"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

                         

         
 

[« vissza ]

[ » Spirituális Ezotéria Könyvtár « ]
» keret nélkül «

[ előre » ]

Tarr Bence László

2012: Az Idő Közel...
Jóslatok – Rosszlatok

- 2012: The Time is Near -

2008.

„Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya. Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz akkor, ahogyan Noé napjaiban is történt. A vízözön előtti napokban is ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, s jött a vízözön, és el nem ragadta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is. Ha ketten lesznek a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malomban, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok melyik órában jön el Uratok.” [Máté 24:36]

2012.12.21 12:21

Világkorszakunk jelen stádiumában ez az a szimbolikus időpont, mely Világunk végét jelöli. A számok játékos misztikája, numerológiailag is ominózussá, jelentésterhelté teheti ezt a dátumot, függetlenül attól, hogy az időszámításnak kizárólag ebben a rendszerében ilyen látványos ez a számsor. 

Talán nem is létezik olyan világkorszak, olyan kultúra vagy civilizáció, amely ne ábrándozna arról vajon meddig áll fenn a Világ. Az a világ, melynek keretei között az emberi jelenség értelmezhetővé válik, amely magyarázatot és útmutatást ad arra, hogy miért és hogyan kell élni. És azzal együtt, hogy az emberek legkülönfélébb együttélési módjai, a történetileg is feltárt és megismert évezredek alatt, számtalan alakváltozáson ment át, az emberi kultúra százezer perszónája mégis egyetlen arcot rejt titokzatos álarca mögött. Legyen szó európai, ind, sino-tibeti, vagy mezo-amerikai, indián, vagy bármely kultúra mitologémájáról, mindegyikben megtaláljuk a tanítást a Világ Végéről.

Nem ismerek egyetlen olyan népet, kultúra-építő népcsoportot vagy civilizáció-teremtő nemzet-együttest, ahol ne kerülne a legkülönbözőbb eszmerendszerek nyelvén megfogalmazásra, mi az ember eredete, honnan jön és hová megy; - milyen sors vár magára az emberiségre, ha a jövőbe tekintünk. A világvége gondolata az emberi eszmerendszerek kikerülhetetlen eleme, ami minden történelmi korban jelen volt. Az Exit Mundi, a világból való kollektív kilépés, minden magas-kultúrában megjelenik előbb vagy utóbb.  Legyen a megfogalmazás tudományos, vallásos vagy éppen filozófiai, gondolatszerkezetét nagyjából ugyanaz a struktúra és logikai kényszer határozza meg, amely egy kifürkészhetetlen kezdet és egy beláthatatlan vég távlatában vizsgálja az emberi jelenséget.

Bármely felfogást vegyük elsődlegesnek, a séma mindig azt a gondolatot követi: az emberi nem, nem örökéletű, az idő távlataiban nem létezett mindig és mindenkor; valahol megjelent a fajok sokaságában, és éppen ezért szükségszerű, hogy az időbeliség egy meghatározott pontján el is tűnjön közülük. Annak megfelelően, hogy a szóban forgó eszmerendszer az ember megjelenését fokozatosnak vagy, éppen egyetlen teremtő aktusban megjelenőnek képzeli, a világból való eltűnését is ezzel analóg határozza meg. A tudomány, amelynek emberképe, a fajok folyamatos evolúciójának, fejlődésének következményeként értelmezi az emberi nem megjelenését, nyilvánvalóan eltűnését is hasonló fokozatosságban képzeli el, ahol az emberi faj nem is megszűnik a világ számára létezni, hanem sokkal inkább átalakul, továbblép a feltételezett fejlődés útján. A tudományos világkép emberének, és magának az emberi világnak, a tudomány olvasatában nem várható klasszikus értelemben vett hirtelen és azonnali vége – hacsak nem egy előre nem látható kozmikus vagy természeti katasztrófa által. Ezzel szemben a vallási hiedelmek és eszmék rendszerei már másként képzelik az ember eltűnését a Világból. Magát a kilépést, illetve ennek a lehetőségét. Ebben alapvetően két különböző felfogás feszül egymásnak, amelyek nemritkán egyetlen közös mitológiai egységet alkotnak.

Az első általános felfogás szerint, az egész emberiség menthetetlenül az erkölcsi romlás végstádiuma felé tart, ahol a Világ számára az egyetlen lehetőség, hogy a bűnös emberiséget valamilyen globális, vagy éppenséggel kozmikus katasztrófa segítségével eltörli, kivétel azt a nagyon szűk számú kiválasztottat, akiket a katasztrófa elől valamilyen felsőbb hatalom kiment. A második általános felfogás szerint, az emberiség időben felismeri kollektív bűnösségét, és közösen tesz, erkölcsi, társadalmi, szellemi felemelkedéséért, ami elvezet a Földi Paradicsom állapotához. Az ezeken belüli variációk száma meglehetősen sokféle, például jelentős eltéréseket találunk abban, hogy a Földi Menny hogyan értendő, és hogyan kell elképzelni ennek megvalósulását. Többek között maradandó kérdés, hogy ez a folyamat csak a lélekben játszódik le, vagy valóban megjelenik a külső tapasztalati valóság mezején is valamilyen formában. Persze talán az egyik legsarkalatosabb kérdés mindenki számára az, hogy hányakat is érinthet ez a változás, és legfőképpen mikor.

Ha most, 2008 februárjában valaki beírja az apokalipszis szót egy internetes keresőbe, 0.31 másodperc alatt több mint 32 100 000 jegyzett virtuális világvégére lelhet, az emberiség kollektív tudatát tökéletesen leképező virtuális valóság kiberterében! Tavaly májusban, mikor utoljára vizsgáltam ezt a számot, a szám 0.16 másodperc alatt még csak 22 700 000 volt. Ha hihetünk az internetes statisztikának, kevesebb mint egyetlen év alatt, közel 10 millióval több ilyen tartalmú oldal keletkezett! Ez ijesztő tendenciát mutat, ami nemcsak a valláspszichológusoknak, hanem mindenkinek figyelmeztető jel: az emberek tudatában megjelent egy egyre elhatalmasodó képzet arról, hogy a Világ a végéhez közeledik, és hogy nekünk embereknek valamiféle fordulóponthoz érkezik a földi életünk! Köztudott, hogy bármilyen eszme vagy gondolat, ami egy meghatározott kritikus embertömeg tudattalanjába plántálódik, előbb utóbb valóban felszínre tör, és önbeteljesítő jóslatként megjelenik a külső világban is. Ezért nem mindegy milyen felfogást vallunk magunkénak ebben a kérdésben, és hogy az emberiség kollektív tudattalanját a magunk kis hiedelemrendszerével milyen irányba mozdítjuk.

Maja 2012

Sajnos a modern XXI. századi tömegkultúrán nevelkedő átlagember tudattartalmait és átlagos tudatosságát, leginkább a közmédiákból sugárzott ideák és téves ideológiák határozzák meg, amelyek központi életeleme a szenzációhajhászat, a túldimenzionálás, a bombasztikus és botrányos ‘tényfeltárás’. Éppen ezért, ha visszagondolunk milyen kontextusban jelent meg a világvége gondolata csak az elmúlt egy évtized alatt, csupa rosszlat kell, hogy eszünkbe jusson. Jeremiás próféta időtlen és elpusztíthatatlan szelleme megannyi modern leplet húzva magára, az örök kárhozat megannyi rettenetes képét festette szemünk elé! A 2000-es év hírhedtté vált apokaliptikus víziójától, a Y2K digitális infernójától kezdve – ahol a digitális korszakunk számítógépes rendszerei ellenünk kellett volna, hogy forduljanak, holmi dupla nulla miatt –, a 7 bolygós együttállás gravitációs szívóhatásán át, az elmozduló földkéreg jégsipkáinak elcsúszásáig.

Aki jól ismeri az emberiség kultúrtörténetét, persze tudhatja, hogy az apokalipszis irodalma egyidős magával az emberiséggel. Amióta írott irodalmunk van, az ember mindig is várta a Világ végét, és mind aktuális jelenéről, mind a jövőről alkotott képe együttesen becsmérlő, kiábrándult és végső pusztulásba torkolló volt. Az emberi civilizáció megjelenésének hajnalán, már az egyiptomi írás megjelenésével – ami Kr.e. 3000 tájékára tehető, lejegyzésre kerülhetett a koraókori egyiptomi hitvilág negatív jövő és világképe. Már a legkorábbi egyiptomi szövegek is arról beszélnek, hogy a Ré idejének vagy Első Alkalomnak (Tep zepi) nevezett dicsőséges Aranykor „mielőtt a düh vagy a zaj, vagy a harc, vagy a zűrzavar felütötte volna a fejét”, ahol sem halál, sem betegség nem létezett, már elmúlt. Az Aranykor még azelőtt véget ért, mielőtt emberi civilizáció egyáltalán megjelenhetett volna a Földön. Már az ókori Egyiptom jelenkora, saját történetírói, misztikusai, és papjai szemében, a zűrzavar korszaka, amely a kizökkent isteni rend szenvedés-teli állapotában zajlik. A halálra-szánt emberiség kétségbeesetten fohászkodik isteneihez, hogy az elkerülhetetlen végzetet elkerülje: a halál markából kiutat találjon. A holt-testek konzerválása, a mumifikálás mágikus szertartása, hitbéli szembefordulás a kikerülhetetlen végzettel: hogy tudniillik, az emberi nem halandó.

És nemcsak az egyiptomiak, már az ókori görögök is… A Kr.e. VIII. században élt Hésziódosz, a görög mitológia első enciklopédikus történetírója, Munkák és Napok című művében elmeséli, hogy noha „egy törzsből származnak az istenek és a halandók”, az emberi nem az idők során elkorcsosult. Az emberek öt fajtája: az arany-, az ezüst-, a bronz-, a hős-, és a vas-ember, a folyamatosan romló emberi minőség megtestesítői. Míg az aranyemberek Kronosz uralma alatt békések és boldogok voltak, „könnyű szívvel, akárcsak az istenek, élt a halandó távol bajtól, távol a jajtól…”, addig már a bronz-emberek generációja, erőszakos és békétlen, míg Hésziódosz saját korának vas-ember generációja maga a megtestesült bűn és állandó szerencsétlenség. A Hésziódosz-féle változat leszögezi, hogy a hanyatlás négy lépésben, folyamatosan megy végbe, ami a négy Juga, a négy Világkorszak indiai tanára emlékeztet. A négy korszak, amelyeket négy színnel, a fehér, vörös, sárga és fekete színnel jelölnek, csakúgy a folyamatos hanyatlás és végső pusztulás állapotába vezet. Az ind tanítás szerint az idő beteltével, a Káli Juga végén megjelenik Visnu teremtőisten utolsó pusztító megtestesülése, Kálki, aki véget vet a megnyilvánult emberi világ minden jelenségének. Már nincs is mit csodálkozni, hogy az Ószövetségi Dániel próféta könyvében megjelenő Nabukodnozor álma, ami egyébként a késő iráni mitológiák summázata, Dániel olvasatában, csakugyan a végső pusztulásra szánt emberiség látomása…

Teljességgel mindegy, hogy egyiptomi, iráni, görög, ind, zsidó, keresztény vagy éppen mezo-amerikai kultúrát vizsgálunk, mindegyikben megtaláljuk a végső pusztulásra szánt emberiség tanítását, fenyegető ‘jóslatát’. Ezen rosszlatok jövőképe a folyamatosan degradáló ember végső hanyatlásáról, egyidősek magával az emberiséggel. Az emberi nem végső sorsa mindig és mindenkor éppen a küszöbön áll, már csak néhány év választja el az elkerülhetetlen számadástól. A végső ítélőbíró mindig most kopogtat ajtónkon, az apokalipszis lovasai mindig itt és most száguldanak felénk. Az ember, MINDIG az idők végezetén élt. Az idők jelenlegi végét, a kollektív tudattalanban egyre elhatalmasodó módon, MOST, 2012.12.21.-e jelenti. Honnan ered ez a legújabb időhatár?

2012 - a Maják öröksége

Volt egy nép, amely igen nagy gondot fordított az időszámításra. Közép-Amerika őserdejében éltek, csodálatos piramisokat, épületeket, városokat építettek, egész jelrendszerrel összekötött kőfaragásokat és festményeket készítettek, aztán úgy Kr.u. 800 körül éppolyan rejtélyesen, mint ahogy megjelentek, eltűntek a történelem színpadáról. Ők voltak a maják.

Miután az európai-típusú civilizáció számára hagyományaik meglehetősen kulturidegenek, talán nem is figyelnénk oda rájuk, ha nem is olyan rég egy közismert best-seller író, Adrian G. Gilbert, miután Robert Bauvallel közösen megírta a "The Orion Mystery" című könyvében a csillagokkal kapcsolatos, újfajta elképzeléseit az egyiptomi piramisokról, meg nem ismerkedik egy megszállott kutatóval, Maurice Cotterellel, aki egy maja szarkofágfedél rajzolatai, valamint a napfoltciklusok elemzése alapján, meg nem próbálja újszerű módon megfejteni, hogy miért is omolhatott össze a maják civilizációja. Közös könyvükben, a Maja Próféciákban, a klasszikus értelemben vett tudományos vizsgálódás kereteit messze szétfeszítve, hajmeresztő állítások tetemes vonulatával becsempészik a köztudatba (vagy a köztudatalattijába) a maja időszámítás egyik kiemelt időpontját, a 13.0.0.0.1-et [1], a Gergely naptár nyelvén szólva, a 2012. december 21-én bekövetkező téli napforduló időpontját. És ezt meg is kell, hogy köszönjük nekik.

A maják nemcsak a napok számolásával mérték az időt, kiváló csillagászok is voltak. A klasszikus maja templomok bejáratait, tetőzetét, a maja boltívet, illetve különleges stílusjegyüket, az úgynevezett fésűdíszt gyakran úgy tájolták, hogy láthassák bizonyos csillagok felkelését, delelését és lenyugvását. Vagyis a templomok egyszersmind csillagvizsgálók voltak. Különösen a Fiastyúk, a Merkúr a Vénusz, a Mars és a Jupiter mozgása érdekelte őket. Természetesen a Nap és Hold járását is ismerték, és előre megjósolták várható fogyatkozásaikat. Csillagászati megfigyeléseiket referencia-táblázatokkal kombinálták, így következtettek a jövőbeni történésekre. [2] Kétfajta időszámítási rendszerük volt. Egy mindennapi használatra való, ami rövidebb periódusokkal számolt, és egy hosszabb, ami több tízezer évet ölel át. Volt egy másik adatrendszerük is, amivel 4500 évenként, egynapos kiegészítéssel módosítani lehetett a táblázatokat. Mire volt jó ez a hosszú időintervallumokra vonatkozó fantasztikus precizitás?

Maja 2012

Közelebb jutunk a kérdés megválaszolásához, ha el tudjuk helyezni időszámításukat a mi időnkben. Tudnunk kell, hogy a maják szerint mi most a Nap ötödik korszakában élünk, és hogy szerintük a mostani ember megteremtését négy korábbi emberi faj és civilizáció előzte meg, melyek nagy katasztrófák következtében pusztultak el. A jelenlegi ötödik korszak végének, különleges jelentősége van, mivel ez a Maya naptári nagyciklus, és egyben a ‘hosszú számítás’ végével esik egybe, ami az ő hosszú-idő számításuk szerint egy 113 972 éves világkorszak, és egy nagy 25 625 éves nagyciklus végét jelenti. Az ötödik nagyciklus kezdete a „Vénusz születése”, aminek a Gergely naptárhoz viszonyított időpontját Joseph T. Goodman kutatásai alapján, Eric Thompson számította ki. Ez az időpont Kr.e. 3114. augusztus 13-a, és mivel egy nagyciklus 1 872 000 napból áll, 2012. december 22-én ér véget. (1 872 000 nap x 5 világkor = 9 360 000 nap = 25 625 év.; 25 625 év = 1 precessziós ciklus. (Ennyi idő alatt tesz meg a Föld egy teljes kört az állatövi jegyekben.)) Ezt a nagyciklusnak nevezett időintervallumot öt részre osztják, amely 5125,4 évenként egy-egy drámai fordulattal ér véget: az első kisciklus végén az egész akkori emberiséget a Jaguárral szimbolizált emberfeletti erő törölte el a Föld felszínéről, a további kisciklusok végét pedig egy-egy alapelemhez rendelt világméretű katasztrófa. Levegő, tűz, víz, majd pedig, a most következő világvégét a föld-elem uralja; azaz ha katasztrófákban gondolkodunk: földrengések, és talán az egész földkéreg elmozdulása.

Fontos persze, hogy a maja források konkrétan nem írják le milyen módon, és hogyan zárul le a nagyciklus, sem azt, hogy egyáltalán katasztrófa várható-e. Csak annyit, hogy a föld elemhez rendelik a nagyciklus végét, ami történetesen egybe esik az általuk számított hosszú-idő végével, ami számukra egy világkorszak végét jelenti. Szembetűnő persze az elemek hierarchikus degradálódása, azaz az egyes kisciklusokhoz rendelt emberiség egyre ‘anyagiasabb’, a végén a sárember (föld), a homo sarx minőségével. Ez az alapgondolat minden mitikus-, vallás-, és ezoterikus filozófiában tetten érhető.

Maja Kalendárium

A maják szinte felfoghatatlan időtávlatokban gondolkoztak. ‘Hosszú számításuk’, a maga 113 972 évével az emberi őstörténet olyan korszakába nyúlik vissza, amikor még, legalább is a tudományos archeológia szerint, a késői paleolitikum viszonyai között (100 ezer-12 ezer év közötti időben) a Föld nagy részét jégtakaró borította, míg a ma sivatagos területek éghajlata még csapadékos volt.

Ezen tudományos emberkép szerint, 100 ezer évvel ezelőtt, az Óvilágnak táplálékban gazdag északi részét, Európát és Ázsiát a neandervölgyi óriások uralták, akik két méter magasak, és rendkívül erős fizikumúak voltak. Elképzelhető, hogy bennük kellene keresnünk az archaikus mítoszok titánjait, vagy az ószövetség gonosz óriásait, a Nefilimeket. Hiszen hozzájuk képest az életüket Afrikában tengető, a mai emberi faj ősét jelentő homo erectus-ok, vézna kis törpéknek számítottak. A tudományos archeológia álláspontja szerint a mai Kalahári sivatag vidékéről származik a homo erectus-ok közül kiemelkedő új embertípus, a mai ember. A maja naptár hosszú számításának kezdetén indult el a mai ember lassú, hosszú ideig állati lét közelében zajló, „világmeghódító” útjára.

Ha elfogadjuk a hosszúszámolás létét és pontosságát, akkor valóban felmerülhet bennünk a gondolat, hogy ez a számolás valójában nem lehet a majáké, és nem is a mai emberi civilizációhoz tartozik, hanem egy másik kultúra, egy sokkal nagyobb tudás üzenete. (És akkor még nem is vizsgáltuk a maják 104 000 éves és 225 000 éves nagy ciklusait, és olyan leleteket, amelyeken még messzebbre visszaívelő időhorizontok jelennek meg.)

Visszatérve a maja nagyciklusra, ezen időszámítás szerint tehát a mi világkorszakunk közelítőleg Kr.e. 23 613-ban kezdődött. Az első kisciklus vége Kr.e. c.18 487-ben volt, amikor is az akkori emberiséget a Jaguár jelképével szimbolizált isteni hatalom eltörölte a Földről. A második ciklus, amit a levegő elemhez rendelnek Kr.e. c.13 362-ben ér véget; majd a harmadik ciklus amit a tűzhöz rendelnek Kr.e. 8236-ban; a negyedik ciklus, ami a vízhez rendelődik Kr.e. 3114-ben; majd az utolsó ötödik ciklus ami a földhöz rendelődik Kr.u. 2012-ben.

Ha pusztán ezeket a számokat nézzük, érdekes észrevenni, hogy a maja dátumozás időkerete nagyjából megfeleltethető a legújabban felvetett és pár évtizede az alternatív archeológia által tárgyalt kronologizálásnak, mely szerint például a Gizeh-i fennsíkon álló szfinx tájolása, és a piramisok elrendezése alapján, azok valamikor a Kr.e. XII. században kellett, hogy épüljenek. (Nem sokkal a levegő elemhez rendelt második ciklusváltást követően). A tűzhöz rendelt világkorszak vége nagyjából egybe eshet a Hénoch apokalipsziséből ismert Nefilimek és az Úr angyalai között vívott háború korszakának, ami azután a következő ciklusban a Noéval fémjelzett vízözön mitologémákkal zárul, ideértve a sumér, akkád, védikus és a biblikus változatokat is. Az is érdekes, hogy az ó-egyiptomi első dinasztia alapítójának, mitikus uralkodójának, első Menésznek a megjelenése is nagyjából a Kr.e. 3 évezred küszöbére tehető, azaz plusz-mínusz száz évvel cirka 3114 körülre. Persze az ilyen jellegű összevetések történeti igazolása lehetetlen, hiszen olyan időtávlatokról beszélünk, amelyek egyedül a mítoszok emlékezetében élnek. Ezzel együtt a mitikus emlékezés, érdekes módon megőrizte ezeknek a ciklusváltásoknak a kataklizmatikus képét, ami az emberi őseredetnek egy nagyon érdekes alternatív történelmét tárja elénk, amelyben több teljesen különböző emberi civilizáció követi egymást, a maga teljesen elkülönülő tudatszintjével. Az emberiség ezen korai korszakának, és fennmaradt mítoszok párhuzamainak tárgyalása, nem férhet bele ebbe a rövid tanulmányba.

A Föld felemelkedésének kozmikus rendje

Térjünk vissza a datálásra, a 2012. december 21-re, (vagy máshol a december 23-24-re), ami a hosszú számítás és egyben jelenlegi korszakunk végpontja. Ennek a kozmikus történésnek a földi időben mért pontos időpontjára, amely dátum a maja naptár vége is. Elsősorban annak a naptári rendszernek, amelyet a mexikói Palenque templomvárosa hagyományozott a világra [3], ami egykor a maja társadalom egyik meghatározó szellemi központja volt, amely több mint ezer évvel ezelőtt élte virágkorát. A maják felfogása szerint az emberi civilizációk sorsát, és rendjét nem önmaguk, hanem bizonyos kozmikus törvényszerűségek irányítják, amelyek szoros összefüggésben állnak a Nap kozmikus körpályájával.

A maják időszámítása szerint a legutóbbi korszak kezdete Vénusz születése volt, Ketzalkoatl csillagáé, Kr.e. 3114. augusztus 13-án. A korszak legutolsó napja 2012. december 22., amikor kozmikus kapcsolat jön létre a Vénusz, a Nap, a Fiastyúk és az Orion között, mivel a korszak kezdetét Vénusz „születése” jelentette az előző dátum idején, most szimbolikusan „meghal”. Vénusz halálának pillanata kozmikus értelemben is nagyon jelentős. Ekkor ugyanis a Nap nemcsak egy köznapi téli napforduló csúcspontján tartózkodik, hanem kitüntetett módon az éji égbolt szimbolikus közepén: a tejút és az égi egyenlítő keresztútján, ahol a két égi kijelölő metszi egymást, így egyben tökéletes együttállásban is lesz a mi galaxisunk középpontjával.

A maják ezt a pontot a ‘Szent Fa’ elnevezéssel illették, és a mi Világunk középpontjának tekintették. Egyébként hihetetlenül pontos matematikai és csillagászati számításaik alapján pontosan tudták, mikor és hol fog ez bekövetkezni. Ha hinni lehet a forrásoknak, ez lesz az a pillanat, amikor a Földbolygó a Plejádok, Alcyone csillaga körüli 25 625 éves keringési pályájának végpontjára érkezik. Ugyanebben a pillanatban, ezzel tökéletesen szinkron, a Plejádok egész csillagrendszere a Galaktikus központ körüli 225 millió éves keringési ciklusának végére ér, sőt az egész Tejút Galaxis is éppen abban a pillanatban jut majd el, egy ennél végtelenül hosszabb keringési pályája végpontjára a Nagy Központi Nap körül. Olyan ez, mintha egy különleges kozmikus spiráltánc záróakkordja hangzana fel a térben.

A Plejádok központi csillaga, az Acyone körüli körpályán haladó Napunk eme szakaszának, kiemelt jelentősége van. Egyes ezoterikus gondolkodók körében nagyon érdekes felfogás, egyfajta új modernkori mítosz alakult ki arról, hogy milyen szerepet játszik a Plejádok csillagkép a Föld életében. Ez egy rendkívül érdekes és új perspektívát hoz a 2012-es korszakváltás megítélésébe, ezért érdemes itt rá kitérni: Néhányan feltételezik, hogy a maják ismerték a Fiastyúk csillagképpel való szoros kapcsolatot és naprendszerünk a Fiastyúk központi napja, az Alcyone körüli keringési pályáját. Az tény, hogy a maják a Fiastyúk csillagképet a Hét Nővér néven valóban ismerték.

Mi a Fiastyúkot, úgy látjuk, mint ami hét csillagból áll, de valójában nyolc csillag alkotja, mivel a mi Napunk a Fiastyúk csillagkép nyolcadik csillaga. A teljes csillagkép, beleértve a mi teljes naprendszerünket, egy óriási spirál része magában a Tejút galaxisában. A mi Napunknak az Alcyone teljes megkerüléséhez körülbelül 26 ezer évre van szüksége, amire mint láttuk, a maják úgy hivatkoznak, mint a Nagy Ciklusra (25 625 év). Miközben a mi Naprendszerünk az Alcyone csillag körüli hosszú körpályán halad, egy nagyon fontos kozmikus hatás éri. Létezik ugyanis galaxisunkban egy övezet, az úgynevezett Photon öv, amely az Alcyone-n keresztül kiterjed arra a spirálra is, amelynek a mi Napunk is része.

Ahogy Napunk halad az Alcyone körül, ki és belép ebbe Photon övbe. Napunk, hosszú keringése során, megközelítőleg 2000 évig tartózkodik a Photon övön belül, majd körülbelül 11 000 évig halad azon kívül. Vándorlásának egy teljes ciklusa alatt naprendszerünk belép a Photon övbe (c. 2000 év), kilép a Galaktikus Éjszakába (c. 11 000 év), és ismét be (c. 2000 év), és ismét ki (c. 11 000 év). Míg a Nap az Alcyone körül kering, Földünk a Nap körül vándorol. És amint a Nap megközelíti a Photon övet, a Föld egy relatíve rövid ideig (körülbelül 20 évig) ki és belép a Photon övbe egészen addig, amíg a Föld keringési pályája teljes mértékben az övön belülre nem kerül.

Körülbelül az 1987-es tavaszi napéjegyenlőségkor, 11 000 éves Galaktikus éjszaka után, a Föld ismét belépett a Photon övbe, és így megkezdődhet a Nagy Ciklus befejezése. 1987-ben a Föld, változó keringési pályája miatt csak egy hétig tartózkodott a Photon övben. Viszont minden évben, ahogy a Nap egyre közelebb került ehhez az övhöz, egyre több időt tölthet el benne. 1988-ban a Föld már három hétig, 1996-ban megközelítőleg január 18-tól, május 23-ig volt benne, és minden évben, ennek az időnek a hossza növekszik, egészen a 2012-es esztendő téli napfordulójáig, amikor is a Föld teljes keringési pályája a Photon övön belül lesz, és ezzel a Nagy Ciklus véget ér. És ez az a dátum, amikor a maják naptára is végződik.

Ha hinni lehet az egyes forrásoknak, amint a Nagy Ciklus befejeződik, valami érdekes történik majd a Fiastyúk csillagképben: A maják szent csillaga a Fiastyúk csillagkép harmadik csillaga, a Maja csillag. A Maja csillag 2000 év alatt halad át a Photon övön, és nagyjából 1 200 évig tartózkodik azon kívül, mivel az ő Alcyone körüli keringési pályája rövidebb, mivel közelebb van az Alcyone-hoz. Amint Napunk teljesen elhagyja a Galaktikus éjszakát, és a következő 2000 évre belép az övbe, a Maja csillag már ott tartózkodik. Amint Napunk jelenléte erőteljessé válik az övön belül, a két csillag átmenetileg szinkronban mozog majd ebben az időszakban. És ahogy ez bekövetkezik, amint a Nagy Ciklus befejeződik, egyesek szerint a Maja csillagrendszer Fénylényei visszatérnek a Földre, hogy segítsenek beteljesíteni az új aranykort. Hatalmas Események bekövetkezése készülődik ezzel, amikor az Ősi Bölcsesség visszatér a Földre.

Mindazok, akik hisznek ebben, joggal érezhetik hogy ők igazi kiválasztottak, hogy rendkívüli és megismételhetetlen életet élnek most, amelyben tanúi, teremtői, sőt küldöttei is lehetnek ennek a kozmikus történésnek, melyre nem volt még példa a belátható emberi történelmünkben; hogy pont ebben az időben tartózkodnak a Földön, mikor ez az égi kapcsolat létrejön.

A Világ Vége  – az emberiség pszichopatológiája

Vannak persze olyanok is, akik a fentebb leírt kozmikus eseményt úgy látják, mint ami a valaha ismert legnagyobb katasztrófa biztos előhírnökét. Szinte mindegy milyen eseményről van szó, visszatérve Jeremiás próféta archetipikus szerepéhez, mondandójuk vége biztosan a bűnös emberiség kollektív pusztulása kell, hogy legyen! A már korábban emlegetett szerzőpáros Maurice Cotterell és Adrian Gilbert Maja próféciák című művükben hatalmas katasztrófát sejtetnek. Nemkülönben José Arguelles, a másik híres maja szakértő, kinek számításai szerint a 2012-es év a globális civilizáció teljes összeomlását, az anyag átalakulását, de végső soron mégiscsak a Föld megtisztulását és újjászületését hozza. A Föld mágneses polaritásának megváltozásával, a Föld kibillenő forgástengelyével az apokaliptikus irodalom már ismert fejezeteivel rémítgetnek. Ezek a katasztrofális végkimenetellel ijesztgető elképzelések minden tudományos alapot nélkülöznek. [4]

Azt viszont nagyon jól példázzák, hogy az emberiség általános tudatszintje, még mindig a ‘felfalatástól’ való félelem állati tudatmezsgyéjén bolyong. A valláspszichológiában járatosak jól tudhatják, hogy milyen általános emberi pszichopatológia áll az ilyen kozmikus katasztrófa, világvége rosszlatok hátterében. A váratlan és kivédhetetlen ismeretlen halál, a mindig értelmetlen meghalás fenyegető képzete ott lappang minden emberi lény tudati mélységeiben. Az egyén szintjén jelentkező privát halál-félelem pszichotikus kivetülése pedig, kozmikus távlatokba repíti az emberiség kollektív halálvágyát: Az individuum, aki nem képes az egyén szintjén elfogadni az igazságtalan halál bekövetkeztét, önigazolást és igazságot keresve, a világba akarja üvölteni mélységes bánatát: „Meghalok, ezért meg kell, hogy haljatok mind TI is!”, „Mindnyájunknak mennie kell!”. Mivel a halál az egyén számára elfogadhatatlan, valamilyen kollektíva együttes bűne kell, hogy legyen. Első ránézésre mennyivel komfortosabb is, ha tudom nem egyedül én bűnhődöm, hanem minden ember velem együtt távozik ebből a világból. A tanatológusok sokszor megfigyelték, hogy a halál gondolatát el nem fogadó haldoklók sokszor éreznek egyfajta irigységet az élők iránt, és elfogadhatatlannak tartják, hogy noha a Világ számukra véget ér, másoknak folytatódhat. A megtévesztett, átlagos tudatszinten funkcionáló ember számára a gyakori enyhülést az a gondolat hozza, hogy végül úgyis mindenki meghal és követi őt a halálba. És ez minél hamarabb, minél gyorsabban, és minél kézen foghatóbb módon történik, annál nagyobb biztonságérzetet kelt.

Ez a pszichopatológia pedig a kollektív tudatlanság általános kórismérvévé vált. Az emberiség kollektív bukását hirdető ‘jóslatok’ valójában az egyén félreirányult, rosszindulatú vágyakozását, ösztönös irigységét testesítik meg, amelyek a halál tényének elfogadhatatlanságából fakad. Ráadásul egy hatalmas metafizikai tévedés is áll ennek a kollektív büntetés-vágynak a hátterében, ami az a feltételezés, hogy a halál, büntetés. Valamiféle vétség, bukás vagy bűn hordaléka, amelyet az egyén szenved el, noha semmit nem tett, amivel kiérdemelte volna. A halálért inkább, valamiféle kollektíva a felelős. Maga az emberiség. Ezért az esendő ember, aki ráébred önmaga halandóságára, a Világ ellen fordul! Ha már akaratom és ártatlanságom ellenére meghalok én is, pusztuljon velem együtt a Világ is! Ez a mai korban legalább annyira így van, mint 5000 évvel ezelőtt. Ennek a külsővé tett halálfélelemnek a szélsőséges megnyilvánulásai az olyan extrém példák, mint az apokalipszis-forgatókönyvek, amelyből szép számmal találni manapság. Ezek mögött az a biztonságkeresés igénye rejtezik, hogy ha pontosan tudom hogyan és mikor halok majd meg, akkor nincs mitől félnem, hiszen tudom, hogy mikorra kell magamat lelkileg felkészítenem.

Csak nem mindegy hogy mire készítem fel magam lelkileg: A felsőbb tudatosság visszatérésének befogadására, vagy valamiféle kataklizmatikus világ-végére? A döntés, minden bizonnyal legbelül, a tudat szintjén dől el. Ezért olyan hihetetlenül fontos a tudati felkészülés, a belső fejlődési ciklus, amelyet mindnyájunknak be kell járnunk 2012-ig.

Mi várható?

Arról a maja időszámítás mit sem mond, hogy mi is fog az ‘idők végezetével’ bekövetkezni, csak, hogy a Világ egy hosszú korszaka véget ér. Az ő időfelfogásuk ciklikus volt, azaz nem az idő vagy a világ ér véget, hanem éppen hogy új korszak kezdődik. Hogy ez az új korszak mit jelenthet, elsősorban nekünk, itt és most élő embereknek kell eldöntenünk.

Az biztos, hogy a Föld kb. 4 és fél milliárd éves, azaz ezen a kozmikus ponton már vagy 150 000-szer áthaladt. Hogy mit jelentett ez a korábbi élőlényekre nézve, azt tényleg nem lehet tudni. Az viszont nagyon érdekes, hogy az emberre nézve, aki – a mítoszok nyelvén szólva – ennek a bolygónak talán ez első spirituális értelemben vett ‘teremtménye’, mit jelenthet egy ilyen pillanat. Talán valóban az exit mundi-t. A Világból való kilépés lehetőségét, hiszen ezen a napfordulón szimbolikusan és kozmikus értelemben is a Föld kapcsolódik egy sokkal nagyobb rendszer tengelyéhez, a galaxis központjához. Ha hiszünk abban, hogy a csillaghalmazok is élő rendszerek, szervezetek, akkor egyértelmű, hogy ez a galaktikus tengely kell, hogy valamilyen hatással legyen erre a kis porszemnyi részecskére is.

Talán, ha az ember emelkedett tudattal képes ráhangolódni erre a kozmikus frekvenciára, akkor valóban megszabadulhat a lineáris idő képzetétől, és tudatilag kiszabadulhat az idő eme rabságából. Ebben az értelemben ez a fordulópont valóban jelentheti az ‘idők végezetét’. Sokan úgy vélik ez az, amire lelkileg magunkat felkészítenünk kell, és amelynek tudati befogadására alkalmunk nyílik majd 2012. december 21-én.

Egy azonban egészen bizonyos: bármilyen esemény következzék is, azt döntően befolyásolja, hogy most, milyen tudati elvárásokkal fordulunk felé. Ha ezt az időpontot felruházzuk a várható legrosszabb kozmikus katasztrófa rémképével, tudatilag hajlamossá tesszük magunkat, hogy egy ilyen esemény-láncolat megidézését készítsük elő. Az alapvető tény az, hogy a tapasztalati valóságunk tekintetében, az időnek ez a ‘pont’-ja, kizárólag tudatunk számára kitüntetett. Hiszen minden időszámítás és metrizálás viszonylagos, a kozmikus távlatok pedig oly távol esnek a közvetlen tapasztalásunktól, hogy legfeljebb gondolatilag vagyunk képesek kapcsolódni hozzá.

Az a ‘tény’, hogy csillagvilágunk egy nagyobb kozmikus rendszerben kitüntetett helyre kerül, megint csak elsősorban elménkben válik ténnyé. Nincs olyan élő földi organizmus, ami ennek tényszerűségét tapasztalatilag képes lenne leképezni. CSAK a csillagászati számítások, viszonyrendszerek teszik egyáltalán lehetővé ennek az eseménynek a felismerését. Hogy ez így ‘történik’ majd. Persze kérdés marad, hogy hol történik mindez. Egy klasszikus, természettudományos realista világfelfogás értelmében, persze ott ‘kint’ zajlik majd ez az esemény, a kozmosz végtelen terében. Ennek a makrokozmikus távlatnak azonban a mi parányi életünk, aprócska világunk számára nincs semmi kézzelfogható viszonyítási alapja. A mérhetetlen fényévmilliók távlata, a felfoghatatlan kozmikus időbeliség számunkra teljesen el is idegenítheti ezt a történést. Éppen ezért ez az esemény leginkább itt ‘bent’, bennünk játszódik és játszódhat le. Saját elménk, képzeletvilágunk, tudatunk belső terében.

Ezért olyan fontos, hogy gondolataink világában hogyan jelenik meg ez az esemény. Hogy tudatilag hogyan készítjük fel magunkat erre a történésre. Sőt, hogy egyáltalán történik-e, történhet-e velünk bármi ezen a napon, nagymértékben azon múlik, hogy megengedjük-e magunknak, hogy történjen. Hogy tudatilag kitüntetjük-e magunk számára ezt az időpontot vagy sem. Persze az emberi kollektív tudatosság már mondhatni túllépett ezen a ponton. A modernkori mítosz már megszületett, és egyfajta kollektív tudati elvárás fordul eme kitüntetett ‘időpont’ felé. Az emberiség kollektív tudattalanjában már megfogant eme időpillanat ominózus jellege: az emberiség egy jelentős hányada vár valamit ettől az időponttól. Ha ez a hányad elér egy bizonyos kritikus tömeget, a kollektív tudati elvárás, önbeteljesítő jóslat módjára, megteremti a maga valóságát. Ha a kollektíva világégést, egyetemes pusztulást, a civilizáció eltűnését látja bele ebbe az időpontba, fennállhat a veszély, hogy mikor eljön a várva-várt pillanat, ezzel az elvárással összhangban cselekszik majd. Rombol, pusztít, öldököl, és saját cselekedetei mögött valamiféle végítéletet lát majd.

Mint azt korábban említettem, a sajnálatos tény az, hogy a mai modern nyugati típusú civilizáció jelenleg uralkodó tömeg-médiája az ilyen jellegű tudattartalmakra fókuszál. A televíziós csatornák ‘játékfilmjei’ tele vannak pusztítással, rombolással, öldökléssel. Az objektívnak hitt és vélt (rossz-)híradók, szinte kizárólag a katasztrófákról, gyilkosságokról, és borzalmas eseményekről számolnak be. A tény az, hogy a nyugati ember elméje erősen szennyezett mindenféle negatív tudattartammal, oly annyira, hogy a nyugati kultúrán nevelkedett legfiatalabb generációk gondolkodásától nagyon messze esik bárminemű idealizmus, vagy emelkedett eszmerendszer. Érdekes, hogy míg akár mindössze harminc éve, széles tömegek vallották magukénak a nemzet-felettiséget, a világméretű összefogás lehetőségét, addig mára már csak egy alig hallható kisebbség az, akinek gondolatvilágában megjelenik az egyetemes világbéke, vagy a kollektív szellemi felemelkedés lehetősége. A világméretű eszmeáramlatok, népmozgalmak hitelét teljesen lejáratta, mind a kapitalista, mind a kommunista eszmerendszerek bukása. A széles rétegek idegenkednek attól a gondolattól, hogy ismételten belesimuljanak egy kollektíva önmegváltó ideológiájába, és ezért a poszt-modern ember legfeljebb az egyéni önmegvalósítás elidegenedett gondolatába mer hinni.

Ezért van, hogy ha a 2012-es év kollektív tudati felemelkedésének lehetősége szóba kerül, a legtöbb modernista gondolkodó elkezdi kikérni magának a kollektivizmus vádját: hogy én tudatilag felemelkedem, még rendben van, de hogy kollektív mindenki… az ki van zárva. Pedig a gondolat szintjén dől el minden. Pont ebben rejlik ennek a lehetséges fordulópontnak a lényege! Képes-e az ember felnőni ahhoz az archaikus aranykori szemlélethez, amelyben a valódi értelemben vett egyenlőség és testvériség uralkodott ember és ember között. Képesek vagyunk-e ismételten hinni és bízni abban, hogy minden ember született joga, hogy önmagára ismerjen és józan legyen. Hogy tudatát megszabadítva az örökös különbségtevés patologikus kényszere alól megszabadulva, a világegyetem ismét éltető szívére ölelje. Én hiszem, hogy lehet így.

És azt is, hogy alapvetően minden ember képes erre a tudatállapot-váltásra, és hogy ha lélekben erre készítjük fel magunkat, belső világunk megnyílik arra, hogy a külső világ kozmikus eseményeivel összhangban, visszatérjen az idők kezdetén uralkodó szellemi aranykor alapállapotába. A képesség mindenki számára adott. Hogy a lehetőség adott-e, nem tudom. De szeretném hinni, hogy igen.

Ha képesek vagyunk lélekben megadni magunknak a lehetőséget, ha gondolatvilágunkat a szellemi felemelkedés lehetőségének gondolatával itatjuk át, akkor egészen más távlatok nyílnak meg lelki szemeink előtt. Ha 2012-őt, rosszlatok helyett, jóslatokkal ruházzuk fel, megadjuk magunknak a lehetőséget, hogy az idő eme távlatában valami rendkívüli történjék velünk. Mindezzel együtt, hogy a szellemi felemelkedés, ez a tudatállapot-váltás az egész emberiségre kiterjedt, kollektív méretű lehet-e, nem tudom.

A jelen pillanatból szemlélve azonban nem túl valószínű. Valószínűbb, hogy az emberiség egy jelentős kisebbsége (talán a biblikus próféciákból ismert 144 ezres szám közelebb állhat a mennyiségi viszonyokhoz) fogja és tudja majd megragadni ezt az alkalmat. Természetesen a világ örökkön változó természetének és állapotának tükrében változhat még sok minden, mire eljön ez az időpont. Az idő nem homogén természetű. Mint sokan sokszor bizonyítják, az emberi fejlődés ugrásszerűen gyorsul, így elképzelhető, hogy tudati értelemben is egy kritikus telítettségi ponthoz közeledik. Semmi sem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a jelenlegi állapothoz mérten, rendkívüli tempóban és mértékben teljesedjen ki az a felismerés, hogy elkövetkezhet az emberiség tudati felemelkedése.

Ha azonban a kollektív felemelkedés elmarad, és ‘csak’ egy kisebbség ragadja meg ezt az alkalmat, ez a kisebbség a korábbi ciklusok felébredettjeihez képest hihetetlenül sokkal több lehet. És hiszem, hogy ez a kisebbség együttesen képes lehet olyan társadalmi és civilizációs változásokat kieszközölni, amelyek az egész emberiségre nézve egy új korszak kezdetét jelentik; a Földi Paradicsom megvalósulását.

2008.02.12

Tarr Bence László
kulturális antropológus
SZINTÉZIS Szabadegytem

 

[1] 2012. december 21. az ősi maja számítás, az ún. hosszúszámítás szerint a jelenlegi nagyciklus utolsó napja: 13.0.0.0.0; 2012. december 22. pedig a következő nagyciklus első napja: 13.0.0.0.1. Az egyes helyi értékek húszas számrendszerben vannak. Ez azt jelenti, hogy 20 ötödik hatványát kell megszorozni 13-mal, hogy megkapjuk a megszámolt napok számát. A mayák számolása szerint ez 41 600 000 napot, azaz, több mint 113  972 évet jelent! A hosszúszámolás kezdő időpontja az emberi történelem őskorába, 114 ezer évvel ezelőttre vezet vissza minket!

[2] Ernst Förstemann, német könyvtáros, 1867-ben, a Drezdai Könyvtárban dolgozott, és egy majáktól származó Vénusz táblázatot (a bolygó 584 napos ciklusának a periódusaival), valamint több Hold táblázatot talált. Ezek a táblázatok a várható Napfogyatkozásokat és Holdfogyatkozásokat tartalmazzák, és annyira pontosak, hogy a holdhónapok hosszát csupán 2 másodperc eltéréssel adják meg.

[3] Fontos persze azt is megjegyezni, hogy bizonyos, más maja forrásokban pedig, ettől egy kicsit eltérő időpont szerepel, mégpedig 2013. február 19-e, ami egy másfajta naptárrendszerben számolt utolsó 13 éves ciklus vége. Függetlenül ettől, az bizonyos, hogy 2012. december 21. egy nagyon fontos időpillanat lesz, amikor számtalan kozmikus folyamat érkezik el a végpontjához.

[4] Ami a mágneses polaritás-váltást illeti: A földtörténeti korokban valóban rengetegszer változott már meg a mágneses polaritás (és ez valóban eredményezhet más, súlyos környezeti változást is), de kb. 720 ezer éve a polaritás változatlan, tehát a történelmi, „civilizációs” korok bármely krízisében ártatlan. A földmágnesség oka egyébként (nagyon leegyszerűsítve) bolygónk belső, folyékony magjának áramló mozgása. Ebben változást a köpeny darabjainak elmozdulása (közismertebben a kontinens-vándorlás) okozhat. Mivel a kéregmozgások szempontjából geológiailag viszonylag nyugodt korban élünk, a polaritásváltás teljesen valószínűtlen. Ha változik is, az akkor sem pillanatszerűen, egyik napról a másikra történik, hiszen itt egyrészt roppant anyagmennyiségekről, s így hatalmas tehetetlenségről, másrészt emberi léptékkel mérve borzasztó lassú elmozdulásokról van szó.”

Ami a forgástengelyből való kibillenést illeti:A Nap és Föld mágneses tere közti kölcsönhatásból származó erő hétköznapi mértékkel is teljesen elhanyagolható, s különösen az ahhoz az erőhöz képest, ami a Föld forgástengelyéből való „kibillentéséhez” szükségeltetne. Tessék megpróbálni egy szaporán pörgő búgócsigát kibillenteni forgástengelyéből – az sem egykönnyen hagyja magát, hát még a sok-sok nagyságrenddel nagyobb tehetetlenséggel (ez esetben: perdülettel vagy más néven impulzusnyomatékkal) bíró Föld. Aztán további probléma, hogy a Nap és a Föld mágneses terének semmiféle igazodást igénylő, állandó helyzete nincs egymáshoz képest: mindkét égitest tengelyforgása és a Föld keringése következtében e terek viszonya az év minden napján s e napok minden percében eleve más és más.” (Siposs András: Maja Próféciák – Színes fantáziák in Természet Világa, 128. évf. 12. sz. 1997. december, 571-572. o.)

2012 - Az idő közel...

2012.12.21. 12 óra 21 perc – „véget ér” a maya naptár : Lezárul egy 25625 éves nagyciklus, amely egyben a 114 ezer éves „hosszú időszámítás” utolsó ilyen időszaka is. 2012 - a „káoszpont” éve : a földi civilizáció fejlődésében elérkezünk ahhoz a kritikus ponthoz, ahol a mostani rendszert fenntartó folyamatok összeomlanak és elválik, hogy ki tud-e alakulni egy új működési forma, vagy a rendszer teljes szétesése következik 2012 több jelentős kozmikus folyamat érkezik el a végpontjához : Naprendszerünk egy 25 ezer éves keringési ciklust fejez be és egyúttal teljes együttállásban lesz a Galaxisunk középpontjával Sorsdöntő dátumok, visszafordíthatatlan folyamatok – vagy ez is csak egy év lesz a sok közül ? Egy új, egészen más korszak kezdődik az emberiség történetében – vagy csak forog tovább a Nagy Időkerék, és az évezrdek távlatából nézve egyet ugrik a képzeletbeli mutató ? Irányíthatjuk-e és tudjuk-e irányítani közös sorsunkat – vagy rajtunk kívül álló kozmikus erők sodornak bennünket falevélként egy kozmikus szélviharban ? Egy világméretű vizsga vár ránk, ahol a „megfeleltek” egy magasabb tudatszinten folytathatják a létezést, egyúttal a homo sapiens felkerül a kihalt fajok hosszú listájára – vagy csak megint az emberiséggel egyidős világvége-várás egy újabb hullámába kerültünk ? Ezeket a kérdéseket tettük fel a magyar szellemi élet ismert szereplőinek. A beérkezett írásokat kiegészítettük néhány külföldi szerző idekívánkozó könyv-részletével. Így született meg ez könyv, amely a nagyon különböző nézőpontok, az eltérő szellemi-gondolati irányzatok ütközéseinek és meghökkentő párhuzamainak köszönhetően lett rendkívül izgalmas és gondolatébresztő. Reményeink szerint segíti majd az olvasót abban, hogy újra átgondolja életének, gondolkodásmódjának fontos szempontjait és kialakítsa saját álláspontját a közeljövő várható eseményeinek, ezen belül a 2012-es évenek a jelentőségéről.

Pilis-Print Kiadó, 2008

  • 420 oldal
  • Kötés: kemény kötés
  • ISBN: 9789639788060

» Ezotéria - Exit Mundi: Világ Vége Jóslatok – Rosszlatok

Linkajánló:

Light

Kérlek támogasd a Spirituális Ezotéria Könyvtárat!
(Please support the Esoteric Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

Scarabeus


         

                         

 
[« vissza ]

Creative Commons License

[ előre »]

Web Matrix

buddhism | hinduism | taoism | hermetics | anthropology | philosophy | religion | spiritualism | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

Last updated: 21-03-2010