"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

                         

         
 

[« vissza ]

[» Hindu Könyvtár «]
» keret nélkül «

[ előre »]

   

Tarr Dániel

Indiai Aszketizmus

- Hindu Asceticism -

 
1998.
Creative Commons License

Ez a szigorlati dolgozat a Hindu Tantra (1997) és a Siva Kultusza (1999) című szakdolgozataim között készült, így fejezetei egyrészt az első dolgozat részeit használják fel, míg az új részek pedig bekerültek a későbbi szakdolgozatba.

Így itt nem ismétlem meg ezeket, hanem a jobboldali tartalomra kattintva a tartalomjegyzék átvisz a szakdolgozatok megfelelő részeire.

Egyedül a harmadik részt ismétlem meg itt, mivel az foglalja össze az indiai aszketizmust és visz tovább annak antropológiai vizsgálata felé.

 

Tartalom

Bevezetés - A Hindu Tantra

I.) A hindu vallás alapja - A Tantra

1) A tantrizmus kialakulása

2) A tantrizmus képviselői - A nem-orthodox hindu irányzatok

Az ‘erdei hagyomány ‘ és a Tantrizmus :

  • Aszkéták (śramanák, munik, sādhuk, yogik, tantrikák, és siddhák)
  • Remeték (sanyāsík, śaivák és vaiśnavák)
  • Bhaktik (ālvārok, lingāyat)
  • Korai buddhista szanghák (sthavira vāda, mahāsangika, korai theravāda)
  • Dzsain ganák (digāmbara, svetāmbara)
  • Guruk (Rādnyis, Mahāriśi, Muktānanda, Sai Baba, Prabhupāda)

II.) Életvitel - A Yoga

1) Életmód

2) Gyakorlat - A yoga rendszere

III.) A tantrizmus antropológiai értékelése

 

Előszó

A jelen dolgozat többéves munkám eredménye. Gerincét az 1997-ben elkészült szakdolgozatom adja, mely egy bővebb formájában a Tan Kapuja Buddhista Főiskola számára készült. Az ebben a dolgozatban megjelenő első két fejezet (I. & II.) ebből a dolgozatból származik. Mivel a téma kifejezetten antropológiai tárgyú, bemutatása a kulturális antropológia számára sem érdektelen. Így a III. fejezetben azokat az általános antropológiai szempontokat veszem végig, melyek a kulturális antropológia számára is megfoghatóvá teszik a témát.

Mivel az indiai aszketizmus egy komplex kulturális jelenség, vizsgálata többrétű kell hogy legyen. Az aszketizmus elválaszthatatlan a hinduizmustól, s mint ilyen az egész indiai kultúrkör ismeretétől. Jól tudjuk, hogy a ‘hinduizmus’ fogalma olyan kulturális egységek gyűjtőfogalma, mely önnmagában is meglehetősen szerteágazó vallásantropológiához vezet. A hindu aszketizmus, azaz a tantrizmus eredeti formájában egy indiai kultusz volt, de miután kezdeti formája óta folyamatosan változott, nem köthető egyetlen indiai valláshoz sem. Különböző hindu, buddhista és jain csoportok hasonló tantrikus tanokat vallanak, és hasonló tantrikus gyakorlatokat végeznek. Ezért a tantrizmus egy komplex vallási jelenség - az indiai hagyomány ezoterikus tanítását sűríti össze. Éppen ezért ezek a vallási gyakorlatok és az ezekhez tartozó szimbólumok komplex, univerzális jelentéssel bírnak - adott kulturális jelentésükön túl általános jelentést is hordoznak az archetípusok szintjén: az emberiség őstudását hordozzák. Ezért a tantrizmus vizsgálatakor meg kellene vizsgálnunk:

1) az archetipikus formák és hangok rendszereit;

2) az erre épülő rituális cselekedetek összefüggő rendszerét;

3) az archetipikus formákból kibontakozó istenségeket és kozmikus princípiumokat;

4) továbbá az ezek által indukált, emberben működő folyamatokat;

5) majd végezetül ezek alkalmazását a gyakorlati életben, a különböző vallási gyakorlatokban, a templomi építészetben vagy a mágikus praxisokban.

Ha megértjük a tantrikus tanítások által kifejezett mikro- és makrokozmosz viszonyát, körvonalazhatjuk az emberiség vallásos viselkedésének alapvető mozgató erőit.

Ezen dolgozatban erre nincs mód. A téma nagysága és komplexitása miatt itt csak egy szűk szelet kerül bemutatásra. Módszertanilag a legegyszerűbb kérdésektől elindulva tudjuk csak megközelíteni a témát, így a jelen dolgozatban csak három fő kérdéskör kerül bemutatásra:

1) Mi az a tantrizmus és honnan származik?

2) Kiket tekinthetünk a Tantra követőinek?

3) Hogyan élnek ezek az aszkéták?

Szándékomban áll antropológiai szakdolgozatként kidolgozni az egész hindu tantra kérdéskört, így legyen ezen írás ízelítő egy készülő nagy munkából. Már elkészült (kidolgozott) témák:

4) Mit csinálnak konkrétan - azaz mi a módszer?

5) Miben hisznek - azaz mi a tantrikus filozófia?

III.) A tantrizmus antropológiai értékelése

A teremtés előtt üresség volt. Viśnu kozmogóniai mítosza szerint, melyet a Benáresz szent központjában használt, egyik legjobban ismert himnusz, a Kaśi Khanda (26. fejezet) [1] őriz, mindaz ami kezdetben létezett Brahma volt, mely nem bírt formával, névvel, színnel, vagy anyagi jellezővel, s melyet a tudat fel nem foghat és a beszéd ki nem fejezhet. A teremtés ennek az elsődleges valónak a különbözővé válásával kezdődött, amikor a kettőség lépett elő a nem-kettőségből. A világot meghaladó aszkéták tevékenységeinek nagyrésze magyarázható úgy, mint egy olyan próbálkozás, mely az eredeti, nem megkülönböztetett állapotra és az ellentétek egységének a helyreállítására való törekvés, amely a teremtett világ előtti állapotot jellemezte.

A yoga rendszere is - mint Eliade (1969) is kimutatta - pontosan erre a célra irányul. A yoga gyakorlatok segítségével a yogi aláveti testét akaratának és mozdulatlanságban tartja. Egy adott tárgyra koncentrálva megszabadítja tudatát a dolgok állandó mozgásától és a tudati folyamatokat irányítása alá vonja. Lelassítja testi és szellemi folyamatait, míg teljesen megállítja a légzését, “megállítja az érzékszervek működését és elvágja a tudatot és a külső, érzékszervi tárgyakat összekötő kapcsolatot [Gupta, 1979:168]. Ilyen módon fegyelmezve a testét a gyakorló (sādhaka) mágikus erők (siddhi) bírtokába jut, melyek segítségével dacol a természet ereivel és irányítása alá vonja a világot. De mindenek felett, a yogi tudatának, testének, lélegzetének és magjának mozdulatlanságba hozásával megpróbál visszajutni oda, amit Eliade a ‘primordiális mozdulatlan egységnek’ nevez, és megpróbálja elérni a samādhi-t, azt az időtlen, kettőség nélküli állapotot, ahol nincs se születés, se halál, sem pedig a megkülönböztetés tapasztalata.

Az időnek az ily jellegű felfüggesztése, továbbá a halál e módon történő legyőzése az aszkétizmus célja. A gyakorlataikat megalapozó teológiai felfogás egy klasszikus monizmusnak tünő rendszer, mely az Upaniśadok tanításain alapszik. Minden lélek (ātman) azonos az Abszolút Létezővel (brahman), és minden katogoriális megkülönböztetés egy általános tévképzet vagy illúzió (māyā) eredménye - minden polaritás mögött egy legvégső azonosság van. Ami az aszkéta útban különlegesen érdekes, az ennek a tanításnak a praktikus megvalósítása olyan gyakorlatokon keresztül, amely az illúzió természet tanítását konkrét élmények szerzésével kívánja feltárni és a köztük fennálló egységet valóságos anyagi megvalósításon keresztül akarja elérni. Egy olyan út, mely külsőleg valósítja meg azt, amit az orthodox rendszerek pusztán egy belső küldetésnek tekintenek.

Az aszkéták életmódja, gyakorlata, gondolkodása egy olyan életforma, mely messzemenőkig dacol a modern világ minden hatásával. Ők továbbra is követik a Vezérfonalat (tantra), mely az emberek világából az istenek földjére vezet. A Hagyomány letéteményesei ők - igazi élő istenek, akik évezredek óta csendes magányban nyitva tartják a kaput az emberek és az istenek világa között, biztosítva az emberiség spiritualitásának fennmaradását. Tudásuk ősi, titkos és változatlan. Titok lengi körül minden tettüket - mágikus világuk a világ örök mozgatója. Számunkra távoli, misztikus, elzárt, rejtélyes messziségbe burkolóznak, így tökéletes tárgyai az emberben rejlő titok utáni vágynak. Mikor vizsgálni kezdjük őket, nem tudunk kikerülni hatásuk alól; szembesülünk saját életünk végtelenül bonyolult, elsietett, elanyagiasodott voltával, s megragad bennünket az az egyszerűség és tisztaság, mely azokból az emberekből árad, akik az élteüket a megvilágosodásnak szentelték. Dicsőség az élő isteneknek!

Mivel életmódjukból adódóan az aszkéták a társadalom perifériáján mozognak, van egy állandó távolság köztük és a hétköznapi emberek között. [2] Ezt a távolság adta űrt tölti fel kultúrával a hindu vallásosság. Az aszkéta az isten élő megtestesülése. Mint ilyen cselekedetei ab ovo szentnek minősülnek, s távollétében titkos tudások és hatalmak birtokosa. Mint azt Douglas (1966) is kimutatja - az ami rendellenes és marginális az nemcsak a veszélynek és a szennynek a koncentrációja, hanem a természetfeletti erők forrása is. A titokzatosság és távolság fontos kultúrális eleme az aszkéta tárgykörnek.

A misztikus spekulációknak enged teret az is, hogy az aszkéta szekták nem nagyon gyártottak elméleteket és filozófiákat, csak tantrákat. A tantra egy adott mester mágikus-rituális tudást hordozó, titkos tanítása, amely elsősorban olyan mágikus módszer, amelyen keresztül az ember kapcsolatba kerül az istenivel. Mint ilyen inkább tekinthető egy zárt tanítványi láncolaton alapuló, mágikus praxisra épülő beavatási rendszernek, mintsem egy vallásnak. Generációk sora specializálódott a tantrák kidolgozására és finomítására, s így kialakultak azok a legfőbb formák, melyek az egyetemes emberi szellem szimbolikus kifejezéséből fakadnak. Minden tantra általános jelentést hordoz az archetípusok szintjén, így az emberiség elsődleges tudását reprezentálja absztrakt formákban. Hasonló szimbolikus rendszerek jelennek meg szinte minden vallásban. Ezek olyan kozmikus misztériumokat kifejező szimbólumok, gyakorlatok és művészeti formák, melyeken keresztül az ember újra felfedezheti primér valóságát. A Tantra a tantrikusok szerint belső látásból született és időtlen igazságokat fejez ki - az ember önmeghaladásának titkát tanítja.

Helytelen lenne a tantrizmust vallásnak nevezni, és nem mondhatjuk azt sem, hogy egy ‘gondolkodási mód’ lenne. A ‘gondolkodás’ annak általános, logikai és értelmi okfejtés értelmében éppen egyike azon okoknak, amelyek miatt az emberek kiábrándulnak a világból és szenvedőkké válnak attól. Éppen ezért a Tantra nem egy gondolkodásmód: a Tantra cselekvés. A Tantra az, amit a tantrikák (“tantrát gyakorlók”) csinálnak. Ez pedig nem olyan valami, amit könyvekből meg lehet tanulni, annak ellenére, hogy számos szanszkrit irat létezik, melyet ‘tantrának’ hívnak. Ezek az iratok konkrét leírásokat tartalmaznak arra nézve, hogy mit kell tenni, mind fizikai, mind szellemi értelemben. A tantrikus formák arra szolgálnak, hogy az emberben bizonyos “pszichoszomatikus elváltozásokat” okozzanak, és így a gyakorlót kapcsolatba hozzák saját eredeti természetével - az isteni világgal.

A tantrizmus az összes mai indiai vallás alapja és megelőző formája , amelyből az egyes indiai vallások merítettek, s melyből bizonyos formákat és gyakorlatokat beemeltek saját rendszerükbe. A Tantra alapja valóban a szexualitás. Ez alatt azonban a termékenységet és a nemzőképességet - a potencialitás két aspektusát - kell értenünk. Ezzel természetesen egyetlen archaikus vallási formától sem különbözik. Éppen ez adja meg különlegességét, hiszen a termékenység-kultuszok jó kétezer éve kihaltak az európai térségből. Pontosan korai eltűnésük miatt nem volt arra idő, hogy ezekből egy komplex vallási és filozófiai rendszer alakuljon ki. Ugyanis a tantrizmus nemcsak a szexualitás körül forog. Komplex gyakorlata szigorú életvitelből áll, összetett rítusok sokaságából, és az arra épülő meditációkból. Így a tantrikus gyakorlatot értelmezhetjük úgy, mint a gyakorló fizikai, lelki és szellemi kiteljesedését a transzcendens valóság irányába.

Elképzelhető lenne, hogy az aszkéták által adott szóbeli magyarázatok pusztán saját (deviáns, irracionális) cselekvéseiketkívánjáklegitimizálni az adott hindu vallás fogalmi keretein belül. Nem kizárható, hogy a bizonyos aszketikus szektáknak tulajdonított szellemi magatartás és spirituális út kizárólag az orthodox, művelt papi réteg által rávetített igazság, hiszen az ő (brahmanikus) filozófiájuk része az az univerzális holizmus, mely minden emberi cselekedet mögött valamilyen szellemi utat kíván láttatni. A róluk alkotott szellemi utat jelentő kép kizárólag egy másodlagos irodalomból származik, így ennek értelmében nem kizárt, hogy egyes aszkéták pusztán a társadalmi kötelezettségeik alól kibújó megszállottak, annak patologikus értelmében. Noha ez részben igaz lehet, mégsem lehet általánosan igaz, hiszen ennek ellentmondani látszik, továbbá egy szellemi magatartás irányába mutathat az, hogy vannak irányzatok és képviselőik, akik holisztikus módon még az aberrált vislekedési formákat is át tudták itatni szentséggel, felépítve egy univerzális, egységes és totális világot.

A világban létező ember csodákra éhes és a kompromisszum az az aszkéta, akiről azt látja, csodákat művel. Annak érdekében, hogy egy aszkéta kiérdemelje és megtartsa hírnevét, a laikusoknak csodákat kell tennie hatalmának bizonyítására. Mint élő isten, saját tetteivel kell tanubizonyságot tennie arról, hogy valójában van isteni világ. Ez társadalmi és vallási feladata is. Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy az aszkéta puszta jelenlétével bizonyítja az isteni világ létezését, továbbá az istenné válás lehetőségét azzal, hogy önmeghaladást gyakorolva, élő istenként tevékenykedik. Mint Lorenzen [1972:80] is mondja, az aszkéta azonosítja magát az istennel és ezzel megszerzi annak bizonyos erőit és attribútumait. Isteni feladata az áldásosztás és a csodatevés is. Azonban a helyzet paradoxonja az, hogy ugyanakkor az ilyen erők hetyke mutogatását kétkedéssel fogadják, mivel egy még nem teljes lelki fejlődést bizonyít. Míg bizonyítja, hogy megtette az első lépést, azt is mutatja, hogy nem ment tovább, hiszen aki tényleg “beérkezett” az megveti a laikusokkal való érinkezés ilyen csekélységekkel történő formáját; az már közömbös a megbecsülés iránt és csak saját megszabadulásával törődik teljesen lenézve a világot. Annak érdekében, hogy elérje a célját, a samādhit, egy kettős lemondás szükséges: előszőr a világról való lemondás, majd az ezáltal megszerzett erőkről való lemondás [Eliade, 1969:89; 1976:106-7 ].

A keresztény istenképtől eltérő központi ‘istenségeket’ övező vallási szokásokat, már a kezdetek kezdetétől tanulmányozták a misszionárus papok. Miután ők voltak az elsők, akik más népek vallási szokásaival találkoztak, ezekre a szokásokra már a kezdetektől ráragadt egy ‘negatív’ jelző. Úgy tűnik, hogy az európai gondolkodás nagyon sokáig képtelen volt elszakadni attól a képzettől, hogy a keresztény vallási elképzelésektől eltérő, más vallási formák alacsonyabbrendűek és haszontalanok. Ez az előítélet sajnos nagyon sokáig, döntően befolyásolta a nem-keresztény vallási szokások antropológia értelmezésit. Az aghorik, írta Sherring [1872:269], egy “botrányosan illetlen és förtelmes koldusokból álló társaság, akik szokásaik gusztustalan hitványságával tették magukat hírhedtté.” Nem csoda, hogy a ‘bal oldali’ gyakorlat (vām panthi sādhanā), melyet felölelnek nem tűnt elfogadhatónak egy angol misszionárius számára. Az aghori aszketikus gyakorlatait a halottégető helyeken végzi - általában ott is lakik - néha a vályogfalba vájt, szedett-vedett kunyhóban, melynek falába emberi koponyákat tesz [Morinis, 1979:258]. Meztelenül jár vagy egy olyan rongyba tekeri testét, melyet egy hulláról vett el, csontokból font nyakláncot visel a nyaka körül és haja csimbókokban lóg. Szemei általában vörösen égnek, mint az izzó parázs [3] ; egész viselkedése zavaró és félelmetes, beszéde pedig goromba, faragatlan és büdös szájszagú.

Milyen magyarázatot adhatnánk annak az etnográfiai leírásnak, melyet itt kifejtettem? Ha teljes magyarázatot nem is adhatunk, - hiszen ahány ember, annyi kultúra - de fontos szempontokat felvázolhatunk. Az aszketizmus, mint a mágikus viselkedés egyik kiemelkedő élő formája fontos vallásetnológiai téma. Egyéni és irracionális jellegével csak a Robert A. Hahn megalapozott antropológiai megközelítés a helyes, mely szerint az egyedi vallási elképzeléseket nem mindig lehet egyértelműen általános rendszerbe sorolni [4] . Még ha az antropológiai módszer holisztikus megközelítése miatt fel is állítunk általános elveket, még ha általános rendszereket is vélünk felfedezni az egyedi vallási jelenségek mögött, akkor is óvatosan kell alkalmaznunk az általunk felállított sémákat.

Hát nézzük meg mit mondhatunk a vallásantropológiai hagyomány tükrében.

Egy lehetséges magyarázat, hogy az aszketizmust mint az istenimádat gyakorlásának egyik formáját fogjuk fel. Ez azonban több szempontból cáfolható. Például sok aszkétának nincs is személyes istene, csak mestere (guru), sőt vannak irányzatok, ahol a gyakorlat (sādhanā) teljesen kiszorít minden transzcendens elemet - nincs istenhit, csak gyakorlat. Nem mondhatjuk azt sem, hogy az aszkéták elsősorban választott istenük imádatával foglalkoznának, hanem inkább gyakorlataikat végzik, melyek során azonossá válnak az istennel. Mitöbb egyes aszkéták pontosan ugyanabban az imádatban részesülnek mint az istenek (murti).

Egy másik magyarázat az Émile Durkheim alkotta totemizmus definícióból indul ki, melynek értelmében “A totem tehát mindenek előtt egy szimbólum, valami másnak az anyagi kifejeződése. De minek? Az eddigi elemzésből nyílván kiderül, hogy két különböző fajtájú dolgot fejez ki és szimbolizál. Elsősorban külső és látható formája annak, amit a totemisztikus princípumnak vagy istennek nevezünk el.” [5]

Ez esetben azt mondhatjuk, hogy az aszkéta egy élő totem. Durkheim megközelítésének értelmében a totemisztikus elemek, valami felsőbb elvnek a szimbolikus megnyílvánulásai, s amikor az ezektől való leszármazásról esik szó, akkor mindig az adott szimbólum mögött rejlő, rejtett jelentésre kell gondolnunk. A totem-szimbólumokat sohasem konkrét megjelenési formájukban kell felfognunk, hanem meg kell találnunk azokat az elveket, amelyeket kifejeznek. Ez az aszkéták esetében tartható, hiszen a legtöbb aszkéta valamilyen ős-mester (vajra-guru) leszármazottjának tartja magát, akit legtöbbször valamelyik istennel, illetve isteni erővel azonosít. A beavatások során a tanítvány erőket kap mesterétől, így szép lassan mestere részévé válik. Továbbá felfoghatjuk úgy is, hogy az aszkéta megjeleníti azt az istent, akinek követőjévé válik.

Robert R. Marett szerint a vallási viselkedés az emberben található erős pszichológiai feszültség kivetülései, amik nem a konkrét tárgyak szintjére irányulnak, hanem valamiféle ‘belső’ pszichológiai térre, azonban nem gondolati úton. A totemek nem a tárgyi mivoltukban jelentenek valamit, hanem egy szimbolikus rendszer tükrében. Ez a szimbolikus rendszer azonban nem megszerkesztett, hanem “kitáncolt”, azaz az ember emócionális életének a sajátos megnyílvánulása. Ha tehát úgy gondoljuk, hogy a totemek, egy magasabb absztrakciós világnak a szimbólikus megfogalmazásai, akkor át kell értelmeznünk, hogy mit nevezünk megfogalmazásnak.

Ebben a totemista felfogásban az aszkéták saját pszichológiai kényszerüknek vagy belső késztetéseiknek tesznek eleget; belső lelki világukat vetítik ki önmagukra. Így az aszketizmus azt az emocionális szabadságot testesíti meg, melyben az aszkéták a pszichológiai elfojtás helyett szabadon kiélhetik saját lelki alkatukat. Ilyen módon tipizálni lehetne a különböző szektákat, hogy melyik szekta, milyen pszichológiai kórkép megtestesülése. (Például: aghori - paranoid skizofrén, kālāmukha - szadista perverz, sakhí - transzvesztita, stb.). Az aszketizmus ilyen módon az a társadalmi réteg, amely szakrális keretek közé szorítja azokat a deviáns viselkedésformákat, melyet a nyugati társadalom egyszerűen elfojt. A “szent” emberek ilyenformán kiélhetik saját belső konfliktusaikat, mely megfelelő formában tartva valóban elvezethet egy “gyógyuláshoz”, megnyugváshoz - a belsővel való megbékéléshez - a megvilágosodáshoz. Természetesen nem minden aszkéta deviáns, azonban az aszketizmus valóban nagyon tág kereteket hagy a módszereknek (yoga) és a járható utaknak (sādhanā). Minden ember megtalálhatja a lelki alkatának legmegfelelőbb utat.

Charles de Brosses úgy definiálja a ‘fétis’ szót, hogy ‘varázserővel feltöltött’ mágikus tárgy. A totemektől és a bálványoktól az különbözteti meg, hogy nem ábrázol feltétlenül istenalakot (legyen az állat- vagy emberszerű). A fétiseket övező vallási kultusz nagyon hasonló a totemeket vagy a bálványokat övező kultuszokhoz, azonban a fétisekről a hívők nem tartják azt, hogy őseik lennének, azaz nem a fétistől származtatják magukat. August Comte például nem csak ezt a kritériumot teszi meg a megkülönböztetés sarkkövének, hanem azt is, hogy az adott kultusz mennyire fejlett, s a társadalomban milyen szerepet tölt be. Ha a kultusz köré társadalmi intézmény alakul, akkor a kultikus tiszteletnek örvendő tárgy bálvány, és a kultikus tiszteletadás már bálványimádás.

Ha nincs ilyen társadalmi szerveződés akkor a kultikus tiszteletnek örvendő tárgy fétis, és a kultusz fétisizmus. A totemekhez és bálványokhoz hasonlóan a fétisek is erővel feltöltöttek. A Durkheim-i séma alapján erejüket az adja, hogy valami transzcendens princípium, istenség lakja őket, míg a Marett-i séma szerint erejük a közösségben rejlik.

Az aszketizmusban rengeteg fétisiszta elemet találunk. Az aszkéták kifejezetten kultikusak, kiterjedt kultuszuk van, így tekinthetők élő bálványoknak. Az egyes guruknak erősen ritualizált kultusza van. (Lásd: Mahārisi, Prabhupāda, stb.) Csak adott módon lehet vele kapcsolatba lépni, bonyolult, rituális elemek szabályozzák az élő istennel való kapcsolatteremtést. Bizonyos aszkéták zarándokcélpontokká is válnak, ahová akár napi többezer ember is ellátogathat. További kultusz példa a négyévente megrendezett aszkéta “fesztivál”, a Kumbha Melā, ahová 1989-ben 30 millió ember zarándokolt el, hogy találkozhasson a sādhukkal. A mahant minden tette szent és imádat tárgya. Az aszkéta széklete, vizelete, érintett tárgyai mind fétisek, hiszen fel vannak töltve isteni varázserővel’.

 

darśan - azaz erőszétsugárzás

darśan

 

A sādhu is bálvány. A darśan adása, nem más mint az aszkétában tárolt mágikus erő szétsugárzása. A prasād kapásának módja az aszkéta megérintése. [Lásd II.1.] A legtöbb mortifikáció (tapasya) célja a mágikus erők (siddhi, tapas) megszerzése és megörzése. Az aszkéta nem más mint egy “energia erőmű”, tele isteni erővel, melyet egy adott kultusz által előírt módon szét tud sugározni a közösségre.

Itt kell, hogy rátérjünk Mircea Eliade elméletére, hiszen ő az aki a Durkheim-i totemizmushoz hasonló módon a fétisizmusra is kiterjeszti a szimbolizmus hálóját. Az ő elmélete szerint ugyanis minden egyes fétis, hierophania, azaz a szentség megnyílvánulása. Ennek értelmében a kultikus tiszteletnek örvendő tárgyak kitüntetett szerepének oka nem az, hogy esetleg a mana fogalmának megfelelő erő lakhelye. Sem pedig az, ahogy azt Tylor elképzelte, hogy a kultikus tárgy valami szellemlény által megszállott. Tehát egy fétis nem azért szent, mert benne varázserő van, vagy mert istenek lakják, hanem mert benne ‘aszentség’ nyílvánul meg. Minden egyes fétis-tárgy, legyen az fa, kő, bokor, állat vagy ember ugyanannak a közös tartalomnak a megnyílvánítója. A fétis-tárgy csak szimbólum, ami erre a szentségre utal. A szentség valami tartalmi űr, amit nem tölthet be semmiféle gondolati tartalom, sem pedig valamiféle érzelmi töltet. Elképzelése szerint tehát minden vallási kultikus tárgy, legyen az fétis, totem, bálvány, vagy akármi más, mind szimbólum, ami ‘a szentséget’ nyílvánítja meg. Ez a szentség pedig nem érzet, sem pedig gondolat. Ennek értelmében a bálványok (ami alatt ő, egy vallási kultusz központjában álló tárgyat értett - azaz egy fogalom alá vonta a fétis, totem és bálvány kategóriákat) sem mások mint a szentség megnyílvánítói, s igazából a bálványimádás nem is ‘a bálvány’ imádása, hanem ‘a szentségé’.

Ebben a megközelítésben az aszkéta tökéletes hierophania, azaz élő szentség. Nemcsak hogy egy adott isten konkrét megnyilvánulása, de a szentség definíciója is. Az a szentség amit az aszkéták csinálnak. Az aszkéta társadalmi feladata annak a szakrális tradíciónak a megőrzése, amely az egész indiai gondolkodásnak az alapja. Minden cselekedete erősen ritualizált, hiszen mint élő szent példát kell mutatnia. Mágikus-rituális cselekedeteivel az állandó kapcsolatot kell fenntartania a szent és a profán világ között. Mivel az aszkéta bizonyos értelemben perszonifikációja, egy természetfölötti princípiumnak, társadalmi feladata isteni hatalmának kiterjesztése másokra. Mint vallási specialista gyakorolnia kell szentségét az egész közösség javára. Mindezek értelmében a szentet az különbözteti meg a bálványtól, hogy nemcsak egy intézményesült imádat tárgya, hanem aktív cselekvő tagja a kultikus közösségnek. A megnyílvánult isteni erő folyamatos megjelenítője.

Ez abban különbözik más vallási specialistáktól, - például a papokétól (brāhmanā) - hogy nem alakul ki köré társadalmi intézmény, így függési rendszer sem. A sādhunak semmilyen társadalmi elvárásnak sem kell megfelelnie, s ő sem vár el viszonzást a közösségtől. Az aszkéták individuális igényeiket élik meg. Csakis saját szellemi kiteljesedésük a feladatuk. Gyakorlataik mind a személyes önmeghaladásra irányulnak, s bár általában segítőkészek, egyáltalán nem közösségiek. A legtöbben magányban élnek, s néhány szekta (aghori, nāth, kālā) kifejezetten antiszociális.

De miért is kellene minden istennek pozitív istennek lenni? Az aszkéták valamelyik isteni erő megszállotjai. Vannak köztük társadalmilag elfogadott és társadalmilag elutasított gyakorlók. Törekvők és beérkezettek. Látván törekvéseiket, lemondásaikat, gyakorlataikat el kell hagynunk a kulturális relativizmus eszméjét, és el kell fogadnunk igaz valóságnak. Nem csak istennek hitt emberek. Nem csak a hindu vallás letéteményesei. Hanem olyan törekvő emberek, akik a transzcendenciával a legszorosabban kerülnek kapcsolatba, s mint ilyen nem tekinthetünk rájuk máshogy, mint élő istenekre, akik megnyílvánítják felénk az isteni valóságot. A beérkezett aszkéták istenné vált emberek.

[« tartalom ]


Szakirodalom

  • Tarr Dániel : A Hindu Tantra képviselői és gyakorlata . [TKBF, 1997]

Tantra:

  • Bharati, Agehananda - The Tantric Tradition . [Doubleday, Garden City, 1970.]
  • Burghart, R. - Indian Religion . [London, 1985.]
  • Mookerje, Ajit & Madhu Khanna - The Tantric Way . [London, New York, 1977.]
  • Rawson, Philip - Tantra, The Indian Cult of Ecstasy . [Thames&Hudson, Singapore, 1989.]
  • Varenne, Jean - Yoga and the Hindu Tradition . [Delhi, 1979.]

Életmód:

  • Briggs, George W. - Goraknāth and the Kānphatā Yogis . [Delhi, 1973.]
  • Bhagat, M.G. - Ancient Indian Asceticism . [New Delhi, 1976.]
  • Bhardwaj, S.M. - Hindu Places of Pilgrimage in India . [Berkeley, 1973.]
  • Ghurye, G.S. - Indian Sādhus . [Bombay, 1964.]
  • Hartsuiker, Dolf - Sādhus - Holy Men of India . [Thames&Hudson, Singapore, 1993.]
  • Lorenzen, D.N. - The Kāpālikas and Kālāmukhas . [Los Angeles, 1972.]
  • Morinis, E.A. - Pilgrimage in the Hindu Tradition . [Oxford, 1984.]
  • Parry, J.P. - The Aghori Ascetics of Benares . [in ‘Indian Religion’, London, 1985.]
  • Tripathi, B.D. - Sādhus of India . [Bombay, 1978.]
  • Veer, P.T. van der - Gods on Earth . [Groningen, 1986.]
  • Werner, K. (ed.)- The Yogi and the Mystic . [London, 1989.]

Antropológia:

  • Boglár Lajos - Vallás és Antropológia . [Szimbiózis Kötetek I., Budapest 1995.]
  • Bohannan & Glazer - Mérföldkövek a kulturális antropológiában . [Panem Kft. Bp. 1997]
  • Crowther, Geoff et al.- India - a travel survival kit . [Lonely Planet, Singapore 1993.]
  • Descola , et al. - A kulturális antropológia eszméi . [Osiris, Budapest 1993]
  • Eliade, Mircea - A szent és a profán . [Európa, Budapest 1996]
  • Eliade, Mircea - Vallási hiedelmek és eszmék története I-III. [Osiris, Budapest 1994-96]
  • Hahn, Robert A. - Understanding Beliefs . [Current Anthropology 14(3): 203-229. ; University of Chicago Press; 1973.]
  • Hollós Marida - Bevezetés a kulturális antropológiába . [Szimbiózis, Budapest 1995/5]
  • Malefijt, Annemarie de W. - Religion and culture. An introduction to anthropology of religion. [Macmillan Co., New York 1968.]

 

Jegyzetek:

[1] A Kaśi Khanda a Skanda Purana része. Egy rövid összefoglalást találunk errõl a mítoszról Parry“ Death and Cosmogony in Kashi”. (1981) című munkájában.

[2] Az aszkéták marginális helyzetéhez az a doktrína is hozzájárul, hogy minden dolog lényege ugyanaz, mely logikusan a kasztok közti hierarchia radikális eltörlését is állítja, hiszen ebből a nézőpontból nincs alapvető különbség az érinthetetlenek és a brahmanok között. Ami azonban kevésbé egyértelmű, hogy ez a tanítás olyan - mint azt Dumont modelje [ 1960, 1970] állítja - amely csak az aszkétákra vonatkozik (akik számára nem fontos a kaszt, de a világ számára igen), vagy az aszkéták társadalmi rendre vonatkozó lesajnálása egy mindenkinek szóló üzenet.

[3] Ez jórészt az állandó hasis és marihuána (ganj) fogyasztásnak köszönhető, melyről furcsa módon Parry egyáltalán nem tesz említést, pedig a hindu tantra fontos eleme. Viszont Hartsuiker részletesen foglalkozik vele a Sādhus - Holy Men of India . című munkájában. Továbbá idézhetnénk egy 15. századi nepáli Śíva hinuszt: “ Kendertől vörös szememet befelé fordítva / mámoromban megéllek / magam mögött hagyva a világot. Bom Śankar! / Tiszteletedre homlokomhoz emelem dzsillumomat, / hogy feloldjam benned. Om nammo Śívaya!” [in. Christian Ratsch - A szerelem füveskertje . (85.old.) Terra, 1994 Budapest].

[4] In Robert A. Hahn: Understanding Beliefs: An essay on the methodology of the statement and analysis of belief system. [Current Anthropology 14(3): 203-229. ; University of Chicago Press; 1973.]

[5] Az idézet a Boglár Lajos: Vallás és Antropológia című művében található. [Szimbiózis Kötetek I., Budapest 1995.] 60.old.

Word formátumban [« word ]

Trishula

Kérlek támogasd a Hindu Könyvtárat!
(Please support the Hindu Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

Kapala


         

                         

 

[« vissza ]

Creative Commons License

[ előre »]

Web Matrix

buddhism | hinduism | taoism | hermetics | anthropology | philosophy | religion | spiritualism | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

Last updated: 04-04-2010