2005.
OM MANI PADME HUNG HRI
A Rinpócse a következőket mondotta:
– Most, hogy egyszer értékes emberi létformához jutottunk,
amelyben lehetőségünk nyílt a Dharma gyakorlására, meg kell tennünk
minden tőlünk telhetőt, mind önmagunk, mind mások érdekében. Ehhez azonban
komolyan neki kell látnunk a Dharma gyakorlásához, amihez legelőször
is ki kell alakítanunk magunkban a különleges bódhicsittát, a szeretetteljes
együttérzést.
(I) Ennek
két oldala van: a viszonylagos, illetve az abszolút értelemben vett
bódhicsitta.
– A viszonylagos értelemben vett bódhicsittának szintén
két oldala van: az óhajtó, illetve a tevékeny bódhicsitta.
– A bódhicsitta lényege az együttérzés, aminek pedig
három fajtája van:
(1) Az élőlények javára irányuló együttérzés
(2) A Dharmára irányuló együttérzés
(3) A semmire sem irányuló együttérzés
1. Az
élőlények javára irányuló együttérzés az óhajtó bódhicsitta
felkeltése, amin a következőképpen kell meditálni:
– Minden gyakorlási szakasz kezdetén gondoljuk el,
hogy a szüleink, akiknek a mostani testünket és életüket köszönhetjük,
és általában az élőlények, akiknek a száma annyi, mint az égen a csillag,
mind egy szálig csak boldogságra vágynak, mégis minden tettükkel csak
szenvedést okoznak. Milyen megrendíto, milyen szánalomra méltó a tévelygésük
és az ostobaságuk! Pedig a világ összes élolénye között egyetlen-egy
olyan sem akad, aki ne lett volna az édesanyám vagy az édesapám! Ha
egy halomba összehordanám mindazon élőlények húsát, akik valaha szüleim
voltak, nagyobb lenne az a Himalájánál; ha a vérüket összegyujteném,
több lenne az a Csendes-óceánnál. Amikor a gyermekük voltam, rengeteget
vétkeztek testben, szóban és gondolatban azért, hogy felneveljenek;
ezért keringnek azóta is fel-alá a létforgatagban.
– Szüleim közül egyesek a pokolba kerültek, ahol forróság
és hideg gyötri oket; egyesek a szellemvilágba kerültek, ahol éhség
és szomjúság kínozza oket; egyesek az állatvilágba születtek, ahol butaságban
szenvednek, és az emberek kihasználják, ütlegelik és lemészárolják oket.
Közülük sokan az emberi világba születtek, de még itt is rengeteg szenvedés
sújtja oket; vannak, akik a titánok közé születtek, ahol állandó harc
és veszekedés az osztályrészük; vannak, akik az isteni világba születtek,
ahol viszonylag gondtalan, hosszú és örömökben gazdag életet élhetnek,
de végül nekik is át kell élniük az alacsonyabb rendu létformába való
visszazuhanás fájdalmát.
– Szeretett szüleim tehát mindannyian a hatféle létbirodalom
világai közt vándorolnak, ahol szenvedéseiknek se vége, se hossza és
semmi esélyük a megszabadulásra: mily megrendíto! Mit is tehetnék, hogy
boldoggá tegyem oket? Mit tehetnék, hogy megmentsem oket szenvedéseiktol?
Mit tehetnék, hogy elérjék a megvilágosodást? Rám vár a feladat, hogy
tegyek valamit ezekért a lényekért. Igen, nekem kell segítségükre sietnem,
mert egykoron mindnyájan szüleim voltak, és ha én mindig a saját boldogságomat
kergetem, miközben ok ilyen óriási nagy bajban vannak, akkor igazán
szégyelhetem magam! Meg kell hát szabadítanom őket ettol a hosszan tartó,
kegyetlen szenvedéstol!
– Szegény szüleim, akik alacsony létformába születtek,
még az OM MANI PADME HUNG mantrát sem képesek kimondani, én azonban
most szerencsés emberi létformához jutottam, testi és szellemi képességeim
birtokában vagyok, ráadásul találkoztam a szent Dharmával. Most kell
megragadnom tehát az alkalmat, hogy tegyek valamit szüleim, az összes
élolény érdekében. Boldoggá kell tennem oket egy idore, legalább ideiglenesen
meg kell oket mentenem a szenvedéstol, végül pedig hozzá kell segítenem
oket a megvilágosodás eléréséhez. Ezért hát mindaddig, amíg a létforgatag
ki nem üresedik, mind testileg, mind szóban, mind pedig gondolatban
törekszem az üdvre és erényre, s a mélységes bódhiszattva-cselekedetek
gyakorlásába kezdek!
– Ekképp gondolkodjunk! Ez volt tehát az óhajtó bódhicsitta,
az élőlények javára irányuló együttérzés felkeltése.
2. Most pedig következzék
a tevékeny bódhicsitta, a Dharmára irányuló
együttérzés felkeltése:
– Ne csak üljünk és gondolkodjunk azon, hogy az összes
élőlény érdekében, testileg, szóban és gondolatban az üdvre és erényre
akarunk törekedni, hanem most azonnal tegyünk is valamit! A szokványos
világban végezzük a hat önfelülmúló cselekedetet, vagy a felépítés és
beteljesítés mélységes gyakorlatát! végső szinten meditáljunk a tudat
ürességén, az éntelenségen, amibol hiányzik mindenfajta képzettársítás
és a saját természetétol sugárzik! Leljük meg magunkban az egyensúlyt,
amelyben az üresség szíve maga az együttérzés! A meditációt követően
ismerjük fel, hogy ilyen tudatunk természetes, eredeti állapota, s akkor
magától felébred bennünk az együttérzés a szüleink iránt, akik nem ismerik
a módszert, amely által ez felismerhető.
– Ez volt tehát a tevékeny bódhicsitta, s Dharmára irányuló együttérzés
felkeltése.
3. Most pedig következzék
a végső bódhicsitta, a semmire sem irányuló
együttérzés felkeltése!
– A végső bódhicsitta természete fogalmiságtól mentes
és túl van mindenfajta értelmezésen. Üresen fénylő tudatosság, melyben
semmi sem homályosítja a valóságot. Ebben az állapotban nicsenek élőlények,
akik "rosszak", és nincsenek buddhák, akik "jók";
nincs senki és semmi, amire az együttérzés irányulhatna. Idozzünk nyugodtan
és egykedvűen abban az értelmen túli állapotban, amelynek nincs semmiféle
tárgya: sem mi magunk, akik az együttérzésen meditálunk, sem élőlények,
akikre ez az együttérzés irányulna, sem együttérzés.
– Ez volt az abszolút értelemben vett bódhicsitta,
a semmire sem irányuló együttérzés.
(II)
– Az élőlényekre irányuló együttérzésből, az óhajtó
bódhicsittából jön létre a Varázstest gyümölcse.
– A Dharmára irányuló együttérzésből, a tevékeny bódhicsittából jön
létre az Élvezettest gyümölcse.
– A semmire sem irányuló együttérzésből, a végso bódhicsittából jön
létre a Léttest gyümölcse.
– Ha a kristálytiszta bódhicsitta hatja át minden cselekedetünket,
akkor bármit teszünk — akár állunk, akár járunk, akár eszünk, akár alszunk,
— minden Dharmává válik. Ha azonban nem alakítjuk ki magunkban e tiszta
bódhicsittát, akkor a legmagasabb rendűnek kikiáltott megközelítések,
a Nagy Pecsét és a Nagy Beteljesülés útján sem haladunk valójában az
ösvényen. A kristálytiszta bódhicsitta tehát alapvető fontosságú.
– A hínajána és a mahájána között csupán a bódhicsitta
mértéke tesz különbséget. Olyan mértékben válunk a többi lény javára,
amilyen mértékben kifejlesztjük magunkban a bódhicsittát. Ha megvan
bennünk a kristálytiszta bódhicsitta, és a mély értelmű tanítások szellemében
járunk el, akkor – még ha ebben a jelenlegi életünkben nem is tudunk
jobbítani az élőlények helyzetén – egészen biztosan eljön majd az az
idő, amikor képesek leszünk kiüríteni a létforgatag legmélyebb bugyrait
is.
– Ezért sose felejtsük el:
(1) Mielőtt bármiféle üdvös cselekedet elvégzésébe
fognánk, felébreszteni magunkban a bódhicsittát;
(2) magát a tevékenységet a lények érdekében elvégezni;
és
(3) végezetül felajánlani az üdvös cselekedetből
származó érdemet az összes lény boldogulásáért.
– Ha ekképp cselekszel, mahájána jógi lesz belőled,
így hát ezt a keveset vésd észbe! – fejezte be beszédét a Rinpócse.
|
Word formátumban [« word ] |
