2009.
„Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat megveti.” (Máté evangéliuma 6.24)
Hűség és Eredet
A hűség fogalma absztrakt szinten, egy, az eredeti forráshoz való lehetséges legközelebbi hasonlóságot takarja. Hű az, ami az eredeti másolataként, vagy annak tükreként, annak lényegét pontosan adja vissza.
|
A hűség latinul fidelitas, s ebből ered a ‘hi-fi’ (high-fidelity) kifejezés is, amely pont azon hanglejátszók védjegye lett, amelyek ‘magas’ szinten, hűséggel adják vissza az eredeti felvételeket. Ez a jelentéstartalom is jól tükrözi, hogy a fidelitás, a hűség a maga eredeti értelmében, az eredethez való hasonlóság mértékét jelöli. A hűség, mint az a hifi szóban is tükröződik, mind a mai napig a magas minőség rangjelzése is egyben; és bármihez is legyen hű valaki, egyszerre egy magasabb eredethez, egy magasabb rendhez igazodik.
Fides-nek, a hűség istennőjének, a többi virtussal együtt, az ókori Rómában rangos kultusza volt. Oly mértékben, hogy az első pun háború idején a Capitoliumon templomot építettek számára, és ez lett a nemzetközi szerződések archívuma. Pietasszal, az istenek, a haza és a szülők iránti kötelesség teljesítésének istenével együtt, Fidest is a társadalom alapjának, mi több, a rómaiak erényének tekintették, hiszen a rómaiak büszkék voltak rá, mennyire hívek esküjükhöz. Ezért is kapcsolódott szorosan Fides, az istenekkel kötött szerződést ünneplő, áldozati szertartás alkalmával invokált Jupiterhez (a főistenhez, az ’Igazság Atyjához’ (Jusz Páter) és vele együtt a hűségistennek tekintett Dius Fidius-hoz, valamint a foedus, ’szövetség’ fogalmához. Ma már kevesen tudják, de a hűség istennőjét ábrázoló érmeknek gyakori motívuma volt a két összekulcsolódó jobb kéz, ami a szerződéshez való hűséget jelképezte. És jelképezi is mind a mai napig, hiszen mikor valaki kezet nyújt egy megállapodásra, mind a mai napig a hűség esküjét teszi le ezzel. Ezért is van, hogy a római flamenok, áldozati szertartás alkalmával az istennőnek szentelt jobb kezüket lepelbe burkolták.
|
Az ókori ember számára sosem volt kérdés, hogy mihez kell hűnek lenni. Hiszen a hűség egyértelműen az isteni rend, az eredet iránti legtisztább törekvést jelentette. Hű ember az, aki cselekedeteivel az isteni rendhez igazodik, saját benső természete szerint. Akinek élete arra mutat példát, hogy az emberi világ forgandó és változékony természete mellett, milyen egy magasabb, örök-érvényű törvényhez igazodni. Ha kell, még az élet elvesztésének árán is. Ezt példázza megannyi bölcs filozófus, Szókratész, Boetius vagy Giordano Bruno halála, akik inkább vállalták kortársaik megvetését és a halált, mintsem elálltak volna ettől a rendtől.
Hűség és lojalitás
A mi modern, szellemileg eltompult korszakunkban, mint oly sok minden, a hűség fogalma is torzult. A fidelitás fogalmát felváltotta a lojalitás fogalma, ami a hűségnek már egy degradált formája. A lojalitás ugyanis eredetileg egy úrnak, vagy királynak tett hűbéreskü és az általa előírt kötelezettségek iránti fegyelem. Míg a fidelitás egy belső, morális alapokra építő benső minőség, valódi erény, addig a lojalitás egyfajta bérencség, zsoldos elköteleződés.
Ebben jelentős szerepe van a protestáns etika, és az utilitárius erkölcs-felfogás újkori térhódításának, amely sok szempontból haszon-elvek mentén dönt arról, hogy mihez kell hűnek lenni. Az újkor hajnalán élő filozófus Spinoza, elhíresült érdek-etikai megfogalmazása jól tükrözi ezt a szemlélet-váltást: istennel szövetséget kötni már csak azért is érdemes, mert ha létezik és mi nem kötöttünk vele szerződést, örök kárhozat a büntetésünk, ha viszont kötöttünk, örök élet a jutalmunk. Ha viszont nem létezik, így-se úgy-se vesztünk semmit, tehát érdemesebb Istenhez hűnek lenni, mint nem lenni. Ez a szemlélet a legpontosabban tükrözi azt az általános felfogást, amit a mai korban a legtöbben a hűségről vallanak. Hűnek lenni azért kell valamihez, hogy elkerüljünk valamilyen büntetést, vagy elnyerjünk valamilyen jutalmat.
A mai korban, amikor már csak lojalitásunkat vizsgáljuk, hűségünket csak ebben a kontextusban értelmezzük. Kinek és mire esküdtünk, milyen külső fogadalmakat vállaltunk magunkra, és mi ennek a megtérülése, a haszna; illetve mi és mekkora a haszonáldozati költsége, ha fogadalmunktól elállunk, ha ’hűségünket’ megszegjük. Nem csoda hogy ezeknek a külső elvárásoknak, a benső megalapozottság hiányában a legtöbben nem tudunk megfelelni.
Hűség Önvalódhoz
Ahogy a rómaiak vallották, a hűség valóban az igazsággal áll a legközelebbi rokonságban. Hűnek, legelső helyen az Igazsághoz kell lenni, ami minden szempontból kizárólag metafizikai értelemben értendő. Persze a világ mélyebb igazságai csak kevesek számára válnak evidenciákká, tapasztalt, megélt valósággá, ezért van, hogy az igazságokat törvények formájában írja le minden világi rend. Mégis általános szinten mindenki érzi, tudja, hogy a gyakorlatban ez mit jelent: első helyen önmagunkhoz kell hűnek lenni. Saját érzéseinkhez, saját gondolatainkhoz, saját felismeréseinkhez! Ahhoz, amit saját magunk érez, vél, gondol igaznak, még ha a környezetünk mást érez, vél vagy gondol. Kocsmafilozófiának tűnik, de még sincs igazabb alapelv, mint a „Légy hű, Önmagadhoz!”.
Mégis, ez a kifejezés is több szinten értendő, annak megfelelően, hogy a spirituális létmegismerésben milyen szinten áll valaki. Amíg valaki a külső világ iránt érzett kötelezettségei fogja, külső fogadalmai, hűbéresküi kötik, addig igazság-érzete gyakran torz és csalóka. Igaznak azt vélheti, amit a lojalitás értelmében vett szerződési feltételek rögzítenek, szemben a benső meggyőződésével és valóságával. Kívül, a külsőségek szintjén hiába hű valaki, ha benső világában százszorosan csalfa. Erre utalnak Jézus szavai Máté evangéliumában: „Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele.” (Mt 5.27) Azaz hiába lojális valaki a külső világában, ha benső világában igazság-érzete már rég más útra terelte. A benső, a szív igazsága az egyetlen, amihez az embernek hűségesnek lennie kell, és amihez hűségesnek lenni érdemes lehet.
A hűség ugyanis önmaga jutalma. És a jutalom, az az érzés, hogy legbenső valóságomhoz vagyok hű. Nem külső önmagamhoz, amit ezer és ezer külső fogadalom, szerződés és klauzúra köt, hanem önvalómhoz. Legbensőbb valóságomhoz. Ehhez persze bátorság, őszinteség, és önismeret szükséges. Hogy merjem hűen magam előtt is vállalni, mit érzek, mit gondolok, mit érzek igaznak, legbenső énem világában.
Hűség és Házasság
|
A hűség fogalma a legtöbb ember fejében mégiscsak a házasságon kívül létesített szexuális kapcsolat mentén merül fel. Hűtlen-e az, aki házastársán kívül mással is él nemi életet? Ez etikai kérdés, amire minden kornak, filozófiának és vallásnak más-más válasza van.
A római jog szerint, a római férjek előjoga volt a jus tori, mely szerint házas férfiak nem követnek el hűtlenséget, ha rabszolgával, vagy más nem-házas asszonyokkal élnek feleségük mellett nemi életet. A feleségeknek ezzel együtt ez a jog nem adatott meg, ami egyes felfogás szerint a feleség, mint rang iránti tisztelet kifejeződése. Ahogy Marcus Aurelius kortársa, Verus fogalmazta: „Uxor enim dignitatis nomen est, non voluptatis.”, „a feleség rangot jelöl, nem pedig a szexuális gyönyört.”
Mégis, a rómait leszámítva szinte minden magas-kultúra tiltja ezt a gyakorlatot, annak ellenére, hogy a Durex gumióvszer gyártó cég által készített globális felmérés szerint, világátlagban a házaspárok 22%-a élt házasságon kívüli nemi életet.
|
Erről a gyakorlatról, modern világunk felfogása is nagyon eltérő. Ha csak mondjuk az Egyesült Államokat nézzük, annak ellenére, hogy egyes felmérések szerint az amerikai házaspárok 15-25%-a él élete során valamikor ezzel a gyakorlattal, nincs erre vonatkozó jogi konszenzus. Míg mondjuk Michigan államban akár életfogytiglan börtönbüntetés járhat érte, addig Maryland-ben egy 10 $-os bírság. A házasságon kívüli nemi élet megítélése, és a különböző joggyakorlat világszerte annyira eltérő, hogy a nem is adhat semmiféle választ arra, hogy ’hűtlenség’-e ez az emberi tevékenység. A kérdés nem jogi, nem is etikai, hanem valójában morális kérdés.
A házasságon belüli hűtlenkedés kérdésére pedig, talán pont az a latin kifejezés ad választ amivel ezt az esetet illetik. A házasságon kívül élt nemi életre használt kifejezés az adulterare, amelynek jelentése: megváltoztatni, megrontani. Ezzel együtt a „más felé fordulni”, „mássá lenni” jelentéstartalmait is hordozza. Ez a kifejezés élesen szemben áll a ’felnőtt’-re használt adolescere szóval, amelynek jelentéstartalma „a felnövekvés állapotába lépni”.
Ha ezt a hűség eredeti jelentéstartalmával párosítjuk azt olvashatjuk ki belőle, hogy hű az a házastárs, aki a legmélyebb értelemben vett isteni rend szerint, felnőtt módon viselkedik, azaz cselekedeteivel a spirituális növekedés felé tart. Ezzel szemben hűtlen az, aki az isteni renddel szemben más felé fordul, hogy ezáltal mássá legyen, azaz cselekedetével letér a szellemi fejlődés útjáról. Más mérce, ebben a kontextusban sincs, és végső soron nem is lehet. Ez pedig morális kérdés, amelynek igazságát, a benső határozza meg, az Őnvaló bölcsessége, a lélek tisztasága. Ha hűek maradunk Önvalónkhoz, cselekedetünk tiszta. Ha Önvalónkhoz viszont hűtlenek leszünk, cselekedetünk tisztátalanná tesz bennünket is. Ezt a bölcsességet foglalja össze a Korán alábbi idézete, melynek szavai a Biblia nyitó szavai után, álljanak itt befejezésül:
„A tisztátalan nők a tisztátalan férfiakhoz, a tisztátalan férfiak a tisztátalan nőkhöz tartoznak. A tiszta nők pedig a tiszta férfiakhoz, a tiszta férfiak pedig a tiszta nőkhöz tartoznak. Az ilyeneket föl kell menteni attól, amit róluk mondanak. Megbocsátás és nagylelkű gondoskodás lesz az osztályrészük.” (Korán 24.26)
» Ezotéria - Boldogságra kárhoztatva
» Ezotéria - Bűnös Bűntelenség
» Ezotéria - Szex és Erkölcs
