Tarr Bence László

Válás - Defensor Matrimonii
A házasság védelmében

- Divorce - In defence of Marriage -

2008.

„Mert a teremtés kezdete óta az embert férfivá és nővé teremtette az Isten. | Ezért hagyja el az ember apját és anyját, | és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. | Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza." [Márk evangéliuma 10.6-9]

Régen szokás volt, hogy amikor egy házaspár el akart válni, vagy külső erők szét akarták őket választani felkértek egy tanút aki a házasság védelmében megtartotta védőbeszédét. Ő volt a házasság védelmezője, a defensor matrimonii. Én több mint kilenc éve vagyok házas és lélektársammal, a feleségemmel három gyermeket nevelünk. Mi tizenhat éves korunkban ismertünk egymásra. Hiszem, hogy a lelki kötelékek eltéphetetlenek, és, hogy érdemes megszentelt párkapcsolatban élni. Ez, az én hitvallásom:

Valódi kiteljesedésünkhöz vezető utazásunk során, az én-központúság alapvető gyermeki állapotából, az igazi értelemben vett másikért-levés felnőtt állapotába, legkézenfekvőbb módon a házasság kapuján át léphetünk. Az önmérséklet, a szeretet, az odaadás, az áldozatvállalás, az önátadás, az előrelátás, a gondoskodás és megannyi nemes erény a házas emberek életébe szinte láthatatlan kedves vendégként érkezik; – ha szívünk ajtaja nyitva áll, hogy jöttüket köszöntsük. A család az az iskola, amelyben megtanulhatjuk erényeink tökéletesítésének minden módját, és ez az iskola, amelynek hagyományos értelemben a ‘házasság’ a törvényes záloga, amelybe a házasság szentségében részesülve léphetünk csak be.

Az ind hagyomány

Ahogyan nem léphetünk egy felsőfokú oktatási intézménybe anélkül, hogy középfokú tanulmányainkat be nem fejezzük, a védikus hagyomány tanítása szerint, nem léphetünk a megismerés legmagasabb fokára anélkül, hogy házaséletet nem élnénk. Az ind hagyomány rendkívül felvilágosodott tanítása szerint fel kell ismernünk, hogy életünk különböző stádiumaiban egészen más értelemben vett spirituális szükségleteink és kötelességeink vannak. A gyermekkornak, ami egészen a koraifjú-korig tart, a tanulás, az ismeretek megszerzése a célja és feladata. De ezeket a fiatal tanulóéveket, a brahmacsárin időszakot - amelyeket ideális esetben magasan realizált és erényes tanítómesterek társaságában tölthettünk -, a családalapítás, a grihasztha korszak kell, hogy kövesse. A felnőtt ember természetes vágya és igénye, hogy önmagának társat válasszon, hogy az addig megszerzett tudás és bölcsessége tükrében a lehető legtöbb boldogságot hozza egy másik ember szeretete által a világba és így mindenki életébe.

A védikus tanítás szerint a házasság és a házasélet nem puszta örömforrás, valami vágykielégítő eszköz, hanem az isteni Világrend beteljesítésének módja. És mint ilyen, nem lehet öncélú, önmagáért való. Két ember házassága egyáltalán nem ‘privát’, és mégcsak nem is személyes ügy. Célja a legmagasztosabb közös cél, a szellemi kiteljesedés elérése. Egy házasság – ha ebben a szellemben élik meg, valóban végtelen örömforrássá válhat, amely kielégítheti a vágyak minden szintjét. Ehhez persze az kell, hogy a házas-társak képesek legyenek beemelni életükbe a transzcendenciát, az önmeghaladás vágyát és igényét.

Legitim és illegitim házasság

A keresztény hagyomány hasonlóképen gondolkodik a házasság szentségéről. A valódi házasság Isten előtt köttetik, amely annyit jelent: a házastársak a házasság szentségében valódi értelemben lélektársakká lesznek. Az ilyen házasság az egyetlen ‘legitimum matrimonium’, az egyetlen spirituális értelemben vett valódi házasság, melynek köteléke – ahogy Márk apostol evangéliuma írja -, ember által felbonthatatlan. Az ilyen megszentelt kapcsolatnak ugyanis valódi értelemben vett transzcendens jellege van. Az ilyen kötelék átnyúlik téren és időn, a lélek vándorlásának megannyi sokaságán keresztül, eltéphetetlen szálként köti össze a lélektársakat, akik újra és újra egymásra lelhetnek ennek segítségével, hogy minden ‘helyben’ és ‘időben’, legyen az a Föld vagy a Mennyek birodalma egymást segítsék, míg fel nem oldódnak a végső egyé-válás misztériumában.

Úgy vélem, ma a legtöbb modern ember megrémül ennek a gondolatától! Sokan gondolják úgy, hogy nem lehet annál borzasztóbb, mint egyetlen ‘emberhez’ láncolva élni az idők végezetéig, téren és időn át! Mint Dante Isteni Színjátékában, a szerelmesek poklában, ahol lehetetlen az egymás elhagyása! És valóban ha egy, a változatlanságba merevedett, egy bebetonozott emberképpel gondolunk magunkra, valóban rémisztő lehet ez a gondolat. Szerencsére a Valóság nem ilyen. Az ember örökkön változó, kifogyhatatlan kincsestár, aki megannyi formaváltozásában, változatosságában a megismételhetetlen egyediség csábtáncával ismét és ismét rabul ejti szívünket. Pont az örökkön változó külső formabirodalom változásainak elsodró erejétől óvhat meg bennünket a megszentelt házasság, amely a párkapcsolatokat a megfelelő szellemi alapra helyezi.

Éppen ezért, ha egy megszentelt házastársi kapcsolat valamilyen külső oknál fogva, látszólag megszakad, a keresztény hagyomány szerint nem történik valódi elválás. Az elválasztás pusztán átmenetinek tételezhető, úgynevezett divortium imperfectum, tökéletlen szétválasztás, amit az Egyház egyszerűen a házasélettől való lemondásnak (separatio quoad torum) vagy a közös lakhelyről való lemondásnak (separatio quoad cohabitationem) tekint. Valódi értelemben, egy megszentelt lélektársi kapcsolatról lemondani nem lehet, ezért vallja a keresztény tanítás, hogy divortium perfectum, tökéletes válás egyszerűen nem létezhet. Még akkor sem, ha egy különélés a felek haláláig tart.

Valódi értelemben felbontani csak egy spirituális értelemben illegitim házasságot lehet, azaz egy olyat, amely nem a lélek szintjén köttetet. Egy olyat, ahol a felek valódi értelemben sohasem adták át önmagukat teljesen a másik félnek, ahol lelkeik nem olvadtak elválaszthatatlanul egybe, hogy egymás által egymásban éljenek. Az ilyen kapcsolatok spirituális értelemben nem tekinthetők, és valóban nem is házasságok – hiszen gyakran pusztán a gazdasági érdek, az egyedülléttől való félelem, végső értelemben az önismeret hiánya szüli őket. Ma divatos így élni. Ma a párkapcsolatban élő emberek sokasága csak úgymond ‘együtt van’. Számomra maga ez a kifejezés is olyan felszínes, olyan sekély, és persze hátborzongató módon olyan igaz, hogy valóban az alábbi gondolatokat látszik igazolni.

A Válás, mint Káli-Júga szindróma

Széles körben elterjedt gondolat, hogy jelen világkorszakunk a Káli Júga, a sötét idő, azaz a szellemi elsötétedés korszaka, és ennek számos jele teljesen kézzel fogható. És talán nincs is látványosabb tünete, mint a párkapcsolatok elsekélyesedése, minőségi romlása, és a házasság intézményének deszakralizálódása. A szellemi tartalmaktól való fokozatos eltávolodás, sőt elszakadás, mára nemcsak, hogy magát az egészséges társadalmi kohéziót fenyegeti, hanem az egészséges önmeghaladásra képes, szellemi értelemben vett felnőtt ember öntudatra ébredését is. A társas elköteleződésre, a felelősségvállalásra, az önátadásra képtelen sötét kor, új emberének legmarkánsabb szindrómája: az együttélésre való képtelenség, a Válás.

A válás elharapódzó szokása kizárólag modernkori jelenség; sem az archaikus magaskultúrák, sem a természeti népek körében nem volt ilyen szokásjog. A válás szokása, persze csak tünet, ami mögött a rossz párválasztás áll, ami mögött pedig megint csak egy másik kiváltó ok rejtezik: a spirituális önismeret hiánya. A válások igazi okát az öntudatossággal összetévesztett hamis individuációban kell keresnünk. Ott, ahol a téves ‘én’-tudat átveszi az Önvaló szerepét; ott ahol a félreértett önmegvalósítási igény szembenállónak tételezi magát a kollektív és társas önbeteljesítés lehetőségével.

A modern ember elérte, hogy ma Magyarországon már minden második házasság válással végződik. A soha-nemlátott magas válási statisztikák mögött valójában a nem-kielégítő oktatási rendszer keresendő, amely nem fektet elég hangsúlyt a gyermekek, illetve a fiatalok ‘lelki nevelésére’, nem vezeti el őket az önismeretnek arra a fokára, hogy a tanulóéveiket elhagyván valóban érett személyiségekként, valódi önismeret birtokában tudatos kapcsolatkezelők, és így tudatos párválasztók lehessenek. Ma mindenki az „én-én-én” hamis önigényléséből indul ki, a „te-te-te” helyett. Pedig a megoldás egyszerű: Ha minden házaspár a másikért-levés gondolatából indulna ki, tökéletesen megvalósíthatnák a teljesség és az egység harmóniáját, amiben mindenki megkap mindent, mert nem kapni, hanem adni akar.

» Ezotéria - Boldogságra kárhoztatva
» Ezotéria - Spirituális Gyereknevelés

Kérlek támogasd a Spirituális Ezotéria Könyvtárat!
(Please support the Esoteric Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

anthropology | buddhism | hinduism | taoism | hermetics | thelemagick | philosophy | religion | spiritualism | poetry | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

Last updated: 24-10-2024

privacy policy | terms of service