"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

                         

         
 

[« vissza ]

[» Antropológia Könyvtár «]
» keret nélkül «

[ előre »]

 

Kína rövid története

- Short History of China -

2008.

Kína egyike a világ legrégibb civilizációinak. Több ezer éves történelmi múltja egyedülálló folyamatosságot mutat a legrégebbi időktől napjainkig. Kína területén már az ősidőkben megtelepedtek az emberek. Századunk 20-as éveiben európai és kínai régészek megtalálták a pekingi előember maradványait, melyek korát félmillió évesre becsülték. Több helyen is megtalálták az ún. cesan-pejlikang kultúra településeinek 7-8000 éves maradványait. A feltárt leletek arról tanúskodnak, hogy e falvak lakói földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. A Honan tartománybeli Jangsaóban tárták fel, és e városról nevezték el a jangsao kultúrát, amely a Sárga-folyó mentén terjedt el. Az ásatásokon csiszolt kőeszközök, és gyönyörű kerámia edények kerültek elő. A vallási életre a hal, szarvas, teknősbéka és sárkány ábrázolások sokasága utal. A kínai krónikák szerint a legelső, Tai Hao nevű király i.e. 2852-ben kezdte meg uralkodását. Az első dinasztia, a Hszia dinasztia Tai Yü királya i.e. 2205-től uralkodott, akinek nevéhez az árvizek megfékezését fűzik. Az utolsó Hszia-dinasztiabeli király Csie volt, akinek zsarnoki és erkölcstelen uralma fogalom lett a kínai gondolkodásban. i.e. 1766-tól Sang- (Yin-) dinasztia volt hatalmon, majd őt követte a Csou-dinasztia i.e. 1122-től. A Sang korból maradtak ránk azok a híres jóscsontok, melyeken az ősi kínai írásjegyekkel írt szövegeket találtak. Ebben a korban vált általánossá a bronz eszközök, fegyverek és edények használata, és a feltárt sírok alapján a történészek a korabeli társadalom vagyoni rétegződésére következtetnek. A Csou-dinasztia központja először a mai Senszi tartománybeli Hszien közelében volt, majd az i.e. VIII. században a nyugati barbár törzsek támadásai miatt Honan tartományi Lojangba tették át székhelyüket, mely város évszázadokon keresztül Kína fővárosa volt. Az i.e. VIII.-V. században óriási változások játszódtak le a kínai társadalomban. A faluközösségek felbomlottak, a közösen művelt földeket felosztották, és az adás-vételek során jelentős vagyoni különbségek alakultak ki. A meggyengült Csou-dinasztia hatalma névlegessé vált, több egymással hadakozó fejedelemség jött létre, ezért a korszakot a Hadakozó Fejedelemségek korszakának szokás nevezni. A változásokkal egyidejűleg szellemi pezsgés indult el az i.e. VI-III. századi kínai társadalomban, olyan jelentős filozófusok léptek színre, akiknek gondolatai ma is hatnak. Kung-ce, ismertebb nevén Konfuciusz, a múlt, az ősök tiszteletét állította filozófiájának középpontjába, olyan társadalom képet vázolta fel, amit egy erényes, rátermett uralkodó kormányoz, és amelyben mindenkinek megvan a maga szerepe és helye. Kung-ce szerint az uralkodó nem korlátlan ura népének, mert „megbízatását” az Égtől kapja, és amennyiben méltatlanná válik az uralkodásra, nem tiszteli a hagyományokat, az Ég visszavonja ezt a megbízatást. A filozófus gondolatait tanítványai a Beszélgetések és mondások című könyvben foglalták össze. Kortársa, a legendás Lao-ce, a taoizmusnak nevezett szellemi utat dolgozott ki, melynek fontos eleme a természetesség, a természettel való összhang. A neki tulajdonított mű, a Tao Te King 81 versszakban fejti ki ezt a tanítást.

A harmadik jelentős filozófiai irányzat a Fa xia (Fa csia, legisták vagy törvénykezők) iskola, melynek körei szembeálltak Kung-ce hagyománytiszteleten alapuló kormányzásával, és az uralkodó korlátlan hatalmának hívei voltak. Szerintük a népet súlyos büntetésekkel és megfelelő jutalmazással kell a helyes úton tartani. Főbb képviselőik Mo Ti (Mo-ce) és Han Fej-ce voltak. A hadakozó fejedelemségek közül a legnyugatibb Csinben az i.e. IV. század folyamán reformokat hajtottak végre. A lakosságot öt és tíz családonként kölcsönös ellenőrzési csoportokba osztották, korlátozták az arisztokrácia és a kereskedők jogait, és az országot közigazgatási egységekre osztották fel. A szigorú intézkedések eredményeként az uralkodó hatalma és Csin állam is megerősödött, majd az i.e. III. században sorra legyőzte a többi fejedelemségeket i.e.221-ben Csin Si Huang Ti egyesítette Kínát és megteremtette az 1911-ig fennálló kínai császárságot. A keménykezű uralkodó és kancellárja Li Sze a törvénykezők iskolájának tanításait követte. Egységesítette az írást, a pénzt, a mértékegységeket, és új közigazgatási rendszert vezetett be. A konfuciánusokat megölette és Kung-ce műveinek megsemmisítésére törekedett. Ő kezdte el építtetni a Nagy Falat, hogy megvédje birodalmát a hunok támadásitól. A vele kezdődő Csin-dinasztia azonban csak rövid ideig volt hatalmon, a példátlan szigorúságú uralkodók ellen lázadás tört ki, majd i.e. 202-ben Liu Pang meglapította a Han-dinasztiát. A Han-dinasztia fénykorát Vu Ti császár (i.e. 140-86) alatt érte el. Tanácsadója, a konfuciánus Tung Csung-su hatására vált meghatározóvá Kung-ce ideológiája Kína vezetőinek körében. Ekkor vezették be a hivatalnokok kiválasztására a háromlépcsős vizsgarendszert, és csökkentették a földművelők adóterheit. Komoly veszélyt jelentettek a hunok, így ellenük a császár más közép-ázsiai népekkel akart szövetséget kötni. Ezért i.e. 138-ban egy Csang Csien nevű tisztet küldött követségbe hozzájuk. Csang Csien a hunok fogságába esett, de megszökött és bár a felkeresett országokban elutasították a kínaiak által ajánlott szövetséget, i.e. 126-ban visszatért és beszámolója nagyban hozzájárult ahhoz, hogy i.e. 127-ben, 121-ben és 119-ben kínai tábornokok hatalmas győzelmet arassanak a hunok felett. A diadalok által a kínaiak megszerezték az ellenőrzést a Közép-Ázsiába vezető Kanszui-folyosó felett, és biztosítani tudták a kereskedelemben rendkívül fontos Selyem-út zavartalan forgalmát. Az i.sz. I. században a növekvő adóterhek és a tömeges elszegényedés miatt felkelések törtek ki. A legjelentősebb, a vörösszemöldökűeké 21-ben kezdődött. A lázadást sikerült leverni, és Liu Hsziu császár reformokkal ismét stabilizálta a birodalmat. Hun törzseket fogadott be és telepített le az Ordosz-vidéken, majd terjeszkedni kezdett, és 73-ban és 91-ben hatalmas győzelmet aratott az északi hunok felett. Az őt követő császárok ismét növelték a földművesek terheit, és a császári udvarban zajló hatalmi harcok gyengítették a dinasztia uralmát. 184-ben Csang Csiao a misztikus taoizmust követő vándororvos vezetésével tört ki a sárgaturbánosok felkelése, mely végül a Han-dinasztia bukásához vezetett.

Az ezt követő időszakban az ország több, egymással háborúzó részre szakadt (220-589). Északon előbb kínai, majd barbár eredetű dinasztiák váltották egymást. Ebben az időszakban jelent meg és terjedt el a buddhizmus, és az északi dinasztiák területén szinte államvallássá vált. 589-ben Ven-ti erős hadserege segítségével ismét egyesítette Kínát és megalapította a Szuj-dinasztiát. Fia Jang-ti építtette fel a Nagy Csatornát, mely a világ leghosszabb, mai napig is működő mesterséges vízi útja (1794 km hosszú). Zsarnoki uralma ellen lázadás tört ki, és 618-ban Li Jüan Csanganban alapította meg a Tang-dinasztiát, melynek időszakát (618-905) Kína aranykorának szokták nevezni. Békét teremtett az országban és földosztást hajtott végre. Fia, Li Shi-min folytatta apja politikáját. Csangant hatalmas várossá építette ki. Az ebben az időben a birodalmat veszélyeztető türkökre 630-ban hatalmas vereséget mért. A Tang császárok folytatták a hódítást. 657-ben és 679-ben legyőzték a türköket, maradványaikat pedig letelepítették Kína északi részén. Hadjárataikkal kiterjesztették Kína határait. Békét kötöttek Szongcen Gampóval, a Tibetet egyesítő királlyal, akihez 641-ben kínai hercegnőt adtak feleségül. Kína ebben az időszakban virágzó birodalom volt. Élénk kereskedelmi és politikai kapcsolatot ápolt távoli országokkal is. A tengerparti városokban arab és zsidó kereskedő kolóniák jöttek létre. Japán ekkor vette át a kínai kultúra számos vívmányát. 627-ben Hszüan-cang buddhista szerzetes beutazta Közép-Ázsiát és Indiába eljutva szent könyvekkel tért vissza. Kína területén megjelent az iszlám és a nesztoriánus kereszténység.

A VIII. században Kína meggyengült, felkelések törtek ki, melyek közül a legjelentősebb a 755-ös An Lu-san féle megmozdulás, majd közép-ázsiai népek, köztük a tibetiek támadták meg és foglaltak el belőle jelentős területeket. A Tang-dinasztia bukása után ismét zűrzavar uralkodott az országban, aminek a Szung-dinasztia (960-1126) uralomra jutása vetett véget. A Szung-dinasztia idején - 868-ban nyomtatták ki az első könyvet - terjedt el a könyvnyomtatás, és ért el magas színvonalat a mezőgazdaság és az ipar. A X.-XII. században Kína különböző lovas nomád népek támadásait szenvedte el, amit a kínai udvarban zajló hatalmi harcok súlyosbítottak. Először a kitajok, majd a tangutok, majd a dzsürcsik foglaltak el jelentős területeket Kínából ill. kényszerítették adófizetésre a kínaiakat. A XIII. század elején megjelenő mongolok pedig hosszú harcok után Kubiláj kán vezetésével elfoglalták egész Kínát, megalapítva a Jüan-dinasztiát. Ő volt az első, aki Pekinget — akkori nevén Jencsing, később Tatu — tette meg fővárosának. Kína a mongol világbirodalom része lett. 1275-ben érkezett Kínába Marco Polo, és 1342-ben egy magyar ferences rendi szerzetes, György barát is a megfordult itt. A kínaiak többször is fellázadtak az őket elnyomó mongol uralom ellen. 1351-ben a vörösturbánosok (a buddhista Maitréja-kultusz hívei), majd a paraszti származású Csu Jüan-csang vezetésével szembeszálltak a mongolokkal, és kiűzték őket Kínából. Csu Jüan-csang 1368-ban megalakította a Ming-dinasztiát (1368-1644). A kínai császárság ismét virágzásnak indult, élénk külkereskedelmet folytatott, expedíciókat indított Indiába és Kelet-Afrikába. A XVI. században jelentek meg először európaiak nagyobb létszámban. Portugál kereskedők létesítettek gyümölcsöző kereskedelmi kapcsolatot a kínaiakkal. A gazdasági fellendülés azonban véget ért, és Kína mindinkább megszakította kapcsolatait a külfölddel. A császári udvarban folyó hatalmi harcok és az elégedetlenség miatt kitört parasztfelkelések 1644-ben véget vetettek a Ming-dinasztia uralmának, és az ekkor az országra támadó mandzsuk hosszú harc után elfoglalták Kínát, megalapítva az utolsó császári dinasztiát, a Csinget. Ez az időszak a hanyatlás korszaka volt. Kína elzárkózott, és csak komoly korlátokkal volt hajlandó kereskedni az európaiakkal. A kínai teáért, fűszerekért, selymért, porcelánért a Brit Kelet-Indiai Társaság, mely a Kínával való kereskedelem monopóliumát is megszerezte, ezüsttel fizetett. A társaság azonban a XVIII. század végétől fizetőeszközként egyre inkább a csempészett ópiumot kezdte alkalmazni, majd ahogy egyre többen szoktak rá Kínában erre a szerre, az angolok már csak ezzel fizettek. Sőt ekkorra már a kínaiak fizettek ezüsttel az ópiumért, óriási kárt okozva ezzel a kínai társadalomnak és gazdaságnak. A korrupt hivatalnokok pedig szemet hunytak a kábítószerüzlet felett. Végül a kínai hatóságok lépésre szánták el magukat, és 1839 márciusában Lin Cö-hszü császári biztos vezetésével 20000 láda ópiumot koboztak el és semmisítettek meg. Az angoloknak ez ürügyet szolgáltatott a háború kirobbantásához. Az ún. első ópium-háború 1840-től 1842-ig tartott. Az angol csapatok kegyetlenül irtották a polgári lakosságot, majd a háború végén megalázó szerződést írattak alá Kínával. Ekkor került Hongkong angol fennhatóság alá és több kikötőt meg kellett nyitni az angol kereskedők előtt. Az angolok területen kívüliséget élveztek, velük szemben a kínai hatóságok nem járhattak el. 1857-ben és 1860-ban, a második és a harmadik ópium-háborúban újabb egyenlőtlen szerződéseket írattak alá Kínával. Az ország félgyarmati sorba került. A tehetetlen, bürokratikus, és az országot a külföldieknek kiszolgáltató mandzsu uralom ellen 1850-ben tört ki a Tajping-felkelés, melyet csak 1864-ben, külföldi segítséggel sikerült leverni. A kínai udvar ekkor az ország modernizálásába kezdett, ami csak a külföldi technika, elsősorban haditechnika átvételére irányult. Ennek ellenére a múlt század végén sorozatos katonai kudarcok érték Anglia, Franciaország, Németország, Oroszország és Japán részéről. A kínai mandarinok egy csoportja politikai reformokat próbált véghez vinni, azonban a tényleges hatalmat birtokló anyacsászárné, Ce-hszi ezt megtorpedózta, tovább fenntartva a korszerűtlen és bürokratikus állami berendezkedést. 1900-ban kitört az ún. bokszer-lázadás, ami mögött az Igazság és Béke Ökle nevű titkos társaság állt, és melynek célja a külföldiek kiűzése és a mandzsuk hatalmának megdöntése volt. A puszta kézzel, és a hagyományos kínai fegyverekkel harcoló csapatokat több európai állam, köztük az Osztrák-Magyar Monarchia intervenciós seregei győzték le. A külföld által kikényszerített nyitás azonban nemcsak gazdasági függőséget jelentett. A kínaiak megismerkedtek az európai kultúrával, politikai rendszerekkel és olyan értelmiség kezdett kialakulni, mely a polgári demokratikus átalakulással akarta megerősíteni és modernizálni Kínát. Legjelentősebb képviselőjük Szun Jat-szen doktor (1866-1925), aki több felkelést is szervezett, melyek kudarcot vallottak, míg 1911-ben végre sikerült megdönteni a 2000 évig fennálló császárságot, és kikiáltani a köztársaságot.

A várva várt demokratikus fejlődés azonban nem indult meg. Kína az anarchia állapotába jutott, ez egymással vetélkedő tábornokok háborúzása rendkívül súlyos helyzetet teremtett az országban. 1921-ben megalakult a Kínai Kommunista Párt, amely a Szovjetuniótól jelentős katonai segítséget kapva erősítette befolyását. Vele szemben a Szun Jat-szen által alapított Kuomintang Párt vezetője Csang Kaj-sek folytatott fegyveres harcot. A polgárháborút sem az 1931-ben kezdődő japán agresszió, sem a második világháború ellenére nem szüntették be. A második világháború után a két tábor összecsapott, és több évi küzdelem után a Mao Ce-tung vezette kommunista párt győzött 1949-ben, Csang Kaj-seket Tajvan szigetére szorítva vissza. A kínai csapatok 1949 végén megszállták Tibetet. A kommunisták a győzelem után földosztást hajtottak végre, és elkezdték az ország modernizálását. Azonban az 50-es évek közepén meghirdették a Nagy Ugrás politikáját, célul tűzték ki, hogy néhány éven belül utolérik a fejlett ipari országokat. Erőszakosan „kollektivizálták” a mezőgazdaságot. A rossz politika éhínséget eredményezett, és a Szovjetunióval is megromlott a kapcsolat. 1966-ban meghirdették a Kulturális Forradalmat, melyben Mao Ce-tung vörös gárdistái feldúlták az országot, és megkíséreltek lerombolni minden olyan értéket, melyet Kína az elmúlt évszázadok során felhalmozott. A pusztítás csak Mao Ce-tung 1976-ban bekövetkezett halálával ért véget. 1978-tól Teng Hsziao-ping vette át az ország tényleges irányítását. Szoros kapcsolatot épített ki az Egyesült Államokkal, és meghirdette Kína modernizálását. A kiegyensúlyozott politika eredményeként óriási gazdasági fejlődés indult meg, amely napjainkban is folyamatos.

A gazdasági változásokat azonban nem követték a politikaiak, és mikor 1989-ben diákok tüntettek a pekingi Tienanmen téren a demokráciáért és az emberi jogokért, a békés tüntetést a hatóságok vérbe fojtották. Több ezer embert bebörtönöztek és kivégeztek, és a diákokkal tárgyaló, és a reformokra hajló Csao Ce-jangot, az akkori miniszterelnököt leváltották, és azóta házi őrizetben tartják. A Tienanmen téri eseményekkel egyidőben Kína számos pontján, így Tibetben is megmozdulásokra került sor, amelyeket szintén brutálisan vertek le a hatóságok. Kínában jelenleg súlyosan megsértik az emberi jogokat; az ellenzékieket bebörtönzik, a nemzetiségek és kisebbségek nem érvényesíthetik jogaikat. A fejlett világ igazából nem tesz határozott lépéseket a helyzet javítására, mivel gazdasági érdekei, a fejlődés által biztosított befektetési lehetőségek és az óriási felvevő piac megszerzésének reményében jó viszonyra törekszik Kínával, akár még azon az áron is, hogy nem firtatja az emberi jogok kérdését.

Források:

  • Polonyi Péter: Kína története
  • Vasziljev, Leonyid: Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában 

Megjelent: Potala 12. [A Tibetet Segítő Társaság kiadványa]

» Kulturális Antropológia - Tibet rövid története
» Kulturális Antropológia - Tibet fölfedezése
» Kulturális Antropológia - A dalai lámák intézménye és történetük

Buddha Eye

Kérlek támogasd az Antropológia Könyvtárat!
(Please support the Anthropology Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

Jagganath


         

                         

 

[« vissza ]

Creative Commons License

[ előre »]

Web Matrix

buddhism | hinduism | taoism | hermetics | anthropology | philosophy | religion | spiritualism | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

Last updated: 04-04-2010