Tarr Bence László
A 'Természet tudománya' Hérakleitosz töredékeiben
1993.
Előszó:
|
Önkényesnek tűnhet az a törekvés, hogy a korai görög filozófia tanításait egy gondolatkörnek feleltessük meg, majd pedig ezt, egységes szemléletmódnak tekintve, megpróbáljuk ráhúzni a kor egy tetszőlegesen kiválasztott szerzőjére. Azonban kétségtelen, hogy már Xenophón, 'a régiek' elnevezéssel egységes kategóriába sorolta a korai gondolkodókat, s úgy tűnik hasonlóképen gondolta bármely későbbi történetíró is. Sőt már rögtön az első kommentárokban megjelenik az a törekvés, hogy a korai gondolkodók tanításait egy egységes gondolatmenetre fűzzék fel. Ebben erősít meg bennünket Arisztotelész is, aki Metafizikája I. könyvében így ír:
"Az első filozofálók közül legtöbben csak az anyagjellegű elveket tartották minden dolog elveinek. Azt mondották, hogy a létezőknek az az eleme és az a kezdete, amiből minden létező dolog van és amiből eredetileg keletkezik, s amibe végül megromlásakor visszatér, miközben a szubsztancia megmarad, noha tulajdonságaiban változást mutat." [1]
Ebből nem csak az válik világossá számunkra, hogy a korai értelmezők is valamiféle egységes rendszert láttak meghúzódni a különféle magyarázóelvek mögött, hanem az is, hogy ezen elvek rendszerét meg is nevezték, mint módszert, és ezt saját filozófiájuk tükrében bírálták. A fenti idézetből is kitűnik, mit tartott már a korai kommentárirodalom is ezen elvek általános jellemzőjének. A preszókratikus bölcsek tanításait méltató legkorábbi feljegyzések sem hagyják említés nélkül azt a radikálisan új gondolati rendszert, amely általánosan jellemzi ezeket a tanításokat. Francis Macdonald Cornford szavaival élve:
"Minden olvasót meglep a racionalizmus, amely megkülönbözteti ezt a rendszert [a legrégebbi ión rendszerről van szó] a mitikus kozmológiáktól. Aligha becsülhetjük le ezt a jellegzetességet. A milétoszi rendszer olyan jellegzetességekből vezeti le a dolgok eredetét, amelyek annyira ismertek és megszokottak, mint a záporeső. Nem természetfeletti, nem természeti jelenségnek tekinti a világ kialakulását. Hála a ióniaknak és senki másnak, ez a szemlélet vált a modern tudomány egyetemes premisszájává."[2]
|
Ezen elvek magyarázó rendszerét mindazok, akik az eleai iskolát, s ezen belül is Xenophanészt veszik alapul, 'racionális mítoszmagyarázat kezdetének' nevezik, s ebben nem is tévednek;[3] azonban Cornford felvetését kiinduló pontnak véve, miszerint ez a rendszer vált a modern tudomány egyetemes premisszájává, talán szerencsésebb az adott kornál maradni, és Platón megnevezését használni, ki a preszókratikusok tevékenységeit a 'természet tudományának'[4]nevezi. Ezt a nézetet vallja Erwin Schrödinger is, 'A természettudományos világkép sajátosságai' című művében:
"Az összefüggésekből kiragadott sok töredéknek az igazi értelme gyakran kétes és homályos, s az egész világkép, amelyet minden forrásmű alapos tanulmányozása után Thalésznak vagy Hérakleitosznak tulajdonítanak, bizonytalan és csak kevésbé érthető. De a férfiak és e korszak szellemtörténeti jelentősége nem is ebben nyilvánul meg; mint már mondottuk, e jelentőség abban áll, hogy a történelem során nyilvánvalóan először kíséreltek meg a természetet önmagából, misztika vagy emberfölötti személyek beavatkozása nélkül megérteni. Első ízben jelentkezik a gondolat: meg kell lennie a lehetőségnek arra, hogy a jelenségek sokrétűségét néhány alapelvre - ezeket később természet-törvényeknek nevezték el - lehessen visszavezetni; először jelentkezik az a gondolat, hogy a természetben minden természetes dolgokkal történik, az a remény, hogy mihelyt helyesen felismerik az alapokat és világosan megértik az ezekből folyó törvényszerűségeket, rögtön megszűnik a természettel szembeni tehetetlen csodálkozás és a tőle való félelem, s a várható eseményekkel kapcsolatos bizonytalanság messzemenően csökken. Ez óriási sejtés volt. Ez a természettudomány alapgondolata."[5]
Ennek tükrében jogosan nevezhetjük ezen elvek közös rendszerét 'természet tudománynak', és megpróbálhatjuk a preszókratikus gondolkodók 'természettudományának' elemzését. Azonban azzal a kitétellel, hogy szem előtt tartjuk, hogy a preszókratikus bölcs tevékenysége egyáltalán nem fedi mindazt, amit ma természettudomány alatt értünk. Ha azzal a szándékkal ülnénk neki a fejtegetéseinknek, mint John Burnet teszi:
"Azt akartam bebizonyítani, hogy a korai ión bölcselőkkel valami új születik - az, amit tudománynak nevezünk -, s hogy ők mutatták meg elsőnek azt az utat, amelyet Európa azóta is követ, s így amint már másutt is megállapítottam, helyesen határozzuk meg a tudományt, ha 'görög mintájú világszemléletnek' mondjuk. Ez az oka, hogy a tudomány csak az azoknak a népeknek körében létezik, amelyek görög hatás alatt voltak."[6]
akkor először fel kéne tárjuk az adott kor teljes gondolkodásmódját, kialakulásának körülményeit, fogalmi rendszerét, s csak ekkor lennénk képesek arra, hogy bemutassuk, az a módszer ami a preszókratikus bölcset jellemzi megegyezik a mai tudománnyal, illetve annak módszerével. Azonban ez egyrészt meghaladná ennek az értekezésnek a kereteit, másrészt abba a hibába esnénk, hogy ezekre a töredékes szövegekre támaszkodva hoznánk túlzónak tűnő ítéleteket.[7] Ezért ennek a rövid értekezésnek pusztán annyi a célja, hogy bemutassa, miben különbözött a preszókratikus bölcs módszere, korának gondolkodásától; mi az ami számára a természet tudományát jelentette.
Azonban fejtegetésünk elkezdése előtt, még egy kitételt kell tennünk; ezért érdemes Cornford előbbi idézetének közvetlen folytatásában található fontos gondolatot megvizsgálni:
"Ha elvetjük azt a gondolatot, hogy a filozófia vagy a tudomány anyátlan Athéné módjára, teljességgel új diszciplínaként született, amely a semmiből tört be a misztikus teológusok és költők uralma alatt álló kultúrába, akkor felismerjük, hogy a racionalizálódás folyamata némiképpen megelőzi Thalész fellépését. És ha figyelmesen tanulmányozzuk a milétoszi szkémát, számos olyan elemre bukkanhatunk, amely nem tulajdonítható a tények elfogulatlan megfigyelésén nyugvó racionális következtetésnek."[8]
Ennek tükrében valóban el kell gondolkodnunk azon, hogy a preszókratikus bölcselőre jellemző módszer valóban fellépésének idején alakul ki, vagy hosszú folyamat következménye? Ha Platón Prótagoraszára (342b-343b) gondolunk, ott azt találjuk, hogy Szókratész egy jóval korábbi formáját nevezi meg a filozófiai módszernek, mint a preszókratika 'természet tudományát', amit 'lakónikus kifejezési mód'-nak nevez. Ezt a módszert a 'hét bölcs'[9]-nek tulajdonítja, és úgy véli, hogy a bölcselkedés legelső formája. Figyelembe kell tehát vennünk, hogy a preszókratikus bölcset jellemző, Cornford meghatározását használva, 'racionalizmus' egy hosszú folyamat végeredménye. Ez azonban nem jelenti, hogy a 'lakónikus kifejezési mód' és a 'természet tudománya' egy és ugyanazon dolog lenne. fontos különbségeket találhatunk a hét bölcs tevékenysége és a preszókratikus bölcs tevékenysége között. A lakónikus módszer jellemzője Hegel szavaival élve a következő volt:
"Bölcsességük híre részint azon alapszik, hogy felfogták a tudatnak gyakorlati-lényeges mozzanatát, azaz a magán- és magáért-való általános erkölcsiség tudatát, ezt kifejezték erkölcsi szabályok és részben polgári törvények formájában, s ezeket az államokban is megvalósították; részint azon, hogy elméleti tartalmat elmés mondatokban fejeztek ki."[10]
Tehát, ha az Arisztotelész által bevezetett öt megismerési formán (mesterség, tudomány, okosság, bölcsesség, ész,[11]) belül akarjuk meghatározni tevékenységük formáját, akkor azt mindenképen az 'okosság' formájához kell sorolnunk; mivel tevékenységük, a gyakorlati élet területére korlátozódott. Ezzel szemben a preszókratikus bölcs tevékenységét pont ellenkezőleg:
"...a bölcsesség: a természettől fogva legbecsesebb dolgokra vonatkozó tudomány és ész. Ezért van az, hogy az emberek Anaxagóraszt, Thalészt, s a hozzájuk hasonló férfiakat bölcseknek tartják ugyan, de okosnak nem, mert látják róluk, hogy a maguk hasznát nem ismerik, s általában az a véleményük róluk, hogy nagyszerű, csodálatos, nehezen felfogható és emberfeletti dolgokat tudnak ugyan; de ezek mind haszontalanok, mert nem az emberi javakra irányulnak."[12]
Ha azonban tevékenységük nem a gyakorlati élet dolgaira irányul, jogos feltennünk a kérdést, hogy miben tekinthető ez a módszer 'természettudományosnak'; hiszen a mai természet-tudományok tevékenysége egyértelműen erre a területre korlátozódik. S hogy így újra megfogalmaztuk a kifejtésre váró kérdést, talán bele is kezdhetnénk egy adott szerző munkásságának tanulmányozásán keresztül, ennek megválaszolásába.
A 'természet tudománya' Hérakleitosznál
Hérakleitosz töredékeinek alapos átnézése után, meg kell, hogy lepődjünk azon, mennyire nem a kifinomult, mai értelemben vett tudomány, megszokott érvelési módszerével találkozunk. Fennmaradt töredékeit átszövik az úgymond rejtett értelmű, jóslatszerű elemek. Ez különösen jellemzi Hérakleitoszt, azonban abból az általános jelenségből fakad, hogy a bölcselkedésnek ez a formája, nem szünteti meg a mitikus gondolkodást, mint azt Nyíri Tamás állítja:
"A kétkedés, a bizonyítás és az érvelés különbözteti meg a filozófiát a mítosztól, bár nem szünteti meg a mitikus gondolkodást. A múltba tekintő, tekintélyi alapon álló, a képzeletre és nem a belátásra támaszkodó mitikus gondolkodásmód a filozófiával együtt él tovább a tudatban."[13]
Erre utal Hérakleitosz számos töredéke[14], és ezt látja igazolva G.S. Kirk is, a 'The Presocratic Philosophers' című munkájában:
"Heraclitus followed Xenophanes in ridiculing the anthropomorphism and idolatry of the contemporary Olympian religion. Yet the last words of B5 (and also, e.g., B67 and B63) show that he did not reject the idea of divinity altogether, or even some conventional description of it. B14 implies that mysteries would not be utterly worthless if correctly celebrated."[15]
Láthatjuk tehát, hogy létezik a mitikus hagyomány megtisztítására irányuló valamiféle törekvés, azonban ez nem jelenti ennek teljes elvetését.[16] Sőt ennek megtisztítása és új alapokra helyezése határozza meg Hérakleitosz és sok más kortárs gondolkodó tevékenységét. Mintha Arisztotelész meggyőződését kívánnák alátámasztani, miszerint: "a mítoszkedvelő is valahogyan filozófus" (Metafizika 982b). Ennek az új alapnak a megtalálása és kifejtése szövi át a hérakleitoszi töredékeket. Mi azonban az a terület amely képes új alapokat szolgáltatni a megismerésnek? Ha Hérakleitosz gondolatmenetét követjük végig, akkor az első feladat az, hogy megnézzük mi az amit az emberek többsége ismeretnek nevez, és, hogy az amit annak nevez igaz ismeret-e, s milyen alapra építi azt:
"Mert miféle nekik az értelmük vagy elméjük? A köznép énekeseire hallgatnak és tanítónak elfogadják a tömeget, nem tudván, hogy sok a hitvány és kevés a jó. [B104] Nem olyanokat gondol a sok ember, mint ahányba belébotlik, és ha tudomásul vette, akkor sem ismeri, csak véli magáról. [B17] [Mert] vélemény az ismerete a legjobb vélekedőnek is, ahhoz ragaszkodik. De pedig Díké is lesújt a hazugságok kovácsaira és vallóira. [B28] Gyermekek játékai az emberi vélemények. [B70] Csalódásban élnek az emberek még arra nézve is, hogy a láthatókat megismerjék, hasonlóan Homéroszhoz, aki görögök között bölcsebb volt mindenkinél. /.../ [B56] Egy nekem tízezer, ha a legkülönb. [B49] Mert egyet választanak mindenekkel szemben a legkitűnőbbnek, el nem apadó hírt a halandók között. A sok ember meg eltöltekezik mint a barmok. [B29]"[17]
Láthatjuk, hogy a preszókratikus bölcs elfordul a vélemények és a találgatás által vezérelt emberek világától, csakhogy a hétköznapi tapasztalat mögött, rátaláljon a meg nem nyilvánuló igaz világra, ahol (Platón gondolatait idézve:) "az igazán bölcselő természet, aki istentől ihletve valóban a filozófiával való foglalkozásra termett és méltó arra, úgy érzi, mintha valami csodavilágba vivő útról hallana" (VII.levél 340c) Persze nem valamiféle arisztokratikus pózból válik itt szét a két dimenzió - bár nem tagadhatjuk ennek felhangjait, magában a világ szemléletének lényegében van itt a különbség. Annak felismerése ez, hogy az igazi okok a látszat mögött húzódnak meg. Ezért mondja Hérakleitosz, hogy "A természet rejtekezni szeret." (fusiz kruptesqai filei) [B123]. Kirk fordítását véve alapul, a természet szó alatt, itt a dolgok igaz alkatát, összetételét [18] érti Hérakleitosz; és ennek tükrében válik érthetővé B1-es fragmentuma melyben a 'fölfejtve mindent természete szerint' (dihgeumai kata fusin diaireon) a dolgoknak ezt, az igaz természetét jelenti:
"Bár a logosz ez, örökre képtelenek értelmetlenségük miatt felfogni az emberek előbb is, mint hallották volna, s azután is, hogy már meghallották. Mert bár minden eszerint a logosz szerint lesz, mégis olyanok, mintha nem vennének tudomást róla, mikor megismerkednek oly szavakkal és tényekkel, amelyeken én végigvezetem őket, fölfejtve mindent természete szerint és megmagyarázva hogyan van. A többi ember azonban észre sem veszi, amit ébren tesz, ugyanúgy, ahogy elfelejti amit alva." [B1]
Ezért nem képesek felfogni az emberek; mert a látszat mögött van. Ezt erősíti meg a B54-es fragmentumában: "Láthatatlan illeszkedés, a láthatónál erősebb." (Lásd még B93, B86)[19] Ez az elfordulás az amely ráébreszti az igaz ismeretet keresőt arra, hogy elfordulva a partikularitások világától, az egyedi jelenségek szemléletétől magával az általánossal foglalkozzon. Platón példájával élve:
"Beszéljünk tehát, ahogy illő, s minthogy neked is úgy tetszik, a mesterekről; mert minek is beszélnénk azokról, akik csak kontár módon ütik bele orrukat a filozófiába. Amazok viszont kora ifjúságuktól fogva még az utat sem tudják a piacra, sem azt merre van a törvényszék vagy a tanács háza, vagy a város egyéb gyülekező helye; /.../Arról pedig, hogy nemes vagy nemtelen származású valamelyik városbeli, /.../ még kevésbé van tudomása a bölcsnek, mint arról -ahogy mondják- hány csepp van a tengerben. Sőt még csak azt sem tudja, hogy mindezt nem tudja; mert nem a jóhíre érdekében tartja távol magát mindezektől, hanem mert csak a teste lakik és él otthon a városban, a lelke azonban kevésbé, sőt semmibe veszi mindezt, s megvetve, Pindarosz szerint, a mindenségben lebeg, megméri mélyét és felszínét a földnek, a csillagok törvényeit fürkészi odafönn az égen, s a világegyetem létezőinek természetét kutatja teljes egészben mindenütt, de semmi olyasmihez, ami a közelben van nem ereszkedik le. /.../ Találó ez a gúny mindazokra is, aki a filozófiába merülve töltik életüket. Mert az efféle valósággal észre sem veszi közelijét, szomszédját, s nem csak nem tudja róla mit cselekszik, de szinte még azt sem, hogy vajon ember-e vagy valami másfajta lény; azt azonban, hogy mi is voltaképp az ember, s hogy az ilyen teremtménynek miként illik cselekednie és szenvednie, mint a többieknek -azt viszont kutatja és igencsak fáradozik benne, hogy kifürkéssze."[20]
A filozófus nem az egyes, megismételhetetlen jelenségeket vizsgálja, hanem az általánost, azt "ami mindenekben közös" [B114]. Ezért mondja Hérakleitosz: "[Ezért] ahhoz kell igazodni, ami közös. De bár a logosz közös, úgy él a sok ember mintha külön gondolkodása volna." [B2] A törvényszerű lényegek megragadását teszi feladatának. Ennek értelmében, az általánossal való foglalatosság határozza meg hát, a preszókratikus bölcs tevékenységét. Ez az ami a korai görög bölcseletben, és a mai tudományos módszerben közös. Azonban itt még a 'tudománynak' nincsenek meg azok az annyira nyilvánvaló konnotációi, amelyek a modern tudományfelfogást összekapcsolják a hétköznapi gyakorlat életével; az ilyenfajta görög tudás inkább majd a tekhné fogalmában tömörül. Igaz, hogy Arisztotelésznél találunk példát Thalész kapcsán arra, hogy az elmélkedő életvitel összeköthető a gyakorlati élettel, azonban ezt a lehetőséget a preszókratikus bölcsnél még maga zárja ki:
"...a milétoszi Thalész esete... Midőn ugyanis szegénysége miatt folyton azt hányták a szemére, hogy bölcsessége semmi hasznot nem hajt neki, kiszámította, mint mondják, csillagászati úton, hogy bő olajtermés lesz, s bár kevés pénzzel rendelkezett, még télen valamennyi milétoszi és chioszi olajsajtolóra foglalót adott, s olcsón kibérelte őket, mivel senki sem ígért többet; mikor aztán elérkezett az olajsajtolás ideje, egyszerre és hirtelen nagy kereslet támadt, s ekkor ő olyan áron adta az övéit bérbe, ahogyan akarta, s így sok pénzt harácsolva össze, bebizonyította, hogy könnyű megvagyonosodniuk a bölcselőknek, ha éppen akarnak; csakhogy nem ez ám az ő céljuk!"[21]
Nem a tömegtől való elfordulásban van a szakadás lényege, hanem maga a dolog természete kényszeríti ki a törést: hiszen a filozófia is a mindennapi tapasztalásból építi ki különös világát, azonban ez a rejtett ismeret az ami miatt a bölcs a mindennapi tapasztalás világától elfordulni kényszerül. Sőt a tömeg kényszeríti arra: "...hiszen ők voltak, akik Hermodóroszt, köztük a legderakabb embert számkivetésbe küldötték, mondván: közöttünk egy se legyen derekabb, vagy pedig, ha másképp már nem lehet, másutt és mások között." [B121]
A preszókratikus bölcs célja tehát, a puszta megismerés, a tiszta teória; az önmagáért való szemlélődés boldogsága. Ez az érdeknélküliség távolítja el a tevékeny élet hétköznapi haszonelvüségétől. Hérakleitosz szavaival szólva: "Józanság a legnagyobb érdem, és bölcsesség a természetre hallgatva igazat mondani és cselekedni." [B112]
[ » Bővített változat : A "természet tudománya" Hérakleitosznál ]
Top
Lábjegyzetek
[1] Arisztotelész: Metafizika I. könyv 983b (Halasy-Nagy József ford; Hatágú Síp, Budapest 1992 )
[2] Francis Macdonald Cornford: Principium Sapientie 10.old. (aláhúzások általam)
[3] Lásd Xenophanész B11,12,14,15,16 és B23,24,25,26
[4] peri fusewV istoria - Platón: Phaidón 96a
[5] Erwin Schrödinger: A természettudományos világkép sajátosságai, in: E. S. Válogatott tanulmányok Gondolat, Budapest 1970, 229-230.old.)
[6] John Burnet: Early Greek Philosophy (A.&C. Black, London 1920, 9.old.)
[7] Utalva itt Hegelnek arra a figyelmeztetésére, melyszerint: "Csak egy féltucat idézetünk van az egész ó-ioniai filozófiáról; ez pedig könnyű stúdium. A tudákosság ugyan a régiekkel kevélykedik legjobban; de amiről az ember a legkevesebbet tud, abban lehet a legtudósabb."(Előadások a filozófia történetéről 145.old)
[8] (Francis Macdonald Cornford: Principium Sapientie, 11.old)
[9] Thalész, Pittakosz, Biasz, Szólon, Kleobulosz, Müszón, Khilón
[10]
Hegel: Előadások a filozófia történetéről (Szemere Samu ford; Akadémia, Budapest 1958, I. 134.old.)
[11]
Arisztotelész: Nikomakhoszi Etika 1139b (Szabó Miklós ford; Európa, Budapest 1987)
[12]
Arisztotelész: Nikomakhoszi Etika 1141a (Szabó Miklós ford, Európa, Budapest 1987)
[13]
Nyíri Tamás: A Filozófiai Gondolkodás Története (Szent István Társulat, Budapest 1991, 39.old.)
[14]
B5, B14, B15, B23, B28, B32, B63, B67, B78, B79, B82-83, B86, B92, B93, (B98), B102, B114, (B125)
[15]
G.S. Kirk and J.E. Raven: The Presocratic Philosophers 212.old. (Cambridge University Press, 1957)
[16]
Lásd még Schrödinger: "Hogy a hadüzenet a babonának és a kisértethitnek s a természet megértésének őszinte óhaja nem rendítette meg az iránta érzett tiszteletet, sőt isteni volta a mély hódolat érzését váltotta ki, azzal kapcsolatban szeretnék Xenophanészra emlékeztetni." U.o. 230.old.
[17]
Hérakleitosz töredékei Kerényi Károly fordításában, in Görög Gondolkodók 1. (Kossuth, Budapest 1992)
[18]
G.S. Kirk and J.S. Raven: The Presocratic Philosophers 193.old. "The real constitution of things is accustomed to hide itself." (Cambridge University Press, 1957)
[19]
B93: Az Úr akié a jóshely Delphoiban nem mond ki semmit, nem rejt el semmit, hanem jelez. B86: De a legtöbb az isteni kinyilatkoztatásokból hihetetlensége által elfut az emberek elől, hogy ne értsék meg.
[20]
Platón: Theaitétosz 173d-174b (Kárpáti Csilla ford. in PÖM II., Európa, Budapest 1984)
[21]
Arisztotelész: Politika 1259a (Szabó Miklós ford. Gondolat, Budapest 1984, 90-91.old.)
Top
|
Word formátumban [« word ] |
» Filozófia - A "természet tudománya" Hérakleitosznál
