael egyik kis városában  a galileai Názáretben  egy leány, Mária. Mária, Józsefnek a názáreti ácsnak a jegyese volt, de még mielőtt egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant a Szentlélek erejéből. Egy éjjel megjelent előtte Gabriel arkangyal és bejelentette neki, hogy tervei vannak Istennek  Mária számára, ő lesz majd Isten Fiának az édesanyja. Mária megijedt, de az angyal megnyugtatta, hogy igaz  amit mond, és úgy helyes. Nemsokára férjhez ment Mária Józsefhez. József a judeai Betlehembe ment Máriával, mert Augusztusz császár rendelete szerint összeírás volt: a király bejelentette, hogy vissza kell menni arra a helyre, ahol születtek, mert népszámlálás lesz. Amikor késő este megérkeztek a Jeruzsálemhez közeli Betlehembe, Mária érezte, hogy eljött ideje, hogy megszülessen a gyermek, de már nem volt hely a számukra sehol. Ott tartózkodásuk alatt jött el a szülés ideje, de mivel szállást nem kaptak, Mária egy jászolban hozta világra gyermekét: végül is sikerült behúzódniuk egy istállóba és ott született meg a kis Jézus. Bölcső nem volt, helyette a jászolba fektették az újszülöttet. Egy közeli mezőn pásztorok legeltették a juhaikat és egy angyal jelent meg előttük mondván, hogy egy közeli istállóban megszületett az Isten Fia, a Megváltó. A pásztorok meg is találták Betlehemben Máriát és a Kisdedet, hódolatukat fejezték ki az Isten fiának. Amikor a pásztorok ott találták a gyermeket a szüleivel tudták, hogy az angyal igazat mondott. A napkeleti három bölcs is tudta, hogy itt az ideje a Messiás megszületésének, és amikor látták a csillagot a betlehemi istálló fölött  tudták, hogy az a jele annak, hogy ott is fogják megtalálni. Amint ott látták a kis Jézust Máriával és Józseffel, térdre borultak előttük és ajándékokkal halmozták el őket."

Az evangélium

Jézus születése és a pásztorok látogatása [Lukács 2, 1-20]

Azokban a napokban történt, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quirinius, Szíria helytartója alatt volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson. Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: "Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. .Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket." Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: "Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!" Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: "Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!" Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette. A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik.

A királyok imádása [Máté 2, 1-2 ; 9-12]

Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: "Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat."

…S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.

Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.

A betlehemi Háromkirályok

A karácsony a Betlehemben történtekre való emlékezés: nem más, mint a →Háromkirályok történetének felevenítése. A háromkirályok a "napkeleti bölcsek" a Mt 2,1: szereplő magoi apo anatolón (görög), illetve a magi ab oriente (lain) magyar megfelelője (lásd: →káldeusok; →mágusok). A napkeleti bölcsek perzsa papok vagy babilóniai csillagászok voltak, kiknek hazájuk lehetett Arábia, Mezopotámia, Babilónia vagy Perzsia. A keresztény hagyomány ismeri nevüket: Gáspár, Menyhért, Boldizsár, és királynak tartja őket. 

Háromkirályok, napkeleti bölcsek, Gáspár, Menyhért, Boldizsár: Jézus →gyermekségtörténetében szereplő személyek, akik a →betlehemi csillagot követve Keletről érkeztek Jeruzsálembe, hogy hódoljanak a zsidók született királya előtt (Mt 2,1-16). - Eldöntetlen, hogy perzsa papok voltak-e, vagy babilóniai csillagászok (görör-latin kifejezéssel →káldeusok; →mágusok). Hazájuk lehetett Arábia, Mezopotámia, Babilónia vagy Perzsia. Abból kiindulva, hogy a magukkal hozott ajándékok Arábia termékei, föltehető, hogy oda valók voltak. A háromkirályok számát Máté nem említi, de a 3 ajándékból (→arany, →tömjén, →mirha) a 3. század óta arra következtettek, hogy hárman voltak. Egy Párizsban őrzött 7/8. sz. kódex Bithisarea, Melchior, Gathaspa névvel említi őket, ebből alakult a Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Legendájuk szerint a háromkirályokat Tamás apostol megkeresztelte és püspökké sztelte. Eredményes apostolkodás után néhány nap különbséggel lettek vt-k, közös sírba temették őket. Ilona csnő Konstantinápolyba, Eustorgius püspök Milánóba vitette ereklyéiket, ahol nagy, ház alakú kő szarkofágban őrizték azokat. Amikor 1162: Barbarossa Frigyes (ur. 1155-90) elfoglalta Milánót, az ereklyéket elrejtették. A kölni érsek kérésére a cs. az érs-nek ajándékozta, s 1164. VII. 23: Félix és Nábor katona vt-k ereklyéivel együtt elhelyezték a kölni dómban. Ma is ott tisztelik. Ereklyetartó szekrényük 1170-1220: készült.

Ünnepük a liturgiában: » Vízkereszt (január 6.). Attribútumaik: korona, ajándékok, ládikó, kancsó, arany tárgyak. A háromkirályok az utasok, favágók és kártyagyárosok védőszentje, hirtelen halál, nyavalyatörés ellen hívták segítségül őket. - A víz mellett a háromkirályok napján szentelték régen a tömjént is. E kettős szentelésből fejlődött ki (épp a háromkirályok nevében!) az emberi hajlékok megszentelése és megfüstölése is vízkereszt nyolcadában (→házszentelés). Nevük kezdőbetűit a megfelelő évszámmal (+ 19 + G + M + B + 97 +) általában a családfő (régebben a →gazda) fölírja az ajtó szemöldökfájára.

[Lásd még: » Vallásfilozófia - Vízkereszt]

Karácsonyi vigília

Karácsony vigíliájának (dec. 24.) "karácsony szombatja" a népies neve, függetlenül attól, hogy milyen napra esik. 

A karácsony böjtje (lat. ieiunium gaudiosum, 'örvendező böjt') december 24-e, →karácsony vigíliájának, Ádám és Éva napjának neve a népnyelvben. Ősi hagyomány szerint 24-én éjfélig tartó →szigorú böjti nap volt (CIC 1917:1252.k., 2.§).

XXIII. János pápa (ur. 1958-63) 1959. XII. 3: engedélyezte a böjt elővételezését XII. 23-ra. VI. Pál pápa (ur. 1963-78) 1966: Poenitemini kezdetű, a böjti fegyelmet rendező konstitúciójával a XII. 23-24-i böjtöt megszüntette. E rendelkezést a MKPK 1966. XII. 13: léptette életbe. A karácsony böjtjenek neve az északi csángóknál karácsony szenvedje, Istensegíts székelyeinél karácsony szenvedeje (röviden szenvedeje), Andrásfalván szenvedejeeste, a bukovinai eredetű Székelykevén szenvedeeste, egyes helyeken karácsony szombatja (ha nem is erre a napra esik), Szakadát szebeni evagy magyar faluban ünnep szombatja.  A →szenteste szó városokban, főként a Dunántúlon született, a német 'heilger Abend' tükörfordítása. - →Hamvazószerda és →nagypéntek mellett karácsony böjtje a legszigorúbb, de örömmel vállalt böjti nap volt (innen lat. neve:gaudiosum, 'örvendező' böjt). Régebben főként az öregek egész nap són, kenyéren, vízen böjtöltek (esetleg még nyers, olajba áztatott savanyúkáposztát ettek). Este, az ünnepi,→karácsonyi asztalra is csak növényi eledel került (hal se). Karácsony böjtje két ünnepi mozzanatot foglal magában, amelyet az Egyház liturgikus körültekintéssel kapcsolt össze. Egyrészt bibliai ősszüleinknek, Ádámnak és Évának nevenapja, emlékezete a karácsonyi misztériumjáték és ünnepi szimbolika forrása (→paradicsomjáték). Másfelől az Ószövetség megváltatlan világából, Ádám és Éva örökségéből az új Ádám fogadására, egyúttal a halott természet életre igézésére, a kezdődő új esztendőre, továbbá az emberi megújulásra való előkészület, vigíliaarchaikus emberi követelményei szerint, de szakrális-liturgikus értelemben is.

Gazdag szokásvilága a vendégvárásra vezethető vissza. Szeged-Alsóvároson, Törökkanizsán kissé nyitva hagyták az ajtót, hogy a Kis Jézus be tudjon jönni, ne találjon zárt ajtóra és zárt szívekre. Az egész ünnepi előkészületet áthatja az érkező Vendég várásának öröme: sütés-főzés, a karácsonyi asztal és az ajándékok elrendezése, a jószág ellátása, egyes vidékeken a hajlék kimeszelése, fölszentelése. Gondosan rendbetették, kitakarították a házat, udvart, a jószág helyét is. Mindennek a helyén, otthon kell lennie. A kikölcsönzött tárgyakat legalább erre a napra sokfelé hazakérték, nem adtak, nem kértek kölcsönt. Csak a köszöntőket: pásztorokat, gyerekeket fogadták szívesen, más látogatót nemagyar A haragosok legalább látszólag kibékültek, a szegényebb rokonoknak, a család állandó munkásainak természetbeni ajándékot küldtek. Régebben a gyónás, áldozás sem maradt el. - Bajmóc (Nyitra vármegye) sajátos hagyománya szerint karácsony böjtjen a család egyik tagja, nyilván az apa, papnak öltözött, majd az asztalfővel szemben leült egy székre és a családtagjait meggyóntatta: mindenkire ráolvasta az esztendő folyamán elkövetett hibáit, bűneit. Az este méltóságából következik, hogy ennek nem volt parodisztikus jellege.

A megújulást célozta a karácsony böjtjen (olykor jeges vízben) végzett mosakodás, tisztálkodás. Az ősi, egyetemes, pogány kultuszban is jelenlévő meggyőződést, mely szerint újrakezdés nincs megtisztulás nélkül, itt is meghatározóan átformálja a nép hite, mely szerint a →víz is tanúságot tesz a megszületett Kisded mellett, ezért kell megmártózni benne. A karácsony böjtjen, éjszakáján, hajnalán kútból, folyóból, esetleg forrásból frissiben merített víz, az aranyvíz, aranyosvíz, élet vize, szerencsevíz, szentvíz. Szimbolikáját a középkori liturgia, majd az elnépiesedett szemlélet az →élő vizek megrekedt paradicsomi forrásával hozta kapcsolatba: a megszületett Jézus megnyitotta az ember számára, aki most megmerül, vagyis újjászületik benne. Az aranyvizet éjfélkor hozzák a kútról. Azért ez a neve, mert ilyenkor fürösztötte meg Mária az ő Jézuskáját, ettől lett a víz aranyos. Éjféli miséről hazajövet a gazdasszony kicseréli a fehércsíkos-piros abroszt, amelyen este a böjtös vacsorát ették, s tiszta fehéret terít föl helyette, disznótoros ételek kerülnek az asztalra, majd a család az aranyvízből iszik.

Hajdúdorog görögkatolikusai is gyógyító erőt tulajdonítanak az éjfélkor merített aranyosvíznek. Apátfalván karácsony böjtjen a család tagjai a kútvödörből mosakodnak meg, hogy, mint mondogatják, egészségük olyan friss legyen, mint a kútban a víz. A bujákiak is az éjféli misére hívogató első harangszóra mosdanak meg. Mihálygerge palócai a vigília estéjére megmosakodnak és tisztába öltöznek. - Dány faluban, amikor az éjféli misére elsőt kondul a harangszó, a család legidősebb férfitagja vagy a menyecske frissen merített vizet visz be vödörben a szobába. Vetnek bele egy piros almát és egy ezüst pénzdarabot: ez a 'szerencsevíz'. Így köszöntenek vele: Dicsértessék a Jézus Krisztus, szerencsés legyen a magok ünnepjük. Több jóval, kevesebb búval megélhessük Krisztus Urunk születése napját. Adjon az Isten bort, búzát, békességet, holtunk után örök üdvösséget!  A beköszöntés után a vízből isznak, reggel megmosakodnak, az almával végighúzogatják az arcot. Ezután a vízből visszalöttyentenek a kútba, a többit a jószággal itatják meg. Az almából minden családtag eszik. A pénzt pásztoroknak, esetleg koldusnak adják. Vannak, akik a templomi perselybe vetik. Egyes családok nem költik el, megőrzik, ősszel a vetőbúza közé teszik, majd ők is a perselybe dobják. - Szanyi szokás szerint karácsony böjtjen az apró gyermekeket a kis Jézus viziben fürösztik meg. Régebben szokás volt egymás lábának megmosása is, olykor a család legfiatalabb asszonytagja mosta a többiekét. Bucsuszentlászlón éjféli mise előtt a kútról mosdóvizet készítenek be, almát is tesznek bele. Karácsony reggelén ebben mosdik meg a család. A jószág vödrébe is almát aprítanak, erről itatják az ünnepen.

A néphagyományban a víz mellett a tűznek is megvan a maga jelképes, Isten Fiára utaló szerepe (a  » Téli Napforduló-hoz kapcsolódó ősi mágikus cselekmények között a tüzet mint a világosság és meleg hordozóját, a Nap szimbólumát köszöntötték). Karácsonykor a tűzhely nagy tiszteletben részesül: ilyenkor férfinak kell meggyújtania, tűzkővel gerjesztik, és áldozatul sót, ételt, pénzt szórnak rá. Sokfelé tartották, hogy a tűznek karácsony estétől az ünnep reggeléig nem szabad kialudnia, mert a kis Jézus melegszik mellette. Balkánról származó szokás volt a tuskó- (badnjak) égetés, mely legtovább elzárt ref. vidékeinken maradt fenn. Nagyszalontán este a cselédség még a 18/19. sz. fordulóján is fatuskót hozott a szobába, melyet a gazda e szavakkal tett a tűzbe: áldott legyen a Krisztus születésnapja! A tuskó maradványát a következő karácsonyon égették el egészen. A tűz szimbolikájából következik a →karácsonyi gyertya szerepe is.

A karácsony böjtjenek legjellegzetesebb készületei közé tartozott a szalmahintés: a lakószobát és a karácsonyi asztalt meghintették szalmával. A földre hintett szalma biblikus népi értelmezés szerint a betlehemi istálló jelképe. Úgy mondták: legyen a szálláskereső Máriának, Józsefnek és a szamárnak helye, ha útjukban betérnének a családhoz. A szokás jelképes maradványa az asztal alá helyezett kosárban szalma, vetőmagvak. A szegedi tájon az asztal alá szakajtóban búzát, szalmát, takarmányt tesznek, sokszor még só is kerül melléje. Úgy tartják, ezen az éjszakán az angyalok pihennek meg a szalmán, sőt magának a Kis Jézusnak is ez a fekvőhelye. Innen alsótanyai neve: Jézuska ágya, Ószentivánban Jézus ágya, Szatymazon Jézus jászla, Tápén karácsonyi jászol, Kiszomborban jézuskafészök. Más magyarázat szerint a Jézuska szamara telepedik rá és eszik a takarmányból. Ahol ezt a készületet elhagyják, oda a Kis Jézus nem tér be.

- Olykor a szalmán is háltak. Ez a karácsonyi halottkultusz maradványa. Az ünnepek után a szegedi tájon a szalmát csóvákban gyümölcsfákra kötözték. A zoborvidéki Kolon (Nyitra vármegye) faluban a karácsonyi szalmát elégetik, közben mondogatva: ég a karácsonyi bárányka! Utána a gyerekek a hamura fekszenek. Pusztakovácsiban József ácseszközeit: a fűrészt, vonókést is rárakták a szalmára. A szobának szalmával való fölhintése evagy szlovákjainknál is általános. A szalmának szintén szentelményi erőt tulajdonítanak. Az ünnepek alatt a szalmán szoktak aludni, majd az ágyzsákokat töltik meg vele, a régi szalmát kifordítva. A baranyai Szalánta sokác családjaiban karácsony este a gazda szalmát hoz be a szobába, és elteregeti a padlón. Ilyenkor a családfő nem az ágyban alszik, hanem a padlón, illetve a szalmán, mint egykor a pásztorok. A szalma mindkét ünnepnapon ott marad a padlón. A két ünnepnap elteltével összeszedik és a kertbe viszik. Kapuvárott a szalmának fogadjisten a neve. A szokás halottkultuszra mutató nyomokat is megőrzött: valamikor valószínűleg a család karácsony éjszakájára hazatérő halottjait várták a terített asztal mellett fekvőhellyel is.

A Szenteste A szenteste december 24-e, →karácsony böjtjének estéje. Régen a szenteste fő jellemzője a várakozás volt a még böjtös, egyszerű vacsora után. A vacsora utáni órák meghitt családi együttlétében teljesedett be az →ádvent minden várakozása. A téli napfordulat, esztendőváltás, múlt és jövő, elmúlás és keletkezés, elevenek és holtak találkoznak egymással. A harangszó is más, mint egyébkor. Székesfehérvár parasztpolgársága szerint a karácsonyesti harangszóra megnyílik az ég, és egészen az éjféli misére való beharangozásig így is marad. Ezt az időt békességben, szeretetben kell eltölteni, hogy a kis Jézus áldására méltók legyünk. Az éjféli harangszóra az istállóbéli jószág is talpra áll. A falusi bakterek, akik tűzre-vízre, emberek nyugalmára vigyáztak, s megkiáltották az éjszaka óráit, mondókájukat karácsony estéjén és éjjelén az ünnephez igazították. Az éjfél a napnak különben is a legtitokzatosabb pillanata, a néphitben a szellemek, hazajáró lelkek, sőt kísértetek ideje. A világ világossága, a Betlehemi Kisded azonban ura a téli napfordulatnak is: elűzi a sötétség hatalmait, és megörvendezteti azokat, akik őt várják. Krisztus születésének ünnepével a világ évről évre megújulásakor a vizek borrá változnak.

Az éjféli mise

Az éjféli mise a →karácsony ünnepének első szentmiséje december 24-ét követően éjfélkor. -Egyéb elnevezései: a templomban ragyogó fényesség miatt →aranyos misének, a Jézus születését hirdető angyalokra utalva →angyalmisének is nevezik. Erdély némely helyein →madármise.

Az  éjféli mise  lezárja az →ádventet, föloldja a karácsonyi →böjtöt, bevezeti az egész ünnepkört. A Szentföldön Betlehemben a 4. sz. végén már szokásban volt. Róma az 5. sz. közepén vette át, stációs tp-a a Maria Maggiore-baz. - Az éjféli mise a liturgia üdvtört. magyarázata szerint a törvény előtti (a →pásztorok miséje a törvagy alatti, az ünnepi nagymise az úsz-i) kor jelképe; teológiai magyarázata szerint az éjféli mise a Fiú Atyától való örök (a pásztorok miséje Máriától, az ünnepi mise a lelkekben való) születését ünnepli. Az éjféli mise a leghosszabb éjszaka közepén jelzi, hogy a Megváltó elűzi a sötétség hatalmait, születése megújítja a világot. Régebben ezért az éjféli miset sok helyen sötétben kezdték, s a →Dicsőség a magasságban Istennek... fölhangzásakor borult fénybe a templom A pásztorok tiszteletadása (vö. Lk 2,8-20) a 18. sz. végéig hozzátartozott az éjféli mise lit-jához: mise után pásztorok látogatták meg a betlehemet.

Az éjféli mise hiedelem- és szokásvilága meglehetősen okkult és misztikus. Mivel az éjfél a napnak mindig a legtitokzatosabb pillanata, a néphitben a szellemek, a hazajáró lelkek és kísértetek ideje, s különös képzetek és hiedelmek fűzödtek hozzá.

Az éjféli mise órájára az ádvent minden várakozása összesűrűsödik: a jámbor lelkek jelet látnak mindenben, a titkok megnyílnak, a jövő föltárul, a folyókban tej és méz folyik; úrfölmutatáskor a vizek borrá változnak, az állatok megszólalnak (vö. Iz 1,3). Többfelé éjféli mise előtt etetéssel, itatással kedveznek a jószágnak. Egy 19. sz: följegyzett hagyomány szerint a Balaton Jézus születése pillanatában fakadt. Az éjféli misere vitték el a →lucaszéket, hogy ráállva fölismerjék a →boszorkányokat. Az éjféli mise hiedelem- és szokásvilága tele van bőség-termékenység varázsló motívumokkal. Az általános hiedelem szerint az éjféli misen legalkalmasabb Isten áldását, segítségét és oltalmát kérni. - A szentek közösségének megnyilvánulása, hogy sokfelé úgy tartják, az éjféli mise előtt vagy után a megholtaknak is van éjféli miseje.

Az éjféli mise föloldotta karácsony →vigiliájának böjtjét, s a hazatérők ünnepi ételeket fogyasztottak.

[Lásd még: » Vallásfilozófia - Luca Napja]

Karácsonyi keresztény szokások

Karácsonyi szokások-nak nevezzük a →karácsonyi ünnepkörhöz kötődő hagyományok összességét; a cselekmények, játékok, imádságos és ünnepi foglalatosságok sokaságát. - Jézus Krisztus születésének történeti eseménye fokozatosan szorította háttérbe, illetve szublimálta a →téli napforduló szakrális pogány hagyományait (→Mithrasz-kultusz). A →keresztes háborúk Szentföld-élménye, Jézus szülőföldjének megismerése, gyermekkorának az apokrif hagyományokból való fölidézése, majd a ferences mozgalom a karácsonyt a lit. kötöttségek föllazításával devocionális-érzelmi irányba terelte, s ezzel az ünnep népi hagyományvilága szinte számbavehetetlen gazdagsággal, színes eu., s közte magyar változatokban teljesedett ki. A karácsonyi ünnepkör hagyományvilágában is sajátos, gazdag szokásvilága alakult ki karácsony vigíliájának, dec. 24-nek (→karácsony böjtje).

1. A karácsonyi készülődés értelme a Vendég (a világra születő Kisded, s vele az újnak, új esztendőnek) várása. Nemcsak a házat és környékét (istállót) rakták rendbe, tisztították különös gonddal a vendégvárás követelményei szerint, hanem amennyire csak lehetett, rendezni próbálták az emberi kapcsolatokat is: a karácsony az új és a régi, a kezdet és a vég találkozója is, ezért a problémás ügyeket (pereket) próbálták lezárni, a tartozásokat megadni, elmaradt ígéreteket teljesíteni, a nézeteltéréseket tisztázni, a kapcsolatokat tágítani és megújítani. A karácsonyi napok sokféle, házról házra köszöntő alkalma (→betlehemezés, →ostyahordás, →koledálás, →regölés, →aprószentek-hordás, →paradicsomjáték, →szálláskeresés, →szentcsalád-járás, István-, János-köszöntések stb.) megújította és átrendezte az egész faluközösség kapcsolatrendszerét a játék, az ajándékozás és a békességszerzés keretei között. - A karácsonyi készületek közé tartozik XII. 13: a →lucabúza „elvetése”. [Lásd még: » Luca Napja] 2. Az ajándékozásnak központi helye van a karácsonyi szokások között (→karácsonyfa). Amikor az ember ajándékot ad, ezzel elismeri: azért tud adni, mert Isten előbb adott neki; mindene Istentől való ajándék, s csak ezt adja tovább a másik embernek. Régebben az ajándék apró, minimális anyagi értéket képviselő dolog volt: valami a természet kincseiből (pl. gyümölcs), illetve a sajátkezűleg készített tárgy. Ugyanakkor mindenkit megajándékoztak, aki az ünnep kapcsán bekopogott köszönteni, jót kívánni: egy-egy szem dióval, almával, süteménnyel stb., s a kapott ajándék mindig utalt a karácsony misztériumára, Kis Jézus-, Mária-szimbólum volt. Az ajándékban tehát a megajándékozott a mennyország egy darabkáját kapta, ez volt az öröme is az ajándéknak. Az ajándékozás ideje némely vidékeken, pl. Erdélyben →újév napja, az ajándék neve: „angyalfia”. Az ajándékozás szokása a 20. sz. végére nagy változáson ment keresztül, valójában elvesztette kapcsolatát az ünnep igazi tartalmával.

3. A karácsonyesti étkezést a 20. sz. elejéig a szigorú böjt határozta meg (→karácsony böjtje), hiszen a ker. ember a nagy ünnepekre böjttel, megtartóztatással, testi-lelki tisztálkodással készül, hogy így érdemelje ki a karácsony, illetve új esztendő áldásait. A vidéki nép nem élt az Egyh. által adott enyhítésekkel, ezért XII. 24: este szigorúan hús nélküli ételek kerültek a →karácsonyi asztalra, de igen gazdag szimbólum-rendszertől meghatározott szokások szerint. Az ünnepi, bőséges vacsorára az →éjféli mise után került sor. Régebben ugyanis a születés éjszakáját, aki tudta, ébren töltötte, illetve sokáig fönnmaradva osztozott örömében a gyermekével foglalatoskodó Máriával.

4. Karácsony az egész teremtett világ és minden teremtmény, növény és állat ünnepe. A néphit szerint a fák Jézus születésekor hajladoztak örömükben, a görbe fa kinyújtotta a derekát, a csillagok különös ragyogással fénylettek, hogy az angyaloknak utat mutassanak, akik a Tejúton jöttek le Betlehembe. Az esthajnalcsillag azóta olyan fényes, mivel a Szűzanya ragyogó tisztaságát hirdeti. A holdvilág is teljes fénnyel világított az istállóba, mert Máriának nem volt gyertyája, a szél elállt, a háborgó tenger lecsillapodott.

Ünnepelnek ezen az éjszakán az állatok is: amikor az angyalok az örömhírt vitték a pásztoroknak, az erdei vadak is táncra kerekedtek. Parádon úgy tartják, karácsony éjjelén egy percre világosság támad az istállókban is: jeléül a Jézus születésének. Többfelé ismeretes hiedelem az is, hogy ilyenkor a jószágok emberi hangon beszélnek. E kiváltságuk alapja, hogy az ökör és szamár megismerte gazdáját (vö. Iz 1,3), s ez magyarázza ezen az éjszakán a jószág és istálló néphagyománybeli ünneplését is. Sokfelé a gazda az éjféli mise után körüljárja a házat, beköszön az istállóba.

Galgamácsa jószágtartó gazdái az aprószentek néven emlegetett vesszővel megveregetik állataikat e szavak kíséretében: „Keljetek föl, megszületett az Úr Jézus!” Legtöbb helyen valami kevés ennivalót is tesznek az állatok elé, hogy nekik is legyen ünnepi vacsorájuk. A gazda a kút vizét is külön köszönti („Dicsértessék a Jézus Krisztus, áldassék, imádtassék!”), mely lágyabb ilyenkor, aranyvíz, mert Mária fürdette benne Gyermekét. A madarak karácsonyi etetése Assisi Szt Ferenc kultuszával is összefügg: karácsony éjszakáján a madarak is csicseregnek, énekelnek örömükben, mert Szt Ferenc atyánk karácsony napján az összekoldult búzát kivitette a dűlőútra, kiszóratta az ég éhező madarainak; ezért kell nekünk is az ablak párkányára szemeket szórni. Bucsuszentlászló gazdasszonyai éjféli mise előtt magot szórnak az ég madarainak. Már ádventben morzsával kezdik, hogy a madarak odaszokjanak. Még a szegények is magot vásárolnak, hogy karácsony éjszakáján széthintsék számukra. A népi szimbolikából nem hiányzik a →bárány, hiszen Isten báránya a barmok között született a világra. A karácsonyi bárány, kisbárány, Jézuska báránya régebben házilag készült: szikföldből, esetleg sárból, vékony fácskából, gyufaszálból készült a lába, borsóból a szeme, végül báránygyapjút ragasztottak rá. Karácsony estéjén a köszöntő gyermekek kapták ajándékba.

5. A karácsony az élők és holtak kapcsolatát is megújítja, mivel a születés ünnepe. A sírok karácsonyi megújítása, díszítése jól mutatja ezt. Sokfelé ismert hiedelem szerint a halottaknak is van éjféli miséjük (→halottak miséje) az eleveneké előtt, máshol utána. Aki karácsony éjszakáján kimegy a temetőbe és egy Miatyánkot elmond, meghallja az angyalok énekét.

6. A karácsony mint a →jeles napok legjelesebbje alkalmas időjóslásra is: a háromszéki székelyek szerint az új esztendő időjárása attól is függ, hogy a karácsony a hét melyik napjára esik. Ha vasárnapra, akkor jó tél, szeles nyár, mérsékelt tavasz lesz; minden bőven terem, a jószág szapora lesz. Ha hétfőre esik: ködös tél, szeles tavasz várható, sokan meghalnak, a jószág dögleni kezd. Ha keddre: hosszú tél lesz és nedves tavasz, sok bor és gyümölcs terem, de sokan meghalnak. Ha szerdára: kemény, zúzmarás tél, szeles tavasz, nedves nyár és mértékletes ősz következik, bőséges lesz a gabonatermés, szapora a jószág. Ha csütörtökre: kemény tél, szeles tavasz, száraz nyár jön, terem minden, de szűkösen. Ha péntekre: zűrzavaros tél, heves nyár jön, uralkodik majd a szemfájás, a juh és más állatok nagyon pusztulnak. Ha szombatra esik: szép tél, szeles tavasz, kedvetlen nyár, nagy drágaság lesz. - Ha karácsony éjszakáján szép tiszta az idő, Tápé népe szerint jó termés lesz. Ha sok apró csillag ragyog az égen, jó kukoricatermést várnak. A szőregiek, kecskemétiek szerint, ha éjféli mise idején az ég tiszta, jó termés várható. [Lásd még: » Luca Napja] 7. A karácsonyi  zajkeltés célja karácsonykor a lélek ébresztése (a bűn álmából), a természet újulásának és a születésnek hírüladása emberi módon és eszközökkel. Hasonló ez a kakasszóhoz, mely a természetes fény születését jelzi a sötétben, s a betlehemi angyalok énekéhez, mely az égi fényt jelentette. Ilyen okokból Szeged városában még a 20. sz. elején is sok háznál puskalövés előzte meg a karácsonyesti étkezést: az udvarban a gazda a levegőbe lőtt. Kint a tanyán 3x is lőttek egymás után. Sály borsodi faluban csak egy helyen lőnek, s ennek elhangzását várva, minden család egyszerre kezdte meg a vacsorát.

A karácsonyi szokások szereplői között kiváltságos hely jutott a →pásztoroknak, akik először hódoltak a Kisded előtt. Göcsejben a pásztorok a sötétség beálltával a kezükbe vett csöngettyű és kolomp rázásával, kürtfúvással, ostorpattogtatással végigvonultak a falun, jelezve Betlehembe igyekvésüket. Nagyatádon a majorokból és környező filiákból a juhászok ünneplőbe öltözve vonultak föl és járták a község utcáit: elöl a kisbojtárok csöngettyűvel, majd a bojtárok kolompokkal, maguk a juhászok karikásukkal keltegették föl a figyelmet.

Betlehemezés

A betlehemezés vagy  betlehemes játék Jézus születésének elmesélése, a Betlehemben történteknek megjelenítése. Nem más, mint a →Háromkirályok (a "napkeleti bölcsek" a Mt 2,1: szereplő magoi apo anatolón (görög), illetve a magi ab oriente (lain) magyar megfelelője →mágusok.) történetének felevenítése. A napkeleti bölcsek perzsa papok vagy babilóniai csillagászok, hazájuk lehetett Arábia, Mezopotámia, Babilónia vagy Perzsia. A keresztény hagyomány ismeri nevüket: Gáspár, Menyhért, Boldizsár, és királynak tartja őket. 

A betlehemezés a karácsony előtti napok közelmúltig legnépszerűbb dramatikus játéka. Sok településünkön máig él. Eredete a középkori misztériumdrámákra ( →Tractus stellae,  →uem quaeritis) vezethető vissza, amely kikerült a kolostorok és a templom falai közül, ám azok ösztönző hatásait mindig befogadta. A nép között számos változata alakult ki.

Vízkereszti latin nyelvű liturgikus játék már a 11. századbólból maradt ránk (Hartvik győri püspök Agenda Pontificalisa, Zágráb). A középkorból magyar nyelvű betlehemes játék nem maradt fönn. Meglétére a Csordapásztorok kezdetű karácsonyi énekünkből is következtethetünk, amely 1651: régi ének megjelöléssel jelent meg Lőcsén, Szőlősy Benedek Cantus Catholicijében. A párbeszédekből fölépülő ének dramatikus karácsonyi játékot sejtet; szereplői: az angyal, a pásztorok, Szűz Mária, a narrátor. A Csordapásztorok kezdetű ének változatai legtöbb betlehemes játékunkban megtalálhatók. A felsőmagyarországi német lakosságú bányavárosokból 15. századi adatok említik karácsonyi játékok előadását (Selmecbánya 1476, 1480; Bártfa 1498 stb.). Legrégibb betlehemes játékaink a 17. századtól maradtak fönn latin és magyar nyelven, protestáns és katolikus iskolai előadások számára készültek. A betlehemes játékban prózai vagy verses párbeszédek, karácsonyi énekek váltják egymást. Az énekek nagy része helyet kap a karácsonyi kántálásoknál is. A szereplők megfelelő jelmezbe öltöznek: az angyalok fehérbe, a király (Heródes, katona stb.) katonának karddal, a pásztorok bundába, sapkába. A betlehemes játék pásztor szereplői sokfelé (Dunántúl, Jászság) archaizáló pásztorneveket kapnak (Maxus Koridom, Titire stb.), amely szintén az iskola-drámák hatását tükrözi. Az élő szereplőkkel bemutatott játéknak erdélyi, alföldi, dunántúli és felföldi változatait különbözteti meg a szakkutatás.

Például több helyen a →csillagozás is bekerült önálló jelenetként a betlehemezésbe. Helyenként része a karácsonyi betlehemezésnek a Heródesjáték, azaz a zsidó király és a bibliai háromkirályok, bölcsek találkozása, s a királyok imádása, másutt ezt külön vízkereszti játékként adják elő. Az erdélyi és bukovinai betlehemesjátékok változata a csobánolás, amelyben a pásztorok igen ősi típust mutató álarcot viselnek. Sajátos, helyenként máig élő a baranyai, tolnai sváb települések Christkind Spiel nevű karácsonyi játéka. A magyar népi betlehemes játékok kapcsolatai szövegben és dallamban, zenében kimutathatók a szomszéd népek felé is. [Lásd még: →bábtáncoltató betlehemes játék ].

A közelmúlt népi játékainak fő formái: A betlehemezés több játékrészből tevődhet össze, amelyek az egyes változatokban együtt, de önálló játékként is szerepelhetnek. Főbb jelenetei: a paradicsomjáték, amely Ádám és Éva bűnbeesésének történetét beszéli el, s hírül adja a megígért Megváltó eljövetelét; a szálláskeresés, amelyben a népszámlálásra Betlehembe érkezett várandós Mária és József szállást keresnek, de sehol sem kapnak. E változat szereplői Mária, József a gazdag ember (király, gazdag - bő kovács stb.), aki nem ad szállást, de az istállóba utasítja őket. A bő kovács játékváltozatában a jószívűség és könyörületesség elnyeri jutalmát, míg a dúsgazdagolás változatban (Székelyföld) a keményszívűség elnyeri büntetését.

A következő betlehemi jelenet főszereplői a pásztorok, akiknek az angyal hírül adta a Megváltó születését, akik elmentek az újszülött Jézushoz, s neki ajándékot vittek. E játékváltozat vagy jelenet egyik főszereplője az idős, süket öregpásztor. A vele való tréfás, félreértéseken alapuló párbeszéd a játék gerince. Sok helyütt a pásztorok jelenete önálló játékká alakult, pásztorjátékká vált. A játék sajátos színfoltja a csörgős botjukkal taktust verő pásztorok körtánca.

A betlehemezést adománykérő, kéregető formulák zárják be. A szereplők játékukért gyümölcsöt, élelmet, pénzt kaphatnak. Egyes vidékeken a betlehemes csoportok nagy területet felölelő vándorlását is megfigyelhetjük (pl. Hortobágy vidéke).

A szereplő csoportok különböző méretű és formájú (általában templom) ún. betlehemet hordanak magukkal, amely szerepet kap a játékban is, a játék után pedig meg lehet szemlélni. Ennek eredete részben Rómába (S. Maria Maggiore bazilika), részben a középkori templomokba nyúlik vissza, amelyekben karácsony tájékán fölállították a betlehemi oltárokat, bábokkal személyesítve meg a történteket. A betlehemezés egyik speciális változata az ún. paradicsomjáték. A paradicsomjáték →karácsony ünnepéhez kapcsolódó →misztériumjátékok egyike. - A teremtés, bűnbeesés, ősevangélium felidézésével vezet el Jézus születéséhez, a megtestesülés misztériumához. A 20. sz. közepén középkori örökségként már csak a római katolikus székelyek, az erdélyi református magyarok és a magyarországi németek körében élt. - Első, 17. sz. változata a magyar nyelvű, protestáns Lamentatio Adami. Első részében Ádám a bűnét siratja, a másodikban angyal vigasztalja a Megváltó eljövetelével, a harmadikban Ádám megköszöni az angyalnak az örvendetes hírt és vigasságra szólítja a mindenséget. - A moralizáló protestáns iskoladrámák között paradicsomjáték 1575: Szegedi Lőrinc Theophania című komédiája, 1696: az erdélyi unit. iskolajáték, a Nativitatis cunabula, 'a születés bölcsője' (az Angyali Üdvözlettől Jézus gyermekkoráig mutatja be a Megváltó életét).

A hazai német paradicsomjátékok, Paradeisspiele leghíresebb példája Főrév (Pozsony vm.) evagy német falu játéka, de valamikor ismerték a délről szomszédos római katolikus német községek is. A játék azzal kezdődik, hogy a kórus a világ teremtéséről, az Úr hatnapi munkájáról és Ádámnak a Paradicsomba tételéről énekel. Az Úr már az elején lócán, mintegy trónon foglal helyet. Mellette a tudás fája, az ágán almával. Előtte Ádám térdel, fejét Teremtője ölébe hajtja. Mozdulatlan, hiszen még nem él. Az ének végén az Úr Ádámot szólítja, mire az föláll, leveti barna agyagszínű köntösét. Alatta fehér ing, ártatlanságának jelképe. Szétnéz, és a teremtett dolgokban gyönyörködik. Az Úr lelkére köti, hogyan éljen. A kórus ismét énekel. Az Úr most Évát teremti meg. Előszólítja a fa mögül. Ádám örömében az Úr jóságáról beszél neki, de szól tilalmáról is. Ezután az ördög kísérti meg őket: esznek a tiltott fa gyümölcséből. Ádám szégyenkezni és Évával együtt félni kezd. Az Úr hívása elől elrejtőznek, de az ördög láncra verve a Teremtő elé vonszolja és vádolja, majd pedig Gábor arkangyal kiűzi őket a Paradicsomból. Az első emberpárban most feltámad a bűnbánat, mire az angyal a Megváltó születését ígéri meg nekik.

A karácsonyi csillag

A karácsonyi csillag a →karácsonyfa tetejére helyezett dísz, arany vagy ezüst csillag, amely a →betlehemi csillag-ra utal. A karácsonyfa tetején a →karácsonyi csillag  Isten Fiának a jelképe, aki →csillag Jákob törzséből (vö. Szám 24,17). Másrészt azt fejezi ki, hogy a karácsonyfát állító ember otthona ugyanaz a betlehemi barlang lett, mely fölött megállt az újszülött Jézusra mutató csillag (vö. Mt 2,1-9). A karácsonyi csillag lehet sütemény is, melyet a betlehemi csillag emlékére csillagformára sütnek. Általában mézes tésztából készül. A →karácsonyi asztal és ünnepkör csemegéje. Karácsonyi csillagnak nevezik a "mikulásvirágot" is, amely a kutyatejfélék (Euphorbiaceae) családjába tartozó, cserepes dísznövény. A név keletkezésében valószínűleg közrejátszott a növény piros felleveleinek csillag formája. Népi neve mikulásvirág (Euphorbia polychroma).

A betlehemi csillag a "bölcsek csillaga": A →napkeleti bölcsek egy rendkívüli égi jelenségből, „csillag fölkeléséből” ismerték föl a zsidók királyának megszületését, s indultak el, hogy hódoljanak előtte (vö. Mt 2,1-12). E jelet a zsidók nem értették, mert Heródes kérdésére nem →Bálaám, hanem Mikeás jövendölésével válaszoltak, s adták meg Betlehemet a születés helyeként. Maga Heródes, mert nem volt zsidó, e kérdésben érthetően tájékoztatlan volt. A csillag pedig, amelyet „fölkelni láttak”, újra föltűnt és elvezette a bölcseket a házhoz, ahol a Gyermek volt. A racionalista magyarázók szerint Jézus egész gyermekségtörténete Midrás, vagy e részlet mítikus elem benne, jóllehet J. Kepler már a 17. sz. elején fölvetette, hogy a karácsonyi gyertya nem üstökös, hanem a Jupiter-Szaturnusz bolygók konjunkciója lehetett. E két bolygó ui. a földről nézve 20 évenként találkozik, konjunkcióban áll, 258 évenként háromszor egymás után ismétlődik a konjunkció más és más csillagképben, s 794 évenként ugyanabban a csillagképben van hármas konjunkció. Kepler számításai szerint Kr. e. 7: ilyen hármas konjunkció volt a Halak csillagképben. Mivel a Jupitert a királyok, a →Szaturnuszt a zsidók csillagának tartották, a Halak csillagkép pedig a Jupiter saját csillagháza, a bölcsek egyértelműen következtethettek arra, hogy Zsidóországban egy nagyon jelentős király született.

E föltevést a századunkban megfejtett ékírásos táblák bizonyítják. P. Schnabel pl. 1925: megfejtett egy babilóniai ékírásos táblát, mely évszázadokkal előre jelezte a mondott konjunkciót. A bölcsek tehát előre tudhattak e rendkívüli jelenségről és érthették mint jelet. 

Dave Reneke és ausztrál csillagász kollégái egy számítógépes programmal arra jutottak, hogy olyan objektum, ami megfelelne a Bibliában említett csillagnak, ami a napkeleti bölcseket elvezette Jézushoz, valójában nem karácsonykor, hanem nyáron volt megfigyelhető Betlehem éjszakai égboltján: a →Vénusz és a →Jupiter került látszólag olyan közel egymáshoz, hogy a fényük összeolvadt, és egy látványos, nagyméretű csillagnak tűnhetett a Földről. Jézus születésének időpontját ennek nyomán június 17-ére teszik.

A karácsonyfa

A karácsonyfa egy fenyőfa, melyet →karácsony napján az ünnepelt misztérium szimbólumaival díszítenek.

1. A karácsonyfa szimbóluma Isten ajándékozó szeretetének, mellyel az embert visszafogadja kegyelmébe. A karácsonyfa az →élet fája, mely a →Paradicsom közepén a →jó és rossz tudásának fája mellett állt (Ter 2,9), s melyet a →bűnbeesés után tüzes kard és kerubok zártak el az ember elől (vö. Ter 3,24). A karácsony visszafogadja az embert a Paradicsomba: a karácsonyfa ennek jelképe. -

A karácsonyfa jele a betlehemi Újszülöttnek, az élet természetfölötti megújulásának, a kegyelemnek. Örökzöldje az örökkévalóságra, →háromszög-formája a Szentháromságra, illetve az emberi élet céljára, fölfelé (Istenre) irányulására utal, ágai a →keresztet idézik. A karácsonyfa díszei ősi, egyetemes emberi, kultikus szimbólumok, melyek Jézus Krisztus megtestesülése és születése által megszentelve karácsony misztériumát közvetítik a hívő ember számára. A karácsonyfa fényei (→karácsonyi gyertya) a született Világosságnak, csillogása (angyalhaj, színes gömbök stb.) az örök dicsőségnek, ezüst díszei a betlehemi Gyermek emberi természetének, arany díszei isteni természetének jelei. A karácsonyfa tetején a →karácsonyi csillag  azt fejezi ki, hogy a karácsonyi asztalt állító ember otthona ugyanaz a betlehemi barlang lett, mely fölött megállt az újszülött Jézusra mutató csillag. A karácsonyfa csúcsán angyal is lehet, mely az Isten és az ember kapcsolatára utal: az angyal egyrészt jele azoknak az angyaloknak, akik a pásztoroknak hírül adták Isten Fiának születését, másrészt akik az Atyának hírül adják, kik azok, akik megértették a híradást s ezért ünneplik a Gyermeket.

A csengettyű arra utal, hogy amint a születéssel a fény egyszerre bevilágította sötétséget, úgy az angyalok éneke („Dicsőség a magasságban Istennek...”) egy pillanat alatt megtörte a bűn némaságát. A karácsonyfara aggatott játékok az embernek ajándékozott →istengyermekségre, az édességek (szaloncukor, mézes sütemények stb.) és gyümölcsök (alma, dió, füge stb.) arra utalnak, hogy a karácsonyban Isten Fia az ember számára a legédesebb eledelként jött el (vö. Zsolt 33,9). Régebben konszekrálatlan ostyadarabokat is aggattak a karácsonyfara (→ostyahordás), mely Krisztusra, az Élet Kenyerére emlékeztető szentírási jel volt: „A győztesnek az élet fájáról adok enni, amely Isten paradicsomában van” (Jel 2,7). - A →dió önmagában is Krisztus jelképe (ősi termékenységszimbólum): a külső (zöld), keserű burok a szenvedésre, a kemény csonthéj a keresztfára, a belül levő édes mag az isteni életre utal, melyért az embernek fáradoznia kell. - Az →alma a kis Jézus uralkodói jelvénye, de jelenti magát az Újszülöttet, Isten ajándékát (vö. gyermekdalokban: A kis Jézus aranyalma, Boldogságos Szűz az anyja...), a →tudás fájának és a szeretetnek a gyümölcsét is. A színes üveggömbök az alma modern változatai. - A különféle csillogó papírláncok, szalagok, „angyalhajak”, utalnak a →kígyóra (mely →kettős jelkép), hatalmának megtörésére, illetve az üdvösség szolgálatába állítására; ami a karácsonnyal egyszer s mindenkorra megtörtént. - A karácsony Mária istenanyaságának első kinyilvánítása, ezért a karácsonyfa szimbóluma Máriának, illetve az Anya és Gyermeke kapcsolatának is (a fenyőfa és →toboza önmagában is Mária-szimbólum). Ilyen értelemben a karácsonyfa díszítettsége a kegyelemmel teljes (ékes) Istenanya jelképe. Az arany a Gyermeknek, az ezüst Máriának a szimbóluma; a fény és a csillogás Mária tisztaságának a képe. A karácsonyfa tetején az angyal e vonatkozásban az →angyali üdvözlet beteljesedésének hírnöke.

 

2. Története. A karácsonyfa állításának szokása protestáns, evangélikus gyakorlatból ered. Luther Márton még nem ellenezte a karácsonyhoz kötődő →betlehemezést és a →paradicsomjátékot, melyek kelléktárához hozzátartozott a →termőág valamely változata. Puritán utódait azonban már zavarta e játékok naiv hangja, tréfás mozzanatai, ezért evagy területeken e karácsonyi játékok ki is haltak. A hagyományőrző nép azonban a paradicsomjátékból legalább az élet fáját átmentette, szokásaiban megőrizte. A hasonló jelképtartalmú életfát, illetve termőágat asztalára állította, és családi közösségben előtte énekelte örökölt, ősi énekeit. Németországból protestáns művészek, főúri családok származtatták a karácsonyfat Bécs arisztokrata köreibe s innen Magyarországra. 1824: Brunswick Teréz, 1826 k. József nádor (3.) neje, Mária Dorottya és aPodmaniczky család, 1834: Fertőszentmiklóson a Bezerédi család Flóra lányának, 1855:→Jáky Ferenc osli plébános, a Hunyady gróf család egykori házipapja az iskolás gyermekek számára állított karácsonyfat. Szegeden a 19. sz. derekán, Brassó városában, az erdélyi szászok körében bevándorolt dán család 1830 k. honosította meg.

3. A karácsonyfa elődje az ún. termőág volt. Ez az Európa-szerte (hazánkban is) ismert, ősi, mágikus, napfordulati és tavaszigéző jelkép a természet (és vele az ember) megújulását idézte. Pogánykori jelentéstartalma a keresztény hagyományban bibliai elemekkel gazdagodott, így mindenekelőtt az élet, illetve tudás fájának képzetkörével. Nem véletlen, hogy számos német vidéken a karácsonyfanak paradicsom (Paradies) a neve.

A téli termőág sokféle formában volt ismert (a szobába bevitt és vízbe állított néhány faágtól kezdve a mennyezetről lecsüngő, gazdag kompozíciókig). Ált. aranyozott mogyoróval díszített ág, melyet a szoba mennyezetére (mestergerendára) függesztettek, mintha az égből nőtt volna ki, és a ker. értelmezés szerint a földre szálló, emberek közt szállást kereső Kisdedet jelképezte. A középkori magyarság nyelvében e karácsonyi termőág neve kincs volt.

A 19. sz. 2. felében Szegvár palóc-jász telepítésű faluban sodrófát, esetleg mángorló sulykot kötöttek a mestergerendára, és a gyerekek számára gyümölccsel, süteménnyel rakták meg. Horgoson, Nagybaracskán, Bácstopolyána koronafa (glédics) ágait, töviseit becsavargatták cifrapapirossal, összekötöttek kettőt-hármat, vagy átfonták egy negyedikkel. Az egészet virágcserépbe ültették, s aranyozott diót, almát raktak rá. Mellette csészékben vagy kis tányérban a Luca napján vetett s azóta kizöldült karácsonyi búza.

A mennyezetre függesztett termőág szokásából alakult ki, hogy koronájánál vagy megfordítva, törzsénél fogva a karácsonyfat is fölfüggesztették a mestergerendára, illetve a szobasarokba. Ez főként a nyugati végeken, pl. az Őrvidéken (Burgenland) volt általános, de szokás volt a vasi, zalai, fertővidéki horvátság körében, valamint Vasvár, Vásárosmiske, Bucsuszentlászló, Nemesszentandrás, Tófej, Zalaszentbalázs, illetve a somogyi Csököly, a matyó Mezőkövesd, Kapuvár régebbi gyakorlatában is.

Szinte mindenütt emlékeznek azonban arra, hogy a karácsonyfa elterjedése előtt tüskés zöld ágakat, borókát, fagyöngyöt függesztettek a gerendára, legtöbbször koronájánál fogva. Díszítése közben a matyó anya karácsonyi énekeket énekelt. Alsószepesség szász népe a karácsonyfa koronáját újév reggelén a gazdaság védelmére a ház vagy csűr ormára szögezte. A →Háromkirályok nyolcadában történő házszentelés alkalmával a pap ezt is megszentelte. Mindez eredetileg nyilvánvalóan az évkezdetnek, az idő új hajtásának ünnepi jelképe, s valószínű a lakodalmi termőág is erre az archaikus hagyományra emlékeztet. 4. Eredetmagyarázatok. Arról, hogy a karácsonyfa miért éppen fenyőfa, több népi eredetmagyarázat ismert. A mosoni szerint amikor Krisztus Urunk a földön járt, a gonosz emberek elől bújdosva egy sűrűlombú fa alatt vonta meg magát, ez azonban rászólt: állj odébb, mert ha nálam találnak, engem is elpusztítanak. Így utasították el félelmükben a többi fák is. Ellenségei már nyomában voltak, amikor egy fenyőfához ért: alig volt lombja, ezért ágai rejtették el Jézust, aki így meg is menekült. Az Úr megáldotta a fenyőfát: Soha ne hullasd el a leveledet. Akkor is virulj és zöldülj, amikor a többiek levéltelenül sorvadoznak. Te légy a legdélcegebb és legszívósabb minden társad között, élj meg mindenütt. Légy az emberek öröme, és emlékezetemre rajtad gyújtsanak karácsonyi gyertyát. A születés ünnepének eredetmagyarázata szerint Egyiptomból hazajövet a Szentcsalád Názáretben élt. József műhelyében dolgozott, Mária font, a kis Jézus hulladékfából keresztet ácsolt, amikor ez a kereszt egyszercsak ágakat és szép zöld lombokat hajtott, kivirágzott és fényes csillagokat termett. József ekkor rádöbbent, hogy épp aznap volt a Gyermek születésnapja. Mária tehát titokban telerakta a fa ágait eggyel-mással, aranyos dióval, ünnepi ruhával a kis Jézus nagy örömére. Így ünnepelték ők Jézus születésnapját, s ezt kell követnie a keresztény embernek. 5. A karácsonyfa ágaiból a →két karácsony között kivisznek a temetőbe a hozzátartozók sírjára. Göcsejbenaz ünnepek után gyümölcsfára akasztják. Székesfehérvárott a gazdaasszony sót tesz a karácsonyfa alá, majd ezzel ízesíti az ünnepi ételeket.

A karácsonyi gyertya

A karácsonyi gyertya az 1900-as évek elején még élő hagyományban hosszabb, gazdagon díszített rúd végén lévő →gyertya, melyet vízkeresztig a templomban tartottak, egyes helyeken körül is hordozták a faluban. A rudat örökzölddel, virággal, koszorúval, olykor karácsonyfadísszel borították. Sokfelé keresztalakban kinyúló ágait is ékesítették. A karácsonyi gyertya egyrészt a →karácsonyfa dísze, a fény szimbóluma, mely karácsony éjszakáján Betlehemben született, amikor „az Úr dicsősége beragyogta a pásztorokat” (Lk 2,8) és a világot. Régebben (kb. a 20. sz. elejéig) az →éjféli miséről hazatérve gyújtották meg a karácsonyi gyertyakat, mintegy magukkal hozva a karácsonyi lit. fényeit. A hagyományos viasz→gyertya Mária- és Krisztus-szimbólum is. A modern égők már csak az ünnep ragyogásának jelei. A karácsonyi gyertya a →karácsonyi asztal ékessége a hagyományban. Általában Mária-kegyhelyről származott, ezértmáriagyertyának is mondták. Sok helyen hármat gyújtottak a Szentháromság tiszt-ére, másutt annyi karácsonyi gyertya égett a karácsonyi asztalon, ahány tagja van a családnak. Egyes vidékeken egész éjjel világított, ha mindenki elment is az →éjféli misére. A 19. sz. elején még szokás volt égő gyertyával, fáklyával a kézben menni az éjféli szentmisére. Nyitranagykéren (Nyitra vm.) a házak ablakába egész éjszakára égő gyertyát raktak. Az éjféli miséről hazajövő tápaigazda, kezébe véve az asztalon még mindig égő gyertyát, a világ most született világosságának jelképével körüljárta a házat, betért az istállóba (a jószághoz és istállóhoz kötött szokások alapja a betlehemi barlang ökre és szamara). A tápai lányok égő gyertyával álltak ki a kapuba az evangéliumi okos szüzeket példázva. - A karácsonyi gyertya égéséből olvastak: ha sercegve égett vagy füstje lefelé terjedt: bűnösök vagyunk, akiknek életükön változtatniok kell, ha a karácsonyi gyertya füstje fölfelé szállt, illetve a karácsonyi gyertya simán, egyenletesen égett: kedvesek vagyunk a Kisded előtt.

A karácsonyi asztal

A karácsonyi asztal: a →karácsony ünnepéhez illő tisztelettel földíszített asztal, átvitt értelemben a karácsony ételek összessége. - A hívő ember számára az ünnepi asztal mindig az →oltár jelképe. A karácsonyi asztal különösképpen az, hiszen egyszülött Fia születésével Isten asztalt készített az ember számára. Emellett, mivel a karácsony a család bensőséges ünnepe, az evősarokban, illetve az ünnepi („tiszta”) szoba közepén a családtagoktól körülvett karácsonyi asztal a család egységének és összetartozásának is szimbóluma. - A karácsonyi asztalhoz gazdag hagyomány fűződik, melynek képzetkörében a megtestesülés ünnepére utaló jelekkel együtt megtalálhatók az alvó természet, az anyaföld ébresztését, termőre igézését szolgáló jelek is.

a) A karácsonyi áldás: Az ételek és hajlékok karácsony esti megáldása hazánkban a trienti zsinatig (1545-63) ált. volt, és sok helyen a 19. sz. elejéig megmaradt: Isten éjfélkor áldását adja az emberekre, az áldás az egyszülött Fiú. A pap áldása a családhoz betérő Kis Jézus és Szt Család áldását is jelképezte. A plébános karácsony estéjén a kántor és csengettyűs gyermekek kíséretében bejárta és megáldotta a házakat, s főként a karácsonyi asztalt, hogy az áldással minden, ami régi, új életre keljen s gazdagon gyümölcsözzék a család javára, oltalmára. Az óév terméséből ezért szénát, szalmát, diót, magvakat, szárított gyümölcsdarabokat szórtak a karácsonyi abroszra, a karácsonyi asztal alá gazdasági eszközöket, szerszámokat helyeztek. Az egyházi áldás elnépiesedett változata szerint a 19. sz: sok helyen (pl. a zoborvidéki Menyhén), amikor már az egész család körülállta az asztalt, a gazda és a gazdasszony kiment a →karácsonyi gyertyával (mely a karácsonyi asztal egyik fő ékessége volt), és a ház minden helyiségét megfüstölték tömjénnel, fölhintették szentelt vízzel, fokhagymával keresztet húztak az ajtók és ablakok fölött. A fő étkezés egyes vidékeken (palóc földön) kora délután, egyébként a rendes vacsoraidőben, illetve az esthajnalcsillag megjelenésekor, Székesfehérvár-Felsővároson az esti harangszóra kezdődött. A család közösen elmondta az Úrangyalát, utána fogtak az evéshez. A terített karácsonyi asztalt egyes helyeken egész éjszaka meghagyják, nem szedik le, hogy a betérő Szt Család is jóllakhasson belőle. Több helyen a teríték a →két karácsony között végig az asztalon maradt. b) A „karácsonyi abrosz” fontos dísze a karácsonyi asztalnak. Lehetőleg csak ez alkalommal használatos. Sok helyen az éjféli mise előtt, a még böjti jellegű vacsorához (→karácsony böjtje) fehércsíkos-piros abroszt használnak, melynek színei Krisztus és az Egyh. szeretetére utalnak (vö. Én 5,10: „az én szerelmesem fehér és piros, tízezrek közül választatott”). Csak az éjféli miséről hazajövet cseréli ki a gazdasszony az abroszt tiszta fehérre, ami a teljesség, az istenség színe. A szépen kiterített és elsimított abroszra szalmát és mindenféle magot (kukoricát, búzát, zabot, árpát, rozsot, kendermagot, babot, borsót, diót) szórnak, s másnap reggelig ott hagyják, hogy a Kis Jézus ott találja ezeket. Az archaikus hagyomány szerint karácsony misztériuma mintegy természetfölötti erővel telíti a hétköznapi tárgyakat is, ezért a karácsonyesti eledeleknek, magvaknak, használati tárgyaknak, sőt emberi gesztusoknak szakrális telítettséget, szentelményi erőt tulajdonítottak. A karácsonyi abroszt az év más ünnepein étkezéskor nem használják. Gyógyító, szerencsét, boldogságot, bő termést hozó erejének hitével azonban sokfelé búzát vetnek belőle, betakarják vele a beteg embert és jószágot, a karácsonyi magvakat, takarmányt, szalmát az ünnepek után erről az abroszról szórják a jószágoknak. Algyőn sütőabrosznak is használták. Bátán a szépen hímzett, gondosan őrzött karácsonyi abroszt mint boldogságszerzőt a menyasszonyra és a vőlegényre is ráterítik a lakodalomban.

c) A karácsonyi asztal ünnepi étrendje az éjféli mise után került elő. Ekkor megszűnt a hagyományos böjt. A család finom, régebben kemencében melegített vacsorához ül, melynek neve a kat. Székelyföldön Mária radinája, máriaradina, másként Mária vacsorája, vagyis mintegy a gyermekágyban fekvő Szűzanya keresztelői áldomása, a kis Jézust a család szülöttjeként is köszöntik. A disznótoros vacsora (angyali kóbász, esetleg angyali kocsonya) szinte mindenütt szokásos. Csíkmenaságon bordáslaskás húsleves, galuska (töltöttkáposzta), kolbász, kocsonya, kalács, gyümölcs. Az apa elköszönti gyermekeit: jóra inti őket. A család az aranyvízből iszik (→karácsonyi szokások).

d) A karácsonyi asztal ételeinek szimbolikus tartalma a megtestesült Kisded és az Eucharisztia kapcsolatán alapszik: a karácsonyi asztal ékessége a →lucabúza, mely archaikus vegetációs, illetve eucharisztikus szimbólum egyszerre. A karácsonyi kenyér, a kalácsfélék is a földre szállt, megtestesült Ige misztériumára és az Utolsó Vacsora euch. rendelkezéseire emlékeztetnek. A lucabúza képzetkörével is összefügg, s a középkorban valószínűleg nálunk is hozzátartozott az ünnep liturgikus rendjéhez a szentelt, de nem konszekrált kenyér (karácsonyi →eulogia), azaz →ostya, melybe Krisztus-jelképet nyomnak. fontos dísze és eledele a karácsonyi asztalnak, →mézzel is ették, és jeles szentelménynek számít. Az →ostyahordás a gyermekek dolga volt: karácsony böjtjén házról házra járva bekopogtak a ház ablakán, s megkérdezték: 'befogadják-e az Isten Igéjét?' (a karácsonykor kenyérré, ostyává testesült Jézust), s ha megengedik, énekelnek és az ostyát szétosztják. Mátraballán a kapott ostyát nem ették meg, hanem a gazda ollóval szépen kivágta belőle a fölfeszített Krisztust ábrázoló részt, vagy az ostyából keresztalakot vágva cérnára fűzte, és az asztal fölé, a gerendára akasztotta, s ott csüngött jövő karácsonyig, hogy Isten töltse be áldásával azokat, akik a karácsonyi asztalhoz ülnek. A bukovinai Istensegíts székely népe a 19. sz: vacsorára mézzel ízesített főtt búzát evett.

Az ünnepi kenyeret a gazda szegi meg, amikor az asztalnál már együtt ül a család. Az asztalra egész kenyér, a kis Jézus számára cipó, koszorúba font kalács kerül (Csorna, Egyed, Sármellék); utóbbit a szegényeknek adják (eredeti meggondolás szerint mint a család halottjait illető részt). Győrvárott a karácsonyra sütött kukoricakenyérnek pásztorkenyér a neve. Valamikor az ősi, kultikus rendeltetésű, szaporaságot varázsló köleskásából készülhetett; valószínűleg a köszöntő pásztorok ajándékozták a családnak. Sárbogárdi hagyomány szerint a kenyeret az asztal alá (a kis Jézusnak) készített szalmára teszik, vacsorakor innen veszik elő. Mohács sokácai a tetején a maga tésztájából madárral, kalásszal díszített karácsonyi kenyeret kendőbe fogva szegik meg: a szokás eucharisztikus eredetű lehet: a pap is tiszteletből fehér színű vállkendő (velum humerale) végeivel fogja meg a kitett vagy körülhordozott Oltáriszentséget. Olykor a leszelt kenyérdarabra bort öntenek, szőlőt is raknak. Fölajánlják, keveset imádkoznak, s csak azután esznek belőle. A karácsonyi kalács a kenyér édesített változataként került a karácsonyi asztalra: a kalács a kis Jézus, az „édes Úr” eledele és szimbóluma egyszerre. Hercegszántó sokác családjaiban a karácsonyi kalács közepére keresztet vágnak, majd bort öntenek rá, csak ezután esznek belőle. A környező népekre annyira jellemző kultikus-vegetációs célzatú, alakos kalácsfélék nálunk szórványosan fordulnak elő: a somlóvidéki Oroszi szarvasalakú karácsonyi kalácsai a regölés hagyományait, a csodafiúszarvas, vagyis Jézus Krisztus alakját is idézik. Sütöttek galamb, bárány, Ádám-Éva néven emlegetett ember alakú süteményt is, olykor karácsonyfára díszként is.

Az ostya, illetve kenyér, kalács vegetációs-szakrális kultuszából következett a karácsonyi morzsa megbecsülése is. A morzsa (s másodlagos fejleményként a karácsonyi asztal minden hulladéka) pars pro toto ('rész az egész helyett') képviseli, őrzi az ünnep kozmikus telítettségét, idézi az Úr jelenlétét, gondoskodását. Éppen ezért a morzsát elteszik, s az év folyamán szintén paraliturgikus szentelményként használják föl: embert, jószágot gyógyítanak vele, kertre, gyümölcsösre szórják rá, csomóba kötve, tűzvész ellen a padlás szarufájára akasztják stb. Vác városában a karácsonyi ételmaradékot elégetik, füstjét és szagát belélegzik. Nagykáta, Sellye, Nemesvita, Pogány, Bucsuszentlászló gazdasszonyai a morzsát az ég madarainak szórják oda az ünnepek után, Balástyán a szőlőtőkékre hintik. A néphit szerint a szentelményi erő az oltárnak érzett asztalról, illetve az euch. eredetű zöld búzáról, eulogiáról, kenyérről átsugárzik az este többi kultikus célzatú eledeleire is.

e) Régi szimbolikus magyarázat szerint a tej és méz az emberi és isteni természetnek Jézusban való egyesülését, egységét jelképezi. A mézelő méh Jézus- és Mária-jelkép (a hagyomány szerint a Boldogasszony szívéből, illetve könnyeiből vannak), a karácsonyi mézet régebben paraliturgikus szentelménynek és foganatos házi orvosságnak tartották. A vacsora kezdő fogása sokfelé máig a méz, mézbe mártott fokhagyma, dió, mézzel ízesített ostya. Szeged vidékén úgy tartják, mézbe mártott fokhagymával el lehet riasztani a kígyót (ördögöt). A családfő a karácsonyi ostyára kent mézzel keresztet rajzol a családtagok homlokára. A Kiskárpátok vidékén a karácsonyi vacsora alatt a szlovák édesanya eladó lányainak és legényfiainak homlokát mézzel kente meg, hogy majd kedvesek legyenek a legények, illetve lányok előtt. Németprónai hagyomány szerint ha lopás történt, a károsult karácsonyi mézzel kenje meg a harangot. A tolvajnak addig mindig zaklatott lesz a szíve, amíg a lopott jószágot vissza nem adja. A karácsonyi fokhagymát szintén orvosságul használták.

f) A dió ősi Krisztus-jelkép (Nux est Christus): amint a dióbél a héjában, úgy rejtőzködött a Megváltó Anyja méhében, majd sziklasírjában, hogy utána az embereknek karácsonyi üdvössége, húsvéti eledele és öröme lehessen. Elmaradhatatlan a vigília egésznapos szigorú böjtjét követő esti étkezésnek növényi eredetű, kultikus célzatú fogásai közül, s a karácsony képzetköréből érthető meg a dió egész esztendőn átívelő paraliturgikus kultusza is. A dióhéj sem kerülhet a szemétre: a vacsora többi morzsalékával ezt is zacskóba gyűjtik, s később a madaraknak vagy a termőföldre hintik. Karácsony estéjéhez tartozik a diószórás szertartása: a szoba minden sarkába keresztben, azaz átlósan diót dobnak, miközben a család tagjai keresztet vetnek a négy sarok felé imádság közben. A szokás szimbolikus tartalma: a karácsony a négy égtáj felé, tehát az egész világnak szóló ajándékozás. A diószórás változata, hogy az éjféli misére igyekvők közé a legények diót dobáltak, majd kedvteléssel kapkodták össze. Mezőkövesd és Tard legényei az éjféli misére igyekvő lányokat dióval és piros almával szokták megdobálni. Tardon a legény éjféli mise előtt diót vagy almát vitt a lánynak. Bény faluban, a Garam mentén az éjféli misén a legények diót szoktak a papra dobálni. - Mezey László mutatott rá a karácsonyi dió szimbólumának bibliai, illetve liturgikus inspirációjára: az őskép Áron kivirágzott vesszeje. Tud róla egy Szt Ágostonnak tulajdonított ádventi homília, azaz lelkiolvasmány is, mely a mi középkori ktorainkban, így a premontrei apácák szegedi közösségében sem volt ismeretlen. Hozzájárult ehhez Adamus a S. Victore karácsonyi szekvenciája is, amelynek egyik versszaka így hangzik: Frondem, florem, nucem sicca virga profert, et pudica Virgo Dei filium (A száraz vessző lombot, virágot, diót sarjaszt, a szemérmes Szűz Isten Fiát szüli). A lomb Krisztus: befödöz bennünket, de illatozó virág, tápláló dió is.

g) Az alma a diónál is jellegzetesebb gyümölcse a karácsonyi asztalnak. Legtöbb népnél erotikus jelkép, az almába harapás (a paradicsomi tudás fájának szimbolikus gyümölcse) a szerelmi megismerés. Az alma azonban az élet fájának is gyümölcse, belőle sarjadzik Jessze vesszeje, melynek virága Mária, almája a kisfia (vö. „A kis Jézus aranyalma, Boldogságos Szűz az anyja” gyermekdal). Az alma tehát a karácsonyi ünnepkörben a Kisdednek, Isten hozzánk való szerelmének jelképe, amelyhez szintén számos szokás és hiedelem fűződik. Bátyán karácsony estéjén a gazda egy szép piros almát annyi részre szel, hogy minden családtagnak jusson belőle: így a család az alma erejével majd a mennyekben is együttmarad. A megromlott világ orvosa a kis Jézus, amit az alma elrontott, alma teszi jóvá.

h) A mák (apró szemeivel) a gazdagság, bőség, végtelenség, ajándékozás jelképe, ezért a mákosguba, -kalács, „-beigli” szintén a karácsonyi ételek közé tartozott.

[Források: Wikipédia és a Magyar katolikus lexikon]

» Vallásfilozófia - Advent
» Vallásfilozófia - Mikulás
» Vallásfilozófia - Luca Napja
» Vallásfilozófia - Hanukka
» Vallásfilozófia - Vízkereszt

» VALLÁSFILOZÓFIA E-Könyvtár

Kérlek támogasd a Vallásfilozófia Könyvtárat!
(Please support the Religion Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

anthropology | buddhism | hinduism | taoism | hermetics | thelemagick | philosophy | religion | spiritualism | poetry | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

Last updated: 21-12-2021

privacy policy | terms of service