Az intimitást, a meghittséget legtöbben a szexualitáshoz kapcsolják. A szex valóban a legteljesebb kitárulkozás egy párkapcsolatban, ám az igazán meghitt pillanatokat nem az ágyban élhetjük át.
"Mindenki fél az intimitástól. Bizalmas viszonyra vágyunk, de nem mutatjuk meg magunkat. Ez az egyik legfontosabb konfliktusforrás a barátok és a szerelmesek között: egyikük sem akar felhagyni a védekezéssel, egyikük sem mer teljesen pőrén, őszintén és nyitottan fordulni a másik felé, pedig mindketten vágynak rá. Ezért mindennapossá váltak a "cserbenhagyásos" kapcsolatok az olyan társadalmakban, mint a miénk, amely egyre inkább elfogadja az alkalmi szexet. Ugyanakkor hangsúlyosabban van jelen az az általános érzés is, miszerint hiányzik a valódi intimitás. E nélkülözhetetlen értéknek kevés köze van a testi érintkezéshez, bár a szex kétségkívül egy lehetséges ajtó. Azonban sokkal fontosabb legmélyebb érzéseink és sebezhetőségünk őszinte feltárása. A sebek nem tudnak begyógyulni, ha nem fedjük fel őket. Minél inkább rejtegetjük, annál veszélyesebbé válnak, halálos fekéllyé fertőződnek.
Aki bízik és hisz önmagában, csak az tud megbízni másokban. Ez az intimitás alapja. Arra vágyunk, hogy a másik valóban intim viszonyba kerüljön velünk, lemondjon a védekezésről, feltárja előttünk sebeit, levesse minden álarcát, s anyaszült meztelenül forduljon felénk?
Nekünk kell megtennünk a kezdő lépést. Légy önmagad, nem törődve a következményekkel! A színlelés vagy a mások tanácsai szerint élt élet elvesztegetett idő."
[Osho : Intimitás - A bizalom művészete]
Az intimitás azt jelenti, hogy közel kerülsz egy idegenhez. Ehhez fel kell adnod minden védművedet...
Mindenki fél az intimitástól – más kérdés, hogy ezt felismerjük-e vagy sem. Az intimitás azt jelenti, hogy őszintén megnyílsz egy idegen előtt – és mindannyian idegenek vagyunk egymás számára; senki sem ismeri a másikat. Még önmagunk számára is idegenek vagyunk, hiszen nem tudjuk, kik vagyunk valójában.
(1.)
Fel kell adnod minden védművedet; csak így érheted el az intimitást. Ezeregy dolgot rejtegetünk magunkban, nemcsak mások, de önmagunk elől is.
|
Az intimitás azt jelenti, hogy közel kerülsz egy idegenhez. Ehhez fel kell adnod minden védművedet; csak így érheted el az intimitást. De feltámad benned a félelem: ha semmilyen módon nem védekezel többé, ha az összes álarcodat leveted, honnan tudhatod, mit tesz majd veled ez az idegen? Ezeregy dolgot rejtegetünk magunkban, nemcsak mások, de önmagunk elől is, mert egy beteg emberiség nevelt fel minket tele elfojtásokkal, gátlásokkal és tabukkal. És úgy érzed, hogy valakivel, aki idegen számodra – s függetlenül attól, hogy talán már harminc vagy negyven éve együtt élsz vele, az idegenség sosem tűnik el –, nagyobb biztonságban vagy, ha megőrzöl néhány védelmi eszközt magadnak, ha tartasz egy kis távolságot, hiszen a másik kihasználhatja gyengeségedet, törékenységedet, sebezhetőségedet.
Mindenki fél az intimitástól.
És a problémát tovább nehezíti, hogy mindenki vágyik is rá. Mindenki sóvárog utána, mert máskülönben egyedül maradna az univerzumban – barát nélkül, szerető nélkül, bizalmas nélkül, olyan társ nélkül, aki előtt őszintén feltárhatná bármely sérelmét. Mert a sebek nem tudnak begyógyulni, ha nem tárod fel őket. Minél inkább rejtegeted őket, annál veszélyesebbé válnak. Halálos fekéllyé fertőződhetnek.
|
Az intimitás egyrészt létszükséglet, és emiatt mindenki vágyik rá. Azt akarod, hogy a másik olyan intim viszonyba kerüljön veled, hogy lemond a védekezésről, feltárja előtted a sebeit, leveti minden álarcát és hamis személyiségeit, és anyaszült meztelenül fordul feléd. Másrészt viszont mindenki fél az intimitástól – bizalmas viszonyra vágysz, de nem mondasz le a saját védműveidről. Ez az egyik legfontosabb konfliktusforrás a barátok és a szerelmesek között: egyikük sem akar felhagyni a védekezéssel, egyikük sem mer teljesen pőrén, őszintén és nyitottan fordulni a másik felé – pedig mindketten vágynak rá.
Ha nem szabadulsz meg az összes elfojtástól és gátlástól – melyeket a vallás, a kultúra, a társadalom, a szülők és az iskola nevelt beléd –, sosem tapasztalhatod meg az intimitást. És neked kell megtenned a kezdő lépést.
Pedig ha nincsenek benned elfojtások és gátlások, akkor sebesüléseid sem lehetnek. Ha egyszerű, természetes életet élsz, nincs miért félned az intimitástól, és részed lehet abban a határtalan örömben, amikor két láng olyan közel kerül egymáshoz, hogy szinte egyetlen lángnyelvben egyesülnek. És ez a találkozás csodálatosan fölemelő, boldog teljességérzetet nyújt. Ahhoz azonban, hogy részed lehessen benne, előbb tökéletesen rendbe kell tenned a saját házad tájékát.
Csak aki meditál, az tapasztalhatja meg az intimitást. Neki nincs semmi rejtegetni valója. Már kivetett magából minden félelmet. Nincs benne más, csak csend és szerető szív.
Önmagadat teljes valódban el kell fogadnod. Ha nem tudod maradéktalanul elfogadni magadat, hogyan várhatod, hogy mások elfogadjanak? És ha mindenki elítélően vélekedik rólad, az csak egyetlen dolgot szülhet: önutálatot. Amit rejtegetned kell, azt sosem mutogatnád lelkesen másoknak. Tudod, hogy csúnya dolgok rejtőznek benned, tudod, hogy undorító dolgokat igyekszel elleplezni, tudod, hogy állati természet bujkál a bensődben. De csak addig, amíg nem változtatsz a hozzáállásodon, s már elfogadod magadat mint a létező állatok egyikét…
(2.)
Ha készen állsz az intimitásra, a másikat is őszinteségre ösztönzöd. Kendőzetlen egyenességed révén a társad is megtapasztalhatja az egyszerűség, ártatlanság, bizalom, szeretet, őszinteség örömeit.
Az állati, animális nem negatív jelző. Csak annyit jelent, hogy ’élő’; az anima, ’lélek’ szóból ered. Az állatok éppúgy részei a létezésnek, mint az emberek, az egész nem tesz különbséget közöttük. De az emberek azt tanítják: „Nem vagytok állatok; az állatok sokkal alacsonyabb rendűek nálatok. Ti emberi lények vagytok.” Ezzel egy téves felsőbbrendűségi érzést sugallnak. Valójában a létezés nem ismer felsőbb- és alacsonyabbrendűséget. A lét számára minden egyforma: a fák, a madarak, az állatok, az emberek. A létezésben minden teljességgel önmagáért elfogadott; nincs ítélkezés.
Ha feltétel nélkül elfogadod a nemiségedet, ha elfogadod, hogy az ember és minden evilági létező törékeny, hogy az élet egy nagyon vékony fonál, amely bármelyik pillanatban elszakadhat… Amint ezt elfogadod, és leveted hamis énképeidet – a Nagy Sándor- vagy Muhammad Ali-maszkodat –, végre megérted, hogy mindenki gyönyörű a maga hétköznapi voltában, és mindenki esendő; ilyen az emberi természet, nem lehetsz acélból.
Olyan testben élsz, amely nagyon törékeny. Harminchat és negyvenegy Celsius-fok között élsz, csupán öt fokra terjed életed hőmérsékleti skálája. Ha lejjebb csúszik, halott vagy, ha feljebb szökik, halott vagy. És ugyanez érvényes más ezeregy dologra is a testedben. Az egyik legalapvetőbb igényed, hogy szükség legyen rád. Mégsem akarja senki beismerni: „alapvető igényem, hogy szükség legyen rám, szeressenek és elfogadjanak”.
|
|
A végtelen nagyravágyás és álszentség világában élünk – ezért kelt az intimitás félelmet. Nem az vagy, akinek mutatod magad. Valótlan képet mutatsz magadról. Szentnek akarsz látszani, de mélyen belül gyenge emberi lény maradtál, tele vágyakkal és álmokkal.
(3.)
A lét nem ismer felsőbb és alacsonyabb rendűséget. A létezésben minden teljességgel önmagáért elfogadott; nincs ítélkezés.
|
Első lépésként el kell fogadnod önmagadat olyannak, amilyen vagy – az összes hagyomány ellenére, melyek őrületbe kergették a teljes emberiséget. Amint sikerült elfogadnod önmagadat a mai állapotodban, az intimitástól való félelmed tovaszáll. Nem veszítheted el többé a tekintélyedet, a nagyszerűségedet, az egódat. Nem veszítheted el a jámborságodat, az ájtatosságodat – mert te magad szabadultál meg tőle. Akár egy kisgyermek, tökéletesen ártatlanná váltál. Szabadon kitárulkozhatsz, mert bensődet nem ronda elfojtásokból született perverziók töltik meg. Kimondhatsz bármit, amit őszintén érzel. Ha készen állsz az intimitásra, a másikat is őszinteségre ösztönzöd. A te kitárulkozásod segít abban, hogy a másik is megnyíljon feléd. Kendőzetlen egyenességed révén a társad is megtapasztalhatja az egyszerűség, az ártatlanság, a bizalom, a szeretet, az őszinteség örömeit.
Ostoba képzetek fogságában élsz, és attól rettegsz, ha túl közel kerülsz valakihez, visszaélhet a helyzetével. De törékeny lények vagyunk – minden létező között a legtörékenyebbek. Az embergyermek minden állat kölykénél esendőbb. A többi állat utóda életben marad anya nélkül, apa nélkül, család nélkül is. De az ember gyermeke azonnal meghal. Ebben a törékenységben azonban nincs semmi szégyellnivaló – ez a tudat legkifinomultabb megnyilvánulása. A rózsa virága is gyenge, nem sziklaszilárd. És nem kell rosszul érezned magad amiatt, hogy rózsa vagy, és nem szikla.
Ha két ember között meghitt viszony alakul ki, csak ekkor szűnnek meg idegenek lenni egymásnak. És nagyszerű élmény ráébredni arra, hogy nemcsak te vagy teli gyarlóságokkal, hanem a másik is – mindenki – végtelenül esendő. Mindenkor igaz, hogy a kifinomultabb megnyilvánulás egyben a gyengébb is. A gyökerek nagyon erősek, a virág viszont már közel sem olyan szívós. Éppen abban rejlik a szépsége, hogy nem erős. Reggel kibontja virágát a nap felé, délben táncol a szélben, az esőben, a napsugarakban, estére pedig lehullanak a szirmai, nincs többé. |
Bármi, ami gyönyörű és értékes, egyúttal rövid életű is. Te mégis azt akarod, hogy minden örökké tartson. Ha szeretsz valakit, azt ígéred: „Szeretni foglak egész életemben.” És közben pontosan tudod, hogy még a holnapban sem lehetsz biztos – hazug ígéretet teszel. Csupán annyit mondhatsz: „Szerelmes vagyok beléd e percben, és maradéktalanul neked adom magamat. A következő pillanatról semmit sem tudok. Hogyan ígérhetnék bármit? Meg kell bocsátanod nekem.”
De a szerelmesek bármit megígérnek, és azután nem tudják teljesíteni. Ez csalódást kelt, majd a távolság tovább nő, jön a harc, a veszekedés, a viaskodás, és az élet, melynek boldogan kellene telnie, hosszú, fullasztó szenvedéssé válik.
Döbbenetes felfedezést jelenthet ráébredned arra, hogy félsz az intimitástól, de gyökeres változást eredményezhet, ha magadba tekintesz, és nekilátsz száműzni mindent, amit szégyellsz, hogy olyannak fogadhasd el a természetedet, amilyen – s nem amilyennek lennie kell. Én nem azt tanítom, hogy valamilyennek „kell” lenned. A sok „kell” betegíti meg az emberi tudatot. Az embereknek a „van” szépségét kell megtanulniuk, a természet csodálatos nagyszerűségét. A fák nem ismernek semmiféle tízparancsolatot, a madarak sosem hallottak szent iratokról. Csak az emberek teremtették meg maguknak ezt a problémát. Ha elégedetlen vagy a saját természeteddel, akkor megosztottság támad benned, és tudathasadásossá válsz.
És ezzel nem csupán az egyszerű emberek vannak így, hanem az olyan nagyságok is, mint Sigmund Freud, aki nagymértékben hozzájárult az emberi tudat megértéséhez. Kidolgozta a pszichoanalízis módszerét, hogy az emberek megismerhessék mindazt, ami a tudatalattijukban rejlik. Mert itt van a titok: amit egyszer a tudatalattidból a tudatodba emelsz, az elillan. Te pedig tisztábbá és könnyebbé válsz. Minél több tehertől szabadul meg a tudatalattid, annál tágabb lesz a tudatod. Ahogy a tudatalattid mérete zsugorodik, úgy növekszik a tudatod.
Ez egy csodálatos igazság. A Kelet már évezredek óta ismeri, de a Nyugattal Sigmund Freud ismertette meg – anélkül, hogy bármit tudott volna a Keletről vagy annak pszichológiájáról. A saját felismerése volt. Éppen ezért találhatjuk meglepőnek a tényt, hogy Freud sohasem hagyta magán alkalmazni a módszert. A pszichoanalízis atyját egyszer sem analizálták. Kollégái újra és újra feltették neki a kérdést:
– Te adtad nekünk a módszert, és már mindannyian analizáltattuk magunkat. Te miért nem vagy hajlandó alávetni magadat a pszichoanalízisnek?
Freud azt felelte:
– Szó sem lehet róla.
Félt a kitárulkozástól. Valóságos zseni lett belőle, és a feltárulkozás révén visszaesett volna a hétköznapi ember szintjére. Ugyanolyan félelmek, ugyanolyan vágyak és ugyanolyan elfojtások éltek benne is, mint bárki másban. Sohasem beszélt az álmairól, csak hallgatta, mások miről álmodnak. A kollégáit furdalta a kíváncsiság:
– Nagyon sokat jelente, ha megismerhetnénk a te álmaidat is.
De ő sosem egyezett bele, hogy lefeküdjön a pszichoanalitikus díványára, és az álmairól meséljen, mert azok éppen olyan közönségesek voltak, mint bárki máséi – ettől félt Freud.
Egy Gautama Buddha nem félt volna a meditációtól – ő ezt ajándékozta az emberiségnek, a meditáció egy sajátos változatát. És a pszichoanalízistől sem félt volna, mert annak, aki meditál, fokozatosan megszűnnek az álmai. Nappal csend uralkodik a tudatában, s nem a gondolatok hétköznapi zűrzavara; éjjel pedig mélyen alszik, mert az álom nem más, mint a nappal végig nem vitt gondolatai, meg nem élt vágyai, megvalósítatlan ábrándjai, amelyek próbálják beteljesíteni magukat legalább az álmokban. |
|
Rendkívül nehéz lenne olyan férfit találnunk, aki saját feleségéről álmodik, miként olyan nőt is, aki a férjéről. Annál gyakoribb viszont, hogy a szomszéd feleségéről vagy férjéről álmodnak. A feleség elérhető, a férj tehát nem fojt el semmit magában a feleségével kapcsolatban. A szomszéd felesége azonban mindig szebb, a fű mindig zöldebb a kerítés másik oldalán. És ami elérhetetlen, az erős vágyat ébreszt benned, hogy megszerezd, hogy birtokold. Nappal erre nincs lehetőséged, de az álmaidban szabad vagy. Az álom szabadságától még nem fosztottak meg a kormányok.
Már ez sincs messze – hamarosan azt is elveszik tőlünk, mert léteznek már most is elérhető módszerek arra, hogy megfigyeljék, mikor álmodsz és mikor nem. És elképzelhető, hogy egy nap megtalálják a tudományos eljárást arra, hogy miként tudják kivetíteni egy képernyőre az álmokat. Csak néhány elektródát csatlakoztatnak a fejedre, te meg gyorsan elalszol, édesen álmodsz, szeretkezel a szomszéd nejével – és egy egész vetítőterem közönsége nézi. Pedig korábban azt gondolták rólad, hogy egy szent vagy!
Van, amit saját magad is megfigyelhetsz: ha valaki elalszik, és a szemhéján semmi nyoma nem mutatkozik annak, hogy alatta mozogna a szeme, akkor az illető nem álmodik. Ha álmodik, akkor észlelhető a szemmozgás.
Talán egy napon majd ki lehet vetíteni az álmaidat egy képernyőre. És az is lehet, hogy beléd tudnak majd kényszeríteni bizonyos álmokat. Ma azonban még senki sem vitatja, hogy az emberek szabadon álmodhatnak, ezt veleszületett joguk biztosítja.
Egy Gautama Buddha nem álmodik. A meditáció az egyik módja annak, hogy túljussunk az elmén. Egy Gautam Buddha teljes csendben él huszonnégy órán át – nincsenek hullámok a tudata taván, nincsenek gondolatai vagy álmai.
De egy Sigmund Freud fél, mert tudja, miről álmodik.
Hallottam egy esetről. Három nagy orosz regényíró – Csehov, Gorkij és Tolsztoj – egy padon üldögélt a parkban, és csevegett; jó barátok voltak. Mind zsenik voltak, mind olyan nagyszerű regényeket írtak, hogy még ma is, ha fel akarunk sorolni tíz kiváló regényt, akkor legalább öt közülük a forradalom előtti orosz írók alkotása lesz.
Csehov élete asszonyáról mesélt, Gorkij is csatlakozott hozzá, és néhány gondolatot hozzátett a témához. Tolsztoj viszont hallgatott. Tolsztoj ortodox, vallásos keresztény volt. Talán meglepően hangzik, de az indiai Mahátma Gandhi három embert ismert el mestereként, és ezek egyike Tolsztoj volt. Aki bizonyára nagyon sok elfojtást hordozott. Oroszország egyik leggazdagabb embere volt – a nemességhez tartozott –, de úgy élt, mint egy szegény koldus, hiszen „boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa”, és ő nem kívánt lemondani erről az országról. Mindez nem egyszerűség vagy vágytalanság – ez túl sok vágy. Túl nagy mohóság. Túl nagy gőg. Feláldozza az életét és örömeit, mert rövidke, és inkább az örökkévalóságban élvezné majd a Paradicsomot és Isten országát. Nagyszerű üzlet – olyan, mint a lottó, csak biztosabb.
Tolsztoj önmegtartóztató életet élt, kizárólag vegetáriánus ételeket evett. Majdnem szent volt! Persze az álmai nagyon csúnyák lehettek, ahogy a gondolatai is nagyon csúnyák lehettek. És amikor Csehov és Gorkij megkérdezte:
– Tolsztoj, te miért hallgatsz? Mondj valamit!
Ő azt felelte:
– Én nem mondhatok semmit a nőkről. Majd akkor mondok, ha egyik lábbal már a sírban leszek. Akkor kimondom, és gyorsan beugrom a sírba.
Érthető, miért félt annyira megszólalni; mert csak úgy forrt a bensője. Nem, nem lehet igazán bizalmas viszonyba kerülni egy olyan emberrel, mint Tolsztoj…
| |
Az intimitás egyszerűen annyit jelent, hogy a szív ajtaja nyitva áll előtted; örömmel látott vendégként léphetsz be rajta. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha a szíved nem fuldoklik az elfojtott szexualitástól, nem forronganak benne mindenféle perverziók, vagyis, ha a szíved természetes. Olyan természetes, mint a fák, olyan ártatlan, mint a gyermekek – mert akkor nincs miért félned az intimitástól.
Ezt próbálom elérni: segítek megszabadulni a tudatalattid terheitől, segítek ledönteni az elme gátjait, és segítek hétköznapivá válni. Nincs annál csodálatosabb, mint egyszerűnek és hétköznapinak lenni. Akkor annyi bizalmas barátod és kapcsolatod lehet, amennyit csak akarsz, mert már nem félsz semmitől. Nyitott könyvvé válsz, amelybe bárki betekinthet. Nincs semmi rejtegetnivalód.
Egy vadászklub tagjai minden évben felmentek a Montana-hegységbe. A tagok sorshúzással döntötték el, hogy kinek a feladata legyen a főzés, és abban is megegyeztek, hogy ha valaki panaszkodik az étel miatt, az automatikusan felváltja a gyenge szakácsot.
Néhány nap után, melyek során világossá vált, hogy senki nem kockáztatja meg a véleménynyilvánítást, az egyik férfi kétségbeesésében szörnyű elhatározásra jutott. Talált egy kupac egérürüléket, és aznap este két maroknyit beletett az ételbe. Noha egy-két fintor feltűnt a tábortűz körül az első néhány kanál után, mégis mindenki hallgatott. Aztán váratlanul valaki megtörte a csendet: – Hát – közölte –, ennek olyan íze van, mint az egérszarnak – de azért jó!
Nagyon sok arcod van. Gondolsz magadban valamit; kifelé pedig egészen mást mutatsz. Nem alkotsz szerves egészet. |
Pihenj meg, és vess véget ennek a megosztottságnak, amelyet a társadalom hozott létre benned. Csak olyat mondj, amit valóban úgy is gondolsz. Cselekedj saját elhatározásod szerint, ne törődj a következményekkel. Az élet rövid, nem szabad tönkretenned azzal, hogy folyton a következményeken aggódsz.
(4.)
Csak olyat mondj, amit valóban úgy is gondolsz. Az élet rövid, nem szabad tönkretenned azzal, hogy folyton a következményeken rágódsz.
Teljes, intenzív és boldog életet kell élned, akár egy nyitott könyv, amely elérhető bárkinek, aki bele akar olvasni. Persze, így nem szerepel majd a neved a történelemkönyvekben. De mi értelme lenne beírni a nevedet a történelembe?
Inkább élj, és ne azzal törődj, hogy emlékezzenek rád. Úgyis halott leszel.
Emberek milliói éltek már a földön, és még a nevüket sem tudjuk. Fogadd el az egyszerű tényt: csak néhány napig vagy itt, azután eltűnsz. Ezt a néhány napot nem szabad képmutatással, félelemben elvesztegetned. Ki kell élvezned az itt töltött időt!
Senki sem tud semmit a jövőről. A mennyország, a pokol és az Isten valószínűleg csak feltételezések, nincs rájuk bizonyíték. Az egyetlen dolog, amiben biztos lehetsz, az életed – tedd olyan gazdaggá, amilyenné csak tudod.
Az intimitás, a szeretet, a mások előtti feltárulkozás révén gazdagabbá válsz. És ha képes vagy sok emberrel mély szeretetben, erős barátságban és őszinte bizalomban élni, helyesen éltél. És bárhová vessen a sors, ha megtanultad ennek művészetét, ott is boldog leszel.
(5.)
Emberek milliói éltek már a földön, és még a nevüket sem tudjuk. Fogadd el az egyszerű tényt: csak néhány napig vagy itt, azután eltűnsz. Ezt a néhány napot nem szabad képmutatással, félelemben elvesztegetned.
Ha egyszerű és őszinte vagy, ha van benned szeretet és bizalom, Paradicsomot teremtesz magad körül. Ha bezárulsz, szüntelenül védekezel, és nem szűnő nyugtalanság gyötör, hogy valaki megismeri a gondolataidat, álmaidat, perverzióidat, akkor pokolban élsz. A pokol benned rejtőzik – ahogy a Paradicsom is. Ezek nem földrajzi, hanem lelki helyek.
Tisztítsd meg önmagadat! A meditáció nem más, mint megtisztulás az elmédben felgyülemlett piszoktól. Ha a tudat csendes, és a szív énekel, készen állsz – félelem nélkül és határtalan örömmel – az intimitásra. Intimitás nélkül viszont egyedül maradsz az idegenek között. Az őszinte bizalomnak köszönhetően barátok vesznek körül, olyan emberek, akik szeretnek. Az intimitás nagyszerű élmény. Senkinek sem szabad kihagynia.
» Ezotéria - Boldogságra kárhoztatva
» Ezotéria - Bűnös Bűntelenség
» Ezotéria - Hűség és Hűtlenség
» Ezotéria - Szex és Erkölcs
» Ezotéria - Gátlástalanul
