"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

                         spiritualism banner

         
 

[« vissza ]

[ » Spirituális Ezotéria Könyvtár « ]

[ előre »]

   

Tarr Bence László - Izing Klára

Lélektársunk Tükrében

- In the Mirror of our Soul-mate -

2010.

Keressük a lélektársunkat, és azt gondoljuk, ha rálelünk, az egész életünk tökéletessé válik. Pedig a kapcsolatért ezután is meg kell dolgoznunk.

- Amikor lélektársakról beszélünk, sokakban romantikus kép jelenik meg – mondja Tarr Bence László, kulturális antropológus, a Szintézis Szabadegyetem oktatási tevékenységért felelős vezetője. – Az emberek többsége úgy gondolja, ha megtalálja lélektársát, akkor szavak nélkül is megértik egymást, ugyanarra gondolnak majd, és ezt egyszerre is mondják ki. Mindörökre boldogok lesznek, mindenben egyetértenek, soha semmin nem vitáznak. De az ilyen lélektárs olyan ritka, mint a fehér holló.

dot

A lélektárs jelez, ha baj van

- A lélektársunk sajátszemélyiségünk tükre, ezért nem árt, ha jól megnézzük benne magunkat. Nagyon sok embert ismerek, akik élettársuk viselkedéséről, szokásairól panaszkodnak, miközben ők választották a társukat, akivel le kívánják élni az életüket, senki sem erőltette rájuk – folytatja Tarr Bence László.

lélektárs

– És már azért sem érdemes panaszkodni, mert a társunk a viselkedésével tükröt tart elénk, igaz a látottakkal gyakran fájdalmas szembenézni. Párunk ugyanis nem a jó tulajdonságainkat fogja visszatükrözni. Azzal amit mond vagy tesz, sokszor a hibáinkra hívja fel a figyelmet – gyakran nem is szándékosan. Nekünk azonban ezt úgy kell felfognunk: társunk tanítani próbál. Ha ezt felismerjük, képesek leszünk a változásra, a fejlődésre, és kapcsolatunk, boldogságunk tartós lesz.

Nem biztos, hogy mindig együtt maradnak

Az azonban a lélektárs-kapcsolatokkal is megtörténhet, hogy akár évtizedekig tartó nagy boldogság után a pár szétválik. Ahogy idősebb lesz két ember, egyre több hatás éri őket, és egyáltalán nem biztos, hogy ugyanabba az irányba fejlődnek. Ilyenkor ha egymás szemébe néznek, már csak görbe tükörből látják mg saját magukat. Egy ilyen helyzetben senki sem hibás, hiszen a körülmények hatására lett más a két ember. És soha nem szabad elfeledkezni arról, hogy a változás egyben a fejlődést is jelenti!  Amennyiben valóban lélektársról van szó, akkor nagyon nehezen tudják majd elengedni egymást. Viszont, ha képesek ezen a krízisen túllépni, a hibákból tanulni, akkor visszatalálhatnak egymáshoz.

A spirituális létszemlélet arra tanít bennünket, hogy ismerjük fel, ebben a világban mindenki tanuló és tanító is egyben. Életünk nagy kalandja során útitársaink azért kerülnek velünk kapcsolatba, mert valamilyen ajándékot hoznak nekünk. Ami olykor nem más, mint kijózanító fájdalom, kellemetlen ösztökélés, hogy az utunkon haladni kell.

dot

Hol a másik felem?

- Egy ősi mítosz szerint valamikor az emberek két-két pár karral és lábbal, két fejjel, de egyetlen szívvel rendelkeztek - meséli Tarr Bence László. – Boldogok, de féktelenek voltak. Zeusz viszont megirigyelte boldogságukat, megelégelte féktelenségüket, és félte hatalmukat, ezért villámával kettéhasította őket. Így hasadt meg az emberi szív. A meghasadt félemberek belehaltak a másik felük hiányába, ezért Zeusz könyörületességből megajándékozta őket a nemiséggel, hogy mint férfi és nő újra egyesülhessenek. Még ha az eggyé válás csak pillanatnyi és átmeneti is. Azóta minden ember a lelkébe rejtett, elveszett másik felét keresi.

dot

» Ezotéria - Árnyék és Lélektárs
» Ezotéria - Duálpár
» Ezotéria - Pár-kapcsolat

Light

line

Kérlek támogasd a Spirituális Ezotéria Könyvtárat!
(Please support the Esoteric Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

line

Scarabeus

[« vissza ]

Creative Commons License

[ előre »]


         

spiritualism banner                         

Web Matrix

line

anthropology | buddhism | hinduism | taoism | hermetics | thelemagick | philosophy | religion | spiritualism | poetry | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

line

Last updated: 21-12-2021

privacy policy | terms of service