Zen buddhizmus - Ikkjú Szódzsun

A zen buddhizmus Rinzai irányzatát a 12. század második felében több szerzetes honosította meg Japánban. Közülük a legnevesebb, akit tulajdonképpen alapítóként tisztelnek mind a mai napig, Eiszai [1] volt. Két utat tett Kínába, 1191-ben tért végleg haza. Kolostorokat alapított, melyekben a szerzetesek szigorú szabályok szerinti életvezetést vettek fel. Mivel a már meglévő buddhista iskolák élesen támadták, elhagyta a császárvárost. Kamakura, az ekkor kiépülő katonai kormányzat székvárosa, ahova áttelepült, egyszersmind a japán buddhizmus eme új irányzatának a székvárosa is lett. A császárváros, Kiotó csak később jut kolostoraival jelentős szerephez a zen történetében.

Mivel a mongol hódítás és a kínai belviszonyok számos kínai zen-mestert emigrációra kényszerítettek, a japán zen fejlődése új és új lendületet kapott. Ennek is köszönhetően évek múltával a Rinzai-iskola nagyfokú szervezettséget mutató, önálló irányzattá fejlődött, melynek élén néhány kiemelt helyzetben álló kolostor állt. Ez volt a "Gozan". A szó annyit tesz: "Öt Hegy". Központi forrásból támogatott, szervezett és felügyelt hálózatként jelent meg a japán zen struktúrájában. A kolostorok hierarchikus viszonyban álltak egymással. A kezdetekben, kínai mintát követve, valóban öt kolostor állt az élen, három Kiotóban, kettő Kamakurában, a sógunok székhelyén, ám igen gyorsan bővülni kezdett az ide tartozó templomok száma. Az apátok felsőbb kinevezéssel kerültek posztjukra.

Az 1200-as évek végétől kezdve nem csupán vallási központtá lettek a Rinzai-zen kolostorok, de a kínai kultúra és szellemiség kiemelt terjesztőivé és őrizőévé is. A szerzetesek képzéséhez magától érthetődően hozzá tartozott a kínai nyelv magas szintű elsajátítása. Ismerniük kellett a kínai klasszikus költőket, a buddhizmus kínai nyelvű szentiratait és a zen kínai nyelvű legendakincsét is. Ez a költészet terén elsősorban a Szung [2] és Jüan [3] dinasztia korának kínai verseit, s a Tang-kor [4] klasszikusait, Po Csü-i [5], Li Taj-po [6], Tu Fu [7] és Szu Si [8] műveit jelentette. Igen nagy számú szöveget, számtalan verset kívülről kellett tudniuk. Emellett művelniük is kellett az irodalmat, prózai és lírai formában egyaránt. Így a kolostorokban számtalan kínai nyelvű mű született. Ezek nagy része klasszikus versformában íródott. Mindez látszólag ellentétben áll a zen-csan közismert "szútraellenességével", ám egyetlen percre sem szabad elfelejteni azt, hogy ez, (a jobb időkben) soha nem műveletlenséget, kultúraellenességet jelentett, hanem pusztán a valóság közvetlen megtapasztalásának radikális előtérbe állítását.

Az évek során folyamatos kolostoralapításokkal gyarapodott az irányzat. Az Asikaga sógunátus [9] alatt a kolostorok száma elérte a 300-at. Ám ez a növekedés egyre több problémát vetett fel: Az egyre gazdagabbá váló, egyre nagyobb politikai befolyással bíró kolostorokban a szerzetesi fegyelem szinte "szükségszerűen" hanyatlani kezdett. Ezért több híres, nagynevű kolostoralapító mester igyekezett elhatárolni magát a Gozan világiasuló közösségeitől. Ezek közé tartozott Súhó Mjócsó [10], a Daitokudzsi [11] alapítója, vagy például Kanzan Egen [12], a Mjósindzsi [13] alapító apátja. Ők a szigorú életvezetéshez való visszatérést szorgalmazták.

A 15. század közepétől-végétől kezdve, a katonai kormányzat hatalmának gyengülésével a Gozan-kolostorok támogatása egyre csökkent. Az anyagi hanyatlás betetőzte a szellemit: a polgárháború sújtotta Japánban a kolostorok is pusztulni kezdtek. Szellemi alapjait feledve, feladva a zen puszta formalizmussá merevedett, "elitista klubbá" oldódott. A megfejtendő tantörténetek - a kóanok - megoldásait pénzért adták-vették, a szerzetesek legfőbb gondja a megélhetés lett. Mindemellett az országban sorozatosan éhínség, járvány és sok kegyetlen háború pusztított - a kilátástalanság érzését a végletekig fokozva. Ezzel a siralmas helyzettel szembesül majd a korszak egyik legnagyobb formátumú mestere, Ikkjú Szódzsun, aki egész életén át élesen bírálja kora visszásságait.

Ahogy a nyugodt víz a széltől felkorbácsolva
Hömpölygővé és hullámzóvá válik,
Úgy a király is sokfélét gondol Szaraháról,
Habár ő csak egy ember. [14]

Ikkjú minden valószínűség szerint Go-Komacu [15] Tennó fia volt. 1394-ben született. Anyját, az igen előkelő Fudzsivara klánból származó udvarhölgyet azonban még Ikkjú születése előtt elűzték az udvartól, mivel kegyvesztett lett [16]. A kisfiú öt évesen lett a kiotói Ankokudzsi kolostor novíciusa, ahol igen hamar kitűnt éles eszével és szorgalmával. A kor szokásának megfelelően ő is igen magas szinten elsajátította a kínai nyelvet. Mélyrehatóan megismerkedett a kor már említett "tananyagával" a kínai és japán irodalom már akkor klasszikusnak számító alkotásaival, a buddhizmus szentirataival és a zen kanonizált legendagyűjteményeivel.

"A jóeszű kisbonc híre eljutott egészen a sógunig, és Ikkjút elhívták a kastélyba, ahol Josimicu [17] várt rá. "Hallottam, hogy igen ügyes vagy. Nos, el tudnál fogni egy tigrist? Azt hiszem, igen!-hangzott a felelet. Nos, jól van, akkor fogd meg itt ezt nekem! - Mondta a sógun és a paravánra festett tigrisképre mutatott. Ikkjú a következő pillanatban egy kötéldarabot előrántva a paraván mellé ugrott és elüvöltötte magát: Rajta Nagyjóuram, felriaszthatod, én készen állok!"

1410-ben elhagyja a kolostort és Kenó Szói [18] mester tanítványává lesz néhány éven át, a mester haláláig.

"Tanul és elmélkedik minden napon. Kenó 1414-es halála után, miután eltemette mesterét, rettenetes kilátástalanság kerítette hatalmába. Semmi sem tudta enyhíteni fájdalmát. Többször meglátogatta anyját, aki látva fia rettenetes állapotát, egy szolgát bízott meg azzal, hogy vigyázzon rá.

Teljesen elkeseredetten elhatározta, hogy beleöli magát a Biva-tóba, mondván: "Ha a világban nem lehetek senki hasznára, majd haleledelnek jó leszek." Ekkor a szolga, aki titkon követte, megmentette az életét és odaadta neki anyja levelét, amelyben kérleli, maradjon a világban a kedvéért, hiszen a megvilágosodást is el fogja érni minden lény üdvére." [19]

1415-ben Katatában találjuk, a Biva-tó melletti kereskedővárosban. Elhagyta Kiotót és elutazott ide, hogy a híres mester, Keszó Szódon [20] útmutatását kövesse. Egy kis remetelakban él a mesterrel, akinek kritikus szemlélete, egyszerűsége és önmagával szembeni szigorúsága alapvető hatást gyakorol Ikkjúra. 1418: Megoldja a "Tung-san három fújása" című kóant, ekkor nyeri el az Ikkjú nevet.

Öt éven keresztül tanulta mestere minden mesterkéltségtől mentes, a zen régi nagyságát idéző metódusán át az út követését, amikor egy éjjelen, a Biva tavon, egy aprócska csónakban ringatózva, egy holló rikoltására átéli a hirtelen megvilágosodást, a szatorit.

"Keszó, amikor reggel odalépett hozzá, ezt mondta neki: Lehet, hogy arhat vagy, de mester nem!

Keszó erre így válaszolt: Akkor valóban mester is vagy, s arhat is vagy! S e szavakkal mélyen meghajolt tanítványa előtt.

Az 1420-as évek végén Szakaiban telepszik le, ahol közfeltűnést kelt minden konvenciótól mentes, vad viselkedésével és tanítási stílusával.

"Ikkjú elment egyszer egy emberhez szedett vedett öltözékben és felajánlotta, hogy a segítségére lesz. Ám az ember elzavarta a koszos csavargót. Erre, még aznap délután beállított ismét, csodás főpapi ruhában. Az ember ekkor nagy örömmel beinvitálta. Ikkjú pedig be is küldte a szolgákkal - a ruhát."

Költők, kereskedők, drámaírók, festők és kalligráfusok - minden rendű és rangú ember keresi társaságát. Ekkor lesz tanítványává és barátjává Bokuszai [22], a csodás tehetségű festő, aki megörökítette Ikkjú portréját és első életrajzírójává is lett.

Ikkjú 1426 és 1432 között valószínűleg megnősült és fia született, bár erről megbízható adataink nincsenek.

1427-ben találkozik Go-Komacuval. Ez a találkozás apjával szimbolikus jelentéssel is bír, a megbocsátás és egymásra találás gesztusát hordozva magában. Az uralkodó hat évvel később hal meg.

1440-ben a Daitokudzsi egyik kis templomának apátjává lesz- két egész hétre. Ebben az időben Jószó [23] nevű tanítványtársával szembeni ellenérzése ismét megkeseríti napjait. Jószó ekkor a kolostor apátja, aki a templomegyüttes megmentését egyes egyedül az anyagi biztonság elérésén keresztül látja megvalósíthatónak. Ikkjúval kölcsönösen utálják egymást.

1442-ben Ikkjú azután új kísérletbe fog: felépít egy kicsiny templomot, Sidaderát a Juzuriha-hegyen. Szándéka szerint a Daitokudzsiból elveszett tökéletes szerzetesi közösséget akarja megteremteni itt, ám terve kudarcba fullad, versei tanúsága szerint ő maga sem érezte jól magát itt ekkor.

1447-ben ismét a Daitokudzsiben találjuk, ekkor a Daitó Kokusi halálának évfordulóján tartott ünnepségen kitört botrány, s egyáltalán az egész "ünnep" lelketlen, minden méltóságot és szellemiséget nélkülöző mivolta miatt olyan kétségbeesésbe esik, hogy elhatározza: egy remetelakba visszavonulva halálra koplalja magát. Ekkor maga a császár, Go-Hanazono [24] kérleli egy személyes találkozás során, hogy hagyjon fel szándékával. Egyes egyedül e miatt Ikkjú életben marad.

1452-ben letelepszik Kacuro-an remetelakában, ettől kezdve nevezi magát Vak Szamárnak [25]

1455-ben jelenik meg első versgyűjteménye, az Öndorgálás Antológiája (Dzsikaisú). Élesen támadja verseiben a kor eltespedett életű szerzeteseit, a Gozan kolostorait és személy szerint Jószót [26]. Az elkövetkező években különböző kolostorokat és remetelakokat látogat meg, hosszabban, rövidebben időzve azokban. Azután a 60-as évek elején egy rövid időre a Tiszta Föld buddhista szektájának híve lesz, ám közelebbről is megismerve e mozgalmat, enyhe gúnnyal és undorral megválik tőlük.

1467-ben azután kitör a középkori Japán egyik legrettenetesebb belháborúja, az Ónin-háború [27]. Tíz éven át tart a pusztítás, a kor világvége-hangulatát érthetően táplálva. A megingathatatlanságot jelképező császárvárost feldúlják, s úgy látszik "a régi korok értékeinek" mindörökre vége. A Daitokudzsit ismét felégetik, immár precíz alapossággal szinte porig rombolva. Ikkjú ezt az időszakot vándorlással tölti, újra és újra kitérve a harcok elől. Szakadatlanul törekedve önmagában teljesíti be az elveszni látszó értékeket.

1474-ben azután a Tennó [28] kinevezi a Daitukudzsi apátjának. Ezt el is fogadja és minden erejét a kolostor szellemi és fizikai újraépítésének szenteli. Ezt a feladatot idős kora ellenére kiemelkedően oldja meg. Mivel a teljesen elpusztult kolostort valóban a "semmiből" építi fel, méltán tisztelik a kolostoregyüttes újraalapítójaként.

Az 1470-es években ismeri meg a "vak énekesnőt" - öregkorának nagy szerelmét. Ismeretségük kezdetén Ikkjú nem figyel fel az asszonyra, ám az évek múltával vad és lobogó szerelemmel szereti meg. Mori, azaz a név írásjegyének kínai olvasata szerint: Sin múzsájává és napjainak bearanyozójává lesz. Versek egész sorát, a költő életművének jeles darabjait írja hozzá, amely azonban szemben a későbbi idők csodálkozásával, a korban mégis természetesnek számított. Ikkjú túléli szerelmét, és Takigiban hal meg, a Súon-an remetelakban visszavonultságban, 1481-ben.

Életművének jelentősége kiemelkedő a japán kultúrában. Ikkjú szent, filozófus, pap, költő és képzőművész egy személyben. A teaszertartás, a kalligráfia és a versírás mestere. Mesehős [29], furfangos fiúcska, aki csavaros észjárásával túljár a buta, ostoba kérkedő eszén és aki mindig az igazságosság megtestesítője. Mindazonáltal az a Tokugava-kori Ikkjú-kép, amely a mai napig meghatározza az alakjáról alkotott elképzeléseket, finoman szólva nem elég árnyalt, s inkább sablonokba és kategóriákba akarja sokszínű egyéniségét szorítani. Így lehetséges az, hogy többek között a tépelődő és sokféle lelki gyötrelemmel küzdő ember, valamint a testi szerelem csodálatosságát dicsőítő főpap alakja "nem fér bele" eme sokszor ráerőltetett kategóriákba. Ezért elemzik és méltatják életművét részekre bontva és elkülönítve, mintegy elfeledve azt, hogy annak minden eleme hozzájárult-hozzájárul a szent tökéletességének kiteljesedéséhez.

Legismertebbek kínai nyelven írt versei. A Kjóunsú, a Bolond Felleg Antológiája több mint ezer verset tartalmaz. Eme kötet is zömében ebből az antológiából válogat. A versek a klasszikus kínai verstani formát követik, ám Ikkjú nem ragaszkodik a vers alaki szabályosságához. E műveinek is fontos jellegzetessége [30], hogy az érzelmi, vagy filozófiai tartalmat sokszor egy idézet körül kibontva mutatja fel, számtalan utalással és parafrázissal [31]. A műveket nem kiadásra szánta, hanem tanítványai és szűkebb baráti köre számára. Ez is magyarázza a versek sokszor zavarba ejtő nyíltságát és közvetlenségét. (Mindazonáltal e verseket minden körülmények között vállalta.) A versek születési körülményeiről, időbeli sorrendjéről leginkább csak annyit tudunk, amennyit maguk a versek elárulnak. Mindazonáltal egész életét végigkísérik és bemutatják, szerepel köztük kisiskolás vizsgadarab, s az élete alkonyán írt summázat is.

Ám írt japánul is költeményt. Ezeknél Ikkjú szerzőségét sokan vitatják, rámutatva arra, hogy eme művek színvonala nem éri el a teljes biztonsággal Ikkjútól származó kínai művekét. Ezen felül nyolc prózai műve maradt ránk. Közülük három jelentősebb: Az 1457-ben született Gaikutsu, az élet hiábavalóságáról írt prózavers, melyben a világ illúzió-mivoltát csontvázakkal teli álomként írja le:

"Mi mást is tehetne az ember, mint hogy csontvázzá váljék? Férfi és nő miért szeret egymásba: csak, mert a csontokat bőr rejti el! Ám ha a lélegzés leáll, s széthullik a test, minden mulandó külsőség rögvest szertefoszlik. Többé már nem tudható, ki volt hatalmas egykoron, s ki volt szegény, emlékezz hát, hogy a dédelgetett bőr alatt csontok várakoznak a megmutatkozásra."

(A mű keletkezési körülményeit talán jobban megvilágítja az a tény, hogy ekkor a sorozatos éhínségek nyomán a városok utcáin százával hevertek az éhenhalt parasztok tetemei, a gyermekeket és leányokat bordélyokba kényszerítették, közbiztonság pedig egész egyszerűen nem létezett.)

A következő a Bukkigun [32], amely teológiai-filozófiai értekezés az egyik irodalmi műfaj, a "Háborús Elbeszélés" műfajában, a harmadik pedig a Maka-hannja-haramita singjó ge, vagyis a buddhista tanok esszenciális összefoglalójának, a Szív Szútrának költői kommentárja.

A kötetben szereplő kínai és japán nevek magyar átírásban szerepelnek. Egyes személyek neve több alakban is szerepel, így például Ikkjú szerelmét a különböző források és tanulmányok hol Moriként, hol a kínaias kiejtés szerint Sinként szerepeltetik. Ugyan ez érvényes a zen-mesterek neveire is.

Jegyzetek:

[1] Élt: 1141-1215.

[2] 960-1280.

[3] 1280-1367/1368.

[4] 618-907.

[5] 772-846.

[6] 702-762.

[7] 712-770.

[8] 1037-1101.

[9] Más néven Muromacsi-bakufu:. 1338-1573.

[10] Vagy ahogyan a versekben szerepel: Daitó Kokusi. Élt: 1283-1337.

[11] Mai napig fennálló kiotói kolostoregyüttes.

[12] Élt: 1277-1360.

[13] A kolostor manapság többek között arról is nevezetes, hogy itt található Japán legöregebb harangja.

[14] USZÓ 5. Szarahapáda Királyi Éneke; B.M. Bp. 1988.

[15] Élt 1377-1433, uralkodott: 1382-1412.

[16] Ikkjú életrajzírójának tanúsága szerint azért, mert a hosszú szétválás után éppen ekkoriban egyesülő császári ház egykori ellenlábasának udvartartásához tartozott. Elűzése a palotán belüli intrikának volt köszönhető.

[17] A harmadik Asikaga sógun: 1358-1408.

[18] Élt: ?-1414/1415?.

[19] A legendaidézetek forrása: Stevens, 1993.

[20] Élt: 1352-1428. Nevének több alakváltozata használatos.

[21] Szent

[22] Eredeti nevén: Mocurin Sótó. Élt: ?-1492/1496. Ikkjúról írt életrajza, az "Ikkjú Osó Nenpu" kronológikus sorrenben követi a mester életéveit, klasszikus nagymesterként mutatva be őt. Sok verset is beemelt a szövegbe. Ikkjú öregkori szerelméről nem ír egyetlen sort sem.

[23] Jószó Szói; élt: 1376-1458.

[24] Élt: 1414-1471, uralkodott: 1428-1467.

[25] Vagyis a legitim zen pátriárkának. Kacuró jelentése: "vak szamár", a kép Rinzai mester végrendeletére utal, aki kinyilatkoztatta, hogy tanításait nem értette meg más csak a "Vak Szamár".

[26] Kettejük története sok szempontból a kínai Hatodik Pátriárka történetét jeleníti meg.

[27] 1467-1477.

[28] A császár ekkor Go-Cucsimikado. Élt: 1442-1500; uralkodott: 1464-1500.

[29] Újabban képregényhős is.

[30] Ez természetesen nem pusztán Ikkjú műveinek jellegzetessége, hanem mind a kínai, mind a japán nyelvű verseknek. Sok esetben egy idézet idézetével valóságos "láncfonat" jön létre, amely összeköt korokat, stílusokat, költői sorsokat és hangulati árnyalatokat.

[31] Éppen eme jellegzetesség miatt érdemes a kötet verseivel párhuzamosan figyelemmel kísérni az utalásokban szereplő kóanokat illetve verseket. Mind a Kapujanincs Átjáró, mind a Nefrit Szirt több fordításban is elérhető magyar nyelven.

[32] "Buddha hatalmas harca a pokol ellen".