"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

                         spiritualism banner

         
 

[« vissza ]

[ » Spirituális Ezotéria Könyvtár « ]

[ előre »]

   

Tarr Bence László

Feneketlen Mélység
- Mélypszichológia -

- Endless Chasm - Deep Psychology -

2007.

Minden szellemi öntudatára ébredt ember legőszintébb törekvése, hogy önmaga mélységeit feltárva, eljusson benső szentélye legmélyére, a végső misztérium szent csarnokába, ahol válaszra lelhet az a megannyi kétely és tétova törekvés, amely végső soron magának az emberi létállapotnak örök hajtóereje, alfája és ómegája. A felfedezni és behatolni vágyás olthatatlan lángjától fűtve, a teljesség eszményképét kergetve, az elme egyre szövevényesebb labirintusokba kergeti a megismerés fonalát, és míg felszínes én-képünk, halandó öntudatunk a felszínen réveteg álomképei világát dédelgeti, a felszín alatt rejtező Önvalónk, az egyre táguló psziché birodalmának feneketlen mélységében raboskodik. Csak kevesen buknak a mélybe, hogy déloszi búvár módjára felszínre hozzák a mélység üzenetét…

Abyssos

A mélypszichológia olyan kifejezés, amely a pszichológia azon általános törekvését takarja, mely szerint az emberi tapasztalás mélységei felé kell fordulnunk ahhoz, hogy az ‘ember’ teljességét megismerhessük. Alapvetően a pszichoanalitikus irányzatok sorolhatóak ide, amelyek egy sajátos keretet alkottak az emberi elme zavarainak, és általános működési mechanizmusának értelmezésére. Olyan lélekbúvár lángelmék munkásságát fémjelzi ezen kifejezés, mind Sigmund Freud, Carl Gustav Jung, Alfred Adler és Otto Rank.

És noha sok eltérés van a felsoroltak munkásságában, néhány alapvető kérdésben mind egyet értenek, amelyek fontos útjelzőként irányt mutatnak az önmagát megismerni vágyóknak: Kiindulási alapjuk, hogy az emberi psziché nem rögzült vagy statikus, hanem egy folyamatosan átalakuló entitás, amely részben tudatos, részben tudattalan folyamatok együttes eredőjeként nyilvánul meg a tapasztalati valóság mezején. Az emberi életben valójában a tudattalan folyamatok ugyan annyira fontos szerepet játszanak, mint a ‘felszínes’ én-tudat pillanatnyi indíttatásai, és ezen folyamatok is több szinten zajlanak, az elfojtott ösztönerők szintjétől, a kollektív tudattalan és az archetípusok transzperszonális szintjéig. Ezen tudattalan folyamatok következménye, hogy az emberi psziché természeténél fogva hajlamos a ‘vallásos’ viselkedésre, spontán módon generál mitikus-religiózus szimbólumokat, s ebből arra következtethetünk, hogy nemcsak ösztönös, hanem spirituális természettel is bír.

Ebből persze az is következik, hogy az emberrel kapcsolatban nem az a kérdés, hogy spirituális természetű-e vagy sem, hanem, hogy pontosan mit is kezd ezzel a spiritualitással? Tudatosan megéli-e spiritualitását, vagy fittyet hányva belső természetének, mesterségesen indukált és kikényszerített módon, tudatlanul csak valamilyen profanizált cselekvési formában nyilvánítja meg azt, mint pl. a tökéletesség-kényszer, addiktív viselkedésmód, stb.

A tudattalan spirituális jellegéből az is fakad, hogy az emberi psziché ösztönösen keresi és egyben teremti is a mitikus gondolkodás legkülönbözőbb fajtáit; és a szimbolikus történetmesélés, az anekdotikus mesemondás, minden ember legbensőbb vágya, velejáró természete. Az ember, természeténél fogva, pszichés működése által elválaszthatatlan kapcsolatban áll a tudattalan régióival, amelyek a maguk képletes és szimbolikus nyelvükön, folyamatos üzeneteket küldenek a felszínen tobzódó én-nek.

dot

A Jung-i individuáció

A felsoroltak tükrében világos lehet, hogy a mélypszichológiai megközelítések végső célja, végső soron, az egyéni szinten megélt élet újraegyesítése a személyiség-feletti ősmintákkal, a szupra-perszonális archetípusokkal. Azokkal az ősképekkel, amelyek sokkal hívebben tükrözik az élet szentségét, mint a mai fogyasztói szemléletben tükröződő általános életvitel. Ebben a folyamatban a kulcs-lépés az, mikor az egyén találkozik saját tudattalan mélységeivel, amely minden esetben az álmokon, az ösztönös művészi- vagy önkifejezési-módokon, az egyes vallásgyakorlati formákon, vagy szimbolikus drámákon keresztül érhető tetten. A magasabb, az emberi felszínes tudatosságon túlmutató tágabb világ megismeréséhez vezető út, a jungiánus követők számára, a tudattalanban rejtőző szimbolikus képek jobb megértésén keresztül vezet. Minél jobban értem a jelképek, szimbólumok, metaforikus képek allegorikus jelentését, annál közelebb kerülök a ‘valóság’ jobb megértéséhez.

A pszichózis, mint a személyiségzavar egy fajtája, ami kulcsfogalom Jung értelmezésében, nem egyéb, mint az egyén felszínes tudatossága és a tudattalanját uraló archetípusok közötti diszharmónia, az egyensúly megbomlása. Éppen ezért a személyiség fejlődésének, az úgynevezett individuációnak, elengedhetetlen feltétele, a tudattalan tartalmak megismerése, illetve az ezekkel kialakítandó egészséges kapcsolat. Nagyon fontos a helyes mértéktartás az archetípusos tudattartalmak területén, hiszen a bennük való túlzott elmerülés maga is pszichotikus állapotot eredményez, míg ezek drasztikus tudati kizárása, kirekesztése, az üres öncélúsághoz, a bárgyú fogyasztói szemlélethez és végső soron a hiábavaló nárcisztikus önimádat csapdájába vezet. Ahhoz, hogy a személyiség saját individuációs folyamatát véghezvihesse, túl kell lépnie önmaga felszínes én-jén, az egóján. Érdekes módón, ennek útja pont az ego kiterjesztésén, és nagyon gyakran a fennlévő társadalmi szokásrend megkérdőjelezésén keresztül vezet: a pozitív értelemben vett tudati anarchián, ahol az egyén tulajdonképpen az emberi kollektívára vetített, de valóban a saját kivetített hiedelemrendszere ellen lázad, megélvén ennek relatív mibenlétét, amely végső soron elvezeti Önmagához, ahol újra késztetést érez a közösségi önmegvalósítás iránt.

dot

Az egyéni tudattalan árnya

Amikor az egyén a közösségi formák ellen lázad, valójában önmaga egóján próbál túllépni, úgy, hogy egy szerep-személyiséget készít magának, amely belső értékeit, és hiedelemrendszerét jobban tükrözi. Valójában ez egy lépés valódi önmaga tudattalanja felé, ahol szembesülhet saját ösztönvilága vágyképeivel, és azokat közvetlenebb formában élheti meg. Mikor valaki lilára festett hajjal csupa fájdalmas fémpöcökkel a szájában, bakancsban izzad a nyári melegben, és mégis szabadabbnak és teljesebbnek éli meg önmagát, mint a strandokon konvencionálisan elfogadott bikinis formában, valójában az iránti vágyát teljesíti ki, hogy ‘valódi’ önmaga lehessen. Igazi énjét keresi, azt aki valójában Ő. Pusztán a spirituális önfelfedezés vágya hajtja – mint persze mindenkit, mindenre, mindenhol… Sokszor azonban ez a keresés megreked a felszínes megismerés, és a külső formák szintjén, és mint öncélú lázadás, valamint mint megfoghatatlan hiányérzet jelentkezik – amely akár egy egész életidőn át is tarthat. Ez a ‘kiábrándultság’ egzisztencialista életérzése, amely hatalmas veszély és csapda.

dot

Egy kis lépés a kollektív tudattalan felé

Ha az egyén képes arra, hogy a külső formák szintjén túllépve, ‘önmagát’ feladva, továbblépjen, azaz nem saját akaratát akarja beteljesíteni, hanem hagyja, hogy egy nagyobb Rend irányítsa életét, akkor megélheti, hogy a valóság mezejét egy sokkal mélyebb szinten működő tudati egység kormányozza. A ‘Világban’ semmi sem véletlenül történik, hanem a legnagyobb összhangban a látszólag független tudatok, egyének kollektív tudati elvárásaival. A mi valóságunk piciny világát, a kollektív tudati elvárások összhatása irányítja; persze csak bizonyos mértékig. Ezt a gondolatot, az önmagát szilárdan elkülönültnek valló, az individuum szintjén ragadt egyén mereven elutasítja. És noha azt mindenki elfogadja, hogy közösen szívjuk egymás levegőjét, a legtöbb ‘egyén’ egyszerűen fél attól a gondolattól, hogy mások is hatással, befolyással lehetnek tudati valóságára. Pedig a valóság látszatvilága számunkra pontosan olyan, mint a levegő, amit belélegzünk. Azt a minőséget szívjuk be belőle, amilyenné a környezetünk tette, és olyan minőségben fújjuk ki, amilyenné átalakult bennünk. Elveszünk belőle, és visszateszünk hozzá. Hogy milyen minőségben, rajtunk áll! Ezért nem mindegy, hogy milyen közösségben tölti valaki életidejét. Az adott kollektíva kollektív tudati elvárásai ugyanis döntően befolyásolják a saját én-kép kialakulását, és önmagával szemben támasztott elvárásait. Az Önmegvalósítás szempontjából rendkívül fontos ennek a törvénynek a felismerése! Miután pszichés értelemben is osztozunk a körülöttünk lévő világban, csak az a személyiség élheti meg magát teljes egészként, aki valamiféle tudati felelősséget is vállal a kollektívával, amelyben él. Célzottan: Minden egyén felelősségévé kell, hogy váljon, hogy mások megsegítésén keresztül is tegyen önmaga mentális egészségéért, és a világért, amelyben él! Minél több jót gondol másokról, annál több jó is lesz ebben a világban! Csak ezzel a pozitív kollektív tudati elvárással, és csak így formálódhat az emberi közösség tudata és tudattalanja, hogy végül egy napon, szebb világra ébredjünk mindnyájan.

dot

» Ezotéria - Álom az álomban: a tudatalatti nyelve
» Ezotéria - Deja Vu - Mintha már átéltem volna
» Ezotéria - A parajelenségek pszichológiája

Light

line

Kérlek támogasd a Spirituális Ezotéria Könyvtárat!
(Please support the Esoteric Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

line

Scarabeus

[« vissza ]

Creative Commons License

[ előre »]


         

spiritualism banner                         

Web Matrix

line

anthropology | buddhism | hinduism | taoism | hermetics | thelemagick | philosophy | religion | spiritualism | poetry | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

line

Last updated: 21-12-2021

privacy policy | terms of service