Tarr Bence László

Hírnév bármi áron
a Hérosztratosz-effektus

- Famous by All Means -

2006.

Krisztus előtt 356-ban, július 20-án egy Hérosztratosz névre hallgató fiatalember felgyújtotta az antik világ hét csodájának egyikét, a harminc görög szentély messzeföldön híres legszebbikét, a csupa fehér márványból épült, Epheszoszban álló, Artemisz-templomot. Mikor a bírák számonkérték rajta a gyújtogatást, ahelyett hogy megpróbált volna kibújni a vád alól, büszkén vállalta tettét, mondván, hogy cselekedetével nagyságra és „el-nem múló hírnévre” formált jogot, hogy ezután az őt követő évezredek nemzedékei emlékezzenek majd rá és nevére. Annak ellenére, hogy a bírák kínhalálra ítélték és megtiltották nevének akár említését is, az antik történetíró Theopompusz megszegve ezt a rendet mégis feljegyezte nevét. Így Hérosztratosz neve mind a mai napig, a félreértett ambiciózus embert takarja, aki a nagyság és a hírnév megszerzéséért bármire képes…

A Hérosztratoszok kora

Sokan úgy vélik, példáját ma nagyon sokan követik. A köz-csatornák végtelen hálózata, amely megannyi torzító információval szolgál egy képzelt világ még-képzeltebb eseményeiről és kikiáltott hírességeiről, szépen példázza a Hérosztratosz effektust: mindegy miért, csak beszéljenek róluk. Sajnos az emberi ambíció elemi szintje tényleg nem több ennél, hiszen a latin szó (ambire jelentése ‘körbe járni’) eredetileg nem jelölt mást, mint amikor a szenátusi posztra áhítozó jelöltek (kanditátusok) körbe jártak Róma utcáin, hogy maguknak hírverést keltsenek és így szavazatokat gyűjtsenek a szó szerinti plebsz körében. És ma bizony sok a hamis és főleg üres hírverés.

Mint ahogy nagyon sok az ambiciózus ember is. Ez egyszerre jó és rossz jel. Jó olyan értelemben, hogy egyre több ember engedi magában lángra lobbanni, a lélek legbensőbb vágyát, hogy végre naggyá legyen. Rossz jel olyan értelemben, hogy a többség ezt nagyon rossz helyen keresi. Mert naggyá lenni mások szemében akar. És ha ma nincsenek is Artemisznek templomai, van megannyi más rombolni való. Megannyi híresség, közéleti személy nem átall akár saját életét romba dönteni, csakhogy beszéljenek róla. És a puszta mennyiségi hírverés azt a látszatot kelti, hogy a személy naggyá lett, mert ‘sokat’ beszélnek róla. Hogy mit, az már mellékes. Ezért van, hogy a modernkor ambiciózus embere alapvetően nem vágyik másra, mint külső elismerésre, hírhedtségre.

A valódi ambíció

Az ambíció kifejezés a köznyelvben gyakran nem takar mást, mint az elismertség, a híresség vagy közismertség utáni vágyat. Ennek mélyén pedig a hatalmassá vagy naggyá levés iránti vágy rejtezik, annak minden nemes és nemtelen értelmével. Nemes értelmében, minden embert kell, hogy fűtse a naggyá válás eszméje, még ha ez a naggyá levés nem is világi, hanem metafizikai szinten értendő. Ahogy a kínai taoizmus tanítja, minden ember született vágya, hogy ‘csen-zsen’, igaz vagy más szóval nagy ember váljék belőle, aki összhangban áll a világ rendjével, a Tao-val. És a spirituális ráébredés tüzében szikrát fogott embert, igenis hajtani kezdi valamiféle ambíció, hogy jelen állapotát meghaladva, valamilyen teljesebb létben éljen. Ezt a belső hajtóerőt szinte mindenki érzi, akit valaha megérintett a teljesség ígérete. És ettől a pillanattól fogva semmi más vágya nincsen, minthogy újra hatalmába kerítse.

A Nagyság iránti vágy A nagyság, amelyre lelke mélyén irányul minden ember, a mai korban szintén félreértett szó. A nagyság, manapság könnyen összekeveredik a hírhedtséggel és a közismertséggel, pedig, mint legfőbb erény egészen mást jelent. A ‘nagyság’, a lélek egyetlen mértéke. Mert rokonságban áll a határtalansággal és a teljességgel. És így, naggyá lenni spirituális értelemben annyit jelent, mint a lehetséges legnagyobb mértékhez mérni magunkat. A teljességhez. Ezért van, hogy a tiszta formában megnyilvánuló ambíció, azaz a nagyság iránti vágy, valójában a lélek sóvárgása a teljesség felé. Platón, a Phaidrosz című dialógusában, arról beszél, hogy vannak az emberi életnek bizonyos hangulatai, későbbi filozófiai kifejezéssel szólva ‘hangoltságai’, amelyek olyan irányba mutatnak, amelyek kimondottan transzcendens jellegűek, azaz meghaladják az emberi tapasztalat határait.

Például az embernek nincs empirikus tapasztalata arról, hogy milyen a teljesség, vagy a tökéletesség, hiszen semmi olyat nem észlelünk, ami valóban teljes és tökéletes lenne, mégis rendelkezünk ezzel a fogalommal és képzettel. De hát honnan? Mert hát a mi tapasztalati világunkban, nincsenek ilyen természetű dolgok.

A tökéletesség éppen ezért egy elvonatkoztatás, egy ‘absztrakt’ kifejezés, amely titokzatos módon jelenik meg a mi gondolkodásunkban. A platonista filozófusok úgy gondolják az ilyen elvonatkoztatások nem az emberi tapasztalat felnagyított fogalmai, hanem annak bizonyítékai, hogy az emberi tudatosság olyan transzcendens tapasztalatok emlékeit hordozza, amelyek szükségszerűen nem ebből a világból származnak. Azért ‘értjük’ a tökéletesség fogalmát, és azért áhítozunk rá, mert tudatunkban valódi emléket és tapasztalatot hordozunk róla. És amikor el kezd bennünk működni valamiféle hajtóerő, és a lélek legbensőbb vágya felszínre tör, hogy naggyá és ezáltal teljesebbé legyünk, akkor valójában bennünk az emlékezés tör felszínre. Az ambíció éppen ezért végső soron a lélek emlékezete saját eredeti természetére, ami a teljesség és a tökéletesség, maga a nagyság.

A hatalom iránti vágy – a félreirányult ambíció

Sajnos a hatalmassá levés vágya sokszor irányát téveszti, és félreirányult formájában egyszerű hatalomvággyá süllyed. Ez a félreirányult ambíció, Nietzsche szavaival élve, a ‘hatalom akarása’. És a hatalomvágy kifejezés joggal sérti sok ember fülét, mint rossz csengésű szó, pedig eredetét és természetét tekintve ez sem más, mint a metafizikai értelemben vett nagyság iránti ambíció. Ami miatt mégis rettegünk azoktól, akiken elhatalmasodik ez az esztelen őrület - a hatalom akarása, az az, hogy azt gondoljuk bárki másnak, hatalma lehet fölöttünk.

Ennek a téveszmének, a mai korban, megintcsak nagyon sokan esnek áldozatul: hogy bárki valaki más felett, valódi hatalommal rendelkezhet. A ‘hatalom’, ami a nagyság száműzött fogalma mellett ugyancsak felmentésre vár, elsősorban az uralkodás képességét jelenti; és tiszta formájában nem takar mást mint önuralmat. Hatalmat önmagunk felett. Ahogy a buddhista szentirat, a Dhammapada fogalmaz: „Legyőzhet valaki ezerszer ezer embert a csatában, a legnagyobb győztesnek csupán egyetlenegyet kell legyőznie: önmagát.” Ennek értelmében az az ember mondhatja magát hatalmasnak, vagy hatalommal bírónak, aki önmaga felett képes uralkodni. Az embernek valódi értelemben vett hatalma csak önmaga felett lehet. Ezért, hatalomra csak saját magunk felett tehetünk szert, mások felett sohasem. Ezért van, hogy a hatalomvágy is igazából mindig önmagára irányul; mondhatni éppen ezért öncélú és esztelen.

A tiszta ambíció

Ambiciózusnak lenni, lehet nemes és nemtelen módon is. Ha valódi természeténél fogva ragadjuk meg azt a hajtóerőt, kiapadhatatlan forrása lehet minden teremtésnek. Hiszen a nagyság keresésének útján, a spirituális ember új értékeket teremt, alkotó tevékenyégének minden megnyilvánulásával. Ezt mégsem a hírnévvért, vagy az ismertségért teszi. Hanem mert ezáltal növekszik ereje, és hatalma. Önmaga felett.

„A mások feletti diadalnál Önmagunk legyőzése többet ér.
Sem az istenek, sem az angyalok, sem a Kísértő, sem a Teremtő,
Nem veheti el a győzelmet attól, aki önmagát legyőzte, s önuralma szüntelen.”
                                                                              Dhammapada 104-105

» Ezotéria - Munkamánia - A munka nemesít?
» Ezotéria - Stressz - A gond-viselés lélektana
» Ezotéria - Örök győztesek – Örök vesztesek

Kérlek támogasd a Spirituális Ezotéria Könyvtárat!
(Please support the Esoteric Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

anthropology | buddhism | hinduism | taoism | hermetics | thelemagick | philosophy | religion | spiritualism | poetry | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

Last updated: 21-12-2021

privacy policy | terms of service