Zen buddhizmus - Ikkjú Szódzsun összegyűjtött versei

Az öreg Sákujamuni [3] Indiában átkelt az öröklétbe.
Újjászületvén más alakjában visszatért a világba.
A kétezer háromszáz éve fakadt könnyek,
A második hó szirmai ma is hullanak Japánra.

Egy magányos sakuhacsi szívszaggató panasza szól,
A határvidéki barbár fuvola szavát visszhangozza.
A városban, a keresztútnál vajon ki fújja?
Saolini [5] növendéktársaim közt nincs barátom.

Ha elmélyedsz benne, világos és érthető lesz a kóan. [6]
Hatolj bele, vizsgáld meg szíved: sötét, sötét a fekete.
Némely sérelmünket halálunkig nem feledjük.
Szerzetestársaink őszinte korholása bántja fülünket.

Mily fájdalmas, ha túlságosan kötődünk érzékeinkhez.
Hirtelen tovatűnik minden, vers és próza.
Azelőtt nem volt részem ilyen természetes boldogságban.
Élvezem, ahogy a suhintás szele lehűti gondolataimat.

A Kuej-cung-féle egy zamatot napról napra jobban élvezzük.
Szakács, itt a hegyek közt se felesleges tudományod.
De Vimalakírti Ezerillatú Fogását [9] verd ki fejedből.
Két ízletes hal már ünnepi lakoma.

A szerzetesek naponta gondosan megrágják a Tant,
És mélyértelmű szútrákat mormolnak vég nélkül.
Jobban tennék, ha előbb a szél, az eső,
A hó és a Hold szerelmesleveleit olvasgatnák.

Ki bírálhatja a mester módszereit?
Az Utat magyarázni, a zent taglalni: csak nyelvkoptatás.
Mindig utáltam az ájtatoskodókat.
A Buddhának gyújtott füstölőtől fintorgok a sötétben.

Hullámokat követve, hullámokat kergetve [10] mennyi vörös por?
A víz hátán megint körteszirmok, tavasszal, a harmadik hónapban.
Mint sodródó meddő megbánások, mint hatvan öröklétbe tartó három élet.
A Sárkány-hídnál évről évre kopoltyú és pikkely szárad a napon.

Az Iratokkal [11] pedig fenekünket törölhetjük.
A Tengeri Sárkány Palota Kincse [12] szócsűrés-csavarás.
Vagy vedd a Kék Szirt Tár [13]száz darabját,
Szétszórva hever Kebel-csúcson [14] a szélcsendben holdkelte előtt.

Gótamával [15] pedig ez történt:
Kender-condrában [16] ült a fűben hat éven át.
A Keselyű-csúcson [17] elmélyülten figyelve
Egy reggel megértette nevének rettentő magányát.

A kietlen őszben egy árva szépség [18] énekel,
Nem küld hírnököt a palota, hogy visszatérhet.
Volt része dicsőségben, megaláztatásban, örömben, bánatban.
Urának kegye bokájáig se ért, de most karját veri a kitaszítottság csalánja.

Három csésze bort ittál, de ajkad még száraz, [19]
A jó öreg Cao-san így vigasztalta a szegény csuhást.
Heverj csak le egy égő házban,
Kínod nyomban tízezer öröklétnyi lesz.

Rózsás arc, kékesfekete haj, szenvedély és hűség.
Felhő-eső [21] -álmomban érzéseit fürkészem.
A Leghőbb Lángolás ezer szeme, kit nézünk, de nem látunk.
A folyami-tengeri halász felesége, teljes ének-élet.

Magányos, kapukat, hágókat lezárat, országjárásra nem indul.
Kicsoda ez a Dharma [22] -király?
Ha kérnek, hogy szóljak a télről, ezt mondom:
Mától egy hajszállal hosszabbak a nappalok.

A mázas rizspogácsa keserves, nem csillapítja éhed.
Hús-szemű asszony szült, látásod, mint a vaké.
A hideg teremben egy éjjel ruhára gondolsz.
Ezerfodrú, aranyszálas fátyol [23] sejlik a sötétben.

Szégyen, hogy nevemnek még nem szereztem örök dicsőséget.
A zent követem, az Úton járok, de nem jutok ötről a hatra.
Rjózen [24] igaz tanát szétzúzták, eltörölték a föld színéről.
A Pokol Királya viszont száz lábnyit nőtt.

Én, bálna-vadász csak nevetek a forrás
Iszapjában oly buzgón turkáló békán.
Nagynak hiszi magát ott a fenéken a szánalmas.
Az összes foltozott csuhájú szerzetes az Ég alatt tisztára mint Cu Jang [25].

Még Lin-csi és Tö-san [27] sem voltak igazi mesterek.
Bot és kiáltás*: színpadias eszközök.
Nevetséges szakértelem, önelégült szimatolás.
Kicsire és nagyra egyaránt süt a lenyugvó Nap.

Szívemben Saolinban esett hó fehérlik,
A legidősebb szerzetesnek magától feltárul a kóan értelme.
Amelyik verset ír a szerzetesek csarnokában, az borotvált fejű világi.
Amelyik éhes és ételt emleget, abban is kedvem telik.

Sok férfi lép be Daitó [29] kapuján.
Ki ne vállalná örömest a mester megtisztelő szerepét?
Üres rizskása, pocsék tea, látogatóm alig.
Részegen magamban dudolászva megdöntöm a szüretlen szakés hordócskát.

A testnek nyáron szellős fészek [30], télen meleg barlang.
De az ezernyi gondolattal viaskodó szívnek derékig-vízben-iszapban-gázolás.
Ha van fogalmad a földműves keserves munkájáról, akkor megérted,
Hogy a szantálfa-kolostorok a mohóság és becsvágy küzdőporondjai.

A Nagy Dainicsi [32] király élő fia,
Ki könnyedén ki-be jár a halál kapuján.
Szelleme Kasjapával [33] virraszt a hosszú éjben.
Őszi szél, tavaszi zápor, hajnali holdkelte.

Novíciusaim közt van egy kis Nan-csüan*.
Egy mozdulattal agyoncsapta a macskát, és ezzel megoldotta a kóant,
Bár helytelenül sajnálta, hogy a tanítást gyakorlatba átültetvén
Szundikálás közben zavarta a bazsarózsa alatt.

*A Kapujanics Átjáró és a Nefrit Szirt több történetében szereplő szerzetes. 748-834 élt. Az itt szereplő vers a Kapujanics Átjáró 14. történetére utal.

Hús-vér emberként lépünk a színre.
Egyikünk királyt alakít, másikunk parasztot,
És nem veszünk tudomást az orrunk előtt rángatott zsinórokról.
Bábok vagyunk, és eredendő énről papolunk.

Gótama negyvenkilenc éven át prédikált,
De a legigazabban Vészálíban és Magadhában.
Hamis próféták most kóanokat faragnak szavaiból.
A Pokol Királya előtt is koptatják majd nyelvüket?

Huj-ko a saolini szentélyben világosodott meg.
Olyan dicsőség övezte, hogy csontjait Kínában ereklyeként tisztelték.
A hibátlanul kerek Hold alatt tavaszról suttog a szilvavirág,
E nagy horderejű eseménynek híre megy a világban.

*Huj-ko (487-593) jap.: Eka. A csan második pátriárkája, Bódhidharma tanítványa, aki kezének levágásával mutatta meg, hogy valóban elszánta magát a Tan beteljesítésére.

Előkelőséget kölcsönöz a szavaknak százmillió kikelet óta.
Ezer újjá varázsolt, tízezer frissen pompázó kifejezés.
Minden időkben bizonyság a soha-meg-nem-öregedésre.
Tudja a világ: csak ő szárnyalt az égen túlra.

* Po Csü-ji (772-846) Tang-kori költő álneve, megnevezése, aki több kóan szereplője, s aki még életében "klasszikussá" lett.

A tudós magtalan gyümölcsöt terem és kihal.
A régi zen szavai aranyat érnek:
Mondj ellent a gonosznak és cselekedj jót.
Po* mester bordalaiban az igazság.

Egyetlen, soknevű test egy örökléten át.
Ki veszi észre manapság a keveredést?
Nyolcezer végtelenség múlva a lovak gyomra,
Az öszvérek méhe is buddha lesz e látszatvilágban.

A Háromrétű Szférában* semmi sem állandó,
Olyan, mint az égő ház belseje.
Itt vagy, mester?**
Igen - felelte Si-jen.

*Trilóka (szanszkrit): A "Három Világ". 1. Vágyak Világa 2. Formák Világa 3. Formák Feletti Világ
E három szint alkotja a szenvedések körforgásának színterét, amit a történeti Buddha híres Tűzprédikációjában lángokban álló házhoz hasonlított.
**Si-jen a IX. században élt kínai mester volt, a Kapujanincs Átjáró 12. történetére utal a vers.

A por világából felemelkedett arhat* még nem buddha.
Menj bordélyba, és nagy lesz bölcsességed.
Szívből nevetek a Szurangama-szútrában varázsigét mormoló Mandzsusrín*,
Ánanda* ifjúkori gyönyöreinek már se híre, se hamva.

*arhat: szent, a korai buddhizmus ideálképe. A Mahájána - így az csan-zen is meghaladandónak tekinti létállapotát.
*A Szurangama-szútrában Mandzsusrí, a Bölcsesség bódhiszattvája Ánandát, Buddha tanítványát varázsereje segítségével menti meg egy kísértő nőszemélytől.

Si-huang** megkülönböztette az igazat a hamistól.
Mintha tenyeréből jósolták volna a démon átkát***.
Figyelj, mikor a pusztító tűz elemészti a világmindenséget.
A könyvek gyémánttermészetüknél fogva elpusztíthatatlanok.

*Utalás Tö-sanra (780-865) és a Kapujanincs Átjáró 28. történetére, amely a mester megvilágosodását meséli el
**Kína első legendás császára, a Sárga Császár, Csin Si Huang-ti (Kr. e. 221-210) Mivel önmagát az új idők elhozójának tételezte, a múlttal való teljes szakítás gesztusaként ie. 213-ban elégette a régi könyvek legnagyobb részét minisztere, Li Sze tanácsára.
***A "démon átkaként": fiúutód nélkül halt meg. A mindenséget elemésztő tűz a vadzsrajána eszkatológikus időképzetében a világvégét elhozó, minden múlandót elpusztító tűzözön.

A szentélyek virágzanak, de a Gozan** hanyatlik.
Csak hamis mesterek vannak, igazak nincsenek.
Legszívesebben evezőt ragadnék és halász lennék***,
Bár manapság a vizeken is csak ellenszél fúj.

*Jószó Szói (1379-1458) az Ikkjút elűző-elüldöző Daitokudzsi-béli apát a züllöttség, lelketlenség és romlottság megtestesítőjeként jelenik meg a versekben.
**Gozan: A Rinzai féle kolostorok öt felső rendje: szó szerint "Öt Hegy"
***Utalás Jen-tu Csüan-huo (828-887) mester egyszerű és tiszta életvitelére, amely minden mesterkéltségtől mentes maradt.

Hónen, mondják, eleven buddha volt.
Békésen ült a lótusz-trón legfelső grádicsán
És úgy tanított tanult férfiakat, akárha novíciusok lennének.
Hónen mindössze egy oldalnyi tana csodálatos!

*Hónen (1133-1212) A Tiszta Föld Iskolájának megalapítója, aki Amitábha Buddhát, a "Mérhetetlen Fény" Istenalakját hirdette tanaiban. Elvetve minden teológiát és a végsőre vonatkozó spekulációt, az üdvözülés egyedüli útjaként a Buddha varázserejű röpimájának szüntelen ismételgetését tartotta. Ikkjú életének egy időszakában a Tiszta Föld iskolájához csatlakozott.

Hszü-tang ivadékai a hírnév és haszonlesés rabjai,
A "Nagy Mécs" Lelki Lángja kilobbant.
Se cipő a dinnyeföldön, se kalap a szilvafa alatt.**
Csak hozzáértés és jó időzítés róhatja le Buddhának tartozásunkat.

*Hszü-tang (Kidó Csigu) (1185-1269) a Daitokudzsi-beli zen vonal kínai mestere. A "Nagy Mécses" a Daitokudzsi első apátjának, Daitónak (1282-1337) neve (olvasata), vagyis a Daitó név fordítása.
**Utalás egy kínai közmondásra: "Ne köss cipőt dinnyeföldön, ne igazgasd a kalapodat a szilvafa alatt."

Hét esztendőn át csontőrlő hideg és éhezés.
Az önsanyargatás Buddha és a Pátriárkák titokzatos tanítása.
Szentül hiszem: senki nem születik Sákjamuninak.
Manapság a foltos csuhájú szerzetesek csak rizsesfazekak.

Csak Kuej-csi megigazulása volt igaz és természetes.
Bor, hús, szútrák és szép nők -
Ezek körül forgott az apát élete.
Kolostorunkban csak Szódzsun** hozzá fogható.

*Cu-en Kuej-csi (632-681) A Jógácsárá iskola első kínai pátriárkája, az indiát megjárt szerzetes, Hszüan-cang tanítványa. Legendás hírű, nagy tiszteletnek örvendő alak volt, akiről az a hír járta, hogy sem a szép asszonyok, sem a jó borok élvezetét nem bírta feledni soha.
**Szódzsun: Ikkjú.

Képzeljük el Te-san és Rinzai útitársaként.
Bohóckodásával mindenkit elképesztett az utcán, a piactéren.
Az ülve vagy állva halt szerzetesek közül kevesen múlják felül.
Elhaló csilingelés a szélben, egy ékköves csengő hangja.

*Pu-hua Rinzai barátja és mestere volt, akinek különcsége még a zen/csan többi konvenciót felrugó mestere közül is kitűnt. A Feljegyzések Lin-csiről című mű több történetet is tartalmaz róla. Egy varázscsengettyűt rázva járta a világot, s nem halt meg: testben lépett az égbe.

Fogytán a lények ereje a világ tíz irányában.
Korunkat gőg és kéjvágy üres érzése uralja.
Összekeveredett Buddha és ördög, ember és állat.
Megrettenek, ha karmámmal* kiérdemelt sorsomra gondolok.

*A mappó, a világvége a megszabadulás tanának gyengülésével jön el a korábbi japán buddhista korszakolás szerint. A lét tiszta és áttekinthető kategóriái zavarossá és kibogozhatatlanokká lesznek, a körforgás világának lényei és a megvilágosodott állapot képei is egymásba mosódnak.
(Dzsien apát a XIII. században írja le ezt a korszakolást.)

A bűnös világtól ötven évig elvonultan élt.
Illatos hangzású nevek, fényes dicsőség: miféle zen ez?
Cu-hszü* élete alkonyán visszatetszőt cselekedett:
Háromszázat vágatott a holttestre.*

*Vu Cu-hszü bosszút akart állni az apját és fivérét megölő királyon. Ám ő addigra, mire a sereg odaért, meghalt. Ekkor a fiú a holttestet korbácsoltatta meg és ezeket mondta:

Bár életem estéjén járok, még messzire kell jutnom
A megszokottat ezért döntöttem fel. Viselkedésem bűnös,
Ám szándékomat beteljesítettem, bár ha felháborító módon.

Szívünknek se kezdete, se vége.
Az eredendő szív nem jut buddha-állapotra.
Az eredendő buddha-állapot Buddha zagyva fecsegése.
A lét eredendő szíve út az eltévelyedéshez.

A tudatnak se kezdete, se vége.
A velünk született tudat nem buddha-természetű.
A velünk született buddhaság hamis buddhaság.
A velünk született tévtudat egyetlen vagyonunk.

Kései krizantém a keleti sövénynél, fogyó őszi szín.
Gondolataim messze járnak, mialatt a déli hegyeket nézem.
A Három Lényegből, a Három Titokból mit sem értek,
gyönyörködésem Tao Jüan-ming-ben: megvilágosodásom.

Tao Jüan-ming (365-472) sorainak parafrázisával indul a vers, aki az eszményi és feddhetetlen életet élő ember mintaképe volt.
A Három Lényegről és Három Tükörről lásd: Feljegyzések Lin-csiről.

Ég és föld betemetve, eltűntek a kapuk, falak.
Hóból lapátolj magadnak Himaláját.
Jön az őrült vándor és porrá zúzza.
Így születik és pusztul egy pillanat alatt a Világvégtelen.

A költő vagyona az árnyalt kifejezésmód.
A tudós árnyaltság hosszú napokat, hónapokat kíván.
Szilvavirág az ablak előtt, fennkölt szárnyalás ének közben.
Fázó has, hó, hold, hajnali ég, fagy.

Jang Kuj Fej elpirult egy őszi-sövénynyit a sötétben.
Mellé szegődött, illik hozzá a teaszínű arhat.
Ki varázserejét vesztvén a földre szállt,
Hogy Átváltozás Test**, Tien Pao-korabeli Pi-jang*** legyen.

**Átváltozás-Test: Nírmánakája: Buddha három teste közül a világban megjelenő, érzékszervekkel tapasztalható, tkp. "földi forma".
*** Pi-jang nagyúr

A pavilonbeli lány közömbös, a férfi nem.
A versekkel-csordultig-tele-költő vágya túlcsordul-e?
Kiadós eső után nyugaton derült ég, alkonyatkor dalocska.
Gyengéd érzésekkel szívében a férfi a kapunak támaszkodva énekel.

A földre hullt szemfény a Nírvána-csarnokban*,
Lelkifurdalás és szégyen, akárha forró vízbe vetett rák lennél.
Tízezer öröklétnyi kínban vonaglik hét kar, nyolc láb.
A mulandóság gyilkos dámonai hajtják tüzes szekereiket.

Hirtelen lekever magának egy pofont.
A mester arckifejezése nyílt és nyugodt*.
A hegy déli oldalán felhők kúsznak felfelé, az északin eső esik.**
Hulló szirmok és vízfolyások illatoznak egész éjjel.

*Utalás Ma-cu mesterre
** Egyszerre utalás a Nefrit Szirt 83. történetére, valamint a testi szerelmet kifejező kínai szóképre. lásd a 13. verset

A mai szerzetesek olyanok, mint a fakardok,
Bent a házban igaziaknak látszanak,
De kint a verőfényben csak hasított bambuszlapok,
Küzdésre vagy bármi másra alkalmatlanok.

Ikkjúnak a novíciusok tanítása gyötrelem is.
Mint békákat a forrás iszapjában, hajt bennünket a becsvágy,*
És éjjel nappal az iratok értelmén törjük fejünket.
Igazak és hamisak, novíciusok és felszenteltek, fontoskodunk egy életen át.

Emberi zűrzavar, mikor érsz véget?
Sújts elé, sújts mögé.
Csao-csou pofonegyszerűen megmentette a macskát.*
Távozása a saruval a fején zseniális ötlet volt.

* Csao-csou (778-897) kínai szerzetes. Utalás a Nefrit Szirt 63-64. történetére

Ami Halhatatlan Megértőt* és Soha-egy-rossz-szó** bódhiszattvát illeti,
Megvilágosodásuk gyümölcse érett és hibátlan volt.
Ha semmibe veszed a karmát és behódolsz a szűkösségnek,
Világtalant vezető vakhoz vagy hasonló.

*A Gyémánt Szútra egyik alakja.
**A Lótusz Szútra egyik Bódhiszattvája, Szadáparibhúta. (Lótusz Szútra XX. 2.)

53. Tavaszi kirándulás Go Komacu* lemondott császár unrjóini sírboltjához

Egy szerzetessel folytatott magasröptű beszélgetés csorbítja a különleges élvezetet.
Hulló virágszirmok, madárdal, mélyzöld hegyek.
A családi nyughelyhez érve zsenge fű, ódon moha, eső.
Hányszor volt már tavasz, hányszor volt már ősz?

Íme, táplálom a főnix-szívet.
Fecske, veréb, gerle, varjú: mind vadon él.
Rinzai fenyőt ültetett, Ikkjú bambuszt nevel.
Az utókor kellemes kolostori légkörről regél majd.

Az ember butább, mint együtt az összes ló és tehén,
az ördög találmánya költészet és irodalom voltaképp.
Gőg, büszkeség, vágy-okozta szenvedés -
Sirassuk, kik ezek útját járva ölelik keblükre a démonokat.

Keszó leszármazottja nem érti a zent.
Kerge Felhő** jelenlétében ki magyarázná a zent?
Harminc éve cipelem Szung-jüan***
Zenjének súlyos terhét vállamon.

*Keszó Szódon (1352-1428) Ikkjú mestere volt.
**Ikkjú
***Szung-jüan (1132-1202) a Daitokudzsi vonalát megalapozó kínai szerzetes, Hszü-tang mestere volt.

Egybevág a pátriárkák szándéka a Tanítással vagy sem?
Sosem lesz vége a méricskélgetésnek.
Az öreg Szung-jüan* féltőn-szeretve mondja:
Nem tenni különbséget énünk és mások énje közt - ki-ki magán kezdje.

Szegény ember házába nem törnek be.
Az egyén gazdagsága nem gyarapítja az országot.
Minden baj forrása a vagyon.
Százezer rézpénzért eladjátok lelketeket.

A zen-követők a zenen, a költők a költészeten vitatkoznak.
A pohár vízben támadt viharból nem lesz orkán.
Csak Csang-hszin szép hölgye* ismeri
A pusztító kést, az éltető kardot.**

*utalás a Han-dinasztia korabeli udvarhölgyre, aki a hétköznapokat kívülről szemlélő, bölcsességre szert tett asszony példaképévé lett.
**Utalás a Kapujanincs Átjáró 11. történetének kommentárjára:

"Szelleméből villám hasad
Szeme üstökös csillag,
Halált hozó kés lehetne,
Vagy életet adó kard."

(Miklós Pál fordítása)
In: Kapujanincs átjáró; Helikon, Bp. 1987. 56. p.

Ta-csi* zen-mester nehezen járható utat választott,
És a végső dharma népéért bizony a födre roskadt.
Kik zabálnak és vedelnek, majd olvadt vasgolyókat kapnak,
És megtanulják Jamarádzsát** félni a Sárga Forrásoknál.

*Paj-csang (720-814) legendás szerzetes volt. Többek között az ő nevéhez fűződik a kínai tea-szertartás megteremtése. Ta-csi az egyik tiszteleti neve volt.
**Jamarádzsa a Halál Ura. A pokolban jutottaknak olvadt vasgolyókat kell nyelniük büntetésképpen.
… a Sárga Forrásoknál: a pokolban.

Ez itt Vej-san, ökörnek álcázva.
Szarva van, szőrös irhája és szerzetes-feje.
Békésen áll egy helyben, és boldog, hogy állat.
Oktondiak és hibbantak közt egy szabad szellem.

*Vej-san Ling-ju (771-853) Utalás a Kapujanincs Átjáró 40. történetére, és a mester egy legendájára.

A Nagy Mécset magasra emeld, hogy sápadjon tőle az ég.
A Dharma-csarnok előtt versengve dicsőítenek a fényes hintók.
Szél-rizs, víz-viskó, de a Gódzsó-híd környékén
Koldulásssal töltött húsz esztendőről egy szó se.

*Nagy Mécses: Daitó mester (1282-1337), aki élete egy időszakát kolduló remeteként a Gódzsó-híd mellett töltötte, rablók, hontalanok, koldusok és egyéb a társadalomból kiszorult szerencsétlenek társaságában. Életszentsége már akkor megmutatkozott, nagy hatást gyakorolva mindazokra, akikkel csak találkozott.

Az íj tükörképe a vendég csészéjében hasmenést okoz.
Leszáll az éj, és újabb nyavalya a belekben.
Állattal való egyenlőségemet nem szégyellem.
Egy kutya a régi Buddha-csarnok szantálfa-falára vizel.

A kansó idején tengernyi halott,
És tízezer öröklétre fennakadt ódon szellemek a Születés-keréken.**
A Nirvána-csarnokban*** nem tartunk bűnbánatot,
Ott is hosszú életért és végtelen tavaszért imádkozunk.

*1461; az ínséges, sok szenvedéssel teli évre való utalás.
**Létforgatag: Szamszára
***Lásd a 47. vers jegyzetét.

Kupecmódra érvelek, és mindenkire rásózom portékám.
Tö-san és Rinzai nem szavakkal győzködnek.
A bot és a légycsapó nem az én módszerem.
Dicsőségem az északi termet** illeti.

*Csen 780-877 élt. A tökéletesség elérése után egyszerű, hétköznapi életvitelt folytatva, szalmabocskorok készítésével és eladásával tartotta el idős anyját és önmagát.
**Az idősek, így az anya lakhelye.

Ezer száj sem lenne elég, kérkedik a gazdag,
De a szűkölködő családnak egy is sok.
A keréknyombeli ponty* egy merőkanál vízzel is beérte volna.
Holnap már téli legyezőt* sodor a széles folyó.

Terjed a gyalázatos üzérkedés* a kóanokkal és a régi példákkal.
Hiába hajbókoltok nap mint nap a hivatalnokok előtt.
A Jó Tudás Barátai** öntelten nagyzolnak a világban.
A bordélybeli fiatal lány aranybrokátot*** visel.

*A régi időkben voltak oly buddhisták, akik az anyagi javakért áruba bocsájtották a kóanok "megoldásait"
**A buddhista szerzetesek közszájon forgó megnevezése.
*** A prostituáltak viseletét megfelelteti az apátok szertartási ornátusának.

Sötét a világ, nem teremt stílust a tinta, az ecset,
A boldogságról álmodozni is kár.
Három életen át szenved a költő a földön.
Tízezerszer őrölt jégvirágok* Hua Ting keleti oldalán.

*Utalás a legfinomabb papírra, s a versek írásához használt különleges minőségű tintára, tusra.

Jü-vang apátja hátat fordított a világnak.
Mint szakadt bocskort, még csuháját is eldobta,
És Rinzai tanításából jottányit se engedett.
Derült az ég, széllel, Holddal töltekezik az örvendő szív.

*Hszü-tang: Kidó Csigu (1185-1269), aki 1258 után Jü-vang hegyikolostorának apátja volt.

Zen-követők, de nincs szívükben az Út.
Skarlátvörös zsinór, bíborszín vágy, aranybevonatú réz,
Az igazság itt süket fülekre talál.
Fuvolázni teheneknek, lovaknak?

71. Gratuláció daijúani Jószó szerzetes Szóe Daisó Tiszteletbeli Zen-mester címmel történt kitüntetése alkalmából

Bíbor csuha, tiszteletbeli címek, győzi pénzzel a ház.
Csak a Császári Ediktum Háromszáz füzér rézpénzbe került.
Buzgó mócsingot alakít a vén sarlatán.
Csak ránézel, és egyből tudod, hogy Pu-csu-béli*.

*Vagyis közönséges rabló. Pu-csu szecsuáni tartomány, amely hemzsegett az útonállóktól.

Csak favágók és halászok értik és követik a zent.
Mi szükség faragott székekre, meditációs padra?
Csavargás szalmabocskorban, bambuszbottal a Világvégtelenben,
Víz-viskóban, szél-rizsen húsz éven át.

Enyhe betegség és lassú pulzus: Han-szun-féle zen.
Súlyos betegség és szapora pulzus: Huj-csang-féle zen.
Alig tapintható pulzus és halálos betegség,
Miként ama züllött Jószó követői körében: mai zen.

Odahagytam a Nagy Szekér-irányzatot*,
Csuhát cseréltem, és Tiszta Föld**-szerzetes lettem.
Aztán vesztemre Tettó*** követői közé álltam.
Annyi gyászos év után most az öreg Daitótól**** is megléptem.

*Mahájána
**Dzsódó Sinsú
***Tettó Rjózen (1295-1369)
****Daitó (1282-1337)

Tíz nap a kolostorban, és forog velem a világ.
Ágyékomban megint feszül a vörös fonál*.
Ha majd tudni akarod, hol vagyok,
A halasbódéban, a kocsmában vagy a bordélyban keress!

Kopár hegyek közt elhagyatott, ódon szentély.
Kurta botjára támaszkodva fehérszakállú szerzetes jön,
Soha-véget-nem-érő szanzenére* igyekszik.
Lemegy a Nap, és közben szól a harang.

Mindennapi használati eszközök a házban:
Famerőkanál, bambuszvesszőkosár az északi falon -
Nekem nincs szükségem effélékre,
Mióta szalmaesőköpennyel és kalappal járom a világot.

Színre lép a Legelső Színész,
Föld és víz, tűz és szél egyesül.
De mihelyt befejezi énekét az örömlány,
Mindenbe visszaáramlik a legfőbb tartalom: az üresség.

Én, bús költő-szerzetes házikómban magamban énekelek.
Minden tan béklyóját lerázván a magam útját járom,
És mécsem mellett tavasz hevít, bár olyan hideg az éj,
Hogy csuhám ujjában megfagy a papíron a szilvavirág.*

A lélek, mint a víz, átömlik a változó Négy Elmélkedésen*.
Buddha vára, Mára erődje* múlt és jövő fölé tornyosul.
Hideg ablak, szélhordta hó, szilvavirág-keretezte Hold,
A borivó csészéjét tologatja, a költő verset mormol.

Háborgó vizek nyaldossák a Négy Elmélkedést.
Buddha országának, Jama* várának földje múlt és jelen.
Hóförgeteg az ablak előtt, holdtányér a szilvavirágokon túl,
Kilöttyinti borát a részeg, verset ír a költő.

Egy ifjú szépséggel szeretkezem eszeveszetten,
Örömlány a bordélyban, én meg zen-szerzetes.
Csókjaitól, ölelésétől szinte önkívületbe esem,
Cseppet sem olyan, mintha a pokol tüze emésztene.

Szép nő, felhő-eső, mély szerelem-folyó.
A pavilonbeli lánnyal énekelek, én öreg szerzetes.
Ölelésből, csókból ihletet merítek.
Nem olyan ám, mintha lángok közé vetném magam.

Hogy nem szűnök a kikeleti tobzódásért lelkesülni?
Az emberi szív, mint a vendég csészéjében az íj.*
Ki égbe jut, poklot veszít.
Hulló virágok és szálló fűzbolyhok közt egész nap.

Kint szél, kúszó felhők közt elszórtan cédrus és fenyő.
Elérzékenyült sokaság, ámuló tömegek mindenfelé.
Az alanyról és a tárgyról szóló koant nem értem.
Még egy csésze szűretlen szaké és berúgtam.

Zsúptetős viskóból Su-jang* palotájáig hallatszik a beszéd.
Sosem pihenve kecsesen illegeti magát a pillangó.
Szilvavirágszirom a párnán, Hold az ablakban,
Egy lélek minden éjjel a tavaszi szellő karjaiban énekel.

Tíz év bordélyokban, feledhetetlen szárnyalás.
Most kopár hegyek, sivár völgyek foglya vagyok,
Harmincezer mérföld felhő választ el ama vidám fertályoktól.
A ház körüli magas fenyőkön idegőrlően mormol a szél.

Mint tavaszi álom tündökölt itt valaha az élet.
De valamint elhull a virág, és szirmait szétszórja a szél,
Azonképpen behorpad egyszer a sugárzó ifjú arc is.
Immár csak varjak tollászkodnak a nagy csendességben.

A takigi-beli szép napok jutnak eszembe.
Hallottál a híres királyi sarjról** és megszeretted.
Aztán évekig titkoltad, de most annál
Jobban elbűvöl az ékköves lépcsőn az új hold.***

*Itt ismerkedett meg a vak lánnyal.
**Ikkjúról
***Ez a sor Li Taj-po Bánat a jáde-lépcsőn c. versének parafrázisa.

Többnyire világian viselkedem, bár ez a kép szerzetesnek ábrázol.
Csak fél testem van megfestve, a többit hozzá kell képzelni.
Feszültségem látva a szemlélő talán kíváncsi, melyik szálat húzza most a bábos.
Az emberi szív szüntelen változás foglya a világban.

Ráérősen Jakusidóba* mentem és öröm ért.
Ágyékomban megmoccant a mérges szellem,
De szégyenszemre nem gondoltam ősz fejemre.
A csípős őszi hidegben messze hangzott a vak lány szívből jövő éneke.

Lin-csi követői nem értik a zent,
A tanítás igazi örököse a Vak Szamár**.
Szerelmeskedés három emberöltőn vagy hatvan kalpán*** át.
Ezer évszázadig tartó őszi éj.

Vu-san esője új versre permetez,
Nagy boldogság költészetben és szerelemben.
Az egész földkerekség és Tu-ling** könnyei,
Ma este Fu-csouban, napszálltakor.

A tél utolsó havában dideregve éneklem szép versem.
Üres csészék sokasága a hordók körül, mire lerészegedem.
Párnám tíz esztendeje nem áztatja éji eső*.
Mikor Csang-lo-ban ötödiket kondítnak, lebukik a Hold.

A vak lány a főnixes hintóval* tavasszal sűrűn kikocsikázik.
Ha szívem csüggedt, enyhíti búmat,
Mégis gúnyt űznek belőlünk az emberek.
Jó Sinnél időzni, szépsége oly megejtő.

Előbb nézd, aztán mászd meg Csu* hegyét.
Éjfélkor keserédes álomarc a patyolat ágyon,
Nyíló virág a duzzadó szilvaág alatt.
A combok közt finoman teker a nárcisz.

Paj-csang kapája, elfogyott, mit koldultam.
A hajthatatlan öreg nem ad majd rizsre pénzt.
A vak lány** éneke, kinevetik a bordélybeli lányok.
Csu*** pavilonja, napszállta, magányosan szemerkélő eső.

*Paj-csang (720-814) csan/zen mester. Huang-po tanítója volt, aki a csan kolostorokban bevezette a kétkezi munkát.
**Sin
***Lásd a 102. vers jegyzetét.

Vak Sinem álló éjjel kíséri énekem.
Két mandarinkacsa*, örök-új, meghitt suttogás a takaró alatt,
Állandó fogadkozás, hogy találkozunk Maitréja** hajnalán.
Itt, a régi Buddha honában tavasz fakad.

*A mandarinkacsa a hűséges szerelem szimbóluma.
**A "Világot Szeretet Révén Megváltó" Buddha. A köszönés a megváltó eljövetelére utal, az idő vége utáni örök boldogságra.

Ki érti a néma dharma ama titokzatos, Rei-hegyi kiáradását?*
Buddha első tanítványa halálának színhelye csak hajnali szellőről tud.
Verebek csiripelnek, szarkák csörögnek.
Verébtársam ma reggel egyenest a buddhaságba röppent.**

*Lásd a 10. vers jegyzetét.
**Ikkjú jó barátságban élt egy kis verébbel.

Fehéren fénylik a folyó homokfövenye.
Öreg és fiatal libák húznak átlósan a magasban.
Szabálytalan alakzataik mint írásjelek az ég papírján.
Gágogásukba varrva netán a császár bocsánatát hozzák?*

*A száműzött, a császár visszahívó szavára vágyó nemesre történő utalás.

Felékesíti magát a szép udvarhölgy.
De bűbájos arcán miért bújkál gúnyos mosoly?
A tavaszesti fuvallat felpezsdíti vérét,
És makacs rosszkedvét elmossa éji boldogsága.

Női hálókamrák mélyén mennyi költői ihletés.
Szél-borzolta virágok illatos, tiszta szépsége láttán énekelj.
Felhő-eső* a párnán, akárha folyó- vagy tengerár.
Életük hátralévő éveit átalvó mandarinkacsák** a vízen.

Ki tudja, mi bolond szél űzi Kerge Felhőt?*
Reggel a hegyek közt, este a városban.
Ha alkalomadtán botot ragadnék vagy kacut kiáltanék,
Elpirulna Tö-san és Rinzai.**

Sinnel eltévedtünk az álmok kertjében.
Szélsodorta fehér szilvavirágszirmokon heverünk leghűbb hűségben.
Egy csermely édes, tiszta vizével töltekezem.
Milyen új éneket zengjek a hajnali Holdnak?

Bolondulok Sinért, az égi kert virágáért:
Porzószálát párnájára fektetve hever,
És csermelye tiszta vizének nektárát issza szám.
Új dalunkat zengjük, s közben leszáll az árnyas, holdas est.

Ma este egy borozó társasághoz csapódtam.
A lámpafényben, akárha nappal, szikrázott az ékköves lépcső.
A Körtevirág Palota hölgye holdszálltakor sírva fakadt.
A szerelem őszi ágyán árva párnájára hajtottam magányos fejem.

A jószívű öregasszony úgy járt, mint ki létrát nyújt a tolvajnak:
Lányt küldött a szerzeteshez asszonynak.
Ha ma éjjel összeakaszkodna velem egy szép nő,
A korhadt vén fűz még kisarjazna e tavaszban.

*A történet szerinti öregasszony a csodált szerzeteshez küldi szolgálóját adományokkal, ám mikor hírül veszi kettejük viharos szerelmét, tisztelete gyűlöletbe fordul és felgyújtja a remete hajlékát.

Messze hangzik az ég alatt az esti harangkongás.
A Hsziang-menti juharerdők látványa végtelenül szép.
Huj-juan* nem értette Tao Csien* gondolatait.
Magányomban zöld füzekkel, sárga krizantémokkal énekelek.

Rozzant viskók málló eresze alatt egy életen át,
A dicsőség és hírnév talmi világától távol.
A szentélyekben közben a mohóság és bírvágy vert tanyát,
Jang-csi házának falaival és tetőjével a kutya se törődik.

Hol marad ama két-ízletes-hal-lakoma?
A szerelem-dalos kóan hasznavehetetlen a mindennapi gyakorlatban.
Fejemen a tél dere, de testemben még zenél a vágy,
Még kiszántatlan előttem a dudva.*

Ki készíti nekem e felséges halételeket?
Lehetetlen nem gondolni többé a szebbik nemre.
Hajam hófehér, de testemben még vágyak zenélnek.
Kertemben nem tudok minden dudvát kiirtani.

Én, vén bolond, naponta ezt teszem már mióta!
A-hintó-titkon-átgördül-kóan tisztát zavarossal vegyít.
Múlt éjjel az ablaknak ütődő hulló leveleket hallgattam magányosan,
És verset költöttem az eső hangjáról.

A velekorú nők közt a legelőkelőbb szépség.
Ünnepi lakomákon a legújabb dalokat adja elő.
Ártatlan, szívsajdító éneke közben gödröcske támad orcáján.
Olyan, mint egy Mennyei Kincs-kori* begónia.

Szavak lándzsájával hány embert ledöftem.
Verseket, vallásos ódákat költő vén ecsetemmel sokakat gyaláztam.
Bűnös nyelvemmel hetet-havat összehordtam.
Bajos lesz a tüzes szekerek hajtói elől megszökni a Sárga Forrásoknál.*

Ha mozdulatlan, néma, ha leng, csilingel.
A szél beszél vagy a csengő?*
Nappali szundikálásból felverni egy öreg szerzetest! -
Mi értelme délben jelezni az éjfélt?

*Utalás a Kapujanincs Átjáró 29. történetére, illetve a Nefrit Szirt 31. történetére.

Higasijamában* jártomban megelevenednek a régmúlt napok.
Ha éhezel, ezer aranyat is adnál egy csésze rizsért.
Az öreg Csing-szu* a buddhás-ördögös kóannal viszonozta a licsit.
Most szégyellnék légies érzelmekről, szélről, Holdról énekelni.

*Ikkjú gyerekkorára emlékezik. Csing-szu Szuang-kori szerzetes volt, akinek legendás történetei igen nagy hatással voltak a fiatal Ikkjúra. A buddhás-ördögös kóant pedig a XX. században Kavabata Jaszunari is feldolgozta a "Szépséges japán és én" című írásában.

A szerzetes valódi énje látható e képen
Hszü-tang* arca sejlik fel mögötte.
A vak énekesnő szerelmi dala
Virágba borít tízezer kikeletet.

*Lásd a 35. vers jegyzetét. Ikkjú szellemi értelemben újra megalapítja a Daitokudszit, s így azonosságot vállal fel a mesterrel.

Kerge Felhő Daitó hű ivadéka.
Démon-barlangok, fekete hegyek, mit szeressek rajtatok?
Emlékszem a pásztorsíp ódon dallamára, felhő-esős estékre,
Szép ifjakra, csapravert aranyhordókra.

Elhallgatott az ének, elmentek a vendégek, csend van.
Mély álmából nem tudni, mikor ébred.
Orcája előtt röpdös a vidám pillangó.*
Az éjjeliőr most délben is jelezhetné az éjfélt.

A szerzetesek manapság költői hírnévre vágynak,
És buzgón tökéletesítik magukat a kifejezésben.
Kerge Felhő házikójában semmi költői, de megannyi íz,
Midőn ütött-kopott üstjében egy csészényi rizst főz.

Az érzékek világa megdöbbentő.
Szép, tiszta, elhaló csilingelés a hidegben.
A vén csirkefogó Pu-huának ügyes trükkjei voltak.*
Leng a szélben a fényes mellvéd felett.*

*Lásd a Feljegyzések Lin-csiről 44, 45, 46, 47 ill. 65. történetét, illetve a 38. verset és jegyzetét. Pu-hua legendás szent volt, aki egy varázscsengőt rázva járta a világot, s földi élete végén testben emelkedett az égbe.

A hóhér Rokudzso-parti háza mellett
Láttam a három lábnyi lefejező bárdot.
Minden szenvedélyt szakszerűen elnyisszantva utat nyit a Pokolba.
Sújtása a legszebb tavaszi reményeket is elsorvasztja.

Bárha Sin keze volna kezem.
Hölgyem, bizony, a szerelem mesternője.
Ha ékes rudam elhanyatlik, feltámasztja.
Jól megvagyunk mi édeskettesben.

A távolba vesző Han felett megy le a Nap.
Ernyedten lóg az őszi vízbe a zsinór.
Folyón, tengeren boldog, bár szólnia sincs kihez.
Ég és föld között ring csónaka.

Nehéz, nehéz az út és messze még a vége.
Nagy Szeng hegyein és Vej gázlóin visz által.
Tízezer mérföld vándorlás, tízezer tekercs irat.
Kezdem élvezni Tu-ling** költészetének ízét-zamatát.

* Az Ónin-háború idején (1467-1477) Ikkjú menekülni kényszerült, újra és újra kitérve a harcok elől.
** Tu Fu.

Akkor is így lenne, ha a földön lakoznának az istenek és a halhatatlanok?
Rablóbandák garázdálkodnak mindenfelé, és elállják az utakat.
Vigaszul Tu-ling könnyhullató virágaira* gondolok.
Őszillatú, sárga krizantémok, fanyar földszagú szél.

Szerelmi emlék, szerelmi vágy, mellkasi szorítás.
Költészet, irodalom elenyész, egy szó se marad.
Csak útra-ébredés van, de a szívnek nincs útja.
Ma mégis a születésbe-, halálba-süppedés búsít.

Ummonról, a régi mesterről énekel.
Művészete reggel Kínába, este Indiába repít.
Az Arany Pavilon után a legfensőbb hely illeti.
Kennindzsiben a Tan Csarnoka előtt veri dobját.

Hogy mivé lett Tu Mu, az én bűnöm is.
Rosszul áll szénám, bajos lesz rendehozni.
Mások is megvetnek, hogy felélem karmám.
Az ösvényről elbitangolt magányos ördög vagyok.

Fák alatt, sziklák közt kicsiny házikó,
Vers és szútra jól megfér benne egymással.
A csuhámban tartott papírlapokat elégethetem,
De hogyan semmisítsem meg, mit szívembe írtam?

Kihajtott, lehullt a fák levele, de tavasz lesz megint,
Fű nő, virág nyílik, újra ígérjük, mit ígértünk.
Sin, ha valaha is feledem hevülésem irántad,
Állatalakban szülessek újra százezer végtelenségre.

Nézem az éneklő-táncoló négyesztendős csöppséget,
És közben érzem a gyengéd szálak húzását.
Családot hagyni hátra - első lépés a szabadulás felé.
Mester, vagy apát, melyik az igazi zen?

Nyolcvan éven át megszegtem minden parancsolatot,
De most szégyellem, hogy semmibe vettem karmám.
Ha nyavalyám büntetés múltbeli vétkeimért,
Vajon felépülök-e belőle valaha?

Tíz éve még édes szövetség a virágok között,
Olthatatlan lángolás a szerelem színpadán.
Öle párnájáról mindig búsan emeltem fejem.
Szeretkezések, fogadkozások forró éjszakái.

*Ikkjú túléli kedvesét, ám a szerelme olthatatlanul lobog az örökkévalóságban.

Kinek kell még a Rinzai- vagy a Te San-féle zen?
Lehúztam harminc magányos esztendőt a hegyekben.
Eleget küszködtem már a kóanokkal,
Magas fenyők alatt, erős szélben bevégzem hát szanzenem.*

Nem halok meg, nem megyek sehova,
De itt se leszek köztetek.
Ne kérdezzetek hát tőlem semmit,
Mert úgyse válaszolok.

*A halálvers külön műfaj a japán irodalomban. Egy rövid válogatás magyar nyelven is megjelent 1994-ben "Jisei" címen.
A kötetben többek között Keszó Szódon és Jószó Szói halálverse is helyet kapott.

Jegyzetek:

[1] Ikkjú hetvenhárom éves korában beleszeretett egy vak lányba, Moriba: attól fogva vele élt. A versben szereplő "Régi Buddha" maga Buddha, míg "Új Buddha" alatt Maitreját, Buddha eljövendő inkarnációját kell érterni.

[2] dóka = buddhista oktató vers, japán vaka formában

[3] A történeti Buddha neve: "A Sákják Bölcse".

[4] Japán fuvolatípus, melyen gyakran játszottak vándorszerzetesek. A vers utalás Tu Fu (712-770) Fuvolaszó című versére.

[5] A kínai Honan tartományban található híres kolostor, amelynek közelében a csan-zen első kínátbeli pátriárkája, Bódhidharma megtelepedett.

[6] Kínaiul: kung-an. A Végső Valóságra mutató paradoxon, esetleg legenda, idézet valamely szentiratból

[7] A botütés a zen-mesterek kedvelt tanítási módozatai közé tartozik, azontúl a napi ülőmeditáció részét is képezi. Ebben a kontextusban Ikkjú magányosságára is utal.

[8] Kuej-cung a 8. században élt szerzetes, akiről több történet maradt ránk. A zen egyetlen ízeként… az azonnali megszabadulást tanította a legegyszerűbb módszerekkel.

[9] Vimalakírti a Nagy szekér Bódhiszattvája.

[10] Jün-men (864-949) Tang-kori szerzetes kóanjára utaló sor. A Nefrit Szirt és a Kapujanincs Átjáró több tanítása kötődik nevéhez.

[11] A Szent szövegekkel

[12] A Tripitaka, kanonizált buddhista szentiratgyűjtemény költői megnevezése

[13] Nefrit Szirt

[14] Hszüe-tou Csung-hszien (980-1052) itt állította össze a Nefrit Szirt gyűjteményt.

[15] A történeti Buddha

[16] köpeny

[17] A keselyű-csúcson történt csan-zen kinyilatkoztatása Kasjapának. Lásd: A Kapujanincs Átjáró 6. történetét.

[18] Ikkjú anyja.

[19] Utalás a Kapujanics Átjáró 10. történetére, Csing-suj és Cao-san (840-901) párbeszédére. Ő volt a zen egyik nagyjelentésű irányzatának, a Szótó-iskolának mestere és névadója.

[20] A Könyörületességből Alátekintő Bódhiszattva egyik megtestesülése, megjelenési formája. Mind Kínában, mind Japánban nagy népszerűségnek örvendett.

[21] A "felhők és esők pillanata" a beteljesedett szerelmi gyönyör kínai-japán szimbóluma.

[22] A Dharma: Buddhista Világtörvény ill. a Megszabadulás Tana. A Dharma király a tökéletességet elért személy szinonímája.

[23] A halhatatlanok - szentek és üdvözültek égi viseletére utaló kifejezés.

[24] Tetto Rjózen (1295-1369). A Daitokudzsi második apátja.

[25] Kung-szun Su vagyis más néven Cu Jang Szecsuán Han dinasztia-beli királya volt, akinek rövid uralma az ellenére elkövetett sikeres merénylettel ért véget. Az Ég Fiának neveztette magát. Ma Jüan azt mondja róla a Késdi Han Dinasztia 54 Tekercse című művében: "Cu Jang olyan volt mint egy forráskút mélyén lapuló béka"

[26] Rinzai Gigen (?-867.II.18.)

[27] Tö-san (780-865)

[28] E versben Ikkjú egy példázatot mutat be: Ta-huj (1089-1163) mester (jap. Dai-e-Soko) írja le mestere, Jüan-tang Hsziu három fokozatú beavatási rendszerét szimbólumok segítségével.

[29] Daitó (1282-1337) a kolostor alapítója és névadója.

[30] A Han-dinasztia kora beli költő, Szu-ma Hsziang-dzsu egyszerű kunyhójára történő utalás.

[31] Kóbó Daisi: Kúkai (774-835) A japán Vadzsajána Buddhizmus egyik legjelentősebb alakja, a szinte kultúrhéroszi szintre emelkedett szent.

[32] Dainicsi: Vairócsana Buddha a "Hatalmas Nap" az egyik legnépszerűbb Japán Buddhista Istenalak. Az ezoterikus japán iskolák tanainak középpontjában áll, így a Kóbó Daisi alapította Singon egyháznak is "főistene", központi alakja.

[33] Kasjapa a Történeti Buddha tanítványa, l. a 10. versjegyzetét [17].