Tarr Dániel
Manali '95
- Manali '95 -
|
1996. |
Word formátumban [« word ]
|
„Manali furcsa hely - Marihuánájáról híres. S tényleg hihetetlen! Mindenhol 2-3 m magas kenderek meredeznek az égnek tenyérnyi levelekkel, olyan erős illatot árasztva, hogy mindenki révül. A legnagyobb példányok a tibeti buddhista kolostor kertjében nőnek...
Egyébként Manalit a zsidók uralják - az ide látogató ’turisták’ 80%-a izraelita. Amikor leszerelnek, a kapott végkielégítésből ide jönnek lazítani... Amúgy gyönyörű szép helyen van; a Kulu völgy végében - szép alpesi táj. /.../”
(Naplórészlet: 1995 Július 11 - Manali)
Manali a termékeny Kulu-völgy végén fekvő utolsó kis település az utána kb. 25 km-re lévő 3978 m. magas Rothang hágó árnyékában. A Kulu-völgy a 760 méteren fekvő Manditól indul északnak és kb. 80 km-en keresztül kanyarog a Beas-folyót követve, míg bele nem ütközik a Him a lája első hatalmas hegyébe, a Rothang-hegybe, amely természetes határként választja el Lahaul és Spiti izolált tibeti-tantrikus-buddhista tartományát az itteni keveredett hindu-buddhista kultúrától. Délen a völgy nem más, mint egy keskeny szoros, ahol a Beas-folyó zuhog 300 méterrel az út alatt; majd északabbra kiszélesedik, de itt sem jobban mint egy pár kilométert. Ezeken a részeken főleg kis banánligetek és kőépületekből álló gyümölcsöskertek vannak, ahol almát termesztenek, továbbá a völgy aljában és a lankásabb hegyoldalakon nagyobb rizsföldek és kisebb búzaföldek is vannak. Feljebb a völgy oldalán him a lájai cédruserdők, majd északabbra délceg fenyőerdők ágaskodnak a havas hegycsúcsok előtt.
A Kulu-völgyben élő, világosabb bőrű emberek igen barátságosak, jószívűek és keményen dolgozó, szorgalmas népek, s így viszonylag jómódúak, relatív gazdagságban élnek. A férfiak a Kulu völgyre jellemző sapkát hordanak, ami olyan mint egy kör alakú doboz az elején egy füllel, amelybe alkalmanként virágokat tűznek. A nők nagyon sok ezüst ékszert hordanak és saját szövésű, hosszú gyapjúruhát, amelyet hosszú, ezüst tűkkel rögzítenek. Ritkán látni őket úgy, hogy éppen ne cipeljenek valamit a fejükön vagy a hátukon, általában valamilyen nagy kosarakat vagy batyut megpakolva magokkal, tűzifával vagy éppen egy élő kiskecskével.
A völgyben élő másik népség a nomádok, a Gaddi-k, akik fekete bárányaikból és fehér kecskéikből álló nyájaikat még a nyár elején felterelik a hegyekben lévő legelőkre, és csak közvetlenül a tél beállta előtt térnek vissza. Továbbá vannak tibeti menekültek is, akik közül néhányan megpróbáltak bekapcsolódni a turistaiparba, s így éttermeket és hoteleket vezetnek Kuluban vagy Manaliban, de sokan élnek imazászlóikkal teletűzdelt, folyó menti táborokban is. Sok tibeti próbál kereskedni (a még meglévő relikviáikkal), így a bazárokban őket is megtaláljuk, de láthatjuk őket az útépítő tamilok között is, akár egész családok dolgoznak együtt megélhetésükért.
fénykép: Kulu-völgy
A völgy a Kulu faluban megtartott nagyobb fesztiválok miatt kapta meg “Az Istenek Völgye” nevet, melyek közül a monszun utáni, októberben megtartott “Dussehra Fesztivál” a leghíresebb, s bár egész Indiában ünneplik, elsődlegesen kului ünnep. Az új hold tizedik napján kezdődik az ünnepség, amelyet Vijay Dashmi-nak hívnak, és hét napig tart. Az ünnep Rama, Ravana démon király feletti győzelmét ünnepli, bár itt Kuluban nem égetik el Ravanát és testvéreit, mint máshol Indiában. A kului ünnep az Istenek találkozója: Közel 200 istenszobrot hoznak Kuluba a környező templomokból, hogy tiszteletüket tegyék Raghunathji istennek a kului Raghunathputra templomban. A fesztivál azonban addig nem kezdődhet el, amíg a hatalmas istennő Hadimba, a kului rádzsák oltalmazó istene, meg nem érkezik Manaliból. Mint a többi istent, őt is saját templomi szekerén (rath) húzzák, de mivel szereti a sebességet, olyan gyorsan ahogyan csak lehet. Így nemcsak hogy előbb érkezik meg mint a többi isten, de előttük is megy el. Egy másik furcsa dolog, hogy a Malanából jövő Jamlu isten bár eljön az ünnepségre, nem vesz részt, hanem a folyó túloldalán marad, az ünnepi Dhalpur sétányhoz képest. A Raghunathji rath-ot is lehozzák, amit virágfüzérekkel és más fontos istenekkel díszítenek. Papok és a kului rádzsák leszármazottai járják körbe a kocsit mielőtt végighúznák a sétányon. Nagy versengés folyik, hogy ki húzza a kocsit, hiszen ez nagyon jótékony hatással van. A kocsik szállítása az első nap estéjén történik, majd az elkövetkező napokban estig tartó tánc, zene, és persze nagy vásár van. Az utolsó előtti napon az istenek összegyűlnek Raghunathji tiszteletére (devta darbar), majd az utolsó napon a folyóhoz viszik a szent kocsit, ahol egy szénakazalt égetnek el, Ravana legyőzését szimbolizálva. Végül visszaviszik az isteneket saját templomaikba, ahol újra feltöltődve elfoglalják szokásos helyüket.
Bár az ünnep miatt a Kulu-völgy mindig népszerű helynek számított, csodálatos módon sikerült megőriznie eredeti szépségét, és így nagyon csendes, nyugodt hangulata van. Sajnos a kasmíri zavargások miatt a völgy, de főleg Manali, kezdi átvenni Kasmír szerepét, mint az a hely, ahol havat lehet látni. Az eredmény a szokásos ugrásszerű “fejlődés”; Manaliban ma már több mint 150 hotel van, míg öt évvel ezelőtt csak kevesebb mint 50 volt. Ráadásul havonta nyílnak az új helyek, és mivel sajnos a terjeszkedés minden koncepciót nélkülöz, nagyon hamar változik a környék, s általában a csúnya, rosszul tervezett épületek jellemzik az építkezést. Arról már nem is beszélve, hogy mi lesz ezzel a rengeteg hellyel és a rá épülő infrastruktúrával, ha a kasmíri helyzet rendeződik...
fénykép: Dussehra Fesztivál
Ebben a közegben létezik Manali, amely gyönyörű természeti környezete miatt a Kulu-völgy központjának számít. A Him a láját átszelő, Ladakh felé vezető, kétnapos út kiindulópontja, és sok érdekes gyalogtúra is indul innen. Bár meglepően sokáig hideg marad - még március végén is lehet hó,- nagyon népszerű hely. Rengeteg hotel és étterem van, s így a turista szezon csúcsán (április-június & szeptember-november) tele van indiai és nyugati turistákkal. A város nem különösebben szép; sőt az utóbbi időben épített hotelok kifejezetten csúnyák, míg a régebben építettek – jó indiai szokásnak megfelelően – rohadnak szét. Inkább a város környéki részek azok, amelyek érdekesnek mondhatók. A Manali környéki faluk sokkal szebbek, hiszen kiesnek a pénzes turista világból és az átmenő forgalomból adódó állandó nyüzsgésből, és van egy közel állandó hippi társadalmuk.
Mivel az alma termesztés volt a falu eredeti gazdasági bázisa, s életmódjuk is e köré épült, így az “igazi” Manali az almáskertekből álló kis házacskás ‘Öreg Manali’, amely hangulatában még sokat megőrzött az egykori falusi hangulatból. Sajnos sok almáskertből építési terület lett, szörnyű hotelek meredeznek az almák helyén; mutatván, hogy Manali mai gazdasági forrása a turizmus.
Továbbá, Manali marihuánájáról híres. Ez a terület ugyanis az egyik legjelentősebb kender termesztő terület, hiszen itt van a legmegfelelőbb klíma, hiszen a Himalája aljában egy olyan különleges éghajlati övezet alakult ki, ahol a monszun időszakban rengeteg csapadék hullik le és így egy meleg, párás, szinte üvegházi környezet jön létre, amely rendkívül kedvező a kendernek. Ennek eredménye az, hogy a városban és környékén a cannabis teljesen szabadon nő, hatalmas mezőket alkotva, s így bárki számára szabadon elérhető. Ez persze vonzó az idelátogató nyugatiak számára, akiknek kultúrájában a cannabis fogyasztása illegálisnak deklarált tevékenység, s itt felszabadulva ezen tiltás alól szabadon hódolhatnak ezen szenvedélyüknek. Továbbá, mivel a kender fogyasztás a muzulmán lakosság körében is elterjedt jelenség és az iszlám területeken (elsősorban észak-nyugat India) a hasis használata az élet elengedhetetlen része, - fontos szocializációs bázist is jelent, amikor esténként, vagy napközben a férfiak összegyűlnek a hasisos vízipipa körül. Így Kasmír után a legtöbb cannabist itt termesztik és innen szórják szét az ország egyéb területeire. [1]
Természetesen van tehát egy erre épülő infrastruktúra is, amely a cannabis származékok gyártásából és forgalmazásából él. Ezek főleg falusi közösségek, akik a kenderből hasist állítanak elő és egy kisebb árus hálózaton keresztül árulják elsősorban a nyugatiaknak. Azonban a városban is vannak hasonló ‘vállalkozások’; például egy vastelepnek kikiáltott kenderföld.
fénykép: Manali kenderföld
A város három jól elkülönülő részből áll, amely jól tükrözi az ide látogató turisták külön kasztjait is: 1) A városközpont, vagyis a főutcához kapcsolódó rész; ide tartozik a buszpályaudvar és a piac is, továbbá néhány koszos, olcsó szálloda és rengeteg étterem. Ezek azok a régi hotelek, amelyek a fellendülő turizmus előtt épültek. Itt főleg az átutazó turisták és üzletelő emberek maradnak, vagy azok az emberek, akik este érkeztek meg, s így már nem volt erejük jobb helyet keresni s áldozatul estek valamelyik szállodás keselyűnek [Ld.: 47 és környéke] . Ezt határolja délről (mint városhatár is) a tibeti menekültek által épített tibeti kolostor, amelynek közvetlen közelében lakik a helyi lakosság lényegi többsége. 2) A Hadimba templomot körülvevő kis erdőség köré épült rész, ahol főleg az idelátogató (nászutas) indiai turisták laknak kisebb hotelokban vagy házakban [Ld.:41,42 & 9-19 “Honeymoon cottages”&”Log huts”] . 3) ‘Öreg Manali’ és környéke, ahol még megmaradtak az almáskertek; itt főleg a marihuána miatt idelátogató, de csak egy-két hétig maradó nyugati turisták laknak, akik hárman-négyen összeállva olcsón kibérelnek egy telki házacskát. [Ld.: 1-4 és még kijjebb] . Azok, akik még hosszabb időre, általában egy-két hónapra, ragadnak itt, a környező faluk valamelyikében, elsősorban Vhasist-ban, szállnak meg. Ezek szebb helyen vannak, olcsóbbak, és lényegesen nyugodtabbak is.
Manali vallási és kulturális központját a közeli dombon lévő, erdei tisztáson álló Hadimba-templom jelenti, ahol Hadimba istennő lakik, aki az egész Kulu-völgy legfontosabb istene. Ide elzarándokol mindenki, a nászutasoktól az utolsó hippiig is. A kis fatemplomot 1553-ban építették egy nagy erővel bíró sziklára, amely maga az istenség egyik m u rti ja is. A templomkertben örvénylő árusok vannak, akik áldozati ajándékokat (díszes szalaggal átkötött kókuszt és puffasztott rizst) és díszes pálcákat árulnak. Továbbá más árusok, akik szamaraikkal cipelik körbe a kis erdőben az indiai asszonyokat és gyerekeket. A templom bejáratát állati koponyák díszítik és gyakran áldoznak kakast az istennek, melynek vérét a lépcsőre csurgatják. Bent a templom nagyon egyszerű, szinte semmi díszítés nincs. A pap áldása után le kell bukni a padlózat alá a sziklához, hogy az ember elhelyezhesse áldozatát (pénzt vagy ajándékot) és érintése által részesüljön az istennő erejéből. Utána a pap megkeni az áldozó homlokát vörös festékkel és ad egy keveset az áldozati ételből, ami tulajdonképpen töretlen cukor. Érdekes módon sok itt élő junkie rendszeresen eljár a templomba és pénzt áldoz az istennőnek. Hadimba a Mahabharátá ban szereplő Bhima isten felesége volt, és nagy kék táblán olvasható szerelmi történetük jó alapot szolgáltat az idelátogató nászutas indiaiaknak, akik áldozatuk után együtt sétálgathatnak a templom mögött lévő szerelemesek parkjában, ahol egy nagy sziklára felmászva azonosulhatnak Bhima és Hadimba szerelmével.
fénykép: Hadimba-templom
Másfelől pedig az újonnan épített tibeti-buddhista kolostor jelent kulturális látnivalót, amely a menekült tibetieknek jelent központot. Szép fekvésével bár eltér a megszokott tibeti kolostoroktól, tartja azok hagyományos építkezését. A kétemeletes központi épületben hatalmas Sh ă kyam ů ni Buddha szobor ücsörög, míg a felső szinten Padmasambhava és Mah ă k ă la őrzik Manali békéjét. Mellette található az imaház és egy freskókkal díszített külön épület egy hatalmas imamalomnak. A kolostorhoz tartozik még egy szőnyeg gyártó manufaktúra is, amely a tibeti menekülteknek próbálna munkát adni. Ilyen célból sok tibeti bolt is működik a környéken, ahol tibeti tárgyaikat árulják.
Mégis Manali tényleges világát nem a hindu Halimba istennő, sem pedig a buddhista Shakyamuni uralja, bár szerves részét képezik ennek a furcsa, misztikus hindu-budhista-junkie világnak. Az indiai turisták azért jönnek ide, hogy havat lássanak, s így főleg kirándulásokat tesznek elsősorban a Rothang-hágóhoz. A nyugati turisták pedig azért, hogy kikerülve az otthoni kötöttségek alól, a kender adta élvezeteknek hódoljanak...
fénykép: A tibeti-kolostor
Bár az ide látogató nyugatiak sok felől érkeznek (Németország, Anglia, Franciaország, Belgium, Ausztrália, USA és Japán) érdekes megfigyelni, hogy a drogtúrát járók jelentős százaléka izraeli állampolgár. Bevett szokás ugyanis, hogy amikor a fiatalok leszerelnek az izraeli hadseregből, a kapott, nagyobb összegű végkielégítésből ($2-3000) eljönnek lazítani, s ennyi pénzből akár évekig is maradhatnak. Az ilyen jellegű turizmus oly jelentős méreteket ért el, hogy például az egyes kis kávézókban héber nyelvű étlapok vannak. További csalogató tényező az is, hogy az ilyen helyeken rendszeres, nagyméretű acid-partykat rendeznek, általában minden teliholdkor. Ezek az un. “Full Moon Party”-k, ahol gyakran előkerülnek az európaiak által behozott egyéb kábítószerek; az LSD és más hallucinogének.
fénykép: Tipikus Manali-i utcakép
„Utána felmentünk Vhasistba, ami egy kis falucska, és Manali drogvilágának egyik központja; kender mindenütt, héber étlapok, beállt emberek + drága kávézók... Majd 5-6 órát sétálunk - bejárva egész Manalit és környékét, öreg Manalival együtt. Gyönyörű a természet; hatalmas folyók, fenyők + csend és nyugalom - olyan mintha egy hatalmas pálmaházban sétálnál; vizes, párás meleg. /.../
Este vacsora Bob Marley-val a háttérben, Alinak tetszett volna. Egyébként ma lenne a “Full Moon Party” = nagy izraelita acid-party, de senki nem tudta hol lesz, ahhoz meg túl fáradtak vagyunk, hogy megkeressük...
UI: Egyesek szerint a monszun miatt nincs több Full Moon Party Manaliban - a junkie társaság átvonult Goa-ba...”
(Naplórészlet: 1995 Július 11-12 - Manali)
A Manali-i drogvilág junkie központja egy közeli falucska, Vhasist. Ide koncentrálódik az a poszt-hippi generáció, amelyik hosszabb időre letelepszik itt, hogy elfelejtkezzen önmagáról, és hogy egy-két hónapig elmerüljön az olcsó szállodák és az olcsó drog világában.
A hely érdekessége, azon túl hogy itt is hemzsegnek a hasis árusok és hatalmas kender mezők virágoznak az út mentén, az, hogy van egy természetes kénes forrásokra épülő fürdő. Az indiai standarddal ellentétben viszonylag kultúrált körülmények között fürdőzhet az ember a 45 C-os termálvizes fürdőmedencékben. Mivel Indiában a fürdési lehetőségek nem nagyon jelentenek többet egy falból kilógó csapnál, ez talán még nagyobb vonzerőt jelent, mint a cannabis. Természetesen van egy a Vhasist-i templomhoz kapcsolódó “fürdő” is, ahol két külön medencében rituális fürdőt vesznek a helyi lakosok, de állapotuk miatt csak a nagyon régóta itt lakó nyugatiak merészkednek bele, hisz őket amúgy is befogadta már a helyi közeg.
Az itt lakó nyugatiak főleg ‘pihennek’. Az állandó füstölés mellett kirándulgatnak a festői szépségű hegyekben, eljárnak fürdőzni, napoznak a házacskáik tetején vagy erkélyén, és eljárnak a különböző kávézókba, amelyek szocializációs bázist jelentenek. Itt társakra lelnek és a körbejáró jointok mellett, saját otthonról hozott kazettáikat hallgatva, elbeszélgetnek az élet dolgairól. Bár 90%-ban körülbelül 20-35 év közötti fiatalokról van szó, társadalmi hovatartozásukat tekintve egyáltalán nem homogén társaság; vannak egyetemisták, vannak akik már dolgoznak, de sok a leszerelt (izraeli) katona és középiskolát végzett ‘világjáró’. Vannak, akik gazdag szülők gyerekei, de vannak szegények is, akik maguk szedték össze a pénzt arra, hogy itt lehessenek. Relatívan kevés dealer van, mivel akik ebből élnek, azok inkább úton vannak, bonyolítva a belső kábítószer-kereskedelmet. [2] Érdekes megfigyelni azt is, hogy néhány kávézó tulajdonosa itt maradt nyugati, akik indiaiakat alkalmaznak kiszolgáló személyzetnek.
fénykép: Tipikus Vhasisti ház
Sajnálatos megfigyelni azt a tendenciát, hogy India más részeihez hasonlóan (pl.: Goa vagy Pushkar) itt is elterjedtek az acid-partyk, amelyek egy kis ‘extázist’ visznek az amúgy csendes, meditatív hangvételű manalii környezetbe. Ezeken a nagyszabású partykon a tábortűz, tűzijáték, fényvarázs és extatikus zenéken túl előkerülnek az ezt segítő szintetikus drogok is (pl.: LSD, Extasy, Trip), amelyeket a nyugatiak hoznak be, elsősorban Németországból és az USA-ból, és amelyek nagy felvevő piacra találnak az itteni konstans drogvilágban...
Itt Manaliban tulajdonképpen jól elkülönül a drogos nyugatiak és a helyi hinduk vagy buddhisták világa, mindössze az áru pénzre váltása köti őket össze. Ezen túl a helyiek csinálják tovább napi rutinjaikat és nem vesznek részt a nyugatiak drogvilágában; így sem a kávézókban sem a partykon nem látni helyieket. Kulturálisan és kaszt-szerűen két jól elkülönült szférát alkotnak. Így a nyugatiak adottnak veszik, hogy itt minden fehér ember “drogos”, s mint ilyen, ebben a társadalmi-kulturális közegben mozog. Ez a hozott üldözöttségi csoport-tudat oldottá és bensőségessé teszi a nyugatiak közti interakciókat - készségesek és barátságosak. (Természetesen csak akkor, ha az ember is felvállalja ezt a szerepkört, és nem mutatja szándékos kívülállását.) A helyiekkel pedig nehéz közelebbi viszonyba kerülni, hiszen más kasztot képvisel a nyugati ember, s az egyetlen elfogadott közös érintkezési mód az üzlet. Így nem is nagyon értik, illetve félreértelmezik ha az ember közeledni próbál. [3] Sok idő kell ahhoz, hogy az ember átléphesse ezeket az évezredes tabukat.
Azt mondhatjuk, hogy a nyugatiak tulajdonképpen folytatják saját, elzárt belső világukat, amelynek csupán egy új közeget választottak. A szépséges him a lájai táj, a misztikus hindu-buddhista közeg szép alapot teremt a ‘pihenésnek’. Mivel a kender fogyasztás izolált társadalmi-, kulturális-szférákban játszódik, indiai szempontból egyáltalán nem káros, sőt nem megkülönböztetett! Számukra a nyugati “drogos” nem az, hanem sima turista. Mivel Indiában a cannabis élvezetének évezredes hagyományai vannak. Ha valaki ezzel él, az nem egy megkülönböztetett cselekedet, hanem teljesen normális, hétköznapos, általános jelenség [4]. Főleg egy olyan közegben, amely kender kultúrájáról vált híressé, és lett a nyugati turizmus egyik kitüntetett célpontjává.
Azonban meg kell említeni, hogy a helyiek elképzelése a nyugati drogfogyasztásról saját elképzeléseiket és tapasztalataikat tükrözi. A nyugatiak persze más viselkedésmódot tükröznek, hiszen más kulturális szűrőn keresztül kerülnek kapcsolatba a drogokkal, mely radikálisan mást hoz elő belőlük az ebben rejlő potenciális élményvilágból, és más kulturális következményekkel is jár. [5] Ez jól kitűnik a nyugati társadalmakban lévő mai droghelyzetből. Míg az indiaiaknál a lelki élet része, és az isteni világ felé történő nyitás egyik módszere, másrészt társadalmi szempontból szocializációs bázist jelent, addig a nyugatiaknál leginkább a machoizmushoz és a radikalizmushoz tartozik, és mindenképp marginalizálódáshoz vezet.
A helyiek számára ez azonban nem létező különbség, számukra egyértelmű és egyszerű, hogy az emberek azért jönnek Manaliba, mert ez az “Istenek völgye”, és mi több, Halimba a legfontosabb isten. Az emberek azért jönnek, hogy tiszteletüket tegyék istenüknél, pihenjenek, hasist szívjanak, fürödjenek, kiránduljanak a gyönyörű hegyekben, és megtapasztalják, hogy milyen nagyszerű és tökéletes az élet...
Felhasznált Irodalom:
- Saját naplófeljegyzéseim 1995 június 20 - augusztus 21 közti indiai utazásomról
- Indiai Drog ‘95 . dolgozatom
- Geoff-Prakash-Tony-Hugh-Bryn : INDIA - a travel survival kit . [Lonely Planet, 1993, Singapore].
Jegyzetek:
[1] Lásd: Indiai Drog ‘95 . 4-5.old.
[2] Lásd: Indiai Drog ‘95 . 6-7.old.
[3] Pl.: Amikor rámosolyogtam néhány helyi lányra és megszólítottam őket, egyből azt hitték, hogy kurvákat keresünk, és így az egyik arrébb állt, a másik pedig közvetlenkedni kezdett...
[4] Lásd: Indiai Drog ‘95 . 3-4. old.
[5] fontos különbség van a nyugati és indiai drogfogyasztók között, hiszen más kulturális hagyományon keresztül kerülnek kapcsolatba a cannabissal. Lásd: Indiai Drog ‘95 . 7.old.
» Kulturális Antropológia - Kashmir '95
» Kulturális Antropológia - Indiai Drog '95
» Kulturális Antropológia - Tunéz drog '96