Kulturális Antropológia - A tibeti phön (bön) hagyomány

"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

[« vissza ]	[ » Antropológia Könyvtár « ]	[ előre »]

Szathmári Botond

A tibeti phön (bön) hagyomány

- The Tibetan Bön tradition -

2008.

"Tibetről a ráülepedett buddhizmust nem szükséges lekaparni; a réteg mint a por könnyen lefújható, s akkor az ember szemtől szembe áll azzal, ami Tibet mindig volt a buddhizmus előtt, sok ezer évig. Ez a Tibet röviden és egy szóval: a Bön." (Hamvas Béla)

A tibeti phön /t: bon vagy bon-chos/ egy samanisztikus alapokon nyugvó, buddhista, hindú, perzsa és feltehetően keresztény elemeket is magába foglaló hitrendszer. A phön szövegek tanulsága azt bizonyítja, hogy e vallás őshazája Tákhszikh ország /t: sTag-gzigs/, ami tibetiül Perzsiát jelenti. A phön írások rendre így kezdődnek: a jelen szöveget az istenek nyelvéről fordították a mennyei tákhszikh nyelvre, majd shángsungra /t: zhang-zhung/ és arról tibetire, ezért a phön szent nyelve a shángsung. Az talán nem állítható, hogy a phön egyöntetűen erről a területről ered, de az bizonyítható, hogy számtalan iráni elemet tartalmaz. A phön vallás mielőtt a buddhizmus Tibetbe eljutott volna, bizonyosan más volt, mint a későbbiekben, mivel e hitvilág és rítus-együttes a buddhizmussal való találkozása és rivalizálása folytán tételes vallássá lett, és nagyon sok buddhista tanítást felszívott magába.

Az eredeti phön az animisztikus-samanisztikus népi vallás egy speciális formája volt, amelynek sem szervezete, sem könyvei nem voltak. Ez az ősi cshol phön /t: 'jol-bon/ világképét illetően feltehetően nagyon rokon lehetett Tibet ősi hitvilágával, a micsővel /t: mi-chos/, ami tibetiül annyit jelent, emberek vallása. A micsőben igen sok közös elemet fedezhetünk fel a többi belső-ázsiai vagy szibériai nép samanizmusával. A phön történetében három korszakot szokás megkülönböztetni, a már említett cshol phönt, melynek nincs irodalma, világszemlélete animisztikus, módszere mágikus-samanisztikus praktikákból tevődik össze, célja a természet szellemeinek az ember szolgálatába állítása, és valószínűleg területenként változó jelleget mutatott. A második a tyhár phön /t: 'khyar bon/, ami más helyen thur phön /t: dur bon/ néven szerepel. Ennek lényegét a temetési rituálék, és a halottkultusz képezi. Erre a phön korszakra minden bizonnyal nagy hatást tett az ind tirthika /sz: tīrthika = szélsőséges/ saivizmus. A harmadik a gyur phön /t: 'gyur bon, vagy bsgyur bon/, amely feltehetően Senráph Mivóhoz /t: gShen-rab-Mi-bo vagy sTon-pa gSehen-rab/, a phön vallás alapítójához fűződő, majd a későbbiekben rendszerezett phönt foglalja magába. Ez a fajta phön szellemiség Thiszong Decen /t: Khri-srong lDe-btsan/ (755-797) korától alakult ki. Ennek az utolsó szakasznak a fő jellegzetessége, hogy a buddhizmus hatására nagyon közel került a Buddha követőihez, így kialakult a phön irodalom, és létrejöttek a phön kolostorok. Ez utóbbi vallási szakasz a legerősebb rokonságot a nyingmápá /t: rnying-ma-pa/ iskolával és annak a dzokhcsenpá /t: rdzogs-chen-pa/, a „Nagy beteljesedés” gyakorlatával mutatja.

A tibeti legendák szerint Nyáthi Cenpo /t: gNya'-khri bTsan-po/ volt az első mitikus király, akinek a beiktatása a phön valláshoz köthető, azonban ennek ellent mond az uralkodó indiai eredete. Nyáthi Cenpo és az őt követő királyok sámáni mivoltára utal az a mozzanat, hogy az első nyolc király egy mutákh /t: dmu-thag/, égi kötél segítségével bármikor fel tudott jutni a felső világba. Egy phön krónika szerint az első hét király nem ismerte a halált, s életük végén a homlokcsontjukból kiinduló fénykötélen át úgy távoztak az égbe, hogy szivárványként lábuktól kezdve beoldódtak az égi fénykötegbe. A kötél a nyolcadik uralkodó, Tikhum Cenpo /t: Gri-'gum bTsan-po/ életében szakadt el, ami után a rossz szétáradt a világban. Tikhum Cenpót minisztere Longám /t: Lo-ngam/, tőrrel ölte meg, aki ezáltal kívánta megszerezni a trónt. Más feljegyzések szerint az uralkodó Longám nevű lovászával párbajozott, és kardjával elvágta a mutákhot, így elszakadt az égi kötél. A király halálát egy harmadik forrás szerint az okozta, hogy csellel megfosztották a két hlájától /t: lha/, oly módon, hogy minisztere rávette alkalmazzon fekete mágiát ellenségével szemben. A király bal vállára kutya a jobbra rókatetemet helyezett, miközben a férfi-istene /t: Pho-lha/ és az ellenség-istene /t: dGra-lha/ a két állaton át távozott a testéből, így meghalt, és a hullája itt maradt a földi szférában. A helyi sámánok nem tudták, hogy egy király esetében milyen temetési ceremóniát kell elvégezniük, és három phön thipát /t: khri-pa/ hivattak Kásmírból /sz: Kāśmīr, t: Kha-che-yul/, Tusájülből /t: Bru-zha-yul/ és Shángsungból /t: Zhang-zhung/, ez utóbbi feltehetően Khukhe /t: Gu-ge/ körzetét jelenti Nyugat-Tibetben.

Ezek a mágusok értettek a dobon lovagoláshoz, a vas madártollal való szétdarabolásához, és a lapockából való jósláshoz, amely technikák az ázsiai samanizmusban jól ismertek. Mindezek a rituális elemek jelzik, hogy a korai phön nagyon közel állt a samanizmushoz, és feltehetően annak egy jól körülhatárolható helyi formája volt. A phön vallás belső-ázsiai elterjedése feltehetően Tibet virágkorában, a VIII-IX. század fordulóján érte el a maximumát. Ebben az időben jelen lehetett Kásmírban, Kelet-Turkesztánban és Kína nyugati vidékein, mivel ezek a területek a tibeti királysághoz tartoztak. A phön Tibeten kívüli jelenlétét a kelet-turkesztáni régészeti leletek is igazolták.

Az, hogy Tibetben a buddhizmus éppen ebben az időben lett államvallás, nem azt jelenti, hogy a nép már jórészt megtért volna az új hitre, sokkal inkább azt, hogy Thiszong Decen király e rendelete után kezdett a phön vallás intenzíven visszaszorulni a tibeti vallásgyakorlatban.

Senráph Mivo phön thipá

Senráph Mivo, a phön alapítója és megvilágosodott tanítója olyan szerepet tölt be e vallásban, mint Sákjamuni a buddhizmusban. Életlegendájában több párhuzamot mutat a Buddha életrajzokkal, és néhány ponton Padmaszambhaváéval /t: Pad-ma 'byung-gnas/.

Azt szinte lehetetlen behatárolni, hogy mikor élt. Emberi születése előtt azonban már létezett a mennybéli birodalomban. Két testvérével együtt ott sajátították el a phön tanokat. Amikor tanulmányaikkal végeztek, elmentek Senhlá Ökár /t: gShen-lha ’Od-dkar/ istenséghez, és megkérdezték tőle, hogy miként tudnának minden élőlényt megszabadítani a szenvedéseiktől. Az istenség azt felelte, a fivéreknek a különböző világkorszakokban tanítóként kell tevékenykedniük. Thákhpá /t: Grags-pa/ az elmúlt korszak tanítója, Senráph a jelen időszaké, Sepá /t: She-pa/ az eljövendőé. Az alászállás-történet azt fejezi ki, a phön tanok égi eredetűek.

Senráph Mivo maga választotta meg a születési helyét, és a szüleit. Egyes szöveghagyományok arról beszélnek, hogy a Buddha maga vette fel Tönpá Senráph alakját. Születési helyéül a nyugat-tibeti Kailásza /sz: Kailāsa, t: Ti-se/ hegy tövét választotta, amelytől a Mánaszarovar /t: Mi-pham-mtsho/ tóig húzódott az egykori Shángsung birodalom. E hegy így már nem csak a hindúk és buddhisták, hanem a phön hívők szent helyévé is vált. Senráph Mivo a Szatledzs folyó partján a Tyunglung /t: Kyung-lung/ sziklánál született meg, melyről a phön szövegek mint Tyunglung ezüst palotájáról beszélnek. A Szicsi /t: gZi-byid/ szent könyve szerint a hely neve Olmo Lungring /t: ’Ol-mo Lung-ring/.

Senráph a földi világban egy nemesi család fiaként született, és mindjárt hét lépést tett a világban (akárcsak a Buddha), amivel uralma alá hajtotta a hét lókát. Tíz évesen kezdte terjeszteni a phön tanításokat. Tizenkét évesen megsokszorozta önmagát, hogy országszerte hirdetni tudja a tanait. Mikor férfivá érett, tíz asszonyra tett szert, más források 336-ról tesznek említést. Később nyolc fia és két lánya született. Élete első szakaszában Buddhához hasonlóan ő is élvezte a földi örömöket. Gyermekei a későbbiekben tanítványául szegődtek. Többször meg kellett küzdenie Tyháphá Lákhring /t: Khyab-pa Lag-ring/ démonnal. Egyik alkalommal e démon ellopta Senráph Mivo lovait, és azokkal eltűnt a hegyek közé. Tönpá Senráph ekkor kilőtt egy nyílvesszőt, ami ösvényt vágott a magas hegyek között. Ezután követte a kijelölt ösvényt, és így jutott Tibet földjére. Ott a démontól visszaszerezte a lovait, majd hirdetni kezdte a phönt.

Kezdetben a tibeti nép nem igazán volt képes befogadni Senráph Mivo tanításait. Immár 31 éves volt, amikor elhatározta, lemond a világi örömökről és visszavonul meditálni. Tyháphá Lákhring újra megtámadta, de Tönpá Senráph legyőzte megkísértőjét, így vált a démon is a tanítványává. Aszketikus meditációja végére elérte a 64 bölcsességet és a 37 mágikus erőt. Ezután Indra /sz: Indra, t: brGya-byin/ isten mennyországában felkereste Hanumánt /sz: Hanumān/, a majomkirályt. Ez összefügghet avval, hogy a tibeti legendák egy majomőstől eredeztetik népüket. Ezután Senráph Mivo egy szent tóban misztikus fürdőt vett az istenek, démonok és nágák /sz: nāga, t: klu/ előtt. Végül Senhlá Ökárt választotta védőistenségül, akinek segítségével a későbbiekben számtalan démont győzött le. A Senhlá Ökárral való találkozása után visszatért az emberi világba, és ott női energiaprincípiumával, Szátikh Erszánggal /t: Sa-trig Er-sangs vagy Sa-trig Er-ti-sangs/ egyesült, így további különleges erők birtokába jutott.

Senráph nemcsak az emberek, hanem a nágák birodalmában is terjesztette a phönt. Működése eredményeként 12 országot térített meg. A hagyomány szerint 25 évet töltött Kínában. Utazásai során 8 küllőjű kereket használt (ez a buddhizmus legáltalánosabb szimbóluma), amelynek a küllőin a tanítványai utaztak, míg ő a tengelyagyban. Tönpá Senráph a phön keretében misztikus rituálékat, varázstáncokat, és az áldozatok bemutatását tanította. 92 évesen érkezett el hozzá a halál, amikor tanítványai arra kérték, ne hagyja itt őket, de ekkor teste szertefoszlott és nyomtalanul eltűnt a levegőbe. Búcsúbeszédében bejelentette, hogy a köztes eonban elküldi követét Mucso Denthukhot /t: Mu-cho lDen-drug/, aki három évig hirdeti az örömhírt. A mai phön közösség Senráph egyenesági utódainak a Sencáng /t: gShen-tsang/ nevű nemesi családot tekinti, akik tulajdona a Shikáce /t:gZhis-ka-rtse/ közelében fekvő Rigyál Senthár /t: Ri-rgyal gShen-dar/ kolostor. Senráph Mivo ábrázolása nagyon hasonlatos a Buddháéhoz.

A phön vallás a szellemek és démonok hitére épül, melyek a klasszikus ázsiai samanista hármas világfelosztás szerint élhetnek a földben, a vízben (alsó világ) vagy a levegőben (felső világ), és tevékenykedhetnek az emberi szférában (középső világ). A régi tibeti világszemlélet szerint a szellemek különösen kedvelik a hegyeket, furcsa sziklákat, folyókat, tavakat, odvas fákat. A phön sok istent is adott a tibeti buddhizmusnak, és az idők során több alakot is átvett a hindú és buddhista istenségek közül. Ezen esetekben nem az istenségekről, inkább azok ábrázolásairól van szó, hiszen az ősi phönben minden bizonnyal nem ábrázolták őket. A phönben minden férfi isten Senhlá Ökár emanációja, míg a női istenségek Szátikh Erszáng a „Nagy anya” kisugárzódásai. A phön követői 18 nagy istent és istennőt, 18 tanítót, 20 nagy szentet és 70 000 alacsonyabb szellemet különböztetnek meg.

Más felosztásban beszélnek verná /t: ver-na/, thukár /t: thugs-dkar/ és khikhö /t: gi-khod/ istencsoportokról, melyekbe összesen 1008 isten tartozik. A phön istenségek, akárcsak a buddhizmusban vagy békések /t: zhi-ba’i lha-tshogs/, vagy haragvóak /t: drag-po’i lha-tsogs/, és itt is találhatunk tanvédelmező, jobban mondva phön-védelmező isteneket az öt phöntyong /t: bon-skyong/ alakjában. Ők a phön panteonban jelentős szerepet kaptak. A legnagyobb erejű közülük Pehár /t: Pe-har, Pe-kar, vagy dPe-dkar/, a démonfejedelem. Az öt fő-démont a buddhizmus átvette, majd ezek buddhista értelmezése visszakerült a phönbe. A phön főistene a békés Küntu Szángpo /t: Kun-tu bZang-po/, aki egy nyálkás masszából teremtette a világot, míg az élőlényeket egy tojásból hozta létre. Szipe Gyálmót /t: Srid-pa’i rGyal-mo/, a Világ Úrnőjét viszont haragvó formában ábrázolják. Tákhlá Mevár /t: sTag-lha Me-'bar = Lángolótűz Tigris-istene/ tigrisfejű, embertestű és emberi koponyakoronát visel. Thovo Thongkhupá /t: Khro-bo gDong dgu-pa = Kilencfejű Rémség/ nagyon hasonlít a vadzsrajána Jamántaka /sz: Yamāntaka, t: gShin-rje'i gShed-po/ istenére, azaz a Halál legyőzőjére. Mind Tákhlá Mevár, mind Thovo Thongkhupá ikonográfiájában sok közös elemet találunk a buddhista dharmapálákéval /sz: dharmapāla, t: chos-skyong/. A phön hit legnagyobb védelmezője Hlácsenpo Mikhupá /t: lHa-chen-po Mig-dgu-pa = Kilencszemű Nagy-istenség/. A veszélyben levők igazi védelmezője Pelngöncsen Cshikhmemá /t: dPal-mngon-chen 'Jigs-med-ma/, az emberek minden kívánságát pedig Pelngön Szángvá Lákhcsen /t: dPal-mngon gSang-ba Lag-chen/ hivatott teljesíteni. Az, hogy a beszédnek és a bölcsességnek is van istene a phönben bizonyosan késői jelenség. Hlámo Gájáng Thángthenmá /t: lHa-mo sGra-dbyangs mDangs-ldan-ma/, mint istennő az előbbiért, míg Hlácsenpo Khársze Jokhül Thárpo /t: lHa-chen-po Gar-gsas g-Yo-'gul Thar-po/ isten az utóbbiért felel.

A phönben kivételes tisztelet övezi a kígyószerű szellemeket, a lúkat /t: klu, sz: nāga/, akiknek különleges szerepe a buddhizmusban is megtalálható. A lúk kincsőrzők, mind a bölcsesség kincseit, a szent iratokat, mind a tényleges kincseket vigyázzák. A buddhista hagyomány szerint Padmaszambhava a nagy tibeti buddhista térítő, amikor a Számjét /t: bSam-yas/, az első kolostort építette, barátságra bírta a nágák királyát, és arany kincset is szerzett tőlük Thiszong Decen király számára az építkezéshez. Padmaszambhava maga is, és tanítványai is a barlangok mélyén a lúkra bízta a kincsszövegek /t: gter-ma/ őrzését. A tantrikus homokmandala-felajánlás során is azért szórják a felajánlott összesöpört színes homokot folyókba, vagy tavakba, hogy az ott lakó víziszellemek, lúk kapják meg azt. A phönpók mindennapi életében a legfontosabb szerepet az alacsonyabb rangú szellemek játsszák, melyek minden bizonnyal nagyon régiek, és átkerültek a laikus buddhisták világképébe is. Ezek erős rokonságot mutatnak a belső-ázsiai és a szibériai népek szellemvilágával. Az egyik legfontosabb közülük a „Ház szelleme” /t: Nang-lha/, akinek rendszeresen italáldozatot, teát és sört mutatnak be. A másik pedig Tháphlá /t: Thab-lha/, a „Tűzhely istene”. A buddhizmusban is fontos szerepet kapnak a shithákhok /t: gzhi-bdag/, az „Alap Urai”, akik az épületek alatt élnek. E haragvó szellemeknek valaha véres áldozatot mutattak be a phön követői. Minden buddhista kolostornak megvan a maga shithákhja, akinek rendre szentélyt emelnek a bejárattól jobbra.

A phön tanítást magával a phön szóval fejezik ki, és ez lép a buddhista cshö /t: chos, sz: dharma/ helyébe. A phön is az újjászületések körforgásából indul ki, amely a karma /t: las, sz: karma/ és a nemtudás /t: ma-rig-pa, sz: avidyā/ következménye. A phön szerint, akárcsak a buddhizmusban a dolgok önlényeg (szubsztancia) nélküliek /t: bdag-med-pa, sz: anātman/. A létforgatagból való megszabaduláshoz kilenc fokozat vezet, ami révén a hívő tudatos boldogságot nyer, és a Senri Hláce /t: gShen-ri lHa-rtse/ misztikus hegyére jut. Az itt tartózkodókat thevár sekhpe sennek /t. bde-bar gshegs-pa'i gshen/ nevezik, a phönt gyakorló útját szvásztika /sz: svāstika/ ösvénynek, jungthung lámnak /t: g-yung-drung-lam/, amelyen két akadályt kell legyőzni: 1. az ellenséges démonok okozta nehézségeket; 2. az erkölcstelenség mérgét. Ahhoz, hogy ezeken a phönpók túljussanak, a többi ember szolgálatának szentelt erkölcsös életet kell élniük. A phön vallási ideál a jungthung szempá /t: g-yung-drung sems-dpa’/ nagyon emlékeztet a mahájána buddhizmus bódhiszattva /t: byang-chub sems-dpa’/ eszményéhez. A buddhaság phön megfelelője a jesel tetel /t: ye-gshel te-thal/. A gyur phön is nagy jelentőséget tulajdonít a meditációnak, melynek három fázisa a következő: az első a thüngom /t: thun-sgom/, a második a nángom /t: nang-sgom/, és az utolsó a longom /t: klong-sgom/, melyeknek célja a tudat uralása és a valóság felismerése. A phön meditáció, és az egész vallás végső célja a „Legmagasabb Valósággal”, (a phön-lényeg) való eggyé-válás, ami egy fénylő állapot. Ez utóbbi a vágyaktól mentes üres létmód, melyben a jó és rossz fogalma már elveszteti az értelmét.

A phön tanítások egyik felosztása „a phön kilenc útja” /t: bon theg-pa ris-dgu/ kilenc thekhpából /t: theg-pa/, kocsiból áll, ami Padmaszambhava rendszerére hasonlít. A kilenc thekhpá három csoportot alkot, az elsőbe az okság járművei /t: rgyu’i bon/ tartoznak, amelyek erőteljesen samanisztikus jellegűek:

1. A jósmester kocsija, a cshasen thekhpá /t: phya-gshen theg-pa/, mely elsősorban gyógyítással és jövendöléssel foglalkozik. Az első gyakorlásához a 360 to /t: gto/ szertartást írja le. A jóslásnak, melynek Tibetben az ősidőktől kiemelt szerepe volt, számos formáját ismerteti a szöveg. A legelterjedtebb Tibetben a színes fonalakból való jövendölés /t: ju-thig/.

2. A jelenségmester kocsija, a nángsen gyi thekhpá /t: snang-gshen gyi thegpa/, ami a jólét mágikus úton való biztosításával foglalkozik. Ennek elnyeréséért a thipák a dobon való utazásokat használták. A szöveg ismerteti a négyféle varázsmondást, a nyolcféle könyörgést, valamint a hálaadó felajánlások különböző módozatait. Ezen kívül tárgyalja a helyettesítő szertartások menetrendjét, azaz hogy hogyan kell valami távoli dologra, személyre egy azt helyettesítő objektum segítségével átruházni valamit.

3. A varázsmester kocsija, a thulsen thekhpá /t: ’phrul-gshen theg-pa/, a démonok legyőzésére, időjárás-varázslásra és rontásra irányul. A démonok kiűzése során a tigrisbőr köpenybe öltözött thipának tigrishúst kell áldoznia. Az esőcsinálás és a vihar elűzésének módozatait is részletesen tárgyalja a szöveg, ezt a tudást az ifjú Milárepá /t: Mi-la-ras-pa/ is elsajátította. Az időjárás-varázslás az ázsiai sámánkultúrákban mindenütt ismert gyakorlat.

4. A létmester kocsija, a szisen thekhpá /t: srid-gshen theg-pa/, a veszélyek elhárításában és főként temetési szertartásokat végzésében áll. A szövegből megtudhatjuk, hogyan kell megóvni az életszellemet /t: bla/, valamint megismerhetjük az ártó szellemek /t: sri/ alávetésének 81 útját. Ez kocsi ismerteti a halál 360 fajtáját és a halottak jólétéről való gondoskodás módozatait, valamint azok lelkének visszahívási technikáit. Ezen kívül leírja a négy különböző temetkezést is.

A következő négy kocsi a „gyümölcs” járművei /t: ’bras bu’i bon/, melyek az üdv elősegítésére irányulnak. Ezen belül a hetedik kocsitól megjelenik a phön tantrizmus.
5. A laikus hívők kocsija, a khenyen thekhpá /t: dge-bsnyen theg-pa/, a világiak életvitelével, erkölcseivel és a vallásgyakorlatával foglalkozik. Ismerteti az üdvös tevékenységek tíz alapelvét.

6. Az aszkéták kocsija, a thángszong thekhpá /t: drang-srong theg-pa/, a kolostori szabályokat és előírásokat tartalmazza, a bűnök elkerülésének, és az érdemek gyűjtésének a gyakorlatait mondja el. A jungtung szempá életideálját hirdeti. Tanítása szerint a jesel tetel, a phön buddhaság csak az erények gyakorlásával érhető el. Ezek igen közel állnak a buddhizmus síláihoz /sz: śīla, t: tshul-khrims/. Az első hat jármű megvalósítása eredménye, hogy a gyakorló eléri a megváltást, azaz túljut a három „Végtelen világkorszakon” /sz: Asamkheya kalpa/.

7. A fehér kocsi, az Ákár thekhpá /t: A-dkar theg-pa/, a varázsigék kocsija, a mágikus szövegekkel foglakozik. Az ’Á’ hang szentségét és titkos értelmét tanítja, miszerint e tiszta hang, minden földi hang egysége. Ez a jármű elmagyarázza az emelkedett gyakorló beilleszkedését a legmagasabb szintű megvilágosodási mandalába, és a titkos varázsigék által elnyerhető beavatásokat.

8. A primordiális vagy eredeti sen /t: gshen/ (Régi tibeti család, amely a hagyomány szerint rokonságban áll az ind Sákja famíliával, itt inkább a legmagasabb eredeti tökéletességet jelenti.) kocsija, a jesen thekhpá /t: ye-gshen theg-pa/, egy vezérfonalat ad az igaz tantrikus mester kereséséhez, és spirituális elkötelezettséget, ami a tanítványt a mesterhez fűzi. A hatodik és hetedik jármű realizálása által már garantált a csak egyszeri újjászületés.

Az utolsó csoportba a szív vagy lényeg járművei közé csak egy kocsi tartozik:

9. A közvetlen vagy legfelsőbb út kocsija, a láme thekhpá /t: bla-med theg-pa vagy bla-na-med theg-pa/, a phön felülmúlhatatlan jógaosztálya, a phön nagy tökéletességének tanával foglalkozik. Ráébreszti a gyakorlókat a világ kettőség természetére. Az ezt járók azáltal, hogy egyesülnek a phön abszolútumával, a végső valósággal, már ebben az életben elnyerhetik a megvilágosodást.

A phön hívő a buddhistáktól eltérően négyes menedékvételt kér, egyfelől Szátikh Erszáng istenanyától, Senhlá Ökár bölcsesség istenétől, Szángpo Phumthitól /t: Sangs-po 'Bum-khri/ a segítő istentől és Senráph Mivótól, a tanítótól. Őket nevezik a phön négy transzcendens urának. A phönben is megtaláljuk a szent vízben való fürdést, mely misztikus megtisztulást eredményez. Ez talán keresztény hatás, de lehet hinduista eredetű, gondoljunk a szent Gangesz tisztító erejére.

A legrégebbi időkben a phön hívők körében minden családfő ellátta a szakrális, papi feladatokat, akárcsak bizonyos samanista területeken. Ilyet még a XX. század elején is megfigyeltek a Mekong (Dzácshu /t: rDza-chu/) felső folyásánál. Ahol a phön vallás jelentős számú hívőt tudhat magáénak, ott a phön papság szigorú rendszabályok között, kolostorokban él, az imák és rítusok alig térnek el a lámakolostorokétól. Elvétve apácakolostorokat is találhatunk a phön vidékeken. A phön papokat thipáknak vagy shánángpának /t: zhwa-nang-pa = fekete kalapos ember/, esetleg hlápának /t: lha-pa/ nevezik, míg a phön hivőit phönpóknak /t: bon-po/ vagy jungthungpának /t: g-yung-drung-pa = szvásztika ember/. A phön papság öltözéke és szokásai napjainkban alig térnek el a lámákétól, a leggyakrabban vörös színű ruhát hordanak, de előfordul a sárga színű is, míg a mágikus rítusok alatt feketébe öltöznek. A phön thipák jellegzetes viselete a széles karimájú fekete kalap, amit szintén a mágikus szertartások során viselnek.

A phön hitű településeken általában egy phön thipá tevékenykedik, akinek a legfontosabb feladata a betegek gyógyítása, az esküvői és temetési rítusok levezetése, a termés védelme, a démonok elűzése, és más szertartások levezetése (pl. szerencsehozó szertartások). Mindezekért a phön thipá fizetséget kap, általában természetbenit, azaz az áldozati állat húsából részesedik. Ezek a feladatok megegyeznek a sámán tevékenységeivel. A phön papok részére engedélyezett a hús és a szeszes ital fogyasztása, valamint a hosszú haj viselete. Azonban nem ehetnek halat, kígyót, hagymát és fokhagymát, mivel ezek a nágák birodalmához tartoznak.

A kis falvakba az ott tevékenykedő hlápá halálával a legközelebbi kolostorból hívnak egy phön thipát. Régebben voltak női phön mágusok, akik a gyógyítás mellett halottidézéssel is foglalkoztak. Évszázadok óta van a phön vallásnak is feje, a menrikh tyhenráph /t: sman-rig mkhyen-rab/, aki folyamatosan inkarnálódik különböző földi személyekben, akárcsak a buddhizmus tulku /t: sprul-sku/ lámái. Ma a phön egyház vezetője Pönlop Tendzin Námthákh /t: dPon-slob rTen-’dzin rNam-dag/.

A phön korai korszakában nem volt írásbeliség, azonban létezett egy mágikus csomózási technika. Ezeket a csomókat összekapcsolták a mágikus fogalmakkal. Amikor a buddhizmus hatására kezdett kialakulni a phön írásbeliség, akkor a tuchákh /t: 'bru-tshag/ írást használták a leggyakrabban. A phön művek erőteljesen hasonlatosak a buddhista könyvekre. A phön szövegeket a szerzetesek másolták, de ismeretes náluk is a fadúc-nyomtatás. A legjelentősebb phön könyvnyomtató hely a Dzokhcsen khonpá /t: rDzogs-chen dgon-pa/. Igen kevés az olyan művek száma, amelyek az ősi phön hitre épülnek, a legtöbb phön irat a buddhista munkák átdolgozása, olykor hindú elemek felhasználásával. A három legjelentősebb phön könyv a Thothü /t: mDo-'dus/, a Szermikh /t: gZer-mig/ és a Szicsi. A phönben is vannak termák /t: gter-ma/, rejtett szövegek, ilyen a Thothü és a Szermikh, akárcsak a nyingmápá iskola kincsszövegei. A phön hagyomány szerint ezeket a termákat a X-XI. században fedezték fel. A Szicsi pedig a suttogó vonalhoz tartozik, ami tibetiül nyengyü /t: snyan- brgyud/. A phön kánon, mely jórészt termákból áll, buddhista mintára, két egységre oszlik: a phön Kángyurra /t: bKa'-’gyur/, amely 140 kötetből áll, és a phön Tengyurra /t: brTen-’gyur/, amely 160 kötetet tartalmaz. A phön Kángyur négy részre tagolódik, 1: szútrák /t: mdo/; 2. Pradnyápáramita /t: ’bum/; 3. A tantrák /t: rgyud/; 4. A magasabb meditációs formák /t: mdzod/. A phön Tengyurnak három alapkategóriája van. Az első a „Külső”, mely a kolostori tudományok felosztásával, etikával, metafizikával és Senráph életrajzával foglalkozik. A második „Belső” magába foglalja a tantrikus istenségek és dákiník /sz: dākiņī, t: mkha’-’gro-ma/ rítusait, a tanításokat védő istenségek feladatait és a mágikus és jövendölő rítusokat. A harmadik „Titok” rész a meditációs gyakorlatokkal foglalkozik.

Ma a phön rítusai erőteljesen buddhisztikus jelleget mutatnak, az azonban bizonyos, hogy a régi phön kultika alapvetően a véres áldozatokra és a mágiára épült. A régmúltban feltehetően voltak emberáldozatok is, erre utalhatnak a tibeti buddhizmus azon rítusai, amelyeknél spirituális síkon zajlik mindez. Pl: a csö /t: gcod/ szertartás, amelyben a meditáló saját koponyáját lékeli meg és saját húsát és vérét áldozza fel, melynek értelme a buddhizmusban nem más, mint a vágyaktól és az én-tudattól való megszabadulás.

Gyakori forma a tésztafigurák rituális feláldozása, pl. a » cshám /t: ’chams/ táncok alkalmával, vagy valaha a phön thipák birkát, jakot, majmot, esetleg disznót, valamint fácánt és kakast áldoztak. Napjainkban már csak a kakas-áldozat maradt fenn. A phön hit szerint a vér és a hús szaga előcsalogatja a démonokat és az éhes szellemeket. Az áldozati rítus során az állatok vérét felfogják egy edénybe, majd a négy égtáj irányába a földre fröcskölik. Az áldozati állat bőrét lenyúzzák, és a földre leterítve vérrel egy démonarcot rajzolnak fel rá, a belsőségekből pedig egy kört formálnak, melynek a közepére az állat szívét és a fejét helyezik. Véres áldozatokat csak a haragvó démonoknak mutatnak be, amiért cserébe azok jóindulatát kérik.

Az állatokon kívül az áldozati adomány tárgya lehet alkohol tartalmú ital, tej, víz, valamint vaj, sajt, méz, gabona, gyümölcsök, virágok, fűszerek, füstölő, nemesfémek, drágakövek és selyem. Az áldozati ajándék mindig a kéréstől függ. A betegség elhárítására is gyakran alkalmaznak áldozati rítust. A phön másik fontos rituális eleme a tánc, melyet a leggyakrabban az újév alkalmából álarcban adtak elő. A táncmisztériumok általános témája a jó és az ártó szellemek küzdelme, amelynek a végkifejlete mindig a segítőszellemek győzelme. Ez a táncmágia a phön hitvilág szerint elősegíti a tavasz eljövetelét a hosszú, kemény tél után. A régi phön táncrituálék közül a Tákhmár cshám /t: sTag-dmar 'chams = Vörös tigris tánca/ és a Tekár cshám /t: 'Dre-dkar 'chams = Fehér démon tánca/ neve őrződött meg. A táncmisztériumok a tibeti buddhizmusban átalakulva továbbélnek, és fontos szerepet játszanak.

Ma a phön legnagyobb ünnepe a Thüci Öszer Tyilve Thuphcsen /t: bDud-rtsi ’Od-ser Kyil-ba’i Grub-chen/, melyet mindig a phön vallás fejének, a menrikh tyhenráphnak vezetésével végeznek. Minden phön egyházfő életében egyszer tart Thüci Öszer Tyilve Thuphcsent, akárcsak a buddhizmusban, ahol valaha a dalai láma is csak egyszer adott Kálacsakra /t: Dus-kyi Khor-lo, sz: Kālacakra/ beavatást. A rítus-sorozat két hétig zajlik, melyen a szent gyógyító szerük, a thüci öszer tyilve (több mint 200 összetevőből áll) elkészültét köszöntik. A thüci nem más, mint az indiai amrita /sz: amŗta/, az örök élet itala. Ennek keretében a különböző istenségekhez küldött folyamatos recitálást számos felajánlás tarkítja. A rítus egyik legfontosabb eleme, amikor a menrikh tyhenráph „hosszú élet” beavatást ad. Az ünnepkör utolsó rítusa a cshám tánc, s végül a hívők kapnak a thüci öszer tyilvéből. A Thuphcsen hagyomány a phönpók szerint a phön születése óta folyatott gyakorlat.

A phönben is alkalmaznak mandalát /sz: maņdala, t: dkyil-'khor/, melyet színes homokból, kövekből vagy magokból készítenek. A mandala alakja mindig a kívánságtól függ.

A mandala készítése közben a phönben is alkalmaznak mágikus mantrákat /sz. mantra, t: sngags/, azonban ezek formailag eltérnek a buddhista mantráktól.

A leggyakoribb phön mantrák a következők: „Om máti muje szále tu”, „Ká hrá ká hrá”, „Szu ti szu ti” vagy „Hri hri hári hári tili tili hrom hrom”.

Az első értelmezése a phön szövegek szerint. Om = Küntu Szángpo, azaz a phön teremtő istene, Má = Küntu Szángpo saktija, női energiaprincípiuma, Ti = az istenvilág, Mu = a szellemvilág, Je = az emberi világ, Szá = az állatok világa, Le = a démonvilág, Tu = a poklok világa. Ennél az értelmezésnél is kiviláglik a rokonság a buddhizmus hat létszférájával.

A phönben általános a szent helyek (hegyek, tavak, templomok vagy kőrakások, láphcék /t: la-brtse, lab-rtse/ körüljárása, ami szintén megtalálható a buddhizmusban. A különbség a két hagyományban az, hogy míg a buddhisták az óramutató járásával megegyezően jobb kéz felől, addig a phönpók ellenkezőleg, balkéz felől teszik ezt. A szent kőrakások építése általános belső-ázsiai gyakorlat - a mongolok obónak /m: oboγ/ nevezik ezeket - ezért feltételezhető, hogy ez a buddhizmus előtti időkből származnak. A phön hagyomány alkalmaz szellemcsapdákat, thömókat /t: mdos-mo/, melyek színes fonalakból, faágakból vagy textilcsíkokból készülnek bonyolult, geometrikus-formák szerint. A thömók tulajdonképpen mágikus csapdák, amelyek elfogják az ártó szellemeket. Ezek készítése a vadzsrajána /sz: vajrayāna, t: rdo-rje theg-pa/ buddhista hagyományban szintén tovább él.

A phönben a thipák végzik a gyógyítást, akiknek a nép természetfeletti erőt tulajdonít. A phön animista hitvilága minden betegség kialakulását valamilyen ártó szellem tevékenységére vezeti vissza. A betegség kezelése, a gyógyítás mindig az adott szellem kiengesztelését vagy kiűzését jelenti. A betegség kiváltódása a leggyakrabban a beteg egyén múltbeli cselekedeteiben keresendő. A legjobban a lúkra kell vigyázni. Nem szabad megsérteni birodalmukat, azaz beszennyezni a forrásokat, megölni a védelmük alatt álló állatokat, vagy megenni a tulajdonukat képező növényeket (pl: hagyma, fokhagyma stb.), lakóhelyüket temetkezésre használni. Azt a háziasszonyt, aki tisztátalanul hagyja a tűzhelyét leprával sújtják. A thipák sokféle gyógyító eljárást alkalmaznak, a legegyszerűbb mód, ha a szellem kiengesztelésére kakast áldoznak. A legáltalánosabb, amikor a thipá megkeresi a betegség-démon lakóhelyét, majd egy mágikus fonal segítségével összeköti azt a beteg házával. Ezután egy mágikus szertartás révén a démont visszakényszeríti a lakóhelyére megszabadítva tőle a beteget. Ha a beteg módos volt, gyakran megfizetett egy szegényt, aki vállalta, hogy a thipá átvezesse a testébe a démont.

Szathmári Botond (TST)
Békesség minden lénynek!
Tási telek! /t: bkra-shis bde-legs/

Források:

Kværna, Per: The Bon Religion of Tibet, 1996. Boston Shambhala

Namkhai Norbu: Drung, Deu and Bön, 1995. New Delhi, Libratry of Tibetan Works and Archives

Nebesky-Wojkowitz, Réne de: Die tibetische Bön-Religion , 1947. Wien

Nebesky-Wojkowitz, Réne de: Oracles and Demons of Tibet, 1998. New Delhi, Paljor Publications

Snellgrove, David L. (Ed. and Transl.): The Nine Ways of Bon, 1977. London, Oxford University Press
Szathmári Botond: A tibeti bön hagyomány, In: Darabos p. – Szathmári B. (szerk.): A nevezetes névtelen, 1999. Bp. Osiris – Hamvas Kör

Megjelent: Potala 8. [A Tibetet Segítő Társaság kiadványa]

» Kulturális Antropológia - A tibeti népvallás
» Kulturális Antropológia - A csham tánc
» Kulturális Antropológia - A dalai lámák intézménye és történetük