Tao - Taoizmus - Filozófia - A Hung-Fan és a Kínai Kozmológia alapjai - Hung-Fan and the priciples of Chinese Cosmology

Minden Kínáról szóló könyv bevezetőjében felbukkan az a valóban megdöbbentő gondolat, hogy 1911-12-ben egy kétezer éves hagyományokkal rendelkező államszervezet tűnt el örökké és született helyette egy új. (Ráadásul egy olyan új államszervezet, amely így a XXI. század elején ismét elismerést vált ki a világból - gondoljunk csak a legutóbbi pekingi olimpiára, - és egyre kevésbé lehetséges nem észrevenni növekvő dominanciáját.) Ennek a még ma is ható kétezer éves hagyománynak az alapjai, a Kr. e. X.-IV. században alakultak ki, bár természetesen ezeknek is voltak előzményei a Hszia- és a Sang-Jin dinasztiában [pinyin: Xia és a Shang(Yin)-dinasztiában, kínai: 夏朝, 商朝 (慇代)]. [0] L. Sz. Vasziljev is felhívja a figyelmet a vallásos hiedelmek átalakulására a Sang-Jin- és a Csou-kor [pinyin: Zhou-kor, kínai: 周朝] határán, azaz megállapítható egy jelentős szellemiségváltás ebben a korszakban. [1]

Ebbe a sajátságos, ám annál szélesebb körbe tartozik a Hung-fan [pinyin: Hongfan, kínai: 《洪範》] is (mi sem igazolja ezt jobban, mint a mű első passzusa).

A Hung-fanban véleményem szerint megjelenik a legtöbb ősi kínai elv, ami megalapozta az egész kínai civilizáció kulturális struktúráját. Bár igaz, nehéz a konfuciánus hagyományoktól különválasztani a már korábban is meglévő elveket-elemeket. Talán ennek köszönhető a "Nagy Szabály" datálásának a nehézsége is. Tőkei hívja fel erre a figyelmet: míg Maspero az i. e. VIII. századra, addig például Fung Yu-lan az i. e. VI. századra teszi a mű keletkezését. [5] Ez a dilemma éppen azt a kérdést veti fel, mennyiben lehetett hatása Konfuciusznak (a hagyomány szerint: i. e. 551-479) a hagyományok átmentésében és ez mennyiben jár azok eltorzításával, habár maga Konfuciusz mondja : Én csak közvetítek, nem alkotok újat. [6] Véleményem szerint helytálló azonban Dawson véleménye is: „Konfuciusszal kapcsolatos tudatlanságunk nem befolyásol; a mi szempontunkból ugyanis sokkal fontosabb a mítosz, mint maga az igazság, mivel a mítosznak sokkal nagyobb volt a hatása.” [7] Ezt a gondolatot alapul véve igyekszem a legtöbb Hung-fanban szereplő elvet minél alaposabban végigvenni, de nem a szövegből kiindulva, mert az csak egyfajta értelmezést adna. Inkább megfordítom az összekapcsolást: az elvek tárgyalásánál hivatkozom majd a Hung-fanra.

Helmuth von Glasenapp használja a kínai univerzizmus szót: „Az univerzizmus szerint ég, föld és ember az egységes mindenség három alkotórésze, amelyek belső kölcsönhatásban állnak egymással és mindenre kiterjedő törvény szabályozza őket.” [8] Ennek a felfogásnak gyökerei a Sang-korból erednek. Sangnak eredetileg a Hszia-dinasztiát legyőző nép ősi fővárosát hívták, később azonban a papkirályok kasztját nevezték így. [9] Ez jól tükrözi, hogy a hitbéli és a fizikai világ mindig is szoros egységet alkotott a kínai gondolkodásban. Ennek gyökerei talán a Sang-kort megelőző társadalomban rejlenek, amire jellemző volt az animizmus illetve totemizmus, továbbá az égisten és az ősök kultuszának ápolása. [10] Ezek az eszmék módosulásokkal ugyan, de sokáig fennmaradtak. A Ég - Föld - Ember hármasságának gondolatát Sang-ti istenség [pinyin: Shangdi istenség, 上帝] tisztelete előzte meg. Ő volt a legfőbb hatalom a természetfeletti erők világában. Bár főistennek tartották, idővel mindenekelőtt ősatyának tekintették (részletesebben lásd később). Mellette egyre gyakrabban jelent meg, hozzá hasonló szerepben, az Ég (tien) [piyin: az Ég (tian), kínai: 天]. Egy ideig egymás mellett léteztek, aztán a Csou törzs egyre inkább a maguk Ég istenét látták Sang-tiben. Ennek eredménye az lett, hogy az Ég véglegesen elfoglalta Sang-ti helyét. Ezért is van az, hogy a tien írásjegye eredetileg antropomorf istent ábrázolt. [11] „Az Eget a Csou-korban valami olyan legfőbb általánossággal, egyetemességgel azonosították, amely fölötte van a földi világnak. Valamint a Csou-uralkodót hagyományosan már nem Sang-ti leszármazottjának, hanem az ’Ég fiának’ (tien-ce) [pinyin: az ’Ég fiának’ (tian-zi), kínai: 天子] tekintették.” [12] {Ennek az összeolvadásnak az eredménye a műben, hogy a 3. passzusban, a magyarul Úrként fordított istenség adta meg Jünek [pinyin: adta meg Yu-nek, kínai: 大禹] a kilenc cikkelyt. Ez vallási jelleget ad a szövegnek, habár később már a legfőbb istenség nem jelenik meg többet (habár a 15. passzusban ismét felbukkan az Úr szó)}. Az Ég előtérbe kerülésével, parancsait kezdték törvénynek, akaratát pedig szent akaratnak tekinteni és tevékenységének jeleit (időjárás, természeti jelenségek) pedig helyeslésének vagy elutasításának jeleiként felfogni {26, 27, 28. passzus}. Ezzel párhuzamosan alakult ki a Föld tisztelete is, amely kevésbé volt arisztokratikus, mint inkább az agrártársadalom által kedvelt kultusz. Népi eredetű tehát, de mivel Kína gazdasági alapja a mezőgazdaság volt, ezért folyamatosan helyet kapott a különböző szertartásokban és ezáltal államilag is támogatott és elismert kultusszá vált.

Többek között (a kínaiak természethez való viszonya, a mozdulatlanság elve, stb.) ezeknek a kultuszoknak a hatására született meg a hármas egység elve. A Su king írja: „A legbensőségesebb összefüggés van fent, az ég és lent, az emberek között, és aki ezt teljes egészében felismeri, az az igazi bölcs.” Vagy a Li kiben [pinyin: Vagy a Liji-ben áll: , kínai: 《禮記》] áll: „Az erkölcs ereje az, amelynek révén ég és föld együttműködik.” [13] Tehát a makrokozmosz valamennyi jelenségének megvan a maga megfelelője az ember fizikai, szellemi és erkölcsi életében, ugyanakkor az, ami az emberi társadalomban biztosítja a rendet, irányító elvül szolgál az egész világ számára is. A kínai felfogás szerint a világmindenség hatalmas eleven organizmus, amely folytonos mozgásban van, és amelynek tagjai kölcsönösen szüntelenül hatnak egymásra. Makrokozmosz és mikrokozmosz szerves egységet alkot, hatással vannak egymásra, mint azt későbbi példák igazolják {26. passzus}. Felmerül azonban a kérdés: Mi tartja fenn ezt az állandó mozgást, mi kormányozza a világot? A válasz a jin és jang [pinying: a yin és a yang, kínai: 陰, 陽] ellentétes, de egymást kiegészítő ciklikus világrendjében van. Az ellentettség és a váltakozás szimbolikája már a Sang-kori bronzábrázolásokon is megtalálható. [14] Tehát e két fogalom igazán a kínai gondolkodás alapjának tekinthető.

A jin és jang nem erő, nem szubsztancia, hanem általános fogalmak, amik csak egymáshoz való viszonyukban nyerik el értelmüket. Állandó változásukban megragadhatatlanok, mégis mindenben jelen vannak, ami által minden dolog alapját képezik. Ketten együtt adják a teljességet, a taot, a világ működési elvét. A tao értelmezésébe [pinyin: A Dao értelmezésébe, kínai: 道] nem bocsátkozom, mert az képtelenség a konfuciánus illetve taoista értelmezések nélkül. Hiszen az ősi tao fogalma, csak ezek visszakövetkeztetése által lehetséges.

Az organikus világmindenség felfogásából ered, hogy annak minden részese hatással van egymásra. Ahogy az égi történések hatással vannak a földre, úgy ez fordítva is igaz {10. passzus}. Az Égben lévő csillagháló (li) [pinyin: Az Égben lévő csillagháló (li) , kínai: ?] meghúzódik a földön is {32.passzus}. A legkisebb változás sem múlhat el ezáltal következmények nélkül. Így játszik az ember közvetítő szerepet Ég és Föld között. Ennek vezetője az Ég fia, akinek égi parancs alapján kell rendelkeznie, kormányoznia.

Konfuciusz rögzíti azt az ősi gondolatot amely szerint ugyanúgy, ahogy nincsen két nap az égen, sem uralkodhat a földön két uralkodó. Ez a világ kozmikus rendjének megőrzését szolgálja, ugyanis a császár „fontos szerepet töltött be a kozmikus rend és az emberek közötti béke fenntartásában.” [15] Minden tevékenységének ezt a célt kellett szolgálnia {9., 10. passzus}. Ennek megfelelően az uralkodó hatalmát a Magasságos Égtől kapta és megtartása nem a királyon múlik, hanem csakis magától az Égtől. A király mindig elszámolással tartozik a Magasságos Égnek, aminek/akinek cselekedeteiben semmi eleve elrendeltség nincsen, a királyok mindenkori viselkedése határozza meg azt. [16] Ezt igazolja a 3. passzusban lévő történetre való utalás: „A (mitikus) Jao császár [pinyin: „A (mitikus) Yao császár, kínai: 堯 vagy 帝堯] idején ˝a föld még nem volt rendezett, nagy vizek hömpölyögtek össze-vissza, elöntötték a világot.˝ Apjával ellentétben, aki gátakat épített, hogy megrendszabályozza a vizeket, Jü ˝kiásta a földet és a tenger felé folyatta le (a vizet), üldözőbe vette a kígyókat és sárkányokat, és visszakergette őket a mocsárba˝.” [17] A természettel való összhangban lévő cselekedet miatt érdemelte ki Jü, hogy a kilenc cikkely birtokába juthasson {3. passzus}, mert nem zavarta meg az öt elem (wu hing) [pinyin: az öt elem (wu xing) rendjét, kínai: 五行] rendjét (ld. később).

A kínai filozófia (és aztán ez különösen a Lun-jüben [pinyin: a Lunyu-ben, kínai: 《論語》] válik hangsúlyossá) megkülönböztet két embertípust a sziao-zsent és a kiün-cit [pinyin: a xiao-rent és a jun-zit., kínai: 小人, 君子]. Minden ember sziao-zsennek születik, amit a Lun-jüben ’kis embernek’ fordítanak. Megfelelő tanulási folyamat során válhat az ember kiün-civé, azaz ’nemes emberré’. Tehát ezek erkölcsi értékek. Az egyetlen ember, aki kiün-ciként jön a világra, az uralkodó {18. passzus}. Amennyiben sziao-zsenné válik megvonódik tőle az égi parancs, a tien ming [pinyin: A tian ming, kínai: 天命]. A nemes ember szolgál példaképül a társadalom számára {14, 15, 16. passzus}. A helyes utat járja, tisztán és egyenesen {17. passzus}. Erre példa, hogy Vu császár [pinyin: Wu császár, a Zhou-dinasztia alapítója, 周武王], a Csou-dinasztia alapítója, aki szükségképpen kiün-ci kell, hogy legyen, megkísérelte bevezetni a halálbüntetést a borivás valamennyi közösségi formája ellen, kivéve a vallási szertartások esetét. [18] Azaz a nemes emberen ugyanaz látszódik kívül mint, ami belül van. Szándék és cselekedet összhangban van nála. Azaz harmóniában van a kozmosszal {9. passzus}. Az uralkodó mozdulatlan, azaz a helyes utat járja és mozdulatlanságában az erénnyel irányítja a világot {14. passzus}. Belőle sugárzik az égi hatalom {16. passzus}. Ez pedig elhanyagolhatatlan egy uralkodó esetében, ugyanis ő az egész világért felelős. A kínaiak úgy tartották ugyanis, hogy Kínát, a barbárok övezte területeken túl, négy tenger veszi körül. Tehát Kína számukra az egész világot jelentette. Felfogásuk szerint maga Kína is mozdulatlanságában és változatlanságában érheti el a helyes utat. A kínai gondolkodók nem láthattak magasabb célt az emberi tevékenység előtt, mint a meglévő világ szüntelen tökéletesítését. Az ókori Kínában élők sohasem láttak igazán következetes fejlődést vagy társadalmi forradalmat, így aztán számukra a múlt tökéletesítése volt a cél. [19]

Ebből adódott a múlt hagyományaihoz való ragaszkodás. A múlt szabályai szerint tenni mindent. A rítusok, szertartások meghatározott rendje és misztikája, az egész Aranykor-mítosz ezzel függ össze. A már említett 3. passzusban szereplő Jü király a követendő példa, míg Kun [pinyin: míg Gun a rossznak, kínai: 鯀] a rossznak a példája. Ebből fakad az idő mozdulatlanságának gondolata is, hiszen ha mindent jól csinál az uralkodó, akkor semmi újnak nem szabad történnie, ami a múltban már meg ne történt volna. {A 2. passzusban jelenik meg az „emberi együttélés örök törvénye” fogalom.} Ez a mozdulatlanság-felfogás miatt nem alakult ki a kínaiakban szándék- illetve következményetika.

A már említett mozdulatlanság-felfogást erősítette a mindennapi tapasztalat. Ugyanis Kínában, agrár ország lévén, a parasztok és földbirtokosok egész életüket a földeken töltötték el. Azokon a földeken, ahol apjuk nagyapjuk és egész családjuk is élt. Ráadásul a családok összetartása gazdasági szempontból is szükséges volt. Az egész ókori kínai társadalom gazdasági alapeleme a faluközösség volt. Ezeknek a faluközösségeknek az adóiból élt a nemzetségi-törzsi arisztokrácia, amely a közhivatalokat töltötte be. [20] A családközösség hangsúlyát mutatja, hogy a legrégebbi kínai szótár, az Erya [pinyin: az Erya több mint, kínai: 《爾雅》] több mint száz kifejezést sorol fel a különböző családon belüli viszonyok kifejezésére. Továbbá az öt hagyományos társadalmi kötelék közül három is a családhoz tartozik. Az összetartás erejét a tágabb értelemben vett családoknak egyrészt a rítusok adták meg, másrészt a közös, családalapító ős tisztelete. Az alapító ős a család egységének és összetartozásának szimbólumává vált. [21]

Mint ahogyan már feljebb utalás történt, Sang-ti idővel a Sang vagy Jin törzsnek is legközelebb rokonává, legendás nemzetségalapítójává vált. Így aztán, bár főistennek is tartották, idővel mindenekelőtt ősatyának tekintették. Ennek megfelelően a Csou-korban, mivel az igazságosság megtestesítőjének tekintették, nem is annyira imádkoztak, mint amennyire inkább egy meghalt patrónus-rokon segítségét és támogatását kérték tőle. [22] Ez is igazolja azt, hogy a társadalom családalapon működött. Bizonyos értelemben a társadalmat a család fogalmának kibővítéseként értelmezték, ahol az összetartást szintén a közös ős illetve maga az uralkodó adta meg {14,16. passzus}. Ez az oka annak, hogy a kialakult társadalmi rend és annak elméleti fejlődése az ókori kínai számára természetesnek tűnt, ami tovább fokozta a megváltoztathatatlanság iránti vágyódását illetve az ahhoz kapcsolódó felfogását. [23]

Kína agrár ország jellegéből fakad a közvetlen kapcsolat a természettel, ami szervesen beleivódott az ókori kínai társadalom felfogásába. Ezt igazolja az a példa, hogy a jin szó eredetileg a hegy árnyékos oldalát, míg a jang a napos oldalát jelentette. [24] A parasztok természettel való állandó kapcsolatából fakad az a gondolat, hogy az emberi boldogság forrása a természet, míg a szenvedés oka a mesterkéltség. [25] Innen származik, ahogyan arra már korábban utalás történt, a Föld kultuszának kialakulása illetve ez az oka a változatlanság eszményítésének is. Minden az ember által generált dolog változást idéz elő az organikus világmindenségben, ami megbolygatja a rendet. Ha az ember harmóniában él együtt a természettel, mint ahogyan tette ezt Jü, akkor rend fog uralkodni a világban; de ha erőszakkal, mesterségesen létrehozott eszközökkel akar úrrá lenni a környezeten, mint ahogyan tette ezt Kun a gátakkal, akkor annak a birodalom nyugalmának a megbomlása lesz a következménye.

A kozmológia kialakulásában is szerepet játszott az emberek viszonya a természettel, hiszen az évszakok körforgása törvényszerűen befolyásolta az emberek történelemszemléletét és világról alkotott felfogását {32. passzus}. A korai emberek nem választották el egymástól a természeti és emberi világot: így például emberi tulajdonságokkal felruházott istenségekkel népesítették be az égi szférákat [26] (ld. a korábban említett totemizmus és animizmus). A kínaiak hittek abban, hogy az ember erkölcsi cselekedetei hatással vannak az Égben és a Földön zajló folyamatokra. Ebben az emberiség csúcsán álló Ég Fiának jutott a legnagyobb szerep, így hát az ő helytelen viselkedése volt az oka például a rossz időjárásnak {27, 31. passzus}. Az az alapelv, miszerint a társadalmi rendet a kozmikus rendhez kell igazítani, azzal a következménnyel járt, hogy a társadalmi rendet nem lehet csak úgy megváltoztatni, mivel annak alapja a természet, amely megingathatatlan, mozdulatlan és állandó. [27]

Makro- és mikrokozmosz megegyezéséből fakad, hogy a világmindenség elemei mátrixszerűen, kapcsolatban állnak egymással. Azaz a fogalmak is kozmikus jelentőséggel bírnak. Így alakult ki a számmágia, aminek kiemelkedő jelentőségű száma az öt. Helmuth von Glasenapp gyűjtötte össze az alábbi táblázatban a különböző analógiákat:

Ezek a dolgok között igyekeztek a gondolkodók analógiákat keresni {27, 28. passzus}. Ezeken az analógiákon alapult az ókori kínai jóslás, amelynek elemeit számunkra a Ji king [pinyin: a Yijing őrizte meg., kínai: 《易經》] őrizte meg. Ennek lényege a különböző minták megfeleltetése egyes analogikus mátrixokkal. Tehát azok értelmezése nem szimbolikán alapult, hanem a maga valójában jelent meg a világmindenség egy eleme {20-25. passzus}. Az analógiáknak van azonban egy-kettő jelentősebb ötös csoportja, amit érdemes kiemelni. Ilyen például az öt kötelesség (wu tien) [pinyin: az öt kötelesség (wu dian), kínai: 五典], ami az emberek közötti kapcsolatokat szabályozza. Az öt szertartás (wu li) [pinyin: Az öt szertartás (wu li), kínai: 五禮] az istenekkel való kapcsolatot biztosította. Az öt büntetés (wu hing) [pinyin: Az öt büntetés (wu xing), kínai: 五刑] járt azoknak, akik szembeszálltak a különböző szabályokkal. Bár a büntetések kapcsán meg kell jegyezni, hogy továbbra is a fő cél a király erénye által való kormányzás volt. [28] Megfigyelhető a Hung-fanban, hogy a királynak az alattvalóival szembeni viselkedések esetében, általában mindig a mérsékletességet ajánlja {11, 12, 13. passzus}. Ez összefüggésben áll a mozdulatlanság kapcsán elmondottakkal, ugyanis a mozdulatlanság, középen maradás, mérsékletesség rokon terminusok a kínaiban. Mérsékletesnek lenni, a középen maradást jelenti. Ez különösen a későbbi keletkezésű Csung Jungban [pinyin: Zhongyong, kínai: 《中庸》] fogalmazódik meg.

A fentebbi táblázatban felsorolt analógiák megjelennek a Hung-fanban is {4. passzus}. Az öt tevékenység (wu si) [Az öt tevékenység (wu shi), kínai: 五事] kifejlesztése az öt elemhez kötődik. Ennek kifejlesztése az uralkodó célja, amihez rendelkezésére áll a kormányzás nyolc eszköze (pa cseng) [a kormányzás nyolc eszköze (ba zheng), kínai: 八政].

A Hung-fanban fogalmazódik meg először a „királyi hatalom mind politikai, mind természetfölötti szempontú elmélete”. [29] Az ismeretlen szerző igyekszik a különböző értékeket numerikus kategóriákba helyezni, valamint az embert, különösképpen a királyt a világban elhelyezni. A benne kifejtett tézisek Jü császár oltalma alá vannak helyezve, tehát a benne foglaltak szentek, jogosságukat maga Jü példája igazolja. A Hung-fan mellőzése esetén a hat szerencsétlenség (liu ki) [a hat szerencsétlenség (liu ji), kínai: 六極] az eredmény: életrövidítő balszerencse, betegség, büntetés, szegénység, gonosszá, gyengeség {34. passzus}. Azonban a Hung-fan betartása esetén az öt szerencse (wu fu) [az öt szerencse (wu fu), kínai: 五福] a jutalom: a hosszú élet, a gazdagság, az egészség, az erény szeretete és végül az életet megkoronázó vég {33. passzus}.

A Hung-fan véleményem szerint egy olyan komplex világképet hordoz magában, egy olyan névtelen írnokok által kidolgozott filozófiát, amik aztán Konfuciusz gondolkodásán is eluralkodtak és méltó helyüket elnyerve a konfuciánus filozófiában, annak államberendezkedésre emelésével, egészen a XX. századig hatottak.

Jegyzetek:

[0] A kínai fogalmak és kifejezések pinyin írásmódját és (klasszikus) kínai karakteres írásmódját Fődi Attila készítette. Köszönjük!

[1] Vasziljev 1977, 44-45.

[2] Gernet 2005, 81.

[3] Tőkei 1962, 31.

[4] Maspero 1978. 347.

[5] Tőkei 1962, 32.

[6] Lun jü VII. 1. In: Tőkei 1962, 82.

[7] Dawson 2002, 69.

[8] von Glasenapp 1977, 143.

[9] Scarpari 2000, 30.

[10] Eliade 1995, 9-11.

[11] Tőkei 1962, 32.

[12] Vasziljev 1977, 49.

[13] von Glasenapp 1977, 143.

[14] Eliade 1995, 16.

[15] Dawson 2002, 20.

[16] Maspero 1978, 348.

[17] Eliade 1995, 14.

[18] Elvin-Blunden 1995, 59.

[19] Tőkei 1974, 269.

[20] Tőkei 1974., 254-255.

[21] Fung Yu-lan 2003, 48.

[22] Vasziljev 1977, 45-47.

[23] Fung Yu-lan 2003, 49.

[24] Tőkei 1962, 33.

[25] Fung Yu-lan 2003, 47.

[26] Dawson 2002, 71.

[27] I. m. 73.

[28] Maspero 1978, 351.

[29] Maspero 1978, 349.

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)