Tarr Dániel
Tunéz drog '96
Mi van a vízipipában?
- Tunisian drug '96 -
| |
1996. |
Word formátumban [« word ]
|
“Útközben hozzánk csapódott egy nigériai drogkereskedő, aki tiszta bronxi stílusban magyarázta kis drogvilágát... Mint kiderült ő is Marokkóból csempészi be a hasist és a marihuánát; kifejezetten nyugati turista igényt fedezve ezzel. Az “üzlet” főleg a nagy turista centrumokban folyik - Hammamet, Monastir és Sousse a nagy központok. Az anyagot főleg németek, franciák, olaszok, amerikaiak és angolok veszik - ebben a sorrendben. Készségesen elmondta, hogyan hozza be a cuccot: háromhavonta tesz egy kört Marokkóba vonattal Algérián keresztül. A nagymennyiségű hasissal teli táskáját lerakja a vonaton egy ülés alá, majd nem messze tőle leül; így figyeli is, de nem bukik le, ha gáz van. Szerinte a drogkereskedelem 80%-át nigériai feketék bonyolítják; azért mert ők feketék - nehéz sorsuk van, rájuk marad a szar munka...”
(Naplórészlet, 1996 Augusztus 29. Tunisz)
TUNÉZIA Észak-Afrika egyik kis országa Algéria és Líbia között, s joggal mondhatja magát Észak-Afrika legeurópienebb, legcivilizáltabb arab országának. 163 610 km -vel kb. akkora, mint Anglia és Wales együtt, bár az ország déli része lak(hat)atlan sivatag. Kb. 8 millió lakost számlál, mely közül 650 000 a fővárosban, Tuniszban, lakik. A hivatalos nyelv az arab, bár a lakosság nagy része beszél franciául is. Vallásilag elég egységes - 99%-ban muzulmán -, de vannak keresztények és zsidók is. Továbbá négy főbb ‘népség’ lakja Tunéziát: északon az arabok, középen a berberek, délen a beduinok, és még délebben a tuaregek. Míg az arabok főleg a kereskedelemből élnek, addig a további három nép pásztortársadalmakat alkot - elsősorban kecske-, juh- és tevetartók. Gazdaságilag Franciaországtól, Olaszországtól és Németországtól függ, akik elsődleges parterei; és ahová nyersolajat, textíliákat és foszfátot exportál. Az ország további igen jelentős anyagi forrása a tömegturizmus, melynek alapját ugyanezek az országok adják.
Olaszországhoz levő közelsége és mediterrán fekvése miatt mindig is fontos stratégiai és kereskedelmi központ (itt volt a Pun Birodalom és a Római Afrika központja - Karthago), így nem meglepő, hogy 1881-1956 között francia gyarmat, melynek viszonylagos europien arcát köszönheti. A Második Világháborúban is fontos színtér: itt ütközik meg Marethnél a Náci Birodalom (Rommel) és az Antant (Montgomery). A háború utáni függetlenségi törekvések után abszolutista diktatúra jön létre Habib Bourguiba vezetésével, akit 1987 November 7.-én General Ben Ali követ a trónon. Azóta is ő irányítja az országot katonai, abszolutista módszerekkel - melyet jól illusztrál minden boltban, étteremben, és utcasarkon kint lógó arcképe; továbbá az állig felfegyverzett ‘nemzetőrség’, rendőrség és katonaság, amely mindenhol jelen van.
A térség amúgy politikailag és gazdaságilag is instabil: Algériában jelenleg polgárháború dúl - sok a robbantás és lövöldözés -, Líbiában pedig erős a fundamentalista iszlám, mely nem jó szemmel nézi Ben Ali nyugati, anti-muzulmán politikáját. Gazdaságilag az egész térség szegény, hiszen Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia, Egyiptom (tőlük délre Mali, Nigéria, Csád, és Szudán) nagy része sivatag; a Szahara világa. Míg Líbia és Algéria tengeri olajkútjaiból próbál pénzt kovácsolni, addig Marokkó és Tunézia jelentős energiákat fektet a tömegturizmus kiépítésébe és kiaknázásába, mely szorosan összekapcsolódik a helyi droghelyzettel.
Bár Tunézia is arab ország, itt nem alakult ki klasszikus drogkultúra, mely pedig nagy mértékben meghatároz más arab országokat, mint pl.: Marokkó, Egyiptom, Pakisztán, Kasmír stb. [1] Míg bár az ottomán időkben használták a kif-t, amely egy hasisszármazék, úgy tűnik, hogy a helyi tradicionális kultúrában nem alakult ki a pszichedelikus drogok használata, annak ellenére, hogy más arab országokhoz hasonlóan itt is tilos az alkohol fogyasztása. Nem lehet szeszes italt árusítani se a boltokban, se a kávézókban; csakis a szállodákban kapható, melyek viszont túl drágák a helyieknek, és amúgy is nyugati igényeket szolgálnak ki. Nincs is tunéz alkohol, csak egy fajta sör (a Celtia), pár exportra szánt rossz bor (Haut Mornag, Sidi Rais, Koudjat, Grombalia, Tardi) és két erős alkohol; a boukha (fügéből) és a thibarine (datolyából). Ettől eltér az a kis “csel”, mely a déli oázisokban jellemző: a laghmi (pálmabor) élvezete. Mivel itt berberek és beduinok laknak, akik nem követik annyira szorosan az iszlám előírásokat, megengedett, hogy a pálmafa ‘nedvét’ fogyasszák, mely nem minősül alkoholfogyasztásnak. Megcsapolják a datolyapálmákat, melynek nedvét összegyűjtik egy edényben és 24 óráig a napon hagyják, hogy megerjedjen. A kapott folyadék egy kolloid, fehér oldat viszonylag magas alkoholtartalommal, mely ízben hasonló egy rossz minőségű, száraz fehér borhoz. Néhol hígítják vízzel (de inkább nem), s a 45°C körüli melegben valóban rendesen le lehet részegedni tőle. A déli területeken, az oázisvárosokban ez az az anyag, melyet élvezeti szerként használnak.
Ettől északabbra, az arab lakta területeken a kávéházak köré szerveződik minden társadalmi élet, s a kávéházak elengedhetetlen kelléke a vízipipa. Esténként és délután a szieszta idején a férfiak a kávéházakban ülnek jázminnal a fülük mögött, és átadják magukat a vízipipa élvezetének, miközben megbeszélik a nap eseményeit, dominóznak vagy kártyáznak. Ez fontos szocializációs bázist jelent - ez a falu központja, és minden fontos dolgot is itt beszélnek meg. A hookah vízipipába sisha kerül; hozzá kávét (qahwa) vagy mentával ízesített, erős teát (té akhdar) isznak.
A sisha különböző dohánykeverékeket jelöl, melyek nagyon sokfélék lehetnek. Mindegyik alapja a mézzel kevert, finomra vágott, égetett dohány, amit további különböző anyagokkal kevernek. Általában különböző gyümölcs-ízekkel, növényi párlatokkal vagy más erős aromákkal. Továbbá helyenként “erősítik” még egy fekete, ragacsos anyaggal is, melytől enyhén pszichedelikussá lesz. Amúgy a sisha a dohányon kívül nem tartalmaz más pszichedelikus anyagokat, bár a 40°C körüli melegben ez is kellőképpen fejbe vágja az embert, pláne ha akhdar teát is iszik hozzá. |
|
Az akhdar tea úgy készül, hogy először vízben nagymennyiségű cukrot felolvasztanak, majd felforralják és hozzáadják a tealeveleket. Utána a folyadékot egy edényben órákon keresztül tovább főzik egy faszén-sütőn (canoun), mely minden családnak van ebből a célból. Az eredmény egy igen erős főzet, mely szinte csak tiszta tannin és cukor - egyesek szerint “teamérgezést”, sőt halált is okozhat. Néha még raknak bele fenyőmagot vagy mandulát, de erős, fanyar íze és erőssége miatt nem ajánlják a nem hozzászokottaknak.
Klasszikus értelemben vett droghelyzetről csak a tengerparti területeken beszélhetünk, mely azonban a turizmussal fonódik össze. Egy becslés szerint évente több mint 80 millió turista érkezik Tunéziába - elsősorban franciák, németek és olaszok - kiknek száma a további turista országok drágulásával arányosan egyre növekszik. A tömegturizmus kiszolgálására Tunézia tengerparti szakaszán és a belső nagyobb turista célpontokban ún. “turista zónákat” (zone touristique) hoztak létre. Ezek a tengerparton különböző összefüggő, egymásba érő, végeláthatatlan szállodaláncokat jelentenek, melyek a nagyobb tengerparti városok (Tunisz, Hammamet, Sousse, Monastir, Jerba stb.) mellé települtek, és ahová buszokkal hordják a reptérről a turisták tömegeit. Ezek Tunézia belső városaiban a város mellé épült, szeparált szállodatelepek, ahová csupán egy-egy éjszakára hozzák be a háromnapos ‘szafarizókat’. Így az idelátogató nyugati turisták egy elzárt, művilágban mozognak, melyből csak drága pénzért szabadulhatnak ki a szomszéd városkába vagy egy pár napos szafarira, ahol megint csak zárt rendszerben mozogva látják “Tunéziát” - végigrohannak velük az oázisokon, egyórás tevegelés a sivatagban, és talán egy tömeges barlanglakás-nézés is belefér a programba. Az egymás közé zárt nyugati turisták, akik két hétre be vannak zárva egy homokpartra, hamar ráunnak a vízi csodákra. Erre épült ki egy külön szórakoztató rendszer, mely programokat kínál az unatkozó turistáknak: víziaerobic, vízisí, turista-divatbemutató, tengerparti fényképezkedés stb., és sok-sok diszkó. Erre épít a tunéz drogkereskedelem is.
A drogkereskedelem így azokban a városokban számottevő, melyek mellett egy-egy nagyobb turista zóna található. Ezek Tunisz, Hammamet, Monastir és Sousse. Ezekben a városokban valamilyen természetes módon találkozik a turizmus és az europien tunéz városi élet. Itt van egyedül (nyugati turizmus által indukált) éjszakai élet: egy-két éjszakai bár és étterem, továbbá mozi, mely minden esetben kizárólag nyugati szexfilmet és kínai kung-fut játszik. A drogok beszerzése is ezekhez a helyekhez kapcsolódóan folyik. A tengerparti korzón, a mozi közelében és a városka medinájának külső sikátoraiban azonnal leszólítják az embert a dealerek. Ha az ember itt ül be vízipipázni egy kávézóba, akkor biztosan ‘szív’ is; egyből jönnek az ajánlatok. A városi dealerek jórészt arabok, míg a határközi kereskedelmet főleg (nigériai) feketék bonyolítják. A meglévő “kasztrendszer” miatt a rizikót a feketék kénytelenek vállalni - ők csempészik be az országba a nagymennyiségű anyagot; míg a hasznot az arabok szedik be - ők bonyolítják le a kereskedelmet.
A drogkereskedelem magvát a Marokkóból csempészett cannabis-származékok képezik, melyeket kb. háromhavonta megismételt drogutakon hozzák be vonaton a nigger csempészek. A nagymennyiségű droggal teli táskát elrejtik a vonaton és csak a leszállásnál veszik magukhoz újra. Bár ezzel csökkentik a lebukás lehetőségét, elveszteni egy 50 kg hasissal teli táskát még a lebukásnál is rosszabb. A drogkereskedelemnek egyik további bővülő ága az Európából csempészett szintetikus- és keménydrog-kereskedelem. Egyes elmondások szerint Olaszországból hoznak be nagyobb mennyiségű kábítószert: elsősorban a szállodai diszkóvilágokat segítő szintetikus drogokat (speedet és lsd-t), továbbá kis felvevő piacot kiszolgáló kemény drogokat (opiát származékokat). Az anyagokat főleg németek, franciák, olaszok, amerikaiak és angolok veszik - ebben a sorrendben.
A hivatalos törvénykezés börtönbüntetéssel fenyegeti a drogkereskedőket, de a droghasználatra vonatkozó rendelkezések még nem teljesek - rengeteg a homályos elem és joghézag. Így sok fiatal arab vállalja a drogkereskedelemből nyerhető könnyű pénzzel járó stresszt - nem meglepő, hogy a csempészek és dealerek majdnem 100%-a aktív droghasználó; bár ez kifejezetten csak hasis- vagy marihuána használatot jelent. A feketék számára azonban ez az egyetlen belátható felemelkedési lehetőség: lehetőség egy relatív anyagi biztonság elérésére, és arra, hogy részei legyenek egy illuzórikus nyugati világnak. Mivel az ide látogató nyugatiak jelentős százaléka fogyaszt drogokat, ez számukra akapcsolatot jelenti - azt a szilánknyi közöst, mely megtalálható az ő és a mi közös világában...
Jegyzetek:
[1] A cannabis kereskedelem az egyik legjelentõsebb üzleti válalkozás Európában - egy 1991-es adat szerint 7.5 billió dollár (háromszorosa a heroinnak, és kb $1 billióval többje a kokainnak). A háttér országok hasisra Marokko, Pakisztán, Lebanon, és Afganisztán; marihuánára Jamaica, Thaiföld, Kolumbia, és Dél-Afrika. [Lásd: “Az Európai Közösségben folyó illegális drogkereskedelemhez kapcsolódó szervezet bűnözés” tanácsának jelentése, 1991 Október (28 - 43.old.) in Andrew Tyler : Street Drugs . (pp.137.)].
» Kulturális Antropológia - Kashmir '95
» Kulturális Antropológia - Indiai Drog '95
» Kulturális Antropológia - Manali '95
