"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

                         

         
 

[« vissza ]

[ » Spirituális Ezotéria Könyvtár « ]
» keret nélkül «

[ előre » ]

Tarr Bence László

Gátlástalanul

- Shamelessly -

2007.

Eckhart Tolle, akit korunk egyik megvilágosodott tanítójának tartanak egyik művében a az ember jelenlegi, általánosan érvényes tudatállapotát, egyszerűen ‘öröklött diszfunkciónak’ nevezi. Nem magát a tudatot, nem annak tiszta formáját, hanem azt a működési módot, ahogyan jelen állapotában működik. Jobban szólva ahogyan nem-működik, magát a működészavart.

Gondolataival teljes egyetértésben, és önnön világlátásom tükrében, magam sem mondhatok mást, minthogy az általános emberi tudatműködés bizony gátol a világ teljes megismerésében, a valóság totális felfogásában. Ennek a működésnek szinte egyetlen feladata, hogy korlátozza megismerő-készségünk és elfátyolozza előlünk a valóság teljességét. Régi-új felismerés ez, amelyet időtlen idők óta hirdetnek keleti bölcseleti rendszerek, misztikus és ezoterikus tanítások: hogy bizony szemeink látása elől a végső valóságot sűrű homály fedi, és a felébredésre törekvő ember meg kell, hogy tisztuljon ahhoz, hogy lelki szemei ismét tisztán lássanak. A megtisztulás folyamatát a görögök a katarzisz szóval illették, míg a megtisztulás folyamából születő eszmélést phronészisznek. És valóban, a szellemi tisztánlátás katartikus élménye, olyan minőségű észlelethez vezet, amely a korábbi, erősen lefojtott, gátolt megismeréshez képest, tiszta éberség, valódi álomból ébredés.

Az általános emberi tudatműködés világa, a gátlás világa, a kollektív téveszmék birodalma. Furcsa mód, míg a legtöbb ember egyéni álmában pont hogy gátlásaitól szabadulva, bármit elképzelhet, és el is képzel, pl. repül, víz alatt jár-kel, térben és időben utazik ide-oda, élete múltbéli eseményeit éli újra, lehetséges jövőképeket él át, addig az ‘ébrenlét’ álomvilágában a kollektív elvárásoknak megfelelni vágyva csak azt képzeli lehetségesnek és valósnak, ami konvencionálisan elfogadott, társadalmilag érvényesített. Eredetileg korlátlan és határtalan tudatműködését, illedelmes keretek közé szorítja, és csak azt lát, hal, szagol, ízlel, tapint, és mindenek előtt azt gondol, amit ‘szabad’, amit ‘lehet’. Esetleges többlet-észleleteit gyorsan megtanulja kiküszöbölni, figyelmen kívül hagyni, hiszen az általa esetleg észlelt dolgok, aurák, erőterek, fejében megszólaló hangok, ‘nincsenek’. Minden egyes ‘ember’, emberré válása folyamatában, ‘személyiség-fejlődésének’ kibontakozása során, gyakorlatilag nem tesz mást, mint magára veszi az emberiség kollektív hallucinációinak tömkeleg bilincsét, és mértéktelen gátat épít megismerése torlaszaként tudata és felfogóképessége elé. Megtanulja magát beazonosítani azzal a téridőbeli egyszerű formával, ami nagyjából a biológiai test, majd a test érzékszervei által közvetített érzéki benyomások halmazaival, majd az ezekre adott érzelmi reakciókkal, ezeknek történéseivel, emlékeivel. Két-három évesen kiforrott formában többé-kevésbé megszületik benne, az ‘én’, az ego, ami azután a társadalmi elvárások tükrében valamilyenné válik. Ez az ‘én’ ilyen vagy olyan lesz, ezt szereti azt meg nem, a magáravett tulajdonságok tükrében. Ezen folyamat és a kollektív téveszme végstádiumában megszületik egy végtelenül gátlásos, lehatárolt és korlátozott személyiség, aki hosszú-távon saját gátlásainak béklyójától fuldokol. A kínkeservesen világra jött ‘én’, a groteszk emberi torzó, maga a fátyol, amely a tudati tisztánlátást homályosítja.

Harag

A platóni filozófiában, ami még nem volt a modern értelembe véve ennyire pszichologizáló, a fátylat, a szellemi felébredés gátját, maga az emberi test jelentette, illetve az azzal való téves azonosulás. A test halála, egyben a megtisztulás záloga is lett, amelyet levetkőzve, a lélek végre közelebb kerülhetett az Igazság felismeréséhez. Tágabb értelemben a szemünket elkendőző fátyol, nem pusztán az emberi test, és az ezáltal létrehozott tapasztalati valóság, hanem az a tudati kondicionáltság amely számunkra a Valóságot, pusztán mint tér-időbeli világot láttatja. Pedig a Kant-i filozófia kopernikuszi fordulata régen szavakba öntötte a felismerést, hogy a tér- és időbeliség nem a világ ‘tulajdonsága’, hanem magának az embernek a szemléleti formája. A Valóság nem térben és időben létezik, hanem mi magunk ‘létezünk’ térben és időben. A világ számunkra, az emberek számára ilyen. Más megismerési módokra egyáltalán nem jellemző a téridőbeliség, és elég ha pusztán az egyéni álmodás élményvilágára gondolunk, hogy tudjuk, az álombéli tapasztalat világa egészen más ‘fizikai törvények’ szerint működik. A világ tapasztalatfüggő. A Valóság pedig, készséges határtalanságában, kész a tudati elvárásoknak megfelelően viselkedni; mint azt például a kvantumfizikai kísérletek bizonyítják. A szub-atomi részecskék birodalmában, a tér és az idő kész rugalmas közeggé válni, ahol a hatás-ellenhatás mechanikus ok-okozati törvénye térben és időben ide-oda, előre-hátra hat.

Az emberi tudat, alapállapotában tiszta, makulátlan és teljes. Ezt a tiszta tudatot hívja a buddhista filozófia csittának, amíg a tudat tiszta formája be nem szennyeződik, és el nem kezdődik az ‘én-csinálás’, az ahamkára, ami a szennyezett tudatosság, a puszta észhasználat, a manasz megjelenéséhez vezet. A keleti ismeretelmélet szerint maga az éber jelenlét, a vidzsnyána, egyszerre van jelen mindhárom megismerési formában, azaz maga a tudat több ‘szinten’ észleli a valóságot, csak érzékelése korlátozódik egyetlen szintre. A köznapi tudati működés, az ahogyan észleleteinket rendezzük, felelős azért, hogy a világ ‘magasabb’ vagy éppen ‘mélyebb’ aspektusait nem éljük meg aktív tapasztalatként.

Ez nem azt jelenti, hogy ezeket nem észleljük, csak az, hogy nem rendezzük őket tapasztalattá. Figyelmen kívül hagyjuk őket. Mert környezetünk megtaníttatta velünk kiküszöbölésüket, és mert észleletüket legátoljuk. A hétköznapi tudatosság valójában egyetlen gátló tényező, amely a megismerésünket, és éber figyelmünket a létezés egy meghatározott síkjára korlátozza. A valóság az, hogy minden ember folyamatosan megéli a ‘magasabb világok’ jelenlétét, csak nem válik számára tapasztalattá. A valóság magasabb szinten való megélése minden tudatosság természetes állapota. Csak a téves ‘én’-képpel való azonosulás, az ego folyamatos önérvényesítési vágya nyomja el ezt a megélési lehetőséget szinte minden emberben. Az emberi tudat képes a valóság teljes befogadására, csak a gátlásait kell, hogy levetkőzze!

Sok spirituális törekvő úgy vélekedik, hogy a felébredésre, a megvilágosodásra törekedni kell. A szellemi tisztánlátás, az eszmélés vagy éberség, olyan állapot amelyet ki kell művelni. A valóság azonban az, mint azt például a tantrikus tanítások nagyon pontosan mutatják, hogy a szellemi tisztánlátás képessége minden ember sajátja. Minden ember eleve megvilágosodott, csak ennek realizációjában megakadályozzák önnön téveszméi, hamis önazonossága. Mindenekelőtt saját tudati gátlásai, amelyek rabságában él.

 

A Gátlások feloldása

Gátlástalanság

Sokan sokszor kérdezték már tőlem, hogy ha ők eleve megvilágosodottak, akkor miért vesz tiszta tudatuk magukra gátló tényezőket (szanszkritül klésákat), miért veszik el éberségük a kollektív téveszmék birodalmában? Miért nem képesek megélni önnön megvilágosodottságukat? A válasz bármilyen meglepő, de így hangzik: mert nem szeretnék. Mert valójában nem a szellemi felébredésre vágynak, hanem egójuk kiteljesítésének abszolút fokára. Amíg a felébredést úgy képzelik, mint minden emberi probléma megoldását, mint hátsó kijáratot, addig valójában még mindig az emberi világ játszószobájában keresgélnek.

A tapasztalati világ, a valóság játszótere. A legtöbb ember azért van itt, hogy játsszon, tanuljon, fejlődjön. Az életétől pontosan azt kapja, ami fejlődését a legjobban szolgálja, így gátlásai is a legnemesebb célt szolgálják.

A tudati gátlások értelme, hogy a megismerést a valóság egy nagyon szűk területére szorítsák, és így egy olyan gondot, megoldandó helyzetet hozzanak látótérbe, amelynek megoldása a legjobban szolgálja az egyén lelki fejlődését. Ha a helyzet megoldódik, a megoldással a gátló tényezők is feloldódnak, és az egyén tovább léphet egy ‘magasabb’ szintre. Ha a helyzetet képtelen kezelni, gátlásai egyre fokozódnak, hogy minél intenzívebben rászorítsák a megfelelő képességek kibontakoztatására, a helyes felismerésre.

Az egyén spirituális fejlődésével egyre több gátlást vetkezik le, megtisztul, és ebben a lelki katarzisban szellemi látását elhomályosító lepel végleg lehullik. Ez azonban csak fokozatosan következhet be. A mai átlagos tudatállapotú ember a hirtelen megvilágosodás okozta hatalmas észlelet-együttesbe egyszerűen beleroppanna, és megőrülne. A tudat ilyen hirtelen mértékű eszmélés, az ‘énkép’ totális annihilációját, és ezáltal a legtöbb ember számára az öntudat teljes kihunyását jelentené. Ezért gátlásaink egyben védenek is bennünket a felébredés folyamatában, hogy el ne siessünk azon felismerések mellett, amelyek végett ezt a létformát és ezt az életet választottuk. Éljünk hát gátlásaink adta értelmünkkel, és a jelenünkben adott lehetőségeinkkel, mert pontosan ez az, amiért itt és most létezünk!

 

» Ezotéria - Bűnös Bűntelenség
» Ezotéria - Érzékiség

Light

Kérlek támogasd a Spirituális Ezotéria Könyvtárat!
(Please support the Esoteric Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

Scarabeus


         

                         

 
[« vissza ]

Creative Commons License

[ előre »]

Web Matrix

buddhism | hinduism | taoism | hermetics | anthropology | philosophy | religion | spiritualism | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

Last updated: 21-03-2010