Tarr Dániel
Lin-csi (Rinzai)
- Lin-chi -
1994.
Mi is a Zen?
A japán zen szó a kínai ch'an szó fordított formája, amely az indiai dhyana szó átvételének fordítása; jelentése egy különleges fajta meditációra vonatkozik.
|
A Buddha 2500 évvel ezelőt nagy hangsúlyt fektetett erre a fajta meditációra, mert a megvilágosodáshoz vezető út egyik praktikus módját látta benne. A történetírás beszámol arról, hogy ezer évvel később Bodhidharma, egy indiai térítő szerzetes vitte el Kínába a buddhizmust, ahol Lao-ce követői a saját hitviláguknak - a taoizmusnak - megfelelően átalakítottak. A dolgok természetéhez igazodó - a Tao-hoz igazodó - és a köré szervezett hozzáállásuk jól harmonizált az Indiában Buddha által és Kínában Bodhidharma által hírdetett nem-én-bizonygató, nem-vágyakozó élet elfogadással.
A dhyana-meditáció, amely Bodhidharma buddhizmusának központi részét képezte, egy új iskolát indított el: a Ch'an-t. A ch'an buddhizmus nagymértékben meghatározta a kínai kultúrát, például a kínai Sung dinasztia (960-1280) művészetét kizárólag zen-képzett emberek hozták létre.
Amikor a 12. században a szerzetesek a Ch'an-t Japánba vitték, az még gyorsabban és még meghatározóbb jelleggel fejlődött, mint előzőleg Kínában. A Zen, melyet a japán megtérítettek neveztek így, nem csak nagy tömegek valássává vált, hanem meghatározta a kreatív művészetek további irányultságát is, mely jól megfigyelhető a szobrászat, festészet, épitészet, kertészet, belső épitészet, szinház, sőt még a bushidoban, a harcosok szabályaiban, és a kardozás és az íjjászat művészetében is.
A dolgok igaz természetének éntelen megbecsülése - mint fa, kő, agyag, moha, patakok, tavak - az emberi lénnyel egyenrangúként, azok dharma-természetének szem előtt tartása, élőlényként való kezelése, a különböző embereken és különböző művészeti alkotásokon keresztül nagy hagyományt teremtett magának.
Az öntudatlan boldogság és kreativitás ezen hagyománya még mindig elérhető számunkra a zen művészeten és a zen mesterek által megalkotott meditáció hagyományá keresztül.
Mivel a Zen a szimbólumokon túl, magukba a dolgokba néz, azok a sztereotípiák amelyeket a színről, nemről, korról és minden más etnikusan, kultúrálisan megkötött dogmákon keresztül megalkottunk, a zen szempontjából mesterségesen ember-alkotta dolgok, és semmi kapcsolatuk sincs a dolgok igazi természetével. Így a zen-meditáció célja a dolgokba való tényleges behatolás, azok valóságos természetének megtapasztalása - a tudat elnyugtatása, az én-képzet végleges felszámolása. |
Itt most egy olyan zen mester bemutatására kerül sor, aki a Zen "klasszikus" korszakának képviselője. Élete, tanításai kíválóan jellemzik a Zen szellemiségét és filozófiáját, ezért megfelelő példa a Zen szemléltetésére.
Lin-csi
Lin-csi-t az egyik leghatalmasabb mesternek tartják az egész Zen történetében, és az az iskola, amelyet ő hozott létre a legnagyobb hatást fejtette ki azokra a szektára, melyek Nui Neng után jöttek létre. A kilencedik században halt meg, de egészen a tizenkettedik század közepéig, generációról generációra, az ő tanítványai voltak a Zen vezető mesterei. A tizenkettedik században az ő tanítását vitték Japánba, ahol Rinzai iskola néven vált ismertté - azon két zen iskola egyikeként, amely ma is virágzik.
Lin-csi idejében Kína állandó háborúskodásban állt a nyugatról támadó, harcias és kegyetlen tatár és török hódítókkal. A nemzeti érzület nagyon erős és harcias volt, ezért a Zen-t tompassággal és erélytelenséggel jellemezték. Lin-csi saját tanítási eszközei őszinték, nyíltak és dinamikusak voltak. Nem voltak fenntartásai az ütés használatával szemben, ha úgy érezte, hogy a tanítványnak szüksége van arra, hogy kizökkentsék a szóbeli eszmefuttatások megszokott kerékvágásából, s ezért híressé vált kemény bánásmódjáért. Normális körülmények közt az ilyen viselkedés pusztán bántó lett volna, de a Zen tanításban a tudat, minden intellektuális megértésén túli, felnyitásának egyik módszerévé vált.
Amikor Lin-csi-nek feltettek egy filozófiai vagy metafizikai kérdést, ütéssel válaszolt. Mi lehet a válasz erre a viselkedésre? A tanítvány se logikailag nem tudott válaszolni rá, se valamilyen tradícionális tanításhoz fordulni segítségért; semmibe sem tudott belekapaszkodni, hogy tanulmányainak irányt szabjon. Hirtelen egy ok- és összefüggés nélküli világban találta magát, a megszokott gondolkodási következtetéstől elszakadva, amelyhez azt hitte hozzá van kötve. De ha kérdése komolyan foglalkoztatta, és egész lényében a kérdés válaszát akarta tudni, akkor el tudta hagyni előző, eredeti gondolkodása minden mozdulatát, és tudata megnyílt saját igaz természetének megtapasztalásának.
Lin-csi a vallási hagyományok lelkes rombolója volt. Megvetette a tanult filozófusok és tudósok nyakatekert gondolkodási módját, ahogyan a tiszta igazsághoz közelítettek. Saját módszere a spontaneitásra és az abszolút szabadságra helyezte a hangsúlyt.
"Sok tanítvány jön hozzám, hogy meglátogasson a világ minden részéről. Sokan közülük még nem szabadok a külső dolgokkal való összegabalyodásuktól. Ott helyben foglalkozom velük. Ha a bajuk az összekulcsolt kezük miatt van, akkor oda ütök. Ha a bajuk egy nyitott száj, akkor oda ütök. Ha a bajuk a szemük mögé van rejtve, akkor ott ütöm meg őket. Eddig még nem találkoztam senkivel, aki szabaddá tudta volna tenni magát. Ez azért van, mert fennakadtak az öreg mesterek haszontalan útjaikon. Ami engem illet, nekem nincs kizárólagos módszerem, amelyet mindenkire alkalmaznék, hanem inkább feltárom akármi is a baj, és felszabadítom az embereket.
Barátaim, megmondom nektek: nincs Buddha, nincs szellemi út amit követni kell, nincs gyakorlás és nincs megértés. Mi után szaladtok ilyen hevesen? A fejetek ott van, ahol lennie kell. A baj ott van, hogy nem hisztek magatokban eléggé. Mivel nem hisztek magatokban, ide-oda lökdösnek azok a kondíciók amelyekben találjátok magatokat. Rabul ejtve és megforgatva minden külső szituáció által, nincs semilyen szabadságotok, nem vagytok saját magatok mesterei. Ne forduljatok a külső dolgok irányába és ne kössétek magatokat a szavaimhoz se. Csak hagyjátok abba a múltba való kapaszkodást és a jövő utáni kapkodást. Ez többet ér, mint tíz évi zarándoklat." [1]
Lin-csi neve akkor kezdett ismertté válni, amikor fiatal szerzetesként Huang-po mesternél tanult. A Huang-po kolostorában élő, körülbelül ötszáz szerzetes közül Lin-csi teljesen észrevétlen maradt ottléte első három évében. Reggelenként a mezőn dolgozott a többiekkel, délutánonként meditált, esténként pedig a konyhában segédkezett, vagy az öregebb szerzeteseknek készített fürdőt. Abban a három évben teljesen rejtett és ismeretlen volt, mint minden tanítvány a nagy egyetemeken. Megvilágosodásának történetét a koanokból ismerjük:
A szerzetesfelügyelő, Mu Chou, megfigyelte Lin-csi-t, és felfigyelt a különlegesen tiszta és egyetlen dologra koncentrálódó módszerére, amellyel a dolgait végezte: tehát amikor evett, akkor evett, amikor meditált, akkor meditált. Az egész lénye összhangban volt azzal a tevékenységgel, amelyet éppen csinált, mindenféle ön-érdeklődés, vagy akaratosság, vagy büszkeség nélkül, s így cselekedetei aranyként csillogtak a fémek villogásában. De amiért olyan becsületes és őszinte volt, soha semmi kérdezni valója nem volt a mestertől, és ok nélkül nem akart a mester elé tolakodni.
Egy napon, Mu Chou, aki azt akarta, hogy a mester felfigyeljen Lin-csi-re, felszólította, hogy tegyen fel a mesternek egy kérdést. Mivel, ennek ellenére, nem voltak saját kérdései, amiket feltehetett volna, Mu Chou azt tanácsolta, hogy kérdezze meg mi a Buddhizmus alapvető lényege. Amikor Lin-csi Huang-po elé állt és feltette neki a kérdést, az válaszul megütötte nagy botjával. Lin-csi újra feltette a kérdést, de újra ütést kapott. Harmadszorra ugyanígy.
Úgy döntött, hogy valami gát lehet a tudatában, amely meggátolja abban, hogy meglássa az igazságot, és elhatározta, hogy otthagyja a kolostort és koldusnak áll, hogy talán az egyszerű élettől megtanúlja azt, ami nem vált világossá számára a kolostor zárt világában. Beszámolt Mu Chou-nak terveiről, aki továbbadta Huang-po-nak, hozzátéve: "Egy nagy fát lehetne belőle faragni, amely egyszer sok embernek adna árnyékot."
Mikor Lin-csi a mester elé járult, hogy elbúcsúzzon, Huang-po a következőket mondta: " Nem kell messze menned. Menj el Ta-jü mesterhez, ő megtanítja, amit kell." S így Lin-csi Ta-jü kolostorába ment és nagy reménnyel mondta el a történteket. Ta-jü így válaszolt: "Huang-po annyit törődött veled mint a saját nagyanyád. Miért jöttél ide, a saját hibáidról kérdezősködni?"
Ezekre a szavakra Lin-csi azonnal megvilágosodott és úgy érzete, mintha szemei teljesen kinyílnának. Ezidáig úgy gondolkozott a buddhizmusról, mint egy önmagától független, erőteljes tanításról. Most belátta, hogy csak egy képzet a tudatában. Azonnal emberré lett. Eddig olyan volt, mint egy állat; voltak szemei, fülei, de nem úgy használta őket, mint sajátját. Eddig teljesen a külső világgal volt azonos, az emberek, tárgyak és események világával, és szemei, fülei is oda tartoztak. Most, egy szempillantás alatt, elengedte a világot, és abban a pillanatban megértette a létezést, mint magában lévőt, és az azt leíró szavak valótlanságát. Huang-po botja saját énjének legbelső igazságára mutatott rá, míg saját kérdése a buddhizmusról illúzióból született.
Felkiáltott: "Most már látom amit eddig nem láttam!", majd hozzátette: "Kezdettől fogva nem is volt semmi Huang-po buddhizmusában!" Ilyen belátásra jutni három év kemény munkája után! De most rájött Huang-po igaz és felszabadító jóságára.
Ta-jü rájött, hogy mi történt és úgy döntött, próbára teszi Lin-csi-t. Megragadta és azt mondta: "Te ágybahugyozó ördögfajzat! Egy perccel ezelőtt engem kérdeztél, hogy helyes-e amit teszel, most meg azt mondod, hogy semmi sincs Huan-po buddhizmusában!? Mit láttál? Mondd! Na köpd ki!"
Hirtelen Lin-csi háromszor oldalba ütötte Ta-jü-t. Ellökve magától Ta-jü így válaszolt: "Menj vissza Huang-po-hoz. Ő a te mestered. Mindez az ő dolga, és semmi köze hozzám."
Lin-csi a kolostorba való visszatérése láttára, Huang-po megjegyezte: "Ennek az embernek a jövés-menése sohase fog véget érni." Lin-csi-nek ezt mondta: "Mit keresel itt te mamlasz? Soha nem fogod megtalálni az igazságot, ha így utazgatsz."
Lin-csi így válaszolt: "Olyan kedves vagy, mint az öreg nagyanyám. Ezért jöttem vissza.", és odaállt Huang-po mellé kezét a mellkasára téve, a szerzetes azon magatartásával, mint aki mondani akar valamit.
"Hol voltál?" - kérdezte Huang-po. Abban az időben a szerzetesek költőien válaszoltak volna, például; 'A szél szárnyán jöttem.', de Lin-csi nem hitt ezekben a hatásokban és ezért nyiltan és pontosan elmondta, hogy mi történt.
"Csak várj amíg Ta-jü idejön," - mondta Huang-po, aki nagyon örült a válasznak - "Adnék annak a szószátyár szerzetestnek egypár igazi pofont."
"Miért kell várni?" - mondta Lin-csi - "Minden [valóság] most is itt van." és ezzel megütötte Huang-po-t.
Huang-po titokban nagyon meg volt elégedve, de megtartotta mesteri méltóságát és felkiáltott: "Egy őrült! Visszajött, hogy a tigris bajuszát ráncigálja."
Lin-csi menydörgő hangon felkiáltott: "HO!"
Huang-po odaszólt egy jelenlévőnek: "Vigyétek el innen ezt az őrültet, és vezessétek a meditációs csarnokba!" Nem azt mondta, hogy ki a kolostorból, hanem a szerzetesek csarnokába, tehát úgy döntött, megtartja az 'őrültet'. [2]
Lin-csi "HO" kiáltása híressé vált, és még ma is használják a Rinzai mesterek. A japán nyelvben "Kacu" lett, és ámbár tényleges jelentése nincs, nagyon sok mindent kifejez. Arra használják, hogy tisztára söpörjék a tanítvány tudatát, és hogy felszabadítsák minden dualista, ego-centrikus gondolattól. Lin-csi négy féle HO-t különböztetett meg: "Néha olyan, mint a Vajra király [mennydörgés] ékszer kardja; néha olyan, mint amikor az aranyhajú oroszlán a födre lapul; néha olyan, mint a fű-legyintette csalétek fa; és néha egyáltalán nem is Ho."
Tíz év további gyakorlás után, Lin-csi rezidenciáját egy északi templomban rendezte be, ahová sok tanítvány jött hozzá. Tanítása világias és tényszerű volt, következetesen bátorította a tanítványokat, hogy higgyék, természetes és spontán tevékenységük az igaz Buddha-tudat. Ebben a tiszta létezésben lenni, annyit jelent, mint nem gátolni, nem akadályozni semmit. Az ilyen módon elért, minden ragaszkodástól való mentesség nem érzelemmentességet, vagy érzéketlenséget jelent. Nem azt jelenti hogy nincsenek érzelmek, vagy nincs éhség vagy fájdalom érzet. A teljes énnel történő mindenbe való behatolást jelenti, semmit sem visszatartva - a teljesen szabad egyéválást bármilyen körülménnyel. Ez volt Lin-csi számára az a fenséges út, amellyel a hétköznapi élet megélhető, és gyakran bosszankodott azon, hogy a tanítványai más irányba keresgélnek. Mindenfelől jöttek, hogy a világtól való megszabadulást keressék, mondta nekik, de ha megszabadulnak a világtól, hova mehetnének? Azt tanácsolta, úgy éljenek, mint bármilyen másik ember, de a vak, rabulejtő vágyak nélkül.
"Amikor itt az ideje, hogy felöltözz, vedd fel a ruhád. Amikor sétálnod kell, sétálj. Amikor ülnöd kell, ülj. Legyél az egyszerű éned egyszerű életben, és ne keresd a Buddhaságot. Amikor fáradt vagy, pihenj le. Az ostobák ki fognak nevetni, de a bölcsek megértik majd."
A Zen nem foglalkozik Buddha vagy Isten fogalmával, hanem az emberi lény Valóságával. Az igaz emberi lény nem azért törekszik, hogy kipréselje az életből amit lehet, hanem azért ami az élet valójában és önmagában, és ennek a tudásnak megfelelően él. Ekkor válik szabaddá minden dologról alkotott hamis képzettől, és tud folyamatosan harmonikusan cselekedni a mindenséggel.
Lin-csi mondta: "Az Én minden dolgot messze meghalad. Még ha a menny és a föld is leszakadna, én nem aggódnék. Még ha az összes Buddha tíz irányban megjelenne előttem, én nem örvendeznék. Még ha a három pokol jelenne meg előttem, én nem félnék. Miért van ez így? Azért, mert nincs semmi amit ne szeretnék."
|
Word formátumban [« word ] |
» Zen Buddhizmus - Ikkjú Szódzsun
» Zen Buddhizmus - Sinran
» Zen Buddhizmus - Zen tanítások
Bibliográfia:
- Holmes, W. S. & Horioka, C. : Zen Art for meditation . [Tokyo, Tuttle com., 1992]
- Watts, A. W. : The Way of Zen . [Arkana, 1990]
- Bancroft, A. : Zen - Direct pointing to reality . [Thames and Hudson, 1979]
- Terebess, G. : Folyik a híd ; zen/csan buddhista anekdóta kincs . [Officia Nova, 1990]
Jegyzetek:
[1] Anne Bancroft : Zen - Direct pointing to reality. [Thames and Hudson, 1979] ; (16.old.)
[2] vesd össze: Terebess Gábor : Folyik a híd - zen/csan buddhista anekdótakincs (64.-69.old.)
