Tarr Dániel
Kashmir '95
- Kashmir '95 -
| |
1995.
|
Word formátumban [« word ]
|
“Srinagarban vár a házigazdánk - mintha más világba érkeztünk volna: ő mint egy igazi arab fanatikus terrorista - de kedves. Srinagarban 5 m-ként fegyveres katonák páncélingben + úttorlaszok + szögesdrótok - a város elég koszos, de legalább nincs olyan meleg. /.../
Ma Pahal Gam-ba mentünk autóval és így átutaztunk Kashmír jó néhány városán, amelyek elég nyomorúságosak és koszosak. Srinagar tényleg háborús övezet; minden 5m-en állig felfegyverzett katonák, bunkerek, úttorlaszok, s ahogy távolodik az ember, úgy lesz egyre kevesebb katona. Az utakon nagy a nyüzsgés - festett teherautók + gépfegyveres harckocsik (600 000 katona van Kashmírban). A táj viszont gyönyörű: hatalmas rizsföldek háttérben a Himaláyával, csodaszép... Az utak katasztrófálisak csakúgy mint az autók; fullasztóan büdösek és zajosak. /.../”
(Naplórészlet: 1995 Június 25&28 Kashmír - Srinagar - Pahal Gam)
A Kashmírban kialakult háborús helyzetnek, és az ennek révén kialakult társadalmi feszültségeknek nagyon hosszú történelmi és politikai előzménye van. Mégis ahhoz, hogy megértsünk a kialakult társadalmi, kultúrális szerepeket, némiképp meg kell vizsgálnunk az ide vezető eseményeket.
India 1947 Augusztus 14.-én nyerte el függetlenségét Mahatma Gandhi, látszólagos védőszárnya alatt; azonban a hatalom két párt, az Ali Jinnah által vezetett Muzulmán Tömörülés és a Jawaharlal Nehru által vezetett Kongresszus Párt között oszlott meg. A vallási alapon való szembenállás kiegyenlíthetetlen ellentétet jelentett a két párt között, amelynek következménye India kettészakadása lett. A kettéválasztásnak véres belső háború lett a következménye, elsősorban Bengálban és Punjabban. Mire véget ért a konfliktus kb. 10 millió ember cserélt otthont Punjabban és egymillió Bengálban - a halottak száma kb. félmillió. A helyzetet nehezítette még a Pakisztán által magának ítélt Kashmír is, amelynek bár muzulmán lakossága, de hindu maharadzsája volt. Amíg a maharadzsa ellenállt Pakisztánnak és az egységes Indiának is, 1948 októberében a ragtag Pathan (pakisztáni) hadsereg megkísérelte lerohanni Kashmírt, úgy hogy villámszerűen elfoglalja Srinagart, anélkül, hogy nyílt háborút hirdetne Indiával. A pathanokat azzal lelkesítették, hogy szabad rablást engedélyeznek, így a fosztogatásban lefoglalt hadsereg nem mozgott elég gyorsan, és így India időben levédte Srinagar határait. A megzavarodott maharadzsa így Indiára szavazott, kiprovokálva ezzel az első Pakisztáni-Indiai háborút. Az egységes Indiát létrehozó függetlenségi törekvések végső kudarcát jelentette Gandhi meggyilkolása 1948 január 30.-án, akinek karizmatikus személyisége esetleg hatni tudott volna még a szembenálló felekre.
India első miniszterelnöke, Jawaharlal Nehru vezetése alatt, további harcok folytak Pakisztánnal 1965-ben és 1971-ben Kashmír és Bangladesh ügyében, illetve határharc folyt Kínával 1962-ben, melynek következtében Indiához került Ladakh és más egyéb északi-nyugati terület. India a Szovjetúnióval szövetkezett, mivel az USA a legfőbb ellenséget, Pakisztánt, segítette. Eközben a belső széthúzás tovább folytatódott, amelyet a megugró népszaporulat tovább nehezített. |
|
Nehru lánya, Indira Gandhi egyeduraloma, és fia, Rajiv Gandhi vezetése alatt a vallási-politikai zűrzavar továbbra is a káosz jegyeit mutatta. Politikai tevékenységük a reménytelen gazdasági káosz megfékezésére, a túlnépesedés visszafordítására irányult elsősorban, bár továbbra is rossz politikai döntések jellemezték. Kashmír továbbra is lázongott, bár a figyelem a punjabi szikh konfliktus [1]-ra (melynek következményeként Indira Gandhit saját testőre ölte meg 1984-ben) és a Srí Lankai tamil függetlenségi mozgalmakra irányult, (melynek vége egy Tamil Nadu-i propaganda szereplés volt, ahol Rajiv Gandhit és a körülötte állókat darabokra tépte egy nyakába akasztott koszorúban elrejtett bomba, amelyet egy Tamil Tigrisek nevű szervezethez tartozó kamikáze adott át.)
Ezután a hetvenéves Narashima Rao vette át a nyertes Kongresszus Párt vezetését, s bár politikailag a nyugati országok felé nyitott és próbálta rendezni Punjab és Kashmír ügyeit, az 1992-es punjabi szabad választásokat bojkotálták az oppozíciós pártok és a szikh militánsok megfenyegettek mindekit, hogy lelövik aki szavazni megy, így a szavazatok száma értékelhetetlen volt. A kashmíri ügy is kiújjúlt 1991 és 1992 között, melynek oka a “kasmíri csatorna” környékén megnövekedett gerilla tevékenység volt, s melynek hátterében a muzulmán fundamentalista “Jammu & Kashmír Felszabadítási Front” (JKLF) állt. Az ügy tüntetésekhez és zavargásokhoz vezetett a ‘Aktuális Felügyelet alatt álló Vonal’ mindkét oldalán. Pakisztánnak minden bizonnyal része volt az ügyben, fegyverekkel és egyébb pénzügyi módon támogatva a határ indiai oldalán lévő militánsokat, bár más beszámolók az indiai hadsereg túlkapó tevékenységeit is megemlítik, mint a felerősödő katonai tevékenységek okát. [2] A kölcsönös gyanú következménye majdnem egy újabb indiai-pakisztáni háború lett 1992-ben, amelyet csak a Svájcban megtartott politikai találkozó, és az ideiglenes határt áttörő kashmíri radikálisokat megfékező pakisztáni hadsereg közbeavatkozása mentett meg. További példája ennek az 1995 júliusában elrabolt öt nyugati túrista története. A pakisztáni fegyverkezés visszaütött, mivel a JKLF már nem pakisztáni egységet, hanem független államot akar, s a volt Szovjetúnió vagy Jugoszlávia sorsára juttathatja Indiát, s melynek következtében ma kb. 600 000 indiai katona állomásozik Kashmírban. [Lásd.: Nagaland és Assam államok amelyek egy külön terrorista-maffia vezetése alatt állnak és amelyek 1992-ben képesek voltak visszaverni az indiai hadsereg offenzíváját (“Rhino Hadművelet”); függetlenségi mozgalmak Bihar - Nyugat Bengáliában (“Jharkhaland”) és Darjeeling - Nyugat Bengáliában (“Gorkhaland”)].
|
Kashmír India Jammu & Kashmír (J&K) államának észak-nyugati része, amely a Himalája déli aljától az indiai határ északi részéig tart, bár elsősorban egy gyönyörű nagy himalájai völgyre, a “kashmíri csatornára” vonatkozik.
Kulturálisan az iszlám kultúrkör-höz tartozik és inkább tartozik Pakisztánhoz, mint Indiához - lakossága tiszta muzulmán. Bár Jammu & Kashmír társadalmilag és kultúrálisan eléggé tagolt - délen Jammu hindu tranzit vidék, keleten Zanskar és Ladakh tibeti buddhista - a régiót, sőt az azon túli területeket is a kashmíriak uralják, nemcsak gazdaságilag, hanem fegyveresen is.
Bár 1990 előtt gyönyörű fekvésével, jó klímájával, olcsó hasisával Kashmír számított India egyik legfőbb túrisztikai célpontjának, ma ez már teljesen a múlté. A srinagari Dal-tó az indiai nászutasok elsődleges helyének számított, ahol a nyugati standardoknak is megfelelően úszó, szuper-luxus palota-hajók várták az ide érkezőket, hogy a csendes tavon csónakázva nézzék a himalájai naplementét.
1990 előtt évente több mint 600 000 indiai túrista és 60 000 külföldi érkezett Srinagarba, amely a térségben felerősödő katonai tevékenységek miatt 1992-re összesen 5000-re esett vissza. [3] |
A militáns kashmíriak tevékenysége végzetes következményekkel járt. Mivel több különböző csoport létezik - a pro-pakisztáni csoportok, a pro-indiai csoportok, és a függetlenségi csoportok - a kashmíri lakosság megosztottá vált, attól függően, hogy melyik elképzeléssel szimpatizál. Mivel összefolyik a fokozódó gazdasági nehézségekkel ez konkrétan családokat fordít egymás ellen, akik gyakran fegyverekkel intézik el gazdasági-politikai ellentéteiket. Például, amikor 1991-ben hét izraeli túristát rabolt el egy pro-pakisztáni csoport, a Pasdaran-i-Inquilab-i-Islam, a hat fiú furcsa szökése után a hetediket a Jammu & Kashmír Felszabadítási Frontnak (JKLF) adták át, akik végül szabadon engedték, azzal a fenyegetéssel, hogy a jövőben minden izraeli állampolgárt az indiai kormány kémjének tekintenek és halállal büntetnek. Ebből a példából is látszik a két csoport különböző politikai motivációja, és a nem egységes, sőt gyakran szembe helyezkedő politizálás. A három fő szembenálló csoport a Pakisztán által támogatott pro-pakisztáni Hizb-ul-Mujahedin, a függetlenséget akaró Jammu&Kashmír Felszabadítási Front, és az Indiához tartozást megerősítő indiai hadsereg, amely hatalmas számban van jelen a régióban. Ez a három csoport állandó harcban áll egymással, s így 1988 óta több mint 10 000 kashmíri halt meg a harcokban.
Gerillaháború folyik - a harcok, főleg esténként zajlanak, de mindennaposak a nappali bombamerényletek és orv-lövöldözések, amelyek áldozatává válik a polgári lakosság is. Bevett szokás, hogy az áldozatokat pillanatok alatt elpucolják, hogy ne látszódjon az összecsapás nyoma. Megeshet így, hogy a szomszéd utcában egy perce még tíz embert kaszált le egy gépfegyversorozat, de mire odaér az ember már nincs nyoma. Srinagar amúgy teljes háborús övezet: ötméterenként páncélinges, fegyveres katonák, barrikádok, bunkerek, úttorlaszok. Minden szét van lőve, így az amúgy is kopott, ócska indiai város még silányabb képet mutat. A túrista látványosságok általában le vannak zárva - a srinagari mogul várban a hadsereg trónol, a mogul kertekben aknakeresős katonák kísérik azt az egy-két túristát aki még előfordul.
Állandóak a katonai ellenőrzések; Srinagaron kívül minden faluban külön “irodában” írják fel az arra utazó külföldiek adatait, hogy pontosan tudják ki merre járt, hol tűnt el. Rengeteg katona nyüzsög - a fontosabb útvonalakon tízméterenként állnak és figyelik a tájat. A határmenti részeken frontvonal működik, nagyon erős ellenőrzéssel - csak külön engedéllyel közelíthető meg. Minnél messzebb kerül az ember Srinagartól, annál kisebb az ellenőrzés, így nagyobb az egyébb csoportok befolyása; a hegyi falukban gyakran rejtőznek militánsok, akik innen indítják meg kisebb akcióikat. Jó példa erre az 1995 júniusának végén Pahal Gam-ban elrabolt négy amerikai és egy kanadai fiú sorsa. |
|
A repülőtéri ellenőrzés is igen komoly: többszöri csomagvizsgálat, többszörös motozás, minden személyes tárgy tüzetes átvizsgálása, fémdetektálás, röntgenfénnyel átvilágítás, és libasorban kivonulás a repülőhöz. Elég, ha azt mondom, hogy egy 15 perces út miatt, négy órát kellett eltölteni a repülőtéren, így majdnem olyan hosszú ideig tartott az út mintha busszal mentünk volna.
A kashmíriak szerint a háború oka az indiai kormány maffia-jellegű kizsákmányoló tevékenysége volt, miszerint a magas turizmusból származó nagyobb hasznot kizárólag az állami szektor vette ki magának. Az így megtermelt javak nem maradtak Kashmír területén, hanem más helyekre (bankszámlákra) vándoroltak. Annak ellenére, hogy a nagyobb pénzeket valóban kivitték az ‘országból’, a helyi viszonyokban nagy fejlődést jelentett a kiemelt turizmus: Rengetegen jutottak munkához, a családok összefogva jólmenő válalkozásokat indítottak be (jól jelzi ezt a Dal-tavon lévő úszó paloták (“house-boat”) magas száma - kb. 1500 db), és vallási-társadalmi “lazulást” jelentett a fundamentális iszlámhoz képest. A nők nyugati ruhákat kezdtek hordani, a férfiak nyelveket tanultak meg, kereskedelmi kapcsolatokat létesítettek - kinyílt számukra a világ.
|
Ezekhez az állapotokhoz képest hatalmas társadalmi változások történtek, melyek egyrészt a volt turizmus által indukált hatások, másrészt a háborús helyzet által okozott változások, harmadrészt a fokozódóan egyre nagyobb befolyásra szert tevő iszlám fundamentalista csoportok hatása, amelyek a régi iszlám törvényeknek próbálnak nagyobb érvényt szerezni akár fegyverrel is. Így a mai Kashmír elég szomorú képet alkot:
Srinagar háborús övezet, a benne lakó emberek vagy a háborúból próbálnak megélni, vagy az “Öreg-Srinagar”-hoz tartozó csatornás vizivilághoz nyúlnak vissza. Itt még mindig sok a bolt, bár hatalmas készletek vannak felhalmozva - több évszázadra elegendő áru - néhányan csak megélnek ebből.
A visszaesett turizmus miatt látszólagosan megugrott árak, igazából jól lealkudhatóak - a szükség miatt fillérekért árulják csodás szőnyegeiket, faragványaikat, kézműves tárgyaikat. (Kashmírral most érdemes kereskedni.)
Az, hogy a terület háborús övezetté vált, arra kényszeríti az itt élő embereket, hogy visszatérjenek hagyományos életmódjukhoz, így a srinagari régióban ismét a Dal-tó kap nagy szerepet. |
A Srinagarhoz tartozó Dal tó, egy elzárt képződmény, messze bent fekszik a Himalája hegyei között, s három oldalról többezer méteres hegyek veszik körül. Ez az a terület, ahol a monszún esők a legerősebben esnek, s a magas fekvése ellenére a tó sohasem fagy be. Télen igen nehéz megközelíteni, mivel a szorosokat behavazza a hó, s annak ellenére, hogy közvetlenül a tó partjára települt számos ember, a tavon élő emberek szoros és zárt közösséget alkotnak mind a mai napig.
Úszó házakban élnek, s minden család közösen végzi a munkát. Bár az itt élő emberek számottevő része átállt arra, hogy az idelátogató túristákból próbálja megteremteni a megélhetését, a legtöbben még mindig földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoznak, sőt a turizmus eltűnésével egyre többen térnek vissza ehhez az életformához. A tó aljáról iszapot szednek fel, amiket a hínár már megrohasztott, s ennek olyan a fajsúlya, hogy lebeg a víz tetején; ezekből hosszú 1,5-2 méter széles csíkokat csinálnak, s ezeken az úszó szigeteken termelik a különféle zöldségeket. Mások egész nap gyűjtik a tavirózsák leveleit, hogy takarmányként az állataiknak adják. Reggelente úszó csónakjaikkal a tó egy nyíltabb vizén összejönnek, s ezen az úszó piacon cserélik el áruikat.
Minden tevékenységük a tóhoz kötődik; itt születnek, és itt is halnak meg anélkül, hogy valaha kimozdulnának ebből a környezetből. Ismernek minden tavon élő családot, s évszázadok óta maguk között házasodnak. Ugyan a parthoz közel élőkhöz a városból be van vezetve a villany, s így esetleg van televízíójuk, amin keresztül értesülhetnek a világ egyébb dolgairól, de amúgy teljes elszigeteltségben élnek. Így például sok olyan viszonyítási pont hiányzik az életükből, amik a mi társadalmunknak alapvető tájékozódási pontjai. (A házigazdánk nem tudta pontosan hány éves - sem magáról, sem családtagjairól. Itt az számít ‘kornak’, hogy családos ember-e valaki vagy sem. {Ő, az őszülő halántéka alapján 25-40 éves lehetett.} Nincs családneve, annak alapján számít ennek, vagy annak, hogy melyik csónakházon lakik {Bár elmondása szerint, öt éve kötelesek bejelenteni minden újszülöttet a hatóságoknak, akik ráosztanak valamiféle személyazonosságot.} Mikor megemlítettem, hogy az én családomban csak fiúk vannak, örvendezni kezdett az öreg édesapja, s dícsért, hogy milyen kegyes hozzánk Allah; a lányokat olyan nehéz kiárúsítani ezekben az időkben. {Lévén, hogy háború van, s nincs egyetlen családnak sem pénze arra, hogy lányait kiházasítsa.}). |
|
A turizmus fénykorát idéző rengeteg ‘house-boat’ nagyrésze siralmas látványt nyújt - mivel már nem használják őket, kopottak, esnek szét, némelyik már el is sűlyedt. Kísérteties, szomorú látványt nyújt a sok kongó, valamikor csodás vizi palota. A Srinagar fénykorából származó két kisebb tavon (Nagin-tó és Anchar-tó) lévő hajók egytől-egyig romosak, látszik, hogy évek óta rájuk sem nézet senki, hiszen messzebb vannak a várostól, s a csúcs helyeken lévő hajókat is csak alig tudják kiadni. Egy szuper-luxus hajóért ma napi 250 RP-t kérnek, mely fénykorában 2-3000 RP-t is hozott. Óriási a családok közti versengés az idelátogató néhány túristáért, amely lehetetlenné teszi, a pihenést, hiszen percenként köt ki egy újabb árus shikárajával, hogy megélhetéséért próbálkozzon. A tavat amúgy a háború miatt nem tisztítják, így rövid úton el fog mocsarasodni - a tó északi, “ezüst-tó” része már annyira elhínárosodott, hogy szinte nem is lehet rajta átkelni még csónakkal sem.
|
Kashmír más területein is súlyos a háború okozta recesszió. A hegyi vidéken végbemenő változások mintapéldája Pahal Gam, amely kis hegyi faluként a himalájában kalandozók egyik fő kiindulási pontja, és fejlett hegyi üdülőfalucska volt.
Bár a rizs és kender termesztésből élők helyzete nem sokat változott, azok a környékbéli nomád pásztorok akik rászoktak, hogy a turistákat lovagoltatják, s ebből szerzik megélhetésüket most más munka után nézhetnek.
Az oda látogatóval megeshet (azon túl, hogy terroristák fogják el), hogy vad lovasok veszik körül, és elálva az utat arra kényszerítik, hogy lovagoljon velük be a hegyekbe, ahonnan semmi sem garantálja azt, hogy vissza is jön. Azok akik serpa módjára szegődtek hozzá különböző utazókhoz, most szintúgy más megélhetés után kell, hogy nézzenek, hiszen nem nagyon jönnek már kirándulók.
A köztes területeken élőkre az általános indiai jellemzők igazak, bár lényegesebben rendezetlenek a körülmények és az egész területet nagy szegénység jellemzi. |
Az általános helyzetből kialakultan az a furcsa szokás alakult ki, hogy a családok bizonyos tagjai migrálódnak, és India más területein próbálják biztosítani Kashmírban maradt családtagjaik sorsát. Bevett szokás, hogy a fiatalok New Delhi-ben próbálnak szerencsét, úgy hogy onnan gyanútlan túristákat küldenek Kashmírba. (Mi is így kerültünk oda egy belsőbb ismeretség után.) Ezek a fiúk minimális életkörülmények között tengődnek tizen egy lakásban Delhi külvárosában, s próbálnak minnél több embert becserkészni családi kapcsolataiknak. Delhi kemény “élet-halál harc” körülményeiből adódóan főleg a fiatalok vannak itt. Hasonló helyzetet találtunk Jammu-ban is, ahol szintúgy egy kisebb kashmíri közösség próbálja továbbítani a Dharamsala, Manali (Himachal Pradesh) felől érkező turistákat Kashmír felé. Ezek az emberek legyekként várják a külföldieket a különböző pályaudvarokon, s kifejezetten erőszakosan - bár a rafinéria elbűvölő tárházával - veszik rá az embert, hogy terveik szerint döntsön.
Nagyobb kashmíri közösséget találtunk Leh-ben (Ladakh ‘fővárosa’), akik szintúgy a háborús pangás elől keltek át a Himaláján és jöttek Ladakhba, követve a túrista erővonalakat. Számuk oly számottevő, hogy Lehben már muzulmán dzsámi is működik, s az a furcsa helyzet áll elő, hogy a buddhizmus egyik fellegvárában müezzin hangjára ébred reggel az ember. Ôk egyrészt jó kereskedőként felvásárolták a buddhista relikviákat és egyéb kereskedhető tárgyakat, és jó hasznot csinálnak a ladakhiak kárára. Sajnos Lehben a boltok 85% már kashmíri kézen van (Például: tanka tibeti boltban - 50 RP, kashmíri boltban 350 RP). További feladatuk persze a turisták továbbítása Srinagar irányába is.
De ugyanez a helyzet egész Észak-Indiában. Azt lehet mondani, hogy Jammu&Kashmír-ban, Himachal Pradesh-ben, Punjab-ban, Haryana-ban, New Delhi-ben, és Uttar Pradesh-ben komoly kashmíri kolóniák léteznek, amelyek egymással versengve agresszív módszerekkel turistákat fognak és továbbitanak szeretett családjaiknak Kashmírba.
Hogy mi lesz? A kashmíriak véleménye megoszlik: sokan a régi viszonyokat kívánják vissza, mások erős, független iszlám országról álmodnak, megint mások egy kibővült Pakisztánt képzelnek. Mindeközben folynak a harcok, a nemzet szétforgácsolódik és szétszóródik India egyébb területein. Egy dolog közös bennük: nem látnak a probléma szívébe. Kashmír problémája nem egyedi, hanem sok másik indiai államra is jellemző - hasonló helyzetben van Punjab, Bihar, Bengal, Nagaland, Assam és Tamil Nadu is.
A probléma hátterében a túlnépesedés miatti elszegényedés és munkanélküliség áll, melynek következtében kiújúltak a vallási ellentétek - minden csoport a másikat hibáztatja a szegénység miatt. A fő ellentét a muzulmánok és hinduk között van, ahol szinte mindennaposak a véres konfliktusok. Mintapéldája ennek az 1992-es Ayodhya városban történtek [4], melynek azonnali következményeként 200 embert öltek meg. A növekvő gazdasági feszültség következményeként egyre fokozódik ez az ellentét, melynek várható következménye egy vallási köntösbe búrkolt belső háború lesz, s mivel India a világ egyik legnagyobb muzulmán országa (kb.75 millió muzulmán - az összlakosságnak 10%-a), s az iszlám testvériség erősebb ideológia mint bármelyik másik, ez komoly következményekkel járhat.
Felhasznált Irodalom:
- Saját naplófeljegyzéseim 1995 Június 20 - Augusztus 21 közti indiai utazásomról
- Geoff-Prakash-Tony-Hugh-Bryn : INDIA - a travel survival kit . [Lonely Planet, 1993, Singapore].
Jegyzetek:
[1] A szikh radikálisok független szikh államot akartak létrehozni Khalistan néven, melynek kontra reakciója-ként, Indira szétlövette a szikhek mekkáját, az Aranytemplomot, melynek következményeként óriási méretû lázongások törtek ki a szikh többségû indiai hadseregben, illetve további villongások a szikh lakosság körében.
[2] Lásd: Lonely Planet -India 40.old.
[3] Lásd: Lonely Planet - India 291.old.
[4] Ayodhya (Uttar Pradesh) városban született Ráma hindu főisten, akinek mogul időkben építet templomá-nak helyén, egy mecset állt, melyet a hindu radikálisok leromboltattak, hogy új Ráma-templomot építsenek. A tett következményeként számos helyen lincselések történtek India egész területén.
» Kulturális Antropológia - Manali '95
» Kulturális Antropológia - Indiai Drog '95
» Kulturális Antropológia - Tunéz drog '96
Kérlek támogasd az Antropológia Könyvtárat!
(Please support the Anthropology Library!)
A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)
|
