A középiskola elvégzése után automatikusan Németországban tanultam tovább, és 2002-ben nagy nehezen diplomát szereztem kulturális antropológia, olasz és kínai szakon a müncheni Ludwig Max Uni-n, de nem azért, mert olyan nagyon okos vagyok, hanem mert ahogy már említettem, szeretem az embereket, a hülyeségeiket, a világnak minden szegletét, amiben jártam, és amiben még nem. Az antropológia a gyermeki rácsodálkozásról szól. Ezt tudom ajánlani mindenkinek: „Ha épp kiakadnál, inkább csodálkozz rá az életed éppen aktuális szeletére, mert más, mondjuk, egy hülye antropológus most éppen röhögne rajtad, és azt gondolná: Milyen érdekes szokás! Ezen kiakadni…”
Utazások:
Azért vonzott mindig is, mert sokat éltem ott előző életeimben. És mert a legőrültebb hely, ami létezik a bolygón. És az indek tök komolyan veszik magukat… Ez a poén az egészben. Soha nem unatkoztam még Indiában, mert a dicső indek mindig elláttak kellő mennyiségű őrülettel, amin aztán hetekig lehetett mélázni. Pl. hogy miért simizgeti az egyik rendőr a másik kezét, miközben fiaik továbbtanulásáról, és szakmai előmeneteléről veszélgetnek, anélkül persze, hogy melegek lennének… Na, ilyen India.
A szakdolgozatomat Bollywood-ról írtam, az indiai moziról. Ott aztán van elmebaj dugig! A komoly részéből nagyon érdekel a nők szerepe Indiában. Magaménak érzem a helyzetüket. És ezen kívül számos szálon kötődöm még Indiához.
Kapcsolódó anyagok:
Anyának lenni Indiában (PDF) [Sikeres Nők, 2008]
Hamarosan...
Hamarosan...