Témavezető: dr. Keszeg Vilmos egyetemi professzor
Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, Bölcsészettudományi Kar, Magyar Néprajz és Antropológia Intézet
1. Bevezető
Kutatásom témája a csíkszentsimoni idős korosztály rituális szövegrepertoárja és a rituális szövegmondás kontextusai. Célom a közösségi emlékezet keretében áthagyományozódó imák és ráolvasások áttekintése, valamint meghatározott szempontrendszerű elemzése és értelmezése. Kérdésfelvetésem a következő aspektusokra terjed ki: melyek a rituális szövegmondás alkalmai és funkciói?; mi jellemzi a lokális (közösségi) és személyes (egyéni) szakrális kommunikációt?; milyen cselekvésekkel egészül ki a szövegmondás?
Feltételezésem szerint egy vallásilag homogén faluban az idős emberek emlékezetében él az áthagyományozott tudás mind az imákat, mind a ráolvasó szövegeket illetően. Témaválasztásom indoklását személyes tapasztalatokra alapozom. A csíkszentsimoni idős korosztály ezen szövegek által megjelenő vallásos mentalitása és annak megtartó ereje példaértékű a számomra, ezért vállalkoztam felkutatásukra.
Jelen dolgozat keretében, a mintavétel relevanciája érdekében, három személy – a továbbiakban: B. F. R., Gy. A. V. és L. D. A. – szövegrepertoárjának vizsgálatára vállalkozom. A témaorientált, irányított beszélgetések (interjúk) alkalmával rögzíthető szövegek értelmezésének módszertani keretét egyrészt a beszélés néprajza, másrészt az egyéniségkutató irányzat szemlélete határozza meg.
[« tartalom ]
2. A kutatásról és az elemzésről
2.1. A módszertani keret
Egy előre összeállított kérdéssor segítségével a kutatást 2012. november 30-án kezdtem el a kiválasztott helyszínen, Csíkszentsimonban. Az interjúrögzítést megelőzte a célszemélyek felkeresése és az időpont egyeztetése. Mindhárom személy szívesen tett eleget a (fel)kérésnek. Az irányított beszélgetések ideje alatt hangfelvételt készítettem, ennek lejegyzett szövegváltozata az Adattárban található. [1] A megkérdezett személyek intim szférájára vonatkozó kérdések és a szubjektív hangvételű beszámolók mindvégig a struktúrált, vezérfonal-interjú [2] sajátságos alkalmazását indukálták.
Elemzésem során, a beszélés néprajzának megalapozójaként számontartott Dell Hymes tanulmánya alapján, [3] az interjúszövegeket egységes szempontrendszer szerint vizsgálom: üzenet formája és tartalma, elrendezés, színhely, beszélő, címző, hallgató, címzett, szándékok, kulcs, csatornák, beszédformák, az interakció és az értelmezési normák. A „szakrális kommunikáció” [4] hangsúlyos szegmenseiről, azaz a rituális szövegmondás szignifikáns műfajairól (imáról és ráolvasásról) lévén szó, ezek vallásos-mágikus vonatkozásainak beazonosítása és értelmezése végett az Ortutay Gyula nevével fémjelzett budapesti folklorisztikai egyéniségkutató irányzatának módszertani paradigmáját követem. [5] A szövegrepertoárok egy-egy élettörténeti keretbe ágyazottsága lehetővé teszi a szövegmondás alkalmainak, módjainak és céljainak identifikációját.
[« tartalom ]
2.2. A kutatópont
„Sárban heverő Sz.-Simon” (Orbán B. 1991. 46.) az Olt bal partján fekszik Csíkszeredától 16 km-re. A faluról az első írásos emlék 1332-ből származik. Egészen a 18. századig Csatószeggel együtt egy plébániát alkotott, de két egyházközségből állt. Temploma 1823 és 1835 között épült Szent László király tiszteletére. A hívek kérésére katolikus iskolája is volt, mely az 1860-as évektől működött, majd az államosítással megszűnt. A község lakossága 3429 fő. A felekezeti hovatartozást illetően a római katolikus hívek mellett 56 református, 39 ortodox és egy baptista család él. [6] Meghatározó tényező, hogy a faluban nevelkedett Tamás József Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke, akire a helyi hívők nagyon büszkék. Ennek tudata megerősíti és összekovácsolja őket hitükben.
[« tartalom ]
3. Életterek és élethelyzetek
3.1. A biográfiák
Az interjúk során felidézett életút-szegmensek alapján körvonalazott biográfiák [7] rekonstruálása során elsődlegesnek a vallási nézőpont érvényesítése minősül. Ennek részei a vallási életbe való beavatódás, a vallásgyakorlás mértéke, formái és funkciói az egyén életének különböző szakaszaiban.
3.1.1. B. F. R. 1935. március 5-én született Csíkszentsimonban. Négy testvérével egyszerű, szerény körülmények között nevelkedett. A vasárnapi templomba járás kötelező volt, mise után édesapja szigorúan számonkérte a hittételeket. Olvasni nehézkesen tudott, de a hittanórákon elhangzó katekizmus megtanulásában mindig jeleskedett. Iskolába úgy járt hét évet, hogy az őszi betakarítás végétől a tavaszi munkák kezdetéig volt jelen, mivel gazdálkodó család gyerekeként életformáját a reggeltől estig tartó földművelés határozta meg. Munkaerkölcsre centralizáló biografikus beszédmódja olyan reprezentatív modellként értelmezhető, [8] amely a Paradicsomkertből kiűzetett ember megélhetési lehetőségét [9] a fiatal nemzedék számára is követendőnek tételezi.
A gyermekkor sajátságos betegségei alkalmával megtapasztalta a vízvetés [10] és ónöntés [11] mágikus szokáscselekvését. Kíváncsiságát az akkor személyesen megélt rítusok közben mondott szövegek, illetve az azokhoz hozzárendelődő titokzatosság keltette fel. Nannyókától, egyik idős szomszédnőjétől, nem sokkal férjhezmenetele után sajátította el az igézéskor alkalmazandó ráolvasásokat és azok használatának mikéntjét. [12] Ettől kezdve,mintegy beavatottként, nemcsak családjában, hanem Bolhaszegben [13] is gyógyítóként működött, a falubeliek rendszeresen fordultak hozzá segítségért. Mivel tudását nem csak az embergyógyászatban, hanem az állatok átolnézésére is alkalmazni tudta, változatos történeteket mesélt baromfik és nagyállatok (tyúkok, csirkék, disznók, tehenek) jobbulásáról is. Megtanulta, miről lehet felismerni az igiző embert, és hogyan kell védekezni annak szándéka ellen. Szövegrepertoárjában nem különül el egyértelműen a mágikus és a vallásos szöveg egymástól: a szenes víz mágikus hatását például (az) egyházi imaszöveg nélkülözhetetlensége szavatolja.
Családi élete kínlódások soraként idéződik fel. Négy évig albérletben laktak, majd gyötrelmes másfél év után, 1956-ra építették fel házukat. Két (F. és I.) fiúgyermeke megházasodása után speciális tudását továbbadta menyeinek, arra is megtanítva őket, hogy szén hiányában miként használhatnak gyufaszálat is. A lokális közösség életében betöltött „specialista”-szerep tehát csak életének egy adott időszakát jellemezte. Ilyen értelemben, az erről való beszédmód státustörténetet termel(t). [14]
Ennek függvényében, keresztény világnézete idővel kiegészült, egyéni elképzeléseivel árnyalódott. A transzcendensről kialakult képének középpontjában egy mindenható Isten áll, akinek a természet erői (pl. az eső, a villám) is alárendelődnek. Úgy véli, az ember képtelen racionálisan felfogni, ám a vallásos tapasztalatok útján megbizonyosodhat mindennek létéről. Számára az Istentől való függés természetes állapot, és életének bármelyik szegmensében felé fordul.
Kisgyermekként a szüleitől tanult meg imádkozni, imarepertoárját gyerekeinek, unokáinak is továbbadta. Az ima szövegmondási szokásként épült be életébe (Há, ejsze, így szoktuk meg, leánka korunk óta örökké), s mint létfontosságú (ti. azt meghatározó) elem van jelen a mindennapjaiban. A napszakokhoz kapcsolódó kötött imák mellett az Istennel való kommunikációja nem helytől és időtől függ, személyes mulasztását bármikor, bárhol pótolhatónak véli. Mindennapi imagyakorlatából – ti. reggel, este, s mikor úgy van napközbe. (...) mikor osztá megébredek (…) délbe legtöbbször, az Úrangyalát – arra lehet következtetni, hogy szakrális kommunikációja intenzív. A vasárnapi szent misék és a vallásos ünnepek mellett a kritkusnak minősülő élethelyzetek (betegség, nehézségek) teremtenek alkalmat a legintenzívebb imádkozásra.
A világnak dualisztikus szerkezetet tulajdonít, a menny és a föld szférája nemcsak térben, értékrendben is különválik: a rossz angyalokat Isten nem tűri, letaszítja őket a földre. Egyéni színezetű biblikus eredetű kozmogóniája szerint belőlük keletkeztek a rossz nemzetségek, de az Isten nem hagyta az embert egyedül a világban, őrangyalt rendelt melléje, hogy kételyeiben utat mutasson neki. Meggyőződése, az ember eredendően bűnös, hisz ha egyszer megszületett, s akkorára nőtt, hogy beszélgetni tudjon, bűn nélkül senki sincs. Vallási és világi ideálja a testvériség, a magyar mint Isten népe és az összes más vallású ember irigység nélküli, békés együttélése. Meglátása szerint az emberiség erkölcsileg (meg)romlott állapotban van, hitetlensége a pusztulás felé vezet, amelyet Jézus második eljövetele fog követni. A balgatagok viszont nem veszik észre a figyelmeztetéseket, s mert nem térnek jó útra, a világnak el kell pusztulnia. Mindezt Isten teremtő erejének tulajdonítja, amelynek célja, hogy az emberiség újjászületés által megtisztulhasson. [15]
1992-től, férje halála óta, egyedül él. Időskori gyengeségének függvényében, amikor teheti, még ma is eljár a templomba.
3.1.2. Gy. A. V. 1930. július 28-án, a család ötödik gyermekeként született Csíkszentsimonban. Élettörténeti jellegű visszaemlékezései szerint imákat egyrészt szüleitől, másrészt a hittanórákon tanult. Családi szokásként nyolc testvérével együtt hangosan mondták a napi imádságokat. Az öt osztályból három évet román tannyelvű iskolába járt, ezért imarepertoárjában román nyelvű szövegek is szerepelnek. Nyolc évesen elsőáldozó, később a bérmálás szentségéből is részesül. Számára a katekizmus törvényei nem veszítettek igazságértékükből, a világ keletkezése, az Úr teremtése, Jézus, a szentek élete ma is ugyanúgy érvényesek, ahogy fiatalként megtanulta.
Először édesapja tapasztalatain, illetve történetein keresztül ismeri meg a vízvetés szokásgyakorlatának okát, módját és célját, s e hókuszpókuszt ugyanolyan igaznak tartja, mint Isten irgalmasságának jelét a beteg irányába. Pontos tudása van arra vonatkozóan, hogy adott betegségek esetén mi a teendő, mely szövegek és gesztussorok szükségesek, de mindezt külső szemlélőként láttatja, mert saját bevallása szerint soha nem próbálkozott vele. 16 évesen Bukarestbe vitték, hogy megtanuljon varrni, majd Tusnádfürdőn házvezetőnőként szolgált egy zsidó orvos családjánál. A hazatérése előtti utolsó hónapokban Szovátára és Szinaljára került, így összesen három évig volt távol szülőfalujától. A kommunizmus időszakában a templomba járás, a vallás egyéni és közösségi gyakorlása egyaránt negatív megítélés alá esett. A nagyobb városokban román nyelvű (ortodox) misealkalmakról is tudomása volt, de azokon nem vett részt, azóta is magában imádkozik.
Miután 1953 novemberében hazaérkezett, elkészítette a straférungot, [16] mind a saját, mind a négy lánytestvére lakodalmára. Az éjjel-nappal szövéssel felkészült, hogy a következő év elején (februárban) férjhez menjen. Nemcsak két fiát nevelte fel, hanem három, édesanya nélkül maradt unokáját is. Kézenfogva vitte őket a hajnali misékre, tanította őket a napi imádkozásra, ugyanakkor segítséget nyújtott az iskolai felkészülésükben is. Meglátása szerint az ember testével és lelkével egyaránt, sőt egyformán törődni kell. Egyszerű életmódra törekedve, egykor a kollektív gazdaságban dolgoznak, a mindennapok rutinja közpette a vasárnapoknak kiemelkedő jelentőséget tulajdonított az egész család. Ilyenkor munkaszünetet tartva, a templomba járó (legjobb) ruhájukat vették fel, hogy a közösséggel együtt ünnepeljenek. Egyéni tapasztalat alapján a nehézségekben Isten az egyetlen támasza. Ő az, aki angyalt rendel melléje, hogy védelmet nyújtson. Úgy érzi, lehetősége szerint eleget tesz Isten elrendeléseinek, s így talán imái is meghallgatásra találnak. Vallásos magatartásának alapját a vallásosan fegyelmezett viselkedésben, a rendszeres gyónásban és áldozásban látja. Számára irányelvet, útmutatót a szent könyvként tételeződő Biblia által előírt törvények adnak, és véleménye szerint az Istennel való egység az ember állandó igénye kell(ene) legyen. Az imában való átlényegülésnek nem előfeltétele a templomban való tartózkodás, az ember saját otthonában is kapcsolatot tud teremteni a transzcendenssel. Betegsége óta a televízióban sugárzott szentmiséket hallgatja, s ezek esetében nem az számít, hogy éppen katolikus-e, mert az evangélikus, a református ugyanolyan szép, mint a magyar. Létállapota miatti kényszerhelyzetében ez (ti. a tévénézés) nem aktív gyakorlatnak, hanem sokkal inkább vallásos fogyasztói attitűdnek tekinthető.
Esetében az imádkozást tehát nem az események, ünnepek váltják ki – ezt bizonyítja a rendszeres napi imádkozás (alkalmai: reggel, déli harangszókor, lefekvéskor, éjszakai ébrenlétkor) is – hanem a vallásos ember alapvető viselkedési formája.
3.1.3. L. D. A. 1932. június 2-án egy csatószegi család harmadik gyermekeként született. Szülei gazdálkodással foglalkoztak, saját földtulajdon hiányában gyakran vállaltak napszámot. Életkörülményeik függvényében a gyerek L. D. A.-nak fatalpú cipőben kellett járnia, később nagylányként legfőbb feladata a szövés, a fonás és a csépeltetés volt. Emlékei szerint, ebből adódóan, régen kicsi imádkozás vót. Imákat szüleitől és nagyanyjától tanult, de megjegyezte a vasárnapi szentmiséken elhangzókat is. 26 éves volt, amikor férjhez ment Csíkszentsimonba. Két gyermeke közül az 1960-ban született I. lányát 2007-ben elveszítette, D. fia jelenleg külföldön él, egyedül. L. D. A. sokat betegeskedett, súlyos tüdőcső tágulása miatt az orvosok korai, akár már 30–35 évesen bekövetkezhető halálát is előrevetítették. Azóta is minden nap hálát ad, hogy lelki és testi gazdagságot kapott. Teljes életét Istentől nyert kegyelmi ajándéknak tekinti, s mint Isten teremtménye tanúságtévő módon akar élni. 1983-ban, nem sokkal férje halála után, Szent Antalt [17] látta álmában, amint kopogtat ajtaján, és élelmet kér. Ezt Istentől származó jelként értelmezte, másnap kenyeret sütött, majd hétfele vágva szétosztotta a szegényebb falubeliek között. Értelmezésében látomása sorseseményként [18] tételeződik, élete célját – a továbbiakban – az apostoli életmódban látja. A szidás [19] gyermekeknek készített csomagok, a vakok meglátogatása, a remetékkel való kapcsolattartás, a papoknak felajánlott imádságok az új életmód megnyilvánulásaiként az irgalom és a gondoskodás jelei. Saját megfogalmazása értelmében a korábban felsoroltak: szívből fakadó jócselekedetek. Imái nem öncélúak, mindenkiért mondódnak, hiszen nincs es akiért ne imádkozzék – vallja.
Mindennapjait Isten tenyerében, tőle kapott bételjesülésként éli meg. Számára nincs különbség munka- és ünnepnap között, imagyakorlata rendszeres és létfontosságú: úgy kell, mint az ételbe a só. Miután özvegyen marad, olvasásgyakorlata intenzívvé vált (ti. könyveket olvasott), [20] így nem csak imákkal, hanem énekszövegekkel is gazdagodott vallásos szövegtudása. A szenteket olyan példamutató személyeknek tekinti, akik megtalálják a szenvedésben az értéket, ezért is olvassa, idézi gyakran okító gondolataikat (pl. Teréz anya mondta, hogy lépj ki önmagadból, bízd önmagadot rá, s akkor eláraszt a belső békesség öröme).
A világban létező rosszat/gonoszt az Istentől való elfordulás következményeként értelmezi, amelynek el kell nyernie méltó büntetését. Férje után leányát is elveszítette, de az ima gyógyító hatását tapasztalva, az Istennel való beszélgetésben azóta is örömét leli.
Az imádkozásra való állandó, belső ösztönzése alapján az mondható el, hogy napjait inkább elvégzendő feladatai tagolják, mintsem imagyakorlatai. Életterének középpontjában az asztalon elhelyezett saját oltár áll, a lakásról szentek otthonaként beszél. Meggyőződése, hogy a Teremtő nemcsak a mennyben, hanem a földön is, azaz mindenhol jelen van. Sztereotíp történetként meséli környezetének botránkozó reakcióját, amikor utazás közben a rózsafüzért morzsolgatja, a templomba menet hangosan imádkozik, vagy az utcai keresztnél letérdel, hogy Szent József áldását kérje. Hisz a szentek csodatévő erejében, a Szűzanya lourdesi megjelenésében, hogy a világban számtalan mirákulum van, amelyet az emberiség legtöbbször saját vaksága miatt nem lát(hat) meg. Nagy becsben tartja, és féltve őrzi azon tárgyakat (pl. szenteltvíz, kisméretű kegyszobrok, kereszt, rózsafűzér), [21] amelyek csodás történések helyszínéről (pl. Csíksomlyó, Lourdes, Szőkefalva) származnak.
Önmeghatározása szerint, egy katolikus vallású imádságos buzgó asszony, aki a ráolvasást az egyének megijedésének, babonájának tartja, [22] és aki nem áll szóba térítő szándékú emberekkel sem: nincs szó, én lezárom.
A helyi társadalom viszonylatában B. F. R. és Gy. A. V. imagyakorlata reprezentatívnak, míg L. D. A.-jé az átlagostól eltérőnek minősül. [23]
[« tartalom ]
3.2. A rituális szövegmondás
A vallásos ember (homo religiosus) számára a természetfölötti hatalommal való kapcsolattartás szükségszerűségként tételeződik. Tánczos Vilmos néprajzkutató, moldvai tereptapasztalatai alapján (is) arra a következtetésre jutott, hogy „a legigazibb, legvalóságosabb létezővel való kommunikáció az egyéni ima által valósul meg”. (Tánczos V. 1999. 245.)
A hívők valósága az, amit létezőnek vallanak. Hiszik, hogy emberfölötti lények befolyásolják a mindennapi életet, hogy megszólíthatók, és szertartásos felajánlások elfogadásán túl az emberek kéréseit is teljesítik. Ennek tudatában önmagukat egyfajta függőségben lévőnek érzik. (Lovász I. 2002. 11–13.) A római katolikus felekezet tagjai e sajátságos kommunikációban a keresztény Isten és a szentek létezését tekintik valóságosnak.
A szövegmondás rituális jellegét a szavak kimondásához kapcsolódó cselekmények szokásszerűsége adja. Pócs Éva szerint az effajta szövegek közös gyökere „a kimondott szó hatékonyságába vetett hit”. (Pócs É. 2006. 2476.) Tánczos Vilmos akként vélekedik, hogy az imamondás önmagában „voltaképpen rítus, és funkcióit a rítus helyes elvégzése révén tölti be”. Ezek alapján a szövegmondás ritualizált jellegét a szómágiába vetett hit, illetőleg a szövegmondás funkciója adja, amely különböző szokáscselekményekkel egészül ki.
Miközben az imádság (könyörgés) tartalmi és formai jellemzőinek – az egyházi előírások által alakítottan – egykori mágikus jellege, pontosabban kontextualizált funkciója megszűnt, a ráolvasásban ez utóbbi máig megtalálható. [24] A közös gyökereket igazolja, hogy a ráolvasás – archaikus szövegek hiányában vagy kiegészítéseképpen – magába foglalhat egyházi imákat, szövegében előfordulhat szent személyek megszólítása is.
[« tartalom ]
3.2.1. Az ima
Az emberek és (hasonló, különböző) élethelyzeteik függvényében a transzcendenssel való kommunikáció változatos. Az ima, mint ezen kommunikáció eszköze, olyan generációkon keresztül áthagyományozódott tudás, amelynek közege részben népi, részben egyházi eredetű és meghatározottságú.
Intézményi keretben „az imaszöveg elsajátítása a közösségi életbe való bekapcsolódás feltétele” (Tánczos 1999. 267.), így az egyéni imarepertoárokban leggyakrabban előforduló imák (pl. Miatyánk, Hiszekegy, Üdvözlégy) azonosak. Az intézményesítetelenül (népi) elsajátított és az intézményesítetten (egyházi keretben) kialakított egyéni szövegtudásban és -használatban átfedések azonosíthatók be.
A néprajzi szakirodalomban elfogadott imatipológia a megfogalmazott célok alapján a szövegek különböző fajtáiról beszél. (Lovász I. 2002. 25.) Ilyen például a kegyelem és a bajtól való megőrzés kérése (Szívem első gondolata), a szentek köszöntése (Üdvözlégy Mária) és dicsőítése (Szűzszülője Istennek), a bűnös lelkek megtisztulásáért (Elébb hogy sem lefeküszöm), a test és lélek védelmezéséért (Én lefekszem kiságyamba), a betegségek ellen (Miatyánk), a gyógyulásért (Ráhajtom fejemet), a meghaltak lelki üdvösségéért (Adj Uram örök nyugodalmat) mondott ima, valamint a kérések megfogalmazása (Templomodból Uram) és közösségi óhajok kifejezése (Üdvözlégy csíkszomlyói). Megjelennek a rossz idő alkalmával mondottak és a jó termést kérők (Édes jó Istenem adj áldást a kezem munkája után; Adjon az Isten áldást, a zsidóknak szájfájást) is. Ehhez a kategóriához rendelődnek hozzá a szándékok megfogalmazásai is, amelyek ima, litánia, rózsafüzér és keresztút formái egyaránt ismertek.
Az egyház által előírt kötött formák nemcsak az ima közösségi jellegét erősítik, hanem biztosítják annak fennmaradását is. Az imakönyvek olvasása beépül(het) a mindennapokba, így a szövegek olvasói és értelmezői számára új élményt nyújtanak: s úgy olvassa el, ahogy én, tiszta érzésből s lelki ízéből, akkor bérámáztassa. (L. D. A.)
Ha a beszélő (adó) és hallgató/meghallgató (vevő) kommunikációs közegét vizsgáljuk, az imamondás egyoldalú szövegmondó tevékenységnek minősülhet. A válaszadás ugyanúgy hit kérdése, mint azon meggyőződés, hogy az isteni hatalom jelen van a földi világban. A beszélő egyének vagy közösségek által megszólított címzettek ez esetben: az Atya/az Isten, Jézus, Szűz Mária, az arkangyalok (Szent Mihály, Szent Ráfáel, Szent Gábriel) és a szentek (Szent Antal, Szent Erzsébet, Szent Ferenc).
A szövegmondás a nem verbális kommunikáció eszköztárából az érzelmek és attitűdök továbbítására (is) alkalmasnak vélt mimikát, tekintetet, gesztust, érintést és testtartást implikálja. Ez utóbbi elsajátítása oktatás és utánzás által egyaránt lehetséges. [25]
A mozgáson keresztül, a térdre borulás és keresztvetés által megerősödik az akarat, mindez tudatosan történik: összeteszem [ti. a kezem], nem csak úgy mondom. (L. D. A.) A tekintet fölemelése a keresztre, valamint a tárgyak használata jelzi a külvilágtól való eltávolodást. A szentelt vízzel való homlokkenés a megtisztulás folyamatának szimbóluma.
Az ima cselekvésként mintegy megerősíti a szent mint „tradicionális autoritást” [26] tekintélyét.
A rózsafüzér, a nyakban hordott csodaérem és a falra akasztott feszület ugyanezt erősíti: hanem szorítom, hogy még erősebb legyen a kérésem. (L. D. A.) A térnek az otthoni kegytárgyak jelenléte és használata, a saját oltár [27] elkészítése szakrális jelleget ad: én úgy mondom, a szentek otthona, mikor béjövök a miséről es. (L. D. A.)
Imádkozni mindig és mindenhol lehet. [28] Alkalmai szerint a felébredés utáni reggeli imádság, a déli Máriára harangozás (Gy. A. V.), este a lefekvéskor mondott ima a mindennapok része, de az éjjeli álmatlanság idején vagy munka közben sem marad el, úgy is van, hogy nincs szakadás, nem tudom, mennyi az elég, annyira ösztönöz. (L. D. A.) Az imádkozás felértékelt helyei közül elsőként említendő az „Isten háza”, a templom. Jellemző az ott es, itt es, lefeküve es (L. D. A.) térbeliesítés, amibe beletartozik az ágy, a szent kép előtti vagy asztal melletti hely, valamint a szoba „imasarka”.
A szakrális kommunikáció nyelve eltér a köznapitól (l. Tánczos V. 1999. 260.) és az imaszövegek kulcs jellegét a „beszédaktusok lezajlásának tónusa” adja. (Hymes, D. 1997. 486.) Tereptapasztalataim alapján imádkozáskor gyakran váltja fel a szavakat (a) sírás: azét sírtam most belé, met örökké úgy mondom, hogy annyi, mintha a leányom élne. (L. D. A.) A múlt felidézése és megismétlése az események újbóli átéléséhez vezet, amely a szövegek „autokommunikatív” jellegéből adódik. (Lovász I. 2002. 50.) A szövegritmus sok esetben monoton, esetenként énekek is felhangzanak: aki szépen énekel, az kétszer imádkozik. Az imádkozás három módjaként került említésre a hangosan (nem érdekel, érti-e, ha az utcán es L. D. A.), a hangtalanul (inkább magamban Gy. A. V.) és a mikor hangosan, mikor hogy (B. F.R.) eljárás.
Az imaszövegeket vizsgálva saját változatok is beazonosíthatók. Jellemző az egyén személyes életének belefoglalása: Édes jó Istenem bocsássa meg a bűnömöt s a Dávidét, most lesz ez ötödik éve, hogy meg van halva Dávidé, de most es belefoglalom. S ne büneink szerint büntessen, hanem nagy irgalmassága szerint könyörüljön rajtunk. (L. D. A.) Az imák szövegvariálódása mellett említhető még az ugyanazon szöveg különböző helyzetekben való elhangzása. Például: a rossz idő esetén elhangzó Édes Jó Istenem őrizz meg tűztől, víztől, gonosz ember szándékától, ellenségtől, hirtelen haláltól (Gy. V.) fohász
Édes jó Istenem őrözz meg tűztől, víztől, kártól, hirtelen haláltól, gonosz ember szándékától, ördög csalásától. Ajánlom ezt a kedves imádságot a boldogságos Szűz Mária tiszteletére. Ámen. (B. F. R.) szövegváltozata olyan mindennapi imádság, amit a templomba nem mondanak.
[« tartalom ]
3.2.1. A ráolvasás
A szómágia egyetemes eszközének (Pócs É. 1986. 240.) tekintett ráolvasó szövegek sokféleségét a különböző alkalmakhoz fűződő más-más szövegtípusok is visszaigazolják.
A betegségek (árpa, ijedtség – ónöntés, igézés – vízvetés, fejfájás, /gyermek/sírás és általános rosszullét) ellensúlyozásaként használt szövegek mellett a földműveléshez kapcsolódók köréből a jó termést kérő (pl. vetéskor) és a betakarítást célzók (pl. pityókaszedéskor) ismertek, a házimunkák közül pedig a kenyérsütés alkalmával mondhatókat idézték fel.
A ráolvasásokat „nyomatékosító kísérő” (Pócs É. 2006: 2476.) szövegekként megjelennek az egyházi imák, a szentek felkérése a közbenjárás érdekében: Édes Jézuskám, gyógyítsd meg a szőke leánka, vagy barna, vagy milyen. (B. F. R.) Ebben az esetben a szövegfunkció nem azonos a mindennapi imákéval. Egyházi viszonylatban a ráolvasás önmagában babona, így tehát nincsen valós alapja. Ez a nézet a nép körében sem ismeretlen: az imádság jó, de az, hogy ott valami kuruzsolt ez, ez nem. (L. D. A.)
A mágikus szövegmondást cselekmények egészítik ki. A cél érdekében fontos az egyidejűség, a szavak és tettek összehangolása. A gyógyító víz elkészítése keresztvetéssel kezdődik, majd a parázs vízbetételének, a mágikus szöveg elmondásának, a gyógyulás kérésének háromszori elismétlése után ér véget. Az árpa esetében az aratást imitáló kézmozdulat kísérő eleme a gyógyításnak: sollóval úgy csináltak, mintha aratták volna. (Gy. A. V.) Az ón megolvasztása, vízbe tétele nem különíthető el a szövegmondás alatt megjelenő alak értelmezésétől, amelynek célja a betegséget okozó személy beazonosítása: a vízbe kijött egy ember, s egy kés a kezibe. (B. F. R.) A tavaszi munkálatok keresztvetéssel kezdődnek, kenyérsütéskor pedig csak így kézzel keresztet vetek rea három helyt. (Gy. A. V.)
A beszélő hangereje céltól függően változik: felszólítás esetén erősebb, kérések, kijelentések alkalmával halkabb. A kívánt hatás elérésében meghatározónak bizonyul(hat) a suttogás, a hangosan ki nem mondott szó és a hallgatás.
A ráolvasás mint egyén és megszólított közötti kapcsolat, az imához hasonlóan: egyoldalú. Mint ilyen a szövegtudással és annak alkalmazási helyét, módját, célját ismerő specialista által kezdeményezett kommunikáció része.
Ha a mindennapi tapasztalat valaki hozzáértését visszaigazolni látszik, akkor a környéken élők következetesen hozzá fordulnak, mintegy kitermelve és fenntartva a specialista szerepkörét: még ez idáig akinek vettem, s így vót érted-e, meggyógyult. (B. F. R.) A szövegek által megszólítottak vagy szakrális személyek (pl. Isten, Mária, Jézus), vagy maga a betegség: Árpa, én téged learatlak, kévébe kötlek, haza viszlek, kicsépellek, malomba viszlek, megsütlek s megeszlek. (Gy. A. V.)
A szabadabb mondatkezelés, a közlés egyszerűsége és a beszédstílusra jellemző személyesség a szóbeliségnek tulajdonítható. A tudásanyagnak szájhagyomány útján történő átvétele felmenti az egyént a kötött formákhoz való ragaszkodástól. Erre példa a Jézuskám megszólítás is, mely a birtokos rag és kicsinyítő képző által érezhetően személyessé válik. Fennmaradását az emlékezés és a vele való viszony (a benne való hit) teszi lehetővé. Átalakulása az idő múlásával természetes folyamat. Csökken a szómágia erejébe vetett hit, s ezzel együtt azon alkalmak száma, melyeknél a betegséget ráolvasással próbálják gyógyítani.
[« tartalom ]
4. Következtetések
Az eddigi kutatómunka során körvonalazottak alapján a dolgozatban az imádkozás és a ráolvasás alkalmainak, módjának, céljának áttekintésekor, minden igyekezetem ellenére, a fentieknél pontosabb, árnyaltabb beazonosításuk lehetetlennek bizonyult.
Következtetésként az alábbiak állapíthatók meg:
(1) Életükben a rituális szövegmondás különféle helyzetekben és alkalmakkor van jelen. A vallásos ember alapvető viselkedési formájaként a pihenés mellett a mindennapi és az ünnepnapi cselekvések részét képezi. Szövegelőadásként mind az ima, mind a ráolvasás időponthoz (reggel, dél, este, éjjel), alkalomhoz (betegség, munka), testarttáshoz (térdeplés, összekulcsolt kéz, keresztvetés), valamint ismétléshez (három, hét, kilenc) kötött. Az imádkozás a három személy mindennapi életvezetési stratégiájának részét képezi. Imagyakorlatuk saját életük minőségére irányuló, de L. D. A. esetében fokozottan kiterjed a környezet(é)re is.
(2) Mindkét rituális szövegmondás testi és lelki állapotokat, viszonyokat és kapcsolatokat befolyásol. Az ima és a ráolvasás közötti eltérés formailag (pl. a ráolvasás
szabadabb mondatkezelésében, a közlés egyszerűségében és a beszédstílusra jellemző személyességben), illetve kontextusfüggően – eltérő cselekmények (pl. köpdösés) és rítuskiegészítők (pl. elevenen/halott szén alkalmazása) alapján – érhető tetten.
(3) Individuális aktusként – a vallásos-mágikus aspektusai miatt – mindkettő a szakrális kommunikáció részét képezik. Az ima nyilvánossága nagyobb (individuálisan és közösségileg is), a ráolvasásoké (helyzetfüggően) kevésbé.
[« tartalom ]
Jegyzetek
[1] Az öt alkalommal – 2012. november 30., december 1., 30.; 2013. április 2., 6. – rögzített hanganyag az adatközlők nevének betűrendjében, valamint a kronológiáját követve szerepel.
[2] A vizsgált jelenség adatolása során – a kérdőíves módszernél finomabb elemzést megcélzó módszer és technika alkalmazásakor – mindvégig figyeltem arra, hogy a személyes (interperszonális) tudásreprezentáció lehetősége megmaradjon. Lásd erről: Kovács É. 2008.
[3] Dell Hymes szerint „a beszédnek mint a megismerő és kifejező viselkedés egyik tényezőjének a vizsgálata elvezet az egy közösségen belüli beszédhasználat néprajzi alakzatainak elemzéséhez”. Hymes, D. 1975. 95–96.
[4] A magyar néprajzi szakirodalomban a fogalmat – Jan G. Platvoet holland vallástörténész nyomán (J. G. Platvoet 1999) – Lovász Irén néprajzkutató alapozta meg. (Lovász I. 2002). Szakrális kommunikáció című könyvének alapja az 1995-ben megvédett Szakrális kommunikáció. Népi imádságok pragmatikai, antropológiai megközelítése című kandidátusi értekezése. Központi témája a szakrálissal való kommunikáció elméleti igényű kidolgozására tett javaslat. Értelmezésében, amikor „az ember kapcsolatot teremt a természetfölötti hatalommal vagy hatalmakkal, erőkkel”, akkor szakrális (vallásos) kommunikációt folytat. Lovász I. 2002. 7.
[5] Az Ortutay Gyula által megfogalmazott elveket (Ortutay Gy. 1940) a későbbiekben Dégh Linda egészítette ki. Ez utóbbi kutató nézete szerint a vizsgálat tárgya „már nem (...) élettelen szöveghalmaz, hanem az a pillanat, amelyben (...) az alkotó erők együttműködésének eredményeképpen megszületik”. Lásd: Dégh L. 1960. 28.
[6] Csíkszentsimon Önkormányzatának honlapja (utolsó megtekintés időpontja: 2013.01.13.) A 2011-es romániai népszámlálás hivatalos honlapja (utolsó megtekintés időpontja: 2013.01.13.)
[7] 7 Annak tudatában, hogy a beszélgetések során mindig kiderül(t), hogy nemcsak egy élettörténet van, hiszen a tények nem változnak, de alkalomfüggő, hogy az egyének éppen mit tartanak emlékezetre, illetve említésre méltónak. Az önmagukról való tudást a múltbéli eseményeik és jövőre vonatkozó feltevéseik által részleteiben, de folyamatosan újraalkotják. Az élettörténetet „progresszív rendszer”-ként (is) értelmező Keszeg Vilmos szerint ennek forgalmazása egyrészt szociális viselkedési stratégia, amely regiszterekbe szerveződik, másrészt, ezek létrejöttéhez (megformálásához) más kulturális közegben élők (pl. társadalomkutatók) öszönző kérésére, jelenlétére is szükség van. Lásd: Keszeg V. 2007. 151–170.
[8] Keszeg Vilmos fogalomhasználata. Vö. i.m. 168–170.
[9] A krisztológia biblikus megalapozottságú „Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe” (1Móz 3,19) sorait egy másik helybéli adatközlő is visszaigazolóan idézte: Arcod verejtékivel keresheted a kenyeret. (L. D. A. Saját gyűjtés, 2013. április 6. Lásd: Adattár.)
[10] A tekintettel szándéktalanul, illetve szándékoltan elkövetett rontás következtében fellépő általános gyengeséget, rosszullétet ellensúlyozó, megszüntető (vizet és parazsat/gyufaszálat, ill. rituális szövegmondást implikáló) népi gyógymód. Szakirodalmi összefoglalását lásd: Pócs É. 2004. 402–435.
[11] Népi specialistához fordulva az ón-, illetve ólomöntés eljárását az ijedtségnek nevezett (hirtelen, megmagyarázhatatlanul támadt félelem, riadalom) gyermekbetegség esetén alkalmazták. Az ijedtség mint állapot és gyógyításának leírása: Komáromi T. 2001.
[12] Ennek specialistájaként a nézéssel való rontást ellensúlyozó rituális gesztusokat és imaszövegeket sajátította el.
[13] Bolhaszeg Csíkszentsimon egyik falurésze, mely nevét az 1700–1800 közötti időszakban itt készített, bolhaszeg nevű faszegekről kapta. Ezek olyan keményfából készült lapos szegek, amelyeket a házépítésnél használtak, hogy az agyagtapasztás jól megálljon.
[14] Keszeg Vilmos értelmezésében ez „az egyén társadalmi pozicíóját támasztja alá, társadalmi kapcsolatait, teljesítményeit legitimizálja” Keszeg V. 2007. 170.
[15] Vetési László egy aranyosszéki idős férfi vallásos világképének bemutatásakor hasonló aspektusokra reflektál.t Lásd: Vetési L. 1997.
[16] A házasságkötés alkalmával a lány hozományának ingóságrésze (itt: szalmazsák, zsák, abrosz, kendő, szervét, lepedő, szőnyeg; azaz: kenderből elkészíthető textíliák).
[17] A Remete Szent Antallal kapcsolatos narrációkat és a vele foglalkozó kutatásokat Szikszai Mária tekintette át. Lásd: Szikszai M. 2005, 2007.
[18] A fogalmat értelmező Tengelyi László szerint „a sorsesemény szó (…) olyan magától meginduló, uralhatatlan módon lejátszódó, föld alatti értelemképződésre utal, amely az élettörténetben új kezdetet teremt. (…) Egy sorscsapás csak akkor válik sorseseménnyé, ha nem egyszerűen utolér valakit, hanem épp vélt önazonosságában sújtja őt”. Tengelyi L. 1998. 199.
[19] A SIDA (fr. Syndrome d'Immuno-Deficience Acquis ang. AIDS – Acquired Immune Deficiency Syndrome, azaz HÍV – Human Immunodeficiency Virus) ti. az ’emberi immunhiány vírusa’ által előidézett fertőző, halált okozó (letális) betegség.
[20] Lásd Képmelléklet (3–6., 7a–b., 8., 9b. kép).
[21] Lásd Képmelléklet (10. kép).
[22] ...vizet tettek, s szenet tűzről, s úgy, de z mind olyan marhaság. Az imádság jó, de az, hogy ott valamit kuruzsolt, ez, ez nem. Az árpa az úgy jő, s ahogy jött, úgy el es megy, érti-e? Csak megijednek s oszt se tudják mihez kapaszkodjanak. (2012. dec. 1. Saját gyűjtés)
[23] B. F. R. szövegrepertoárja: 9 ima (Miatyánk; Üdvözlégy; Hiszekegy; Édes jó Istenem őrizz meg; Elébb, hogy sem lefeküszöm; Szívem első gondolata; Én Istenem, jó Istenem; Adjon a jó Isten; Szűz szülője); 4 ráolvasó szöveg (Szem megnézte, szív megszerett; Édes Jézuskám gyógyítsd meg; Adjon a jó Isten áldást; Pü-pü szar a szeme köz). Gy. A. V. szövegrepertoárja: 11 ima (Miatyánk; Üdvözlégy; Hiszekegy; Az Úr angyala; Adj Uram örök; Szívem első gondolata; Én lefekszem kis ágyamba; Templomodból Uram mielőtt; Ráhajtom fejemet; Hristos a înviat; Mennynek Királynéasszonya); 2 ráolvasás (Árpa én téged; jó termésért: Édes jó Istenem adj). L. D. A szövegrepertoárja: 18 ima (Miatyánk; Üdvözlégy; Hiszekegy; Üdvözlünk téged szegények; Elébb, hogy sem; Szívem első gondolata; Remete, bíz ám jó; Dicső Szent Antal; Üdvözlünk téged; Jöjj el Jézus, Ó, édes Istenem; Veled kezdem a napom; Üdvözlégy Csíksomlyói; Szent Mihály, Szent Ráfáel, Szent Gábriel; Ráhajtom fejemet; Ó, édes őrangyalkám; Csodákat kik látni; Most segíts meg Mária); 3 rózsafüzér (Szeretet lángja rózsafüzér; Irgalmasság rózsafüzére; Szent Antal rózsafüzér); 3 ének (A mi barátunk Jézus; Szent Magdolna elmene; Ó, Mária te vagy).
[24] „A ráolvasó-szerepben – a mágia eszközeként – használt ima, áldás és átok egyaránt ráolvasásnak minősíthető; természetesen csak akkor, amikor egyénileg, nem hivatalos egyházi rítus részeként és »mágikus célra«, tehát egyéni szükséghelyzetben használják.” Pócs É. 1986. 245.
[25] A „teljes ember” háromoldalú (mechanikus és fizikai; anatómiai és élettani; lélektani vagy szociológiai) szemléletét valló Marcel Mauss szerint „az oktatás fogalma fölébe helyezkedhet az utánzás fogalmának” (Mauss, M. 2000. 429.) A technikát „hagyományos, hatékony cselekvés”-ként értelmező francia szociológus véleménye az, hogy utánzáskor „az egyén átveszi azokat a mozdulatsorokat, amelyekből az előtte vagy mások által vele együtt végrehajtott cselekedet áll”. Uo. 431.
[26] Az imádkozás a kinyilatkoztatott szövegek újramondása. Jelenbeni megismétlésük azért hatékony, mert maguk a szövegek szentekhez kapcsolódnak (ilyen értelemben pl. Jézus Krisztus, Szűz Mária az „abszolút autoritást” képviselői). Lásd minderről bővebben: Lovász I. 2002. 22–23.
[27] Lásd: Képmelléklet 12. kép.
[28] Tánczos Vilmos szerint „az állandó imádkozás a profán tér, idő élethelyzet megszentelődésének egyik példája”. Tánczos V. 1999. 246.
[« tartalom ]
Felhasznált irodalom
DÉGH Linda
1960 Az egyéniségvizsgálat perspektívái. Ethnographia LXXI. 28–44.
HYMES, Dell Hathaway
1975 A beszélés néprajza. In: Pap Mária – Szépe György (vál., szerk.): Társadalom és nyelv. Szociolingvisztikai írások. Gondolat Kiadó, Budapest, 91–146. [Eredeti kiadás: 1962.]
1997 A nyelv és a társadalmi élet kölcsönhatásának vizsgálata. Alapvető fogalmak. In: Pléh Csaba – Síklaki István – Terestyéni Tamás (vál. és szerk.): Nyelv – kommunikáció – cselekvés. Osiris Kiadó, Budapest, 458–495. [Eredeti kiadás: 1974.]
KESZEG Vilmos
2007 Élettörténetek populáris regiszterekben. In: Jakab Albert Zsolt – Keszeg Anna – Keszeg Vilmos (szerk.): Emberek, életpályák, élettörténetek. BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék – Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 151–197.
KOMÁROMI Tünde
2001 Az ijedtség. In: Czégényi Dóra – Keszeg Vilmos (szerk.): Emberek, szövegek, hiedelmek. Tanulmányok. (Kriza Könyvek, 7.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 112–140.
KOVÁCS Éva
2008 Interjús módszerek és technikák. In: Uő. (szerk.): Közösségtanulmány. Módszertani jegyzet. (2., javított kiad.) Néprajzi Múzeum – PTE-BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Budapest–Pécs. [Elektronikus elérhetősége: http://www.hermes.btk.pte.hu/letoltes/ijen/bib/kozossegtan/KT_2jav_kiad_15_Kovacs.pdf (utolsó megtekintés időpontja: 2013. 04. 20.)]
LOVÁSZ Irén
2002 Szakrális kommunikáció. Európai Folklór Intézet Budapest.
MAUSS, Marcel
2000 A test technikái. In. Uő.: Szociológia és antropológia. [Osiris Könyvtár. Antropológia. (Ford. Saly Noémi és Vargyas Gábor. Szerk. Fejős Zoltán.)] Osiris Kiadó, Budapest, 425–446.
ORTUTAY Gyula (szerk.)
1940 Fedics Mihály mesél. (UMNGy, 1.) Egyetemi Magyarságtudományi Intézet, Budapest. [Reprint: Akadémiai, Budapest, 1978.]
PLATVOET, Jan G.
1990 The Definers Defined: Traditions in the Definition of Religion. In: Method & Theory in the Study of Religion II. 2. 180–212. PÓCS Éva
1986 Utószó. In. Uő.: (szerk.): Szem meglátott, szív megvert. Magyar ráolvasások. (Prométheusz Könyvek 11.) Helikon Kiadó, Budapest, 235–273.
2004 Igézet, szemverés: a nézéssel való rontás hiedelmei és rítusai. In. Uő. (szerk.): Áldás és átok, csoda és boszorkányság. Vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelítésben. (Tanulmányok a transzcendensről IV.) Balassi Kiadó, Budapest, 402–435.
2006a Ima (szócikk). In Takács Zoltán: Magyar Néprajzi Lexikon. Digitális kiadás. Hallgatói Információs Központ, Digitális Tankönyvtár. [Elektronikus elérhetősége]
(utolsó megtekintés időpontja: 2012. 01. 13.) Eredeti: In Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon II. (F–Ka). Akadémiai Kiadó, Budapest,1981.]
2006b Ráolvasás (szócikk). In Takács Zoltán: Magyar Néprajzi Lexikon. Digitális kiadás. Hallgatói Információs Központ, Digitális Tankönyvtár. [Elektronikus elérhetősége] (utolsó megtekintés időpontja: 2012. 01. 13.) Eredeti: In Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon IV. (N–Szé). Akadémiai Kiadó, Budapest,1981.]
ORBÁN Balázs
1991 Székelyföld leírása. (Első erdélyi kiadás.) Európai Idő Kiadó – Eurid Kft, Sepsiszentgyörgy. [Eredeti: I–VI. 1868–1873 Első Erdélyi kiadás.]
SZIKSZAI Mária
2005 Történetek története. Képiség és narrácó a magasművészet és a népi kultúra között avagy a homo narrans esete Szent Antallal. Mentor Kiadó, Marosvásárhely.
2007 Szent Antallal kapcsolatos archaikus népi imák. In: Lackovits Emőke, S. − Szőcsné Gazda Enikő (szerk.): Népi vallásosság a Kárpát medencében 7. (A 2005 szeptemberében Sepsiszentgyörgyön megrendezett konferencia előadásai.) Székely Nemzeti Múzeum – Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, Sepsiszentgyörgy − Veszprém, I. 9–28.
TÁNCZOS Vilmos
1999 A moldvai archaikus népi imák élettere. In. Uő.: Csapdosó angyal. Moldvai archaikus imádságok és életterük. (Krónika Könyvek.) Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 243−322.
TENGELYI László
1998 Élettörténet és sorsesemény. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest.
VETÉSI László
1997 Egy aranyosszéki idős férfi vallásos világképe. In: Lackovits Emőke, S. (szerk.): Népi vallásosság a Kárpát–medencében. II. (Az 1991-ben Veszprémben megrendezett konferencia előadásai.) Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság Laczkó Dezső Múzeuma – KLTE Néprajzi Tanszéke, Veszprém – Debrecen, 320–344.
Elektronikus források (honlapok):
Csíkszentsimon Önkormányzatának honlapja (utolsó megtekintés időpontja: 2013.01.13.)
A 2011-es romániai népszámlálás hivatalos honlapja (utolsó megtekintés időpontja: 2013.01.13)
[« tartalom ]
MELLÉKLET
Szövegtár
Az interjúk szövege nem publikus.
[« tartalom ]
Képjegyzék
[« tartalom ]
» Kulturális Antropológia - Csíkszentsimoni hiedelmek
