Ábrahám Péter szobrász és festőművész a Budapest melletti Vecsésen született 1955-ben. Már gyermekkorában olyan meghökkentő, gondolatébresztő rajzokkal, játékokkal lepte meg szűkebb környezetét, hogy azok előrevetítették későbbi, a képzőművészettel való elkötelezettségét. A „Senkihez sem hasonlítani!” - művészi elvet szem előtt tartva, az akadémiai képzést elvetette, megkezdett iparművészeti tanulmányait (ötvös szakon) abbahagyva - iparművész édesapja segítségével - önképzés útján fejlesztette tudását. 29 évesen Argentínában új grafikai-festői eljárásokat tanult, pár évvel később Párizsban, Michael Gyarmathy Folies Bergre-ében a díszleteket tervezte és festette. A csatornán átkelve, London Soho-jában átélhette a fiatal művészek sanyarú helyzetét. Ekkortájt művészetének középpontjában a másik nem, az ÖRÖK NŐ állt. Művészi filozófiájának lényege az ún. „magas művészet” (grand art), az elit kultúra és a mindennapi élet, a tömegkultúra kölcsönhatása, s a köztük lévő határok lerombolása illetve újrateremtése. Munkái ironikus jegyek hordozói. Számításba veszik a reklám hódító erejét, a banalitást, a nagyvárosi élet képi szlogenjeit. Művészi mondanivalójával, utal fogyasztói társadalmunk fonákságaira. Sok munkája, zenei indíttatású. Ábrahámnál a formálás, az átalakítás útja a destrukció, az átfunkcionálás. A tárgy defetisizálásával megváltoztatja annak eredeti jelentését. Ez a módszer stílusok keveredését, összegzését eredményezi. A szabadban elhelyezett szobrai harmonikus kapcsolatba kerülnek a természet flórájával. Plasztikái nem szeretik a színpadiasságot, ezért azoknak nincsenek szigorú határai. Domborműveinek felülete egyre inkább festőivé válik. Festői formanyelve expresszív, ecsetvonásaiban az érzelmeket hordozó színek döntő szerephez jutnak. Festményei - a személyes vonásokon túl - már külsőségekben felismerhetőek, sajátos térszerveződéssel, háromszög alakú keretbe foglalva születnek. Festményei többnyire ún. „összerakott” - festmények, amelyek a művész originalitására jellemző képjeleket, a körből kiinduló, gyűrűződő spirál motívumot viselik magukon, és sokszor háromdimenziós elemekkel, anatómiai nyomatokkal keveredve jelennek meg. A művész e képeiről mondja: „Dimenziós spiráljaim agytekervényeket idéznek, azok a fantázia útjain robognak”. Egységben szemlélve festményeit, a keret, a háromszög olyan kiindulási pont, amely energiát raktároz, és a formák kivetítésére szolgál. Az ismétlődő körök az organikus lét spiráljai. Determinált utakat mutatnak, a változások rendjét, a születést és az elmúlást szimbolizálják. Végtelenre, örökkévalóságra, kapcsolódásokra, utalnak, egymással ellentétes erőket is kifejeznek, hol masculin (phallikus elem), hol pedig feminin (anyaméh, magzatburok) jelleget öltenek. A festő, mint Nagymester rítust celebrál: lelkünk, erkölcsünk felemelkedéséért küzd. A körök, hurkok ismétlődései beavatottságunk fokozatait jelentik. Több alkotása környezetszobrászatként is értelmezhető. Festményein - nyomatmontázsként - pecsétviaszba ágyazottan megjelenik ujjlenyomata, aláírása és hajszála, melyek a művész testi létének kellékei. A tárgyiasítással a művész a halhatatlanságát, „testrészei”-nek műalkotássá válását szimbolizálja.

Ady sürgette a művészeket: "Valami újat lelni, kitalálni".
Ábrahám Péter belülről hallotta ezt a megszólítást. Élt vele. Nem kitaposott nyomvonalon haladt előre és egyre magasabbra, hanem saját egyszemélyes ösvényét építette bátran, következetesen. Ez a formarendje és mitológiája. Törvénye. Amikor bronzba álmodta a spirálisan merevedő-emelkedő zongorabillentyű-töredéket, az a teljesség. Blake hangsúlyozta, hogy Ő homokszemben világokat talált, Ábrahám is meglelte e hangszer-maradékban a muzsika teljességét. Ez az aszimmetrikus szerpentin a lét egy megtalált sejtje. Több találékony plasztikai gesztusnál, sokkal inkább képzőművészettel ábrázolt-értelmezett bölcselet. Széles a skálája. Valósághű Lincoln portrét mintázott követhető szobrászi emblémával, Armstrong arcmását már festői háromszögalakzatban testesítette zeneteremtés közben. Kazinczy Ferenc írónak azt tartotta, aki egyszerre tüzes ortológus és neológus. Ábrahám Péter belülről érzi ezt az igazságot, s miközben rajtja a hagyomány, szárnyalása már újdonság, mindig első műre törekszik, ami általa most kezd létezni a valóságban. Cicero fedezte fel, hogy "Nihil omnium rerum melius est mundo, nihil pulchrius est" - semmi nem jobb és szebb a világnál. Mindezt Ábrahám Péter is tetten éri a női test elülső és hátsó nézetében, trombitában, kürtben, s ha festményre hangolódik, a természet hengeresen kanyargó organizmusában. Honorius Augustodunensis a kozmoszt lanthoz hasonlította, melynek húrjai harmóniát zengnek, mindezt életre és fúvósokra hangszerelte át szobraiban Ábrahám Péter. Pythagoras fedezte fel, hogy az égitestek mozgása hangot fejleszt, ő a szférák zenéjéről beszél, képletesen szólva Ábrahám Péter is a muzsikát ünnepli a hangszer nyugalmi állapotának némaságában. Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás a szépséget elsősorban a tökéletes arányosságon szemlevételezte, így sejtették meg, hogy az egyenlőszárú háromszög látványa harmonikusabb, mint az egyenlőtlen szárúé. Tőlük függetlenül Ábrahám Péter festményeit, ösztönös tudatossággal egyenlőszárú háromszögek keretébe foglalta. Apróság ez? Sokkal inkább a törvény fölismerése. Friedrich Schlegel az előadásmód "szép szeszélyéről" tesz említést, mely minden művészet előfeltétele - Ábrahám Péternél is sajátosan, egyszemélyesen az, megismételhetetlenné avatva képekké alakított rendszerét, mely külön vizuális nyelv - kinyilatkoztatás. Szemlélete nemzetközi, egyetemes - minden emberre vonatkozik. Paradox igazsága, hogy egyszerűsített alakzataiban bonyolult és összetett gondolatokat fejez ki. Elmélkedik Don Quijotéről - mindannyiunk önarcképét fedezi fel benne. Bekopogtat nemcsak a jazz, hanem Vivaldi világába is - új kincset tár fel Beethoven, Grieg, Bartók, Cézanne, Ady, Barabás Márton zongoraüzenetéből. Installációiban főszerepet juttat a fekete és ezüst árnyalatoknak. Anyagtársításait márványra, gránitra, bronzra hangszereli. Szobrász és festő egy személyben - konstruktőr és költő. Nemcsak feltárja, hanem gyarapítja a világot; formateremtő képzelettel, erős gondolkodással, tisztázottan örvénylő áramlásokkal.

Prof. Dr. Losonczi Miklós
művészeti író

Ábrahám Péter természetes szobrokat készít. Szinte sziklaszerűen szeszélyes alakúakat, olyanokat, amelyek szabályos gömbjeikkel termést formáznak, gondosan megmunkált felületűeket, faágszerű plasztikákat, amelyek kifejezetten szabad térben, fák és bokrok között érzik jól magukat, ott érvényesülnek. A "zöld program", a ma oly divatos ökológiai szemlélet a művészetben is hódít. Nem Ábrahám az egyedüli szobrász, aki műveivel a természet szépségét, védelmének fontosságát hirdeti. Kollégáinak többségét az jellemzi, hogy hasonulni igyekeznek a környezethez: olyan plasztikákat készítenek, amelyek anyagaikkal vagy formáikkal (esetleg mindkettővel) szinte belesimulnak a tájba. Olyan is akad, aki maga kelt természetes anyagokból természetes illúziót. Ábrahám Péter nem ezt az utat járja. Az ő munkái súlyos darabok: felhívják magukra a figyelmet. Miként a magányos sziklák, amelyek régi idők ottfelejtett tanúi a zöldellő vidéken.

Dr. Vadas József
a művészettörténeti tudományok kandidátusa