|
Tarr Bence László
Másság
Egy és Más
- Otherness -
2008.
„Varietas delectat – A változatosság gyönyörködtet.”
[Régi latin mondás]
Akárhányszor a Világ természetén elmélkedem, szó szerint elvarázsol az a minden képzeletet felülmúló változatos formagazdagság, színvilág, sokrétűség, amivel elkápráztat ez a hihetetlennek tűnő jelenségvilág. Csak állok szótlanul és teljesen értetlenül, kábult eszméletlenségemben, és csak tétován pislogok… felfoghatatlan, ami érzékszerveim kapuin át elém tárul. Ilyenkor Szent Ágoston szavai jutnak eszembe: „Credo quia absurdum” – Hiszem, mert hihetetlen, mert képtelenség! És a Világ kaleidoszkópja szűnni nem akaró forgatagával pillanatról pillanatra tárja elém az újabb és újabb csodát. Egyszerre szépséges és hátborzongató, de minden öntudatra ébredő pillanat más és más, csupa másság, csupa változás.
|
A Másság
Életemben nincs két ugyanolyan pillanat, mint ahogy nincs két ugyanolyan ember, ugyanolyan mérték, ugyanolyan megközelítési lehetőség sem: minden pillanat az utolsó. Állandó keletkezés és elmúlás. Az életembe lépő megannyi ember csupa-csupa vendég, aki holmi átutazóként mindig fellebbent számomra valami újabb és újabb csodát, a Világ egy újabb arcát, megélhetési lehetőségét.
És az emberek formabirodalma végtelen: mindenki másként ugyanaz: ember. Kicsi, nagy, idős, fiatal, fehér vagy fekete, férfi vagy nő, ilyen vagy olyan. És számomra a hangsúly a máskénten van, és nem az ugyanazon! A másként teszi érdekessé és vágyottá mások megismerését: látni és megérteni azt hogy ‘mások’, hogyan másként látják ugyanazt, amit én.
Nincs két azonos nézőpont, azonos világmegélés. Még ha csak saját világom változásait nézem is, saját világlátásom és felfogásom is más és más, percről-percre, napról-napra, hétről-hétre, évről-évre. A szilárdnak hitt változatlanság, a saját mozdulatlannak vélt alap, puszta illúzió.
|
Mégis, jelen világkorszakunk embere szilárd meggyőződéssel állítja, hogy van valami állandónak tekinthető ‘egy’, egy általános érvényű kiindulási alap, amihez képest lehet ‘más’, lehet ‘másság’ és lehetnek mások… mintha lenne más is mint az örökkön változó ‘más’. „Pantha rhei – Minden változik”, örök átalakulásban, folyamatában létezik, mondja nagy bölcsen az antik bölcs, Hérakleitosz, majd hozzáteszi: „Az egyetlen állandó, a változás maga”. A Valóságnak ezen a mezején valójában egyetlen nyugvópont sincs, ami szilárd alapot jelenthetne egy viszony-rendszer kialakításához. Mihez képes más, a másság? Kik a mások? Mindig kétes csodálattal, és persze félelemmel vegyes csodálkozással tölt el, amikor azt látom, hogy egyesek elkezdik kategorizálni és megcímkézni a másokat. Hiszen a másság forrása bármilyen önkényes szempont lehet: nemzeti vagy etnikai hovatartozás, egyszerű számbeliség, munkaképesség, szexuális orientáció, stb. Így lesz valaki ‘külföldi’, ‘nemzetiségi’, ‘kisebbségi’, ‘leszázalékolt’, ‘meleg’, stb.
Az igazi Fogyaték
Ezen a tényen nem változtat, hogy korunk divatja szerint politikailag korrekt kifejezések álruhájába öltöztetjük ezt a megannyi megkülönböztetést. A magát, az egyesekhez soroló többség, büszke öntudattal vallja, hogy a másság kifejezésére használt szavai nem a negatív diszkriminációt szolgálják: Fogyatékkal élő, megváltozott munkaképességű, mozgáskorlátozott… - na de mihez képest? Például mindenki valamilyen fogyatékkal él! Különösen igaz lehet ez, ha ezt például szellemünk valódi természetéhez mért értelmünkre vonatkoztatjuk. Persze egyszerűbb példája a fogyatéknak mondjuk a rövidlátás: mindenki fogyatékkal él, aki szemüveges. És bárki, aki ma nem képes a mobiltelefon vagy a számítógép használatára, a munkaerőpiaci feltételek tükrében, erősen megváltozott munkaképességű, nem is beszélve a mozgáskorlátozottságról, ha kifogy az autóból a benzin…
A Hiány Érzete
Ha el is hessegetjük Diogenész kísértő szellemét és ezt a cinikus látásmódot, akkor is el kell, hogy gondolkodjunk azon, hogy minden megkülönböztetésünk csak és kizárólag saját relatív értékrendünket tükrözi. Hogy minden szavunk, amely a másságot és főleg ami a fogyatékosság képzetét láttatja, csak felerősíti saját különbözőségünket, saját másságunkat. Miért ‘félünk’ a másságtól? Mert a másság önmagunk tükre. Saját paradigmáink, világképünk inverz mása. Amit másnak vélünk látni, nem egyéb, mint saját hitvilágunk, értékrendünk, árnyéka, ellenpontja. És ezzel az árnyék-énnel szembe nézni kevesek bátorsága. Pedig bizony-bizony tükörbe nézünk egyszer mindnyájan. Amikor lefoszlik rólunk testünk burka, és amikor eltávozunk a Világnak erről a szigetéről. Amikor a lélek tisztánlátását nem torzítja tovább semmiféle szemellenző, korlátozott érzékelésmód. És ekkor önnön tükörképünkben meg kell, hogy lássuk, hogy mindaz amit másokban véltünk meglátni, mint másságot, amit mint fogyatékot, vagy korlátoltságot véltünk látni, valójában legbensőnkben ott van bennünk is.
Míg élünk, a jelenségvilág, kegyes játékával megannyi szereplővel vonultatja fel mindazt a másságot, amit legbelül mi mind hordozunk magunkban. És mert, hogy ‘épségünket’ féltjük mindattól a ‘fogyatéktól’ amit másokban annak vélünk, pont a mások mutatnak rá saját korlátoltságunkra. Felnagyítják érzéseinket és arra mutatnak rá, hogy valójában jelen állapotunkban mind mások vagyunk, mint aminek lennünk kéne… Mikor megsejtjük ennek a nagy igazságát, felébred bennünk a metafizikai emlékezés. A visszaemlékezés arra, hogy az ember jelen állapota nem az ‘eredeti’, hogy jelen állapotunk megváltozott, és korlátozott képességű, hogy ‘más’, mint ami kellene, hogy legyen. Felébred bennünk a Hiány érzete. A szterézisz-é, ahogy a görögök nevezték. „A legbölcsebb ember is majom az istenhez képest bölcsességben, szépségben és minden másban.” – mondja ismét Hérakleitosz, az „Emberi éthosszal ugyanis nem jár együtt értelem, az istenivel azonban együtt jár.” A lelke mélyén mindenki érzi és tudja ezt. Éppen ezért fáj olyan nagyon, mikor egy fogyatékkal élőben kénytelen vagyunk meglátni és szembe nézni az ember groteszk képével, torzójával. Ilyenkor metafizikai értelemben tudjuk és emlékezünk arra, hogy az ember, nem ilyen. És míg embertársainkat könnyen címkézünk meg a másság billogával, ritkán vesszük észre saját szemünkben a gerendát, hogy miben vagyunk mi magunk mások, sőt fogyatékosak.
EgyMásért létezés
|
„Nem tőlem, hanem a logosztól hallván, bölcs dolog elismerni, hogy Minden Egy.” Hérakleitosz jó-szándékú dorgálása eszünkbe kell vésse, hogy minden másság csak valamihez képest az, ami a másik oldalról nézve szintén másság. A viszonyrendszer logikai értelemben mindkét oldalról felállítható. És az örökkön változó Világban könnyen kerülhet valaki teljesen váratlanul az egyik oldalról a másikra, többségből kisebbségbe. Ha a Valóság természetét a maga egészében látjuk, akkor azt kell, hogy felismerjük, hogy minden tökéletesen a helyén van, hogy az Egy csodáját beteljesítse. Ami résznek, hiányosnak, vagy fogyatékosnak tűnik csak relatív értelemben az. Önmagához viszonyítva teljes és egész. És persze pont ez az amiért azt gondoljuk, hogy saját jelen állapotunk maga a tovább nem fejlődő, fejleszthetetlen és kiegészíthetetlen kész és teljes egész. És persze ez a metafizikai gőg, ez a hübrisz mondatja velünk, hogy mi jelen állapotunkban mértékek lehetünk, hogy magunkhoz mérjük a másságot.
Minden ember saját világának alfája és ómegája, önmaga és világának abszolút mértéke. Kiutat ebből az abszolutizmusból egyedül egy mélyebb felismerés jelentheti, amely belátathatja velünk, hogy a Világban minden Egy Másért létezik. Minden mértékünk csak ellentétpárjával együtt lehet egész és teljes. A hideg a meleggel, a kemény a lággyal, az egyenes a görbével, stb. Ha nem lenne másság, nem lehetne mérték, ami persze éppen ezért mindig viszonylagos, és a viszonyítási rendszert minősíti nem magát a minősítettet. És hogy mi állja meg a helyét a mértéken belül, azt mindig az emberi kollektíva jelenkori feltételrendszere szabja meg, és saját világlátásunk. Ha felismerjük, hogy a többi ember világlátása szemében mi magunk vagyunk a ‘mások’, akkor másként tekinthetünk a Világra és a benne feltárulkozó másságra. Mert a másság nem egyéb, mint a Világ végetnemérő változatossága, és ugyanúgy, mint minden embert, bennünket is valóban ez, maga a ‘másság’ gyönyörködtet. |
Nagyításhoz kattints a képre!
[collage by Geoff Allan] |
» Ezotéria - A Különbözőség Kincse
» Ezotéria - Árnyék és Lélektárs
Kérlek támogasd a Spirituális Ezotéria Könyvtárat!
(Please support the Esoteric Library!)
A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)
|
