Dr. Héjjas István
Ókori kínai filozófiák
jegyzet
- Ancient Chinese Philosophy -
KONFUCIANIZMUS
A konfucianizmus szó Konfuciusz nevéből származik, amely az eredeti kínai Kung-fu-ce név
latinosított változata. Kung-fu-ce valamikor az i.e. VI. században élt, s nagyjából Lao-ce, Buddha,
Zarathusztra és Püthagorasz kortársa lehetett.
Konfuciusz azt tekintette feladatának, hogy a kínai bölcsesség ősi hagyományit hamísítatlan
formában továbbítsa az utókornak. Ennek lényegét az öt kanonikus könyv (wu king) fejezi ki,
nevezetesen:
• Ji King, azaz Változások Könyve, amely állítólag Fu Hi császár idejében keletkezett még valamikor
az ie. XXX. században.
• Si King, vagyis Dalok Könyve, amely Konfuciusz által összeválogatott, főleg erkölcsi tanulságokat
és filozófiai gondolatokat tartalmazó ősi eredetű énekeket tartalmaz.
• Su King, Írások könyve, amely olyan iratok gyűjteménye, amely a nagy császárok rendeleteit,
nyilatkozatait és az állami élettel kapcsolatos különféle dokumentumokat tartalmazza.
• Csun Ciu, Tavasz és Ősz, amelynek tárgya Konfucius szülőföldjének története, az ott történtek
bírálata és a levonható tanulságok
• Li Ki, azaz Szertartások Feljegyzései. Ez tartalmazza a kínai társadalom különféle vallási és
társadalmi rítusait, a viselkedési szokásokat és illemtani követelményeket.
A konfuciánus filozófia további fontos alapművei az un. négy klasszikus könyv (Szí Su),
nevezetesen:
• Lun Jü, amely Konfuciusz és tanítványai közötti párbeszédek gyűjteménye.
• Ta Hio, a Nagy Tanítás, amely lényegében rövid erkölcstani értekezés.
• Csung Jung, a Közép Mozdulatlansága, amely arról szól, hogy a bölcs legfontosabb tulajdonsága a
belső higgadtság és lelki kiegyensúlyozottság és ezt minden körülmények között meg kell őriznie.
• Meng Csí, amely Konfuciusz egyik követőjének, és a konfuciánus tanok továbbfejlesztőjének,
nevezetesen Menciusznak tanításait tartalmazza.
A kanonikus és klasszikus konfuciánus írásokat jelentős kommentár irodalom egészíti ki.
A konfuciánus filozófia lényegében morálfilozófiai rendszer, amely elsősorban a társadalmi
együttélés etikai és viselkedési normáit igyekszik megfogalmazni.
A konfuciánus etika alapelve az, hogy az ember a természeténél fogva alapvetően jó, s a rosszasága
csupán abból fakad, hogy nem képes belátni a cselekvéseinek következményeit. Ez abból következik,
hogy mivel az univerzum működése harmonikus, ezért az univerzum részét képező ember is
szükségszerűen ilyen.
Az ember belső harmóniáját azonban a benne rejlő zavaró tényezők megbolygathatják. A nevelés
célja ezért abból kell, hogy álljon, hogy az embert megtanítják a helyes ismeretekre.
Konfuciusz szerint a világ lényegét elsősorban nem intuitív módon lehet megérteni, hanem sokkal
inkább a múltbeli hagyományok szorgalmas tanulmányozásával, s ezért törekedni kell az elmúlt idők
történelmi nagyjainak és szentjeinek követésére és meg kell tanulni a történelmet, hogy abból okulni
lehessen.
Konfuciusz szerint a gyermekek szülők iránti tisztelete és szeretete az alapja minden fontos
erénynek, mivel a kegyelet és az engedelmesség alapozza meg a társadalom harmóniáját és belső
stabilitását. Az ember öt legfontosabb erénye pedig a méltóság, a nagylelkűség, az őszinteség, a
szorgalom és a jóindulat.
Konfuciusz nagy jelentőséget tulajdonított a hagyományos társadalmi szertartásoknak, etikettnek,
viselkedési normáknak, amelyek lényege – szerinte – a kölcsönös tisztelet, az udvariasság, az
önuralom, valamint a műveletlen viselkedés elkerülése, továbbá a hagyományok által kialakított
társadalmi érintkezési formák, szokások és szertartások megtartása.
Konfuciusz szüntelenül hangsúlyozza az illem fontosságát, mert szerinte a tiszteletadás illem nélkül
csupán talpnyalás, az óvatosság illem nélkül félénkség, a bátorság pedig jó modor nélkül egyszerűen
csak gorombaság.
Konfuciusz szerint a helyes viselkedés gyakorlati alapszabálya úgy is megfogalmazható, hogy soha
ne tegyünk másokkal szemben olyasmit, amit nem szeretnénk, hogy velünk tegyék meg. Ezért a jóságot
jósággal jutalmazza az ember, ha azonban a rosszat is jósággal viszonozzuk, akkor az az erkölcs
fellazulásához vezethet.
Konfuciusz szerint csak egy harmonikusan működő stabil államban lehetnek az emberek boldogok,
ezért az államérdek mindig kiemelt fontosságú. A társadalmi konvenciók betartásának is az az egyik
legfontosabb célja, hogy az állam és a társadalom harmonikus stabilitása ne sérüljön. Ennek érdekében
megfelelő neveléssel az egész népet az erkölcs magas fokára kell emelni és az állampolgárokból nemes
jellemeket faragni.
A nemes jellem példaképe az a bölcs, aki egyesíti magában a tökéletes önfegyelmet és az
embertársai iránti helyes magatartást. A nemes uralkodó jóindulatú és igazságos a népről való
gondoskodásában, olyan, mint a sarkcsillag, amely mindig a helyén marad, miközben a csillagok
körülötte forognak. A tömegek számára pedig az uralkodók, fejedelmek és állami tisztségviselők
magatartása szolgál mintaként.
Konfuciusz mélységesen hitt egy harmonikus világrend létezésében, ezt azonban nem valamiféle
istennek vagy más felsőbb hatalomnak tulajdonította, hanem úgy vélte, hogy az magának az
univerzumnak természetes és öröktől létező tulajdonsága.
A későbbi idők folyamán a konfucianizmus kezdte az államvallás szerepét betölteni, magába
olvasztva bizonyos taoista és buddhista elemeket, azonban ebben a szerepében soha nem vált Kínában
egyeduralkodóvá. Vallásként elterjedt ugyanakkor csaknem egész Kelet-Ázsiában és Japánban, s a mai
napig sok helyen találhatók konfuciánus templomok és szentélyek.
A konfucianizmus vallásos változata szerint az ember anyagból és értelemből (lélekből) áll. Az
anyag finomabb része az életerő, durvábbik része pedig a fizikai test. A lélek is két összetevőből áll.
Közülük a magasabb rendű az értelem, vagyis az intelligencia, amelynek segítségével az ember képes
gondolkodni és a valóságot megismerni. A másik, az alacsonyabb rendű, az érzékelés (látás, hallás,
stb.) képességét szolgáltatja.
A halál azt jelenti, hogy a magasabbrendű lélek elhagyja a testet és visszatér az Égbe, ahonnan
eredetileg származott. Az alacsonyabb rendű lélek pedig a testtel együtt visszatér a földhöz, amelyből
eredt.
TAOIZMUS
A Taoizmus írásbeli megfogalmazása nagyon hiányos, mivel ebben az irányzatban az ismeretek
személyes átadása jelenti a tanítvány számára az elsőrendű ismeretforrást.
Ami a Taoizmusról leírható vagy szóban elmondható, az csak a jéghegy csúcsa. Lao-ce szerint: “A
Tao, amely szavakban elmondható, nem az igazi Tao”. (Weöres Sándor fordítása)
A Taoizmus kora és eredete ismeretlen. Első írásos ismertetése Lao-ce-től származik, aki az ie. VI.
században élt. További fontos forrásmunkának számítanak Csuang-ce (kb. ie. IV. szd.) és Lieh-ce (kb.
ie. III. szd.) írásai.
A Taoizmus legfontosabb forrásmunkája Lao-ce “Tao Te King” című műve. A könyvcím valami
ilyesmit jelent: Könyv (King) a világ működését meghatározó örök törvényről (Tao) és annak
hatóerejéről (Te).
Az alábbiakban a Taoista tanítás lényegét az abban előforduló legfontosabb kulcs fogalmak körülírásával
próbáljuk szemléltetni:
Tao
A Taoizmus szerint az Ég, a Föld és az Ember az egységes univerzum alkotó részei. Ezek
egymással szüntelen kölcsönhatásban vannak és viselkedésüket mindenre kiterjedő törvény
szabályozza. Ez a törvény a Tao, amely azonban anélkül hat, hogy aktívan működne.
A Tao ugyanis önmagában passzív és nem tapasztalható. Olyan, mint egy láthatatlan statikus
elektromágneses tér, amelybe ha belökünk egy elektront, az ott “magától” csavarvonalszerű pályán fog
haladni, mivel ilyen erőtérben ez az ő “természetes” útja.
A Tao utat is jelent, mégpedig olyan utat, amiről voltaképpen nem is lehet letérni. A Tao a
megnyilvánult világ ősoka, amely a Tao útját követte akkor is, amikor a látens potencialitásból, vagyis
a nemlétből átlépett a manifeszt, megnyilvánult létezés állapotába.
Jang és Jin
Az univerzum úgy keletkezett, vagyis úgy lépett át a nemlétből a megnyilvánult lét állapotába,
hogy megbomlott benne az egység és létrejött a kettősség. Ezt fejezi ki a Jang és Jin ellentét pár. Az
ellentét azonban látszólagos, mivel Jang és Jin továbbra is egységet alkot és kölcsönösen feltételezi
egymást. Olyanok, mint a mágnes Északi és Déli pólusa. Ha a mágnest kettévágjuk, kapunk két
mágnest és mind a kettőnek ismét lesz Északi és Déli pólusa.
Jang és Jin eredetileg egy hegy napos és árnyékos oldalát jelentette. Ezek a szerepek azonban
folyton változnak. A délelőtt napos oldal délutánra árnyékos lesz és viszont. Jang és Jin szüntelenül
váltogatják egymást.
A Jang-Jin elv és a Tao működésének egyik fontos szimbóluma a T’ai-csi, aminek jelentése: Nagy
Alap, illetve Őskezdet. A T’ai-csi szimbólum egy kör, amely hullámvonallal két részre van osztva. Az
egyik rész sötét, a másik világos. Ott, ahol a sötét rész a legszélesebb, van benne egy világos petty, a
világos rész legszélesebb helyén pedig egy sötét petty. Ha a T’ai-csi ábrát megforgatjuk, kapjuk a Jang
és Jin váltakozását. Amikor bármelyik tényező eléri a maximumot, azonnal megjelenik benne az
ellentétes tényező csírája. Ezt jelképezi a sötét mezőben a világos, illetve a világos mezőben a sötét
petty.
A Jang és Jin pólusok közötti ingadozás olyan, mint a forgó mozgás vetülete. Ha pl. az ember egy
zsinórra köt egy labdát és elkezd vele forogni, távolról – bármilyen irányból – úgy látszik, mintha a
labda vízszintesen ide-oda mozogna. A Tao is hasonlóan működik. Bárhonnan nézzük, ellentétpárok
váltakozó játékának tűnik.
A tradíció szerint a Jang az erős, férfias, aktív, teremtő, energikus tényezőket, a Jin pedig a passzív,
nőies, befogadó princípiumokat szimbolizálja. Más nézőpontból a Jang jelenti a racionalitást, a Jin
pedig az érzelmeket, Jang a királyt vagy hadvezért, Jin a bölcs filozófust, stb. Ezek a hozzárendelések
azonban a nézőponttól függenek. A lényeg az, hogy bármelyik tényező, ha döntően túlsúlyba kerül,
máris magában hordja saját ellentétének csíráját.
A Jang-Jin elv szerint hullámhegy után hullámvölgy, hullámvölgy után pedig hullámhegy
következik. A bölcs ezért nem bízza el magát a sikerben és nem esik kétségbe a bajban. Tudja, hogy
csak az történhet, aminek a Tao törvénye szerint történnie kell.
A Jang-Jin elv azt is jelenti, hogy az ellentétek kölcsönösen feltételezik egymást. Nem létezhet
olyan világ, amelyben csak öröm van szenvedés nélkül, csak meleg van hideg nélkül, csak egészség
van betegség nélkül, csak jó és szép van rossz és csúnya nélkül, csak lét van nemlét nélkül, csak forma
van üresség nélkül, stb.
A Jang-Jin elvből az is következik, hogy a Tao rendjébe való minden beavatkozás ellentétes irányú
visszahatást vált ki. Ezért, pl., ha közeledünk valamihez, az távolodni fog tőlünk. Ha el akarunk érni
valamit, jobban tesszük, ha az ellenkezőjével kezdjük. Ha össze akarunk nyomni valamit, először
tágítsuk ki, ha gyengíteni akarunk valamit, először erősítsük meg, ha meg akarunk tartani valamit,
először engedjük el, stb.
Wu-Wei
Jelentése: cselekvés nemcselekvés által. Ez olyan magatartás, amikor együtt haladunk a Tao
folyamával és kerülünk annak menetébe bármiféle erőszakos beavatkozást. A Wu-Wei nem azonos a
passzivitással, hanem olyan cselekvési mód, amikor sikerül a világban ható erők játékában elcsípni egy
egyensúlyszerű pillanatot és minimális beavatkozással lehet a dolgokat megfelelő irányba terelni.
A Wu-Wei voltaképpen “szelíd Tao” és szimbóluma a víz, amely bár a leglágyabb anyag és szelíd
alázatosságában a legmélyebb helyre törekszik, mégis képes kivájni és elporlasztani a köveket.
A Wu-Wei az alapelve több keletázsiai harci sportnak, mint amilyen a dzsúdó és az aikidó,
amelyekben az ellenfelet annak saját erejével győzik le.
A Wu-Wei szelíd cselekvés a megfelelő pillanatban a legkisebb ellenállás irányában. Erőszakkal
cselekedni pedig olyan, mintha a vízen lévő hullámokat deszkával akarnánk elsimítani, mint kőműves a
betont.
A Taoista hagyomány szerint az uralkodást is a Wu-Wei elve szerint kellene gyakorolni. Shun
császár például nem tett semmit és mégis helyesen uralkodott, mert uralma alatt a nép békében és
jólétben élt. A legtöbb zavart, bajt és szenvedést azok okozzák, akik mindenáron igyekeznek a világot
megjavítani, tökéletesíteni, átszervezni. Lao-ce szerint a jó hadvezér nem harcias és a jó harcos nem
haragos. Csuang-ce szerint az ember nem képes a sáros, zavaros vizet megtisztítani, de ha békén
hagyja, az magától letisztul.
Te
A “Tao Te King” második szava ez. Gyakran erénynek fordítják, de inkább hatóerőt jelent. Ez az a
hatóerő, amely által a Tao működik. A Te nem állandóan hat. Csak olyankor nyilvánul meg, ha a
dolgok folyása el akar térni a Tao által kijelölt úttól. Szerepe hasonló, mint a coriolis erőé egy forgó
mechanikai rendszerben, amelynek hatása csak olyankor észlelhető, amikor a rendszeren belül valami
relatíve megmozdul.
A Te a Wu-Wei elve szerint működik és a működése olyan, mint amikor valaki belép az erdőbe a
fű rezdülése nélkül, vagy belép a vízbe hullámok keltése nélkül.
Lí
A Lí a Tao működési rendje, amely ismétlődő mintázatokban nyilvánul meg, úgy, hogy a kozmikus
rend az alacsonyabb szintű rendetlenségekből tevődik össze. Az ősrégi Ji-Csing orákulum könyv
szerint a mintázatok a különféle ellentét párok Jang és Jin elemeinek egymásba átalakuló kombinációi.
Hasonló mintázatok egyszerre több helyen is megjelenhetnek és emiatt a világ jelenségei – kozmikus és
humán szinten egyaránt – számos analógiát és szinkronizmust mutatnak.
Wen-Ta
A Taoizmus tanítását szavakban továbbadni nem lehet. A dolgok megértése csak közvetlen intuitív
belátással lehetséges. A Wen-Ta olyan kérdés-felelet módszer, amelynek segítségével a tanítvány
eljuthat az intuitív belátáshoz. A tudás átadásának ezen módja a dolgok negatív megközelítését
alkalmazza.
Ha pl. el akarjuk magyarázni, hogyan kell úszni, a feladat szinte megoldhatatlannak tűnhet. De a
mester megmutathatja, hogy ő maga hogyan úszik, majd a tanítvány próbálkozásainál időnként rászól,
hogy amit csinál az “nem az”. A tanítvány pedig addig próbálkozhat, amíg végre a mester azt mondja:
“Na látod, hát ez az!”
A negatív megközelítésnél hiányzik a dolgok analízise, elemekre bontása. A dolgokat teljes
egészükben kell megragadni, mert lehetnek a részletek önmagukban jók, de az egész mégis csak “nem
az”.
Egy ősi kínai példabeszéd szerint egy betörő fia megkérte apját, tanítaná meg őt a mesterségre. Az
apa elvitte a fiút egy betöréshez, ott bezárta egy szekrénybe, majd fellármázta a házat és elmenekült. A
fiú csak minden ötletességét felhasználva tudott kiszabadulni a szorult helyzetből. Amikor hazatért,
szemrehányást tett apjának. Az apa csendesen csak ennyit mondott: “Úgy látom, kezded megtanulni a
mesterséget.”
Wu és Yu
Ha azt kérdezzük, mi az a tudás, amit szavakban nem lehet kifejezni, akkor azt mondhatjuk, hogy
ez a magasabb rendű bülcsesség-tudás a Wu és Yu fogalmával kapcsolatos.
A Wu azt jelenti: nemlétező, a Yu pedig: létező. Ezek azonban nem azonosak a nincs és a van
fogalmával. Wu és Yu a dolgok két lehetséges állapota. Yu az, ami megnyilvánult és ezért
tapasztalható, Wu pedig a nem tapasztalható lappangó potencialitás, vagyis az, ami pillanatnyilag a
nemlétben tartózkodik. A Jang és Jin ellentétpárok is úgy váltogatják egymást, hogy amikor az egyik
megnyilvánult, vagyis Yu, akkor a másik látens, nemlétező, vagyis Wu. Ezek a szerepek azonban
rendszeresen megcserélődnek.
A dolog azonban nem ennyire egyszerű. A Jang és Jin ellentétpárok ugyanis a Wu és Yu állapotok
között ingadoznak, ezért egy ilyen jelenségre azt mondhatjuk, hogy Wu is és Yu is egyszerre. A valódi
Wu tudás viszont arra vonatkozik, ami a köznapi világban soha nem nyilvánul meg, mégis létezik. Erre
a végső abszolútumra a Yu és Wu fogalma nem alkalmazható, inkább azt mondhatjuk, hogy sem nem
Wu, sem nem Yu. Ennek megismerését azonban gátolja az “okosság”, vagyis az analizáló, spekulatív
okoskodás.
A tradicionális Taoista bölcsesség szerint csak a valódi Wu tudás birtokában ismerhetjük fel a
dolgok végső egységét, azt, hogy a lények a nemlétből jönnek, “mint hang a csendből és fény a térből”.
A Wu tudás segítségével a bölcs úgy látja az univerzumot, mint ami önmagával azonos. Lao-ce szerint
megismerhetjük a világegyetemet, anélkül, hogy elhagynánk otthonunkat. Az univerzum ugyanis
egyetlen nagy egész, amelynek bármelyik pontja lehet középpont, mint ahogy egy gömb felszínén is
kinevezhetjük bármelyik pontot a gömbfelszín közepének.
Mivel a középpontból kitekintve megérthetjük a dolgokat, ezért annak sincs értelme, hogy külső és
belső világunkat élesen megkülönböztessük. Csuang-ce szerint ugyanis a saját személyes Én-ünk is
csupán illúzió és akkor kerülhetünk közel az igazsághoz, ha ezt az illúziót megtagadjuk.
Hsziang-Seng
Jelentése: kölcsönös eredeztetés. Eszerint a tapasztalható jelenségek kölcsönösen előidézik
egymást és nincs mögöttük végső ok. Így pl. az univerzum teremti a tudatot és a tudat hozza létre az
univerzumot. Emiatt a tapasztalható jelenségek nem teljesen valóságosak, létük feltételekhez kötött,
viszonylagos és múlandó.
Csuang-ce egyszer azt álmodta, hogy pillangóként röpködött a mezei virágok felett. Amikor
felébredt, azon töprengett, vajon igaz-e, hogy pillangónak álmodta magát, vagy pedig igazából pillangó
és most azt álmodja, hogy ő Csuang-ce.
A kölcsönös eredeztetés gondolata fejeződik ki szimbolikus formában az öt elemi tényezőről (Wu-
Hszing) szóló tanításban. Eszerint a FA táplálja a Tüzet, a TŰZ-ből hamu lesz és ez táplálja a Földet, a
FÖLD bányáiból származik az érc (vagyis a fém), az ÉRC vonzza a harmatot és ezzel táplálja a Vizet, a
VÍZ pedig élteti a Fát.
A JI KING FILOZÓFIÁJA
Európában általában úgy tartják, hogy az ősi kínai „orákulum”, a Ji King, vagyis a Változások
Könyve csupán egyfajta jóslási eljárás segédeszköze, amely hasonlóan működik, mint a kártyavetés,
vagy egyéb jövendölési módszer.
Ez azonban csak részben igaz. A hagyományos kínai felfogás szerint ugyanis a sorsunk nincs előre
„megírva”, csupán tendenciák vannak, amelyekhez vagy alkalmazkodunk, vagy nem, s ezáltal a
viselkedésünkkel jelentősen befolyásolhatjuk a sorsunkat.
A Ji King arra szolgál, hogy felismerjük pillanatnyi tényleges emberi helyzetünket és tanácsot
kapjunk, hogy milyen magatartást érdemes követni.
A Ji King szemléletmódja jelentősen összekapcsolódik a tradicionális kínai Konfuciánus és Taoista
szemléletmóddal. Ezek szerint az Ég, a Föld és az Ember a szüntelenül változó, átalakuló, s mégis
tökéletesen egységes univerzum alkotó részei.
Ezek egymással kölcsönhatásban vannak és működésüket mindenre kiterjedő törvény szabályozza.
Ez a törvény a Tao.
Az embernek két lehetősége van. Az egyik, hogy együtt halad a Tao által meghatározott
áramlással. A másik, hogy szembeszegül és összeütközik vele. Az utóbbi esetben azonban a személyes emberi sors katasztrófába torkollhat és sok szenvedést
hozhat.
A Tao úgy működik, hogy benne a Jang és Jin princípiumok örök mérkőzése zajlik.
Jang és Jin eredetileg egy hegy napos és árnyékos oldalát jelentette. Ezek a szerepek azonban
folyton áltoznak. A délelőtt napos oldal délutánra árnyékos lesz és viszont. Jang és Jin szüntelenül
váltogatják egymást.
Bár Jang és Jin ellentétesek, az ellentét látszólagos, mivel ezek egységet alkotnak és kölcsönösen
feltételezik egymást. Olyanok, mint egy mágnes Északi és Déli pólusa. Ha a mágnest ettétörjük,
kapunk két mágnest és mind a kettőnek ismét lesz Északi és Déli pólusa.
A tradíció szerint a Jang az erős, férfias, aktív, teremtő, energikus tényezőket, a Jin pedig a
passzív, nőies, befogadó princípiumokat szimbolizálja.
Más nézőpontból a Jang jelenti a racionalitást, a Jin az érzelmeket, a Jang a királyt vagy hadvezért,
a Jin a bölcs filozófust, stb.
A Jang-Jin elv szerint hullámhegy után hullámvölgy, hullámvölgy után hullámhegy következik. A
bölcs ezért nem bízza el magát a sikerben és nem esik kétségbe a bajban. Tudja, hogy csak az történhet,
aminek a Tao törvénye szerint történnie kell.
A Jang-Jin elv azt is jelenti, hogy az ellentétek kölcsönösen feltételezik egymást. Nem létezhet
olyan világ, amelyben csak öröm van szenvedés nélkül, csak meleg van hideg nélkül, csak egészség
van betegség nélkül, csak jó és szép van rossz és csúnya nélkül.
A Jang-Jin elv fontos szimbóluma a T’ai-csi, aminek jelentése: Nagy Alap, illetve más fordításban:
Őskezdet. A T’ai-csi szimbólum kör, amely hullámvonallal két részre van osztva. Az egyik rész sötét, a
másik világos. Ahol a sötét rész a legszélesebb, van benne egy világos petty, a világos rész
legszélesebb helyén pedig egy sötét petty. Ha a T’ai-csi ábrát megforgatjuk, kapjuk a
Jang és Jin váltakozását. Amikor bármelyik tényező eléri a maximumot, megjelenik benne az
ellentétének csírája. Ezt jelképezi a sötét mezőben a világos, illetve a világos mezőben a sötét petty.
A Ji King szerint a Jang-Jin elv működési rendje ismétlődő mintázatokban nyilvánul meg, úgy,
hogy a kozmikus rend az alacsonyabb szintű rendetlenségekből tevődik össze.
A mintázatok a különféle ellentét párok Jang és Jin elemeinek egymásba átalakuló kombinációi.
Hasonló mintázatok egyszerre több helyen is megjelenhetnek és emiatt a világ jelenségei – kozmikus és
humán szinten egyaránt – számos analógiát és szinkronizmust mutathatnak.
A Ji King a mintázatok „alapegységét” három Jang/Jin elemből álló un. trigrammal szemlélteti.
Minden egyes trigram három egymás feletti vonalat tartalmaz. A folyamatos vonal a Jang, a
megszakított a Jin tényezőt jelenti A lehetséges nyolcféle trigram jelölése, kínai neve, magyar
megnevezése és a hozzájuk tartozó égtáj megnevezése a következő:
Ch’ien
Menny
Dél |
K’un
Föld
Észak |
|
 |
| |
|
|
Li
Tűz
Kelet |
K’an
Víz
Nyugat |
|
| |
|
|
Tui
Folyó
Délkelet |
Ken
Hegy
Északnyugat |
|
| |
|
|
Sun
Szél
Délnyugat |
Chen
Mennydörgés
Északkelet |
|
A táblázatban egymás mellett láthatók az ellentétpárok, mint pl. Menny és Föld, Tűz és Víz, stb.
Megfigyelhető, hogy ezek trigramjai egymás „komplemensei”, vagyis az egyik a másikból úgy
képezhető, hogy a Jang elemeket Jinre, a Jin elemeket Jangra cseréljük.
A Jang és Jin pólusok közötti ingadozás olyan, mint a forgó mozgás vetülete. Ha pl. az ember egy
zsinórra köt egy labdát és elkezd vele forogni, távolról – bármilyen irányból – úgy látszik, mintha a
labda vízszintesen ide-oda mozogna. A Tao is hasonlóan működik. Bárhonnan nézzük, ellentétpárok
váltakozó játékának tűnik. Ezt fejezi ki az alábbi szimbólum:
Ha a középen látható T’ai-csi ábra forog, minden egyes 180 fokos (azaz fél) fordulatnál a Jang és
Jin tényezők felcserélődnek, amit az mutat, hogy a szemben álló trigramok egymás „komplemensei”.
Az emberi sors pillanatnyi helyzetét a Ji King egy-egy hexagrammal szemlélteti. Egy hexagram
úgy jön létre, hogy két trigramot egymás fölé helyezünk, miáltal hat vonalból álló ábrát kapunk, pl.
ilyet:
 |
Ez a hexagram úgy keletkezett, hogy a „VÍZ” trigramra ráültettük a „HEGYSÉG” trigramját. E
hexagram jelentése pl.: „lázadó ifjúság”.
Mivel a 8 trigram lehetséges párosítása 8*8=64 módon lehetséges, ezért a Ji King 64 féle
hexagramhoz adja meg annak szimbolikus jelentését és iránymutatást ad, hogy a hexagram által
jellemzett emberi szituációban mi a legcélszerűbb magatartás. |
A módszerben azért mégiscsak van bizonyos „jóslási” elem, mivel a megfelelő hexagram
kiválasztása sorshuzással, pénzfeldobással, vagy más „véletlenszerű” módszerrel történik.
Fontos megjegyezni, hogy a hexagramok sorrendje a Ji Kingben nem véletlenszerű és nem
önkényes. A sorrend követi a Jang-Jin elv logikáját. Az egymást követő hexagramok pl. általában vagy
egymás komplemensei, vagy úgy képezhetők, hogy az eredeti hexagramot fejtetőre állítjuk, kifejezve
ezzel azt, hogy az egymást követő emberi szituációkban a Jang és Jin tényezők általában helyet
cserélnek, vagy önmaguk ellentétébe átfordulnak.
A teljesség kedvéért az alábbi táblázat szemlélteti a trigram párokból képezhető hexagramok
sorszámait, ahogy azok a Ji Kingben egymást követik:
Az egyes sorszámok jelentése bármelyik Ji King könyvben megtalálható. Itt csupán
szemelvényként idézünk néhányat:
5. Menny fölött a Víz trigramja, jelentése: türelem
7. Víz fölött a Föld trigramja, jelentése: hadsereg
10. Folyó fölött a Menny trigramja, jelentése: óvatos séta
16. Föld fölött a Mennydörgés trigramja, jelentése: lelkesedés
20. Föld fölött a Szél trigramja, jelentése: vizsgálat, tanulmányozás
24. Mennydörgés fölött a Föld trigramja, jelentése: visszatérés
28. Szél fölött a Folyó trigramja, jelentése: nagy élmény és tapasztalás
32. Szél fölött a Mennydörgés trigramja, jelentése: állandóság
37. Tűz fölött a Szél trigramja, jelentése: család
44. Szél fölött a Menny trigramja, jelentése: találkozás
52. Hegy fölött a Hegy trigramja, jelentése: pihenés
56. Hegy fölött a Víz trigramja, jelentése: utazás
58. Folyó fölött a Folyó trigramja, jelentése: boldogság
IRODALOM
Fritjof CAPRA: The Tao of Physics [Fontana-Collins, 1976]
Helmuth von GLASENAPP: Die Fünf Weltreligionen
[Eugen Diederichs Verlag, 1972.]
HAMVAS Béla: Sciencia Sacra [Magvető, Budapest, 1988.]
HÉJJAS István: A modern tudomány és a keleti bölcselet [
Orientpress, Budapest, 1990.]
HÉJJAS István: Illúzió és valóság [Aszklépiosz, Budapest, 1998.]
Carl Gustav JUNG: Man and his Symbols
[Ferguson, Chicago, 1964]
KWOK Man Ho, Martin PALMER, Joanne O’BRIEN: The Fortune Teller’s I CHING
[Wordsworth, Ware, Hertfordshire, UK, 1993]
Max MÜLLER: The Sacred Books of the East
[Oxford University Press, 1890-1895]
SCHNELL Endre: C. G. Jung és a keleti bölcselet; Szinkronicitás
[Buddhista Misszió Dokumentáció, Budapest, 1985.]
R. G. H. SIU: The Tao of Science
[John Wiley and Sons, 1957]
Alan WATTS: Tao, the Watercourse Way
[Russel and Volkening Inc., 1990.]
