"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

                         

         
 

[« vissza ]

[» Taoista Könyvtár «]
» keret nélkül «

[ előre »]

Prutkay Csaba

Három Barlang Négy Kiegészítés

avagy a taoizmus írásos hagyománya

- The written Heritage of Taoism -

 
2002.
Creative Commons License

Word formátumban [« word ]
Visit Csaba-Lu [« go there ]

Három Barlang Négy Kiegészítés, avagy a taoizmus írásos hagyománya [1]

A taoista templomok bejáratában találhatunk egy megjelenésében haragvó, az isteni ranglétrán második-harmadik helyet elfoglaló istenséget, Wang Lingguant, vagy más néven Wang Tianjunt, a taoista szent iratok őrét [2]. A kínai hitvilágban, az úgynevezett népvallás (minsujiao) templomainak őrzőjeként is tisztelik [3]. A buddhista panteon templom és Dharma őrének, Wei Tuonak [4] a taoista megfelelője. Mint a taoista szent iratok őre, felelős a tan védelméért és a hagyományt hordozó kánonnak (daozang), a Három Barlang Négy Kiegészítésnek (sandong sifu) a sértetlenségéért. Ez a mára sokszáz könyvet (daoshu) és szentiratot (daojing) magába foglaló gyűjtemény egy több évszázados fejlődési folyamat eredménye. Egyaránt tartalmazza a klasszikus taoizmus szent könyveit, a Laozit (Lao-ce) és a Zhuangzit (Csuang-ce), valamint a különféle rítusok és mágikus eljárások leírásának könyveit (fangshu) [5], a Yinyang iskola (yinyangjia), a Halhatatlanok iskolája (shenxianjia), a Gehong hagyomány szövegeit, a főbb taoista hagyományok reveláció útján keletkezett szentiratait és jónéhány ősi szöveg hagyományát. Ezek mind az évszázadok során kerültek be a kánonba, s fokozatosan váltak a taoista írásbeli hagyomány hordozóivá.

A kínai kultúrában mindíg is nagy szerepe volt az írásbeliségnek. Az írásbeliség jelentette a kultúra és a hagyományok továbbélésének legfőbb alternatíváját. A taoista szentiratokra leggyakrabban használt szó, a jing, megegyezik a konfuciánus hagyomány klasszikus könyvekre használt szavával. Habár a buddhizmus Kínába kerülése után a buddhista szútrákat is a jing szóval fordították le, ez mégsem jeleni azt, hogy mindhárom vallásos hagyományban a jingnek ugyanaz lenne a jelentése. A taoizmusban, a szent szövegek egy idő feletti térben, a teremtés előtti, eredendő (yuan) állapotukban léteznek és a beavatottak előtt nyílvánulnak csak meg. Így minden szent irat része az oszthatatlan egész Taónak, s lényegileg hordozza is azt [6]. A taoista hit szerint, az egyes reveláció útján kinyilvánított szövegek, vagy közvetlen a Taóból, vagy valamely istenség közvetítésével jellennek meg az emberi világban [7]. Gyakran a szövegeket alkotó írásjegyek is hordozzák ezt az égi eredetet és úgynevezett felhő írásból (yunzhuan) állnak össze. Mivel írásjegyeikben is hordozzák a Taót, ezért egyfajta talizmánként is kezelik őket, mint a legfelsőbb igazságnak a hordozóit, melyek létükkel is képesek az univerzum rendjét helyreállítani, s az ártó erőket elűzni.

Shanghai Taoist Association

A Megszabadulás szentirata (Durenjing) is, saját eredetét szintén a teremtés analógiájára írja le. „Kezdetben az elsődleges lélegzet (yuanqi) töltötte ki a teret. Ez a lélegzet lassanként számtalan felhő-pecsét írásjegyet alkotott, melyek fényt és hangokat árasztottak. Eonokkal később, égi írástudók aranytáblákba vésték a rajzolatokat és a csillag udvar könyvtárában őrízték. További világkorszakok teltek el, majd a szövegeket égi hírvivők kinyilvánították a taoista beavatottak előtt.” [8] A Tang-kori taoista irat, a Jinming qizhen [9] a könyveket a szentképekhez hasonlatosnak írja le, s a képekhez hasonlóan a taoista szertartások alatt szigorúan szabályozott módon mutatnak be nekik is füstölőáldozatot. Az egyes szertartások alkalmával bemutatott rítusok közül, a szövegek és talizmánok elégetésének rítusa is az írások égi eredetével függ össze. A szertartás során elégetett szövegek füstté alakulva visszaszállnak az Égbe, beteljesítve egy kozmikus ciklust, mely a megnyilvánulásuk és visszatérésük rítusán alapul. A taoista hagyomány szerint, e ciklus ismétlődése az egész közösség számára erénygyűjtő cselekedetnek számít, s így az egész közösség javát szolgálja. [10]

A taoista mozgalmak vezetői a hagyomány szerint, mind revelációk során kapták meg azokat a szent szövegeket, melyekre az egyes mozgalmak épültek, így az írásos hagyomány a taoista vallás legkorábbi megjelenésétől fogva jelentős szerephez jutott. A vallásos taoizmus legkorábbi időszakától még a könyv (shu) terminust is használták a taoista írások (daoshu) jelzésére, mely ilyen összefüggésében a taoizmus varázsló (fangshi) hagyományának különböző technikáit megörökítő szövegeket jelenti. Minden jelentős szöveghagyománnyal bíró taoista iskola alapítójának és mesterének a nevéhez jónéhány ilyen daoshu fűződik, melyek a történelem folyamán bekerültek a taoista kánonba és így mára a taoista szöveghagyomány szerves részét képezik. A taoizmus klasszikus korszakában (i.e. 500-200) keletkezett művek, a Laozi, a Zhuangzi, a Guanzi, a Liezi és a Huainanzi voltak azok az első olyan szöveghagyományok, melyek a taoista gondolatokat, a taoista metafizika alapjait, valamint a kultuszok és gyakorlatok elméleti alapvetését megőrízték, s mint „taoista hagyományt” közvetítették.

A Han-kor második felében, amikor az első nagy, a taoizmus filozófiájára alapuló vallási mozgalmak kibontakoztak, szintén nagy szerepet kaptak az egyes mozgalmak szellemi hátteréül szolgáló szentiratok. Ezek között az egyik legjelentősebb a Leghatalmasabb béke szent könyve (Taiping jing) című mű volt. Ez a könyv több taoista mozgalomnak és vallási szerveződésnek is elméleti hátteréül szolgált. Egy korábbi taoista hagyománynak, a Sárga Császár és Laozi nevével fémjelzett, Huanglao xue hagyománynak a gondolati hátteréből született. A Huanglao tanítások ötvözték a Laozi és Zhuangzi taoista klasszikus művek hagyományának a tanításait, s megfelelő analógiákat vontak a Tao, a világ dolgai, a politikai folyamatok és a kormányzás vonatkozásában. A Huanglao hagyománynak nem volt vallásos szervezete. A Keleti Han-kor végén, Yan Xi (uralk. i.sz. 158-166) alatt a palotában áldozati oltárt állítottak Laozinek, Buddhának és a Sárga Császárnak, mint a három leginkább tisztelt istenségnek. A Huanglao hagyományban a kultusz legfontosabb eleme, a Laozinek állított oltárak előtt végzett áldozati szertartás volt [11]. A Hunaglao tanításokat közvetítő Taiping jing így nem véletlenül vált a Han-kor egyik legnépszerűbb vallásos klasszikusává.

A Taiping jing gondolati hátteréből, tehát közvetve a Huanglao tanításokból nőtt ki a ZhangJue nevével fémjelzett Taipingdao, a Zhang Daoling alapította Tianshidao és Zhang Xiu [12] mozgalma, a Wudoumidao is [13]. Ezen mozgalmak közül, a Tianshidao volt az, amelyik számos, a taoista írásos hagyomány számára fontos szentiratot őrzött meg a hagyományában, így a kor másik jelentős klasszikusnak számító könyvét, mely nagy hatást gyakorolt a korai taoista vallásra, egy kommentárt, a Xiang’ert [14]. A Xiang’ert bár a Laozihez íródott kommentárként tartják számon, természetét tekintve mégsem teljesen az. Mint ahogyan sok más munka a kínai vallások történetében, ez is inkább csak a Laozi köré épülő kultuszok gondolatiságából táplálkozik, mintsem magából a Laoziből, bár ténylegesen kommentálja annak néhány fejezetét. A könyv feltételezhető írója Zhang Lu, a Zhang Daoling által megalapított Tianshidao hagyomány harmadik mestere, Zhang Daoling unokája. A Xiang’er a korai hanzhongi [15] taoista gyülekezett számára, egyfajta praktikus módon mutatta be a Tao működését a vallás és hitélet szempontjából, kevésbé képviselve a Laozi és Zhuangzi nevével fémjelzett misztikus hagyományt. Ezek a gyakorlati tanítások, melyek azt tárgyalák, hogy hogyan kell a hívőknek a Tao szerint helyesen viselkedniük. A szöveg létrejöttét vizsgálva felmerülhet az a következtetés, hogy a Xiang’er is, az akkor oly gyakori szellemkultusz hatásának eredményeképpen jött létre, mégpedig valamely médium kinyilatkoztatása által [16].

A taoizmus írásos hagyománya még két jelentős kommentárt is megőrzött a Laozihez. A Heshangong (II. szd ?) és a Wang Bi (226-249) féle kommentárt. Ezek alapvetése a Xiang’erhez képest újabbnak számít a taoizmusban, hiszen a Laoziben foglalt elveket a bölcsek (shengren) számára magyarázzák, míg a Xiang’er közelebb áll a Han-kor előtti Laozi értelmezéshez annyiban, hogy az alapelveket, s így magát az egész könyvet is csak az uralkodók számára teszi követendővé [17]. Ez nem mond ellent azzal a megállapítással, hogy a korai vallásos taoista gyülekezetek is ezen könyvből ismerték meg a Tao működését, hiszen a kommentárt a Zhangok hiarerchiájában előkelő helyet elfoglaló italáldozók (jijiu), azaz „oktatók”, közvetítették a hívők felé nyilvános tanításaik során [18].

"Szívünk megőrzi békéjét, ha nem látjuk azt, amire vágyhatunk. Ha nem vágyunk rá, hogy lássuk, az azzal egyenlő, mintha nem is látnánk. Ne engedjük, hogy szívünk kibillenjen egyensúlyából. Ha kibillen, fékezzük meg. Ha így cselekszünk, akkor bár a Tao eltávolodik, mégis vissza fog térni. Ha viszont szívünk vad vágyainak engedelmeskedünk, akkor a Tao örökre elhagy bennünket." [19]

Magát a kommentár létrejöttét is nagyban befolyásolta az a tény, hogy a szervezetté váló vallásosság megkövetelte olyan írásos művek széles körben való elterjedését, melyekből az alap taoista tanítások, a hívők számára világosan elsajátíthatóak voltak. Ez hívta létre a Nagy Tao családjainak parancsolatai és tilalmai (Dadaojia lingjie) című könyvet is [20], mely az Igaz Egység [21] (Zhengyi) iskolán belüli előírásokat és tilalmakat tartalmazta.

A későbbi taoista vallásos könyvek létrejötte és kialakulása is nagyban függöt a vallás továbfejlődésétől. A nagy írásos hagyományok, mint a Shangqing és a Lingbao is, elsőségüket kívánták alátámasztani a taoista hagyományokon belül, így egyre komplexebb módon mutatták be tanításaikat. Többek között ez is befolyásolta a Három Ég belső magyarázatainak szent könyve (Santian neijie jing) című munka létrejöttét, mely a Zhangok taoizmusának metafizikáját volt hivatott bemutatni a hívőknek, visszahelyezve a Zhangok taoista hagyományát az őt megillető pozícióba. Szükség volt erre annál is inkább, mert a Shangqing és a Lingbao hagyományok ősíségüket azzal igyekeztek alátámasztani, hogy részletesen, metafizikai alapokon magyarázták a szöveghagyományaik ősíségét olymódon, hogy a tanításaikat visszavezették a Tao teremtés elötti állapotához, ahol még minden az egység állapotában létezett. Ezzel igazolták tanításaik felsőbbrendűségét a taoista hagyományon belül.

A Három Ég belső magyarázatai szintén a világ teremtését magyarázta, a Zhangok három lélegzet (sanqi) teóriáját felhasználva. Ez alapján a világ a misztikus (xuan), az eredendő (yuan) és a valódi (shi) eredendő lélegzet (qi) kiáradásából született, s ez teremtette meg a három Eget (santian), mely a metafizikájuk alapkoncepcióját alkotta. A könyv, a Tao megjelenésétől magyarázza a Zhangok hagyományának fontosabb állomásait, ezzel utalva annak elsődleges voltára. Mindvégig nagy szerepet kap az ekkora már isteni rangra emelkedett Laozi kultusza, aki itt nem csak egy egyszerű istenként jelenik meg, hanem mint a Tao megtestesülése, s így a világ esszenciája.

"A Tao mindent megelőzve, természetes voltában keletkezett. Sötét, nedves, párás és átlátszatlan volt, keletkezésének nem volt oka. A semmiben született, magát létrehozva. Átalakulva megszülte az Út és Erény tiszteltjét, mely az eredendő lélegzetek előtt keletkezett. (...) Most Laozi az, a Legfelsőbb úr. Átalakulva a lélegzetek alkot öltöttek, s így keletkezett az Ég, a Föld, az Ember és minden élőlény." [22]

A taoista írásos hagyományban ugyanakkor már a legkorábbi időktől fogva megőrződtek olyan szövegek, melyek köré külön kultusz épült, alátámasztva a mindíg is fontos taoista gyakorlatok elméleti hátterét. Ilyen volt a Sárga udvar szent könyve (Huangting jing) című vallásos kalsszikus is, mely egy belső (neijing jing) és egy külső (waijing jing) fejezetből áll. A Huangting jing hagyományában létezik ílymódon egy Taishang huangting neijing yujing és egy Taishang huangting waijing yujing, valamint egy később keletkezett Taishang huangting zhongjing yujing is [23]. A két eredeti részből, a waijing jing keletkezett előbb. Már a Ge Hong által írt, Az egyszerűséget átölelő mester (Baopuzi) című könyv is említést tesz róla, így bizonyos, hogy annak megírásakor (i.sz. 317-318) a waijing jing hagyománya már létezett. Annak a Wei Huacunnak (i.sz. 251-334) a hagyományához tartozott, akinek a Nyugati Jin-kor elején a különféle revelációi útán leírt könyveiből, a Shangqing (Jinglupai) iskola, a szöveghagyománya alapjait köszönheti. A waijing jinget ugyanakkor feltételezhetően a Wei és Jin-korszakban élő taoista, egy bizonyos Wang Bao írta, s ő hagyományozta tovább Wei Huacunnak. A neijing jinget is bár Wei Huacun hagyományához kötik, mégsem valószínű, hogy az V. század közepe előtt már létezett volna, hiszen a szöveg utalásokat tartalmaz a taoista kánont (daozang) alkotó barlangokra. Mindezeken felül, olyan istenségnevek fordulnak elő a szövegben, melyek csak az V. századi taoizmusra voltak jellemzőek [24].

A szöveg nagy fontosságát bizonyítja, hogy végigkíséri a taoizmus hagyományait és még a késői Quanzhen iskola (XII. század) is ezt a könyvet használta az egyes taoista gyakorlatok elméleti hátterének bemutatására. Más hasonlóan fontos szövegek is tovább éltek a taoista gyakorlatok hagyományában, így többek között a Tisztaság és nyugalom szent könyve (Qingjing jing), valamint a Rejtett megfelelések szent könyve (Yinfu jing) [25]. Ezeknek a könyveknek kétségtelenül nagy volt a szerepe abban, hogy a taoista vallásos hagyomány tanításait továbbörökítsék, s így kanonizálásra is kerültek, bár eredetük mégis homályba vész. A Tisztaság és nyugalom szent könyvét Ge Xuannak tulajdonítja a hagyomány, de a Song-kori (960-1279) kutató Huang Zhen, a Yinfu jingről írt tanulmányában egyértelműen jóval későbbre, az Öt dinasztia korára (907-960) teszi a könyv eredetét [26]. Nehéz a taoista könyvek eredetének meghatározása, mivel a szövegek többnyire belső referenciákat tartalmaznak eredetükkel kapcsolatban, s ezek mindíg valamely ősi, híres halhatatlanra vezetik vissza az egyes szövegek szerzőségét, alátámasztva ezzel a taoista hagyományban elfoglalt pozíciójukat. Ugyanakkor más szövegek kereszt referenciákkal szolgálhatnak, viszont ezek csak az egyes művek címét őrzik meg, mely címek mögött egyáltalán nem biztos, hogy ugyanaz a tartalom húzódik meg, mit egy szöveg későbbi hagyományában. Ennek oka lehet többek között az is, hogy a szövegekhez írott későbbi kommentárok gyakran szervesen egybeolvadtak az eredeti szöveggel, mely amúgy sem tartalmazott központozást, így a későbbiekben már egységes szövegként hagyományozódtak tovább.

Egy a Yijinghez íródott kommentár, a Zhouyi cantong qi is nagy fontossággal bírt a taoista hagyományban. Eredete, a Han-kori Yijing szövegmagyarázó hagyományhoz és egy bizonyos ChunyuShutong nevű, II-századi jós nevéhez fűződik, aki a hagyomány szerint a legendás halhatatlan alkímistától, Wei Boyangtól kapta a szöveget. Wei Boyang a szöveget először XuCongshinek adta tovább, aki egy kommentárral is ellátta azt, s a szöveg ezután a kommentárjával együtt hagyományozódott tovább. Yu Fan (i.sz. 164-233) kozmológiai munkája ugyanakkor már a Cantong qi ismeretéről tanuskodik. A könyvet egyszerre tekintik a Yijinget magyarázó kommentárnak és az alkímia klasszikusának, bár a Qing-kori Zhuxi már csak kozmológiai szempontból kommentálja a szöveget, s nem az alkímia szempontjából.

A III. századtól válik ki a taoista hagyományokból egy, az ősi halhatatlanságot kutató, a varázsló tanításokban (fangxian dao) gyökerező, családi alapon szerveződő hagyomány, a Ge család hagyománya. A Ge család hagyományában, mely Ge Xuan, Ge Hong és Ge Chaofu családi leszármazásban hagyományozódik tovább szintén nagy szerepet töltenek be a könyvek. A Ge családnak egy nagy könyvtár állt a rendelkezésére, melyben a kor legfontosabb könyvei voltak összegyűjtve. Mára a könyvtárukról vajmi keveset tudunk, viszont néhány könyvcím megőrződött a későbbi taoista kánonban és egyéb korabeli könyvekben, mint például a Baopuziben. A Baopuzit Ge Hong írta és a rendelkezésére álló családi könyvtár egyes könyveiből részeket is átszerkesztett bele. Innen tudjuk, hogy olyan mára már nem beazonosítható könyvek is nagy fontossággal bírtak a taoizmus hagyományában, mint az úgynevezett Dunjia írások [27], melyek a Baopuzi tanúsága szerint a korabeli varázsló (fangshi) kultusz legfontosabb klasszikusai között voltak.

"Továbbiakban, Én az Egyszerűséget Átölelő, a Kilenc ég titkos feljegyzései (Jiutian biji), valamint a Nagy egy rejtett elsősége (Taiyi dunjia) című könyvek alapján azt mondom, hogy a hegyremenetel szempontjából a hosszú hónapokban tiltott a harmadik, a tizenegyedik, a tizenötödik, a tizennyolcadik, a huszonnegyedik, a huszonhatodik, a harmincadik nap.

A Yuling jing című könyv szerint: Ha egy szent hegyre akarunk felmenni, akkor feltétlenül ismernünk kell a Dunjia írásokban lévő titkos varázstechnikákat, de ezek az írások nem veszik figyelembe az embereket és nagyon bonyolultan fogalmazva beszélnek ezekről a dolgokról.

Jómagam, amikor még fiatalon a hegyekbe akartam menni, mindezekből kiindulva felkerekedtem, hogy tanulmányozzam a Dunjia írásokat. Azok több mint hatvan tekercsből álltak. Mivel a hegyremenetelről nem lehet mindent a legrészletesebben leírni, ezért kivonatosan, kézírásos formában összegyűjtöttem a legfontosabb vezérelveket, így már a zsákomban magammal tudtam vinni. Ezeket nem fogom most írásban továbbadni. Most, csak röviden tárgyalom ezt a kérdést azért, hogy azokat, akik jó ügyben akarnak a hegyekbe menni, hogy megkeressenek olyan embereket, akik tudják ezeket a dolgokat, ne érje baj. A Dunjia jing azt mondja: Aki a Taót akarja kutatni, az az Ég által befogadó napokon és a befogadó órákban az ártó démonok kiűzésére bemutatja a talizmánokat, s az Ég által ellenőrzött napokon és órákban megy fel a szent hegyekbe. Aki azt akarja, hogy az ártó erők, tigrisek, farkasok, mérges rovarok, rablók ne merjék megközelíteni, az akkor induljon neki, amikor az Ég megóvja, s akkor menjen a hegyekbe, amikor a Föld ajtóul szolgál neki ehhez. Általában a hat gui napon az Ég megóvó, s a hat ji napon a Föld ajtóként szolgál." [28]

A IV. századra a Hengshanon tevékenykedő taoista varázslónő (fangshi) Wei Huacun intenzív szellemkultuszának eredményeképpen jött létre a taoista írásos hagyomány másik jelentős iskolája, a Legfelsőbb Tisztaság Iskolája (Shangqing), mely a Zhangok hagyományához képest új elemeket vitt a taoista hagyományba. Az iskolát Yang Xi (i.sz. 330-387) és Xu Mi (i.sz. 305-376) nevéhez köti a hagyomány. Az iskola teljes egészében a Tianshidao hagyomány továbbfejlődésének tekinthető, hiszen Yang Xi a Keleti Jin dinasztia beli Jianwendi (i.sz. 371-373) uralkodása alatt udvari titkár volt, akit az udvarba Xu Mi ajánlott be [29]. Tevékenységüket főképpen Nanjing környékén, a Leipingshanon végezték. Xu Mi családja eredetileg a Tianshidao hagyományt követte. A családfájuk szerint bátyja, Xu Mai, az italáldozó (jijiu) Li Dong belső tanítványa (dizi) volt. Li Dong tisztsége a Tianshidao szervezetében „baloldali szellemvezér italáldozó” (zou lingshen jijiu) volt. Xu Mi az áldozati oltárnál végezte el a szükséges teendőket, míg Yang Xi médiumként transzban írta a könyveket, melyek később az iskola klasszikusaivá váltak. Yang a Xu családon keresztül egy kissebb, délkínai nemes családok által alkotta közösségnek adta tovább a revelációi során papírra vetett szövegeket, így azok először csak egy szűk réteg számára voltak hozzáférhetők.

A hagyományukban szereplő könyvek között találjuk a Legfelsőbb tisztaság könyvét (Shangqing jing), a Sárga udvar klasszikusát (Huangting jing), a Hét eredendő csillag ábráját (Qiyuan xingtu), az Öt szellem-kincs talizmánját (Lingbao wufu), a Nyugati szent hegy talizmánját (Xiyue gongjin shanfu), Középső-sárga tigrist és leopárdot megfékező talizmánt (Zhonghuang zhihu baofu), a Felhő ládika hét kommentárját (Yunji qiqin). A Legfelsőbb Tisztaság szent könyvét (Shangqing jing) a hagyomány szerint, egy bizonyos Xicheng Wangjun nyílvánította ki Wei Huacunnak csakúgy, mint a Hunagting jinget és a Lelkek és rossz szellemek megfékezésének tudományát (zhiqing zhigui fa). Ezek mind bekerültek a Shangqing jingbe, így az nem pusztán 31 tekercsből állt (quan), ahogyan azt később Lu Xiujing a Három barlang kalliszikus könyveinek katalógusában (Sandong jingshu mulu) említi. Mindezeken kívül, Yang Xi a Xu családnak továbbadta a Három Ég igaz törvényét (Santian zhengfa), ami megegyezik a Mao-hegy feljegyzéseiben (Maoshanzhi) szereplő, A legfelsőbb három Ég igaz törvényeinek klasszikusa (Taishang santian zhengfa jing) című taoista művel. A jelenlegi taoista kánon (daozang) sok olyan könyvet tartalmaz, melyek szerzőségét Zhang Lingnek tulajdonítja a hagyomány, holott azokat is mind Yang Xi és Xu Mi írták. De egyre erősebb az a nézet is, hogy a könyveket nem pusztán Yang és Xu írta, hanem a Xu család szellem oltáránál (jitan) segédkező Ji beli Hua Qiao, illetve mások is részt vettek a keletkezésükben, mint például Ge Chaofu is, akinek a későbbi taoista eklektikus iskola, a Lingbao, a szöveghagyományát nagyrészben köszönheti.

A Shangqing iskolát Szentkönyvek és regiszterek iskolájának (Jinglupai) is nevezik, mert a hagyumányukban nagy szerepet kaptak a szentiratok, amik a tanítványi és papi beavatás egyes fokozatait jelentették, valamint a regiszterek, melyek az egyes fokozatokhoz tartozó talizmánokat és védőszellemeket sorolták fel. Fontos szövegeknek számítottak a Shangqing hagyományon belül a Yang Xi revelációiból származó, négy szöveget magába foglaló, úgynevezett Szellemek írta bíbor szövegek (Lingshu ziwen). A szöveg saját eredetét a legmagasabb égi szférákba helyezi és a halhatatlanok (xian) felett álló Igaz emberektől (zhenren) eredezteti. A Shangqing hagyomány szerint, a szövegeket először az Igaz emberek szóban adták tovább egymásnak, hisz olyan titkos gyakorlatokat tartalmaztak, melyek arra szolgáltak, hogy szubtilisabbá tegyék fizikai megjelenési formájukat. Éppen ezért a Shangqing hagyományon belül a szövegeket nagy tisztelet övezte, melyek a vizualizációs technikáknak és az alkímiának is egyaránt fontos szövegei [30]. További fontos szöveghagyomány a Shangqing iskolában, az Igaz kinyilvánítás (Zhengao) című szöveg is, mely Tao Hongjing (454-536) munkája és a Shangqing revelációk összefoglaló katalógusa.

Kínában a buddhizmus egyre erősödő hatása, a III-IV. századtól már a taoizmusra is befolyással volt. Az V. századi buddhista szútrák, melyeket Kumarajiva vezetésével fordítottak le Changanban, mind a Mahayana buddhizmus írásos hagyományát közvetítették a kínai vallások felé, s nagy befolyással voltak a taoista szent szövegek szóhasználatára és mondanivalójára. A Lingbao hagyomány szövegeiben fedezhető fel a buddhista hatás a legnyílvánvalóbb módon. A Lingbao hagyomány taoista szövegei az V. századtól kezdve, már egyértelműen kifejezik a buddhisa megváltás és bodhiszattva ideál gondolatait. Bár a legrégebbi Lingbao szövegek még a hagyományosnak nevezhető taoista szemléleten alapulva íródtak, így a tao gyakorásával és a halhatatlanná válással foglalkoztak, a késői Lingbao hagyományban a buddhista szemlélet került túlsúlyba. Az „ősi” Lingbao hagyomány két szöveg köré épült, melyek a fangshi kultusz hagyományából táplálkoztak. Az öt talizmán katalógusa (Wufuxu) és a Vörössel írott öt tábla igaz szövege (Wupian zhenwen chishu) [31], mind az ősi taoista rituálék és a Han-kor mágikus szemléletét képviselő szövegek. A Lingbao kánon további részét képezi, az az V. század elején keletkezett 29 szöveg, mely a legnyílvánvalóbb módon mutatja a Mahayana buddhizmusnak a taoizmus tanításaira tett hatását. A Lingbao szöveghagyomány harmadik csoportjának a szerzőségét pedig, a legendás halhatatlannak, Ge Xuannak tulajdonítja a hagyomány.

A Lingbao szövegek első nagy rendszerezője Lu Xiujing (i.sz. 406-477) volt az, aki a taoista kánon alapjául szolgáló első munkát, a A Három Barlang Szövegeinek Katalógusa (Santong jingshu mulu) címmel megszerkesztette (i.sz. 471). A gyűjtemény három fő része, a három barlang (santong) 1200 tekercsből (quan) állt és egyaránt tartalmazott szent szövegeket, orvoslással foglalkozó könyveket és talizmán gyűjteményeket. A kánon szerkezetileg mindmáig őrzi azt a hármas tagolást, mely szintén buddhista hatásról tanuskodik. Bár a buddhista szent iratok gyűjteménye, a Hármas Kosár (tripitaka, sanzang) hasonló szerkezetű, mégis valószínűbb, hogy a taoista kánon a budhista Három Jármű (triyána, sancheng) alapján jött létre. A budhizmus tanításában a Három Jármű a srávakák, pratyéka buddhák és a bodhiszattvák eszközéül szolgál, s így jobban hasonlít a taoista kánon hármas falépítéséhez, melyben minden barlang más-más szintjét tartalmazza a tanításoknak, míg a tripitaka pusztán a szövegek azonos kategóriába tartozásán alapuló rendszerezés szerinti gyűjteménye.

A Három Barlang a következő: az Igazság Barlangja (tongzhen), ez tartalmazza a legmagasabb szinthez tartozó Shangqing szövegeket, valamint a Maoshan hagyomány transzban született könyveit [32]. A következő, a Misztérium Barlangja (tongxuan), mely a Lingbao hagyomány szövegeit őrzi, a szertartások leírásait, valamint az öt talizmán (wufu) hagyományát. A harmadik pedig, a Szellemek Barlangja (tongshen), mely a Három Uralkodó (sanhuang) szövegeket tartalmazza és Zhang Daoling revelációban kapott szövegeit. A Shangqing szövegek elsősége arra enged következtetni, hogy a Lu Xiujing által megszerkesztett katalógusnak is volt már előzménye, mely a IV. század végére, vagy az V. század elejére datálható, amikor a Shangqing szövegeknek elsődleges szerepet tulajdonítottak a taoista hagyományban. A Három Barlang felosztásában jól mutatja, hogy az V-VI. századi taoizmus hagyományában az egyes gyakorlatoknak milyen szerepet tulajdonítottak. Az elsődleges helyen a Shangqing meditációs technikák álltak, ezeket követték a Lingbao szertartások és a Sanhuang ördögűző technikák.

A kánon négy kiegészítése (sifu) már nehezebben datálható. Körülbalül a VI. századtól vált a Négy Barlang kiegészítőjévé. Az egyes kiegészítések, a Nagy Misztérium (taixuan), a Nagy Béke (taiping), a Nagy Tisztaság (taiqing) és az Igaz Egység (zhengyi) nevet viselik. Az első négy kiegészítés, a Három Barlang egyes fejezeteihez kapcsolódik és mindegyikben egy-egy szöveg a domináns. Így a Nagy Misztérium kiegészítést a Laozi, a Nagy Béke kiegészítést a Taiping jing szövege, míg a Nagy Tisztaság kiegészítést, a Taiqing taoista égi birodalom által kinyilvánított alkímiai szövegek határozzák meg. A negyedik kiegészítés tartalmazza a taoista hagyományokban a ranglétrán legalul elhelyezkedő, Égi Mesterek (Tianshidao) szövegeit. A taoista hagyományokban a tanítások szintjeinek íly módon való megkülönböztetése, a vallási beavatási rítusokban játszott főszerepet. Ezekben a rítusokban a papi felavatásnak külön-külön szintjei voltak, mely színtek más-más szövegek ismeretét követelték meg. Így a legmagasabb szintű felavatást az Igazság Barlangjában lévő Shangqing szövegek ismeretével lehetett elnyerni [33]. A Tang-korig a papi felavatásnak öt szintjét különböztették meg, melyekhez más-más előírások, szövegek és istenség kulktusza tartozott. A tanítvány a felavatáskor egy regisztert (lu) kapott, mely tartalmazta az éppen aktuális szinthez tartozó szövegeket, szabályokat, előírásokat, valamint azoknak az isteneknek és szellmeknek a neveit, melyek fölött hatalmat gyakorolt. A papi szolgálatot ezek alapján látta el.

Hagyományosan a Három Barlangot, a bennük lévő szövegek tartalmától függően, további 12 részre (shierbu) osztották fel. Ezek a részek a következők: kinyílvánított szövegek (benwen), isteni talizmánok (shenfu), jáde instrukciók (yujue), szent ábrák (lingtu), történeti hagyományozódás és feljesgzések (pulu), szabályok és előírások (jielü), rituális módszerek (fangfa), technikák (zhongshu), szentek életrajzai (jichuan), dicsőítő himnuszok (cansong) és előterjesztések (biaozou). Ezek a kategóriák jól mutatják a taoista szövegek egyes típusait, bár nem kezelték őket túl szigorúan, így a szentek életei az 5. és a 10. részekben egyaránt megtalálhatóak.

A Lu által katalogizált taoista műveket, Song Mingdi (uralk. i.sz. 465-472) császár parancsára gyűjtötték össze és összesen mintegy 1200 tekercset tartalmaztak. Az első szisztematikus gyűjtemény létrejötte, mégis a nagy Tang-kori császár, Xuan Zong (uralk. i.sz. 713-756) nevéhez fűződik, aki megparancsolta alatvalóinak, hogy a birodalom egész területéről gyűtsék össze a taoista írásokat. A gyűjtemény, a Három barlag részletes összefoglalása (Santong qionggang) nevet kapta. 748-ban nyomtatták ki és minden taoista templomba eljutattak belőle 3700-7300 tekercset. Sajnálatos módon a kánonnak ez a variációja, valamint a későbbi rekonstrukciós kísérletek is mind áldozatául estek a különféle felkeléseknek és parasztlázadásoknak. A Song dinasztia császárai, akik Égi mandátumukat szintén taoista alapokra helyezték császári dekrétumban parabcsolták meg a taosta művek újbóli összegyűjtését. 990-ben Sung Taizong (i.sz. 976-997) és fia Song Zhenzong (i.sz. 98-1022) uralkodása alatt kezdték összegyűjteni a taoista könyveket. Wang Qinruo (i.sz. 962-1025) vezette a munkálatokat és 1016-ban a császárnak bemutatta katalógusát. Ugyanebben az időben Hangzhouban Zhang Junfang felügyelete alatt, taoista mesterek könyvtárakból és templomokból összegyűjtött könyveket másoltak le és Wang katalógusa szerint rendszerezték. 1019-ben Zhang hét másolatot adott át az uralkodónak, melyek 4565 tekercset tartalmaztak, s így kerültek be, a Nagy Song dinasztia égi palotájának értékes kánonja (Dasong tiangong baozang) néven a taoista templomokba. Song Huizong (i.sz. 1101-1125) magát egy taoista istenség inkarnációjának tartotta, s missziójának tekintette egy új kánon létrehozását. 1114-ben adta ki ediktumát, melyben megparancsolta a taoista könyvek ismételt összegyűjtését. Több taoista mester Kaifengben létrehozta az immár 5400 tekercsből álló, az Igazi harmónia tízezer hosszú élet taoista kánonját (Zhenghe wanshou daozang).

Ez volt az első olyan kánon, amelyet fadúcba véstek és nyomtatva adtak ki. A munkálatokat Fuzhouban végezték, ott ahol néhány évvel korábban a buddhista kánon nyomtatása készült. A fadúcokat a fővárosba szállították, de azt, hogy hány példányt nyomtattak róluk, arról nem maradt fenn semmi írás. Jin Zhangzong (uralk. 1190-1208) uralkodása alatt, a Fehér felhő templom (Baiyun guan) elődjében, az Égi örökkévalóság kolostorában (Tianzhang guan) két udvari tudós és az apát munkája révén létrejött a kánonnak egy bővitettebb kiadása, melynek a Nagy Jin misztikus főváros kincses kánonja (Dajin xuandou baozang) elnevezést adták. 1192-ben készült el és 6455 tekercset tartalmazott. A következő kánon két Quanzhen mester, Song Defang (1183-1247) és Qin Zhian felügyelete alatt készült Pingyangban császári ediktumra. Több hivatalt is felállítottak, ahol mintegy 3000 ember foglalatoskodott a kánon elkészítésén. 1244-ben készült el a Misztikus főváros kincses kánonja (Xuandu baozang) és 7000 tekercsből állt. A dúcokról több száz példányt nyomtattak, de Khubilai Khán könyvégetését csak részletek élték túl. Ezek képezték a Ming-kori kánon alapját. A 43. Mennyi mester (tianshi) Zhang Yuchu vezetésével a Ming-kori Ming Chengzu (uralk. 1403-1424) császár kezdeményezésére kezdték el megszerkeszteni az újabb kánont, mely a taoista Shao Yizheng revizionálása után 1444-ben készült el. A kánon, melynek neve: A nagy Ming taoista szövegek kánonja (Daming daozang jing) 5318 tekercset tartalmazott és a Zhengtong-korszak (1436-1449) kánonjaként (Zhengtong daozang) is ismert volt. Ming Shengzong császár megbízta az 50. generációs Mennyei mestert, hogy lássa el kiegészítéssel a kánont. 1607-ben, így további 240 tekerccsel egészítették ki a meglévő kiadást. Ezt, Kiegészítések és taoista klasszikusok kánonjának (Xudao zangjing) nevezték. A továbbiakban pedig, a kiegészítésekkel együtt gyakran hívták Zhengtong-korszak kánonjának (Zhengtong daozang).

A kánonon kívűl még más gyűjtemények is megőríztek taoista írásokat és szövegeket. Ezen szövegek közül jónéhány nincs benne a jelenlegi taoista kánonban, hanem valamelyik korábbi kánon kiadás szövegének rekonstrukciója. A legkorábbi ilyen gyűjtemény a Taoista kánon lényege (Daozang jiyao), mely 287 szöveget tartalmaz. A szövegek mindegyike a belső alkémiával foglalkozik (neidan). A gyűjtemény első kiadása 173 olyan munkát tartalmazott, melyek benne voltak a Zhengtong daozangban. A XIX. Században kétszer is kibővítették a gyűjteményt, de az ekkor bekerült szövegek már nem találhatók meg a Zhengtong daozangban. Az utolsó újraszerkesztése 1906-ban történt meg, amikor 18 új szöveget adtak hozzá. Egy másik, 23 neidan szöveget tartalmazó gyűjtemény a Taoista kánon folytatása (Daozang xupian). Ezt a Longmen iskola 11. pátriarchája, Min Yide (1758-1836) állította össze, s az ebben összegyűjtött szövegek egyike sem található meg a kánonban. A Ding Fubao (1874-1952) által szerkesztett, A taoista kánon antológiai feljegyzései (Daozangjing hualu) című gyűjteményben található, mintegy 100 szöveg sem található meg a kánonban csakúgy, mint a Xiao Tianshi által összeállított, A taoista kánon antológiája (Daozangjing hua) című 600 művet tartalmazó gyűjtemény legnagyobb része sem. A Taipeiben kiadott Taoista szövegek (Daojiao wenxian) még további kilenc olyan szöveget tartalmaznak, melyek nincsenek kanonizálva. A két legutóbbi gyűjtemény, a Kánonon kívüli taoista könyvek (Zangwai daoshu) és További kánonon kívüli taoista könyvek (Xuzangwai daoshu) gyűjteménye, melyek 1992-ben és 1995-ben kerültek kiadásra. Bár sok bennük lévő könyvet a Daozang jiyaoból szerkesztettek át, de többszáz egyéb gyűjtemény anyagát is megőrizték.

Csaba Lu

Jegyzetek:

[1] Jelen tanulmány, pusztán csak egy általános összefoglalását célozza meg a taoizmus írásos hagyományának, s azt is csak a taoista kánon létrejöttéig kíséri figyelemmel. A Tang-kortól, majd az Öt dinasztia korától a Ming-korig bővebben: Bokenkamp és Boltz in The Indiana Companion to Traditional Chinese Literature 138-174.

[2] Szobra nagyrészt az oltárral szembe fordulva áll, de egyes templomokban annak háttal, a bejárat felé helyezik el. Tigrismintás fegyverzetben, kis taoista koronával a fején ábrázolják. Arca általában vörös színű, nagy szakállt visel és három szeme van, fülében pedig szőrcsomó. Kezében korbácsot, vagy mágikus kardot tart, egyes variációk szerint vasdorongot. Jellemzője a bal kezével formázott mágikus kéztartás (zhifa), mely a démonok elűzésének eszköze. Ismert olyan ábrázolása is, melyben bal kezében pecsétet, vagy bárdot tart. Stevens 1997: 72.

[3] A népvallás, egy sajátosan eklektikus, sok elemet és kultuszt magába olvasztó tipikusan „kínai” vallásos jelenség.

[4] Stevens 1997: 91.

[5] Fangshu kategóriába sorolják: az orvoslás (yi), jóslás (bu), csillagászat (xing), valamint a formák elemzésének (xiang) könyveit. Bővebben a Fangshuról: Zhonghua daojiao dacidian

[6] A taoista kánonban sokféle jelzőt használnak az egyes szövegek, könyvek megnevezésére. Az egyes szövegek címeiben is jónéhány írásjegy utal arra, hogy milyen szöveggel is van dolgunk. Pl: Jáde lapok (yupian), égi írás (tianshu), kinyílvánított igaz szöveg (zhenwen) stb.

[7] A különféle revelációk útján létrejövő szöveghez hasonló rajzolatokról bővebben: M. De Groot 1983: VI/1295.

[8] Kenneth Dean angol fordítása nyomán. Dean 1993: 48. Bővebben a Durenjingről: Yamada in Taoist Handbook

[9] Reiter 1998: 132.

[10] Bővebben Dean 1993: 48.

[11] Chen Yingning 2000: 124. Bővebben a Huan-Lao hagyományról: Xiong Tieji 2001.

[12] A taoista írásokban kevés hivatkozást találni Zhang Xiura, így egyes kutatók úgy vélik, hogy neve csak elírás és eredetileg Zhang Hengről, Zhang Daoling fiáról van szó. Bokenkamp 1997: 67/17. lábj.

[13] A Wudoumidao és Zhang Jue közötti kapcsolatról: Bokenkamp 1997: 32. A három Zhang mozgalomról uo: 34.

[14] A Xiang’erről bővebben: Bokenkamp 1997: 29.

[15] A Tianshi követő közösségek i.sz. 190-215 között, többnyire a Sichuan-medencétől északra, a Han fővárostól, Changantól 200 kilóméternyire délnyugatra elhelyezkedő zárt völgyben, a Hanzhong-völgyben éltek. Többek között az un. hanzhongi közösség feloszlása a felelős azért, hogy a Tianshi hagyomány egész Kína szerte elterjedt.

[16] A szöveg nem tartalmaz saját létrejöttére utaló szakaszokat. Bokenkamp 1997: 37.

[17] Ez egybevág azokkal az elképzelésekkel, melyek szerint a Laozi az uralkodók számára készült, s a birodalom felett való uralkodás alapelveit fogalmazza meg inkább, mintsem a hétköznapi taoista gyakorlatokat végzők számára készült útmutató.

[18] A Zhangok hierarchiájának szerkezete tükrözi a korabeli Han császári hivatalnoki struktúrát, annak hatására alakult ki. Fontosabb szintjei: az italáldozó (jijiu), a történetíró (zhubu), az parancsnok (ling) és a szellemkatona (guizu). Robinet 1997: 56-57.

[19] Bokenkamp fordítása nyomán.

[20] Angol fordításban: Bokenkamp 1997: 165.

[21] Az Igaz Egység és az Égi Mesterek iskolája ugyanannak a hagyománynak a másik neve. A zheng szó a kiigazít, helyes, igaz értelemben itt arra vonatkozik, hogy az iskola elhatárolódott minden más, nem “tiszta” taoista tanítástól és gyakorlattól, így a népvallások kultuszaitól (minsujiao) és más hagyományoktól, melyek nem tartoztak a Zhangok fennhatósága alá. Ezért az iskolát ebben az értelemben, Ortodoxnak is nevezik. A harmadik név, amit még említenek az Öt mérő rizs iskolája (Wudoumidao), ami arra a gyakorlatra utal, hogy a hívőknek az év bizonyos időszakában öt mérő rizst kellett a Zhangok raktáraiba beszolgáltatniuk a vallásos szolgáltatások fejében. Egyesek szerint (ld: Bokenkamp) a Wudoumi nevet a korabeli történetírók adták az iskolának, sőt a konfuciánus hagyomány gúnyosan Rizslopóknak is nevezte az Égi Mestereket. Ugyanakkor azzal, hogy Bokenkamp, a megkérdőjelezhető személyíségű Zhang Xiuhoz köti a Wudoumidaot, mint egyfajta dél sichuani taoista alapon szerveződő felkelést, nem azonosítja az Égi Mesterek iskoláját teljes egészében a Wudoumidao iskolával, még akkor sem ha egyes források alapján Zhang Xiu a Tianshik egyik magyas szintű papja volt. (lásd: 8. 9. jegyzet)

[22] Bokenkamp alapján. Bokenkamp 1997: 207-208.

[23]Chenyingming 2000: 169.

[24] Az V. századra a Lingbao iskola hagyományának köszönhetően, a taoista panteon átalakult és sok, a buddhizmus hatásáról tanuskodó istenség került a kultuszokba.

[25] A Huangdi yinfu jing jó példa arra, hogy egyes taoista iratoknak mennyire eltérő interpretációi vannak, hiszen a Yinfu jinget sok magyarázója haditechnikai klasszikusnak tartja. Reiter 1998: 207.

[26] Chenyingming 2000: 172.

[27] Több taoista könyv nevében is megtalálható a dunjia szó, így mára már kevéssé beazonosítható, hogy Ge Hong, mely könyvekre utalt a Baopuziben. A dunjiaról bővebben: Zhonghua daojiao dacidian 777.

[28] Zhuzijicheng Baopuzineipian 17. fejezet

[29] Yang Xi a Xu család révén kapcsolatban állt a Ge családdal is. Robinet 1997: 115.old. A Yang, Wei, Xu és Ge családok kapcsolatáról bővebbben: Wong 1997: 48.

[30] Bokenkamp 1997: 275.

[31] CT22 A szövegnek sok névvariánsa van.

[32] Legeza 1985: 127.

[33] Schipper 1985: 127- 148. in Gert Naundorf et al., eds., Religion und Philosophie in Ostasien. Festschrift fur Hans Steininger zum 65.

Felhasznált irodalom:

  • Bokenkamp, Steven R. 1997. Early Daoist Scriptures. London, University of California Press.
  • Chen Yingning. Daojiao yu yangsheng. [Taoizmus és az életerő táplálása.] Beijing, Huawen chubanshi.
  • Dean, Kenneth. 1995. Taoist Ritual and Popular Cults of Southeast China. New Jersey, Princeton University Press.
  • Judith M. Boltz. 1987. A Survey of Taoist Literature. California, Institute of East Asian Studies.
  • Laszlo, I. Legeza. 1985. Tao of Magic. London, Thames and Hudson.
  • M. De Groot. 1983. The Religious System of China. Taipei, Southern Materials Centre INC.
  • Reiter, Florian C. 1998. The Aspirations and Standards of Taoist Priests in the Early T’ang Period. Weisbaden, Harrassowitz Verlag.
  • Robinet, Isabelle. 1997. Taoism. Califonia, Stanford University Press.
  • Schipper , Kristofer. 1985. "Taoist Ordination Ranks in the Tunhuang Manuscripts". In Gert Naundorf et al., eds., Religion und Philosophie in Ostasien. Festschrift für Hans Steininger zum 65. Geburtstag, 127-148. Würzburg: Königshausen und Neumann.
  • Schipper, Kristofer. 1993. Taoist Body. Taipei, SMC Publishing Inc.
  • Stevens, Keith. 1997. Chinese Gods. Hong Kong, Collins & Brown.
  • Xiong Tieji. 2001. Qinhan Xindaojiao. [Qin- és Han-kori új taoizmus.] Shanghai, Shanghai Renmin chubanshi.
  • William H. Nienhauser, Jr. 1986. The Indiana Companion to Traditional Chinese Literature. Bloomington, Indiana University Press.
  • Wong, Eva. 1997. Taoism. London, Shambhala.
  • Zhonghua daojiao dacidian . [Kínai taoista nagyszótár. ] Beijing, Zhongguo shihui kexue chubanshi, 1995.
  • Zhuzijicheng . [Filozófusok összegyűjtött művei.] Beijing, Wenhua chubanshi, 1965.

Internetes referenciák :

» Fabrizio, Pregadio.
» Hong Kong Taoist Association.

Kérlek támogasd a Taoista Könyvtárat!
(Please support the Taoist Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

Yin Yang


         

                         

 

[« vissza ]

Creative Commons License

[ előre »]

Web Matrix

buddhism | hinduism | taoism | hermetics | anthropology | philosophy | religion | spiritualism | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

Last updated: 01-08-2015