Tao - Taoizmus - Filozófia - A Lét fogalma a Pre-taoista és a Preszókratikus filozófiában

Az itt elkövetkező filozófiai fejtegetés, módszertanilag, a filozófiai gondokodásnak azt a szemléletmódját kívánja bemutatni, amely a mai 'hivatalos' filozófiaszemlélet súlyos hiányában, teljesen eltűnt a filozófiából. Ugyanis a mai 'hivatalos' gondolkodás, önmagáról nyíltan megvallja, hogy filozófiai módszere meta-filozófikus; azaz a felmerülő új gondolatoknak, az (eklektikusan szerveződő) filozófiatörténet egyes, már elismert gondolkodói által ránkhagyományozott hasonló gondolataival szerez (ál-)tudományos hitelt. Ezáltal a filozófia nagyon találóan szólva, már nem önmaga, hanem meta-filozófia, azaz a filozófiáról szóló filozófia. Ez természetesen csak előnyére szolgálna, ha ez nem pusztán a lábjegyzetként csatolt filozófiatörténet végtelen hivatkozási listáját jelentené. Természetesen elengedhetetlenül fontos a korábbi gondolkodók ismerete; ha azonban gondolataikat ahelyett, hogy azokat elmélyítve, azokkal egyévállva saját gondolatainkká varázsoljuk, pusztán bibliográfiai jegyzéknek használjuk fel, pont a filozófia eredeti céljával ellentétesen cselekszünk. Ez a felhasználási mód még nem is meta-filozófikus, hisz a gondolkodást, mint tevékenységet teljesen kizárja; így legfeljebb historicista feltárásnak nevezhető. Éppen ezért, amikor arra törekszünk, hogy egyes elmúlt szerzők gondolatait bemutassuk, esetleg értelmezzük azokat, két féle képen cselekedhetünk:

1) Fennmaradt források alapján ismertetjük az adott szerző munkásságát, ezután mindazokat végigvesszük akik vele foglalkoztak, pontosan megadva ezek gondolatait és az idézett forrásokat, majd saját gondolatainkat csatoljuk valamelyik korábbi kommentárhoz vagy éppen szembeállítjuk vele. Ez az (ál-)meta-filozófikus feltárás, amely a mai (ál-)tudományos filológusi 'virtus' kényeskedő normatív módszere. Ez még csak meg sem adja annak a lehetőségét, hogy a bemutatásra szánt gondolkodó által vázolt problémával közvetlenül foglalkozhassunk; hanem az attól való félelemben, hogy az eredeti gondolat esetleg veszélyesen fertőző, és így azt 'megkapva' magunk is kénytelenek lennénk vele foglalkozni, filologizáló, hivatkozásijegyzék-normatívák gumikesztyujén keresztül próbál valamit csukott szemmel kitapintani. Ezáltal azt a hibát követi el, amitől Platón óvva intett minden bölcselkedőt: attól, hogy az eredeti dolgok helyett, azok másolatával foglalkozzon (ez jelen esetben a feltárandó probléma első, eredeti vázolójának értelmezése - a probléma helyett, magával a szerzővel, illetve munkásságával való foglalkozás), sőt a másolatok másolatával (ez jelen esetben az eredeti probléma elsőértelmezésének további értelmezése - az eredeti szerzőt kommentáló más szerzők műveinek elemzése).

2) Az adott szerző ismertetésén és értelmezésén keresztül megértjük az eredeti kérdésfelvetést, ezután azt, hogy a szerző hogyan jutott el a probléma felvetéséig és mi volt célja vele, majd így belehelyezkedve az eredeti problémafelvetésbe, magunk is értelmezni próbáljuk a vázolt kérdést. Az ilyen módon feltérképezett és sajáttá vált kérdésfelvetésre keresett válaszhoz lehet segítség az eredeti szerző értelmezése és a többi kommentár. Természetesen csak úgy, ha fentebb vázolt módon megvizsgáljuk az ő értelmezésüket is. Az ilyen megközelítés nemcsak azzal teszi élőbbé a filozófiai módszert, hogy 'közvetlenül a dolgokkal' foglalkozik, hanem azáltal is, hogy a problémát sajáttá és bensővé teszi, így az azt feltáró, sokkal alaposabb és elmélyültebb feltárásnak veti alá, mivel lényeginek és eredendően fontosnak tartja.

Ez az elemzés a második módszert alkalmazza; nemcsak a fentebb felsorolt érvek miatt, hanem azért is, mert a választott téma az első eszközeivel nem elérhető. Ugyanis a tárgyalásra kerülő két eszmerendszert, megélt szinten még nem találkoztatták, és így az ilyen találkozásnak nincs hivatkozási rendszere, csak megélt tapasztalata. Az elemzés bevezetőjeként azonban röviden ismertetjük, a találkozásra kerülő két 'eszmerendszer' történetiségét, az elsőként ismertetett módszer alapján, egyrészt, hogy tisztázzuk ezek történelmi körülményeit és forrásanyagát, másrészt, hogy a módszer bemutatásával azt is megmutassuk, hogy ezúton a két gondolati rendszer ugyan feltárható, de nem megérthető.

Az itt elemzésre kerülőkét gondolkodásmód, a preszókratika [1] és a pre-taoizmus [2] sajátos jellemzője, hogy egyiket sem határolja még le semmilyen történeti hagyomány, mivel előttük, a kialakulásuk területén nem létezett letelepedett, írásos kultúrájú népcsoport.Így mindkettő abban a privilégizált helyzetben van, hogy saját területén, maga a hagyomány.

Ez azt a kivételes helyzetet kínálja nekünk, hogy rajtuk keresztül, az emberi gondolkodás kezdetét tárjuk fel. Természetesen élnünk kell azzal a kitétellel, amit a preszókratika kapcsán Hegel [3] hagy ránk, és óvakodnunk kell attól, hogy nehogy kevélykedésbe essünk. Ugyanis ezeket a gondolkodásmódokat főleg későbbi források alapján tudjuk rekonstruálni, így azok válogató szemléletmódján keresztül kapunk képet róluk. Mégis érdemes ezekkel a 'homályos' múltba vesző gondolkodásmódokkal vesződni, mert az emberi gondolkodásnak egy olyan állapotát tükrözik, ami a későbbi embertől megfosztatott. Ez pedig az egység fogalma, amit ez az 'archaikus ember' [4] a maga számára fogalmazott meg. Ez ritka alkalom, hisz a későbbiekben mind keleten és nyugaton erről az egységes állapotról, mint elveszítettről beszélnek.

Ennek a dolgozatnak az a célja, hogy a két gondolati rendszer találkoztatásával, azok végső kérdéseit tegye fel egymásnak. Ugyanis az ilyen egy-séget élők számára ténylegesen csak a végső kérdések léteztek, máskülönben minden kérdés végső kérdésként lett felvetve általuk, hisz mindúttalan az egy-ségre vonatkoztatódott. Persze nem kell, hogy azt gondoljuk, koruk minden embere hasonló kiválóságokkal rendelkezett és így a végső kérdések kiváló ismerője volt. Ezért én a kevesekkel, azokkal foglalkozom, akik felismerték magukban a rendet. De, az Előszóban lefektetett második módszer alapján, nem a megjelenített gondolkodókkal, vagy kizárólag azok értelmezéseivel kívánok foglalkozni, hanem az általuk megjelenített filozófiai problémák 'megkapásával' magam is részt-veszek bennük. Ezen a módon élően jelenik meg a letunt kor gondolkodásmódja. A találkozás két 'főhőse', aki egyben megtestesíti az általa képviselt hagyományt, jelen esetben: Parmenidész és Wang Pi.

Parmenidész a dél-itáliai Eleában született, a hagyomány szerint Kr.e 515-ben. Xenophanész tanítványának, illetve követőjének mondják. Hetvenöt évet élt; ezalatt írta meg főművét, A természetről (Peri phüszeósz) címmel, amit a legenda szerint egy Apollón templom oltárára helyezett. Sajnos ez a műve töredékekben maradt ránk, azonban nagy és összefüggő részei maradtak fenn későbbi gondolkodók írásaiban. A cím pusztán az akkor kialakulóban lévő 'filozófiai' hagyomány iránti tisztelet kifejezése képen ez, valójában a lét metafizikai alaptermészetéről van benne szó. Művében elsőként, olyan metafizikai érvelési rendszert alkotott meg, ami még Hegelt is meghatotta [7]. Azonban ezek pusztán szűk-ség szerűfilozófiai kategóriák, amiket a későbbi filozófiatörténet húzott munkájára. Alapgondolatait a lét és nemlét közötti ontológiai vizsgálódás határozza meg, amely végeredményeként, a lét ontológiai elsőbbségéhez jut el: "Nos én elmondom /.../ melyek a kutatásnak azok az egyedüli útjai, amelyek elgondolhatók. Az egyik, hogy: létezik és hogy nincs nemlétezés. Ez a bizonyosság ösvénye (mert az Igazságot követi). A másik, hogy: nem létezik és kell lennie nemlétezésnek. Azt mondom neked, ez az ösvény teljességgel kutathatatlan, mert meg nem ismerheted a nemlétezőt (mivel nem lehetséges) és ki sem mondhatod ." [8] A létre irányuló kérdés mellett, a változás mibenlétével, és a változás alávetettségével foglalkozik. Az erre irányuló fejtegetése összegzéseként eljut oda, hogy a változások csak a felszínen történnek, és, hogy maga a lét változatlan: "Egyedül mozdulatlan az, aminek mint egésznek neve: lét" [9] Gondolkodásmódjával kiemelkedő képviselője az 'archaikus ember' egy-ség szemléletének.

Wang Pi ugyan Parmenidészhez képest 730 évvel később született (Kr.u. 226), azonban gondolkodásmódjában tökéletesen összegzi azőt megelőző ötszáz év létszemléletét. Összesen huszonhárom évet élt, azonban ezalatt megalkotta a 'taoista' filozófia ontologiai alapszemléletét. Maga nem tartozott a 'taoista iskolá' (Tao Chia)-hoz, bár az iskola a Tao te Ching,Csuang-ce, Lieh-cu és Huai Nan-cu írásai mellett, az őáltal létrehozott Hsuan Hsueh filozófiai irányzat tételeit is magáénak vallotta. A Későbbi Han dinasztiában (Kr.u. 23-220) lérejövő, Chang Tao Ling (Kr.u.34-156) által alapított szecsuáni 'Öt Halom Rízs' szektából megalapuló Tao Chiao szekta, ami a mai vallásos taoizmus alapköve, Wang Pi filozófiai irányzatát 'Sötét Tanítás'-nak nevezte. Ennek a tanításnak a lényege, Parmenidészéhez hasonlóképpen a lét és nemlét ontológiai vizsgálódásán alapszik. Azonban ő, fejtegetései végén, Parmenidésszel ellentétben oda jut el, hogy a nemlét (wu) képezi minden dolgok alapját. Ezt a wu-t azonosítja a Tao te Ching tao-jával, és az I Ching t'ai chi-jével. Úgy véli, hogy a nemlét a forrása és 'szubsztanciája' (t'i) a tapasztalható valóságnak, de működése (yung) csak a létezésen (yu) keresztül történhet. Bár maga közelebb áll a taoista gondolkodásmódhoz, mint a konfuciánushoz, mégis jobban tisztelte Konfuciuszt mint Lao-ce-t, mert Kung-ce elégedett volt a 'létező' vizsgálatával és nem próbálta meg a 'nemlét'-ről való beszélésen keresztül a lehetetlent. Ugyanúgy mint Parmenidész, a lét ontológiája mellett, a változással foglalkozik, és a változások alárendelt emberi élet mibenlétével. Ontológiai fejtegetései a Tao te Ching-hez írt kommentárjában, a változásról írt fejtegetéseit az I Ching-hez írt kommentárjában vannak kifejtve.

Az elemzésben átélt gondolatrendszerek és személyek ténylegesen, a történeti síkon sohasem találkoztak. Így a színtér, ahol ezeket összetalálkoztatjuk mentes kell, hogy legyen mindenféle határoltságtól. Mivel az általunk eddig egyedül elérhető ilyen színtér az emberi tudat, itt fog végbemenni a találkozás. Az ilyen találkozásoknak azonban csak lejegyzői vannak, így én sem tehettem mást, mint pusztán lejegyeztem azt, ami ezen a színtéren lejátszódott.

Történt egyszer, hogy Parmenidész a tengerparton sétálva, furcsa alakot pillantott meg vele szemben, aki barátságosan mosolyogva megszólította őt:

WANG PI: Üdvözlet néked erényes férfiú, görögök legkíválóbbja. A nevem Wang Pi; messziről utaztam hozzád, hogy az Ég akaratát (T'ien Ming) [11] beteljesítve megosszam véled a dolgok rendjének ismeretét. Cserébe pusztán arra kérlek, hogy felmerülő gondolataidat oszd meg vélem.

PARMENIDÉSZ: Üdvözlet neked Wang Pi; bizonyára nagyon távoli vidékről érkezel, hisz bőröd színe is más, mint az enyém.Örömmel veszem látogatásodat, s megpróbálok szolgálatodra lenni, amennyire ez tőlem és a bennem lakozó értelmemtől (logosz) [12] telik. Azt mondod, az Ég akaratát kívánod beteljesíteni; mit értesz ezalatt? Talán úgy gondolod, hogy az Ég valamiféle akarattal rendelkezik, vagy talán esetleg hozzánk hasonlatos lenne? Vagy úgy véled, hogy az égben lakozó isten akaratát teljesítenéd be rajtam? Semmiképpen nem szabad ekképp gondolnod, bár talán idegenséged miatt nem ismered a neves Xenophanész nézeteit, ki ésszerűen bebizonyította az ilyenfajta nézetekről, hogy képtelenségek, mikor ekképpen szólott: "Lám csak, a négernek fekete s laposorrú az isten, s közben a thrákoknál íme kékszemű, rőt valamennyi. Ám ha a lónak, ökörnek, oroszlánnak keze volna, s festeni tudna kezük, s vele azt tennék, mit az ember: akkor a ló is lóra, ökör meg ökörre mintázná meg az isteneket, testük meg olyannak alkotná, mint amilyen formát épp önmaga hordoz." Az isten azonban "Egy s ugyanott maradő- meg nem mozdulva örökkön, s össze se fér vele az, hogy majd ide, majd oda menjen.".[13] Ezért kérlek fejtsd ki nekem, mit értesz az Ég akarata alatt, "Logosszal ítélve a sokat vitatott érvet amelyet mondottam" [14].

WANG PI: Ezt rögvest megteszem, miután te elmondod mit értesz 'logosszal ítélve' alatt, hisz az én távoli hazámban ez a fogalom nem ismeretes.

PARMENIDÉSZ: A logosz az emberi tudatban meghúzódó rend, amely értelmet ad a világnak. Minden ember sajátja, csak a sokaság képtelen értelmetlenségében felfogni, s belátni azt, hogy minden eszerint a logosz szerint lesz. Ez, közös java mindenkinek. "Ezért ahhoz kell igazodni, ami közös. De bár a logosz közös, úgy él sok ember, mintha külön gondolkodása volna." [15] Ezért mikor azt mondom, eszerint ítélve cselekedj, nem mondok mást, mint hogy a bennedrejlő értelem szavára hallgass, "és ne kényszerítsen a sokszor tapasztalt szokás erre az útra, hogy nemlátó szemet, csengő fület használj és nyelvet". [16]

WANG PI: Jól értem mit mondsz Parmenidész, hisz ez a fogalom nálunk is létezik, s úgy hívják tao. Legkiemelkedőbb tanítója ekképp szólt róla: "A hatalmas tao szerteárad, jelen van jobbra-balra. Minden általa létezik, soha meg nem torpanva. Muködik, de rejtve, hírt nem akarva." [17] Ez a világ lényege, ez van kívül és belül. A bölcs ember ehhez igazodik, hogy maga is egy-lényegűvé váljon vele. Mikor azt állítottam, hogy nem kívánok mást mint az Ég akaratát beteljesíteni rajtad, nem kívántam mást, mint ezt az értelmet követni. Ugyanis hagyományunkban változtak a végső igazságról alkotott képek. Kezdetben mint, ahogy te is mondod az emberek saját képükre, magukhoz hasonlóként képzelték el; úgy mint hatalmas királyt és Sang ti-nak nevezték. Őt mint legfőbb urat képzelték el, ki általánosan elfogadott nézet szerint az ég mozdulatlan pontján, a sarkcsillagon levő bíborpalotában lakik, és akinek a tekintete előtt a világtörténelem színjátéka lezajlik [18]. Ez az elképzelés nem élt sokáig az emberek között és hamar átváltozott egy személyiséget nélkülöző legfelsőbb hatalommá, amit Ég-nek, T'ien-nek neveztek. Ez már nem rendelkezik emberhez hasonlatos vonásokkal, azt mondják róla, hogy 'nesztelenül és nyomtalanul hat'. Mikor azt mondom, hogy az Ég akarata, akkor Meng-ce tanítására gondolok, aki ennek a személytelen 'istenségnek' a rendezőerejét érti alatta. Ez azonban nem más mint maga az egyetemes törvény, amit én tao-nak, azaz útnak nevezek. Ez végképp magamögött hagy minden emberhez hasonlatos vonást ahogy azt róla mondani szokás: "Az út rejtett és neve nincsen. Egyedül az út vezet és célba fut." [19] Ennek fényében kívánom néked a dolgok rendjét kifejteni.

PARMENIDÉSZ: Csak ámulni tudok, kifejtésed pontosságán, s amit te tao-nak nevezel minden bizonnyal valóban a logosz, hisz arról szól egy érdemben (tímé) utánam nem elmaradó férfiú, hogy a logosz tükrében "az, ami ellenkezik, önmagával mégis összhangban van". [20] Azonban mondd Wang Pi, ez a tao változásban van-e, vagy örökkön nyugszik, mert az idézett férfiú úgy véli, hogy minden változásban van (panta rhei), így maga a logosz is. Bár ennek maga látszik ellentmondani, mikor azt állítja, hogy "Nem tőlem hanem a logosztól bölcs dolog elismerni, hogy minden egy." Az egy azonban nem változik, hisz nincs mi változzon benne. Kérlek áruld el, hogy vizsgálódásodban te hova jutottál?

WANG PI: "Az út szülte az egyet, az a kettőt, a kettő a hármat, a három valamennyi létezőt, mind tartalmazza a hímet (yang) és a nőt (yin), s a láthatatlan lehelet egybeolvasztja ezeket." [21] Mondja a tao-ról Lao-ce, a régi idők legbölcsebbje. Ennek értelmében a világot a sokaság és a változás határozza meg. Azonban "Az ég és a föld határozzák meg színteret, s azon belül mennek végbe a változások." [22] "A változások megvilágítják a múltat és tisztázzák a jövőt. Fellebbentik a fátylat a rejtettről és megbontják a homályt. Találó nevekkel különböztetik meg a dolgokat. Amennyiben aztán ehhez még helytálló szavak és határozott ítéletek is kapcsolódnak, úgy minden tökéletes." [23] "Amennyiben az ember ezen keresztül hasonlóvá válik az éghez és a földhöz, nem fog azokkal ellentétbe kerülni. Bölcsessége valamennyi dolgot felöleli, s a Tao az egész világot elrendezi. Ezért nem követ el többé semmi hibát. Mindenütt hat, de sehol nem hagyja magát elsodródni." [24] Tehát a változás nem érinti a tao-t, de a tao érinti a változást. Maga megnyilvánulása a változó világ, ami azonban nem jelenti, hogy maga is változna. Tehát pontosan úgy van ahogy legelőször mondtad, 'össze se fér vele, hogy majd ide, majd oda menjen'. Aki felismerte, hogy a világ változik, nem pedig a tao, az magát is változatlannak tapasztalja majd, s csak a formák változását szemléli.

PARMENIDÉSZ: Tökéletesen feleltél megint Wang Pi, azonban mond meg nekem, hogy a világ összességében változó, vagy csak a bennelevő részek változnak?

WANG PI: "Mielőtt az ég és a föld alakot öltött volna, a világ eredeti egy-szerűségben rejlett. A mindenség zavartalan volt és felfoghatatlan. Magában létezett végtelen egységben. Végtelen egységben semmi korlátai nem voltak. A nevét nem tudom, de elnevezem Taonak." [25] Ez, amit én tao-nak nevezek maga a világ. Így a világ "az ős-űrből keletkezett, az ég és a föld előtt született: mily békés, mily üres!" [26] Ez azonban egysége miatt nem változik, csak állandóan megújuló megnyilvánulása. Azaz a világ összességében nem változik, csak a benne lévő dolgok.

PARMENIDÉSZ: A világ természetét helyesen írtad le, magam is hasonlóképen képzelem, nemes kortársammal egyetértve: "Ezt a kozmoszt itt, amely ugyanaz mindenkinek, sem isten, sem ember nem alkotta senki, hanem volt mindig és van és lesz örökké élő tűz, amely fellobban mértékre és kialszik mértékre." [27] Természetesen nem maga a kozmosz az, ami fellobban és kialszik, hanem a bennelévő dolgok. Hisz maga, aminek mint egésznek neve lét, az mozdulatlan. Azonban nem értem mit értesz az alatt, mikor azt mondod, hogy a világ üres. Hisz magad is megvallottad, hogy az ég és a föld közötti világ dolgait a változás helyesen elkülöníti, ez pedig azt jelenti, hogy vannak elkülönítésre szoruló dolgok. Ennek értelmében mit értesz az alatt, hogy a világ üres?

WANG PI: A világ egyetemes kezdetén, mint azt az előbb kifejtettem csak a megbonthatatlan egy-ség létezett, önmagában és zavartalanul. Nem voltak egymástól elkülönített dolgok, hisz csak a megbontatlan lét volt egyedül. Ez azt jelenti, hogy nem voltak a létben, létezők. Azaz az egyedüli szubsztanciális 'létező' (t'i) maga a lét volt, ami azonban meg-nem-nyílvánuló. Ez a meg-nem-nyílvánulás, a létezés szemszögéből 'nemlét' (wu). Ez a nemlét, nevezzük ezután wu-nak, természetesen nincs létezőkkel telítve, így üres. Ezt az állapotot nevezzük a kezdet kezdetének, a teljes ürességnek, más néven wu chi-nek. Aminek szimbóluma, hogy a teljességet magábanfoglalja, az üres kör: m . Erről beszéltem az előbb mikor azt mondtam, hogy 'a tao szülte az egyet'. S mikor így folytattam, hogy 'az egy szülte a kettőt', akkor azt értettem alatta, hogy ebből a nemlétből, ami látjuk maga a világ kezdete, azaz a tao, jön létre a létező , ami betölti a létet. Ez az ami kezdetben kettő, tehát az egy-séggel szemben a sok; ez maga a manifesztálódott létezés (yu), az amit a wu chi-vel szemben t'ai chi-nek neveznek, és a megosztott körrel szimbolizálnak: [ . Mikor azt mondtam, hogy a kettő megszülte a hármat, s az a többi létezőt, akkor csak arról beszéltem, hogy a kettéosztott lét, már létezés, az pedig végtelen. De ez a végtelensége nem egységében adatik meg. Ha a világ dolgait azonban igaz természetükben vizsgáljuk, felismerhetjük, hogy a dolgok önmagukban mind az eredeti állapot, azaz a nemlét formaváltozásai, és azokat lebontva (mármint a formákat) eljutunk ahhoz, hogy minden ez az egy. Ezért mondja Lao-ce, hogy "Az ég alatt minden a létből fakad, s a lét a nemlétből fakad." [28]

PARMENIDÉSZ: Ugyan azt értem, hogy mit értesz wu chi alatt és t'ai chi alatt, hisz ezeket az elkülönítéseket, egyes titkos tanokban nálunk is lefektették és elnevezték: az, ami a kezdetben lévőüresség, mely a létezőktől mentes azonban maga létezik, kérómá-nak neveztetik, a létezőkkel telített létezés pedig plérómá-nak. Azonban te sem gondolhatod, hogy az, ami a létezőktől mentes maga létező legyen, sokkal inkább valamilyen más természetűdolog. "Mert sohasem fogod kikényszeríteni azt, hogy a nemlétezők létezzenek, hanem a kutatásnak ettől az útjától tartsd távol az ismeretet." [29] Így hát csak a létezés az ami 'létezik' a nemlét-ről pedig egyáltalában nem tudunk mit mondani, hacsak azt nem, hogy más természetűdolog; mint ahogy te is azt ürességnek nevezted. A létező azonban "soha nem volt, nem lesz, mivel most teljességgel van, egy, folytonos. Mert miféle kezdetét tudnád kinyomozni, hogyan és honnan növekedett volna? Nem fogom megengedni, hogy a nemlétezőből mondd vagy gondold keletkezését, mert nem gondolható el és nem mondható, hogy nem létezik. És miféle szükség serkentette volna, hogy a nemlétezőből, előbb vagy később kezdődve, növekedjék? Így hát vagy teljesen kell léteznie vagy sehogy." [30] A nemlétnek ezáltal nem lehetnek formaváltozásai a létezők, mivel a formák is létezők. Ezáltal úgy vélem, hogy a kéroma, vagy wu chi önmagában nem lehet a kezdet. Azonban ha te másképp gondolod fejtsd ki azt, és ne késlekedj!

WANG PI: Való igazat szólsz mikor azt állítod, hogy a nemlét nem lehet szülője a létnek, és hogy a nemlét mint olyan, nem létező. Én azáltal mondtam mindezt, hogy a kezdeti állapotban a dolgok szétválasztatlanul léteztek, nem volt létező (yu) és nemlétező (wu) csak maga volt a tao, a felosztatlan egység. Ebben az állapotban nincsenek létezők, így maga ez az állapot a lét. Ez meg-nem-nyilvánuló, mivel rajta kívül semmi sincs aminek megnyilvánulna. Olyan mint a sugárzó nap, amely azonban nem tudja, hogy sugárzik, mivel rajta kívül nincs semmi ami visszaverné sugarait. Ez az állapot tehát egészen más természetűmint a létezőkkel átitatott létezés. Nincs benne semmi, csak önmaga. Épp ezért megnevezhetetlen. A létezők pedig nem belőle keletkeznek, hanem neki más megnyilvánulásai. De nem úgy, hogy kiáramlanak belőle, és az ezáltal sokká válik, hanem úgy, hogy a nemlét, működésének (yung) létmódja szerint maga a létezők sokasága. Azaz a wu chi és a t'ai chi egyidejűleg létező dolog; ugyanannak a megnevezhetetlen egy-ségnek a különböző létmódjai. A változás, az egymásba alakulás nem időben jön létre, hanem egyidejuleg van. Ezért teljes a t'ai chi is, és ezért egy a lét és a nemlét.

PARMENIDÉSZ: Értelek, és dicsérem éles látásodat, hogy ezt így megértetted. A dolgok létmódja eszerint maga a lét, és a nemléthez nem juthatunk el soha hisz "ugyanaz a gondolkodás és ami végett a gondolat van, mert a létező nélkül, amelyben kifejeződött, nem találod a gondolatot; mert nincs és nem lesz semmi a létezőn kívül, mivel azt Moira megkötözte, hogy egész és mozdulatlan legyen. Így puszta nevek azok, amelyeket a halandók alkottak maguknak, igaznak vélve ezeket: a keletkezés és pusztulás, a létezés és nemlétezés." [31] A nemlétről ezáltal külön gondolkodnunk hát nem lehet, hisz beláttuk közösen, hogy gondolkodni csak a létben tudunk; s hiábavalóság is lenne, mivel a létnek egyazon létmódja a nemlét, melyet a logosszal élő bölcs magában egyesít.

WANG PI: Ezért mondják, hogy "Az út örök és tétlen, mégis mindent végbevisz észrevétlen" [32] . Mert egyszerre lét és nemlét. Így hát Parmenidész megtanítottam neked a dolgok rendjét, s te azt megtanítottad nekem.

PARMENIDÉSZ: Köszönöm neked fejtegetéseid, és a logosz által megvilágosult értelmet, amelyet te tao-nak nevezel...

Jegyzetek:

[1] Ez a meghatározás Friedrich Nietzsche-től származik, aki a Szókratész előtti gondolkodókat illette ezzel a gyűjtőfogalommal. Ennek az alpját az képezi, hogy feltételez egy egységes gondolati törekvést az adott gondolkodók filozófiájában, amit a késöbbi filozófia történet a 'racionális mitoszmagyarázat' fogalmában egyesít.

[2] Ez a fogalom az előző mintájára készült műszó. Alapját az szolgálja, hogy a Helmuth von Glasenaph által meghatáozott 'kínai univerzizmus' korai korszakában, azaz még a Tao Chiao taoista 'szekta' megalakulása előtt létezett egy Tao Chia elnevezésű 'taoista' iskola, melynek alap arculatát a Hsuan Hsueh, későbbi elnevezésében 'Sötét Tanítás', nevu filozófiai rendszer képezte. Ez a korai taoizmus még tisztán élte az egy-séget és így kezelte a világot, szemben a későbbi iskola jin-jang kozmológiájával. Ezért én a taoizmusnak ezt az eredeti,ősi formáját pre-taoizmusnak nevezem, mivel ez még a tao-tól sem függ.

[3] "Csak egy féltucat idézetünk van az egész ó-ioniai filozófiáról; ez pedig könnyűstúdium. A tudákosság ugyan a régiekkel kevélykedik legjobban; de amiről az ember a legkevesebbet tud abban lehet a legtudósabb." (Előadások a filozófia történetéről 145.oldal)

[4] Az 'archaikus ember' Hamvas Béla: Scientia Sacrá-jából való, ahol ő az egy-séget élő emberre használja.

[5] Parmenidész 5.számú töredéke.

[6] Az idézet Suo Koa az I Ching-hez írott kommentárjának, 'A Jelek Megbeszélése' címűkönyvének I/1-ből való. (Kelet Szent Könyvei sorozat - Ji King, Richard Wilhelm változat, II. könyv 16.oldal; Orient Press 1992, Budapest)

[7] Láttuk a bevezető első passzusában, hogy Hegel elég lesajnálóan nyilatkozik a preszókratikáról, azonban Parmenidész metafizikai módszerét még ő is elismeri. Lásd Bertrand Russel: A Nyugati Filozófia Története - 5. fejezet, Parmenidész 61.oldal (Göncöl Kiadó 1994, Budapest)

[8] Parmenidész 2. számú töredék. Görög Gondolkodók 1 kötet 84.oldal - Steiger Kornél ford. (Kossuth Könyvkiadó 1992, Budapest)

[9] Uo. 92.oldal.

[10] Az értekezés formája dialógus. Ez nem csak élőbbé teszi magát a filozófiai eszmecserét, hanem azt a tendenciát is erősíti, hogy a filozófiai problémák újra 'élő' beszéd formájában kerüljenek kifejtésre. Lásd Gausz András: Nietzsche és Kant in EXISTENTIA MELETAI SOFIAS vol. I/ 1991/Fasc. 1-2, 207.oldal. (Pro Philosophia Szegediensi - Kner nyomda 1991, Szeged)

[11] Az 'Ég akarata' Meng-ce (Menciusz) által bevezetett fogalom, aminek értelmében, a nemes ember (csün-ce), öszhangba hozza magát a világ rendjével és ezáltal fellelve 'elveszett tudatát' csen zsen-né, beteljesült emberré válik.

[12] Parmenidész logosz fogalama, az emberben lakozó 'isteni' értelmet jelentette, arra törekedett, hogy mindent ennek a tükrében vizsgáljon. Számára a világ, alaptermészetét ez adja, ez járja át. Magával a fogalommal kortársa a ioniai Hérakleitosz foglalkozott részletesebben. Lásd Hérakleitosz töredékek 1-2.

[13] Xenophanész 17,16. & 28. számú töredék. Görög gondolkodók 1 - 77-79.oldal.

[14] Parmenidész 7. számú töredék. Uo. 86. oldal.

[15] Hérakleitosz 1.számú töredék. Uo. 31. oldal.

[16] Parmenidész 7. számú töredék. Uo. 86.oldal.

[17] Lao-ce: Tao te Ching 34. vers -Weöres Sándor fordítása. (Magyar Helikon 1980, Békéscsaba)

[18] Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás - Kínai Univerzizmus I.fejezet 148. oldal. (Gondolat 1993, Bp.)

[19] Lásd 17. jegyzet - 41. vers.

[20] Hérakleitosz 24. töredék.

[21] Lásd 17. jegyzet - 42.vers.

[22] Ta Csuan: A Nagy Értekezés (az I Ching-ről) I. Rész, VII.fejezet /2. Lásd 6.jegyzet - II. könyv 60.oldal.

[23] Uo. II. Rész, VI.fejezet /3. - 102.oldal.

[24] Uo. I. Rész, IV. fejezet /3. - 50-51.oldal.

[25] Lao-ce: Tao te Ching - Stojits Iván fordítása /25.vers. (Farkas Lőrinc Imre kiadó 1993, Budapest)

[26] Lásd 17. jegyzet - 25.vers.

[27] Hérakleitosz 29. töredéke. Görög gondolkodók 1. - 33.oldal.

[28] Lásd 17. jegyzet - 40.vers.

[29] Parmenidész 7.számú töredék. Görög gondolkodók 1. - 86.oldal.

[30] Parmenidész 8. számú töredék. Uo. - 86. oldal. Itt röviden kommentálni kell Parmenidész nézetét, miszerint az általa felvetett probléma abban leledzik, hogy (a heideggeri ontológia fogalmaival élve, mivel ezek teljesen feltérképezik a lét különböző szintjeit) a nemlét kategóriájáról nincs ontikus fogalmunk, hisz minden ismeretünkben eleve bennevan az adott dolog létéről készenkapott bizonyosság. Pusztán már nyelvünk is magába rejti ezt, az előfeltételezést, azzal, hogy a dolgokról tett állításba bele csempészi ezt az 'általános létmegértést'. Pl: a ház zöld (-ként van) - Das Haus ist grün, kijelentés magában foglalja a létezés természetes megértését. Ezért a nemlétről képtelenek vagyunk fogalmat alkotni, mert ha azt állítjuk, hogy ez a nemlét, akkor nyelvileg máris a létezők kategóriájába tettük. (Kivételes helyzetben van a magyar nyelv, mely egyedülállóan meg tudja ezt nyelvileg is fogalmazi azzal, hogy kettős tagadással fejezi ki a nemlétezést: semmi sincs.) Tehát ahhoz, hogy a nemlétről bármit mondhassunk ki kell lépni a létezés világából, amit azonban nem tudunk megtenni, mert ahogy azt Parmenidész megfogalmazza a létezés 'teljességgel van'. Ezért mondja, hogy a létezésről 'nem gondolható el és nem mondható, hogy nem létezik'. Hogy a nemlét ténylegesen vizsgálható legyen ahhoz előbb a létnek kéne megszűnnie ez azonban logikai ellentmondás.

[31] Parmenidész 8. számú töredék. Görög gondolkodók 1. - 88.oldal.

[32] Lásd 17. jegyzet - 37.vers.

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)