Tarr Dániel
Jézus Rabbi
- Rabbi Jesus -
"Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
Szenteltessék meg a Te neved;
Jöjjön el a te Országod;
Legyen meg a te Akaratod,
mint a Mennyben, úgy a Földön is.
Mindennapi Kenyerünket add meg nekünk ma;
És bocsájtsd meg a mi vétkeinket,
miképen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek;
És ne vígy minket a kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
Mert tied az Ország, a Hatalom, és a Dicsőség
mind örökké. Amen.”
(Máté VI.9-14.) Jézus mester életéről sok leírás keletkezett, amelyek közül a keresztény hagyomány csupán négyet, a Biblia Újszövetségének Evangéliumait, tart hitelesnek. Ezekre az írásokra már 100 körül utalásokat tesznek olyan keresztény írók, mint Polükarposz vagy Ignáciusz, és állítólagos végső formáikat már 150 körülről ismerjük. Először azonban csak a 200-ban összeállított ‘muratoriánus kánonban’ találkozunk velük. |
|
A keresztény exegaták úgy vélik, hogy a négy evangélium más-más időpontban, más hallgatóság számára íródott: Így a héber nyelvű Máté Evangélium ot tartják a legeredetibb forrásnak, amely a zsidó vallásúak számára íródott; a Márk és Lukács Evangéliumot a hitetleneknek írták; és a valószínűleg a háromból összeírt János Evengélium az idegenek számára készült.
Ez jól megjelöli a történelmileg is igazolt három főcsoportot, amely Jézus korában létezett Galileában: a farizeusokat, akik az ortodox zsidó papságot jelentették; a szaduceus okat, akik “hitetlen” módon tagadták a halhatatlan lelket; és az esszénus okat, akik különálló (a későbbi gnosztikusokhoz hasonló) gondolataik miatt idegeneknek számítottak. Így a négy Evangélium jól tükrözi azt a páratlan tanítást, amely mind a három, egymástól teljesen elkülönült vallást képes volt áthatni és átformálni.
|
Jézus, aki maga is írástudó volt, mitöbb később rabbi-nak neveztetett , többször tanúbizonyságot tesz a Tóra kiváló ismeretéről, s tanításába az Ószövetségi tanításokat szintúgy beemeli, azonban ‘felülértelmezve’ azokat.
Így a Jézusi tanítás könnyen felfogható úgy, mint a zsidó vallás kritikája, és továbbgondolása. Az Evangéliumokban számtalan helyzet a régi zsidó törvény és Jézus cselekedetei között létrejövő feszültségről szól [ Pl .: kalásztépés szombatnapon (Márk II.23-28. / Lukács VI.1-5. / Máté XII.1-8.), beteggyógyítás szombatnapon (Márk III. / Lukács VI.6-11., XIV.1-6./János IX.), böjt (Márk II.18-22. / Lukács V.33-39. / Máté IX.14-17.), bűnös nő (Lukács VII.36-50.), törvények (Márk XII.38-40., XXIII.1-36./ Lukács XI.39-52, XX.45-47.), stb... ].
Jézus a törvény igaz betöltésére törekszik [Ld.: Máté V.17-48.], maga a megváltó, aki az élő Istent hirdeti. Tevékenysége szembe helyezkedik a zsidó statutarisztikus - merev hagyomány-centrikus - etikai normákkal, és az isteni tanítást belső, morális tanítássá teszi. |
Nem a zsidó törvények helyetelenítéséről, a hagyomány hamisságáról szól tanítása; hanem a törvények igaz, morális irányba történő elmozdításáról. Tanai tehát a korábbi kollektív, hagyományetikai alapokon nyugvó istenhittel szemben individuális, érzületre alapozó, és elsősorban morális értékűek; az élő, aktív isteni princípium próféciái.
Tanítását, egyik legfőbb kinyilatkoztatása alapján a “Mi atyánk”-on keresztül nézzük meg:
“Mi Atyánk aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved.”
(Máté VI.9.)
A zsidó hagyományban Isten szent nevének (IHVH (Jahveh)) [1], kimondása istenkáromlásként szerepelt. Mágikus varázsigének számított, és a kimondhatatlan kimondását jelentette. Azt az ősi, mindenek feletti princípiumot jelölte, amely a világmindenség ura és irányítójaként az emberek szigorú bírája. Ő teremtette a Mennyet és a Földet az emberekkel együtt. Mindenek felett létező, kívülálló hatalmas szentség, akit imádni kell, és akitől félni kell. Ez az Atya korszaka. Az írás szerint: “Uradat Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.” (vö. Mózes II. XX.1-7.) Elérhetetlenségbe taszított hatalmas erő, amivel csak az írástudó papoknak van kapcsolatuk, és akivel csak rajtuk keresztül lehet érintkezni.
Jézus Istene ELI (Éliás) -őt szólítja a kereszten: “Eli, Eli! Lama Sabaktáni?” (Máté XXVII.46). Személyes Isten; az a princípium amely mint átfogó hatalmas erő minden ember számára elérhető. A lélek megtísztításával, imádkozással, és erkölcsös cselekedetekkel megszerezhető szerető lényegiség. Az emberben lakozik, mint elzárt isteni szikra, amely akkor kap lángra, ha az ember felfedezi magában a lelkébe írt törvényt - a Fiút. Ez a Fiú korszaka. Az írás szerint: “Az Úr a mi Istenünk egy Úr. Szeressed ezért az Urat a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből, és teljes erődből.” (Márk XII.29-30.) Az írott törvények beteljesítése ez, az Atyából a Fiúba történő átadás: a mennyekben trónoló Isten megvalósítása - világkirály állapot. Az univerzális ember személyes megvalósításának ideája; a még fel nem fedett teljesség hódolata.
“Jöjjön el a te Országod.”
(Máté VI.10.)
A zsidó hagyomány Izraelt tekinti Isten országának, amely a hét törzs szövetségéből jött létre, s amely Isten egyetlen személyesen vigyázott birodalma. Jézus Országa ezzel szemben a lélekben teremtetik; a paradicsom a lélekből származó indíttatások és gyümölcsök függvénye lesz. A mennyei Jeruzsálem eljövetele nem egy külsőerőből származó megváltást jelenti, hanem a belső Isten eljövetelét minden ember lelkébe - azt a világot, amelyben minden ember elnyeri a megváltást. A lélek megtísztításával olyan Ország teremtetik, amely képes ragyogásával elárasztani a Földet és a Mennyet. Ezért mondják a későbbi Kabbalában, hogy az Ország (Malkuth) szefirája alapja és potenciális hordozója minden további kifejlődésének. Alapfeltétele a szefirikus fán való elindulásnak, az Isten megismerésének útján, s végcéljában az Isten befogadásának.
“Legyen meg a te Akaratod, mint a Mennyben, úgy a Földön is.”
(Máté VI.10.)
“Bizony mondom néktek: Amit megköttök a Földön, a mennyben is kötve lészen; és amit megoldotok a Földön, a mennyben is oldva lészen.” (Máté XVIII.18., XVI.19.) Az Akarat mint isteni princípium megnyílvánulása csak az emberen keresztül lehetséges; ezért lett Isten emberré. A Fiú az élő isteni akarat beteljesítője, hiszen nem saját önszántából, hanem Isten akarata szerint hal kereszthalált. “Ne az én Akaratom legyen meg, hanem a tied.” (Márk XIV.36) Az egyéni akarat felszámolásával az egyetlen igaz Akarat valósul meg, amely az egyetlen olyan irracionális kapocs, amely képes a Mennyet összekötni a Földdel. A két legelkülönültebb szféra összekapcsolása a legvégső misztérium, a teljesség megtapasztalása - a legvégső állapot beteljesítése. Minden akarati aktus azonnal megjelenik a világban, mint azonalli gyümölcse a beteljesült isteni akaratnak. Az íly állapotot elért mester eléri az igaz Életet, hiszen feladta azt, ami az én számára feledhatatlan: az egyéni akaratot.
“Mindennapi Kenyerünket add meg nekünk ma.”
(Máté VI.11)
Jézus amikor megkísértetett a pusztában azt mondta: “Nem csak kenyérrel él az ember, hanem Istennek minden Igéjével.” (Lukács IV.4/ Mózes V. VIII.2.) Tanítása ekkor az érzéki szükségletek, a test meghaladásáról, a Sátán legyőzéséről szól. Az emberben rejlő sötét erők feletti uralom tana ez. A kenyér mint az életet tápláló alapvető erő itt elutasíttatik, hiszen az igaz Élet elérése, az élet meghaladásával kezdődik; s csak ennek révén érhetőel a Megváltó állapot. A Sátán legyőzésével azonban Jézus Krisztussá vált, Megváltóvá, magává az életet tápláló Kenyérré. Erre emlékeztetett, amikor az Utolsó Vacsorán fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, tanítványainak adta és azt mondta: “Ez az én testem, mely értetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (Lukács XXII.19.) Az életet jelentő kenyér Jézus megváltó teste; a Menny és Föld összekötésének kulcsa - az igaz, szent áldozat. Annak a megvalósult embernek a szellemi szikrája, amely minden szertartásban újra és újra átadatik, hogy felgyújtsa bennünk az isteni tüzet - hogy megvalósítsa bennünk az Istent.
“És bocsájtsd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.”
(Máté VI.12)
Az ember nincs birtokában a tökéletességnek, ezért esendő és gyakran vétkez az Isten akarata ellen. Azonban a Menny és Föld összekötésével, amely az áldozati kenyérben és borban történik, maga is felszentelődik és teremtő részesévé válik a világnak. Így az Istennel egylényegűvé válva - a szentlélektől áthatott isteni erővé -, az Akaratban megkötött únió felszentelt erejéve l képes a földi cselekedetek égi áthagyományozására és felfokozására. A mágikus értelemben vett megbocsájtás visszahat az Isten emberre gyakorolt hatalmára, és felszentelve azt az isteni megbocsájtássá alakítja. A Menny és Föld tehát egymásban van jelen, mint a felszentelt cselekedeteken keresztül összefogott hatalmas egység. A belső morállá tett etikai törvény a legmagasabb szentséggel ruháztatik fel. Az emberi cselekedetek így kiemelt szerepet kapnak, mint az isteni akarat manifeszt formái; a megbocsájtás és szeretet univerzális törvényének megvalósításai.
“És ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.”
(Máté VI.13.)
A gonosz legyőzése a kísértésen keresztül lehetséges csak. Jézus negyven nap ot töltöt t a pusztában míg képes volt saját sátáni aspektusával szembesülni , de csak ennek legyőzésével válhatott Megváltóvá . Az emberben lakozó ördögi tendenciák feletti uralom elengedhetetlen előfeltétel e minden további isteni befogadásának. Az isteni Irgalom azonban képes az embert olyan módon szembesíteni saját démoni arcával, hogy az nem kísértés formájában, hanem a gonosz indirekt legyőzésében valósul meg. Ezt azonban csak a lélek megtisztításával lehet elérni - a szentlélek befogadásával. Ez Jézus király feltétlen követése és az általa kijelölt út végig járása , de több is ennél: segítség kérés - az Irgalomért való könyörgés - hogy sötét emberi oldalunkat az Isten szolgálatába tudjuk állítani; hogy a sötétségből fényt tudjunk teremteni.
“Mert tied az Ország, a Hatalom, és a Dicsőség mind örökké.”
(Máté VI.13)
A Krónikák elsőkönyve mondja: “Oh Uram, tied a Nagyság, a Hatalom, a Dicsőség, az Örökkévalóság és a Méltóság, sőt minden; valami a Mennyben és a Földön van. Tied, oh Uram, az Ország, te magasztalod fel magad, hogy légy minden fejedelmek felett.” (Krón. I. XIX.11) A beteljesült ember Istennel válik egylényegűvé. Ez azonban nem teljes azonosságot jelent; a legvégső princípium mindig elkülönült marad addig, amíg az ego még megkülönböztető módon tapasztalja magát. Az Istent ilyen szempontból megkülönböztető attribútumok az Ország, a Hatalom, és a Dicsőség. Ezek meghatározása komoly feladat minden gondolkodó számára, és legkifejtetteb formájában csak a Kabbala magasrendű tanításaiban találkozunk velük. [2] Isten végső misztériumai ezek, olyan mágikus hatalmak, amelyek megértése túlesik minden emberi képességen.
Jegyzetek:
[1] A későbbi Kabbalában további három Istennevet vezetnek be (ADNI (Adonai), AHIH (Ehieh ), AGLA (Agla)), Isten különböző princípium-aspektusainak megjelölésére.
[2] A Kabbala Istenre vonatkozó tanai nagyon összetettek, és a kabbalisztikus tudás koronáját képezik. Ezért itt kifejtésükre nincs mód. Ismertető jelleggel azonban a három attribútum: Malkuth (Ország), ve Geburah (Hatalom), ve Gedulah (Dicsőség). [Lásd: » Teremtés a zsidó ezotériában]
Word formátumban [« word ]
» Vallásfilozófia - ICHTUS
