Klaus Mylius - Russel Webb
A Páli Kánon
- The Pali Canon -
2005.
Előszó
Ez az összefoglaló három mű szintéziséből kelettkezett: Klaus Mylius - Buddhista Irodalom című munkája, Russel Webb - A Páli Kánon című munkája és saját Hinajána Buddhizmus jegyzetem ide vágó részeiből. Az említett írások külön is elérhetőek.
Tarr Dániel
TARTALOMJEGYZÉK
I. Bevezetés
II. A páli kánon művei
A.) VINAJA PITAKA
- A Fegyelmi Rendszabályok Gyűjteménye
I. Szutta Vibhanga - A vezérfonalak elemzése
(a) Mahá-vibhanga
A nagy elemzés (Bhikkhu-vibhanga A szerzetesfivérek kötelezettségeinek elemzése)
(b) Bhikkhuní-vibhanga
A szerzetesnővérek kötelezettségeinek elemzése
II. Khandaka- Rendtartás
(a) Mahávagga - A nagy rész
(b) Csullavagga - A kis rész
III. Parivára - Függelék
B.) SZUTTA PITAKA - Buddha Tanításainak Gyűjteménye
[« tartalom ]
I. Bevezetés
A buddhista irodalmat különös figyelemmel kell tárgyalnunk, mivel a buddhizmus tanításai messze India határain túl is befolyást gyakoroltak, sőt egy bizonyos mértékben jelen pillanatban is kifejtik hatásukat. Ezenkívül a buddhizmus megjelenése az első biztos fogódzó az óindiai kronológiában az irodalomtörténet szempontjából. Bizonyos tehát, hogy Buddha tanítótevékenysége Kr.e. 525 és 480 közé esik, és különösen Magadhában és Kószalában, vagyis Észak-Kelet-Indiában hatott. Buddha nemcsak egy vallási rendszert (dhamma), hanem egy közösséget (sańgha) is alapított. Észak- és Észak-Kelet-Indiában a Kr.e. VII.-VI. században a despotizmus erősödésével kiépültek az első nagy birodalmak. Így összekapcsolódott a gazdasági fellendülés (távolsági kereskedelem, városalapítások, a földművelés kiterjesztése) és a szellemi-kultúrális élet fellendülése. A városokban új ideológiai nézetek tüntek fel, amelyek kritikával álltak szemben a papi ortodoxiával. Az áldozati rituálékkal szembeni növekvő elégedetlenség és a hagyományos társadalmi béklyók feloldása vezetett az új nézetek és tanok kialakulásához. Az aszkéták, akik - egyedül vagy követők seregétől kísérve - bejárták az országot, a társadalomra jelentős hatást gyakoroltak. Az új tanok sok-sok hírdetője közül két személyiség emelkedik ki; a Jaina-tan alapítója Mahăvíra, és a Śăkya köztársaságból, a mai Nepálból származó Gautama Buddha. Buddha (eredetileg Siddhattha), a törzsfejedelem, Suddhodana fia 29 éves korában elhagyta a palotát és családját, 7 évig vándorolt az országban, hogy megtalálja a földi szenvedéstől való megszabadulás módját, és egész évben továbbvándorolva (80 éves korában halt meg) hirdette az új tant. E tan lényegét a Négy Nemes Igazság képezi - a szenvedés igazsága, a szenvedés keletkezésének igazsága, a szenvedés megszüntetésének igazsága és a szenvedés megszüntetéséhez vezető Nyolcrétű Nemes Ösvény. Az alapgondolat a következő: az egész világ, különösképpen az evilági örömök múlandóak, s ezért szenvedésteliek. Ezért a szenvedés csak az élettel és halállal szembeni teljes szenvtelenség által oldható fel. Az ehhez vezető út a meditáció, amelynek gyakorlata ősi, az árják előtti jógakultuszból származik. A Négy Nemes Igazság tanát megpróbálták a karma (tett-visszahatás) és az újjászületés upanišadokból átvett tanításával összekötni. Az ún. "oksági láncolatban" a szenvedés állandó megújulásának fő okozójaként a nemtudást (avidyă) és a földi vágyakhoz való ragaszkodást (tŕśna) emelik ki. A buddhizmus ezek folyamatos megszüntetését tanítja.
A szenvedés feloldásának és a születések körforgásából való kilépésnek momentuma a buddhizmus jellemző koncepciója a létezésről. Semmi sem marad fenn örökké, csak változás létezik. De minden állandóságnak ezzel az elutasításával nemcsak az örök lélek (ătman), hanem a világ anyagiságának tagadása is összefügg. Az anyag fogalma puszta "adottságra" redukálódik. Végső, mindenki számára elérhető célként a buddhizmus a Nírvănát ígéri (szó szerint "egy gyertyaláng elfújása/eloltása"). Ez egy nehezen definiálható fogalom, amely a vágyak, az újjászületés és a szenvedés megszüntetésének állapotát hivatott jelölni. A buddhista etika legfőbb vonása a minden létállapottal szembeni jóindulat. Természetesen ez a humanista szellemű etika nemcsak a nép összességére vonatkozik, hanem az egyén tökéletesedésére és felszabadulására is. Így félreismerhetetlenül egyfajta elit individualizmus tűnik elő. Csak a későbbi fejlődési fokozatokban (Mahăyăna-buddhizmus) válik a jóindulat és a részvét (karuna) általánosérvényű, bámulatos altruizmussá. A védikus-brahmanikus isteneket ugyan a buddhizmus nagyrészt átvette, de egyszersmind detronizálta is. Egy világteremtő szellem (demiurgosz) létének gondolatát egyértelműen elvetették, az isteni lét csak az újjászületés kedvező formájának számított, amely azonban éppúgy múlandó, mint a többi létállapot, s ennek következtében sem nem mindenható, sem nem mindentudó. A buddhizmus ugyanilyen határozottan tagadja az áldozati rituálék mágikus erejét és különösen az állatáldozatokat ítéli el. Tekintettel a fennálló társadalmi struktúrára a buddhizmus újító-progresszív vovásokban is kitűnik: az eredeti buddhista irodalomban felismerhető egy antidespotista, bizonyos fokig demokratikus vonás is. A megismerés és a megszabadulás teljesen független a társadalmi hovatartozástól, a vagyontól, a testi szépségtől stb. - mondja a Majjhimanikăya 96. szuttája. Az individuum megszabadulására vonatkozó tanítást figyelembevéve azonban szó sincs demokratikus tömegmozgalomról.
Az itt szűken ismertetett ismertetőjegyek kizárólag a korai buddhizmusra illenek. A későbbi buddhizmus ugyanis teljesen kiépített vallássá válik, amelyben Buddhát istenítik, s végül demiurgosszá emelik. Ez az eredeti ideológiai koncepció teljes megtagadását jelenti. Buddha eredeti gondolatainak áthagyományozása hosszan elhúzódó tudományos viták tárgyát képezte. A véleménykülönbségek középpontjában az ún. buddhista konzíliumok történelmi hűségre állt. Valószínűleg már néhány héttel a Mester halála után lezajlott egy ilyen konzílium Răjagríhában. A hagyomány szerint ekkor rögzítették a Tant, a Dharmát (dhamma) és a szerzetesi rendszabályzatot, a Vináját (vinăya). Ez a hagyomány azonban nem megbízható. Bár nincs kizárva, sőt valószínű, hogy a buddhista szerzetesek összegyűltek, hogy a tan és a közösség jövőjéről tanácskozzanak, az viszont lehetetlen, hogy a Dharma és a Vinája óriási mennyiségű szövegét már ekkor bemutatták, illetve rögzítették volna. Körülbelül Kr.e. 380-ban a hagyomány szerint Vaisaliban egy második konzílium zajlott le, de a mai feltételezések a szöveg hagyományozását csak a harmadik konzíliumra teszik. Ez Aśoka, a nagy uralkodó idejében, Kr.e. 250-ben zajlott, és erre az eseményre állítólag 1000 szerzetes érkezett Pătaliputrába. A gyűlés kezdeményezője Tissa Moggaliputta volt. Annyi bizonyos, hogy a buddhista tan akkoriban már nem volt egységes, megosztottság és szekták jellemezték, így a konzílium fő feladata a tan egységének helyreállítása volt. A kilenc hónapig tartó konzílium után a tan eredeti felfogása, a Théraváda jutott érvényre, amelyet a konzíliumon a Vibhajjavădinok képviseltek. Tissa azzal járult hozzá a végeredményhez, hogy írásában ("Kathavatthu") ítéletet mondott a szekták és eretnekek felett. Ez a konzílium hozta azt a történelmi szempontból oly jelentős döntést, hogy misszionáriusokat küldjenek más országokba. Mahinda, Aśoka császár egyik rokona például Sri Lankára vitte a harmadik konzílumon összeállított kánont, amely a mai napig a buddhizmus egyik fő központja maradt. Az első évezred második felében az addig virágzó buddhizmus saját hazájában súlyos vereséget szenvedett a védantisták és a mimámsakák ellenreformációs törekvésével szemben. Ma Indiában a buddhizmusnak csak jelentéktelen maradványai élnek. Ezért van az, hogy fejlődését a harmadik konzílium után nem indiai forrásokból, hanem sokkal inkább azon országok forrásaiból ismerjük, amelyekbe elsőként jutott el misszionáriusok útján a buddhizmus. Sri Lanka mellett ide soroljuk Tibetet, Nepált, Hátsó-Indiát és Kelet-Ázsiát. Az Indián kívüli források kutatása természetszerűleg túlmegy eme irodalomtörténet határain. A buddhista Kánon nyelve a páli. A nem kanonizált iratok jelentős részét szintén áthagyományozták, s ezeket is páli nyelven fogalmazták. Emellett fennmaradt egy szanszkrit nyelvű kánontöredék is. A buddhizmus kihalását Indiában ideológiai harcok hosszú sora előzte meg. Ezidőtájt a buddhizmus mélyreható változásokon ment keresztül. E változások iránya egyfajta belenyugvás volt nem csak az előretörő védantizmusba, hanem a népi-religiózus eszmékbe és kultuszokba is. Az eredeti buddhizmusból, a Hinayănaból (Kis Szekér) lett a Mahăyăna (Nagy Szekér) tana. A páli nyelv helyébe ismét a szanszkrit és egy új, sajátos nyelv, a buddhista vagy más néven "hibrid" szanszkrit lépett. A buddhisták ugyanis a páli iratokat megpróbálták a hangtani törvények figyelembevételével ismét szanszkritra átírni, s eközben sok hibát követtek el. Így keletkezett a hibrid szanszkrit.
- Klaus Mylius -
[« tartalom ]
II. A páli kánon művei
A Páli Kánon formáját lényegében a harmadik konzílium "szerkesztési" tevékenységének köszönheti - tehát nem Buddha saját szavainak megörökítése, ahogy sokáig gondolták. Egyáltalán nem is lehet másként, hiszen Buddha nem a páli és nem a szanszkrit, hanem a magadhi, pontosabban az ardhamagadhi nyelvet beszélte. Néhány részlet azonban, amelynek tanítása különösen fontos, valószínűleg magától Buddhától ered, például az, amely a Négy Nemes Igazságról vagy a Nyolcrétű Nemes Ösvényről szól. De a kánon jelentőségén semmit sem csorbít az a tény, hogy szövegét csak 250 évvel Buddha halála után állították össze, hiszen ez számunkra az egyetlen lehetőség, hogy a buddhizmus eredeti eszméjéhez a lehető legközelebb jussunk. A Páli Kánont minden valószínűség szerint az ie. I. században rögzítették írásban. Adataink vannak arról, hogy a Kánon a harmadik konzíliumtól egészen eddig az időpontig változásokon ment keresztül. Összességében csak kevéssé távolodik el a konzílium elképzeléseitől. Erre többek között az Aśoka korából származó feliratok utalnak, amelyek teljesen a ránk hagyományozott Kánon szellemiségét tükrözik. A buddhista Kánon irodalmi formája egy teljesen különböző részekből álló gyűjtemény. A neve Tipitaka, amely "Háromkosarat" vagy "Hármastartót" jelent. Ez az elnevezés arra utal, hogy az összgyűjtemény három részgyűjteményből áll.
Ezek közül a legelső a Vinăjapitaka (A) a szerzetesi rend alapelveit tartalmazza. A következő, a legfontosabb a Szuttapitaka (B). Ebben található a buddhista tan minden alapelve. S bár a sutta szó a szanszkrit sutra szóból ered, mégsem sutra-stílusról van szó. A Suttapitakára inkább a beszélgetések, dialógusok és tanítóbeszédek formája a jellemző, ezért a Tanítóbeszédek Kánonjának is nevezik. Ez 5 különleges gyűjteményt foglal magában, amelyek a Nikăya nevet viselik. A legkésőbb keletkezett Pitaka az Abhidhammapitaka (C), amelyet a "Skolasztika Kánonjának" is neveznek, s amelynek a már említett Kathavatthu az irodalmi forrása. Emellett a felosztás mellett van egy régebbi, amely kilenc angára osztja fel a Suttapitakát. Ezek a Sutta (prózai beszélgetések), a Geyya (próza ésvers keveréke), a Veyyakarana (ez a Vyakarana szóból ered, de itt nem nyelvtant jelent, hanem skolasztikus kinyilatkoztatásokat és próféciákat), a Gatha (strófák), az Udăna (elragadtatott kijelentések), az Itivuttaka (rövid beszédek és mondások), a Dzsătaka ("születéstörténetek", vagyis elbeszélések Buddha előző életeiről), az Abhutta (csodák) és végül Vedalla (tanítások) kérdés-felelet formájában.
- Klaus Mylius -
A páli kánon, másnéven a Tipitaka, avagy a "Tanítás
Három Kosara", a következő részekre tagolható:
A. Vinaja Pitaka - A Fegyelmi Rendszabályok Gyűjteménye
B. Szutta Pitaka - Buddha Tanításainak Gyűjteménye
C. Abhidhamma Pitaka - Filozófíai Értekezések Gyűjteménye
[« tartalom ]
A. VINAJA PITAKA
- A Fegyelmi Rendszabályok Gyűjteménye -
A buddhista hagyomány számára első pitakának a Vinajapitaka számít. A Tipitaka három nagy része közül az első a szerzetesek
(bhikkhuk) és apácák (bhikkhuník) fegyelmi szabályzatát tárgyalja. Mivel a buddhista tan magja a Szuttapitakában, különösen az első négy Nikăyában válik nyilvánvalóvá, a Vinajapitaka a kötelesség, a fegyelem és a rend kánonja. Ez a buddhista közösségben, a szanghában való mindennapi életet szabályozza. A "kötelességek kosara" három részből áll.
- Klaus Mylius -
A gyűjtemény három művet foglal magába, úgymint a
Szutta Vibhanga-t, a Khandaka-kat, és a Parivára-t.
Az első a szerzetesekre és apácákra vonatkozó szabályokat tartalmazza.
A második mű egy hosszabb és egy rövidebb írásból tevődik össze, míg
a harmadik utólagos hozzátétel, egyfajta, függelékként a Vinaja összegzésére
szolgál.
- Russel Webb -
[« tartalom ]
I. Szutta Vibhanga
Az első gyűjteménynek Szuttavibhanga a neve. Tartalmát az úgynevezett Pătimokkha egyes fejezetei határozzák meg. 227 cikkelyben sorolja fel azokat a bűnöket és vétségeket, amelyeket a rendtagok elkövethetnek. Eredetileg ez a szám jóval kisebb volt; ez annál is egyértelműbb, mivel a közösség növekvő nagysága és bonyolultsága miatt a szabályok és előírások számának is növekednie kellett. Az egyes bűnökre mindig büntetéseket szabtak ki; ezek az enyhe vezekléstől a rendből való kizárásig terjedtek. A rendszabályok eredeti alkalmazása a következő volt: havonta kétszer, újholdkor és teliholdkor egy bizonyos terület szerzetesei összegyűltek. Ezeket az összejöveteleket uposathának hívták, ami a szanszkrit upavasathăból ered és böjtöt jelent. Ez olyan ősi brahmanista kultuszok maradványa volt, amelyek mindkét nappal kapcsolatban álltak; ezek közül a legismertebb az új- és teliholdáldozat (darsapúrnamăsa). Az uposathán a Pătimokkhából minden egyes szabályt felolvastak, s ha ezek közül valamelyikben egy szerzetes vétkesnek találta magát, fel kellett állnia és be kellett ismernie vétkét. A Pătimokkha önmagában nem számít a Kánon részének, hanem csak annyiban mint a Suttavibhanga része. Ez ismét sajnálatos módon kommentár a Pătimokkhához, s így az a különös eset áll fenn, hogy egy kommentár kanonizáltnak számít, míg az általa kommentált mű nem. A Mahăvibhanga, amely speciálisan a szerzetesek kötelességeivel foglalkozik, 8 fejezetből áll. A Bikkhunívibhanga az apácák magatartását szabályozó rendelkezések kommentárja.
- Klaus Mylius -
A Szuttavibhanga a szerzetesek 227 szabályát foglalja magába, nyolc
osztályba sorolva azokat. (Tulajdonképpen a Pátimókkha szavankénti kommentárjául
szolgál. Bár a Pátimókkha az egyik legősibb mű, mégsem önállóan szerepel
a kánonban, hanem a Szutta Vibhanga-n belül, annak részeként.) A nyolc
osztály a következő:
1) Párádzsika - A jóvátehetetlen vétségekre vonatkozó négy
szabály.
2) Szanghádiszészá - A rendi gyűlésen megvitatandó vétségekre
vonatkozó tizenhárom szabály.
3) Anijatá - A kétséges ügyekre vonatkozó két szabály.
4) Nisszaggijá Pácsittijá - Elkobzással járó, megvallandó
vétségekre vonatkozó harminc szabály.
5) Pácsittijá - A megvallandó vétségekre vonatkozó kilencvenkét
szabály.
6) Pátidészanijá - A meggyónandó vétségekre vonatkozó négy
szabály.
7) Székhijá - Az életmóddal kapcsolatos hetvenöt előírás.
8) Adhikaranaszamathá - Az ügyek elrendezésére vonatkozó
hét szabály.
Ezután egy másik mű következik, amely az előbbiekhez hasonló szabályokat
tartalmaz, az apácákra vonatkozóan.
[« tartalom ]
II. Khandaka
A Vinajapitaka második részét a Khandhakák képezik. Ezek valójában a Suttavibhanga folytatásának tekinthetők. Irodalomtörténeti szempontból ezek képviselik a Vinajapitaka legértékesebb részét. A Khandhakák ugyanis nemcsak a száraz szabályokat és előírásokat tartalmazzák, hanem itt-ott legendák vannak beleszőve, amelyekre még visszatérünk. A Vinayapitakának ez a része ismét két fejezetre tagozódik; a Mahăvaggára és a Csullavaggára. A Mahăvagga 10 szakaszból áll és a rendbe való felvétel menetéről tartalmaz előírásokat és egészen részletekbe menően szabályozza a szerzetesek életét. Különösen arra vonatkozóan ad irányvonalakat, hogy a sangha-tagoknak hogyan kell a vándorlásra nem alkalmas esős időszakot eltölteni, de tartalmaz ruházatra és gyógyszerekre vonatkozó szabályzatot és így tovább. A Csullavagga eme irányelvek felsorakoztatását folytatja. Tárgyal kisebb fegyelmi vétségeket, leírja a lakóhely létesítésének szabályait stb. A Csullavagga 10. szakasza az apácák életének szabályaival foglalkozik. A 11. és a 12. későbbi függelékek, ezek Răjagaha és Vesáli konzíliumairól számolnak be. A Csullavagga egyébként nem tartozhat a Kánon legrégebbi részei közé, mivel előírásai már a régi, szigorú és mindenekelőtt egyértelmű szabályok lazulását mutatják. S ahogy a Pătimokkha a Suttavibhanga magvát képezi, a Kammavăcă, a "tettek magyarázata" a Kandhakák alapja. Azon legendák irodalmi értéke, amelyek a Vinajapitaka száraz anyagát fellazítják, különböző, mindent egybevetve azonban nem jelentéktelen.
Messze a legfontosabb a Mahăvagga eleje (I.1-24.). Itt egy Buddha-legenda rendkívül régi töredékét találjuk. Ez arról szól, hogy a Magasztos hogyan világosodott meg, hogyan távozott otthontalanságba és hogyan gyűjtötte maga köré az első követőket. Veretes, hatásos nyelvezete miatt ez a rész különösen kimagasló. A többi legenda túlnyomórészt olyan emberekről szól, akik valamilyen ok miatt lemondtak a világi élvezetek hajszolásáról és Buddha követőivé és a sangha tagjaivá váltak. Ilyen szempontból ezek az elbeszélések remekül illenenk a buddhista rend életére vonatkozó előírások gyűjteményébe. Vallástörténeti szempontból azok a beszámolók különösen érdekesek, amelyek a két később oly befolyásos tanítvány, Sáriputta és moggallána megtéréséről szólnak. A Csullavagga adalékokat tartalmaz Anăthapindakáról, a gazdag kereskedőről, Buddha egyik világi követőjéről, aki gyönyörű kertet ajándékozott a rendnek, amelyet a Suttapitakában oly gyakran emlegetnek a tanítóbeszédek színhelyeként. Dévadattáról is szó esik, az iskarióti Júdás buddhista alakjáról, aki Buddha ellen intrikált és a rend első szakadásának okozója volt. Talán akaratlan, de a viszonyokat igen találóan leíró realizmus jellemzi az Upăliról szóló történetet, amely a Therígăthăk egyik eseményére emlékeztet. Upáli szülei azon tanakodnak, hogy mi legyen a gyermekükből, mivel a fiú munkához való viszonya nem éppen pozitív. Ha írnok lenne, felsebezné az ujját, festőként a szeme romlana el és így tovább. Végül a szülők azt sütik ki, hogy fiukat a buddhista rendbe adják, mivel ott megélhetését a lehető legkisebb megerőltetéssel biztosíthatná. Valójában a henyélő koldulószerzetesek elszaporodása később legalább annyit ártott a buddhizmusnak, mint a VIII.-IX. században zajló Vedănta és Mimămsă által vezetett szellemi ellenreformáció. A Mahăvaggából végül megemlítjük azokat a legendákat, amelyek a ravasz és ügyes orvosról, Jivakáról, Buddha háziorvosáról szólnak.
- Klaus Mylius -
Két részre, a Mahávaggára és a Csullavaggára oszlik:
(a) Mahávagga:
1) A Rendbe való felvétel szabályai.
2) Az Upószatha ünnepség és a Pátimókkha elmondása.
3) Szállás az esős időszak (vasszá) idején.
4) A visszavonultságot lezáró ceremónia (paváraná).
5) Ruházatra és felszerelési tárgyakra vonatkozó szabályok.
6) Gyógyszer és élelmiszer.
7) Az öltözettel kapcsolatos ügyek évenkénti elrendezése.
8) A beteg szerzetesekre, alvásra és ruhaanyagokkal kapcsolatos teendőkre
vonatkozó szabályok.
9) A rendi gyűlések végrehajtása.
10) A Rendben történő szakadások esetén tartandó összejövetelek.
(b) Csullavagga:
1) A rendi gyűlés elé kerülő vétségek elrendezésének szabályai.
2) A szerzetes próbaidő alá helyezésének folyamata.
3) Teendők a szerzetes többszörös vétsége esetén.
4) A rend hivatalos ügyeinek elrendezésére vonatkozó szabályok.
5) Fürdésre, öltözetre, vonatkozó vegyes szabályok.
6) Lakhelyek, bútorok, szállások.
7) Szakadások a közösségben.
8) A szerzetesi fokozatok osztályai; a tanítók és növendékek kötelességei.
9) Kizárás a Pátimókkhából.
10) Az apácák felavatása és oktatása.
11) A rádzsagahai első zsinat története.
12) A veszálíbeli második zsinat története.
[« tartalom ]
III. Parivára
A Vinaja szabályainak összegzése és rendszerezése. Egyfajta katekizmus
mind a tanítás, mind a vizsgáztatás céljára.
- Russel Webb -
A Vinajapitaka harmadik része a Parivărapătha, amely a két másik résszel szemben minden szempontból alulmarad. Ez katekizmus-szerűen tartalmaz tanításokat és szabályokat, de Anukramaníként (felsorolás) regisztert és indexeket is. Az összesen 19 szöveg kérdés-felelet formájú, s mint ilyen hidat képez az Abhidhammapitakához, ahová tulajdonképpen tartoznia kellene. A Parivărapătha a Suttavibhangához és a Kandhakákhoz képest későbbi eredetű. M. Winternitz mutatott rá arra, hogy irodalomtörténeti szempontból fennáll néhány hasonlóság a Vinajapitaka és a Brăhmanák között. Mindkét szövegcsoport szabályokat tartalmaz, amelyeket magyarázatok tesznek érthetővé. A magyarázatok ismét legendákat és anekdotákat foglalnak magukba, amelyek arra hivatottak, hogy körítésül szolgáljanak a tárgyalt dogmához. Valójában az sem kizárt, hogy a Brahmanák formája a Vinajapitaka megformálásánál mintául szolgált.
- Klaus Mylius -
[« tartalom ]
B. SZUTTA PITAKA
- Buddha Tanításainak Gyűjteménye -
A Suttapitaka az egész Páli Kánon magja, mivel ebben található a Dhamma; ez tehát a legfőbb forrás a buddhista tan lényegének kutatásánál. Ez a következő öt gyűjteményből áll: Díghanikăya, Majjhimanikăya, Samyuttanikăya, Anguttaranikăya és Khuddakanikăya. Ez a felosztás nem a tartalom, hanem a gyűjteményben található darabok terjedelme alapján történt. Az első négy nikăya tartalmilag jelentősebb mint az ötödik, mivel ezek tartalmazzák a tulajdonképpeni szuttákat, a tanítóbeszédeket. Ezen beszédek többsége egyéni stílusban íródott, s ez a stílus ugyan összecseng a korábbi upanisadokéval, viszont mutat egyfajta zártságot, s e miatt K. E. Neumann ezt a stílust (Buddha nemzetségneve után) ‘gautamai stílusnak’ nevezte. Ennek legfőbb stilisztikai jellemzője az ismétlés, amely azonban nem fárasztó, hanem nagyon szuggesztívan hat az olvasóra. A szutták így lesznek könnyen érthetőek és megjegyezhetőek, amit az indiai irodalomban kevés műről mondhatunk el. A darabok általában ugyanazzal a fordulattal kezdődnek: "evam me sutam" - vagyis így hallottam. Ezt a cselekmény helyszínének meghatározása követi, ami többnyire egy kert, egy park vagy egy liget. Íly módon bevezetve Buddha előadja a Tant, illetve annak egy pontját, vagy pedig mindez dialógus formájában hangzik el. A szöveg magától értetődően túlnyomórészt próza, de itt-ott beleszőve verseket (gatha) is találhatunk benne.
- Klaus Mylius -
A Szutta Pitaka, a Tipitaka második nagy gyűjteménye öt részt, illetőleg
öt csoportot tartalmaz:
I. Dígha Nikája - Hosszú beszédek gyűjteménye.
II. Maddzshima Nikája - Közepes hosszúságú beszédek gyűjteménye.
III. Szamjutta Nikája - Tárgy szerint csoportosított beszédek gyűjteménye.
IV. Anguttara Nikája - Sorrendbe foglalt beszédek gyűjteménye.
V. Khuddaka Nikája - Rövidebb darabok gyűjteménye.
[« tartalom ]
I. Dígha Nikája
A Díghanikăja 34 szuttából (suttanta) áll; ez a "Hosszú beszédek gyűjteménye". A gyűjtemény három részre tagozódik: Sílakkhandhavagga, Mahăvagga, Pătikavagga. Az első könyv sok valóban régi darabot tartalmaz; az utolsó könyv keletkezett a legkésőbb. A második és a harmadik könyvben viszonylag sok vers található; a 20-as és a 32-es szutta például szinte csak versekből áll. Az első könyv tartalmazza a buddhista etika alapjait. Az első (Brahmajăla) szutta az egyik legfontosabb buddhista szöveg, de a kulturtörténészek számára is különösen értékes, mivel ez a szutta sorolja fel azokat a tevékenységeket, amelyektől a szerzetesnek tartózkodnia kell. Ezenkívül ez a rész nem kevesebb mint 62 filozófiai irányzatot sorol fel. A hármas, az Ambatthasutta értékes információkat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a buddhizmus hogyan állt hozzá az akkori társadalom rendi tagozódásához. Vallástörténeti szempontból az az érdekes, hogy a buddhizmus mint a maga idejében új tan hogyan vitatkozik a korábbi ideológiai áramlatokkal; ahogy pl. a 13-as, a Tevijjasutta fordul szembe az áldozati ritualizmussal és a Brahman-atman identitás feltételezésével. A buddhizmus világi követőire vonatkozó kötelességeket a 31-es, a Sigălovădasutta tanítja.
A Díghanikăya legfontosabb része a 16-os, az ismert Mahăparinibbănasutta - ez nemcsak tanítóbeszédet tartalmaz, hanem Buddha halálának körülményeiről is tudósít. Ez az első forrásunk Buddha életére vonatkozóan, bár e tudósítás kronológiailag nem egységes. Buddha kétségkívül azt a szemléletet adta át követőinek, hogy az oltalmat és az erőt önmagukban és a Tanban kell megtalálniuk. Mindazok a csodák tehát, amelyek állítólag Buddha halálát kísérték, minden bizonnyal későbbi hozzátételek. Valószínűleg ennek a szuttának a szerkesztését is csak viszonylag későn fejezték be. Egyébként általánosságban azt mondhatjuk, hogy azok a reszek a legkésőbbiek, amelyek Buddha csodás tetteiről és képességeiről szólnak, pl. a 14-es vagy a 24-es, amelyben Buddha saját mágikus képességét magasztalja. A 17-es és a 21-es szutta viszonylag "fiatal". Ezek a szutták arról szólnak, hogy hogyan tiszteli Buddhát a védikus istenek serege, köztük maga az istenek királya, Indra. Ebből kitűnik, hogy a buddhizmus nem vonja kétségbe az istenek létezését, csak ezek az istenek nem mindenhatóak, hanem mint minden létformára, rájuk is vonatkozik a Négy Nemes Igazság. Igazán érdekes a 23-as, a Păyăsisutta, ez a legradikálisabb darabok egyike. Miközben a dialógusok általában azon alapulnak, hogy a tanítvány egyetért a buddhista eszmékkel, itt a hitetlen Payasi vitatkozik Kumara Kassapa szerzetessel. A Díghanikăya szuttái tehát mindig kerek egészet alkotnak annyiban, hogy a tanból mindig egy bizonyos témának szentelődnek. Ezek közül néhány természetesen irreveláns, így pl. az ătănătiyasutta, amely démonokkal és kígyókkal szembeni varázslatokkal foglalkozik. Összessében tehát a Díghanikăyában sok régi és érdekes dolog található, de emellett figyelembe kell venni, hogy a gyűjtemény sem tartalmilag, sem kronológiailag nem tekinthető homogénnek.
- Klaus Mylius -
A hosszú beszédek gyűjteménye három Vaggára, azaz fejezetre
tagolódik:
1. Szílakkhandha Vagga
1) Brahmadzsála Szutta [1]: Brahma hálója, avagy
a tökéletes háló, melyben a kor tanítóinak a világról és az énről vallott
hatvankét eretnek nézete kerül felsorolásra.
2) Számannyaphala Szutta [2]: A lemondó élet gyümölcsei.
Buddha kifejti Adzsatászattu királynak a rendhez csatlakozás és a világi
életről lemondás előnyeit.
3) Ambattha Szutta [3]: A származásból fakadó gőg
és annak hiábavalósága; párbeszéd Amabatthával a varnákról. Utalásokat
tartalmaz Ókkáka király legendájára, aki a hagyomány szerint a Szákja
nemzetség megalapítója.
4) Szónadanda Szutta [4]: Párbeszéd Szónadanda pappal
az igaz pap jellemvonásairól.
5) Kútadanta Szutta [5]: Párbeszéd Kútadanta pappal
az állatáldozatok helytelenségéről.
6) Maháli Szutta [6]: Párbeszéd Mahálival az isteni
látásról és hallásról, és a teljes megvilágosodás eléréséről.
7) Dzsálija Szutta [7]: Az élet-elv természetének
egybevetése a testtel.
8) Kasszapaszíhanáda Szutta [8]: Párbeszéd Kassapával,
a meztelen aszkétával az önsanyargatás hiábavalóságáról.
9) Pótthapáda Szutta [9]: Párbeszéd Patthapádával
a lélek természetéről. Buddha a megvilágosodás szempontjából lényegtelen,
és az annak elérését akadályozó kérdésfelvetésről beszél.
10) Szubha Szutta [10]: Ánanda tanítása a magaviseletről,
összpontosításról és bölcsességről.
11) Kévaddha Szutta [11]: Buddha megtíltja egy szerzetesnek,
hogy csodát hajtson végre. Történet a szerzetesről, aki felkereste az
isteneket, hogy kérdéseire tőlük kapjon választ.
12) Lóhiccsa Szutta [12]: Párbeszéd Lóhiccsa pappal
a tanítás erkölcstanáról.
13) Téviddzsa Szutta [13]: A Védák ismeretének hiábavalóságáról,
ha azt arra használjuk, hogy Brahma könyörületességét vívjuk ki általa.
[« tartalom ]
2. Mahá Vagga
14) Mahápadána Szutta [14]: Gótama Buddhának és az
őt megelőző öt Buddhának mitikus története. Elbeszéles Vipasszi Buddháról,
annak Tuszita mennyekből való alászállásától küldetésének kezdetéig.
15) Mahánidána Szutta [15]: A függő keletkezés és
a lélekre vonatkozó elméletek.
16) Maháparinibbána Szutta [16]: Nagy elbeszélés
a Tathágata Parinibbánába távozásáról.
17) Mahászudasszana Szutta [17]: A dicsőséges Szudasszana
nagy-királynak, Buddha egy előző megtestesülésének története, melyet
Buddha halálos ágyán mesél el.
18) Dzsanavaszabha Szutta [18]: Buddha elmeséli Dzsanavaszabha
démon történetét Nádika lakóinak.
19) Mahágóvinda Szutta [19]: A mennyei zenész, Panycsasikha
elmeséli Mahágóvinda történetét Buddhának, aki kijelenti, hogy ő maga
volt Mahágóvinda.
20) Mahászamaja Szutta [20]: Az istenek Tiszta Földjéről
és szellemi fejlődésükről.
21) Szakkapanyha Szutta [21]: Szakka, az istenek
ura meglátogatja Buddhát, akitől megtanulja, hogy minden aminek kezdete
van, alá van vetve a megszűnésnek is.
22) Mahászatipathána Szutta [22]: Beszéd az Éberség Alapjairól, a testről, az érzékelésről, a gondolatokról és az elme állapotáról. Magyarázatok a Négy Nemes Igazsághoz.
23) Pájászi Szutta [23]: Kumárakassapa megtéríti Pájászit az eretnek gondolattól, miszerint nincs elkövetkezendő élet, és a tetteknek nincs visszahatásuk.
[« tartalom ]
3. Pátika Vagga
24) Pátika Szutta [24]: Történet a tanítványról, aki más tanítókat követ, mivel a Buddha nem tesz csodákat és a dolgok eredet-tanát hirdeti.
25) Udumbarikaszíhanáda Szutta [25]: Buddha beszéde az aszkézisről Nigródha aszkétához.
26) Csakkavattiszíhanáda Szutta [26]: Történet a mindenség királyáról, az erkölcsök megromlásáról és annak helyreállításáról, Méttéjja, az Eljövendő Buddha érkezéséről.
27) Aggannya Szutta [27]: Beszéd a varnákról. A dolgok eredetének ismertetése, a négy varna eredetéig.
28) Szampaszádaníja Szutta [28]: Buddha és Száriputta párbeszéde, melyben Száriputta fejti ki a Buddha tanítását, és kijelenti a Buddhában való hitét.
29) Pászádika Szutta [29]: Az örömteli párbeszéd. Buddha beszéde a tökéletes és a tökéletlen tanítóról.
30) Lakkhana Szutta [30]: A Kiváló Ember harminckét ismertetőjegye.
31) Szigálóváda Szutta [31]: Szigala beszéde a családos ember, az emberek hat rendeje felé tanúsítandó kötelességeiről.
32) Átánátija Szutta [32]: A négy nagy király, és a gonosz elleni védő varázslatuk.
33) Szangíti Szutta [33]: Száriputta – tíz csoportra osztva – lefekteti a tanítás alapjait.
34) Daszuttara Szutta [34]: Száriputta tízes csoportokban ismerteti a tant.
[« tartalom ]
II. Maddzshima Nikája
A Maddzshimanikăja a közepes hosszúságú darabok gyűjteménye. Ez 152 szuttából áll, amelyek ugyan rövidebbek a Dighanikăyában szereplőknél, mégis mindig ugyanolyan kerek egészet képeznek. Tematikailag ez a gyűjtemény sokkal változatosabb az előzőnél. A tanítások egy része kerettörténetbe van beágyazva. A 144-esben Buddha helyesnek ítéli meg egy szerzetes öngyilkosságát, aki súlyos betegségben szenvedett. Zseniális érvelése miatt említjük meg a 93-as Assalăyanasuttát, amelyben Buddha a fiatal brahmanát, Assalăyanát tanítja a Varna-rendszer értéktelenségéről és a papi privilégiumok jogtalanságáról. Az ismert 86-os szutta a rablógyilkos Angulimăláról szól, akit Buddha térít meg és aki még életében eléri a nírvánát. Ez a darab nem dialógus, inkább a Majjhimanikăya elbeszélőművészetére példa. (Ennek a szuttának az anyagát K. Gjellerup dolgozta fel tökéletes költői módon “A zarándok kamanita” c. művében.) Nagyszerű elbeszélés a Ratthapălasutta is (82). Néhány darab ezenkívül értékes adatokat szolgáltat a szerzetesek, aszkéták és brahmanák mindennapi életéről. Az Upălisuttában (56) a buddhizmusnak a dzsinizmushoz való viszonyáról olvashatunk, ami vallástörténeti szempontból fontos. Sok részben túlteng a száraz dogmatika. Kronológiailag is rendkívül heterogén a gyűjtemény. Általánosságban érvényes az a megállapítás, hogy azok az egyszerű dialógusok és elbeszélések, amelyek Buddháról reális emberképet tükröznek, egyszersmind a legrégebbiek is (pl. a 26-os és a 36-os). Azok a darabok, amelyek Buddha alakját csodákkal övezik (a 12-es vagy a 123-as), későbbiek. A 84-es és a 94-es Buddhát már a Nirvánába helyezi. Sokszor találhatunk olyan darabokat is, amelyek egy bizonyos téma variációi, mint pl. a 132, 133, 134. Ez azzal magyarázható, hogy az akkoriban elérhető egész áthagyományozott anyag minden variációját összegyűjtötték.
- Klaus Mylius -
A gyűjteményt tizenöt Vaggá-ban nagyjából téma szerinti elosztásaban,
százötvenkét közepes hosszúságú Szuttát foglal magában.
1. Múlaparijája Vagga
1) Múlaparijája Szutta [35]: A tudatállapotok eredete.
2) Szabbászava Szutta [36]: A fekélyek eltávolítása.
3) Dhammadájáda Szutta [37]: Buzdító beszéd a szerzetesekhez a Dhamma fontosságáról, és saját fizikai igényeik lényegtelenségéről.
4) Bhajabhévara Szutta [38]: Az erdőtől való rettegés és félelem legyőzése. Buddha beszéde a Megvilágosodásról.
5) Anangana Szutta [39]: Száriputta és Mogallána párbeszéde a romlottságtól való megszabadulásról.
6) Ákankhéjja Szutta [40]: A dolgok, melyekre vágyódhat egy szerzetes.
7) Vatthúpama Szutta [41]: Példabeszéd a bepiszkított ruháról és a szennyes elméről.
8) Szallékha Szutta [42]: Az énség és a hamis nézetek megkülönböztetése; a tisztátalanságok eltörlése.
9) Szamméditthi Szutta [43]: Száriputta beszéde a helyes nézetekről.
10) Szatipatthána Szutta [44]: Azonos a Dígha Nikája 22. Szuttájával, de a Négy Nemes Igazság magyarázatai nélkül.
[« tartalom ]
2. Szíhanáda Vagga
11) Csullaszíhanáda Szutta [45]: A kihívás Szuttája. Rövidebb változat az önsanyargató gyakorlatok dőreségéről.
12) Mahászíhanáda Szutta [46]: Az előző Szutta hosszabb változata.
13) Mahádukkhakkhandha Szutta [47]: Hosszabb változat. Elbeszélés az érzéki örömökben rejlő szenvedésről.
14) Csúladukkhakkhandha Szutta [48]: Az előző Szutta rövidebb változata.
15) Anumána Szutta [49]: Mógallána beszéde az önelemzés értékéről.
16) Cséthókila Szutta [50]: Az öt mentális kötelék.
17) Vanapattha Szutta [51]: Az erdei élet előnyei és hátrányai.
18) Madhupindika Szutta [52]: Buddha röviden kifejti tanításait, Kacsána pedig továbbgondolja azokat.
19) Dvédhévittaka Szutta [53]: Példabeszéd az érzékiség vonzerejéről. A Megvilágosodásról szóló beszéd, mint a 4. Szuttában.
20) Vittakkasanthána Szutta [54]: Meditációs gyakorlatok, a nem kívánatos gondolatok megszüntetésére.
[« tartalom ]
3. Tatiya Vagga
21) Kakacsúpama Szutta [55]: Hasonlat a fűrészről. Az érzések és az elme uralma a legélesebb kihívások közepette.
22) Alagaddúpama Szutta [56]: Hasonlat a vízisiklóról. A Dhamáról alkotott téves elképzelések ahhoz hasonlatosak, mint amikor valaki farkánál ragadja meg a kígyót.
23) Vammika Szutta [57]: Hasonlat az emberi testről, mint felbolydult hangyabolyról.
24) Rathaviníta Szutta [58]: Punna a szent élet céljáról oktatja Száriputtát.
25) Nivápa Szutta [59]: Példabeszéd Máráról, mint az őzeknek csapdát állító vadászról és magvetőről.
26) Arijaparijészana Szutta [60]: A Nagy Keresés. Buddha elbeszélése a világi élettel való szakításról, a keresésről és a Megvilágosodás eléréséről.
27) Csullahatthipadópama Szutta [61]: Az elefántnyom Szutta. Hosszabb változat. A szerzetesek kiképzéséről.
28) Maháhatthipadópama Szutta [62]: Az elefántnyom Szutta. Rövidebb változat. A Négy Nemes Igazságról.
29) Mahászárópama Szutta [63]: A vagyonszerzés, dicsőség és hírnév veszélyei. A hagyomány szerint Dévadattának a Rendből való távozásakor hangzott el.
30) Csullaszárópama Szutta [64]: Az előző Szutta további kifejtése. A Dhamma lényegének elérése.
[« tartalom ]
4. Mahájamaka Vagga
31) Csúllagószinga Szutta [65]: Buddha és három szerzetes párbeszéde, akik a harmonikus együttélésről beszélnek, melynek elérését a Buddhának köszönhetik.
32) Mahágószinga Szutta [66]: Hat szerzetes párbeszéde a szerzetesről, akinek jelenléte gyönyörűvé varázsolja az erdőt.
33) Mahágópálaka Szutta [67]: Egy gulyás és egy szerzetes tizenegy jó tulajdonsága.
34) Csullagópálaka Szutta [68]: Hasonlat a folyón átkelő ostoba és bölcs pásztorról.
35) Csullaszaccsaka Szutta [69]: Buddha és a vitázó Szaccsakka párbeszéde az öt összetevő természetéről és egyéb témákról.
36) Mahászaccsaka Szutta [70]: A Buddha aszketikus életének és Megvilágosodásának története, a helyes meditációról szóló útmutatásokkal.
37) Csullatanhászankhja Szutta [71]: Szakka a sóvárgástól való megszabadulásról kérdezi Buddhát, majd elismétli annak válaszát Moggallánának.
38) Mahátanászankhja Szutta [72]: Egy szerzetes helytelen nézetének cáfolata, aki úgy tartja, hogy a tudat az, ami vándorol.
39) Mahá-asszapura Szutta [73]: Beszéd Asszapurában az aszkéta kötelességeiről. Hosszabb változat.
40) Csulla-asszapura Szutta [74]: Az előző Szutta rövidebb változata.
[« tartalom ]
5. Csullajamaka Vagga
41) Szálléjjaka Szutta [75]: Beszéd a szálabeli papokhoz arról, hogy miért jutnak egyesek a mennybe, míg mások a pokolba.
42) Véranydzsaka Szutta [76]: Az előző beszéd ismétlése a véranyadzsabéli családos emberekhez.
43) Mahávédalla Szutta [77]: Száriputra lélektani tartalmú beszéde Mahákótthitához.
44) Csullavédalla Szutta [78]: Dhammadinná apáca lélektani tartalmú beszéde egy Virákha nevű világi hívőhöz.
45) Csulladhammaszamádána Szutta [79]: A jó és rossz tettek következményei. Rövidebb változat.
46) Mahádhammaszamádána Szutta [80]: Az előző Szutta hosszabb változata.
47) Vimamszaka Szutta [81]: A tanítás vizsgálatának helyes módjai.
48) Kószambija Szutta [82]: Beszéd a kószambibéli szerzetesekhez a veszekedés ártalmas voltáról.
49) Brahmanimantanika Szutta [83]: Buddha megtéríti Baka papot a maradandóság eszméjének eretnekségétől.
50) Márataddzsanija Szutta [84]: Móggallána intelme Márához.
[« tartalom ]
6. Dzsahapati Vagga
51) Kandaraka Szutta [85]: Beszéd a személyiség négy fajtájáról; a felszabadulás felé vivő lépések.
52) Atthakanágara Szutta [86]: Ánanda beszéde a Nibbána eléréséhez vezető utakról.
53) Székha Szutta [87]: Buddha új gyülekezőhelyet nyit Kapilavatthunál. Ánanda beszéde a tanítványok képzéséről.
54) Pótalija Szutta [88]: Buddha megmagyarázza Pótalijának a világról való lemondás igazi jelentőségét.
55) Dzsívaka Szutta [89]: Buddha beszéde a húsevés etikájáról.
56) Upáli Szutta [90]: A dzsaina Upáli megtérése.
57) Kukhuravatika Szutta [91]: Buddha és két aszkéta párbeszéde a Kammáról.
58) Abhajarádzsakumára Szutta [92]: A dzsaina Nátaputta elküldi Abhaja herceget Buddhához, hogy annál Dévadatta kárhoztatásáról kérdezősködjön.
59) Bahuvédaníja Szutta [93]: Az érzelmek különféle osztályozása és az örömök fokozatai.
60) Apannaka Szutta [94]: A Bizonyosság Tanítása a különféle eretnekségekkel szemben.
[« tartalom ]
7. Bhikkhu Vagga
61) Ambalatthiká Szutta [95]: Buddha a hamisságokról oktatja Ráhulát.
62) Maháráhulóváda Szutta [96]: Ráhula oktatásban részesül a hamisságokról, amiben a légzés feletti éberség hangsúlyos szerepet kap.
63) Csullamálunkja Szutta [97]: Annak okáról, hogy Buddha miért nem felel bizonyos fajta spekulatív kérdésekre.
64) Mahámálunkja Szutta [98]: Az öt kisebb béklyóról.
65) Bhaddáli Szutta [99]: Bhaddáli vallomása és Buddha tanácsa.
66) Latukikópama Szutta [100]: Felhívás a világ megtagadására.
67) Csátumá Szutta [101]: Intelem a féktelen csátumái szerzetesekhez.
68) Nalakapána Szutta [102]: Buddha kérdéseket intéz Anuruddhához a Dhamma bizonyos tételeit illetően.
69) Gulisszáni Szutta [103]: Szabályok azoknak, akik Gulisszánihoz hasonlóan az erdőben élnek.
70) Kítágiri Szutta [104]: A szerzetesek különféle rendjei által követendő magatartásforma.
[« tartalom ]
8. Paribbádzsaka Vagga
71) Téviddzsavaccshagótta Szutta [105]: Budha látogatást tesz az aszkéta Vaccshagótánál, és kijelenti magáról, hogy téviddzsa (a háromrétű tudás birtokosa), mivel emlékszik előző testetöltéseire, emberfeletti rálátással bír a dolgokra, és ismeri a romlottságok (ászava) megszüntetésének módját.
72) Aggivaccshagóta Szutta [106]: A világra vonatkozó nézetek kialakításának veszélye.
73) Mahávaccshagóta Szutta [107]: Vaccshagótához intézett további magyarázatok a világi tanítványok és szerzetesek életmódjáról.
74) Díghanakha Szutta [108]: Buddha megcáfolja Díghanakha aszkéta nézeteit. Száriputta arahattá válik.
75) Mágandija Szutta [109]: Buddha beszéde az érzékszervi világ megtagadásáról, és az érzéki vágyakról való lemondásról.
76) Szandaka Szutta [110]: Ánanda elutasítja Szandaka aszkéta hamis nézeteit.
77) Mahászakuludáji Szutta [111]: A Buddhának kijáró tisztelet öt oka.
78) Szamanamandiká Szutta [112]: A tökéletes erény jellemzői.
79) Csúllaszakuludáji Szutta [113]: Nátaputáról, a dzsainák vezetőjéről. Az igazi boldogság útja.
80) Vékhanassza Szutta [114]: A 79. Szutta egy részének ismétlése, kiegészítve az öt érzékről szóló értekezéssel.
[« tartalom ]
9. Rádzsa Vagga
81) Ghatíkára Szutta [115]: Buddha elmeséli Ánandának egy előző testetöltésének, Dzsótipálának történetét.
82) Ratthapála Szutta [116]: Ratthapála története, akit a szülei hiába próbáltak lebeszélni a Rendbe való belépésről.
83) Makhádéva Szutta [117]: Buddha egy előző testetöltésének, Makhádéva királynak története.
84) Madhura Szutta [118]: Kaccsána beszéde Avantiputta királyhoz a varna igazi mibenlétéről. A beszéd Buddha halálát követően hangzik el.
85) Bódhirádzsakumára Szutta [119]: Buddha a világi élettel való szakításról és a Megvilágosodásról beszél, mint a 26. és 36. Szuttában.
86) Angulimála Szutta [120]: Angulimála rabló megtérése.
87) Pijadzsátika Szutta [121]: Buddha beszéde egy fiát gyászoló apához, és a beszéd feletti eszmecsere Paszénadi király és felesége között.
88) Báhitiká Szutta [122]: Ánanda megválaszolja Paszénadi életmódra vonatkozó kérését, aki egy külországbeli ruhaanyaggal ajándékozza meg őt.
89) Dhammacsétija Szutta [123]: Paszénadi látogatást tesz Buddhánál, és a szent életvitelt magasztalja.
90) Kannakatthala Szutta [124]: Buddha és Paszénadi párbeszéde a varnáról, az istenekről és a Brahmáról.
[« tartalom ]
10. Bráhmana Vagga
91) Brahmáju Szutta [125]: A Kiváló Ember 32 ismertetőjegye; Buddha mindennapos teendői; Brahmájuna pap megtérése.
92) Széla Szutta [126]: Széla pap felismeri a Buddhák 32 ismertetőjegyét és megtér (a Szutta Nipáta 3:7 története ugyanerre az eseményre utal).
93) Asszalájana Szutta [127]: Asszalájana pap a varnáról beszélget Buddhával. Ebben a Szuttában Buddha tanításának lényegét találhatjuk a varnáról.
94) Ghótamukha Szutta [128]: Ghótamukha pap a lemondó élet előnyeiről kérdezi Udéna szerzetest, és egy gyülekezőcsarnokot építtet a Szanghának.
95) Csankí Szutta [129]: Párbeszéd a papok tanításairól és az útról, ami Buddha szerint a végső igazsághoz vezet.
96) Észukárí Szutta [130]: Párbeszéd a varnáról és annak szerepéről.
97) Dhánanydszáni Szutta [131]: Száriputta figyelmezteti Dhánanydzsáni papot, hogy a családi kötelezettségek nem szolgálhatnak ürügyül vétkes tettekre.
98) Vászéttha Szutta [132]: Verses párbeszéd az igaz pap természetéről (a Szutta Nipáta 3:9 megismétli ezt).
99) Szubbha Szutta [133]: Arról, hogy alapítsunk-e családot, vagy inkább hagyjunk fel a világi élettel.
100) Szangárava Szutta [134]: A pap származású nő, aki elfogadta a Dhammát. Párbeszéd a szent életvezetésről. A 26. és 36. Szutta részbeni ismétlése.
[« tartalom ]
11. Dévadaha Vagga
101) Dévadaha Szutta [135]: Buddha beszéde a célnak még ezen életben történő eléréséről.
102) Panycsattaja Szutta [136]: Öt elmélet a lélekről és arról, hogy a megszabadulás (Nibbána) ezek egyikánek sincs alávetve.
103) Kinti Szutta [137]: Szabályok azon szerzetesekre vonatkozóan, akik vitatkoznak és vétket követnek el.
104) Számagáma Szutta [138]: Buddha Nátaputta halála után tartott beszéde a civódásról és az egyetértésről.
105) Szunakkhatta Szutta [139]: Példabeszéd a sóvárgás nyilának kitépéséről.
106) Ánanydzsaszappája Szutta [140]: Meditáció a szenvtelenség, a tudás és az igazi megszabadulás felett.
107) Ganakamóggallána Szutta [141]: Ganakamóggallához intézett beszéd a tanítványok kiképzéséről.
108) Gópakamóggallána Szutta [142]: Buddha halála után Ánanda elmagyarázza Vasszakárának, hogy egyetlen vezetőjük a Dhamma lehet.
109) Mahápunnama Szutta [143]: Buddha válasza egy szerzetesnek a khandhak-ról.
110) Csullapunnama Szutta [144]: Beszéd a jó és rossz emberről.
[« tartalom ]
12. Anupada Vagga
111) Anupada Szutta [145]: Buddha dicsőíti Száriputtát és annak lélekismeretét.
112) Cshabbiszódhana Szutta [146]: A kérdések, amiket fel kell tenni a szerzetesnek, ha kijelenti, hogy elérte az arahatságot.
113) Szappurisza Szutta [147]: A szerzetes jó és rossz tulajdonságairól.
114) Szévitabbászévitabba Szutta [148]: Száriputta kifejti a szent életvitel helyes módját.
115) Bahudhátuka Szutta [149]: Buddha és Ánanda egy párbeszédében előforduló elemek és szabályok listája.
116) Iszigili Szutta [150]: Buddha beszéde a paccsékabuddhákról.
117) Mahácsattáríszaka Szutta [151]: A Nemes Nyolcrétű Ösvény kifejtése.
118) Ánápánaszati Szutta [152]: A légzés feletti tudatosság.
119) Kájagatászati Szutta [153]: A test feletti meditáció.
120) Szankháruppatti Szutta [154]: Az öt tulajdonság kifejlődése képessé teszi a szerzetest, hogy következő testetöltésének feltételeit meghatározza.
[« tartalom ]
13. Szunnyata Vagga
121) Csullaszunnyata Szutta [155]: Az üresség feletti meditáció.
122) Mahászunnyata Szutta [156]: Ánandának adott útmutatások az üresség feletti meditáció gyakorlásához.
123) Accsharijabbutadhamma Szutta [157]: Egy bódhiszattva csodálatos élete. A Dígha Nikája 14. Szuttájának részbeni ismétlése, ám ezúttal a Buddhára vonatkozóan.
124) Bakkula Szutta [158]: Bakkula megtéríti barátját, Acselakasszapát.
125) Dantabhúmi Szutta [159]: Buddha az elefántidomítás példáján keresztül mutatja be, hogy miképpen okítsa egyik a másikat a Dhammáról.
126) Bhúmidzsa Szutta [160]: Bhúmidzsa megválaszolja Dzsajaszéna herceg kérdéseit.
127) Anuruddha Szutta [161]: Anuruddha az elme felszabadításáról beszél Panycsakanga családapának.
128) Upakkilésza Szutta [162]: Buddha megbékíti egymással a kószambibéli szerzeteseket, és beszédet tart a helyes meditációról.
129) Bálapandita Szutta [163]: A halál után learatott jutalmakról és büntetésekről.
130) Dévadúta Szutta [164]: Azok sorsáról, akik semmibe veszik a halál hírnökeit.
[« tartalom ]
14. Vibhanga Vagga
131) Bhanddékaratta Szutta [165]: Négy versszakos költemény a törekvésről szóló magyarázattal.
132) Ánandabhadékaratta Szutta [166]: Ánanda magyarázata a 131. Szutta verséhez.
133) Mahákaccsánabhaddékratta Szutta [167]: Mahákaccsána magyarázata a 131. Szutta verséhez.
134) Lómaszakangíjabhaddékratta Szutta [168]: Buddha kifejti a 131. Szutta versét Lómaszakangijának.
135) Csullakammavibhanga Szutta [169]: Buddha magyarázata a különféle kammák különböző következményeiről.
136) Mahákammavibhanga Szutta [170]: Buddha megcáfolja azokat, akik tagadják a kamma működését.
137) Szalájatanavibhanga Szutta [171]: A hat érzék vizsgálata.
138) Uddészavibhanga Szutta [172]: Mahákaccsana hosszadalmas fejetegetése a tudatosság egy formájáról.
139) Aranavibhanga Szutta [173]: A két szélsőség közötti középút, és az egymással szembenálló folyamatok, amelyek összetűzéshez és egymás kioltásához vezetnek.
140) Dhátuvibhanga Szutta [174]: Pukkuszáti törtéténete,
aki a tanítást hallgatva felismeri a Mestert. Az elemek vizsgálata.
141) Szaccsavibhanga Szutta [175]: A Négy Nemes Igazság,
Száriputta magyarázataival.
142) Dakkhinavibhanga Szutta [176]: Ajándékok és
ajándékozók.
[« tartalom ]
15. Szalájatana Vagga
143) Aháthapindikóváda Szutta [177]: Anáthapindika
halála, megszületése a Tuszita mennyben, és a Buddha előtti megjelenése.
144) Cshannóváda Szutta [178]: A théra Cshanna története,
akit bár betegsége alatt Száriputta oktatott, ám végül mégis öngyilkos
lett.
145) Punnóváda Szutta [179]: Buddha a szenvedések
és örömök eltűrésére oktatja Punnát.
146) Nandakóváda Szutta [180]: Nandaka az állandóságról
kérdezi ki Mahápadzsapatit és további 500 szerzetest.
147) Csullaráhulóváda Szutta [181]: Buddha elvonul
Ráhulával az erdőbe, és az állandótlanságról kérdezi őt. A beszélgetést
az odasereglő istenek is hallgatják.
148) Cshacshakka Szutta [182]: A hat érzék hat csoportja.
149) Mahászalájatanika Szutta [183]: Az érzékek helyes
ismerete.
150) Nagaravindéjja Szutta [184]: Buddha útmutatásai
azokról az aszkétákról és papokról, akik tiszteletet érdemelnek.
151) Pindapátapáriszuddhi Szutta [185]: Száriputtának
adott útmutatások egy tanítvány kiképzéséről.
152) Indrijabhávaná Szutta [186]: Buddha elutasítja
Párászaríja pap tanítását az érzékek megfékezéséről, és kifejti saját
módszerét.
[« tartalom ]
III. Szamjutta Nikája
A Szamjuttanikăya csoportok szerint rendszerezett gyűjtemény. Az összesen 2889 szuttát 56 csoportba osztották. Nyilván minden csoport a buddhista tan egy-egy meghatározott pontját volt hivatott tartalmazni, de ez az elv nem érvényesült konzekvensen. Filozófiatörténeti szempontból nagy jelentősége van a Nidănasuttának (12), amelyben az ismert paticcasamuppada (oksági láncolat) formulája található. Néha a csoportokat a beszélő személye alapján rendezték, így pl. a 16-osban Kassapa, a 28-asban Săriputta alakja szerepel. A meditációról és az elmélyedésről a 34-es szutta (Samădhi) tanít. Sakka istenség (aki nem más, mint a Veda hősies Indrája) Buddha alázatos tisztelője lesz (11) - micsoda pofon ez a brahmanista mitológiának! A buddhista tan megértéséhez elsődleges és alapvető fontosságú az 56-os szutta, amely a Négy Nemes Igazságot írja le. Ennek a szuttának a 11-es része arról szól, hogy hogyan forgatta meg Buddha a ‘Tan Kerekét’ (Dhammacakkappavattanasutta), s ez tartalmazza a Benáreszi Beszédet, amellyel Buddha először lépett nyilvánosság elé. Sajnos a Samyuttanikăyában sok a felesleges ismétlés és a fárasztó monotónia. Ezek a darabok azonban formájuk miatt érdemesek a kiemelésre, mivel ezeket próza és vers keverékük miatt balladának tekinthetjük. Ide tartoznak azok a csoportok is, amelyek Măráról (a kísértőről) és az apácákról szólnak; ezek többsége esztétikailag magas színvonalú. Az 1-11 csoportok sok verset tartalmaznak, itt olyasféle talányos beszélgetések is találhatók, amelyek már a Taittiriya-Samhitából ismertek.
- Klaus Mylius -
A Szutták "csoportosított" vagy "egymáshoz kapcsolódó" gyűjteménye, amely éppúgy magába foglalja a tanítás egy-egy adott tantételét,
mint bizonyos személyek történeteit. A gyűjteményben szereplő 2889 Szuttát
5 Vaggára és azon belül 56 Szamjuttára osztották fel.
1. Szagátha Vagga
1) Dévata Szamjutta [187]: Az istenek kérdései.
2) Dévaputta Szamjutta [188]: Az istenek fiainak
kérdései.
3) Kószala Szamjutta [189]: A kószabéli Paszénadi
király legendája.
4) Mára Szamjutta [190]: Mára ármánykodásai Buddha
és tanítványai ellen.
5) Bhikkhuní Szamjutta [191]: Mára sikertelen csábítása
és szóváltása az apácákkal.
6) Brahmá Szamjutta [192]: Brahmá Szahampati arra
kéri a Buddhát, hogy hírdesse a Dhammát a világban.
7) Bráhmana Szamjutta [193]: Bháradvádzsa pap szellemi
összecsapása a Buddhával, majd megtérése.
8) Vangísza Szamjutta [194]: Vangisza, a szerzetesek
legkíválóbb költője a sóvárgás végső megszűntetéséről beszél.
9) Vana Szamjutta [195]: Erdei istenek a helyes útra
vezérlik a fejletlen szerzeteseket.
10) Jakkha Szamjutta [196]: Démonok harca Buddhával
és az apácákkal.
11) Szakka Szamjutta [197]: Buddha felsorolja Szakkának,
az istenek urának tulajdonságait.
[« tartalom ]
2. Nidána Vagga
12) Nidána Szamjutta [198]: A függő keletkezés (patticcsa-szamuppáda)
tanának magyarázata.
13) Abhiszamaja Szamjutta [199]: Buzdítás a Dhamma
megértésére.
14) Dhátu Szamjutta [200]: A fizikai, a lelki és
az elvont elemek leírása.
15) Anamatagga Szamjutta [201]: A szamszára
kiszámíthatatlan kezdete.
16) Kasszapa Szamjutta [202]: Kasszapa buzdító beszéde.
17) Lábhaszakkára Szamjutta [203]: Szerzés, kedvezés
és hízelgés.
18) Ráhula Szamjutta [204]: Ráhula oktatása.
19) Lakkhana Szamjutta [205]: Lakkhana kérdései a
szellemekről (péták).
20) Ópamma Szamjutta [206]: Hasonlatok a Dhamma egyes
tantételeinek szemléltetésére.
21) Bhikkhu Szamjutta [207]: Buddha és Móggallána
intelmei a szerzetesekhez.
[« tartalom ]
3. Khandha Vagga
22) Khandha Szamjutta [208]: A személyiséget alkotó
fizikai és lelki összetevők.
23) Rádha Szamjutta [209]: Rádha kérdései.
24) Ditthi Szamjutta [210]: Az összetevőkhöz való
ragaszkodásból fakadó téves nézetek.
25) Ókkantika Szamjutta [211]: Az ösvényre lépés
a bizalom (szaddhá) és a bölcsesség (pannyá) erejével.
26) Uppáda Szamjutta [212]: Az összetevők felbukkanása
dukkhához vezet.
27) Kilésza Szamjutta [213]: A hatrétű érzékelési
alapból és az érzéki tudatosságból fakadó tisztátalanságok.
28) Száriputta Szamjutta [214]: Száriputta megválaszolja
Ánanda kérdését az érzékek lecsendesítéséről.
29) Nága Szamjutta [215]: A négyféle nága
vagy kígyó felsorolása.
30) Szupanna Szamjutta [216]: A négyféle garuda
vagy varázserejű madár felsorolása.
31) Gandhabbakája Szamjutta [217]: A gandhabbák
vagy mennyei zenészek leírása.
32) Valáhaka Szamjutta [218]: A felhő-szellemek leírása.
33) Vaccshagótta Szamjutta [219]: Vaccshagótta metafizikai
kérdései.
34) Szamádhi Szamjutta [220]: A dzshánák (meditatív
elmélyedések) gyakorlóinak négy fajtája.
[« tartalom ]
4. Szalájatana Vagga
35) Szalájatana Szamjutta [221]: A hatrétű érzékelési
alap, és a hozzá való helyes viszonyulás.
36) Védaná Szamjutta [222]: Az érzés három fajtája,
és a hozzájuk való helyes viszonyulás.
37) Mátugáma Szamjutta [223]: A nő sorsa tulajdonságai
szerint.
38) Dzsambukhádaka Szamjutta [224]: A vándor Dzsambukhádaka
kérdései Száriputtához.
39) Számandaka Szamjutta [225]: A vándor Számandaka
kérdései Száriputtához.
40) Móggallána Szamjutta [226]: Mógallána elmagyarázza
a dzshánákat a szerzeteseknek.
41) Csitta Szamjutta [227]: Az érzékek és az érzékelés
tárgyai valójában nem gonoszak, csak az érzékelés folyamán keletkező
helytelen vágyak azok.
42) Gámani Szamjutta [228]: A "haragos"
és a "kedves" meghatározásai.
43) Aszankhata Szamjutta [229]: A feltételekhez nem
kötött Nibbána.
44) Avjákata Szamjutta [230]: Paszénadi király elméleti
kérdései Khémához, Anuruddhához, Száriputtához és Mógallánához.
[« tartalom ]
5. Mahá Vagga
45) Magga Szamjutta [231]: A Nemes Nyolcrétű ösvény.
46) Bóddzshanga Szamjutta [232]: A megvilágosodás
hét tényezője: éberség, kutatás, tetterő, boldogság, lecsendesülés,
összpontosítás, egykedvesűség.
47) Szatipatthána Szamjutta [233]: Az éberség négy
alapja.
48) Indrija Szamjutta [234]: Az öt képesség: magabiztosság,
tetterő, éberség, összpontosítás, bölcsesség.
49) Szammappadhána Szamjutta [235]: A négy helyes
erőfeszítés.
50) Bala Szamjutta [236]: Az öt erő: lásd az öt képességet
a 48. Szuttában.
51) Iddhipáda Szamjutta [237]: A négy fizikai erő:
akarat, tetterő, gondolkodás, kutatás.
52) Anuruddha Szamjutta [238]: Anuruddha éberség
által elért emberfeletti erői.
53) Dzshána Szamjutta [239]: A négy Dzshána.
54) Ánápána Szamjutta [240]: A lélegzet feletti éberség.
55) Szótápatti Szamjutta [241]: A folyóba-lépők leírása.
56) Szaccsa Szamjutta [242]: A Négy Nemes Igazság.
[« tartalom ]
IV. Anguttara Nikája
Az Anguttaranikăja különös felosztási elvet követ. Ebben a gyűjteményben ugyanis a darabokat mindig a bennük domináló szám szerint rendszerezték. A szutták száma attól függ, hogy hol választják el. Ez alapján 2308 és 2363 között van a számuk. Ez a szövegmennyiség 11 nagy szakaszból áll, ezeket Nipătának hívják. Az első nipátában olyan fogalmak, dolgok, okok, motívumok stb. fordulnak elő, amelyek egyetlen egyszer léteznek; a másodikban olyanok, amelyek kétszer léteznek és így tovább. A hármas csoportban például a következő témák szerepelnek: a gondolatból, szóból és tettből álló háromság; a szerzetesek három fajtája; az istenek három hírnöke (vagyis az öregség, a betegség és a halál); annak három oka, amiért a halál uralmában tartja a világot; a három körülmény, amelyek az asszonyokat romlásba viszik és így tovább. Ezeket a szövegeket gyakran tarkítják mondások. Az Anguttaranikăyában sok olyan állítás van, amelyek párhuzamban állnak a Suttapitaka már tárgyalt részeivel. Gyakran az Anguttaranikăya vette át ezeket, úgyhogy ezek a párhuzamok semmilyen segítséget nem jelentenek a gyűjtemény korának megállapításánál. Ez a gyűjtemény tehát meglehetősen későn keletkezett. Ezt abból lehet megállapítani, hogy Buddhának már isteni tévedhetetlenséget tulajdonít. Mivel az eddig tárgyalt Nikăyák viszonylag szoros rokonságban állnak egymással, de az ötödiktől tartalmilag mégis különböznek, tegyünk még néhány összefoglaló megjegyzést az első négyről.
Mindenekelőtt ki kell emelnünk, hogy a tartalmuk a téma és a megfogalmazás alapján messzemenően összhangban vannak. Más szavakkal sok szutta (az ötödiktől eltekintve) bármelyik Nikăyában állhatna. A ránk hagyományozott felosztási elvek tehát túlnyomórészt csak formai kritériumokra vonatkoznak. Ezérte a Nikăyák kronológiai szempontból is alig különböznek. A legrégebbi, a Buddhához magához legközelebb vivő tanítás szétszórtan található meg a Nikăyákban és nem egy Nikăyában koncentrálódik. Az akkoriban újnak számító érvelés módja, a magyarázat jellege fő vonalaiban és árnyalataiban is mindenütt ugyanaz. A nyelvezet - eltekintve a monoton részektől, amelyeknek a pszichológiai hatását némelyek alábecsülték - szemléletes és tele ven hasonlatokkal. Az egyik leggyakoribb fogalom, amely a buddhista irodalomban mindenütt visszatér, a szomjjal teli vágyakozás. A jelenlét szomjazása, a létesülés szomjazása és a szaporodás szomjazása az oka a létesülés, az elmúlás és így a szenvedés állandóan megújuló körforgásának. ézenkívül viszont az első négy Nikăyában találjuk a speciális buddhista terminológia alapfogalmait.
- Klaus Mylius -
Az Anguttara Nikája felosztása pusztán számszerűségen alapul. A 11
csoport (Nipáta), melyekből összetevődik, emelkedő sorrendben
tárgyalja az egyes tételeket. Így az első csoportban az egy tagból állók,
a másodikban a kettőből, és így tovább egészen a tizenegyedikig, amelybe
a 11 tagból állók tételek lettek összegyűjtve. Mindegyik Nipáta-t
Vaggák-ra osztották. Az egyes vaggák 10 vagy annál
több Szuttát tartalmaznak, a teljes gyűjtemény összesen 2308 Szuttából
áll.
1. Ékaka Nipáta [243]: Az elme lehet: öszpontosított
és szétszórt, képzett és képzetlen, művelt és műveletlen. Az erőfeszítés,
szorgalom; Buddha, Száriputta, Móggallána, Mahákasszapa. A nézetek:
helyes és téves. Az összpontosítás: helyes és hibás.
[« tartalom ]
2. Duka Nipáta [244]: A két fajta kamma, (a jó és
a rossz eredetének okai) még ezen életben meghozza gyümölcsét vagy újra
testetöltéshez vezet. Remények és vágyak, szerzés és hosszúéletűség.
A kétféle ajándék: anyagi jellegű vagy Dhamma természetű. A szerzetesek
kétféle gyülekezete: azoké, akik felismerték a Négy Nemes Igazságot
és azoké, akik nem - azoké, akik harmóniába élnek és azoké akik nem.
[« tartalom ]
3. Tika Nipáta [245]: A három vétség: a test, a beszéd
és az elme vétségei. Három dicséretes cselekedet: nagylelkűség, lemondás,
a szülőkről való gondoskodás. Erőfeszítések: a még fel nem támadt gonosz
állapotok növekedésének ellenőrzésére, a még fel nem támadt kedvező
állapotok kifejlesztésére, és a feltámadt gonosz állapotok megszüntetésére.
Eretnek nézetek: miszerint a kellemes, a fájdalmas és a se-nem-kellemes-se-nem-fájdalmas
tapasztalatok, előző cselekedetek eredményeként támadnak, az hogy ezek
a tapasztalatok gondviselésszerűek, és az, hogy nem okság révén keletkeznek.
[« tartalom ]
4. Csatukka Nipáta [246]: A fegyelmezetlen személyek
híján vannak a fegyelemnek, összpontosításnak, belátásnak és felszabadulásnak.
A tudatlan vétségeket követ el: dicsőíti a méltatlant, gyalázza a tiszteletreméltót,
örül mikor nincs helye az örömnek, és nem örül mikor oka lenne rá. A
négyféle ember: nem bölcs és nem jámbor ; nem bölcs, de jámbor ; bölcs,
de nem jámbor ; bölcs és jámbor. A szerzetesnek meg kell elégednie a
rendelkezésére álló öltözettel, alamizsnával, szállással és gyógyszerrel.
A boldogság négy fajtája: megfelelő környezetben élni, egy kiváló emberrel
kapcsolatban lenni, az önmegvalósítást gyakorolni és a múltban felhalmozott
erényeket élvezni. A négy "mennyei szállás": szeretetteljes
együttérzés, részvét, közös öröm és egykedvűség. A négy tulajdonság,
melyek megóvják a szerzetest a botlástól: a szíla-k megtartása,
az érzékek kapuinak ellenőrzése, mértékletesség az evésben és a szüntelen
éberség. Az összpontosítás négy útja: hogy boldoggá tegyük életünket,
hogy tudásra és belátásra tegyünk szert, hogy éberségre és higgadtságra
jussunk, és hogy a tisztátalanságokat legyőzzük. A négy személy, akik
a gyűlöletet, a nyereségvágyat és a képmutatást táplálják magukban,
és inkább a Dhammától távol álló embereket tisztelik. A négy hibás nézet:
ha valaki állandóságot képzel állandótlanság, fájdalmat az öröm, ént
az éntelenség, és tisztaságot a tisztátalanság helyébe. Az aszkéták
és a Brahminok négy vétsége: szeszesitalok fogyasztása, az érzéki örömöknek
hódolás, pénz elfogadása, erkölcstelen módon biztosított megélhetés.
Az erényt teremtő boldogság négy mezeje: helyes hit a Buddhában, mint
tökéletesen megvilágosodottban, a Dhammában, mint kellően hirdetettben,
a Szanghában, mint jól megalapozottban és a tanítványokban, mint a tisztátalanságoktól
mentesekben. Az együttélés négy módja: a hitvány a hitvánnyal, a hitvány
a jóval, a jó a hitvánnyal, és a jó a jóval. Az ételadomány az adományozottnak
hosszú életet, szépséget, boldogságot és fizikai erőt biztosít. A világi
jólét négy feltétele: állhatatos erőfeszítés, a javak védelme, jó barátság
és kiegyensúlyozott életmód. A szellemi jólét négy feltétele: magabiztosság,
erkölcs, jótékonyság és bölcsesség. A kígyószellemek négy családja,
melyekre ki kell terjesztenünk a szeretetteljes együttérzésünket. A
négy helyes erőfeszítés. A négy elgondolhatatlan. A Buddha szférái;
a dzshánák; kamma és következmény; a világ eredetéről szóló tűnődések.
A négy zarándoklat: Buddha szülőhelyére, Megvilágosodásának, Első Beszédének
és halálának színhelyére. A négy fajta áldásos és nem áldásos beszéd:
igazmondás és hazugság, nem-rágalmazó és rágalmazó, kedves és nyers,
megfontolt és léha. A négy lényegi tulajdonság: moralitás, összeszedettség,
bölcseség és szabadság. A négy képesség: magabiztosság, tetterő, éberség,
összeszedettség. A négy elem. A négy személy, akik méltóak az emlékműre:
a Buddha, a paccsékabuddhák, az arahatok, és a világkirályok. A szerzetes
ne vonuljon el az erdőbe, ha érzéki vágyai vannak, rosszindulat emészti,
irigy, vagy nincs józan eszénél.
[« tartalom ]
5. Panycsaka Nipáta [247]: A tanítvány öt nemes tulajdonsága:
tiszteletadás, mértéktelenség, az avatatlan cselekvéstől való tartozkodás,
tetterő és bölcsesség. Az öt szellemi akadály: érzéki vágy, rosszakarat,
tunyaság, nyugtalanság és aggodalom, kétkedések. A meditáció öt tárgya:
tisztátalanság, éntelenség, halál, étel iránti ellenszenv, a világ örömtelensége.
Az öt gonosz tulajdonság: a szenvedélyek rabjának lenni, gyűlölködni,
káprázatban lenni, kételkedni, rosszindulattal bírni. Az öt jó tett:
a test, a beszéd és elme szeretetteljes cselekedetei, az erények megtartása,
a helyes nézetek megőrzése.
[« tartalom ]
6. Cshakka Nipáta [248]: A szerzetes hatrétű kötelességéről:
tartózkodás a nyugtalanságot keltő cselekvéstől, vitáktól, alvástól
és társaságtól, a szerénység, valamint a bölcsek társaságának keresése.
[« tartalom ]
7. Szattaka Nipáta [249]: A gazdagság hét fajtája:
tiszteletadás, helyes magatartás, mértékletesség, az avatatlan tettektől
való tartózkodás, tanulás, lemondás, bölcsesség. A ragaszkodás hét fajtája:
előnyök keresése, gyűlölködés, hamis biztonságérzet, kétség, gőg, világi
lét, tudatlanság.
[« tartalom ]
8. Atthaka Nipáta [250]: Az éberség, az adakozás,
a földrengés 8 oka.
[« tartalom ]
9. Navaka Nipáta [251]: A 9 féle elmélkedés tárgya:
tisztáltalanság, halál, étel iránti ellenszenv, világ iránti közöny,
állandótlanság, az állandótlanságból fakadó szenvedés, éntelenség, lemondás,
egykedvűség. A kilencféle ember: aki a Nibbána felé vivő utat járja,
s közben a világi emberekkel együtt élvezi a "gyümölcsöket",
és így tovább.
[« tartalom ]
10. Daszaka Nipáta [252]: A 10 fajta elmélkedés tárgya:
állandótlanság, éntelenség, halál, étel iránti ellenszenv, világ iránti
közöny, a csont, a bomló test négy állapot, úgy mint a féregrágta, a
rothadástól fekete, a rohadástól széteső, püffedt. A megtisztulás 10
fajtája: helyes tudás által, a helyes felszabadulás révén, a Nemes Nyolcrétű
Ösvény lépcsői által.
[« tartalom ]
11. Ékadaszaka Nipáta [253]: A boldogságnak, a Nibbána
útjának, a világi ember és a szerzetes rossz és jó tulajdonságainak
11 fajtája.
[« tartalom ]
V. Khuddaka Nikája
Az ötödik Nikăya a Khuddakanikăja nevet viseli, ami körülbelül annyit jelent: Kis darabok gyűjteménye. Ez az elnevezés nem pontos, mivel a Khuddakanikăyában hosszabb darabok is találhatók. Ezért jobb lenne tanulmányok gyűjteményéről beszélni. A Khuddakanikăya lényegesen eltér a többi Nikăyától. Nem kevesebb mint 15 műből áll, amelyek bár ugyanazt a buddhista alaptendenciát mutatják, de egyébként tartalmukban és különösen formájukban erősen eltérnek egymástól. Emellett azonnal feltűnik, hogy itt a költészet messze nagyobb szerepet játszik, mint a többi Nikăyában, s emiatt értékes és szerves részét képezi az óindiai költészetnek. E gyűjteményben nagy számmal találhatók mondások és költemények, de állat- és tanítómesék is. A Khuddakanikăya szövegének nagy része eredetileg nem a Tipitakához tartozott, hanem ahhoz csak a későbbi szerkesztés folytán csatolták. Ez annak tudható be, hogy a buddhizmus eredetileg lebecsülte a költői műveket, mivel érvényessége valószínűleg csak a régi, egyszerű, díszítés nélküli Buddha-beszédeknek volt. Azt, hogy ez a szerkesztés később történt, az a tény is alátámasztja, hogy Buddha már úgyszólván félistenként szerepel, és hogy a szövegek gyakran dogmatikus ízűek. Ezért néhányan azon a véleményen vannak, hogy a Khuddakanikăyának inkább az Abhidhammapitakához, a "Skolasztika Kánonjához" kellene tartoznia. A Khuddakanikăya egyedi művekből áll, amelyeknek a sorrendjét tradícionálisan szabták meg. Ennek - s erre különösen fel kell hívni a figyelmet - semmi köze a kronológiához.
- Klaus Mylius -
A gyűjtemény a Szutta Pitaka rövidebb műveit tartalmazza. Buddhaghósza
a Rövidebb Beszédek Gyűjteményének nevezi. A nikája láthatóan fokozatosan,
az ősibb nikáják lezárása után alakult ki, s csak később került a kánonba.
Tizenöt fő egységre osztható:
1. Khuddakapátha [254]: "Rövidebb szakaszokból
álló irat."
A gyűjtemény első műve a Khuddakapătha. Ebben főleg olyan részek szerepelnek, amelyeket a növendékeknek kívülről meg kellett tanulniuk. A Khuddakapăthát bizonyos szakaszai alapján imádságos könyvnek is nevezhetnénk. A mű összesen kilenc darabból áll. Ezek közül az első négy önállóan, a többi mint gyűjtemény emelkedik ki. Minden darab viszonylag rövid. Az elsőként említett csoportok közül a negyedik, a növendékek kérdései magaslik ki. Az Anguttaranikăya beosztási elvéhez hasonlóan a kérdések itt is mindig egy, két, három stb. tárgyra vonatkoznak. Az 5-9-ig terjedő részek rövid szutták. A fő törekvés a buddhista etika alaptételeinek közvetítése, pl. az 5-ös, a Mangalaszutta. Mangala alatt az ősi Indiában kedvező előljeleket, valamint olyan tetteket és eseményeket értettek, amelyek a sorsot kedvezően befolyásolják. A Mangalaszuttában fejtegetik, hogy a buddhizmus a vallásos, békét és embertársainkat szerető életvezetést tekinti a legjobb Mangalának. Ez ismét nyilvánvaló célzás a brahmanák ritualizált babonáira. A 7-es halottkultusszal kapcsolatos verseket tartalmaz. A többi szuttában varázsigék és áldások találhatók a mindennapi életben előforduló események orvoslására. Ezek közül sokat használtak tradícionálisan Srí Lankában és a dél-kelet-ázsiai országokban és használnak hagyományosan a mai napig is.
- Klaus Mylius -
Tartalma:
1) Szaranattaja [255]: A buddhisták háromszor-ismételt "Menedék Formulája".
2) Daszaszikkhápada [256]: A számanérák-ra,
növendékekre vonatkozó tíz előírás.
3) Dvattimszákára [257]: A test harminckét
összetevőjének listája.
4) Kumárapanyha [258]: A tanulók tíz kérdéses
katekizmusa.
5) Mangala Szutta [259]: Vers a "legnagyobb
áldások"-ról (mangala).
6) Ratana Szutta [260]: Vers a Három Drágaságról:
Buddha, Dhamma, Szangha.
7) Tirokudda Szutta [261]: Vers a meghalt
hozzátartozók szellemének felajánlott áldozatokról.
8) Nidhikanda Szutta [262]: Vers az igaz
kincsek felhalmozásáról.
9) Méttá Szutta [263]: Vers a szeretetteljes
együttérzésről.
[« tartalom ]
2. Dhammapada [264]: "A Dhamma Útja"
A Khuddakanikăja második műve a Dhammapada. Ez a buddhista irodalom leghíresebb darabja, amely Európában is viszonylag korán ismertté vált. Ha meg akarjuk ismerni a buddhista etika lényegét, ehhez a Dhammapada kínálja a legjobb lehetőséget. A mű verstanilag kötött, 423 verset tartalmaz. Ezeket 26 fejezetre osztották, amelyeket Vaggának hívnak. A versek olyan példabeszédek, amelyek az ősi indiai példabeszéd-költészet legszebb darabjai közé tartoznak. Különösen kifejező a metaforák használata. Figyelemreméltó, hogy a Dhammapadában található példabeszédeknek több mint a fele a Páli Kánon más részeiben is előfordul. Itt a Dhammapada az átvett rész. De nemcsak buddhista példabeszédeket, hanem az Óindiában oly elterjedt brahmanista gnómaköltészet szövegeit is átvették (természetesen megfelelő adaptációban).
- Klaus Mylius -
A
mű nagy részét a legtöbb buddhista fejből tudja. 426 verset tartalmaz
26 Vaggára felosztva.
» A Dhammapada itt olvasható : » Dhammapada ]
[« tartalom ]
3. Udána [265]: "Buddha
mondásainak gyűjteménye"
A Khuddakanikăja harmadik műve az Udăna. A szó eredetileg kilélegzést jelent - ez alatt Buddha ünnepélyes kinyilatkoztatásait értjük. A mű 8, egyenként 10 szuttából álló Vaggát tartalmaz. A szutták rövid prózai elbeszélések; Buddha kinyilatkoztatásai mindig versformában állnak a szutták végén. Az Udăna bizonyos részei nagyon régiek. Néhány vers tehát Buddha környezetében vagy közvetlen tanítványainak körében születhetett. Ez a megállapítás nem mond ellent a fenti kijelentésnek, hogy a Khuddakanikăya teljes szerkesztése későn történt meg. Már többször meg kellett állapítanunk, hogy a Suttapitaka egyes részei igen különböző korból származó darabokat tartalmaznak. Így az Udănában a prózai elbeszélések a versek témájával nincsenek mindig összhangban - a történetek nyilvánvalóan korábbiak és nem mindig szerencsésen fűzték össze őket a versekkel. De a versek tartalmi nívóját és kifejezőerejét nem érik el, kivéve a III.2.-t (Nandavagga), ahol a prózai elbeszélés az értékesebb. Ez Nandáról, Buddha féltestvéréről szól, aki sokáig ragaszkodik a világi élethez, ám sok visszaesés után Buddha végül megtéríti. Már a kortársak számára is az egyik legnehezebben érthető bubbhista kategória volt a nĺrvăna. Ennek definíciójára érdekes információk vannak az Udăna 8-as Vaggájában.
- Klaus Mylius -
A 80 Udána, 8 Vaggára van felosztva. Főként versek,
melyeket a kijelentés körülményeinek ismertetésével egészítettek ki.
1) Bódhi Vagga [266]: Buddha Megvilágosodását
követő események leírása. Tartalmazza a Báhijával folytatott híres párbeszédet,
mely a jelenvalóban megvalósítandó létezést hangsúlyozza.
2) Mucsalinda Vagga [267]: A Vaggát
a Nága (kígyó) királyról nevezték el, aki kiterjesztett csuklyával
adott árnyékot Buddhának.
3) Nanda Vagga [268]: Buddha meggyőzi féltestvérét,
Nandát a világi élet hiábavalóságáról. Majd intelmek a Szanghához.
4) Méghija Vagga [269]: Méghija, Buddha
intelmeit figyelmen kívül hagyva egy mangófa alá vonul, hogy meditációs
gyakorlatait végezze, ám elméjét hamarosan egészségtelen gondolatok
szállják meg. Visszatérve a Buddhához megtudja, hogy egy fejletlen embernek
még öt dologban kell gyakorolnia magát: jó barátság, erkölcs, hasznos
párbeszédek, elhatározás és belátás. Tartalmazza Szundari történeteit
és Száriputtáét, akit megtámad egy szellem (jakkha).
5) Szónathéra Vagga [270]: Tartalmazza Paszénadi
király látogatását a Buddhánál, Szuppabuddhával, a leprással történő
párbeszédet, a Szászana nyolc jellemvonásának leírását, és Szóna szerzetesi
életének első éveit.
6) Dzsaccsandha Vagga [271]: Tartalmazza
Buddha utalását eltávozására, a Paszénadival való párbeszédet, és az
igazság részleges felismerését bemutató történetet a királyról, aki
születésüktől fogva vak embereket kért fel, hogy tapintás útján érzékelve
írják le, hogyan néz ki egy elefánt.
7) Csulla Vagga [272]: Jelentéktelenebb
eseményeket tartalmaz, többnyire egy-egy szerzetes életéből.
8) Pátaligáma Vagga [273]: A híres Nibbána
meghatározást tartalmazza, miszerint az nemszületett, nem kialakuló,
nem teremtett, nem összetett, továbbá Buddha utolsó étkezését, majd
intelmét Ánandához Csunda miatt. Pátaligámánál tett látogatását,ahol
kifejti a tiszta életvezetés öt előnyét, a romlott életvitel öt hátrányával
szemben.
[« tartalom ]
4. Itivuttaka [274]:
A Khuddakanikăja negyedik műve az Itivuttaka. Ez a kifejezés szó szerint "Így-mondta-gyűjteményt" jelent. A mű 112 rövid darabból áll, amelyek lényege mindig Buddha verses kinyilatkoztatásai, melyeket próza kísér. Sok esetben a vers és a próza megfelel egymásnak, illetve értelemszerűen kiegészítik egymást. Ennyiben a viszonyuk hasonlít az Udănához. De míg az utóbbiban a próza általában irodalmi szempontból alárendelt szerepet játszik, az Itivuttakában gyakran meghatározóbb rangú. Sokféleképpen megmutatkozik az, hogy a próza független kiindulópont és hogy a verseket csak később toldották hozzá. A prózának különösen a 27-esben van nagy jelentősége, amely a minden létállapothoz szeretettel való odafordulásról szól. á nyelvezet általában egyszerű. Ez a körülmény, valamint a tartalmi kritériumok arra utalnak, hogy ennek a gyűjteménynek néhány mondása valóban Buddha idejéből származhat. De sok olyan is van, amely csak Buddha után évszázadokkal keletkezhetett.
- Klaus Mylius -
112 rövid, versekkel kísért
Szutta gyűjteménye, 4 Nipátára felosztva. A gyűjtemény a verseket a
bevezető formuláról kapta nevét: iti vuccsati, "megmondatott".
A mű Buddha etikai tanításait tartalmazza.
1) Ékaka Nipáta [275]: Három vaggából
áll. Az elvetendő vágy, rosszakarat, káprázat, harag, rosszindulat,
gőg, tudatlanság, sóvárgás, hitszakadás, hazugság, fösvénység, valamint
az éberség, a bölcs társaságának keresése, egyetértés, lelki béke, boldogság,
szorgalom, nagylelkűség és szeretetteljes együttérzés, mint dicsérendő
dolgok.
2) Duka Nipáta [276]: Két vaggából
áll. Magyarázatok a következő témákhoz: az érzékek kapuinak őrzése,
mértéktartás az evésben, hozzáértő cselekedetek, egészséges szokások
és helyes nézetek, derű és elvonultság, szégyen és rettegés, a Nibbána
két fajtája, és a tetterős, aszketikus életvezetés erényei.
3) Tika Nipáta [277]: Öt Vaggából áll.
A háromrétű dolgok felsorolása: bűnös gyökerek, elemek, érzések, szomjak,
fekélyek. A szerzetesi élet eszményiségét hirdeti.
4) Csatukka Nipáta [278]: A négyrétű dolgok
felsorolása: a szerzetes szükségletei, a Nemes Igazságok és így tovább.
Az irat hangsúlyozza, hogy a szerzetesnek tiszta elmével kell bírnia.
[« tartalom ]
5. Szutta Nipáta [279]: A "Szutták Gyűjteménye".
A Khuddakanikăja ötödik műve, a Szuttanipăta túlnyomórészt metrikus (időmértékes). Ennek öt fejezete van. Ezek közül a következő négy tartozik szorosabban össze: Uragavagga, Cúllavagga, Mahăvagga és Atthakavagga. Ezek összesen 54 költeményt foglalnak magukba. Az ötödik fejezet neve a Părăyanavagga, ez egy hosszabb, önálló költői mű, amely 16 részre tagozódik. A Suttanipăta a buddhizmuson belül nagy tiszteletnek örvend és gyakorta idézik. Különösen a buddhista morál szempontjából fontos forrás. A Suttanipăta jelentős részét nyugodtan tekinthetjük nagyon réginek. Ebből az derül ki, hogy ebben a műben mindenütt parázs vita folyik a brahmanizmus eszméivel és intézményeivel kapcsolatban. Az új tannak meg kellett kérdőjelezni az uralkodó társadalmi, szociális és gondolkozási struktúrát (mindenekelőtt az áldozati rituálékat mint a mágikus világkép kifejeződését, valamint a brahmanák prioritását) ahhoz, hogy meg tudja állni a helyét és érvényre tudjon jutni. Ebben az összefüggésben különösen érdekes a II.7-es (brăhmanadhammikasutta). Ez főleg a brahmanista kultusz "véres" állatáldozatait kritizálja és helyteleníti, és - ami a legérdekesebb - az áldozati kultuszban az elfajzás jelét látja. Ez a bizonyára nagyon korai mű magát nem új tanításnak tekinti, hanem inkább a régi, eredeti, nem elferdített brahmanizmushoz való visszatérésnek. Ezenkívül a brahmanák étkezési szokásait is támadja. Most, a védikus korszak végén és az azt követő időszakban egyre inkább érvényre jut a vegetariánus táplálkozás; a húsfogyasztást a brahmanák mint tisztátalant tiltják. Ezzel a szövegünk elmélyülten foglalkozik és elmagyarázza, hogy az igazi tisztátalanság egészen másutt rejlik: a gyűlöletben, az érzéki vágyakban és így tovább.
A Szuttanipăta tehát saját korszakának tényleges társadalmi helyzetét és konfliktusait tükrözi. Ezt olyan nyíltsággal teszi, hogy néha még a Szangha-eszmét - ami Buddha és a tanítás mellett a buddhizmus harmadik oszlopa - nevetségessé tevő elemek is becsúsznak. A Kasibhăradvăjasuttában (I.4) ugyanis egy brahman kritizálja - ahogy ez akkoriban bizonyára gyakran megesett - a szerzetesek "édes semmittevését" és azt, hogy improduktívan a dolgozó emberek kontóján éltek. Az ismert mondatot, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék, már a Bharadvăjaszutta is tartalmazta. A Szuttanipăta forma szempontjából is érdekes szöveg. A versek mellett sokféle prózát is tartalmaz. Néha a kerettörténet próza. fontosabbak viszont a balladaszerű átkötések, amelyekben a prózadialógusok és elbeszélőköltemények váltakoznak. A dialógus és az elbeszélés ilyenfajta összekapcsolódását pl. a Nălakasuttában (III.11) is megtalálhatjuk. Ez azokról a csodás eseményekről szól, amelyek Buddha születésekor történtek. Egy további példa a Pabbajjăsutta (III.1). Ez a szutta Sziddhărtha herceg, a későbbi Buddha életének azt a részét írja le, amelyben Buddha elhagyja a hercegi házat és otthontalanságba távozik. Végül említsük meg a Padhănasuttát (III.2), amely Buddha megkísértéseiről szól. A kereszténység Sátánja a buddhizmusban Măra. Măra megpróbálta rábeszélni Buddhát, hogy elégedjen meg saját megszabadulásával és ne törődjön a többi ember megváltásával. Természetesen próbálkozása hiábavaló, Buddha "mozgásba hozta a tan kerekét" (III.2.). Végül meg kell említenünk, hogy a Suttanipătában megjelenik a találóskérdés-költészet (I.10. & II.5.). Ez a buddhista etika alaptételeinek megjelenítésére szolgál - a világi kötöttségek feladását és a világi élettől való menekülést a Nírvána elérésének előfeltételeiként dicsőíti.
- Klaus Mylius -
A Szutta Nipáta öt Vaggában összesen 70 Szuttát tartalmaz. A Szutták 8-tól 50 versszaknyi
terjedelműek, versben vagy prózában írt bevezetéssel ellátva.
[« tartalom ]
(i) Uraga Vagga [280]
1) Uraga Szutta [281]: A szerzetes, aki
az összes emberi szenvedéllyel felhagyott, düh, gyűlölet, sóvárgás,
és mentes a káprázattól és félelemtől, a régi bőrét levedlett kígyóhoz
hasonlatos.
2) Dhanija Szutta [282]: Egy világi ember
önelégült "biztonságérzetétnek" szembeállítása Buddha valódi
biztonságérzetével.
3) Khaggaviszána Szutta [283]: A szerzetesi
vándorélet dicsőítése. A "jó barát" (kaljánamitta)
kivételével, (akinek társasága üdvös), kerülni kell az egyéb családi
és szociális kötöttségeket, a szamszárikus ragaszkodások legyőzése
érdekében.
4) Kaszibháradvádzsa Szutta [284]: A szociális
hasznosság vagy világi munka szembeállítása Buddha nem kevésbé fontos
erőfeszítéseivel a Nibbána eléréséért.
5) Csunda Szutta [285]: Buddha felsorolja
a szerzetesek, a szamanák négy fajtáját: Buddha, arhat, lelkiismeretes
szerzetes, káprázatban élő szerzetes.
6) Parábhava Szutta [286]: A személyiség
bukásának erkölcsi és szellemi okai.
7) Vaszala vagy Aggika Bháradvádzsa Szutta
[287]: A kasztrendszerrel szemben Buddha kifejti, hogy tettei, nem pedig
származása által válik valaki kaszton kívülivé vagy brahminná.
8) Méttá Szutta [288]: A mindenség iránt
tanúsított szeretetteljes együttérzés gyakorlatának összetevői.
9) Hémavata Szutta [289]: Két szellemlénynek,
jakkha-nak kétségei támadnak Buddha képességeit illetően, ám ő
eloszlatja azokat. Buddha a haláltól való megszabadulás útjáról tanít.
10) Álavaka Szutta [290]: Buddha megválaszolja
Álavaka jakkhának a boldogságra, a megértésre és a Nibbána felé vivő
útra vonatkozó kérdéseit.
11) Vidzsaja Szutta [291]: A test elemzése,
felsorolva annak tisztátalan összetevőit. Említésre kerül a szerzetes,
aki a Nibbánát a test igaz természetének felismerése által érte el.
12) Muni Szutta [292]: A muni,
vagy bölcs eszményi életviteléről, aki magányban, szenvedélyektől mentesen
él.
[« tartalom ]
(ii) Csúlla Vagga [293]
1) Ratana Szutta [294]: Himnusz a Három
Drágasághoz: Buddha, Dhamma, Szangha.
2) Ámagandha Szutta [295]: Kasszapa Buddha
elutasítja a brahmanikus szemléletet, miszerint a húsevés tisztátalanná
tesz, kifejti, hogy csak a bűnös elmének és az abból fakadó cselekedeteknek
van ilyen hatása.
3) Hiri Szutta [296]: Értekezés az igaz
barátság természetéről.
4) Mahámangala Szutta [297]: Az igaz életvezetés
38 áldásos hatásának felsorolása: kezdve az alapvető erkölcsi előírásoktól
egészen a Nibbána eléréséig.
5) Szúcsilóma Szutta [298]: Szúcsilóma jakkha
támadó viselkedésére válaszolva Buddha kifejti, hogy a szenvedély, gyűlölet,
kétség. eredete a testben, vágyban és az énség feltételezésében keresendő.
6) Dhammacsarija Szutta [299]: A szerzetes
tiszta és igaz életet kell, hogy éljen, kerülve a civakodó természetűek
és a vágyaik által megbéklyózottak társaságát.
7) Bráhmanadhammika Szutta [300]: Buddha
elmondja néhány idős és gazdag bráhminnak, hogy elődeik mily magas erénnyel
bírtak, és aztán miképpen indultak hanyatlásnak, mikor kapzsiság támadt
bennük a királyi vagyon után. A vagyonhoz jutás reményében rábírták
a királyt az állatáldozatokra, és elvesztették a Dhamma ismeretét.
8) Nává Szutta [301]: A tanító jellemét
nagyra tartva a tanult és értelmes emberek elé kell járulnunk, hogy
ezáltal a Dhammában alapos ismeretekre tehessünk szert.
9) Kimszíla Szutta [302]: A lelkiismeretes
világi tanítvány életében a Dhamma mindenek felett áll.
10) Utthána Szutta [303]: Támadó beszéd
a tétlenség és a lustaság ellen. Ha a szenvedés nyila bennünk van, addig
nem nyughatunk, amíg az összes vágyat meg nem szüntettük.
11) Ráhula Szutta [304]: Buddha azt tanácsolja
fiának, a növendék Ráhulának, hogy adózzon tisztelettel a bölcseknek,
keresse azok társaságát, és éljen a remeték életmódja szerint.
12) Vangísza Szutta [305]: Buddha biztosítja
Vangíszát, hogy néhai mestere, Nigródhkappa elérte a Nibbánát.
13) Szammáparibbádzsaníja Szutta [306]:
A lelkiismeretes szerzetesnövendék útja: nem-ragaszkodás, a szenvedélyek
megszűntetése, a szamszára természetének megértése.
14) Dhammika Szutta [307]: Buddha elmondja
Dhammikának a szerzetes és a világi hívő kötelességeit. Az utóbbinak
be kell tartania az Öt Előírást, és meg kell tarrtania az Upószatha
napokat.
[« tartalom ]
(iii) Mahá Vagga [308]
1) Pabbaddzsá Szutta [309]: Bimbiszára,
Magadha királya anyagi javakkal kísérti meg a Buddhát, és származása
felől érdeklődik. Buddha elmondja, hogy a kószabéli Szakják leszármazottja,
és hogy keresztüllát az érzéki örömök káprázattermészetén.
2) Padhána Szutta [310]: Mára, Buddha megvilágosodását
közvetlenül megelőző kísértéseinek szemléletes leírása.
3) Szubhászita Szutta [311]: A szerzetes
beszéde nyájas modorú, kedves, helyénvaló és igaz kell, hogy legyen.
4) Szundarikabháradvádzsa Szutta [312]:
Buddha elmagyarázza Szundarika papnak, hogy miképpen válhat valaki méltóvá
arra a megtiszteltetésre, hogy adományt kapjon.
5) Mágha Szutta [313]: Buddha elmagyarázza
Mághának, a világi hívőnek, hogy miképpen válhat valaki méltóvá arra
a megtiszteltetésre, hogy adományt kapjon, és hogy milyen áldások fakadnak
a felajánlásokból.
6) Szabhija Szutta [314]: Szabhija, a vándor
aszkéta hiába keres választ kérdéseire kora hat híres tanítójánál. Ekkor
meglátogatja a Buddhát, s miután tőle kielégítő feleleteket kap, tanítványául
szegődik.
7) Széla Szutta [315]: Széla pap és Buddha
párbeszéde, majd Széla és 300 követőjének megtérése.
8) Szalla Szutta [316]: Az élet rövid és
minden a halálnak alávetett, a bölcsnek azonban, aki ismeri az élet
természetét, nincsenek félelmei.
9) Vászéttha Szutta [317]: Két fiatalember,
Bháradvádzsa és Vászéttha arról vitáznak, hogy mitől lesz valaki igazi
pap: az első azt állítja, hogy származása lévén, a második szerint cselekedetei
által. Buddha az utóbbi nézeteit erősíti meg.
10) Kókálija Szutta [318]: Kókálija csalárdul
kijelenti, hogy Száriputtát és Móggallánát bűnös vágyak vezérlik. Ám
a végzet utoléri őt, és a poklok egyikében ölt testet újra. Buddha felsorolja
a különböző poklokat, és leírja rágalmazásért és becsületsértését járó
büntetéseket.
11) Nálaka Szutta [319]: A bölcs Aszita
jövendölése az eljövendő Gótama Buddháról. Nővérének fia, Nálaka a legmagasabbrendű
bölcsességre tesz szert a Buddha tanítását hallgatva.
12) Dvajatánupasszaná Szutta [320]: A szenvedés
oka a vagyon, a tudatlanság, az öt léthalmaz, a vágy, a ragaszkodás,
az erőfeszítés, az étel, és így tovább.
[« tartalom ]
(iv) Atthaka Vagga [321]
1) Káma Szutta [322]: A nem kívánatos következmények
elkerülése érdekében az érzéki vágyaktól tartózkodni kell.
2) Guhatthaka Szutta [323]: Az előző Szuttában
említetteken kívül a fizikai létezéshez sem szabad ragaszkodni, ha meg
akarunk szabadulni a szamszárától.
3) Dutthatthaka Szutta [324]: Az, aki saját
erényeit dicséri és kötődik dogmatikus nézeteihez (amely különbséget
tesz ember és ember, felekezet és felekezet között), behatárolt életet
él. A bölcs viszont nem helyezi magát előtérbe, és szabad a filozófiai
nézetektől.
4) Szuddhatthaka Szutta [325]: A filozófiai
rendszerek ismerete nem tisztít meg, hajlamosít a vélemény-változtatásra,
és sohasem tesz képessé a benső béke megszerzésére. Ezért a bölcset
nem vezetik félre a szenvedélyek, és nem ragaszkodik semmihez sem, ami
szamszárikus.
5) Paramatthaka Szutta [326]: Kerülni kell
a filozófiai vitákat, mint ahogy az igazi pap kerüli is őket, és eléri
a Nibbánát.
6) Dzsará Szutta [327]: Az önzésből fakad
a kapzsiság, majd a megbánás. Az eszményi otthontalan szerzetes mindig
szabad marad, és nem keresi a mások általi megtisztulást.
7) Tissza Méttéjja Szutta [328]: Buddha
felsorolja az érzéki kapcsolatokból fakadó nemkívánatos következményeket.
8) Paszúra Szutta [329]: Ostobaság, ha a
vitában szembenálló felek egymást sértegetik és gúnyolják, s mikor az
egyiket vereség éri, elégedetlenné válik. Az ilyen vitából megtisztulás
nem fakad.
9) Mágandija Szutta [330]: Buddha nyomatékosan
kifejti Mágandijának, aki a filozófia általi megtisztulásban hisz, hogy
tisztaságot csak a benső béke eredményezhet.
10) Purábhéda Szutta [331]: Az igaz bölcs
magaviselete és jellemzői: a sóvárgástól, haragtól, vágytól, szenvedélytől,
kötödéstől való mentesség, a mindenkori nyugalom és megondoltság, a
lelki kiegyensúlyozottság.
11) Kalahaviváda Szutta [332]: Az érvelések
és viták érzelmi kötődésekből fakadnak.
12) Csullavijúha Szutta [333]: A különböző
filozófiai iskolák leírása, amelyek egymásnak ellentmondva nem ismerik
fel az Igazság egyetlen voltát.
13) Mahávijúha Szutta [334]: A filozófusok
csak magukat dicsőítik, másokat bírálnak. Az igazi pap viszont távol
tartja magát az ilyen kétes értékű intellektuális tudástól, így nyugodt
és békességes.
14) Tuvataka Szutta [335]: A szerzetesnek
el kell metszenie a gonosznak és a sóvárgásnak a gyökerét, meg kell
ismernie a Dhammát. Legyen nyugodt és elmélkedő, tartózkodjon a beszédtől
és a nemtörődömségől, s pontosan kövesse előírt kötelességeit.
15) Attadanda Szutta [336]: A bölcs igazságos,
távol áll tőle az álnokság, mértékletes, mentes a kapzsiságtól és rágalmazástól,
tettrekész, nem vágyik rangra és hírnévre.
16) Száriputta Szutta [337]: Buddha, Száriputta
kérésére ismételten kifejti a szerzetesek életmódját meghatározó előírásokat.
[« tartalom ]
(v) Párájana Vagga [338]
A gyűjtemény, Buddha és 16 pap párbeszédét (puccshá) tartalmazza:
Adzsita, Tissza-Mettejja, Punnaka, Mettagu, Dhótaka, Upasziva, Nanda,
Hémaka, Tódéjja, Kappa, Dzsatukanni, Bhadrávudha, Udaja, Poszála, Mógharádzsa
és Pingija. ők mindannyian a vágy, a kapzsiság, a kötődés, a filozófiai
nézetek, az érzéki örömök, a nemtörődömség megszűntetését, és a visszavonultság,
a függetlenség, a nyugalom, az éberség, a Dhammában való szilárdság
eszményét vallják, hogy a Nibbána ezáltal elérhető legyen.
[« tartalom ]
6. Vimánavatthu [339]: A "Mennyei Lakhelyek
történetei". 85 versben, 7 Vaggában az erényről és a mennyei világokban való születésről szól.
A Khuddakanikăja hatodik műve a Vimănavatthu. A vimăna az istenek tartózkodási vagy lakóhelyét jelenti, s e helyekről számol be 83 elbeszélésben. Ezek valamennyien rövidek és nagyon késői keletkezésűek. Irodalmi jelentőségük is csekély. És bár metrikusan kötöttek, kompozíciójuk nem szerencsés és témakörük is szűken behatárolt. Ezek a karma-tan egészet illusztrálják. Ez oly módon történik, hogy a szentéletű Moggallána megkérdezi az isteni lényeket, hogy hogyan jutottak jelenlegi lakóhelyükhöz. A válasz mindig egy jócselekedet elbeszélése, amelynek következtében az illető egy kedvező újjászületést ért el az égben.
- Klaus Mylius -
[« tartalom ]
7. Pétavatthu [340]: 51 versben, 4 Vaggája,
fejezete a vétkes cselekedetekből fakadó vándor-szellemként (péta)
való újramegtestesülésről szól.
A Vimánavatthuval a legszorosabb rokonságban a Khuddakanikăja hetedik műve, a Petavatthu áll. Az itt szóbanforgó létállapot a kísértetek világa. A kísértethistóriák a régi Indiában gyakorta előfordultak. Nem csoda, hogy a buddhisták kapcsolódtak az elterjedt néphithez és azt a tan elterjesztésének szolgálatába állították. A Pétavatthu 51 elbeszélése a halottak bolyongó szellemeiről szól, akiket Nărada vagy más szent életű bölcsek kérdeznek arról, hogy szánalomra méltó helyzetüknek mi az oka. Természetesen az ok mindig valami gonosz cselekedet, amelynek a következménye miatt szenvedniük kell. Az I.2.-ben példának okáért egy bolyongó szellem elmeséli, hogy neki szép az alakja, de disznópofája van a bűnei miatt, amelyeket még életében a szájával elkövetett. Irodalmi szempontból a Pétavatthu alig értékesebb a Vimănavatthunál. Ez is ugyanúgy későn keletkezett, mégis igazolhatóan korábbi, mint néhány Dzsătaka.
- Klaus Mylius -
[« tartalom ]
8. Théragáthá [341]: A "Rangidős szerzetesek
(thérák) versei". 107 verset, 1279 versszakot, gáthát
tartalmaz.
9. Thérígáthá [342]: A "Rangidős apácák
(thérík) versei". 73 verset, 522 verszakot, gáthát
tartalmaz.
A Khuddakanikăja nyolcadik és kilencedik műve a Theragăthă és a Therígăthă. Mindkét fogalom többesszámú és nőnemű. Célszerűségi okokból együtt tárgyaljuk őket. A thera öreget vagy presbitert jelent; ez azokra a különösen kiváló és a tanban járatos szerzetesekre vonatkozik, akik természetesen nem feltétlenül a koruk alapján voltak öregek. A therí ugyanezt jelenti, de az apácákra vonatkozik. A Theragăthă tehát az öregek énekeit és költeményeit jelenti. A Páli Kánonon belül e két gyűjteményben éri el csúcspontját a vallásos líra. Míg a Theragăthă 107 költeményből áll (ez összesen 1279 strófát jelent), a Therígăthă 73 verset (522 strófát) foglal magába. Ehhez tarozik még Dhammapăla kommentárja, amely valószínűleg az i.sz. V. századból való. Ez adatokat tartalmaz a mű szerzőjéről, de ezek nem megbízhatóbbak, mint néhány átkötés az Anukramaniból a Ŕgvedához. A tradícióval szemben viszont néhány mai európai indológus egyetért abban, hogy mindkét szövegen nem egy, hanem több szerző hatása érezhető. Egyébként mindkét szöveg annyira rendezetlen, hogy nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket a Kánontól elvárnánk. Így sok az ismétlés és sokszor fordul elő, hogy egyértelműen összefüggő szövegek egymástól elválasztva állnak. Feltehetően már az eredeti szerkesztéseket is hanyagul végezték és az átörökítés során ez az állapot fennmaradt. Az egésznek az alapdallama az érzékek fékentartásának propagálása mint a Nírvána elérésének elsődleges előfeltétele. Mindkét gyűjtemény elején ott állhatna a jelmondat: “Vágyak nélkül élünk, hiú remény és félelmek nélkül!”
Természetesen a Theragăthă illetve Therígăthă eme tendenciája megegyezik a többi buddhista szövegével. Amiben viszont mindkét gyűjtemény félreérthetetlenül kiemelkedő, azok az itt elénk tárt személyes tapasztalásokról szóló beszámolók. A szövegek ezáltal az elevenség és a valódiság pecsétjét viselik magukon. A buddhológusok számára ezért és a helyenként megjelenő költőiség miatt jelentenek nagy értéket. Az irodalmi nívót "tradícionálisan" igen nagyra értékelték. De ezzel nem érthetünk egyet fenntartások nélkül, mivel a csodás, megkapó átvezetések mellett olyan részek is előfordulnak, amelyeket csak ízléstelennek nevezhetünk (főleg az erőltetett buddhista propaganda miatt). Különösen azok a kinyilatkoztatások tartoznak ide, amelyek a szerzetesek nőkről szóló énekeiben találhatók: Ezek messze túlmennek azon, amit az önmegtartóztatás hangsúlyozása igényelne. Az a követelmény, hogy távol kell tartaniuk magukat a nőktől, sokszor egyenesen utálkozásba csap át, amit egy buddhistának szintén kerülnie kellene. Hogy valójában a nők utáni vágy mit is ér, azt egy szerzetes akkor tapasztalja meg, amikor az úton megpillant egy bomló női holttestet. Szerelem és nekrofília e szörnyű felcserélődése abban az időben sem maradt hatás nélkül. A buddhista nőgyűlölet abból a megállapításból ered, hogy a világi vágyak egyetlen dologra sem irányulnak olyan intenzíven, mint a nőkre, és ezért senki és semmi sem akadályozza úgy a megváltást, mint a nők. Szerencsére ilyen részből aránylag kevés van. Másutt egy szerzetes megható szavakkal köszöni meg édesanyjának, hogy arra sarkallta, hogy a Magasztos tanítványa legyen.
A személyes elbeszélések és önvallomások is érdekesek. Így pl. egy hajdan büszke brahmana meséli el, hogy hogyan talált rá a Tanra és a Buddhához vezető útra. Hasonlóképp írja le egy király, hogy hogyan lett buddhista. Korábbi birodalmában csak béklyókat látott, amelyek hozzákötötték a létezéshez és amelyektől a Magsztos ösvényén járva megszabadult. A legmagasabb színvonalat és a legnagyobb hatást ez a líra kétségkívül ott éri el, ahol a téma a természet leírása. Már többízben utaltunk rá, hogy a régi indiai költészetben milyen nagy szerepet töltött be a természet; a Thérígăthăra is ez jellemző. A kolduló szerzetesek erdei élete, a természettel való kapcsolatuk, az indiai táj szépsége, ahogy azt pl. a monszun kezdetén átélték elégséges külső okot szolgáltat a költői szemlélődésre. A Thérígăthă összességében talán még nagyobbra értékelhető. Mindenekelőtt tisztázni kell, hogy ezt a művet ténylegesen nők alkották. Ez olyan tény, amelyet korábban - tekintettel Buddha idegenkedésére a nőkkel és a női aktivitással szemben - kétségbe vontak. Persze az nem bizonyos, hogy az egész Thérígăthă nőktől származik, de ez a mű összességének megítélésén mit sem változtat.
A Théra- és Thérígăthă között nemcsak tartalmi, hanem formai különbségek is vannak. A Thérígăthăban visszaszorulnak a természeti leírások, ehelyett az apácák elbeszélései nagyobbrészt a hétköznapi életet jelenítik meg. Ezek gyakran személyes tragédiák, amelyek folytán egy nő arra az elhatározásra jut, hogy feladja családi életét és a Magasztos követőjévé váljon. Ennek leggyakoribb oka a szeretett gyermek elvesztése, s ezután a gyermekétől megfosztott anya vígaszt és oltalmat keresett Buddha lábainál. Éles az ellentét a hajdani prostituáltak beszámolóiban korábbi életvezetésük és az apácaként elnyert lelki béke között. Ők már nem akarnak többé csábítók lenni, sőt, Subhá kikaparja saját szemét, amikor észreveszi, hogy a pillantása megbabonáz egy férfit. Emellett más, nem kevésbé reális motívumokat is találunk. A 11.-esben pl. egy apáca leplezetlenül örül annak, hogy a buddhista rendben való tagsága révén megszabadult a fáradságos rízscsépléstől és a férjétől, akit nem szeretett. Ez bizonyára nem volt egyedi eset, és a kortárs forrásokban is sok utalás van arra, hogy a Sanghát nemcsak kizárólag nemes motívációból keresték fel. A Thérígáthá tehát rendkívül érdekes adalékokat szolgáltat a régi índiában élő asszonyok szociális helyzetéről.
Mindkét gyűjtemény a stiláris eszközök egész tárházát vonultatja fel és sokszor juttatja eszünkbe a Kávya-irodalmat. Így pl. találó hasonlatok is felsorakoznak; Ambapáli is hasonlatokkal írja le a 252.-esben testének hajdani szépségét és jelenlegi romlását. A refrén itt is kedvelt díszítőelem. A balladai dialógusok sem hiányoznak; pl. a Thérígăthă 312-337. Ez egy egész brahmana család megtérését meséli el. Mint a Szuttapitaka legtöbb gyűjteményében, a szerzetesi és apácaénekek keletkezési időpontja is nagyon eltérő. A többség valószínűleg meglehetősen késői keletkezésű. Itt ismét találhatunk csodás történeteket; ez szintén a szövegek késői eredetére utal. De egyéb érdekes szempontok is vannak. Több helyen (pl. a Théragáthá 920-980.) hosszasan panaszkodnak a renden belül mutatkozó hanyatlás miatt. Sok szerzetes egy jóízű evést többre értékel, mint az összekoldult ételt; szeretik díszíteni magukat; elmerülnek a világi fecsegésben és alulmaradnak a gyűlölettel, a vággyal, a haraggal és az egyéb rossztulajdonságokkal szembeni kűzdelemben. A továbbfejlődés számára homályos próféciát ad, s ez be is bizonyosodott ami magát a buddhizmust illeti az indiai szubkontinensen. Vizsgálódásunk szempontjából az a fontos, hogy ezek a panaszolt állapotok már csak egy előrehaladott helyzetben merülhetnek fel, így ezek a szövegek nem lehetnek túlságosan régiek. Emellett azonban egyszerű, alapvető tanításokat tartalmazó mondatok és szabályzatok is találhatók itt, amelyek könnyen lehetnek eredetiek vagy legalábbis nagyon régiek. Néhány ezek közül tehát - még ha nem is szó szerinti formában - akár Buddha kiemelkedő tanítványaitól, Sáriputtától és Mogallánától is származhat.
- Klaus Mylius -
[« tartalom ]
10. Dzsátaka [343]: A Dzsátakák vagy születés-történetek
gyűjteménye 547 történetet sorol fel Gótama Buddha előző testetöltéseiből.
A Nidánakathá, vagy a Leszármazás története a mű bevezető kommentárjául
szolgál, és először Buddha élettörténetét részletezi a szárathibeli
Dzsétavana kolostor megalapításáig, majd Buddha előző testetöltéseit
meséli el a korábbi Buddhák idejéből.
» A Dzsátaka gyűjtemény itt olvasható : [ » Dzsátakák ]
Rendkívül nagy fontossággal bír az indiai irodalomtörténet szempontjából a Khuddakanikăja 10. műve, a Dzsătakák gyűjteménye. A kifejezés születési történeteket jelent, ahol születés alatt Buddha korábbi születéseit, megtestesüléseit értjük. Az újjászületések körforgásában való hitnek megfelelően - amely oly jellemző a buddhizmusra, s amely az egyén tettei és ezek következményei szerint zajlik le - mesélik el a Dzsătakák az eseményeket, amelyek Buddha valamely korábbi "létezéséből" hagyományozódtakát. Akkoriban Buddha természetesen még nem volt "felébredett", de rátalált a teljes tudáshoz, a buddhasághoz vezető útra; az ilyen törekvő neve Bodhisatta. A buddhista eszmék terjesztésére itt nagyszerű lehetőségek kínálkoztak. Csak a Bodhisattát kellett egy eset szereplőjeként bemutatni és mindezt egy buddhista mese vagy legenda köntösében előadni. Persze ezt a lehetőséget csak később fedezték fel. Az eredeti buddhizmusban, amelyre a komolyság, a szigor és az egyszerűség nyomta rá a bélyegét, a történetek elmondása és meghallgatása olyan uralkodó foglalatosság volt, amely nemhogy hozzájárult a Nirvánában való megváltáshoz, hanem inkább eltérített attól. A Suttapitaka Khuddakanikăyán kívüli gyűjteményeiben ezért csak néhány darab van, amelyet Játakának lehet nevezni; pl. a Kútadantasutta a Díghanikăyában és a Makhădevasutta a Majjhimanikăyában. A Dzsătakák gyűjteménye jelenlegi formájában 547 darabot tartalmaz. Ez a szám több okból sem kötött, főleg azért, mert ez a szám nincs összhangban a történetek számával. Mindenesetre 500-nál több van belőlük.
A Dzsătakák tartalmuk és formájuk alapján rendkívül sokfélék. Az elbeszélőirodalom minden elképzelhető válfaja képviselteti magát. A fabulák, mesék, anekdoták, humoros darabok, kalandos és rablótörténetek mellett megtalálhatóak itt a vallásos tárgyú legendák is az aszketikus erköcsnemesítő irodalomból. Úgy rövid, mint hosszú elbeszélések, aforizmagyűjtemények, balladák - részben dialógusformában -, sőt eposzok és epikus darabok is előfordulnak benne. Ha jobban megnézzük, előszöris kiderül az a meghökkentő tény, hogy sok szövegben a buddhizmus csak nagyon felületesen van jelen és hogy ezek nem buddhista keletkezésűek. Néhány kivételtől eltekintve csak a vallásos legendák (de ezek közül sem mindegyik) és néhány fabula buddhista eredetű. A többi szöveget lényegében a Bódhiszattva bevezetésével "buddhásították". Ennek természetesen a vallástörténet szempontjából megvannak a maga konzekvenciái, de a Dzsătakák irodalmi jelentőségén ez mit sem változtat és ugyanez vonatkozik kultúrtörténeti rangjára is. A fabulák tendenciája megfelel a korábban már tárgyalt nagy brahmanista állatmesékének. Ezek túlnyomórészt életbölcsességet és élettapasztalatot tanítanak. Ezért nem kell csodálkozni azon, ha netán ezek részleteikben is párhuzamba állíthatók a Tantrákhjăjikával és a Pancatantrával.
A legtöbb Dzsătaka-fabula az első Nipătákban (részletekben) található meg. De a másutt előforduló fabulák is sokszor emlékeztetnek az annak megfelelő brahmanista műre. A 349.-es Dzsătaka tartalma pl. hasonlít a Tantrăkhjăjika első könyvének kerettörténetére. A Dzsătakák anyaga többször megjelenik kissé más köntösben az európai állatmesékben. A 294-es igen ismert [Jambukhádaka-játaka]: itt egy sakál dícsér egészen addig egy varjút, amíg megszerzi a nála lévő gyümölcsöt; ez La fontaine-nél úgy ismert, hogy a róka addig könyörög a hollónak, hogy hallassa szépséges hangját, amíg végre a holló kinyitja a csőrét és leejti a sajtot. A 30-asban egy ökör irigyel meg egy sertést, mert az bőséges, finom ételt kap. De amikor megtudja, hogy az emberek csak azért hízlalják a disznót, hogy utána levágják, nem irigykedik többé. Ennek és még sok más fabulának a buddhizmushoz csekély köze van. A 278-as [Mahisa-játaka] a közé a kevés fabula közé tartozik, amelynek buddhista magva van. Itt a Bódhiszattva hagyja, hogy egy majom gyötörje és piszkálja anélkül, hogy megbüntetné. A majom a büntetést máshogy kapja meg, a Bódhiszattva viszont gyakorolta a türelmet, amely a buddhaság elengedhetetlen feltétele. A Dzsătakákban találhatók olyan állatmesék is, amelyekben gyakran az emberekkel szemben állatok tűnnek ki jótulajdonságaikkal. A 73-asban [Saccamkira-játaka] egy aszkéta kiment egy papagájt, egy patkányt, egy kígyót és egy embert az életveszélyből. Ez az ember egy nagyon gonosz herceg. Nemcsak azért, mert nem köszöni meg az aszkétának, hogy megmentette, hanem mert bosszút esküszik ellene, amiért vele csak a legyengült, ámde hálás állatok után törődött. Amikor ő lesz a király, valóra váltja bosszúját, elfogatja az aszkétát és hóhér kezére adja. Az aszkéta kivégzése előtti szavai felébresztik a nép igazságérzetét. Fellázadnak, megdöntik a zsarnokot és az aszkéta lesz a király.
Néprajzilag érdekes a 386-os, amelyben egy király megtanulja az állatok nyelvét. A Dzsătakák meséit számos természetfeletti lény népesíti be, főleg démonok és kígyóistenek. Tipikus példa erre az 543-as. Ez a hosszú mese mindenféle mesemotívum színes egyvelege néhány buddhista gondolattal átszőve. A 186-os meglepő módon a közismert Terülj-terülj asztalkám történetére emlékeztet. Az elbeszélőművészet példájaként az 545-öst, a Vidurapandita-Jătakát említjük. Ennek főhőse Vidura, a Mahăbhăratából jól ismert Dhrtarăstra király tanácsadója. Igazi drámai balladának az Ummadanti-Jătakát nevezhetjük. Itt egy herceg beleszeret hadvezérének, Ahipărakának a feleségébe. Tudja, hogy nem szabad vágyakoznia utána és hogy sohasem tartozhat hozzá, de pont ez ejti őt kétségbe és a bánattól beteg lesz. Ahipăraka, aki ragaszkodik urához, nagyon szomorú lesz, amikor megtudja, miféle bánata van a hercegnek. Nagylelkűségében kész arra, hogy lemondjon feleségéről a herceg javára. Hosszú dialógusban versengenek ők ketten nagylelkűségben, mert a herceg természetesen nem akarja elfogadni hadvezérének áldozatát. Végül győzedelmeskedik a házasság erkölcse: a herceg végérvényesen lemond szerelméről. A Dzsătakák ezenkívül sok csattanóval végződő elbeszélést is tartalmaznak, amelyeket akár anekdotáknak is nevezhetünk. A gyűjteménynek ezen a részén érezhető legkevésbé a buddhizmus hatása. Ezek a Dzsătakák gyakran nagyon életközeliek és szellemesek.
Néhány anekdota mindenféle bolondságról szól, amelyek a rátótiak tréfáira emlékeztetnek. Az is a népies vonást erősíti, hogy a bolond gyakran egy pap vagy egy vándorszerzetes. Kizárt az, hogy itt buddhista polémiáról lenne szó a brahmanista pápasággal szemben, mert a buddhizmustól távol áll a harapós szatírák vitákban való felhasználása. Öröm olvasni a 219-es Dzsătakát. A királyi pár a palotában tartott majmok közül egyet szabadon engedett. Amikor a majom visszatért társaihoz, elmesélte az élményeit - maró gúny ez az uralkodókkal szemben, amelynek fő céltáblája a királynő nevetséges allűrjei. Másrészt vannak anekdoták, amelyek az eszességet, az élettapasztalatot és a ravaszságot dícsérik. Különleges szerepet játszanak ebben okos bírák döntései (257.). Ennek kiemelkedő példája a Mahá-Ummagga-Jătaka (546.), amely már terjedelmével is felhívja a figyelmet. Középpontjában Mahosadhának, a bölcs bírának az alakja áll. A népies anekdoták olyan koszorúja övezi Mahosadhát, hogy a Jătakát nyugodtan nevezhetjük népi anekdotakönyvnek. Már itt megtalálható a "szuperagy"-koncepció: Mahosadha és szintén zseniális felesége egyszerűen mindenre képesek és mindent tudnak. Mahosadha végül még egy földalatti alagutat is épít; innen kapta a Dzsătaka a nevét (Ummagga = alagút). Az összefüggés adott, Mahosadha Bódhiszattva volt - de ez minden, amit a Dzsătaka buddhista vonatkozásairól elmondhatunk.
A csalfaságot előszeretettel írják a nők rovására, ahogy a buddhista irodalomban egyébként a nőket is lekicsinylően értékelik. Ilyen témáknak szentelték a 61-68-as Dzsătakát. Ha hinnünk kellene az irodalomnak, akkor a nők fejében semmi más nem fordulna meg, mint az, hogy megcsalják a férjüket és ennek megvalósítására mindig új furfangot eszeljenek ki. A 62-esben [Andhabhúta-játaka] egy olyan asszonyról van szó, akit a férje állandóan szigorú őrizet alatt tart. Ő azonban lekűzdi az akadályokat és végül még az istenítéletet is kijátssza. Egyébként nem valószínű, hogy a buddhisták minden története ennek a tendenciának megfelelően keletkezett; az is könnyen elképzelhető, hogy a buddhizmus ezeket az anyagokat a népi elbeszélések között találta és saját szolgálatába állította. Végül ebben az összefüggésben említjük meg a kaland- és rablótörténeteket, amelyek gyakran nagyon szórakoztatóak. A 48-asban [Vedabbha-játaka] drágakőeső hull az égből, s ezen két rablóbanda annyira összeverekszik, hogy a végén kölcsönösen kiírtják egymást.
Sok Dzsătakára jellemző az a magasztos alaphang, amely vígasztalást nyújt és a lelki felépülést szolgálja, különösen erősen jelenik meg a 352-esben [Sujáta-játaka] és a 454-esben. Ízlésünk szerint ez a vígasztalás olyan kegyeletsértő, amit nem feltételeznénk kanonizált buddhista iratokról. A 352-esben egy ember siratja az apját. Ennek az embernek a fia meg akarja "vígasztalni" őt és egy kimúlt ökör elé takarmányt és vizet rak. Az apa ostobaságnak tartja, de a fia elmagyarázza, hogy az ökör tetemét legalább lehet látni, de a nagypapáét nem, s ezért ugyanolyan értelmetlen amiatt búslakodni, mint egy kimúlt ökör elé füvet rakni. A gnómaköltészethez tartozik az 512-es Dzsătaka, ez ékesszóló szavakkal hívja fel a figyelmet a túlzott alkoholfogyasztás következményeire. Ugyancsak a gnómaköltészetre példa a 453-as, a Mahămangala-Dzsătaka. Ebben az emberiséget állandóan foglalkoztató kérdés merül fel: hogyan lehetünk boldogok, s a válasz sokkal inkább brahmanista mint buddhista szellemű. Legendák kiváltképp a Dzsătaka-gyűjtemény utolsó könyveiben találhatók. Ezek többnyire dialógusformájú balladák, ilyen pl. az 544-es. Videha királya udvarába hivatja Gona Kassapa aszkétát, hogy az tanítsa őt. Az aszkétáról kiderül, hogy tagadja a karma-eszmét és az újjászületést, és azt ajánlja, hogy itt a földön, amíg él, élvezze a lehető legkényelmesebben az életet. A király elfogadja ezt a számára kedvező tant és eszerint cselekszik. Az, hogy ezt az államügyek megsínylik, nem aggasztja, de lányát, Ruját igen, aki Nárada aszkéta segítségével ismét rábírja a királyt, hogy higgyjen a tettek következményének törvényében.
Egyébként ezekben a legendákban gyakran szerepelnek királyok, akik különböző okok miatt lemondanak a trónról és uralmukról. A királyi élet felcserélése egy vándorszerzetesével bizonyára a kontraszt révén volt hivatott hatást gyakorolni. A 9-esben [Makhádeva-játaka] egy király elhagyja trónusát, miután megpillantja első ősz hajszálát. Az 539-es [Mahájanaka-játaka] nagy meggyőzőerővel adja elő Janaka király megtérését. Ide tartozik még néhány példa az aszketikus költészetből. Ennek a műfajnak már akkoriban is volt elődje, de a buddhizmus által még inkább tökéletesedett. Az 523-as Dzsătakában Isisinga aszkétát ugyanúgy elcsábítják, mint irodalmi és etimológiai előfutárát, Risyasringát a Mahábháratában. A 440-esben Kanha herceg elhatározza, hogy szakít korábbi életformájával és remete lesz. Sakka isten teljesítené minden kívánságát, de ő csak egyre vágyik: hogy úgy élhessen, hogy semmilyen létezőnek ne okozzon kárt - ez jellegzetesen buddhista célkitűzés. Ezekben a történetekben a Bódhiszattva időnként állatalakban jelenik meg. Példa erre a 12-es [Nigrodhamiga-játaka]. Itt egy gazella önfeláldozása győz meg egy királyt arról, hogy a jövőben tartózkodjon a vadászattól. Ez a Dzsătaka, valamint az ehhez hasonló Dzsătakák (72.; 316. [Sasa-játaka]; 516.) valamennyien buddhista szellemiséget árasztanak.
Különösen tipikus a híres Vessantara-jătaka (547.). 786 strófájával egyenesen eposzi jellegű, már csak azért is, mert a prózakommentár teljesen jelentéktelen. A cselekmény magja az, hogy Vessantara herceg esküt tesz arra, hogy mindent megad, amit kérnek tőle. Ez az eredendően buddhista gondolat szélsőséges következményekhez vezet. Miután odaad valakinek egy értékes elefántot, feleségével, Maddival és két gyermekével együtt megfosztják a hatalomtól. Útközben lovakat és kocsit ajándékoz egy kéregető brahmanának. Találkozik az álruhás Sakka istennel, aki elkéri tőle gyermekeit és meg is kapja. Magát Maddit is el kell ajándékoznia a hercegnek. Végül Sakka felfedi kilétét és minden jól végződik. A Dzsătaka némiképp banális tartalmát költői nyelvezetének szépsége teszi értékesebbé. Néhány jelenet a megindító nélkülözések tömege és a természeti leírások szépsége miatt hatásos, s ezek olykor egyenesen a Rămayăna színvonalát juttatják eszünkbe. Már ezek a rövid tartalmi ismertetések is sejtetik a Dzsătakák sokrétűségét és óriási irodalomtörténeti jelentőségét. Így érthetővé válik, hogy a buddhizmus terjedésével pont a Dzsătakák nyitották meg az utat a szingaléz, burmai, jávai, kínai és tibeti irodalomhoz. Természetesen - ahogy megállapítottuk - a Dzsătakák tartalma nem mindig buddhista eredetű. De a buddhizmusnak köszönhető, hogy a Dzsătakákban összegyűjtött anyag a világirodalom részévé vált. A Dzsătakák áthagyományozásának története bonyolult és részben még ma is vitatott. Megértéséhez a Dzsătakák irodalmi felépítését kell először megvizsgálni.
A Dzsătakák első eleme a paccuppannavatthunak nevezett bevezetés. Ez azt beszéli el, hogy Buddha milyen alkalmomból és okból mesélte el az adott Jătakát. Ezytán a jelenben zajló történet után következik az atítavatthu, egy múltban történt esemény, vagyis Buddha korábbi életeinek egyike, amelyet prózában fogalmaztak. Ezeket versek (găthă) követik, majd ezeket kommentálja szóról szóra a veyyăkarana. A végén áll mindezek összefűzése a samodhăna. Ez újra prózában jelenti ki a múltbeli és jelenlegi történetben szereplő személyek azonosságát. Általában csekély irodalmi értékűnek számít a paccuppannavatthu, ám annál fontosabbak az atítavatthu- kategóriába tartozó legendák, fabulák, mesék és anekdoták. A Dzsătakák tehát nemcsak a buddhizmus legfontosabb művei, hanem a régi indiai irodalomban is a legfontosabb művek közé tartoznak. Ami az áthagyományozás problémáját illeti tény, hogy a Dzsătaka-gyűjtemény jelenlegi formájában nem lehetett eredetileg a Páli Kánon része. Jobbanmondva ez csak kommentár rangú írás, amely a Dzsătakatthavannană nevet viseli. Ezt egy név szerint nem ismert szingaléz szerzetes fogalmazta, aki forrásul egy korábbi kommentárt, a Dzsătakatthakathát kellett hogy használja. Feltételezik, hogy ez az utóbbi szöveggyűjtemény eredetileg páli nyelven maradt fenn, erről fordították szingalézre és azután fordították ismét vissza pálira Játakatthavannană címen.
A versek, a Găthăk azonban nem ezt az utat járták be, ezek az eredeti Páli gyűjteményben maradtak fenn. Ezért csak ezek kanonikus rangúak, míg a prózát kommentárnak és ezért másodrangúnak tekintik. A Dzsătakák tehát prózai részek és versek keveréke, ami az ősi indiai irodalomban, kiváltképp az elbeszélőirodalomban oly gyakori. A versek itt is (tekintettel áthagyományozásukra) stabilabbnak bizonyultak, mivel ezek képezték a mindenkori mondanivaló vázát. A próza evvel szemben az elbeszélőtől függően bizonyos variációkból épült fel, s így rendelkezett egyfajta rugalmassággal. A Dzsătaka-gyűjtemény a Găthăk mindenkori száma alapján 22 részre (Nipăta) van osztva. Az első részhez 150 történet tartozik egy-egy Găthăval, a másodikhoz 100 történet két-két Găthăval és így tovább; a Găthăk száma tehát nő, a történeteké viszont csökken. A számolási szabályokat viszont minduntalan áthágják. Ezért feltételezték azt, hogy ez az egész osztályozás megfelel az eredeti verses Dzsătakának, csak kevesebb Găthăval, mint amennyi ma olvasható. Bárhogy is volt, a mai Dzsătaka-kommentárhoz ez az osztályozás való. Egyébként látható, hogy nagyon sok esetben a Găthăk és a próza nem is illik egymáshoz. Mindent egybevetve a prózai rész későbbi; egyes részei több száz évvel későbbiek, mint a Găthăk. Olykor-olykor előfordul, hogy a prózai részben itt-ott nagyon régi elbeszélések színe-java található meg feldolgozva. A Dzsătakák pontos datálásához sikerrel hívták segítségül a buddhista képzőművészet emlékeit. A buddhista sztúpák Bharhutban és Sanchiban ugyanis Dzsătakák jeleneteit ábrázolják, méghozzá azok prózai részeiből. Ezek a sztúpák az Kr.e. III.-II. századból származnak. A Dzsătakák jelentős része azonban természetesen sokkal régebbi és néhány Găthă emellett valószínűleg a védikus korig nyúlik vissza. Egyébkent a Dzsătakák kronológiájának számára éppúgy érvényes az az alapvetés, mint a Mahăbhăratára: tekintettel ezeknek a gyűjteményes műveknek a nagy időbeli differenciáltságára minden darab korát saját magából kiindulva és külön kell megállapítani.
- Klaus Mylius -
» A Dzsátaka gyűjtemény itt olvasható : [ » Dzsátakák ]
[« tartalom ]
11. Niddésza [344]: Tartalmazza a (1) Mahániddészát, a Szutta Nipáta Atthaka Vagga részének kommentárját és a (2) Csúllaniddészát a Szutta Nipáta Párájana Vagga részéhez és Khaggaviszána Szuttájához fűzött kommentárját. Magát a Niddészát, Upaszéna látta el kommentárral Szaddhammapaddzsótiká című művében.
A Khuddakanikăja 11. része a Niddésza, a "magyarázat". Ez kommentárt tartalmaz a Szuttanipăta részeihez. A szerzőséget (anélkül, hogy bizonyítani tudnák) Buddha egyik tanítványának, Săriputtának tulajdonítják. A Mahăniddesza az Atthakavagga magyarázatával foglalkozik, míg a Csúllaniddesza tárgya a Părăyana és még egy további szöveg. A Niddesának több szempontból is nagyobb a jelentősége, mint amennyit a néhány eddig neki szentelt tanulmány éreztet. Bár nagyon valószínű, hogy a Niddesa időben nem nyúlik vissza Săriputtához, mégis vitathatatlanul régi szöveg. Különleges tartalma miatt is érdekes, a magyarázatok ugyanis nemcsak a buddhista tanra, hanem a nyelvtanra és a lexikográfiára is vonatkoznak. Így a Niddésza a későbbi indiai szinoníma-szótárak alapjának is tekinthető.
- Klaus Mylius -
[« tartalom ]
12. Patiszambhidámagga [345]: "Az elemzés útja"
A Khuddakanikăja 12. része a Patiszambhidămagga, "az elemzés útja". Ez a mű három részből áll: a Mahăvaggából, a Yuganaddhavaggából és a Pannavaggából. Minden rész tíz értekezést foglal magába. Ezek a buddhista dogma lényeges kérdéseivel foglalkoznak, pl. a Négy Nemes Igazsággal, a minden lény iránt érzett szeretettel (mettă), de különösen a karma törvényével. Az egész kérdés-felelet formájú, s ezért - jogosan - már az Abhidhammapitakához is számították.
- Klaus Mylius -
A Patiszambhidámagga részletes
leírása a Vinája Pitakában és a Digha, Szamjutta és Anguttara Nikájában
említésre került elméleteknek és gyakorlatoknak. Három fejezetre oszlik: Máhá Vagga, Juganaddha Vagga és Pannyá Vagga,
melyeknek mindegyike 10-10 témát (kathá) ölel fel:
1. Mahá Vagga [346]: Az állandótlanságnak
és az összetett dolgok szenvedés-természetének ismeretéről. A Négy Nemes
Igazság. A Függő Keletkezés. A létezés négy síkja. A hamis nézetek.
Az öt képesség. A Nibbána három arculata. Kamma-vipáka. A Nibbána
négy útja.
2. Juganaddha Vagga [347]: A Megvilágosodás
hét tényezője. Az éberség négy alapja. A négy helyes erőfeszítés. A
négy erő (akarat, tetterő, gondolkodás, vizsgálódás). A Nemes Nyolcrétű
Ösvény. A szerzetesi élet (patticsarija) négy gyümölcse és
a Nibbána. A 68 rejtett képesség.
3. Pannyá Vagga [348]: A nyolc életvitel
(csarijá). Testhelyzetek (járás, ülés, állás, fekvés), érzékszervek,
éberség, összpontosítás (dzshánák), a Négy Nemes Igazság. A
Nibbána Négy Ösvénye. A szerzetesi élet négy gyümölcse. A világ jólétének
előmozdításáról.
[« tartalom ]
13. Apadána [349]: Verses legendák 550 szerzetes
és 40 apáca előző testetöltéseiről.
A Khuddakanikăja 13. része, az Apadăna ismét egy nagyon gazdag gyűjtemény. Vallásos hőstettekről számol be, s emellett a forma a Dzsătaka-könyvvel is feltűnő hasonlóságokat mutat. Ahogy a Jătakákban, az Apadănákban is megjelenik a paccuppannavatthu és az atítavatthu. De míg a Dzsătakák a Bódhiszattva személyére összpontosítanak, addig az Apadănák a buddhista szentek, az ún. arahatok hőstetteit mesélik el. Az Apadănák tehát szentek történetei és általában verses formájúak. Ezek nemcsak korábbi korszakok Buddháit dicsőítik, hanem azokat a szenteket is (Paccekabuddhák), akik a megváltást egyedül - tehát mester nélkül - és csak saját maguk számára -tehát tanítvány nélkül - érték el. Egyébként itt is hasonló felosztást találunk, mint a szerzetesek és apácák énekeinél. A történetek, amelyek férfi szentekről szólnak, a Théra-Apadănák képezik a gyűjtemény fő részét, éspedig 55 fejezetet, egyenként 10-10 Apadánával. A női szentekre a Thérí-Apadănákban 4 fejezet esik 10-10 Apadănával. A Théra-Apadánák főszereplői részben Buddha személyes tanítványai, mint pl. Moggallána, Sáriputta és Kassapa. Néhány Therít is néven neveztek, de ezenkívül sok fantázianév is előfordul, amelyek mögött aligha állhatnak történeti személyek. E történetek tartalma többnyire abban áll, hogy az illető elmeséli, hogy hogyan érte el az arhatságot. Ennélfogva nem csodálkozhatunk azon, hogy a legtöbb darab sztereotípiákat sorol fel. Az Apadănák igen késői keletkezésűek.
- Klaus Mylius -
[« tartalom ]
14. Buddhavamsza [350]: "A Buddhák
Története", melyben Buddha elmondja lelki fejlődését, aminek során
Buddhává vált, valamint az őt megelőző 24 Buddha történetét.
A Khuddakanikăja 14. része a Buddhavamsa, a Buddha-genealógia. Itt arról a 24 Buddháról olvashatunk legendákat, akik úgymond az utolsó 12 világkorszakban Gautama Buddha elődeként léptek fel. Minden fejezetet egy Buddha élettörténetének szenteltek. Mivel a fő hangsúly arra esik, hogy ezek a Buddhák abban az időben hogyan alapozták meg a tant, a legendák fárasztónak hatnak, pedig erre a túlnyomórészt metrikus nyelvezetre jellemző a költői hatásosság.A legendákat maga Buddha meséli el. Arról számol be, hogy kicsoda és micsoda volt ő akkoriban és hogyan jósolták meg neki a buddhaságot. A 26. fejezet egy összefoglaló önéletrajzot ad meg. A Kánonnak ez a része is igen későn keletkezett, ami elsősorban abból derül ki, hogy Buddhát istenítve dicsőíti.
- Klaus Mylius -
[« tartalom ]
15. Csarijápitaka [351]: A Dzsátaka 35 története
versbe szedve, a Tíz Tökéletességből (páramitá) - nagylelkűség,
erkölcs, lemondás, bölcsesség, erő, türelem, igazságosság, eltökéltség,
szeretetteljes együttérzés és egykedvűség - hétnek illusztrálására.
Vessünk még egy pillantást a Khuddakanikăja 15., legutolsó részére, a Csarijăpitakára. Itt 35 elbeszélés található, amelyet Buddha maga adott elő (természetesen ez csak azt jelenti, hogy neki tulajdonítják),ezekre a verses Dzsătakák karaktere a jellemző. Ezek a korábbi Bódhiszattvák képességeit demonstrálják. Ezeket a tulajdonságokat a păramita névvel jelölik, ami alatt a nagylelkűséget, az erkölcsösséget, a bölcsességet és más tulajdonságokat értenek. Ebből a szempontból szoros rokonságban van a Dzsătakákkal. A Csarijăpitaka irodalmi értéke igen csekély; olyannyira hiányzik belőle a költői géniusz, hogy benne a száraz, korlátolt komolykodás dominál. Szemben a Dzsătakákkal a szöveg tartalma is behatárolt. Ez akkor válik világossá, ha a témát a két műben összehasonlítjuk. Így pl. a Vessantara-Dzsătaka tartalmát 786 versről 58 versre tömörítve adja vissza. A Csarijăpitaka keletkezésének időpontját aligha lehet meghatározni. Mindössze annyit mondhatunk, hogy a păramita-eszme nem utal nagyon korai keletkezésre. Ezért tehát a Csarijăpitaka valószínűleg későbbi, mint a Dzsătaka-gyűjtemény.
- Klaus Mylius -
[« tartalom ]
C. ABHIDHAMMA PITAKA
- A Filozófiai Értekezések Gyűjteménye -
A páli kánon harmadik fő része az Abhidhamma Pitaka. Hét művet tartalmaz,
amelyek a tanítás kifejezetten filozófiai szempontból megfogalmazott,
rendszerező leírásául szolgálnak. A gyűjtemény elsősorban a jelenségvilágban
való létezés pszichológiai jellemzését adja.
- Russel Webb -
Az Abhidhamma szó valami olyasmit jelent, ami túlmutat a buddhista tanon. De nem arról van szó - ahogy feltételeznénk -, hogy a buddhista alapszemlélet filozófiai rendszerré alakult, hanem sajnálatos módon a régi Indiában oly kedvelt osztályozásról és dogmatizálásról. Így az Abhidhammapitakát a Skolasztika kánonjának is fordíthatjuk. Sem irodalom-, sem vallástörténeti szempontból nincs olyan jelentősége, mint a másik két Pitakának. Stilisztikailag olykor elôfordulnak hasonlóságok a Vinayapitakával, de az Abhidhammapitaka sokkal szárazabb és dogmatikusabb. Kedveltek a szinonímák felsorolása alapján készített definíciók. A Pitaka tartalmát előszeretettel ismertetik kérdés-felelet formájában, ám még ez sem képes ezt a merev anyagot élőbbé formálni. Amíg a forma a Vinajapitaka befolyását mutatja, addig az Abhidhammapitaka tartalma gondolati továbbfejlődésnek tekinthető. Egyes sutták a Majjhima- és az Anguttaranikăyából egyértelműen ezt mutatják. Az Abhidhammapitaka 7 szövegből áll, ezeket csak röviden vázoljuk.
- Klaus Mylius -
I. Dhammaszangani
Az első szöveg neve Dhammaszangani. Itt rendkívül világosan látható, hogy az emberek a dhamma alapvonásainak közvetítésén akartak túljutni és a haladókhoz akartak fordulni. Pszichológia és etika a fő témái ennek a műnek.
A Dhammaszangani a dhammáknak, avagy a létezés elemeinek felsorolása. A mű
mátikával, mátrixszal vagyis a kategóriák jegyzékével kezdődik,
mely a jelenségek összességét 22 triádban (tika) három féleképpen
meghatározva, és 100 diászba (duka) két féleképpen meghatározva
adja meg. A mátiká tartalmaz egy Szuttanta mátrixszot is, 42
diász jegyzékét a szutták gyűjteményeiből. Ezenfelül keretműként szolgál
a teljes Abhidhammához, bevezetve a különféle látásmódókat, amelyek
alapján a jelenségek besorolhatók. A Dhammaszangani négy részből
áll: (1) "A Tudat állapotai", mely a létező összes tudatállapotot
jellemzi, azok összetevőinek mélyreható meghatározásaival. (2) "Anyag":
a különféle anyagi jelenségeket sorolja fel és kategorizálja. (3) "Összegzés":
az Abhidhamma és a Szuttanta mátrixok terminusaihoz nyújt magyarázó
összefoglalást. (4) "Foglalat": a Szuttához nem, de az Abhidhamma
mátrixhoz nyújt még tömörebb magyarázatokat.
- Russel Webb -
[« tartalom ]
II. Vibhanga
A Dhammaszanganit a második szöveg, a Vibhanga egészíti ki. Ez három fő részből áll. Az első rész a buddhizmus alaptanítását tárgyalja. A második a megismerés problémáival foglalkozik, de anélkül, hogy filozófiai értelemben ismeretelméletnek nevezhetnénk. Sokkal inkább a puszta érzéki benyomásoktól a teljes abszolút megismerésig tartó elmélkedésről van szó, ami a buddha sajátja. A harmadik részben mindazok a tényezők és momentumok szóba kerülnek, amelyek a megismerést gátolják.
- Klaus Mylius -
A Vibhanga jelentése "Megkülönböztetés vagy Meghatározás". A fentiek folytatólagos
kifejtése. A Vibhanga 18 fejezete a következő témákat öleli
fel: összetevők, érzékelési alap, elemek, igazságok, képességek, függő
keletkezés, az éberség alapjai, végső erőfeszítések, a véghezvitel eszközei,
a megvilágosodás tényezői, a nyolcrétű ösvény, dzshánák, korlátlanságok
(vagy Brahma-vihárák), kiképzési szabályok, az elemző ismeretek fajtái,
szenyezettségek és a "tanítás szíve", a buddhista világmindenség
tömör áttekintése.
- Russel Webb -
[« tartalom ]
III. Dhátukathá
A harmadik szöveg (a hagyomány nem teljesen egységes, mivel a 3. és az 5. szöveg néha helyet cserél) a Dhătukathă, az "elemek tárgyalása". A szöveg 14 fejezetben analizálja a különböző pszichikai jelenségek és események adottságait. Emellett azonban olyan buddhista alaptéziseket is tárgyal, mint pl. a Négy Nemes Igazság és a Nyolcrétű Nemes Ösvény.
- Klaus Mylius -
A Dhátukathá "Az elemek tárgyalása". A mű a jelenségeket, az összetevők,
érzékelési alapok és elemek hármas elrendezése szerint tárgyalja. Kisérletet
tesz annak eldöntésére, hogy tartalmazzák-e a jelenségek e fenti három
kategóriát, avagy sem, és ha igen, milyen mértékben, és hogy kapcsolódnak-e
ezek egymáshoz, avagy egymástól függetlenek.
- Russel Webb -
[« tartalom ]
IV. Puggalapannyati
A személyiségről és az individuális kategóriákról szól a negyedik szöveg, a Puggalapannatti. Ennek bizonyos részei már az Anguttaranikăyában is megtalálhatók. A mű felépítése egy suttáéhoz hasonlít, de itt is érvényesül a fárasztó Abhidhamma-kifejezésmód. Az önmagában annyira érdekfeszítő tematika, vagyis az emberi személyiség gyengeségei és erényei belefullad a szinonímák és definíciók áradatába.
- Klaus Mylius -
A különféle személyiségek formális meghatározását igyekszik megadni.
10 fejezetből áll: az első a pár nélküli személyiségek fajtáival foglalkozik,
a második a párba rendezhetőkkel, a harmadik a hármas csoportba rendezhetőkkel,
és így tovább.
- Russel Webb -
[« tartalom ]
V. Kathávatthu
Az ötödik szöveg, a már említett Kathăvatthu messze a legfontosabb része az Abhidhammapitakának. Ezt legalábbis nagy vonalakban a harmadik buddhista konzílium idejében, ie. 250-ben Tissa Moggaliputta írta, de később korábbi részekkel egészítették ki. Kb. az i.sz. V. században írt hozzá Buddhaghosa egy kommentárt. A mű fő törekvése az eretnek tanok kritikája; 23 részben nem kevesebb mint 252 buddhizmustól eltérő tévtant cáfol meg. Minden rész 8-12 szövegtömböt foglal magában, ezek kérdés-felelet formájúak, de a végső megállapítás mindig negatív. Számos idézet található itt a Sutta- és a Vinayapitakából, sőt magából az Abhidhammapitakából is vannak részletek (mégpedig a Dhammasanganiból és a Vibhangából). Ebből is látszik, hogy a Kathăvatthu végső szerkesztése viszonylag későn történt.
- Klaus Mylius -
A korai "Hínajána" felekezetek közötti ellentétes nézetek
leírása és a Théraváda látásmód védelme. A művet Moggaliputta Tisszának,
a III. Zsinat vezetőjének tulajdonítják. A zsinatot Aszóka király hívta
egybe Patnában, a Kr. e. III. sz. közepén.
- Russel Webb -
[« tartalom ]
VI. Jamaka
A hatodik szöveg a Jamaka, amely egy rendkívül nehezen értelmezhető mű. Tematikája az alkalmazott logika területén mozog, de ennél sokoldalúbb, mivel foglalkozik pszichológiával, etikával és eszkatológiával is. Különlegessége abban áll, hogy minden kérdésre kettős értelmű választ ad.
- Klaus Mylius -
A mű célja a félreértések eloszlatása, és a fogalmak pontos használatának
meghatározása. A "Párok Könyvé"-nek nevezik, mivel két irányból
teszi fel a kérdéseket, hogy az ellentétes nézetek által fejtse ki az
egyes témákat. Például az első kérdéspár így szól: "Az üdvös jelenségeknek
üdvös-e mind a gyökerük is? És az üdvös gyökerekből mindig üdvös jelenségek
támadnak?" A mű 10 fejezetet tartalmaz: gyökerek, összetevők, észlelési
alapok, elemek, igazságok, formációk, rejtett hajlamok, tudat, jelenség
és képességek.
- Russel Webb -
[« tartalom ]
VII. Patthána
Az Abhidhammapitaka hetedik és egyben utolsó szövege a Mahăpakarana címet viseli, de Patthánapakarana címen is ismeretes. Megkülönböztetjük ezen belül a Tikapatthănát és a Dukapatthănát. A mű középpontjában az ok-okozati összefüggéssel kapcsolatos problémák állnak, így a dialektika története számára is érdekes. 24 fontos relációt sorol fel ugyanis, többek között a tárgy és az alany közötti kapcsolatot, valamint a kölcsönös függőséget. Abszolútnak egyedúl a Nirvánát fogadja el, minden egyéb adottság valamilyen módon viszonylagos. Az Abhidhammapitakának tehát csak korlátozott része bír eszmetörténeti jelentőséggel, s általában az irodalmi színvonal sem túl magas. A buddhológusok számára ez a Pitaka mégis fontos, ámbár összességét tekintve kétségtelenül később keletkezett, mint a Tipitaka többi része. Mivel ez a mű a buddhizmuson belül eltérő véleményeket juttat kifejezésre, nem kell csodálkozni azon, hogy az Abhidhammapitakát néhány szekta illetve iskola, mint pl. a Sautrăntikák nem tekintik kanonikusnak. De ott, ahol kanonikusnak számít, nagy elismerésnek örvend.
- Klaus Mylius -
A Patthána a "Kapcsolatok Könyve". A jelenségek okságát és kölcsönös
összefüggéseit tárgyalja. Sajátos célja a különböző jelenségek közötti
oksági kapcsolatok feltérképezése, egy 24 tagos ok-okozati kapcsolatrendszer
(paccsaja) kiépítésén keresztül. A mű az Abhidhamma mátrix
valamennyi jelenségére kiterjeszti ezt az ok-okozati kapcsolatviszonyt.
Négy fő része a következő: a pozitív módszer szerinti eredeztetés, a
negatív módszer szerinti eredeztetés, a pozitív-negatív módszer szerinti
eredeztetés és a negatív-pozitív módszer szerinti eredeztetés. Ezek
mindegyikének hat fejezete van: a triádok, a diászok, az egyesített
diászok és triádok, az egyesített triádok és diászok, az egyesített
triádok és triádok, és az egyesített diászok és diászok eredetéről.
A Páli Kánon a VI. zsinaton összeállított, burmai változatának kiadásában
a Patthána öt kötetben összesen 2500 oldalt számlál. Hatalmas
mérete, valamint filozófiai jelentősége miatt a Mahápakarana,
vagyis a "Nagy Értekezés" címet is viseli.
- Russel Webb -
Kapcsolódó weboldalak:
» Tipitaka: The Pali Canon
» Digital Sanskrit Buddhist Canon
Kérlek adományozz a Buddhista Könyvtár javára!
(Please support the Buddhist Library by donating!)
A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)
