Szathmári Botond
Tibet élővilága
- The Nautral Environment of Tibet -
2008.
"Az emberi lény része a mindenségnek, melyet világegyetemnek nevezünk, s térben és időben behatárolt. A többi dologtól elkülönülten érzékeli magát, gondolatait és érzéseit – s ez tudatának egyfajta érzéki csalódása. Ez az érzékcsalódás börtönt jelent a számunkra, amely személyes vágyaink s a hozzánk közel állók iránt érzett vonzalmaink rácsai közé zár. Az a feladatunk, hogy együttérzésünk köreit állandóan bővítve megszabaduljunk ebből a börtönből, s magunkhoz öleljünk minden élőlényt és az egész természetet teljes szépségében." (Albert Einstein)
Tibet flórája nyugatról kelet felé haladva sivatagos, magashegyi sztyeppés és erdős formákat mutat. A növénytakaró zónái a tengerszint feletti magassággal is változnak. A nyugati régióban és a nagy tengerszínt feletti magasságokban igen szegényes a fajgazdagság, a keleti területek erdős vidékein azonban gazdag. Ücáng /t: dBus- gtsang/ tartományban kb. 5000 növény faj él, ebből 300 erdei. Tibet erdőségei jórészt a tibeti fennsíkon, valamint a keleti és a délkeleti vidékeken találhatók, ez utóbbi terület részesül a monszun áldásában, ezért délkeleten az erdők 4100-4500 méteres magasságig nyúlnak fel a hegyoldalakon. Tibet erdőségeiben főként kevert tűlevelű társulásokkal találkozhatunk. Leggyakoribbak a lucfenyő /t: sad-shing/ fajok (Picea crossifolia, Picea aspecta) és az erdei fenyő /t: thang-shing/ (Pinus silvestris), de találhatunk tölgyeseket (Quercoideae gen.) is. Ezeken kívül hemlockfenyő (Tsuga dumosa), himalájacédrus /t: thang-rag/ (Cedrus deodara), indiai vadgesztenye (Aesculus indica), juhar fajok /t: g.ya’-shing/ (Acer fam.), különböző nyírfák /t: stag-pa/ (Butula gen.), néhány fűzfaféle (Salix gen.) található Tibet erdőségeiben. A magasabb régiókat a rododendron /t: da-li/ (Rhododendron gen.) fajok uralják. Tibetben 400 rododendron faj él, mely a világon találhatóknak mintegy a fele. Áto /t: A-mdo/ erdővidékén 3500 méterig felhúzódnak a különböző borókafajok /t: shug-pa/ (Sabina gen.) és egyenetlenül borítják a felszínt. Áto délkeleti részén vannak olyan ősfenyvesek, amelyekben a fatörzsek átlagos átmérője 92 cm, és magasságuk eléri az 57 méteres magasságot (Támo völgy). Az alacsonyabb vidékeken sok a mezei virág. Ismertebb virágok az óriásliliom (Lilium gigantum),a szegfűfélék (Dianthus gen.), a kankalinfélék jónéhány faja (Primulaceae fam.), megannyi kosborféle (Orhideaceae clas.), a fehér libatopnak (Chenopodium album) pedig a Himalája-vidék az őshazája. A réteken a fűfélék /t: rtswa/ (Poaceae fam.) megannyi faja található. Az erdei pajzsika (Dryopteris filix-mas) 5000 méterig is felhúzódik. Tendzin Cshöták, a XIV. Dalai Láma orvosa szerint Tibetben mintegy 2000 gyógynövény található, a legfontosabbak: járcá kunphu /t: yar-tsa gun-bu?/ a (Cordyceps sinensis), kicshe /t: ki-che?/ a tárnics (Gentiana robusta), áphiká /t: a’b-hi-ka?/ a császárkorona (Fritilaria imperalis), cshumcá /t: chum-tsa?/ a tenyeres rebarbara (Rheum palmatum), az orvosi rebarbara (Rheum officinalis), a hunyorfélékhez tartozó (Coptis tectoides), az orvosi liliomfa (Magnolia officinalis), a chebulia mirobalán (Terminalia chebula), és olyan fajok mint (Swertia chirata), (Gastroda eleata), (Angelica sinensis), (Picrorhiza scropulariiflora) és (Liolyophora phalloides).
Néhány faj jellemzése. A himalájacédrus a Himalája nyugati vidékein 1300-3900 méter között alkot erdőségeket. A fa elérheti az 50 méteres magasságot, tűjének hossza 2-5 cm, míg toboza 8-12 cm-es. E faj a hinduk szent fája, s ind neve devadára annyit jelent, istenfa, ezért gyakran ültetik templomok közelébe. Fája rendkívül tartós, ezért épületfának is használják. Az óriásliliom a Dél-Himalája vidékén fordul elő. Nevéhez illően megdöbbentő a mérete, a kocsánya a tövénél 5-6 cm vastag. A 10-24 virágból álló virágzatát 2- 3,5 m magásságig felemeli. Illatos virágai elérhetik a 30-50 cm nagyságot is.
Mezőgazdasági termelés csak a 3600 méter alatti területeken folyik, de helyenként 4100 méterig is megtalálható. A legfontosabb termesztett növények az árpa /t: nas/ (Hordeum vulgare), a búza /t. gro/ (Triticum aestivum), a hajdina /t: bra’o/ (Fagopyrum esculante), a mustár (Sinapis alba), a fekete lednek (Lathyrus), a kender /t: so-ma ra-rtsa/ (Cannabis sativa). A zöldségek közül a burgonya /t: do-ba, zhogs-khog/ (Solanum tuberosum), a fejes káposzta /t: pe-tse, kram/ (Brassica oleracea var. capitata), a paradicsom (Licopersicon esculentum), a vöröshagyma /t: btsong/ (Allium cepa), a fokhagyma /t: sgog-skya/ (Allium sativum), a répa /t: nyung-ma/ (Beta vulgaris), a retek /t: la-phug/ (Raphanus sativus), a zeller (Apium graveolens) a leggyakoribb. A termesztett gyümölcsfajok a sárgabarack /t: kham-bu/ (Armenica vulgaris), az őszibarack (Persica vulgaris), az alma (Malus domestica), a körte /t: stag-shing/ (Pyrus comunis), és a dió /t: star-sdong/ (Juglans regia). Tibetben igen magas az ultraibolya sugárzás, aminek következtében nem ritka a hatalmas méretű növénytermés.
A fauna esetében is a növényzet szerinti területi megoszlás érvényesül. Ücáng vidékén 2307 rovar-, 64 hal-, 45 kétéltű-, 55 hüllő-, 488 madár- és 142 emlősfaj él. Ezek közül 163 veszélyeztetett faj, melynek a következő a megoszlása: 74 emlős, 79 madár, 4 hüllő, 2 kétéltű, 2 hal és 2 rovar. Tibet legjellegzetesebb vadállata a jákő vagy tong /t: g.yag-rgyod, ’brong/, a vad jak (Bos [Poëphagus] mutus), amelynek állománya napjainkra igen megcsappant. A vadon élő jakok nem igen viselik el a 4000 m alatti klímát.
Tibet legfontosabb veszélyeztetett emlősei a következők:
- szertel vagy khámtel puszer /t: ser-sprel vagy spra vagy khams-sprel spu-ser/, a tibeti langur vagy piszeorrú majom (Rhinopithecus roxellanae);
- tálkár vagy tá /t: tral-kar vagy spra/, a fehérfejű langur (Presbytis leucocephalus), és a langur (Presbytis entelus);
- táj /t: tay/, az asszámi makákó (Macaca assamensis), a tibeti maki (Macca thibetana), és a bunder vagy rhesusmajom (Macaca mulatta);
- tom vagy temong /t: dom, dre-mong?/, a tibeti barnamedve (Ursus arctos pruinosus);
- thom /t: thom?/, ázsiai fekete medve (Ursus tibetanus);
- vop /t: wob?/, a vörös panda (Ailurus fulgers) a 2000-4000 méter közötti havasi régiók lakója;
- thomtá /t: thom-tra?/, az óriás panda vagy bambuszmedve (Ailurophus melanaleucus) 2000 méter fölé soha nem hatol;
- okár /t: ’og-kar/, a nyest (Martes foina);
- szám /t: sram/, a keleti rövidkörmű vidra (Aonyx cinerea), és a vidra (Lutra lutra);
- ji /t: yi/, a hiúz (Lynx linx);
- kungszig /t: gung-zig/, a ködfoltos párduc (Neofelis nebulosa);
- szik vagy száá /t: gzig vagy sa’a/, a hópárduc vagy irbisz (Panthera unica);
- sziberiá ták /t: stag/, a szibériai tigris (Panthera tigris altaica);
- tyáng /t: rkyang/, a tibeti vadszamár (Equus hemionus kiang);
- láphá /t: gla-ba/, a pézsmaszarvas (Moschus sefanicus, M. fuscus, M. cephalophus);
- sáphá /t: sha-ba/, a milu vagy David-szarvas (Elaphurus davidianus), a gímszarvas (Cervus elaphus macneilli), és a vörös szarvas (Cervus elephus wallichi);
- sáphá cshukár /t: sha-ba chu-kar/, a fehérajkú szarvas (Cervus albirostris);
- kophá /t: rgo-ba/, a tibeti gazella (Procapra picticuadata) a 4000-6000 méter közötti sáv lakója;
- cshiru vagy cö /t: chi-ru vagy tsod/, a tibeti antilop (Pantholops hodgsoni);
- gyákorá /t: gya-go-ra/, a gorál (Naemorhedus goral) és a vörös gorál (Naemorhedus cranbrooki), melyek 4000 méteres tengerszínt-feletti magasságig megtalálhatók;
- gyárá /t: gya-ra/, a széró vagy szumátrai kecskeszarvú zerge (Capricornis sumatrensis);
- rákoth /t: ra-goth/, a himalájai thar (Hemitragus jemlahicus jemlahicus);
- king /t: king/, a kőszáli kecske (Capra ibex);
- kángyák vagy náá /t: gan’-gyag/, a nahur, vagy kék juh (Pseudois nayaur);
- nyán /t: nyan/, a tibeti vadjuh (Ovis ammon hodgsoni);
- phámen /t: ba-men/ a takin (Budorcas taxicolor), a fehér takin (Budorcas taxicolor whitei), és a tibeti takin (Budorcas taxicolor tibetana), melyek Kelet-Tibet hegységeiben 5000 méterig megtalálhatók;
- tong /t: ’brong/, a vad jak (Bos [Poëphagus] mutus).
A tibeti felföldön a fentieken kívül a következő egyéb gyakori emlősfajok találhatók: táj /t: tay/ a rézusmajom (Macaca rhesus), a medvemakákó (Lyssodes speciosa thibetana), áprá /t: ab-ra/, a pocoknyúl (Ochotona), cshiphá /t: phyi-ba/, a mormota (Marmota marmota), csángki /t: spyang-ki/, a tibeti farkas (Canis lupus), vá /t: wa/, a vörös róka (Canis [Vulpes] vulpes), thom /t: thom/, az örvösmedve (Selenarctos tibetanus), a binturong (Arctictis biturong), táke /t: rta-bgad/, az ázsiai vadló (Equus przewalskii), a bóbitás szarvas (Elaphodus cephalophus), és jónéhány pháváng /t: pha-wang/, azaz denevér (Chinoptera ord.) faj.
Néhány jellegzetes emlősfaj leírása. A tibeti langur Kelet-Tibet zord erdeiben élő cerkófmajom-féle. A hosszú szőrű, zömök állat farka ugyanolyan hosszú, mint a teste. Orra kicsi, felfelé álló. Ezt a fajt a Kínában működő misszionárius, Dávid fedezte fel a XIX. század közepén, akárcsak az ő nevét viselő szarvast. Az örvös medve 4000 méter magasságig is feljut. A jegesmedve után ez a második legnagyobb, állati táplálékra specializálódott medveféle zsákmányul ejti még a különböző szarvasféléket is, de a háziállatokra is veszélyes, a lovat is megtámadja. Hosszúsága elérheti 1.80 métert, marmagassága a 80 cm-t.
Hópárduc
A hópárduc 2000 métertől az örök hó határáig fordul elő. Kedveli a rododendron övezetet, de a kopár hegyvidéken is szívesen vadászik. Fő tápláléka a szarvas, pézsmaszarvas, vadjuh, de ha kell beéri pocoknyulakkal vagy fácánokkal is. Kölykeit sziklahasadékokban, barlangokban hozza világra. Az irbiszpárok hosszabb ideig együtt maradnak. A kifejlett hímek elérhetik a 2,5 méter hosszúságot, amelyből a farok a testhossz harmadát teszi ki. A hideg ellen a sűrű, hosszúszálú alapszőrzet fölé nyúló selyemszerű fedőszőrzet védi. A tibeti antilop a 4500 méter magas fennsíkok lakója, s mivel nagy a vízigénye, a tavak körzetében szeret tartózkodni. A gyér hegyvidéki füvön él. Marmagassága eléri az 1 métert. A bakok harccal háremet szereznek maguknak. A nőstény hat hónapi vemhesség után egy-két utódot hoz a világra. Télen nagyobb csoportokba verődnek, a nyár beálltával a csoportlétszám lecsökken. A tibeti antilop különös szokása, hogy patájával gödröt képes ásni, amelybe az erős szél ellen behúzódik. A gyapjas- vagy vad jak Tibet legjellegzetesebb állata, valamikor nagy csordákban élt 4000-6000 méter közötti övezetben, ma azonban a kihalás szélére került. A gyapjas jak szervezete jól alkalmazkodott a magashegyi, zord körülményekhez. Hosszú, vastag és finomszálú bundája a hideg ellen védi. A jak az egyetlen marhaféle, amelynek farka végig szőrös, és a szőre még a pofáját is fedi. Patái szélesen hasítottak, amelyhez álcsülök is járul, így biztosan mozog a sziklás és jeges terepen. Érzékszervei szaglása kivételével igen fejletlenek. Latin neve (mutus) azt jelenti néma, mivel igen ritkán hallat hangot. A bikák hossza 4,25 m, és a marmagasságuk a két métert is elérheti, szarvuk 80-90 cm, súlyuk pedig 650-720 kg. A tehenek jóval szerényebb méretűek, hosszuk mindössze 2,6m, magasságuk 1,6 m, súlyuk 325-360 kg. A jakok valaha nagy csordákban vándoroltak a tibeti fennsíkon és a környező területeken, mára azonban igencsak megfogyatkozott a számuk. Az öreg bikák gyakran magányosan kóborolnak. Ha veszély közeleg, a bikák és tehenek körbeveszik a borjaikat. A jak 6-8 éves korában válik ivaréretté, és kb. 25 évig él. A párzás időszaka a mi szeptemberünk idején kb. egy hónapig tart, ilyenkor a nyugtalan bikák egymásnak rontanak, és valamiféle röfögő hangot hallatnak. A tehenek 9 hónap múlva ellenek egy borjat, melyet egy éves koráig gondoznak. A gyapjas jakból mintegy 3000 éve háziasították a házijakot, amely lényegesen szerényebb méretű állat. A házijak a nomád tibetiek számra minden szükséges alapanyagot biztosít. Lenyírt gyapjukból sátrat, ruhát készítenek vagy kötelet fonnak, a lenyúzott jakbőrt kicserzik, és abból sátrat és más tárgyakat csinálnak. A farkából hadi zászlót készítenek. Tejük adja az alapot a mindennapi jakvajas, sós teához, de túrót és sajtot is csinálnak belőle, húsukat főzve és szárított formában is fogyasztják. A jak szárított trágyája az egyetlen fűtőanyag a magas sivatagos-sztyeppéken, ahol fa nemigen található. Mindemellett a házijak jó teherhordó és hátas állat, elbír akár 100 kg súlyt is. A magas hegyi ösvényeken csak a jak képes nagy terhekkel közlekedni. Az állatok védelmében régóta él a törvény, hogy a poggyászok maximum 40 kg-osak lehetnek, és egy jakra legfeljebb két ilyen rakható. A házijak a 2000 méter feletti részeken mindenütt megtalálható.
A leginkább veszélyeztetett madárfajok: a kanalasgém (Platalea leucorodia); a brahmin-kánya (Haliastur indus); a pusztai ölyv (Buteo rufinus); a csá cshung /t: bya khyung/ vagy szirti sas (Aquila chrysaëtos); a szalagos rétisas (Haliaëtus leucoryphus); a szakállas saskeselyű (Gypaëtus barbarus); a Szakállas saskeselyű; khá /t: khra/, a kerecsensólyom (Falco cherrug); a szekpá /t: sreg-pa/, a vöröstorkú fogoly (Arborophila rufogularis); a vörösmellű fogoly (Arborophila mandellii); a tibeti fogoly (Arborophila rufpectus); a szakállas királyfogoly (Tetraogallus himalayensis) mely 6000 méteres magasságig megtalálható; a tibeti királyfogoly (Tetraogallus tibetanus); a vérfácán (Ithaginis cruentus) a 3500-4000 méteren lévő erdők és bozótok lakója; a gyöngy-tragopán (Tragopan blythii); a csillagos tragopán vagy szatírtyúk (Tragopan satyra); a kéktorkú tragopán (Tragopan temminckii); a Sclater fényfácána (Lophophorus sclateri); a himalájai fényfácán (Lophophorus impejanus); a fehér fülesfácán (Crossoptilon crossoptilon); a thungtung kenák /t: khrung-khrung ske-nag/ vagy feketenyakú daru (Grus nigricollis) Tibetben a magas sztyeppék lakója egészen 5000 méterig; a csátháng /t: bya-khrang/, a pártásdaru (Antropoides virgo); a nagygoda (Limosa limosa); az erdei szalonka (Capella nemoricola); a tibeti talpastyúk (Syrrhaptes tibetanus); a tüzes kurna (Harpactes erythrocephalus); az óriás pacsirta (Melanocorypha maxima); és a koslow sármány (Emberiza koslowi).
A Tibetben leggyakrabban előforduló madárfajok a következők: az indiai lúd (Anser indicus); a vörös ásólúd (Tadorna ferruginea) még az 5000 m magas sivár fennsíkokon is megél; a barna kánya (Milvus migrans); a khá /t: khra/, a héja (Accipiter gentilis) a 4500 méteres hegyi erdőkben is megtalálható; a karvaly (Accipiter nisus); az egerészölyv (Buteo buteo) itt kizárólag erdőkben 4500 méterig él; a szirti ölyv (Buteo hemilasius) a 4000 méteren levő sztyeppék pocoknyulait tizedeli; a réti sas (Haliaetus albicilla); a havasi fakókeselyű (Gyps himalayensis); a barátkeselyű (Aegypius monachus); a vörös vércse (Falco tinnunculus) Tibetben 5500 méter magas sziklákon is él; az uhu (Bubo bubo), mely 4700 méteres magasságig felhatol; a fürj (Caturnix caturnix); a csukár (Alectoris chukar), amelyet 5000 méterig megfigyeltek; a feketemellű fácán (Gennaeus lathami); a mongol lile (Charadrius mongolus) a 4500-5000 méteren lévő dél-tibeti sivatagos sztyeppék lakója; a remete sárszalonka (Gallinago solitaria); a kardcsőrű töcs (Ibidarhyncha struthersi); a küszvágó csér (Sterna hirundo); a nyílfarkú zöldgalamb (Sphenurus apicauda); a sziklagalamb (Columba rupestris); a kakukk (Cuculus canarus) az 5000 méter magas törpefenyő-régióig megtalálható; a fürjbagoly (Glaucidium brodiei); a kuvik (Athene noctua); a macskabagoly (Stix aluca); a sertefarkú sarlósfecske (Hirondapus caudacutus); a Himalája-hegyi szalangána (Callocalia brevirotris), amely 4000 méteres magasságig előfordul; a búbos banka (Upupa epops); a harkályok különböző fajai, nevük singkon /t: shing-rgon/, mint a hőcsik (Piciodes tridactylus); a hangyászküllő (Micropternus brachyurus); a füles pacsirta (Eremophilia alpestris) a 4000-5000 méter magas legelőkön él; a molnárfecske (Delichon urbica) 4600 méterig szikla- és földfalakra építi fészkét; a szajkó (Garrulus glandarius); a csíkos szajkó (Garrulus lanceolatus); a kitta (Urocissa erythrorhynca); a zöld szarka (Cissa chinensis); a szarka (Pica pica); a törpe pusztaiszajkó (Pseudopodoces humilis); a havasi csóka (Pyrrhocorax graculus), amely 5000 méterig felhúzódik; a csóka (Corvus monedula); a khátá /t: khwa-ta/, a vetési varjú (Corvus frugileus); a phorok /t: pho-rog/, a holló (Corvus corax); a hegyi míniummadár (Pericrocotus brevirostris); a feketetarkójú sárgarigó (Oriolus chinensis); a bíbormálinkó (Oriolus traillü); a barna álszajkó (Garrulax elliotti), mely 4600 méterig is megfigyelhető a tibeti erdőségekben; a napmadár (Leiothrix lutea); az erdei timália (Cutia nipalensis); a naranccsőrű madár (Ganostoma aemodium); az ökörszemposzáta (Oligura casteneocoronata); a sárgafejű királyka (Regulus regulus) a 3-5000 méter közötti sűrű fenyveseket lakja; akárcsak a bíborkirályka (Leptopoecile sophiana); a bóbitás királyka (Leptopoecile elegans); a rubintfülemüle (Luscinia pectoralis) a törperododendron, törpefűz és törpefenyő erdők lakója egészen 4700 méterig; a hegyi rozsdafarkú (Phoenicurus erythrogaster); a házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros); a kékhomlokú rozsdafarkú (Phoenicurus frontalis); a fehérhasú rozsdafarkú (Phoenicurus caeruleocephalia); a grandala (Grandala coelicolor); a fehérsapkás rozsdafarkú (Chaimarronis leucocephalus); a vízi fütyülőrigó (Myiophoneus caeruleus); a feketerigó (Turdus merula); a hegyi rigó (Turdus kessleri); a léprigó (Turdus viscivorus); a himalájai rigó (Turdus dauma); az ökörszem (Troglodytes troglodytes); a hegyi vízirigó (Cinclus pallasii) a jeges patakok környékén él, egészen az 5300 méter magasságig; a nepáli szürkebegy (Prunella immaculata); a vöröstorkú szürkebegy (Prunella rubeculoides); a kövi szürkebegy (Prunella himalayana) az 5400 méteres fennsíkokon a legzordabb telet is átvészeli; a barázdabillegető (Motacilla alba) a 4-6000 méteres magas sztyeppéken él; a fenyves cinege (Parvus ater); a tibeti cinege (Parvus superciliosus); a tüzesfejű cinege (Cephalopyrus flammiceps); a karmazsin pirók (Carpodacus erythrinus); a narancsszínű süvöltő (Pyrrhula aurantiaca); és a havasi pinty (Montifringilla nivalis).
Néhány jellegzetes tibeti madárfaj bemutatása. Az indiai lúd Tibetben 4400 méteres magasságig költ a sztyeppéken. Fészek gyanánt itt megteszi egy alig kibélelt talajmélyedés is. Előfordul, hogy „buddhista szellemben”, szoros közelségben és nagy békességben fészkelnek az ölyvekkel vagy a kerecsensólymokkal. Ide azonban már érett tojásokkal érkeznek, majd rövid ideig, négy hétig kotlanak. A libacsaládok ezután is összetartanak. Lhászában régen gyakori látvány volt, amint a liba-szülők a közutakon át vezették fiókáikat. A barna kánya Ázsia városainak a hulladékeltakarítója, Tibetben 4700 méter magasságig megfigyelték. Itt a levegőbe temetés speciális szokása miatt a keselyűk mellett részt vesz a feldarabolt hullák eltakarításában. A kuvik Tibet 4700 m magas köves sztyeppéin él, kőrakásokon költ és a pocoknyulak (Ochotona) képezik a fő táplálékát. A kardcsőrű töcs 4000 méteren a magashegyi patakoknál él. Érdekessége az egyedülálló vonulási iránya. Nyáron Észak-Kína tengerszintnél alig magasabb folyóinál költ, télen pedig felhúzódik a magashegyi gyorsfolyású patakokhoz, amelyek ilyenkor sem fagynak be. A tibeti cinege a 4-5000 méter közötti törpefenyő és törpebokros vidékeken fordul elő. A bokrokra épít nyitott fészket, de előfordul, hogy földi lyukakba fészkel.
A legismertebb tibeti hüllők közé tartozik a himalájai agáma (Agama himalayana), és a csörgőkígyókhoz tartozó fajok (Agkristodon gen.). A legjellegzetesebb itt élő kétéltűek a következők: több, szögletes fogsorú gőtefaj (Batrachuperus gen.), az érdesbőrű gombos vízigőte (Tylototriton verrucosus), a zöld varangy (Bufo viridis) a legmagasabban élő béka, mivel 4200 méterig is felhúzódik, a feketeragyás varangy (Bufo melanosticus), melyet még a 3000 m feletti magasságokban is meg lehet figyelni, és egy szintén 3000 m fölött is megtalálható levelibéka faj (Hyla annectens).
A nomádok és a földművesek legfontosabb háziállata a házijak (Bos mutus grunniens), melynek hímjét és nőstényét más-más névvel illetik a tibetiek, a bikát cháknak /t: tshag/ hívják, míg a tehenet timonak /t: ’bri-mo/ nevezik. Ezen kívül gyakori háziállat a dzo /t: mdzo/, a jak bika és szarvasmarha tehén (Bos taurus) keveréke, a tá /t: rta/, a ló (Equus caballus), a rá vagy rámá /t: ra vagy ra-ma/, a kecske (Capra hircus), a luk /t: lug/, a juh (Ovis aries), a phungphu /t: bung-bu/, a szamár (Equus asinus), te /t: dre/, az öszvér, ritkán előfordul a phák /t: phag/, a disznó (Sus scrofa domesticus), és a riphong /t: ri-bong/, a házinyúl is. Tibetben a következő kutyafajok (Canis familiaris), tyhik /t: khyi/ a leggyakoribbak: a tibeti masztif, a tibeti terrier, a tibeti spániel, a lhászá ápszo, valamint ezek keverékei.
Szathmári Botond (TST)
Békesség minden lénynek!
Tási telek! /t: bkra-shis bde-legs/
Források:
- Danert, Siegfried Dr. (szerk.): Uránia Növényvilág, Magasabbrendű növények. I-II. [1974. Bp. Gondolat (ford. Dr. Horánszky András – Dr. Stohl Gábor)]
- Das, Sarat Chandra: A Tibetan-English Dictionary [1995. Delhi, Motilal Banarsidas Publishers]
- Deckert, Kurt Dr. (szerk.): Uránia Állatvilág. Halak, kétéltűek, hüllők. [1969. Bp. Gondolat K. (ford. F Solti Erzsébet – Nagy Imre)]
- Dekhang, Tsultrim Palden (főszerk.): Tibet 2000. Environment and Development Issues. [2000. Dharamsala, Central Tibetan Administration]
- Mauersberger, Gottfried Dr. Rer. Nat.: Uránia állatvilág, Madarak. [1972. Bp. Gondolat K. (ford. Dr. Keve András)]
- Petzsch, Hans Professor Dr. Rer. Techn. Habil.: Uránia állatvilág, Emlősök. [1969. Bp. Gondolat K. (ford. Dr. Jánossy Dénes – Zsilinszky Sándor)]
Megjelent: Potala 8. [A Tibetet Segítő Társaság kiadványa]
» Kulturális Antropológia - Tibet fölfedezése
» Kulturális Antropológia - A tibeti család szerkezete és szociológiai jellemzői
