"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

                         

         
 
[« vissza ]

[ elõre »]

   

Frater A.M.

A mágikus világ lényei

- Magical Beasts -

A küszöb őre

Minden okkult képzés célja az érzéken túli képességek és az egó kikristályosítása mellett a tudatfeletti és a tudatalatti összeolvasztása vagy ezoterikusan kifejezve, a saját védőszellemünkkel való egyesülés.

Ez a folyamat, ami fő alkotórészét képezi a mágikusan működő titkos páholyok beavatási szertartásainak, az emberi lelki tevékenység egyik legérdekesebb folyamata. A saját énjének erejével való konfrontációnál megismerhetjük az eddigi személyiséget hamisítatlanul és szépítés nélkül, egy soha meg nem ismerhető keménységben és tökéletlenségben. Az ember átélheti földi maradványainak megtekintését, ami konfrontáció a küszöb őrével.

Ez az őr - az emberek normális esetben haláluk órájában találkoznak velük először - a saját énünk démona, aki megmutatja elmúlt életeink hibáit, a karmát és a felhalmozódott bűnöket. A küszöb őre már születéstől fogva, az ember bölcsőjétől készen áll, és megtestesíti a hiányosságot és a bűnt, amit az ember az inkarnációjából új létébe hozott.

A gyermekek gyakran ennek az őrnek az árnyéktükröződését élik át és olykor az éjszakai félelemtől szenvednek, amikor sikoltva riadnak fel és azt hiszik, hogy egy hatalmas hullám árasztja el, egy üvegbúra fullasztja vagy egy rémalak támadta meg őket. Ennek a szakadéknak a torka először évek múlva záródik be és a kapuja akkor nyílik meg újra, amikor az ember haldoklik.

A küszöb őrzője előtt - akitől a haldoklónak rettegnie kell -, néhány ember életének egy meghatározott idejében már állt előtte. Mert gyakorló misztikusok és mágusok jöttek időnként hozzá, hogy döntésre tudjanak jutni. Amikor dönteniük kell, akkor vajon nem maradnak-e ösztöneik és szükségleteik rabszolgái és a megnyilvánulásainak múlandó látszatakaratának alávetettje marad továbbra is, vagy a belső értékre, egójának halhatatlan szikrájára fog-e eszmélni.

Leviathan

Ez a fejlődés és szellemi átváltozás mégis akkor áll elő egy embernél, amikor már eléggé erőssé válik ahhoz, hogy a küszöb őrének ellenállását megtörje. Egy felszínes ember nem léphet az őr, a megtestesült karma elé, mivel ezt még sötét lélekrészével azonosíthatja, hogy ezt egyáltalán fel tudja ismerni.

Josef Dürr érdekes művében, a "Kísérleti démonológiában" felettébb behatóan leírta a küszöb őrével való konfrontációjának a folyamatát, úgyhogy az elkövetkezendőkben tőle idézünk:

"Egy sötét terem - az egész fekete kendővel volt bevonva és csak tompa rubinfénnyel lett takarékosan megvilágítva -, közepén egy ék alakú talapzaton állt egy koporsó. A neofitát egy vezetővel kísérték oda és kérték, hogy feküdjön bele a koporsóba. Majd ráhelyezték a fedelet. Ezen, éppen az arca előtt, egy háromszögletű vagy kerek nyílást lehetett találni, ami a levegőztetést szolgálta, rajta keresztül a neofita nem láthatott mást, mint az előtte levő falon található feketeséget.

A neofitát figyelmeztették, a szemét olyan soká és olyan hosszan szögezze a fekete falra, ameddig az csak lehetséges és az elalvás ingerének csak akkor adja át magát, ha azt minden fáradozása ellenére már nem képes megakadályozni. Minden gondolatának és benyomásának a legnagyobb figyelmet kell szentelnie. A vezető még azt is elmagyarázta neki, mielőtt még otthagyta volna, hogy szabad akaratának cselekvése szerint elhagyhatja a koporsót és a termet, amikor azt szükségesnek tartja. A misztériumnak mégis az a célja, hogy kitartson addig, amíg a vezető újból megjelenik.

Kezdetben minden neofitánál előfordul, hogy a csend, mely körülötte uralkodik, nyomasztó és hátborzongató a számára. A fény, mely egy meghatározott időtartamra van kiszabva, kialszik, úgyhogy hamarosan teljes síri sötétségbe borítja. Mégis tudja, hogy Isten és a jó emberek kezében van, és semmitől sem kell félnie.

A neofita gondolataiban az eljövendő síri nyugalom teljes várakozása közben a koporsóban fekve mindenféle emlék kezd előjönni az eddig eltelt életéről. Látja hibáit és gyengéit, amit korábban oly gyakran és könnyen meg tudott bocsátani, az egészen más fénybe kerül. Mint egy vádló, úgy áll a lelke előtt, és egy nagy félelem kezd belopódzni belsejébe, akár hogy is küzd ellene.

Ebben a pillanatban sokakat fog egy olyan rémület, hogy úgy érzi el kellene menekülniük. Aki mégis összeszedi bátorságát és mégis higgadt marad, az kísérletének ezt az első fokát leküzdheti. A lélek ismét megnyugszik. De a koromfekete sötétségbe, ami köpenyként veszi körül a neofitát, mindig egyre újabb, egészen egyedülálló érzések és gondolatok jönnek felé. Ez fokozatosan történik, mikor már semmilyen élet sincs testében, mikor már eltűnt minden érzés a végtagjaiból.

Később észre fog venni egy különös hullámot, a szeme előtt egy fel- és alászálló árnyékot úgy, mintha a sötétség folyékonnyá vált volna, és úgy mozog, mint egy fekete pára.

Itt az elkülönülés kezdődik, és ott a felvillanások és fénypontok úsznak a sötétségen keresztül. A Tattwák időnként minden színben felvillannak. Idővel a sötétség össze-vissza hullámzása futólagos, jelentéktelen árnyékká csillapul. De most a koromfekete sötétség átmegy sötétvörös, éterien csillogó fénybe, mely állandóan visszaesik a sötétségbe. Egy nehezen definiálható, éteri vibráció áramlik keresztül a sötétségen, és hamarosan erősebb lesz a mozgása. Úgy tűnik, mintha valamennyi vöröset kevertek volna bele a fekete színbe, és most vörös inkább.

Asztrál lény

A neofita most már más mozdulatokat is felismer a sötétvörös fényben. Ez mégsem a sötétvörös atmoszféra, ami megmozdul, hanem sokkal sötétebb alakok. Most egy rettenetes pillantást kap el: egy szörnyűséges valami, egy emberi és állati alak keveréke, néhány pillanatig rettenetesen vigyorog rá, majd ismét eltűnik, és más eltorzult alakok és arcok bukkannak fel, míg nem egy rettenetes boszorkánytánc közepette nem őrjöng.

A neofitának, aki a rémülettől elragadva a szabadulást keresi, most még egyszer előtűnik minden fantom, majd megint hollófekete sötétségbe burkolódzik. Félelme miatt szégyelli magát, és szándékában áll megérteni, hogy az újból felbukkanó jelenéseket nyugodt hangulatban fogja megfigyelni. Hamarosan a valamennyivel világosabb vörösben, a sötétségbe lépett. Most az eltorzult alakok és az ördögi arcok visszajöttek, de a félelem és a rettegés a neofita jó szándéka ellenére mindig visszalopódzik.

Az egész atmoszféra látszólag egy mérgező, hemzsegő péppé változik, mely minden életre halálos leheletet lehel.

Egy új rettenet mutatkozik meg. Valami nyálkás, ragacsos dolog jött a koporsóhoz. Emelkedett és süllyedt, csakhamar megnyúlt hosszában, szélességében és kígyószerű hátborzongató mozgásoktól kisérve közeledett a koporsó talapzatához. Ott egy darabig leskelődni látszik, majd behatol a fedél alá, átmegy a neofita talpán, a térdén és törzsén, aki ebben a pillanatban se kiáltani, se mozdulni nem tud. Az iszonytató lény körülvenni és agyonnyomni igyekezett őt.

Ameddig ez a lény a neofita mellén nyugodott, addig lidércként hatott. Hamarosan elérte a nyakát és hidegen, nyálkásan befedte a neofita arcát anélkül, hogy ezen undorító dolog ellen védekezhetett volna. Legvégül az éteri, folyékony, ragadós massza egy része összeállt egy arccá, ami gúnyosan, pokolian nevetve rávigyorgott. Beszívta a lélegzetét úgy, ahogy egy vámpír szippantaná fel az egész életét.

A neofita nem képes megnyugodni; mintha megmerevedett volna és síri hideg szállt volna rá. Majd némi idő után öntudatlanná válik. Mikor öntudata visszatér, rémületére a kísértet még ott van, és ördögi örömmel vigyorog rá. Néha határtalan apátia fogja el, úgy hogy hajlik arra, hogy a sorsának, akármi is legyen az, akaratlanul megadja magát.

Most kezd az isteni elv ébredni benne. Kezdi felismerni, hogy ez az elmondhatatlan lény természetének gonoszsága, melynek a mentális energiája ad életet és megtestesülést, és ez olyan, mintha a teremtőjét kellene legyőznie és elpusztítania, nem pedig magát elpusztítani.

A neofita most nyugodtabb, és fontolóra véve rettenetét az eltorzult arcba pillanthat. Érzi, hogy képtelen megnyugodni, az akaratának ellenállni, és ezért szellemi fegyverrel harcolni ellene. A félelmet abban a pillanatban győzheti le, amikor felismeri, hogy a lény csak saját rossz gondolatainak, érzéseinek és cselekedeteinek köszönheti létét. Erősen akarnia kell, hogy a lény meghátráljon, lassan és tétován vonuljon vissza. Ameddig az akaratereje akár csak egy pillanatra is lankadna, a törekvését elölről kellene kezdenie, a legerősebb akarattal visszaűzve.

Ezzel a rettenettel való hosszabb szellemi birkózás után, a lény végre elhagyja a neofita testét és eltűnik a sötétségben. A szellemi megerőltetés a neofita minden pórusából hideg izzadtságot kihajt, de most már legalább újra megvan minden mozgási szabadsága.

Most megint minden teljes sötétségben van körülötte, és az is előfordulhat, hogy úgy érzi mintha órákig vagy napokig feküdt volna azalatt a kis idő alatt. Néhány perc múlva a skarlátvörös éterköd ismét megjelenik. De akkor világosabbá és világosabbá válik, és az egész atmoszféra narancsszínezetet ölt. Mindenféle alak szabadon lebeg, repül, mászik és táncol ebben a fényben. Még mindig eltorzult és alaktalan formák jelennek meg, de ezektől már nem szökik belé oly nagy rettegés.

Ezen formák egyike sem olyan rettenetes alakú már, mint az előttük látott és legyőzött kísértetek. Mindig, mikor a neofita kimerül, eltűnik a fény, és teljes sötétség veszi át a helyét. Ebben felismerte, hogy uralkodnia kell önmagán, mert ez nem kívülről jön, hanem lelkierejének egy terméke, ami most válik számára teljes bizonyossággá. Minden újabb megerőltetésnél, ismét megjelenhet, visszatérhet, a sötétvörössel kezdve, majd áttűnne a narancsszínbe és a sárgába, míg több próbálkozás után az asztrális színek egész skáláját megláthatja.

Ezekkel a színekkel megindító formákat láthatunk. Elvesztik torzságukat és nyomorék alakjukat, minél magasabban áll a színek skáláján. Ibolyaszínben könnyed lebegésű alakok vannak, akik kinézhetnek úgy, mint a pillangók, sellők és undinék. Amikor a neofitának lehetségessé válik, hogy az ibolyaszínt is megfoghassa, akkor az hírtelen barna színbe megy át, melyben minden más keverésű. Azután világos lesz ebben a barnában, hasonlóan a hajnalhasadtához; legelőszőr kékesbarnává, majd egyre világosabbá válik, míg a neofitát egy fehér, ezüstös fény veszi körül. Itt láthat legelső alkalommal emberi alakokat, de határozatlan alakkal és éteri átláthatósággal. Csodálatos inspirációt alkalmaz a magasabb világból, és minél tovább tartózkodik az ezüstös fényben, annál tisztábbak és teljesebbek lesznek arcaik.

A belső szeme előtt kedves tájak, hegyek, völgyek, erdők, források és tavak jelennek meg. Ismerős és ismeretlen személyek, szellemlények, asztrálisan érintkezésbe lépnek vele. Az asztrálvíziók a lelkében csodálatos és hatalmas benyomást hagynak.

Úgy három óra után, ameddig a kísérlet tartott, megjelent a vezető, és megszabadította a neofitát."

Josef Dürr ezen részletes és lenyűgöző leírása taglalja a saját énünkkel való konfrontációt, ami megtestesíti a tudatalatti minden alantas ösztönét, szenvedélyét és negatív létállapotát. De alacsonyabb önmagunkat okkult beavatással le lehet győzni és a neofita magasztosabb elvét fel lehet éleszteni.

Ez a folyamat az ember lelkiállapotánál a legtartósabb befolyással bírhat, gondolatfolyamatot válthat ki, ami tünetileg a titkos tudományok tanulójának további fejlődéséhez és kristályosodásához vezet.

Asztráldémonok


Az asztráldémonok és az éroszdémonok a különösen gonosz halott emberekből tevődnek össze, akik kegyetlenségeik miatt még hosszú időre arra vannak kárhoztatva, hogy az asztrálsíkon maradjanak. Asztráldémonoknál gyakran olyan emberekről is szó van, akik tudatosan foglalkoznak a fekete mágiával.

Az asztráldémoni lények állandóan azzal foglalkoznak, hogy rezgési anyagukat a fizikai síkról pótolják. A nagyobb asztráldémonok egy mélyebb, sötétvörös árnyalatban rezegnek, amit az ember csak transzállapotban képes észrevenni.

Lidércek

A lidércek szintén démoni jellemmel rendelkező asztrális lényiségek, de akik a könnyedebb és a kevésbé veszélyes fajtájúak közé számítanak. Kifejezetten az alvó ember idegi éterenergiájával táplálkoznak és a solar-plexus és a gyökércsakra odjának az elszívásával próbálják az életerejüket pótolni. A lidércnyomás gyakori jelenség, és semmiképpen sem csak táplálkozási zavar az oka, itt többnyire az alvó kapcsolatfelvétele áll fenn az asztrálszféra lényeivel.

Állatlelkek

Az asztrálsíkon állatalakokkal is találkozhatunk. Egy elpusztult állat csak rövid ideig tartózkodik a Kama-Lokában, mivel az állatok visszatérnek a csoportszellemükhöz, és többnyire az állati alak alig bír kiforrott szellemi tulajdonságokkal, hogy egyéni lélekként az asztrálvilágban létezhessen.

Jóllehet, létezik néhány magasan fejlett állatcsoport, mint a majomember, a kutya, a ló, a delfin vagy a macska, mely fejlettségi bázisában már fel van töltődve, hogy haláluk után elérhessenek egy rövid asztrálállapotot, de mégis, evolúciójuk a csoportlélek törvénye alapján megy végbe.

Az egyes állatokkal való szeretetteljes bánásmóddal az emberek tudatosan támogatni tudják az illető állatfaj csoportlelkének az érését. Az állatok közt ma már léteznek egyéniségek, kiknek a rezgése már erősen megközelíti az emberi határt, tehát a csoportlélektől való leszakadás előtt állnak, és talán a következő inkarnációk egyikében alacsonyabb emberi egóként egy primitív népben testesülnek meg.

Itt tisztán jelen van a keleti vallás mélyen ezoterikus rejtett értéke, ami alapvetően megtiltja az állatok leölését. A rózsakeresztesség sem hiába beszél az állatokról az emberek ifjabb testvéreiként.

Természetszellemek

A természet birodalmához és a négy elemhez számítanak, és sem az emberiséghez, sem az emberi monád fejlettségi köréhez nem tartoznak. Jóllehet a fejlődési alapjuk a Földhöz kötődik, de ez csak átjáróként szükséges további evolúciójukhoz és semmiképpen sem magával az emberiséggel való kapcsolat lehetőségére.

A természeti szellemeket a következő csoportokra osztják:

1. Szalamander – Tűz elem,
2. Sellők és undinék – Víz elem,
3. Tündérek és elfek – Levegőelem,
4. Gnómok és koboldok – Föld elem.

A négy elem lényei a legtöbb esetben elutasítóak az emberiséggel szemben. Egy tudatosan jó gondolatsugárzás minden dolgok előtt a földszellemeket vonzza, kik a fajtájukban az emberekkel még a legbarátságosabb szándékkal vannak. A tűz-, a levegő- és a vízszellemek viselkedését erősen befolyásolja környezetük beállítottsága.

Dévák

A keresztény egyház angyalai, melyeket a titkos tanokban dévának neveznek, magasan fejlett lényiségek, akik már nem tartoznak az asztrálsíkhoz. De mégis lehetnek olyanok, akik alacsonyabb rezgésűek, hogy ezáltal egy meghatározott célt és feladatot teljesíthessenek. Ezeket a jelenéseket "kama-dévának" (az asztrálfény angyalának) nevezik.

A zürichi szellemi páholy könyve: "Amit tőlünk várnak" nagyon szép bevezetéssel szolgál az asztrálszféra angyalainak cselekedeteibe és módszereibe.

Forrás: [» Hermit ]

» Hermetika - Teurgia
» Hermetika - Angyali hierarchia

 

Kérlek támogasd a Hermetikus Könyvtárat!
(Please support the Hermetic Magic Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

Caduceus

 

 


         

                         

 
 
[« vissza ]

Creative Commons License

[ elõre »]

Web Matrix

buddhism | hinduism | taoism | hermetics | anthropology | philosophy | religion | spiritualism | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

Last updated: 11-02-2011