Altmann Andrea
A tibeti család szerkezete és szociológiai jellemzői
- Tibetan family structure and social characteristics -
2003.
„A Buddha egyenlő jogokat adott a férfinek és a nőnek.”
A kutatások szerint Tibetben 1959 előtt a hagyományos családi forma volt a jellemző, amelyben a család, mint termelési egység, mint szociális élettér, mint a legfontosabb társadalmi kommunikációs csatorna szerepet töltött be az emberek életében. A tibeti család a XX. század második feléig szinte kizárólagos jelentőségű a tudás átadásában és a tudásátadás megszervezésében a kolostori oktatás mellett. Demográfiai szempontból fontos megemlíteni, hogy a kínai megszállás előtt, amely 1959-ben volt, a tibeti népességnek csak az 1/75-öd része élt városokban. A teljes népesség 4.5-6 millióra volt tehető abban az időszakban. Ennek 48%-a nomád, 32%-a kereskedő és földműves, 18 %-a pedig szerzetes és 2 %-a apáca volt. 1959 előtt kevesebb, mint a népesség 20% volt írástudó.
A tibeti család szerkezeti lehetőségei
Tibetben területenként nagy eltérést mutatnak a házasodási szokások. A tibeti hagyományok megengedik mind az endogámia mind az exogámia lehetőségét. A legfőbb oka ennek a rugalmasságnak a családi birtok és vagyon védelme a szétdarabolástól, amely hozzájárult a családi örökség egységéhez és az osztály és kaszthoz tartozás tisztaságának fenntartásához. Az arisztokraták gyakran házasodtak a saját osztályukon és családjukon belül. Annak érdekében, hogy elkerüljék a vérkeveredés halálos genetikai hatását, a rokonok csak hét rokonsági fokon túl házasodhattak össze. Ezek a tiltások olyan kemény kényszert jelentettek, hogy senkinek sem volt szabad megszegnie őket. Régen a tibetiek a saját lakóterületükön választottak házastársat, mert így könnyen tudtak azonosulni a szokásokkal, a szociális helyzetükkel és a megkívánt életmóddal. Másrészt a tibetiek az exogámia útját is követték, melynek alapja egy közös patriarchális ős vonalán kialakuló törzsi összetartozás. Ebben az esetben a törzs tagjai szintén nem házasodhattak össze csak a hetedik rokonsági fokon túl. Mindezek mellett Tibetben háromféle házasság jöhetett létre a kínai megszállás előtt: monogámia, poliandria és poligámia. Tibetben minden formája megengedett volt a házasságoknak mindaddig, amíg nem vezettek a családi birtok felbomlásához. Bár a házasságok nagy része monogámia volt, ugyanúgy elterjedt, hogy egy feleségen osztozzon néhány férfi, illetve több feleséggel éljen egy férfi. A poligámia a magas szociális státust szimbolizálta. Ezzel szemben a szegényebb családokban a poliandria terjedt el, mivel a testvéreknek csak egy nőt kellett eltartaniuk és együtt is dolgozhattak, így a családi vagyon is egyben maradt. Más alacsonyabb státuszú családokban a nővérek osztoztak egy férjen. Némely esetben, amikor az anya első férje halálakor idősebb lányával maradt magára, az anya egy jóval fiatalabb férfihez ment feleségül, akinek a lánya is a felesége lett, vagy ugyanabban az időben, vagy amikor már házasulandó korba jutott. Tibetben nem jelentett hátrányos helyzetet vagy stigmát, ha egy hajadon lánynak házasságon kívüli gyermeke született. Mivel Tibetben a szerzetesek száma igen nagy volt, ezért a házasulandó nők magasabb arányt képviseltek, s ezért a poligámia is elterjedt. A poliandria a gyakorlatban lecsökkent különösen a gazdag családokban, ahol a fiúknak nagyobb lehetőségük volt saját család alapítására. A fenti lehetőségek ellenére a fiatalok családja által előre eltervezett, eljegyzésen alapuló, monogám házasságok voltak a legelterjedtebbek.
A férfiak és nők eltérő társadalmi megítélése
„Nő vagyok, kevés az erőm, hogy ellenálljak a veszélynek,
Alacsonyrendű születésemnél fogva, mindenki engem támad.
Ha koldusként járok, a kutyák bántanak engem.
Ha vagyonnal és étellel rendelkezem, a banditák támadnak meg.
Ha nagy dolgot viszek véghez, a körülöttem élők nem nézik jó szemmel.
Ha nem csinálok semmit, pletykákat terjesztenek rólam.
Ha bármi rossz történik, akkor mindenki nekem támad.
Akármit csinálhatok, nincs lehetőségem a boldogságra.
Mert nő vagyok, nehéz a Buddha tanításait követnem.
Még életben maradnom is nehéz!”
Tibeti népköltés1
A nőkkel kapcsolatos társadalmi attitűdök megítéléséhez először a nyelvhasználatot kell megvizsgálni. A nőt jelentő szó régen és most a skye-dman, amely alacsony szinten születettet jelent. Ez a jelentés az idő múltával sem veszett ki a köztudatból és a tudatalattiból. Névmásként a mo-t használják, amelyet még nőstény állatok esetében is használnak, és a megalázó jelzők és főnevek szóösszetételeiben is megjelenik. Viszont sohasem használják az anyák, nemes asszonyok vagy istennők esetében. A tibetiek azt is gondolják, hogy a nők alacsonyabb képességűek a férfiaknál, jobb ha nem merészkednek a fejlődés területeire, hanem a háznál maradnak. Értelmi képességeik is a férfinél kisebbek, képtelenek kezdeményezni és ezek következtében nem világosodhatnak meg mindaddig, amíg férfiként nem születnek meg. A történelmi Sákjamuni Buddha2 ugyan egyenlőnek tartotta a férfi és nő jogait, de a helyzetükkel kapcsolatban már éreztette a különbséget. A káros következményekkel járó cselekedetek közül pl. a házasságon kívüli szexuális kapcsolat negatív jövőbeni hatásai között a nőneművé születést tanította, amely „büntetés” lévén a férfivel szembeni hátrányra utal. Ezek az előítéletek attól a pillanattól elkezdnek hatni, hogy egy ember megszületik. Tibetben ez a lány gyermekkel való bánásmódon keresztül is tetten érhető volt. Először is, egyik szülő sem örült olyan mértékben, ha lány született, mintha fiú. Ezt az értékelést nem is fojtották el, hanem nyíltan vállalták. A legnagyobb szerencsétlenséget jelentette, ha egy apának nem lett fiú utódja. A fiú gyermek nemét nagyon értékes dolognak tartották a születésétől fogva, amit óvni kellett. Varázslatokat használtak, hogy megelőzzék a gyermek elrablását az irigy boszorkányok által.
Család és közösség
„Minden tibeti kölcsönösen elkötelezetten segíti rokonait,
különösen a nehéz időkben.”
Tibeti mondás A tibeti család nagyon nyugodt és gördülékenyen együttműködő rendszer, amelyet a családtagok szoros köteléke jellemez. Ennek a szoros kapcsolatnak az alapja vérségi eredet, mivel szinte minden család ki tudta mutatni, hogy az apa és az anya közös ősöktől származtak. A családban a legnagyobb tekintélye az apának volt. A fiai alárendeltek maradnak mindaddig, amíg meg nem nősülnek. Az elsőszülöttség előnye a tibeti családban is jelentőséggel bírt. Az első fiú volt az egyetlen, akinek jogában állt az ősei földbirtoka felett rendelkezni. Az összes család tagot autoritív módon irányította. Ő volt az élő kapocs a családi láncolatban, misztikus és valóságos is egyben, minden ősöktől származó jog letéteményese. E patriarchális rendszer mögött az az álláspont húzódott, hogy egy kiterjedt és gazdag családnak nem szabadott apró és szegényebb családokra bomlania, amelyek mérete lehetetlenné tette, hogy a családfő nevét magas pozícióban megtartsa. Ezen a beállítottságon is alapult a poliandria elterjedése. Ettől a szemlélettől nagyban eltértek a nomádok, akiknél meg volt a tendencia a nyáj szétosztására a gyermekek között. Valójában nem is ment könnyen a nagy állatállományt egy kézben összefogni és az állatok szétosztása sokkal egyszerűbben megoldhatóvá vált, mint a földterületé. Tibet egy lazán kialakult földműves-pásztori(nomád) társadalom volt, amely rengeteg helyi közösséget foglalt magába, melyek kereteit egy feudális rend adta. A tibeti szociális életet legjobban az határozta meg, hogy minden egyén hálával és tisztelettel adózott az isteneknek, a bölcseknek és az őseinek. Hódolatukat feléjük rituálékkal, szertartásokkal, családalapítással és gyermekek felnevelésével tudták kifejezni. Ez tisztán mutatja, hogy a tibetiek számára a tradicionális és a vallási tényezők jelentették az értéket. A család mérete általában nagy volt, 6-10 főből állt. A tibeti családok két típusa létezett: - házasságon alapuló, amelybe a férj, feleség és a gyermekek tartoztak, - házastársi viszony mellett más személyek is kapcsolódtak a családba, mint a testvérek, szülők, tágabb rokonság vagy a szolgák. Ez a forma leginkább a földművelő és pásztori közösségek esetében működött. A családokban a feleség vezette a háztartást. Ő tartotta a kulcsokat és a pénzt is ő kezelte, a férj minden pénzügyletet megbeszélt a feleségével. Együtt döntöttek és a felnőtt lányaik és fiaik is részt vettek a megbeszélésben. A szolgálókat gyakorlatilag családtagként kezelték.
Gyermekekkel való bánásmód
Tibetben a gyermekek iránt mindig erős vágy élt az emberekben, habár a csecsemőhalandóság nagy arányú volt a szélsőséges hideg, a betegségek és a higiénés tudás és szokások hiánya miatt. A gyermekeknek több mint fele meghalt a születéskor vagy az első életévük során. A földművelő asszonyok a gyermek megszületésének idejéig dolgoztak, így a csecsemők gyakran születtek meg a földeken. A tibetiek hite szerint a gyermeket nem szabad az apa előtt megszülni, mert ha lány lesz, szégyenlőssége miatt nem mer előjönni az anya hasából. A csecsemő megszületése után azonnal a szájába tettek egy kis pirított árpalisztet és vajat, amivel boldog, szerencsés és hosszú életet kívántak neki. A modern nőgyógyászat szerint ez volt a csecsemő mortalitás egyik kiváltó oka. Amíg a megtisztító szertartásokat el nem végezte egy szerzetes, nem szabadott az anyát és a csecsemőt meglátogatni. Utána viszont a rokonok és ismerősök ajándékokkal és üdvözlő selyem sálakkal köszöntötték az új jövevényt. Mikor a csecsemő egy hónapos lett, elvitték a templomba, hódolatképpen a Buddha felé. Ez a látogatás védte meg a gyermeket az ártó szellemektől. Az egész család nagy mulatságot csapott ekkor. A gyermek nevének kiválasztásához ismét az asztrológus segítségét kérték, aki a gyermek születési adataiból felállított horoszkóp alapján mondta meg a legmegfelelőbb nevet. A névadást egy magas rangú szerzetes végezte el. A névadásnál a családi név vagy az apa neve nem került bele a gyermek nevébe, így a családi hovatartozást a névből nem lehetett megállapítani. Viszont a neveknek jelentése van, (pl. hosszú életű, szerencsés, megelégedett, álom beteljesítő, pótolhatatlan), amely mindig pozitív tartalmat hordoz. A személyek nevei az életük során többször is változhattak, pl. hosszú betegség vagy házasságkötés után. A gyerekeknek a szülők mondtak el és tanítottak meg minden ismeretet, ami lehetővé tette a számukra, hogy hasznosnak és kompetensnek érezzék magukat a családban.
A szexualitás szerepe és társadalmi jellemzői
Tibetben nagy szabadság mutatkozott a férfi-nő viszonyban. Míg a házasságban elfogadott volt a hűség, addig a házasság előtt szabadon lehetett szexuális viszonyt folytatni. Ez a szabadság különösen a fiatalokra volt érvényes. Nem volt szigorú morális tilalom a szexualitással kapcsolatban, ugyanis a szexet nagyon fontos alapszükségletnek tartották, amelynek kielégítése lényeges szempont. Miután a gabonát learatták a lányok és a fiúk a gabona kévék között könnyen együtt alhattak. A tibetológusok gyakran említik, hogy nem tapasztaltak szégyenlőséget a tibetiek között a szexualitással kapcsolatban. Néhány tibeti családban a vendéglátás azt is megkívánta, hogy a vendéget a ház egyik nő tagja szórakoztassa el. Néhány szerző arról számol be, hogy élt Tibetben egy szokás, különösen a magasabb osztály tagjai között. E szokás szerint két férj kicserélhette a feleségét közös megegyezés alapján. Természetesen a feleségek beleegyezését is kikérték. A nemi erőszak meglehetősen elterjedt volt a régebbi Tibetben. Ha egy nő beleegyezése ellenére lett a nemi erőszak áldozata, akkor egy ezüst pénzt kellett az elkövetőnek fizetnie. Ha azonban beleegyezett az erőszakos cselekedetbe, akkor a nőnek kellett három ezüst pénzt fizetnie. Ez a büntetési logika is mutatja a nők alacsonyabbrendű státuszát a társadalmon belül, illetve azt a szemléletet, hogy a nő tehet arról, ha bűnt követnek el ellene. A tibetiek erősen hisznek a mágikus erőben és gyakran tartják, hogy a férfiak ilyen módon veszik rá a nőket a szexuális együttlétre. A prostitúció sohasem volt elterjedt Tibetben. Nem ismert olyan eset, amikor tibeti lányt adtak el prostitúcióra. Mivel a kolostorok számára sem volt szokásban eladni vagy felajánlani lányokat (ahogyan ez a szokás megjelent India és Nepál néhány kolostorában), gyakorlatilag nem volt igény erre a foglalkozásra. A kolostorokban olyan komolyan vették a szabályokat, hogy az apácák és szerzetesek sem éltek sohasem együtt. A szexualitás olyan nyílt és természetes dolog volt a közemberek között, amely nem indokolta, hogy ez az igény létrejöjjön. Tibetben az apácákon kívül minden nő férjhez ment, mivel mélyen elkötelezettek voltak vallási értelemben. Ez a tény szintén bizonyítja a prostitúció igen esetleges megjelenését.
Válás a tibeti családokban
„A férfiak azt csinálhatják, amihez kedvük van, amíg bele nem őrülnek. A nők csak engedelmeskedjenek, mint az eszközök, amelyek a beszédjükkel tudnak hatni.”
Tibeti szólás Válások nagyon ritkán fordultak elő a tibeti családokban, tekintettel a családdal kapcsolatos szemléletükre és a stabilitásukra. A válás esetén a nők jogai védettséget biztosítottak a számukra. Ha egy asszony fiúgyermekkel rendelkezett, a birtok egynegyede, leánygyermek esetén a birtok egy hatoda illette meg válás esetén. Ha nem volt gyermeke, akkor is járt egy bizonyos összeg, amelynek neve „munkabér a nappalokra és az éjszakákra.” Általánosságban azonban a válást nem támogatták. Ha bármilyen nézeteltérés alakult ki a családon belül, a rokonok és a barátok mindent megpróbáltak, hogy a házaspárt kibékítsék. Tibetben a házassági szerződések részét képezték, hogy bármelyik fél elválhat, ha már nem akar a házastársával együtt maradni. A válást nagyon egyszerűen bonyolították le. A férj csak leszakította a türkiz követ, amit házasságkötéskor a feleségének adott és folyamatosan a fején hordott. Nem kellett bíróságra menniük és nem is követte semmilyen jogi procedúra. Csupán a felek elhatározásán múlt. Ha a feleség házasságtörést követett el, a férjnek jogában állt válást kezdeményezni. A férj halála esetén a feleség köteles volt a testvérekkel folytatni a házasságot, de ha nem született gyereke, akkor kérhette a férjét a halála előtt, hogy engedje el. Ha a haldokló beleegyezett, a feleség visszatérhetett a saját családjához. Mindemellett a válások nagyon rossz hírbe hozták a családokat. A tibetiek úgy vélték a házasság egy életre szól, így a rokonoknak és a barátoknak kell a vitás kérdésekben a házastársak segítségére sietni. Ha a válás mégis elkerülhetetlennek bizonyult és már volt egy fiú utód, akkor ő lett a jogos örökös még akkor is, ha a férfi újból nősült és született másik fia. A válások esetén a fiúgyermekek általában az apjukkal maradtak, míg a lányok az anyjukkal.
Összegzés
A tibeti családszerkezeti kutatások azért lehetnek hasznosak a modern családvizsgálatok mellett, mert feltárnak egy olyan rugalmasan alkalmazkodó társadalmi létformát, amelyben az egyének társválasztását és családi viszonyait mindenkor a család gazdasági igényei és minél sikeresebb társadalmi és közösségi integrációja szabja meg. Ez az alkalmazkodás a családmodellek széles választékát és lehetőségeit kínálják fel a résztvevőknek. Ezen változatos családi együttélési formák egyaránt megkönnyítik a magasabb státuszú és az alacsonyabb társadalmi pozícióban élők életfeltételeinek javítását. A tibeti ember számára a buddhizmus szellemi iránymutatásai és morális követelései nagymértékben meghatározzák a családi viszonyrendszereket. A másik emberhez és a családhoz való alkalmazkodás válik a legmagasabbrendű irányelvvé, amely mellett a haszonszerzés és az egyéni akarat háttérbe szorul. A minél gördülékenyebb kommunikáció és együttműködés a család tagjaival és a szomszédokkal, minden személyes érdeken túlmutató belső és külső elvárás. A tapasztalatok és a kutatások kimutatható különbséget mutatnak a férfiak és a nők választási és életmódbeli lehetőségeik között, mégis meg kell jegyezzem, hogy ez a hátrányos helyzet sokkal kisebb mértékű és minőségű, mint amit Ázsia más általam ismert országaiban tapasztaltam. A családi struktúra választás és annak megváltoztatása, akár új házastárs beléptetésével, akár válással viszont máshol nem ismert rugalmasságot mutat, amely csak a tibeti társadalomra volt jellemző.
Altmann Andrea (TST)
Békesség minden lénynek!
Tási thelekh! /t: bkra-shis bde-legs/
Altmann Andrea további írásai : www.tejutiskola.hu
Megjelent: Potala 14. [A Tibetet Segítő Társaság kiadványa]
» Kulturális Antropológia - A tibeti népvallás
» Kulturális Antropológia - A tibeti phön (bön) hagyomány
