Tarr Dániel
Prána - Átman
- Prana - Atman -
"Ennek a szívnek öt isteni nyílása van. Keleti nyílása a belélegzés, a szem, a Nap. Ezek felé a tündöklésben és az ételben kell szentelődni. Tündökletes és ételevő lesz, ki tudja ezt. Déli nyílása a szétlélegzés, a fül, a Hold. Ezek felé a szentségben és a szépségben kell szentelődni. Szent lesz és szépséges, ki tudja ezt. Nyugati nyílása a kilélegzés, a szó, a Tűz. Ezek felé a tanítványságban és az életben kell szentelődni. Tanítványai lesznek, ételevő lesz, ki tudja ezt. Északi nyílása az összelélegzés, az ész, a Gomolygó. Ezek felé a dicsőségben és a hajnalhasadásban kell szentelődni. Dicső és hajnalhasadó lesz, ki tudja ezt. Felső nyílása a fellélegzés, a bőr, a szél, az űr. Ezek felé az erdőben és a hatalomban kell szentelődni. Erős lesz és hatalmas, ki tudja ezt. Ez a Hatalmas öt szolgája, ez a mennyei lét öt kapuőre. Ki tudja a Hatalmas öt szolgáját és a mennyei lét öt kapuőrét, annak családjában hős születik. Mennyei létbe jut, aki tudja a Hatalmas öt szolgáját és a mennyei lét öt kapuőrét. És az a fény, ami ott ragyog az Ég fölött, mindenek fölött, mindenek magasán, a legfőbb a világban, az bizony egy az emberben ragyogó fénnyel. Megszemlélni így kell: Mikor az ember ezt megérzi, testét meleg önti el. Meghallani úgy lehet, hogy az ember fülét befogja, és olyat hall, mint az égő tűz ropogása. Megszemlélésének, meghallásának így kell szentelődni. Észreveszik és meghallgatják azt, ki tudja ezt, ki tudja ezt."
[Cshándógja-upanisad III/13]
|
Az indiai védikus hagyomány öt 'ana'-t különböztet meg. A prana szó az |an ("lélegzet") gyökből származik, mint az öt "ana" egyike, vagy az un. vayu-k ("szelek" v. "levegők") gyűjtőneve. Ezek a 'levegők' a következők: Prana - be-lélegzés, Apana - ki-lélegzés, Vyana - szét-lélegzés, Samana - össze-lélegzés, Udana - fel-lélegzés. Gyakran értelmezik az 'ana'-kat életerőként is, mint az élet különböző princípiumainak leírásait. Mint a fenti idézetben is olvashatjuk, nem egy egyértelmű fogalomról van szó. Mi a prana tehát?
A yogikus hagyomány sajátos misztikát épített az ana-k köré, kiegészítve és rendszerezve az indiai-tibeti misztikus hagyomány fogalmaival, gyakorlati rendszerré emelve a filozófiai és nem fizikai, esetleg transzcendens, megnevezé-seket. Az olyan rendszerek mint a tantrikus-yoga, kundalini-yoga, raja-yoga, a "belső tűz yogaja" (és még sorolhatnánk) a pranat mint aktív létező energiát fogják fel, rendszerükben központi fogalommá teszik és praxist építenek köré. Minden mozgó, dinamikus, változást eredményező, átváltozó a prana természetét nyilatkoztatja ki. Minden testi és lelki folyamat, minden pszichikai és fizikai erő - a lélegzés, vérkeringés és idegi működés, a tudat, gondolkodás, a legmagasabbrendű szellemi funkciók, - a prana változásai. Habár a pszichikai erőközpontok tana a hinduizmusban és a buddhizmusban közösek, mégis különbséget kell tenni azon élmények interpretálásában.
A hindu szisztéma inkább a természetszerű-statikus oldalt hangsúlyozza, míg a buddhista rendszer kisebb súlyt helyez a chakrák statikus, objektiv oldalára, de annál töbett foglalkozik a rajtuk keresztül megnyilvanuló erőkkel, azaz dinamikus funkcióival. A prana az az 'erő', amely összeköttetést jelent a szellemi és testi funkciók, szellemi és testi világok között. Éppen ez a kölcsönhatás az, amelyet a yogi alkalmaz, erre épül a meditáció technikája. |
"A mozgás princípiuma a prana, az eleven lélekzet, az univerzum mindenütt jelenlevő ritmusa, amelyben a világmegszünések követik egymást, mint ki- és belélegzés az emberi testben. Benne megy végbe a Nap és a planéták keringése, éppen úgy, mint a vérkeringés, és a pszichikai energiák áramlása. Az univerzum és az emberi szellem erői a prana változasai. A prana ezért nem azonosítható a testi lélekzettel, bár a lélekzet szűkebb értelemben ama sok funkció egyike, amelyekben az univerzális őserő manifesztálódik." [1]
A prana mint aktív létező energia praxison keresztűl való megélése nem lehetett idegen az Upanisadok filozofiájától sem. Ha még egyszer ilyen szempontból olvassuk az előbb említett idézetet, nem csak technikai módszert olvashatunk ki, de nem csodálkozhatunk azon sem, hogy a felvillantott lehetőség fényében ilyen komoly rendszerek jöttek létre:
"Ki tudja a Hatalmas öt szolgáját és a mennyei lét öt kapuőrét, annak családjában hős születik. Mennyei létbe jut, aki tudja a Hatalmas öt szolgáját és a mennyei lét öt kapuőrét. És az a fény, ami ott ragyog az Ég fölött, mindenek fölött, mindenek magasán, a legfőbb a világban, az bizony egy az emberben ragyogó fénnyel. Megszemlélni így kell: Mikor az ember ezt megérzi, testét meleg önti el. Meghallani úgy lehet, hogy az ember fülét befogja, és olyat hall, mint az égő tűz ropogása. Megszemlélésének, meghallásának így kell szentelődni. Észreveszik és meghallgatják azt, ki tudja ezt, ki tudja ezt."
[Cshándógja-upanisad III/13]
Vagy például konkrét leírásokat találhatunk, amelyek teljes mértékben megegyeznek a yogikus hagyománnyal:
"A nemzésre és az üritésre a kilélegzés (apana) felügyel. A szemben és fülben, az orron és a szájon át a belélegzés (prana) honol. Az összelélegzés (samana) van középen, ő az, mi az áldozott ételt a testtel azonossá teszi, ebből lobban a hét tűz. A lélek a szívben lakik. Ennek száz és egy vezetéke van. Ezek mindegyikéhez újabb száz kapcsolódik, s ezek mindegyikéhez újabb hetvenkétezer. A szétlélegzés (vyana) ezekben kering. [2] [...] 'Ki megérti bent a lélekzetet, / forrását, otthonát, alapulását, / külső világban ötfelé oszlását, / csak az éri el az örök életet, / csak az éri el az örök életet.'"
[Prasna-upanisad III/5-6,11]
Ezen elméleten alapszik a "Siddhák" törekvése is. Ezek az indiai misztikusok ezt a princípiumot saját szellemi fejlődésére vonatkoztatva, kijelentvén, hogy mindazok, akik tulajdon lényük ősalapjához képesek hatolni, nem a külvilágot, hanem önmagukat alakítják át. Íly módon érik el azt a csodálatos és titokzatos hatalmat, amelyet a buddhista szövegek "siddhi"-nek neveznek, és amely úgy szellemi, mint anyagi területen alkalmazható.
Nem kívánok további fejtegetésekbe bonyolódni a yogikus misztikát illetően, ízelítőnek talán ennyi is elég volt. Rendszerüket a pranakra vonatkozóan ezekben a táblázatokban próbáltam összefoglalni:
Chakra |
Tattwa |
Vayu |
Vahana |
Hely |
Sahasrara |
- |
- |
- |
1 |
Ajna |
- |
- |
- |
2 |
Visuddha |
Akasa |
Udana |
hatagyarú elefánt |
3 |
Anahat |
Vayu |
Prana |
gazella |
4 |
Manipura |
Tejas |
Samana |
kos |
5 |
Svadisthana |
Apas |
Apana |
krokodil |
6 |
Muladhara |
Prithivi |
- |
hétormányú elefánt |
7 |
Tattwa |
Mantra |
Elem |
Mahabhuta |
Indriya |
Áramlás |
Akasa |
HAM |
Éter |
- |
Hallás |
homlok - fejtető |
Vayu |
YAM |
Levegő |
gázszerű |
Tapintás |
szív - homlok |
Tejas |
RAM |
Tűz |
tüzes |
Látás |
anus - szív |
Apas |
VAM |
Víz |
folyékony |
Ízlelés |
térd - anus |
Prithivi |
LAM |
Föld |
szilárd |
Szaglás |
talp - térd |
Most, hogy egy kicsit körüljártuk a yogarendszerek prana fogalmát, még mindig nem állíthatjuk, hogy teljesen értjük mi is az upanisadok prana fogalma. Érdekes megközelítést találunk a Prasna-upanisadban, amely kifejezetten a prana fogalmával foglalkozik.
"A Teremtőúr utódokra vágyott. Felizzott, és ahogy felizzott, egy pár lett belőle. Ez a pár a lélekzet és a birtok. Azt mondta magában: 'Majd ez a kettő nemz nékem számos utódot. A Nap a lélekzet, a Hold a birtok. A birtok mindaz, mi formás és formátlan. Így hát a forma a birtok maga."
[Prasna-upanisad I/4-5]
Egy új kettősséggel bővül a teremtésmítoszból levezetett prana fogalom : a prana-rayi felosztottság tükrében értelmezendő. A feladat immár önmagunkban felfedezni a prana-rayi kettősséget - az eleresztés és a birtoklás aktusát. A prana így már teremtő aktussá válik, praxissá, amely a legjelentősebb gyakorlat az emberi életben. A birtoklási vágy legyőzése, az eleresztés gyakorlatává válik a prana, kitüntetetté az istenek között.
"...azt mondta nékik a lélekzet,a legfőbb: 'Nem ám! Mind elvakultatok, mert én vagyok az, ki magam ötfelé osztom, én támasztom, én tartom fent ezt a nádat. De nem hittek neki. Akkor az úgy tett, mintha sértve ki akarna repülni. Pedig ha az kirepül, a többi vele repül, ha az megáll, megáll a többi is. Úgy mennek utána, mint a méhek a rajzó királynő után. Amíg az marad, marad a többi is, mármint a szó, az ész, a szem, a fül."
[Prasna-upanisad II/3-4]
"...Ezután el akart távozni a lélekzet is, de mint ahogyan a nemes paripa cövekét kirántja, úgy rántotta magával a többi életerőt. Azok elébe járultak és így kérlelték: -Tisztelet néked! Te vagy a legnemesebb. Hát el ne távozz! [...] Ezért nem mondják, hogy 'szavak', 'szemek', 'fülek', vagy 'eszek', hanem, hogy 'lélekzetek', merthogy lélekzet valamennyi. "
[Cshándógja-upanisad V/1]
A lélekzet a többi érzékszerv fölötti abszolutum. Általa válnak a dolgok megtapasztalhatóvá. A lélegzés (prana) tehát az, ami a többi érzékszervet táplálja - pontosabban a lélegzésnek az a típusa, amely azon szervhez tartozik. Tehát a tapasztalás-teremtés lényegi mozzanatát a lélekzet valósítja meg. Ez a mozzanat az udana - így lesz jó vagy rossz a világ.
A prana-apana (belégzés-kilélegzés) folyamata mint fizikai aktus, mint testi folyamat, párhuzamba állítódik az emberi létezéssel - az élet 'metafórájává' válik, etikai kérdéssé emelődik. Nem véletlenül kapnak oly nagy jelentőséget a légzőgyakorlatok. A pranayama nem (csak) energiákat realizáló légzőgyakorlat, hanem életvezetés; a személyiségen való túllépés, az individualitást meghaladó mozzanat. A lélegzés mint teremtő aktus meghatározó jelentőségűvé válik, hiszen nem mindegy mit lélekzek be, s mit lélekzek ki - milyen értékekkel, 'kategóriákkal' ruházom fel világomat. Így a pranayama igazi célja a prana-rayi harmóniájának megteremtése lesz. A tapasztalás a puszta lélegzés aktusává válik, befogad mindent legyen az pozitív vagy negatív, de a következő pillanatban el is enged. Ez a helyes tapasztalás aktusa, ez az igaz létezés: a lélekzet természete - a puszta létezésével teremtő princípium.
Csakhogy úgy mint a kószala-béli Kicsi Ló Fiának, nekünk is fel kell tenni a kérdést : "Honnét van a lélekzet ?" A Prasna-upanisadban kapunk rá választ:
"A lélekzet a Lélekből születik. Mint emberből árnyéka, úgy nő ki belőle." [Prasna-upanisad III/3]
Így viszont egy új fogalmat kell körüljárnunk - a Lélek (atman) fogalmát. Némi képet kapunk a prana-atman ősszefüggésről, a Brihadáranyaka-upanisad III/4-ben, illetve a Mundaka-upanisadban:
"Ki fő helyén pihen a szív üregében, / ki megnyilvánult és rejtve marad, / ki pislantva-lélekezve / az életet tartja egybe, / ki létet és nemlétet meghalad, / a Lények Ura, ki túl van a megismerésen."
[Mundaka-upanisadII/1]
Ebből is kiderül, hogy a prana az atman attributuma , annak 'megnyilvánulása', fizikailag felfogható állaga. Az érzékek csak információt közölnek a világról, amit azután a lélek szervez tapasztalássá. Ennek értelmében a lélek felelős a tapasztalás milyenségéért. Tehát mi is a Lélek?
"Tudd meg hát: a lélek kocsiban ül, a test pedig kocsi. / Az ész gyeplő csupán, a kocsit az eszmélet vezeti. // Az érzékek a lovak, az út az érzékek érzéklete, / Az "élvező" (a tapasztaló alany) a Lélek, az ész és az érzékek együttese."
[Katha-upanisad III/3-4]
A lélek (atman) fogalmát, amely az 'én' önvalóját jelenti, meg kell hogy különböztessük az ember látszólagos énjétől, ami állandó változás tárgya. Ez az állandóan változó én-kép a bhoktr. Ez az ember pillanatnyi én érzete, amelyet az adott pillanatban önmagából megél, s amely az adott pillanatban mindig másmilyen. A kérdés az, hogy az ember melyik élvezőként van jelen - 'én'-jét melyik tényezőként értelmezi; lélekként (atman), eszméletként (buddhi), észként (manas), testként, vagy érzékekként (indriya). A bhoktri-nál általánosabb fogalom az 'ént' felépítő asmita ("énség") és ahamkara ("én csináló"). Ezek építik fel én-képem paramétereit, karakterét - az énség határát, ameddig 'ellát'. Az e mögött meghúzódó világ vagy minőség, ahol az ember lényege meghúzódik a parama anu, a 'legkisebb atom', amit drastr -nak ("látó") is hívnak. Ezzekkel a jelzőkkel illetik az atmant, az ember változatlan önvalóját. Ez abban különbözik az ahamkara-tól, hogy nem 'személyes', nem egyéni. Sőt pont az atman és a világ viszonyából jön létre a személy érzete.
Az ennek megfelelő felosztást a következőképpen kell megtennünk: az emberi lélek a jivatman (jiva atman - "élő lélek", "hüvelyk lélek"), minőségét tekintve végtelenül kicsi [angustara], kerül szembe a világ lélekkel, a parama atman-nal, amely minőségét tekintve végtelenül nagy [mahatman]. Az emberi lelket (jivatman) körülvevő 'én-csináló' (ahamkara) értelmezi, teremti, ítéli meg a világot - ettől válik a lélek (jivatman) énséggé. Mitöbb az 'én-csináló' választja szét a lelket (atman) emberi lélekre (jivatman) és világ lélekre (parama atman); az én által világnak pecsételt 'dolog' lesz a parama atman szemben az énnek pecsételt 'dologgal', ami a jivatman lesz. Beláthatjuk, hogy ilyen csak az énség tükrében létezik, valójában azonban csak atman létezik - egy lélek létezik.
Az énséget meghaladva megtapasztalhatóvá válik az atman, megtapasztalhatóvá válik a világ. Ez az állapot a madhubhuz ("méz evés"), az egyetemessé válás állapota. Ez az 'én' elfeledése, meghaladása - az ahamkara levetkőzése és a jivatman-parama atman uniója. Így lesz az emberből (purusa) világmindenség (prakrti).
"Barátom, ahogy a madarak térnek nyugovóra otthonukban, a fán, úgy tér minden nyugovóra a Legfőbb Lélekben. [...] Mert ez a látó, érző, halló, ízlelő, ébredő, cselekvő, megismerő emberi Lélek a mulandótlan legfőbb Lelken alapul. Barátom ebbe a legfőbb mulandótlanba lépj be, ki ezt az árnyéktalan, testetlen, vértelen, fényességes mulandótlant megismeri. Mindenhatóvá és mindenséggé lesz, ki tudja ezt. Erről szól a vers: ' Barátom, ki mulandótlant ismeri, / ahol a megismerő Lélek, az istenek, / az életerők és a lények elpihennek, / az mindentudó, a mindenséget elnyeri.'"
[Prasna-upanisad IV/7-10]
Ezért lesz a prana központi fogalom - ezért lesz az eleresztés praxisa, a természetes lélegzésé, mert az egyetlen princípium amelyen keresztül az énség meghaladható.
Jegyzetek:
[1] Lama Anagarika Govinda : OM MANI PADME HUM ; A Vajrayana misztika a "Hat Szent Szótag" ezoterikus tanai . alapján
[2] Ezeknek a láthatatlan csatornáknak és 'finom-anyagi tartályoknak', amelyeken az erők áthaladnak nadi a nevük. Az emberi test két fő vezetéke a lunáris ida-nadi és a szoláris pingala-nadi, melyekből számtalan nadi ágazik el. A satcakranirupana hagyománya szerint az Ida és Pingala mint ellentétes irányú spirálisok, az orr bal és jobboldali nyílásából kiindulva tekerednek a susumnadi köré, amely mint üres kanális fut át a gerinc-centrumán, és alapján találkozik az ida-val és a pingala-val.
|
Word formátumban [« word ] |
Kérlek támogasd a Hindu Könyvtárat!
(Please support the Hindu Library!)
A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)
