„Ó, tanítványok! A forma üres. Az üresség forma. Nincs se szem, se fül, se orr, se nyelv, se test, se szellem. Nincs se szín, se hang, se szag, se íz, se tapintás; Nincs semmilyen létező tárgy. Nincs öregkor, és nincs halál. És vége sincs az öregkornak és a halálnak. Nincs szenvedés, és nincs se oka, se vége a szenvedésnek. Nincs ösvény, se bölcsesség. Nincs mit elérni. Így a megvilágosodottak nem törekednek semminek az elérésére. Szellemük szabad. Tökéletesen megértik a jelenségeket, és így félniük sem kell semmitől. Az ellobbanás túl van a tévelygő gondolatokon.” [1]
Más vallásokhoz hasonlóan a buddhizmus is számos alakot ölt a különböző emberi kultúrákban felbukkanó, különböző megjelenési formáiban. Teljesen más például a tibeti tantra vagy a koreai zen, és teljesen más a Srí Lanka-i théraváda vagy a nepáli vadzsrajána, mégis mindegyik „buddhista”.
Ennek megfelelően a buddhista vallási képzetek és az ezekhez kapcsolódó buddhista filozófiai tanítások igen kiterjedtek és végtelenül szerteágazóak. A „buddhizmus” számtalan érdekfeszítő tanítást ölel fel az ontológiai fejtegetésektől az ismeretelméleti vizsgálódásokon át a metafizikai és transzcendens kérdések boncolgatásáig. Szinte végtelennek tűnik a buddhista tanítások sokasága.
Ezért hát nem is olyan egyértelmű meghatározni, hogy mi is a „buddhista létszemlélet” lényege, hiszen inkább egyfajta morális életvitel és egy közös cél tömöríti egy közösségbe a „buddhistákat”, mintsem az, hogy mit tekintenek valóságnak, és miben is hisznek valójában.
A közös buddhista eszmeiség leginkább a „menedékvétel”, amely a „három drágaság” elfogadását jelenti: a megvilágosodásra való törekvést (a Buddha), a buddhista tanítások tanulmányozását (a Dharma) és a buddhista közösségben való részvételt (a Szangha). Egyszerűen szólva elfogadni azt, hogy a törekvő ember a buddhista közösség segítségével megismerheti azokat a bölcs tanításokat és praktikus módszereket, melyek által megszabadulhat a szenvedéstől, és elérheti a „megvilágosodást”.
Ebben van kiemelt szerepe a Tan Kapuja Buddhista Főiskolának is Magyarországon: működésével segíti a különböző buddhista közösségek fejlődését, és meghatározó módon hozzájárul a buddhista tanítások megismertetéséhez a szélesebb rétegekkel, mi több, tevékenységével hozzásegíti a buddhista törekvőket a felébredéshez.
„Végeredményben Huang-po buddhizmusa nem is nagy ügy!” – jelentette ki Lin-csi, amikor egy csapásra megvilágosult. [2] És valóban, a „felébredés” vagy „megvilágosodás” nem is olyan misztikus vagy nehezen elérhető, mint azt a legtöbb ember gondolja, és egy kis kitartással és megfelelő gyakorlással viszonylag könnyen tetten érhető és megvalósítható.
Hogy hogyan? – Ennek a megértését segítheti a „tiszta tudat” tanítása: ez az egyik központi buddhista fogalom, amely egyben a megvilágosodás elérésének módszertanára is könnyen rávilágít.
Hiszen nem másról van szó, mint arról a lépten-nyomon megélt létezési élményről, hogy folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy egy őrült világban élünk, ahol rajtunk kívül „mindenki elmebeteg” – a szenvedő lények valamilyen téveszmétől vezérelve összevissza kavarognak a létforgatagban. Elég csak körülnézni, és minduntalan azt látjuk, hogy az emberek többsége azon vetélkedik egymással, hogy „kinek van igaza”, és állandóan azon folyik a versengés, hogy melyik zavaros ideológia kerekedjen a másik fölé. – Ezt a létállapotot nevezi a buddhizmus szanszárának.
Pedig létezik egy olyan létmegélés, amely mentes a téves gondolatoktól, és ennek folyományaként létezik egy olyan valóság is, amelyben káosz és zűrzavar helyett rend és harmónia uralkodik. – Ezt a létállapotot nevezi a buddhizmus nirvánának.
A két létállapot közötti különbség pedig nem más, mint a beszennyezett tudat által megélt szenvedésteli téveszme, illúzió–világ szembeállítva a tiszta tudat által megélt érzelemmentes valósággal, amely pontosan olyan, amilyen: Az, ami (tat tvam aszi तत् त्वम् असि).
Az egyetlen különbség az általánosan tapasztalt jelenség és a megvilágosodás szempontjából tapasztalt jelenség közt az, hogy a tudat tiszta vagy sem. [3] Az emberi tudat alapállapotában tiszta, makulátlan és teljes. Ezt a tiszta tudatot hívja a buddhista filozófia csittának. [4] A tiszta tudat megtapasztalása pedig nem más, mint a valóság (szatja) megismerése – egyfajta hirtelen „megvilágosodás”. [5]
A világ természete önmaga érintetlen valóságában leginkább „mentes” vagy „üres”, minden ráakasztott címkétől, fogalomtól. Csak az emberi szavak, fogalmak és gondolatok mindent felölelő hálója ejti rabul tiszta tudatunk természetét. És mikor hirtelen elengedjük az értelem és a fogalmi megismerés kényszerét, akkor hasít belénk villámként a szavakon túli valóságélmény világossága. Ez a zen lényege, a szatori. [6]
És valóban, a szatori pillanatában van egy mágikus pillanat, amikor tényleg olyan érzése van az embernek, mintha hirtelen álomból ébredne fel, és újra rácsodálkozna a világ valóságára – míg egyetlen gondolata csupán az, hogy: AHA!
És hogy mi a tiszta tudat? Az ember igaz természete, ami a „tiszta jelenlét” (rig pa). „A tiszta jelenlét a természetes állapot, a jelenlét olyan mértékben töltődik fel világossággal és ragyogással, amennyire erőteljesek és érzelmekkel tűzdeltek a gondolatok.” [7] Maga az éber jelenlét, a vidnyána pedig egyszerre van jelen mindhárom megismerési formában, azaz maga a tudat több „szinten” észleli a valóságot (csupán érzékelése korlátozódik egyetlen szintre). A valóság az, hogy minden ember folyamatosan megéli a „magasabb világok” jelenlétét, csak nem válik számára tapasztalattá. A valóság magasabb szinten való megélése minden tudatosság természetes állapota.
Sok buddhista törekvő úgy vélekedik, hogy a felébredésre, a megvilágosodásra törekedni kell. A szellemi tisztánlátás, az eszmélés vagy éberség olyan állapot, amelyet ki kell művelni. A valóság azonban az, hogy a szellemi tisztánlátás képessége minden ember természetes sajátja. Minden ember eleve megvilágosodott, csak ennek felismerésében megakadályozzák önnön téveszméi, hamis önazonossága és mindenekelőtt saját tudati gátlásai, amelyek rabságában él.
Ezért hát nincs más dolgunk, mint felismerni azt, hogy ha megszabadulunk saját téves képzeteinktől, és elengedjük önkorlátozó hiedelmeinket, akkor képessé válunk arra, hogy felismerjük önnön természetes megvilágosodott állapotunkat, és tiszta tudatunk által megvalósítsuk a tiszta jelenlétet! Így a szenvedés véget érhet, és megtapasztalhatjuk a létezés valóságát.
Törekedjetek fáradhatatlanul!
Megjelent a "TanKapu30" című jubileumi kötetben (2021).
TARR DÁNIEL „CYBERGURU” filozófus, kulturális antropológus, vallásbölcsész, informatikus, cyberguru. Antropológusként a Himalájában élő aszkétákat kutatta, ezért többször járt Indiában és Nepálban. Siva kultuszáról és a hindu tantráról szóló írásai első ízben irányították rá a magyar közönség figyelmét a hindu misztikára és a jógahagyomány okkult aspektusaira.
Jegyzetek:
[1] Tarr Dániel – Dharmabeszéd (2001) – utalás a „Szív-szútra” (Prajnaparamita Hridaya Sutra) szavaira.
[2] Idézet Terebess Gábor – „Folyik a Híd” csan buddhista anekdotakincs gyűjteményéből (1990).
[3] Lásd: Kalu Rinpocsre – A Mahámudra és a Dzogcsen egysége (1987)
[4] Amíg a tudat tiszta formája be nem szennyeződik, és el nem kezdődik az „éncsinálás”, az ahankára, ami a szennyezett tudatosság, a puszta észhasználat, a manasz megjelenéséhez vezet.
[5] A hirtelen megvilágosodás és a „szavakon túli tanítás” gyakorlata egy legenda szerint Buddha azon cselekedetéhez köthető, amikor is tanítóbeszéd helyett egykor a Keselyűbércen felmutatott egy szál virágot a tanítványainak, mire az egyikük elmosolyodott. Ez a tanítvány legbensőbb tiszta tudatából, önmagától ébredő belső mosoly áll a legközelebb a valóság valódi természetéhez, amely mentes minden megkülönböztetéstől, meghatározástól, magyarázattól, szótól és gondolattól.
[6] Lásd: Tarr Bence László – Zen-do (2009)
[7] Lásd: Garab Dordzse végrendelete – Agócs Tamás fordítása (2018) |
