"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

                         

         
 

[« vissza ]

[ » Spirituális Ezotéria Könyvtár « ]
» keret nélkül «

[ előre » ]

Tarr Bence László

Örök lázadók
a szabadság vándorai

- Eternal Rebels -

2009.

Szökünk a sötétség elől, falakon átrohanunk, ezek mi vagyunk a szabadság vándorai. Nem tudjuk még mi hajt, a boldogság vagy a keserűség - az egyik biztos hív, a másik biztos, hogy eltaszít rég - ezért menni kell. Addig, míg így van. Azt sem tudjuk még, hogy meddig tart ez az utazás. Meddig száll velünk a cél felé ez a vitorlás - addig is menni kell. Azt hiszem, hosszú az út…” 

[Demjén Ferenc - Menyhárt János]

Egy antik görög filozófus, Anaximandrosz szerint, minden keletkezés ősforrása maga a határtalanság, a korlátlan lét, az „apeiron”, és mi mindnyájan innen érkeztünk. Ezért az ember egész létezése alatt ezt a korlátlan szabadságot, a határtalanságot, az egész-séget, a teljes-séget keresi, hiszen ezt őrzi, hordozza, keresi magában. És ezért lázadunk minden korlátozó tényező és létező ellen. Talán furcsának hangzik, de az örök lázadás tárgya metafizikai értelemben maga az élet. Az élet, ami a tiszta léthez képest egy degradált létforma, nem teljes, nem egész.

Lázadni kell!

A maga módján minden ember lázad. Mindenki érzi a lét hiányát, amit az élet, képtelen betölteni akármennyire is legyen teljes a maga egészében. A tiszta, korlátlan létezés iránti vágy, a ‘lét-szomj’ hajt mindenkit. Nem az élet, hanem a létezés iránti vágy. Platón szerint az élet előtti korlátlan lét, a pré-exisztencia emlékét őrzi mindenki magában, és ez a metafizikai emlékezés az a lélekben hordozott elragadtatott állapot, az a benső hajtóerő, ami egyre csak hajt bennünket valami felé, aminek tárgyát nem ismerjük. De él bennünk az erre való visszaemlékezés, az anamnézisz. Emlékszünk valami teljesebb állapotra; ami megragadhatatlan módon, bármennyire is éljünk teljes életet, mégis a hiány érzetét kelti. Ez a hiány, a szterészisz hajt minket egyre és egyre, és bármennyire is irányuljon magára az életre, és jelentkezzen egyszerű degradált módon az élet-éhség formájában, mögötte mindig a metafizikai teljesség vágya rejtezik.

A sivár élettől, és a tartalmatlan, üres ‘élet-formáktól’ mindenki viszolyog a lelke legmélyén. A viszolygás az a sajátos lelki állapot, ahol a bennünk rejlő fensőbb rendű én sejti, hogy jelen létformája valahogyan szűkös eredeti természetéhez képest. Platón elhíresült mondása, „szóma széma”, azaz „a test börtön”, ezt az érzést fejezi ki. Bármire is tegye fel valaki az életét, bármit is valósítson meg valaki az élet színpadán, ez valóban csak színjáték marad. Ezt a felismerést mondja ki édes-keserűen Shakespeare, Ahogy Tetszik című művében: „Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében.”. Itt csak külső szerepek, maszkok, ál-arcok vannak. Perszónák. Szerep-személyiségek. Így minden ember érzi, hogy bármilyen külső szerepet is vállal, a külső önmegvalósítási formák mindig irány-vesztéshez, cél-tévesztéshez vezetnek. Ezért a lázadás!

Ellenség kell! – a kamaszkori lázadás

Mikor valaki ráismer a világ színpadias, hamis természetére, szükségszerűen ellene is fordul. Mikor megszületik a felismerés, hogy a külső világ májá, felépített kiméra, csupa-csupa látszat valóság, iszonyatos harag ébred benne! És fellázad, hamis önmaga és a hamis világ ellen. Ez szükségszerűen bekövetkezik minden ember életében, és általában a nagykamaszkorban lép fel a legkézzelfoghatóbb módon, mikor a varázsvilág gyermekkorából, a felnőttek hamis világára ébred öntudatunk. Ilyenkor érezzük, tudjuk, hogy minden ami körülvesz bennünket, kiművelt, mesterséges, álságos. És nekimegyünk szüleinknek, kultúránknak, hagyományainknak, csakhogy megleljük azt a mást, aminek legbensőbb hiányát érezzük.

A kamaszkori lázadás egyetemes emberi jelenség, ami a lélek fejlődésének kikerülhetetlen szakasza, azzal együtt, hogy a nyugati világban nagyítódik fel ilyen mértékben. Ennek egyik lehetséges oka, hogy a mi kultúránkban tolódott ki a hivatalos ’felnőttség’ korhatára ilyen esztelen mértékben, ennyire késői korba. Ha csak etológiailag nézzük, nehezen is védhető, hogy egy nemi értelemben teljesen felnőtt egyént, milyen jogon korlátoz egy külső társadalom saját benső késztetéseinek kielégítésében, kiteljesítésében. A pszichológia vizsgálja is, hogy a kamaszkori lázadás milyen mértékben természetes, és milyen mértékben szocializációs ’betegség’. Hiszen állati természetünknél fogva, a szülő-gyerek kapcsolatban meg kell, hogy jelenjen az ifjabb nemzedék dominanciaharca, aminek hátterében az identitáskeresés és a függetlenedés iránti igény áll. Viszont, hogy a szülői és egyéb öröklött kulturális minták elutasítása mögött mi rejtezik, sokkal összetettebb kérdés! Kétségtelen, hogy az a hamis képzet, hogy a felnőtt identitás alapja egy kész irányultság, egy szakmai értelemben vett pálya tudatos választása kell, hogy legyen, csak ront a helyzeten. Az az elvárás, hogy egy nagykamasz, már ebben a korban tudatosan válasszon élet-pályát és egy leendő szakmát, teljességgel ostoba. Egyszerűen ennek a fejlődési korszaknak nem ez a szerepe. Ellenkezőleg!

Ennek a legelemibb benső lázadásnak egyetlen célja a rebellió! A szó, aminek eredeti jelentése „ismét harcban állni”, arra utal, hogy ebben a korban kerül felszínre az a legbensőbb benső elégedetlenség, ellenállás, elutasítás, amely magával az élettel szemben áll. Itt kerül nagyon erős fókuszba minden külső szerep, minden külső elvárás, és itt ébred lelke mélyén rá minden kamasz, hogy nem ez az ő eredeti lakhelye; - hogy a léttel szemben az élet csak csupa korlátot és megalkuvást rejt. Ezt a látásmódot az életbe beletörődött ’felnőtt’ társadalom egyszerűen torznak és hamisnak tartja, és nem érti metafizikai gyökerét. Bizonygatja, hogy az élet igenis szép, és tele van lehetőségekkel, de mikor képtelen felmutatni egyetlen általánosan érvényes, valódi és tartalmas követendő életformát, csak csupa-csupa félmegoldást és kompromisszumokkal teli hamis válaszutat, a lélek legbensőbb bugyraiból tör elő a lélek rebellis természete, és a középkori renegátokhoz hasonlóan nem tisztelve sem Istent sem embert, mindenben és mindenkiben ellenséget lát. Ez a lázadás természetesen teljesen félre irányul. Nincs ellenség - kívül.

A kamaszkor teljesen nyilvános színtéren lejátszódó ’agonális’ lázadását követően, a teljes lét hiányérzete, meglepő módon éppen hogy egy hamis élet-éhséggé változik. A lélek az esztelen, és megmagyarázhatatlan hiány érzetétől hajtva, az érzéki kielégítés önpusztító halál-táncába merül. Ilyenkor se vége se hossza az egymásba érő éjszakáknak, tivornyáknak, míg el nem érkezik az újabb józanság pillanata, amikor az érzéki vágykielégítés rabszolgasorsára ráébredve, megint felmerül az esztelen hiány érzete. Ilyenkor sokan maguk ellen fordulnak, és lázadásuk az öngyilkosság gondolatával harcol. Ez a lázadás is természetesen teljesen félre irányult. Az embernek nincs módja önmagát elpusztítani. A küzdelem mégis bensővé válik.

Az út, befelé vezet

Hiába győz le ezerszer ezer embert a csatában, ahhoz, hogy valóban győzzön, egyvalakit kell legyőznie: önmagát. A mások felett aratott diadalnál önmagunk legyőzése többet ér. Sem az istenek, sem az angyalok, sem a Kísértő, sem a Teremtő nem vehetik el a győzelmet attól, aki önmagát legyőzte, s önuralma szüntelen.” – szól a buddhista szentirat, a Dhammapada egyik híres verse. Az ellenség ugyanis sohasem kívül, hanem legbelül, saját lelkünkben van. Hiszen a keresett ellenség maga a ‘hiány’, a teljesség hiánya, ami elkerülhetetlen adottsága az emberi életnek, ennek a lét-formának. És ezt a metafizikai forrásból fakadó állandó és kiolthatatlan érzetet, nem pótolhatja egyetlen élet-forma sem. Ezért magát a forrást kell felkutatni! Magát a forrást kell megtisztítani! És ez csak a befelé fordulás, a legbensőbb önvizsgálat útján érhető el. Ez az igazi értelemben vett introspekció, az ami elvezethet az élet ál-arca mögött rejtező lényeghez, valódi Önvalónkhoz.

Az igazi értelemben vett lázadás, revolutio. Ez a latin szó, amely ma már inkább forradalmat jelent, a megfordulás jelentéstartalmait hordozza. Ugyanis ahhoz, hogy ez a befelé fordulás megtörténhessen, valóban hátat kell fordítani a külső világ jelenségeinek. Mi több, hadat kell üzenni a külső világnak, szembe kell szállni a kinti világ keltette hamis illúziókkal, hogy a benső világosság felragyoghasson. Az iszlám tanítása jól ismeri a léleknek ezt a harcát. Dzsihád-nak, küzdelemnek nevezi, szent háborúnak. Ez a lélek harca Istenért. Nem valami ellen, valamiért. A lélek küzdelme ez saját magával, a külső vágyaktól való megszabadulásért, a magasabb rendű szellemi felébredésért. És ez, a lázadás egyetlen alfája és ómegája. Van, akinek ez a benső harc egy életen át tart. Van, akinek mindez egyetlen, mindent beragyogó és mindent megvilágosító pillanat. És van, akinek életeken átívelő, átvezető hosszú-hosszú utazás. De mindenkinek végső sorsa EZ. A szellemi felébredés. És egyszer révbe érünk mindnyájan, és akkor véget ér az örök lázadás.

Kinek mikor.

» Ezotéria - A kölcsönös függés világa
» Ezotéria - Bűnös Bűntelenség
» Ezotéria - Agresszió - A Szükséges Rossz

Light

Kérlek támogasd a Spirituális Ezotéria Könyvtárat!
(Please support the Esoteric Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

Scarabeus


         

                         

 
[« vissza ]

Creative Commons License

[ előre »]

Web Matrix

buddhism | hinduism | taoism | hermetics | anthropology | philosophy | religion | spiritualism | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

Last updated: 21-03-2010