"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

                         

         
 

[« vissza ]

[ előre »]

Nick Bostrom

A transzhumanizmus kérdései

- Transhumanism F.A.Q. -

TARTALOM

A TRANSZHUMANIZMUS ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEI

1. Mi a transzhumanizmus?

2. Ki a transzhumán (átmeneti) lény?

3. Ki a poszthumán (ember utáni) lény?

TRANSZHUMÁN TECHNOLÓGIÁK ÉS TÁVLATOK

4. Mi a nanotechnológia?

5. Mi a szuperintelligencia?

6. Mi a virtuális valóság?

7. Mi a feltöltés?

8. Mi a szingularitás?

TÁRSADALOM ÉS POLITIKA

9. Az új technológiák nem csak a gazdagoknak és a hatalmasoknak lesznek hasznukra? Mi történik a többiekkel?

10. Veszélyesek lehetnek a transzhumán technológiák?

11. Van-e érteleme a jövőkutatásnak?

12. A meghosszabbított élet nem fog tovább rontani a túlnépesedés problémáin?

13. Létezik-e valamilyen etikai norma, amely alapján a transzhumanisták megítélik „az emberi állapot javítását”?

14. Milyen társadalomban élnek majd a poszthumán lények?

15. Mi történik, ha valaki háborúban használja fel ezeket az új technológiákat? Okozhatják-e a kihalásunkat?

16. Hogyan fognak a poszthumány lények vagy a szuperintelligens gépek bánni azokkal az emberekkel, akik nincsenek feljavítva?

TRANSZHUMANIZMUS ÉS TERMÉSZET

17. Miért akarnak a transzhumanisták tovább élni?

18. A transzhumanizmus nem a természettel babrál?

19. A transzhumán technológiák nem tesznek bennünket embertelenebbé?

20. A halál nem a természet rendje?

21. Környezetbarátak-e a transzhumanista technológiák?

TRANSZHUMANIZMUS, MINT FILOZÓFIAI ÉS KULTURÁLIS NÉZŐPONT

22. Mik a transzhumanizmus filozófiai és kulturális előzményei?

23. Az extrópianizmus azonos a transzhumanizmussal?

24. Milyen irányzatok működnek a transzhumanizmuson belül?

25. A transzhumanizmus egy szekta vagy vallás?

26. Nem fog a feltöltés, a krionika és a mesterséges intelligencia kudarcba fulladni, mert nem képes megőrizni vagy létrehozni a lelket?

27. Létezik-e transzhumanista művészet?

GYAKORLATI KÉRDÉSEK

28. Mi a bizonyíték arra, hogy mindez bekövetkezik?

29. Ezek a transzhumanista fejlesztések nem fognak több ezer vagy millió évbe telni?

30. Mi van, ha mindez mégsem működik?

31. Hogyan alkalmazhatom a transzhumanizmust a saját életemben?

32. Hogyan válhatok poszthumán lénnyé?

33. A krionika sikerének valószínűsége nem túlságosan alacsony?

34. Nem lesz unalmas örökké élni egy tökéletes világban?

35. Hogyan kapcsolódhatnék be a transzhumanizmusba?

36. E DOKUMENTUM TÁRSSZERZŐI ÉS KÖZREMŰKÖDŐI

Kérlek támogasd a Transzhumanista Könyvtárat!
(Please support the Transhumanist Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

[« tartalom ]


Mi a transzhumanizmus?


A transzhumanizmus a jövőorientált gondolkodás radikálisan új megközelítését képviseli. Azon az előfeltevésen alapul, hogy az emberi faj nem az evolúció vége, sokkal inkább a kezdete. Formálisan a következőképpen definiálható:

(1) A tudomány, a technológia, a kreativitás és más, az alapvető emberi korlátok átlépésére irányuló eszközök lehetőségeinek, kilátásainak és potenciális veszélyeinek tanulmányozása.

(2) Szellemi és kulturális mozgalom, amely az emberi állapot alapvető megváltoztatásásnak lehetőségét és kívánatosságát hangoztatja, alkalmazott értelem révén, különösképpen technológia felhasználásával, annak érdekében, hogy megszüntesse az öregedést és jelentősen növelje az ember szellemi, fizikai és lelki képességeit.

A transzhumanizmus a humanizmus kiterjesztéseként írható le, amelyből részben származik. A humanisták úgy tartják, hogy az emberek, az egyének számítanak: lehet, hogy nem vagyunk tökéletesek, de jobbá tehetjük a világot, és hirdethetjük a racionális gondolkodást, a szabadságot, a toleranciát és a demokráciát.

A transzhumanisták egyetértenek ezzel, de ugyanakkor hangsúlyozzák azt, hogy mivé válhatunk. A racionális eszközöket nem csupán az emberi állapot és a külső világ fejlesztésére használhatjuk fel, hanem arra is, hogy fejlesszük magunkat, vagyis az emberi szervezetet. És nem vagyunk csupán a módszerekre korlátozva, például az oktatásra, amit a humanizmus pártol. Technológiai eszközöket is használhatunk, amelyek végül lehetővé teszik számunkra, hogy túllépjünk azon, amit a legtöbben emberinek írnának le.

A transzhumanisták úgy vélik, hogy a technológiai fejlődés és a tudományos ismeretszerzés gyorsuló iramával belépünk az emberi faj történetének egy teljesen új szakaszába. A közeljövőben a valódi mesterséges intelligencia kilátásaival szembesülünk. Létre hozzuk a kognitív eszközök új fajtáit, amelyekben a mesterséges intelligencia új interfész technológiával egyesül. A molekuláris nanotechnológiában megvan az a lehetőség, hogy mindenki számára bőséges anyagi forrásokat teremtsen, és hogy teljeskörű ellenőrzést biztosítson számunkra testünk biokémiai reakciói felett, és így kiküszöböljük a betegséget. Boldogság-központjaink átalakításával vagy gyógyszeres élénkítésével élvezhetjük érzelmeink sokrétűbb változatosságát, az életre szóló örömöt és a derűs élménymaximumokat minden nap. A színkép sötétebb oldalát tekintve a transzhumanisták felismerik, hogy ezek közül a közelgő technológiák közül egyesek potenciálisan nagy kárt okozhatnak az emberi életen; még fajunk fennmaradása is veszélyben foroghat. Noha ezek extrém lehetőségek, egyre több tudós, tudományosan képzett filozófus és társadalmi gondolkodó veszi őket komolyan.

A transzhumanizmus az elmúlt években világszerte exponenciális növekedést élt meg. Jelenleg két nemzetközi transzhumanista szervezet létezik. Az Extrópia Intézet és a Transzhumanista Világszövetség egyaránt online folyóiratokat publikál és konferenciákat szervez. Sok országban léteznek helyi jellegű transzhumanista csoportok, az Egyesült Államokban pedig majdnem minden nagyobb városban találhatók vitafórumok. A transzhumanista gondolattermékek növekvő tömege interneten, könyvekben, folyóiratokban egyaránt közlésre kerül. A transzhumanisták online eszmecserét is folytatnak néhány nyilvános internetes levelezőlistán.

Hivatkozások:

[« tartalom ]


Ki a transzhumán (átmeneti) lény?

Az angol „transitional human”, röviden a „transhuman” magyar alakja, egy értelmes lény, akit elsőként az FM-2030 álnevű futurista írt le részletesen, mint egy lehetséges lépést a poszthumán lény kifejlődése felé [lásd, „Ki a poszthumán (ember utáni) lény?”]. FM „az új evolúciós lények legkorábbi megnyilvánulásának” nevezi a transzhumán lényeket, és felveti, hogy az transzhumán lét jelei közé tartozhat a test implantátumokkal való bővítése, a kétneműség, az ivartalan szaporodás, és a felosztott személyazonosság.

FM eredeti megfogalmazása szerint, a transzhumán lények nem feltétlenül a leginkább jövőorientált vagy technológiailag a legjártasabb személyek, és nem feltétlenül kell tudatában lenniük „átmeneti szerepüknek az evolúcióban”. Ahogy azonban FM gondolatai terjednek, és egyre több ember tekinti magát transzhumanistának, a transzhumán lény fogalma egyre inkább az önmeghatározás és a kezdeményezés vonatkozásait is magába foglalja, mint ahogy az a Transzhumán Terminológia Aloldalon szereplő definícióban is szerepel:

TRANSZHUMÁN LÉNY: Olyan személy, aki tevékenyen készül arra, hogy poszthumánná váljon. Aki megfelelő mértékben tájékozott, hogy lássa a radikális lehetőségeket, ezért előre tervez, és aki minden már meglévő eszközt kihasznál az önfejlesztésre.

Sok transzhumanista máris transzhumán lénynek tekinti magát, hiszen a szerszámhasználat jelentősen kiterjesztette az emberi test és elme képességeit. A trend: folyamatos előrelépés a globális kommunikáció fejlesztése és alkalmazása, a testátalakítás, valamint az életmeghosszabbító eljárások használata terén. Bárki, aki kihasználja ezt a trendet, még életében elérheti a transzhumán státuszt.

Hivatkozások:

[« tartalom ]


Ki a poszthumán (ember utáni) lény?

A poszthumán lény az ember leszármazottja, aki oly mértékben megnőtt, hogy többé már nem is ember. Sok transzhumanista poszthumán lénnyé szeretne válni.

Poszthumán lényként, mentális és fizikai képességeid messze meghaladnák a nagyobbítatlan emberéit. Okosabb lennél bármely emberi lángelménél, és sokkal könnyebben lennél képes megjegyezni dolgokat. Tested nem lesz érzékeny a betegségekre, az öregedéssel nem fog gyengülni, és ez végtelen ifjúságot és életerőt biztosít számodra. Nagyban kiterjesztett képességed lehet az emóciók átérzésére, és a gyönyör, a szeretet és a művészi szépség átélésére. Apróságok miatt nem kell fáradtnak, unottnak vagy bosszúsnak érezned magad.

Az eszközök, amelyekkel a transzhumanisták elérni remélik a poszthumán státust, magukba foglalják, de nem korlátozódnak a következőkre: molekuláris nanotechnológia, génsebészet, mesterséges intelligencia (egyesek szerint a mesterséges értelmek lesznek az első poszthumán lények), hangulatjavító gyógyszerek, öregedés elleni terápiák, neurológiai interfészek, fejlett információkezelő eszközök, emlékezőtehetséget növelő gyógyszerek, viselhető számítógépek, gazdasági felfedezések (mint például a Gondolatjövők, a Kollaborációs Információszűrés stb.) és kognitív technikák. [A FAQ későbbi részeiben részletesebb magyarázatot adunk arra, hogy ezek a dolgok hogyan csinálhatnak belőlünk poszthumán lényeket.] Általában véve, azok a technológiai vagy társadalmi felfedezések, amelyek a gazdaság összhatásfokát javítják, gyakran a transzhumanista célkitűzéseket is szolgálják.

A poszthumán lények lehetnek teljes egészében szintetikusak (mesterséges intelligencia alapúak), de lehetnek egy biológiai emberen vagy egy transzhumán lényen több részlegesen elvégzett bővítés eredményei is. Egyes poszthumán lények még azt is előnyösnek tarthatják, hogy megszabaduljanak testüktől, és információrendszerekként éljenek nagy, szupergyors számítógépes hálózatokon. Olykor elhangzik, hogy mi, emberek, nem tudjuk elképzelni, milyen érzés poszthumánnak lenni. Lehetnek olyan tevékenységeik vagy törekvéseik, amelyeket megközelítőleg sem tudunk átlátni, ahogy a majom sem reménykedhet abban, hogy valaha is megérti az emberi élet összetettségét.

[« tartalom ]


TRANSZHUMÁN TECHNOLÓGIÁK ÉS TÁVLATOK

Mi a nanotechnológia?

A nanotechnológia egy olyan remélt gyártási technológia, amely az anyag szerkezete felett teljes és olcsó ellenőrzést biztosít.

(A „nanotechnológia” és a „molekuláris nanotechnológia” fogalmakkal olykor olyan technológiákat jelölnek, amelyek képesek szubmikron szinten működni, de mi arra a fogalomra gondolunk, amely az egyes atomok pontos elhelyezésének képességet foglalja magában. Egy újabb keletű megnevezést, a „molekuláris gyártás”-t használjuk olykor arra, hogy elkerüljük ezt a kétértelműséget.)

A nanotechnológiával lehetővé válik egy köbmikronnál is kisebb giga-ops (másodpercenkénti milliárd művelet) gyorsaságú számítógépek, továbbá sejtjavító gépek, személyes gyártó és újrahasznosító berendezések, olcsó űrgyarmatosító felszerelés és sok minden egyéb megépítése.

A nanotechnológia fő tétele nagyjából az, hogy jóformán minden kémiailag stabil és specifikálható szerkezet lényegében meg is építhető. A felvetés egyes vonatkozásait vissza lehet vezetni Richard Feynman 1959-es beszédére, de csak a 80-as évek elején, Eric Drexler érdemi elemzése után, vált a molekuláris nanotechnológia önálló kutatási területté és hosszútávú tervezési projektté. Az elmúlt néhány évben az ágazatot robbanásszerű érdeklődés és befektetői kedv lendítette fel.

Drexler egy szerkezetet javasolt, az „assembler”-t, amelynek számítógép által vezérelt szubmikroszkopikus robotkarja van. Képes lesz megfogni és elhelyezni a reaktív vegyületeket annak érdekében, hogy szabályozza a kémiai reakciók végbe menetelének pontos helyét. Ezzel az általános megközelítéssel lehetővé válhat nagy, atomilag is precíz tárgyak megépítése, kémiai reakciók precízen ellenőrzött sorozata révén, a tárgyakat molekuláról molekulára építve. Az assemblerek – ha úgy tervezik őket – képesek lesznek önmaguk másolatait is megépíteni, azaz replikálódni.

Az assemblerek olcsók lesznek, mivel képesek lesznek sokszorozni magukat. Ezt könnyen beláthatjuk, ha a molekuláris gépek gyártotta sok egyéb, rendkívül olcsó termékre gondolunk, például a tűzifára, a szénára vagy a burgonyára. Nagy rajokban dolgozva, az assemblerek és a speciálisabb nanogépek képesek lesznek olcsón tárgyakat építeni. Biztosítva az egyes atomok megfelelő elhelyezését, kiemelkedő minőségű és megbízhatóságú termékeket fognak gyártani. Ez a pontos szabályozás a hátra hagyott molekulákra is kiterjed, ezáltal a gyártási folyamat rendkívül tiszta lesz.

Ennek a megközelítésnek az elfogadhatósága a riboszómával illusztrálható. A riboszómák gyártják bolygónk minden élőlénye által használt összes fehérjét. Egy tipikus riboszóma viszonylag kicsi (néhány ezer köbnanométer), és jóformán bármely fehérjét képes megépíteni az aminosavak (a fehérjék építőelemei) precíz, lineáris sorrendbe való összefűzésével. A riboszóma úgy képes erre, hogy megragad egy konkrét aminosavat (pontosabban szelektív módon képes megragadni egy konkrét transzfer RNS-t, amelyet viszont egy konkrét enzim köt kémiailag egy konkrét aminosavhoz), aztán megragadja a növekvő polipeptidet, majd előidézi a konkrét aminosavnak a polipeptiddel való reakcióba lépését és a kettő összekapcsolódását.

Hasonló módon, az assembler – utasítások sorozatát követve – képes lesz megépíteni egy tetszőleges molekuláris szerkezetet. Az assembler segítségével azonban háromdimenziós pozicionálással és teljes orientációval irányíthatjuk majd a molekuláris összetevőt (olyan, mint az egyes aminosavak), amely hozzákapcsolódik a növekvő összetett molekuláris szerkezethez (olyan, mint a növekvő polipeptid). Ezen felül, az assembler képes lesz a kémiai kötések különböző fajtáiból bármelyet létrehozni, nem csak egy fajtát (a peptid kötést), mint a riboszóma.

Az assemblerek megjelenésének egyik következménye az, hogy olcsók lesznek. Mivel egy assembler programozható úgy, hogy bármilyen szerkezetet felépítsen, konkrétan arra is programozható, hogy egy másik assemblert építsen. Ezáltal az önreprodukáló assemblerek megvalósíthatóak lennének, és ennek következményeként az assemblerek gyártási költsége elsősorban a megépítésükhöz szükséges nyersanyag és energia költségére korlátozódna.

A legnagyobb nehézség a nanotechnológiával kapcsolatban az iniciátor probléma – hogyan építsük meg az első assemblert. Létezik néhány igéretes lehetőség. Az egyik, hogy tökéletesítjük a pásztázó alagútmikroszkópot vagy az atomerőmikroszkópot, megadva neki a szükséges pozicionálási rugalmasságot és fogó képességet, hogy lehetővé váljon az atomok és a molekulák megfelelő precizitású elhelyezése egy háromdimenziós rácsban. ezen Ezen a fronton már történtek előrelépések: néhány évvel ezelőtt címlaphír volt, hogy az IBM logója 35 pontosan elhelyezett xenon atommal lett ráírva egy felületre.

Egy másik út az első assemblerhez a szintetikus kémián át vezethet. Elképzelhető olyan ügyesen megtervezett kémiai építőelemek szintetizálása, amelyek a véglegesítési fázisban önmagukat tudnák összerakni.

További lehetőség a biokémia. A riboszómák speciális rendeltetésű assemblerek, ezért arra használhatnánk fel őket, hogy általánosabb képességű assemblereket csináljunk belőlük. Ennek a megoldásnak komoly akadálya a fehérjetekeredés problémája: hogyan jósolhatjuk meg az aminosavak egy adott szekvenciájának végleges formáját. Noha számítógépes eljárással talán nem adható általános megoldás erre a problémára, lehet, hogy egyes különleges esetekben megjósolhatjuk a kialakuló fehérje formáját, és ezek az előre látott fehérjék megfelelően gazdag szerkezethalmazt képezhetnek ahhoz, hogy általános rendeltetésű assemblerek építésére használhassuk fel őket.

Azt, hogy az általános assemblerek összhangban állnak a kémia törvényeivel, Drexler Nanosystems (1992) című könyve mutatta meg. A mű azt is megmutatta, hogy az általános assemblerek hasznos szerkezetek rendkívül széles választékát tudnák megépíteni, beleértve az ultraerős számítógépeket is. Valójában a molekuláris assemblerek olcsón és gyakorlatilag hulladéktermelés nélkül bármilyen szerkezetet létre hozhatnak, amely atomi részleteséggel van specifikálva, és amely összhangban van a kémia törvényeivel. Elterjedt meggyőződés, hogy a fejlett nanotechnológia módot adna a krionikai úton befagyasztott személyek újjáélesztésére is, és lehetővé tenné a feltöltést [lásd, „Mi a feltöltés?”].

Meglehetősen elfogadott, hogy a nanotechnológia elvben lehetséges, de azt már nehéz megjósolni, hogy mennyi időbe fog telni a kifejlesztése. Gyakori becslés a hozzáértők körében, hogy az első általános assemblert 2017. körül építik meg, egy évtizedes hibahatárral, de ezt sokan vitatják.

Mivel a nanotechnológia következményei mérhetetlenek, rendkívül fontos, hogy az emberek már most elkezdjenek komolyan gondolkodni erről a témáról. A nanotechnológiával való visszaélés megsemmisítő következményekkel járhatna; a társadalomnak ezért ki kell fejlesztenie a módot arra, hogy a lehető legkisebbre csökkentse ennek kockázatát. [lásd még, „Mi történik, ha ezeket az új technológiákat háborúban használják fel?”]

Hivatkozások:

[« tartalom ]


Mi a szuperintelligencia?

Szuperintelligenciának nevezünk minden olyan értelmet, amely nagyságrendekkel túltesz a legjobb emberi elméken, gyakorlatilag minden tekintetben, beleértve a tudományos kreativitást, az általános tudást és a társadalmi képességeket.

Olykor különbséget tesznek erős és gyenge szuperintelligencia között. Gyenge szuprintelligenciát akkor kapnánk, ha emberszerű agyat futtathatnánk gyorsított órajellel, például úgy, hogy feltöltjük az emberi elmét egy számítógépre. [lásd, „Mi a feltöltés?”]. Ha a feltöltött entitás órajele a biológiai ember agyának ezerszerese lenne, úgy észlelné a valóságot, mintha az ezerszeresen le lenne lassítva. Ez annyit jelent, hogy ezerszer több gondolatot produkálna egy adott időn belül, mint természetes megfelelője.

Az erős szuperintelligencia egy olyan elmét jelent, amely nem csupán gyorsabb az emberi agynál, de minőségileg is felsőbbrendű. Függetlenül attól, hogy mennyire gyorsítanád fel egy kutya agyát, nem kapnál az emberével egyenrangú agyat. Hasonlóképpen, egyesek úgy vélik, hogy létezhet olyan erős szuperintelligencia, amellyel egyik emberi agy sem vetekedhetne, bármilyen gyorsan működik. (A gyenge és az erős szuperintelligencia között azért korántsem ennyire éles a különbség. Egy megfelelő mértékben felgyorsított emberi agy, amely nem hibázik, és elegendő mennyiségű memóriája (vagy papírfecnije) van, elvben bármely, a Turing-gép által is kiszámítható függvényt kiszámíthatná. Church tétele szerint ugyanis a Turing-kiszámítható függvények halmaza azonos a mechanikusan kiszámítható függvények halmazával.)

Sok (de nem minden) transzhumanista úgy hiszi, hogy a szuperintelligencia a század első felében megvalósul. Ehhez két dolog kell: hardver és szoftver.

Amikor a chipgyártók a chipek következő generációját tervezik, rendszeresen a „Moore törvényének” nevezett szabályszerűségre támaszkodnak. Eszerint a processzor gyorsasága körülbelül minden 18 hónapban megkétszereződik. Moore törvénye minden számítógépre igaz volt, még a régi mechanikus kalkulátorokra is. Ha még néhány évtizedig igaz lesz, az emberrel egyenértékű hardver megvalósul. Moore törvénye egyszerű extrapoláció, a következtetés azonban közvetlenebbül is megerősíthető, ha figyelembe vesszük, hogy mik a fizikai korlátok, és manapság milyen fejlesztések folynak a laboratóriumokban. Masszív párhuzamos számítógépek igénybe vételével is emberi szintű komputációs erőt hozhatunk létre, gyorsabb processzorok használata nélkül is.

Ami a szoftvert illeti, a számítógépes idegtudomány fejlődése feltárja az emberi agy komputációs felépítését, és azt, hogy milyen tanulási szabályokat használ. Ezután ugyanilyen algoritmust használhatunk a számítógépeken is. A neurális hálózatok szemléletének alkalmazásával nem kellene programoznunk a szuperintelligenciát: rábírhatnánk, hogy tapasztalatból tanuljon, pont úgy, mint a gyermek. E megoldás egyik lehetséges alternatívája a genetikai algoritmusok és a klasszikus mesterséges intelligencia eljárásainak használata lehet, amivel olyan szuperintelligenciát hoznánk létre, amely nem áll közeli rokonságban az emberi aggyal.

A szuperintelligencia megvalósulása nyilvánvalóan jelentős filozófiai csapást fog mérni minden antropocentrikus világnézetre. Sokkal fontosabbak azonban a gyakorlati következmények. A szuperintelligencia megalkotása lehet az ember utolsó találmánya, mivel a szuperintelligenciák onnantól kezdve önmaguk gondoskodhatnak a további tudományos és technológiai fejlődésről, méghozzá sokkal hatékonyabban, mint az emberek. Az emberi faj többé nem lesz a legértelmesebb életforma az ismert univerzumban.

A szuperintelligencia kilátásai sok nagy kérdést és aggodalmat vetnek fel. Ezekről azonnal el kell kezdeni komolyan gondolkodni, még mielőtt a valós fejlemények bekövetkeznek. A legfontosabb kérdés: Mit a lehető legtöbb, amit tehetünk annak érdekében, hogy a szuperintelligencia megérkezése inkább javára váljon az emberiségnek, mint hogy ártson neki? Ezzel a kérdéssel széleskörű szakértői gárdának kell foglalkoznia, korántsem csak a mesterséges intelligencia kutatóknak. Idegtudósok, közgazdászok, kognitív tudósok, számítógéptudósok, filozófusok, szociológusok, sci-fi írók, katonai stratégák, politikusok, törvényhozók és sokan mások kell hogy egyesítsék éleslátásukat annak érdekében, hogy bölcsen kezeljék az emberiség talán legfontosabb feladatát.

A transzhumanisták maguk is szuperintelligenciákká szeretnének válni. Ennek kétféle módon kísérelhetik meg: (1) Biológiai agyuk fokozatos bővítésével, például nootropikumok (agyműködés-serkentő gyógyszerek), kognitív technikák, informatikai eszközök (pl. viselhető számítógépek, okos közvetítők, információszűrő rendszerek, vizualizációs szoftverek stb.), neurológiai interfészek és bionikus agyimplatátumok alkalmazásával. (2) Elmefeltöltéssel.

Hivatkozások:

[« tartalom ]


Mi a virtuális valóság?

A virtuális valóság olyan környezet, amelyet úgy tapasztalunk meg, hogy fizikailag nem tartózkodunk benne. A színház, az opera, a mozi és a televízió mind a virtuális valóság primitív előfutárai. A virtuális valóságok (előfutárai) közül egyesek fizikai valóságok szerint vannak megmintázva. Például, amikor a tévében az Olimpiát nézzük, a nappali szobánkban ülünk, és többé-kevésbé ugyanazokat a dolgokat halljuk és látjuk, amelyeket akkor hallanánk és látnánk, ha jelen lennénk az eseményen. Más esetekben, olyan környezeteket tapasztalunk meg, amelyeknek nincs megfelelőjük a fizikai valóságban, például amikor Tom és Jerry rajzfilmet nézünk. A virtuális valóságok ez utóbbi fajtáját nevezzük mesterséges valóságoknak.

A belemerülés foka, amelyet tévénézéskor tapasztalunk, igen csekély. Az Olimpia tévés követése több okból sem hasonlítható a valós jelenléthez. Először is, gyenge a felbontás. Egy közönséges tévékészüléknek túl kevés pixelje van ahhoz, hogy a valós észlelés illúzióját keltse. A magas felbontású tévék ezen persze javítanak, de még egy nagyon nagy képernyő esetén is a retina nagy periferális területei maradnak stimulálatlanok, nem beszélve a háromdimenziós látás hiányáról. Ezeket a problémákat meg lehet oldani fejre szerelhető kijelzőkkel, amelyek a képet lézersugarak segítségével közvetlenül a retinára vetítik. További érzékszervi hatásokra is igény lehet: fejhallgatókra a sztereó hanghoz, és talán haptic interfészre a taktilis stimulációhoz. Az interaktivitás is kulcsfontosságú elem; míg a tévénézés passzív élmény, egy teljes értékű virtuális valóság lehetővé tenné, hogy manipuláljuk az észlelt objektumokat. Ehhez szenzorokra van szükség, amelyek felfogják reakcióinkat úgy, hogy a virtuális valóságszimuláció is azok szerint módosulhasson.

A primitív virtuális és mesterséges valóságok már egy ideje köztünk vannak. Legkorábbi alkalmazásai a pilóták és a katonai személyzet számára kifejlesztett képzési modulok voltak. Egyre többet használják őket a szórakoztatásra szánt akciójátékokban is. Mivel a VV komputációs szempontból rendkívül igényes, a szimulátorok ma még nagyon darabosak. Ahogy a számítógépek ereje növekszik, a szenzorok, az affektorok és a kijelzők pedig egyre jobbak lesznek, a VV egyre közelebb kerül a fizikai valósághoz, a valószerűség és az interaktivitás tekintetében.

A VV korlátlan lehetőségeket tár fel az emberi kreativitás számára. Az emberek mesterséges kísérleti világokat fognak építeni, amelyeket nem korlátoznak fizikai törvények, de amelyek a résztvevők számára fizikai valóságként mutatkoznak meg. Az emberek látogatni fogják ezeket a világokat szorakozás vagy munka céljából, vagy azért, hogy társalogjanak (esetleg szeretkezzenek) más emberekkel, akik fizikailag akár egy másik kontinensen is lehetnek.

Hivatkozások:

[« tartalom ]


Mi a feltöltés?

A feltöltés (néha „elmefeltöltésnek” vagy „agyrekonstrukciónak” is nevezik) az elme áthelyezésének hipotetikus folyamata a biológiai agyból a számítógépre. Az elképzelés szerint, miután letapogattuk az agy szinapszisszerkezetét, egy elektronikus médiumon ugyanazokat a számításokat hajthatnánk végre, amelyek normálisan az agy neurális hálózatában mennek végbe. A megfelelő felbontású agyszkennelést úgy valósíthatnánk meg, hogy a nanotechnológia eszközeivel atomjaira szednénk szét az agyat. Más megközelítési javaslatok is léteznek, például az agy szeletről szeletre történő elemzése automatikus képfeldolgozású elektronmikroszkóp alatt.

Olykor különbséget tesznek a destruktív feltöltés, amely során az eredeti agy megsemmisül, és a nem-destruktív feltöltés között, amely során az eredeti agy érintetlenül marad a feltöltött másolat mellett.

Vita tárgyát képezi, hogy a destruktív feltöltéskor milyen feltételekkel maradna fenn a személyazonosság. A legtöbb filozófus, aki elemezte a problémát, úgy gondolja, hogy – legalábbis bizonyos feltételek mellett – az agyad feltöltött változata te lennél. E szerint az elképzelés szerint addig maradnál meg, amíg bizonyos információminták megőrződnek, mint például a memória, az értékrend, a magatartás és az érzelmek; az már nem számít annyira, hogy ezek egy számítógépben vagy a koponyánkban lévő szürke, sajtszerű kinövésben léteznek.

Trükkös esetek jelentkezhetnek azonban, ha elképzeljük, hogy a feltöltött agyadból néhány ugyanolyan másolatot csinálunk. Akkor melyikük leszel te? Mindegyikük vagy egyikük sem? Ki tarthat igényt a javaidra? Ki van házastársi viszonyban a feleségeddel/férjeddel? Filozófiai, jogi és etikai kérdések merülnek fel, amelyek talán már ebben a században heves politikai viták tárgyát fogják képezni.

Néhány tény a feltöltésről:

– A feltöltésnek működnie kellene a kriosztázisban lévő emberek esetében, ha az agyuk megfelelően érintetlen állapotban lett befagyasztva.

– A feltöltött elmék mesterséges valóságban élhetnének (azaz konstruált számítógépes szimulációban). Egy másik lehetőség a robottest és a szenzorok lennének, hogy ezek az elmék a fizikai valóságban élhessék további életüket.

– A feltöltött elmék személyes időérzéke attól függene, hogy milyen gyors az a számítógép, amelyen futnak.

– A feltöltött elméket hatalmas számítógépes hálózatokon lehetne elhelyezni, önmagukról pedig rendszeresen készíthetnének biztonsági másolatokat. Ezzel lehetővé válna számukra, hogy korlátlan ideig éljenek.

– A feltöltött elmék sokkal kevesebb erőforrást használnának, mint a biológiai emberek, hiszen nincs szükségük fizikai élelemre, hajlékra vagy szállítóeszközre.

– A feltöltött elmék hihetetlen gyorsasággal reprodukálódhatnának (pusztán önmaguk másolatának elkészítésével). Ebből az következik, hogy a reprodukció szabályozása nélkül az erőforrások hamar elfogynának.

[« tartalom ]


Mi a szingularitás?


A technológiai szingularitás egy olyan hipotetikus pillanat a jövőben, amikor a technológiai fejlődés görbéje csaknem függőlegessé, azaz a fejlődés üteme rendkívül rohamossá válik. A fogalmat Vernon Vinge vezette be, aki szerint a szingularitás – ha sikerül elkerülnünk a civilizáció idő előtti megsemmisülését – bekövetkezik, méghozzá a mesterséges intelligenciában, a számítógép-ember integrációban és a más fajta intelligenciabővítésben tett előrelépések miatt. Vinge szerint az intelligencia növelése egy ponton pozitív visszacsatolási hurokba kerül: az intelligensebb rendszerek még intelligensebb rendszereket képesek tervezni, méghozzá sokkal gyorsabban, mint az első emberi tervezők. Ez a pozitív visszacsatolás feltehetőleg elegendően erős ahhoz, hogy a világ nagyon rövid időn (hónapokon, napokon vagy akár csak órákon) belül a felismerhetetlenségig átalakuljon, és hirtelen szuperintelligens lények népesítsék be.

A szingularitással gyakran társítják azt a feltevést, hogy lehetetlen megjósolni, mi következik utána. Az utána következő poszthumán világ annyira idegen lehet, hogy egyáltalán semmit nem tudhatunk róla. Kivételt képezhetnek a fizika alapvető törvényei, de még ezen a téren is vannak olyan elmélkedések, hogy létezhetnek még ismeretlen törvények (kvantumgravitáció-elmélet például még nem létezik), vagy az ismert törvényeknek lehetnek még rosszul felderített következményei (átjárható féreglyukak, spawning basement világűrök, időutazás stb.), amelyeket a poszthumán lények kihasználhatnak, hogy olyan dolgokat tegyenek, amelyeket mi fizikailag lehetetlennek vélnénk.

Már kiemelték, hogy ami egy pillanatban még megjósolhatatlan, az megjósolhatóvá válhat, ahogy közeledünk az esemény felé. Az 50-es években élő személy többet meg tudott volna jósolni a mai világ jellemzőiből, mint a reneszánszkori ember, aki viszont többet jósolhatott volna meg, mint bárki a kőkorszakban. Ahogy haladunk előre az időben, a megjósolhatósági horizont is hátrál, ezért talán sohasem fogunk a teljes sötétségbe ugrani. Minden lépésnél sokat előre láthatunk abból, ami a következő lépésnél történni fog, noha a kiindulópontban még teljesen láthatatlan lehet a végpont.

A megjósolhatóság kérdése fontos, mert anélkül a képesség nélkül, hogy cselekedeteink következményeinek legalább egy részét megjósoljuk, nincs értelme fáradozni azon, hogy a fejlődést a kívánatos irány szerint kormányozzuk.

A transzhumanisták körében nagyon sokfélék a nézetek a Vinge-forgatókönyv valószínűségét illetően. Majdnem mindenki, aki a szingularitás bekövetkeztét jósolja, úgy véli, hogy az még ebben a században megtörténik, mások szerint viszont csupán néhány évtizeden belül megtörténik.

Hivatkozások:

[« tartalom ]


TÁRSADALOM ÉS POLITIKA

Az új technológiák nem csak a gazdagoknak és a hatalmasoknak lesznek hasznukra? Mi történik a többiekkel?

Valaki rámutathat arra, hogy egy átlagamerikainak ma magasabb az életszínvonala, mint bármelyik királynak volt ötszáz évvel ezelőtt. Lehet, hogy a királynak volt udvari zenekara, de mi megfizethetjük magunknak a CD-lejátszót, amelyen a legjobb szenészeket hallgathatjuk, amikor csak akarjuk. Ha a királynak tüdőgyulladása volt, minden bizonnyal belehalt, mi viszont antibiotikumokat szednénk. A királynak hatlovas hintója volt, nekünk azonban autónk van, amely gyorsabban megy és kényelmesebb. Nekünk van televíziónk, internetelérésünk, Coca-Colánk, zuhanyzónk; telefonon más államokban élő rokonainkkal beszélgethetünk, és többet tudunk a Földről, a természetről és a világűrről, mint amennyit a király valaha is tudott.

Jellemző az új technológiákra, hogy az idő múlásával olcsóbbá válnak. A gyógyászatban például a kísérleti eljárások általában csak a kísérleti alanyok és a nagyon gazdagok számára elérhetők. Ahogy ezek az eljárások hétköznapivá válnak, a költségük csökken, így több ember tudja őket megfizetni. Még a legszegényebb országokban is emberek milliói vették hasznát a vakcináknak és a penicillinnek. A fogyasztói elektronika területén a fejlett számítógépek és kalkulátorok ára az összetettebb modelek megtervezésével csökken.

Egyértelmű, hogy a fejlett technológiának mindenki nagy hasznát veheti. Eleinte azonban a legtöbb előnyt azok élvezhetik, akiknek megvannak a forrásaik, a tudásuk és különösen a szándékuk arra, hogy megtanulják használni az új eszközöket. Valaki úgy gondolkodhat, hogy egyes technológiák a társadalmi különbségek növekedését okozhatják. Például, ha az intelligenciabővítés valamilyen formája lehetővé válik, eleinte olyan drága lehet, hogy csak a leggazdagabbak tudják megengedni maguknak. Ugyanez várható abban az esetben is, ha megtanulnánk, hogyan javíthatnánk fel gyermekeinket genetikailag. A gazdagok okosabbá válnának, és még több pénzt keresnének. Ez a jelenség nem merőben új: a gazdagok jobb iskoláztatást biztosíthatnak gyermekeik számára, és a kevésbé előnyös helyzetűeknek elérhetetlen eszközöket is használhatnak, mint például az információs technológia és a kiterjedt személyes kapcsolatok.

Megfontolatlan cselekedet lenne azonban, ha megkísérelnénk betiltani az e területeken bekövetkező technológiai újításokat. Ha a társadalom úgy ítéli, hogy ez az egyenlőtlenség elfogadhatatlan, bölcsebben tenné, ha növelné a vagyonszétosztást, például az adóztatás eszközeivel és ingyenes szolgáltatások bevezetésével (oktatási utalványok, informatikai hozzáférés nyilvános könyvtárakban, a társadalombiztosítás által fedezett génterápiák stb.). A gazdasági és a technológiai fejlődés ugyanis nem zérus összegű, hanem pozitív összegű játék. Nem oldja meg azt a régi politikai problémát, hogy a jövedelem szétosztása mely mértékben a legelőnyösebb, de a felvágandó tortát, roppant módon megnövelheti.

[« tartalom ]


Veszélyesek lehetnek a transzhumán technológiák?

Igen, és ez magával vonja annak szükségességét, hogy elemezzük és megvitassuk a problémákat, még mielőtt azok jelentkeznének. A biotechnológia, a nanotechnológia és a mesterséges intelligencia jelentős és összetett veszélyeket rejthetnek, ha hanyagul és rosszindulattal bánunk velük [lásd, „Mi történik, ha ezeket a technológiákat háborúban használjuk?”]. A transzhumanisták hangoztatják, hogy rendkívül fontos mielőbb elkezdenünk komolyan foglalkozni ezekkel a problémákkal, akár azonnal.

Hatalmas etikai, társadalmi, kulturális, filozófiai és tudományos kérdéseket kell részleteiben átgondolni. Kutatásra és minél széleskörűbb nyilvános vitára van szükség. Létre kell hoznunk intézményeket és nemzetközi fórumokat is, amelyek értelmes irányelvek és megfontolt jogszabályok bevezetését teszik lehetővé. Mindez időbe telik, ezért minél korábban kezdjük, annál jobbak az esélyeink arra, hogy kitérjünk a legveszélyesebb csapdák elől.

Jó példa erre az Előrelátás Intézet (Foresight Institute), amely – elsősorban a molekuláris nanotechnológiára összpontosítva – már több éve sürgeti a közelgő transzhumanista technológiák kutatását és társadalmi elfogadtatását.

Hivatkozások:

[« tartalom ]


Van-e értelme a jövőkutatásnak?

Nem kellene inkább a meglévő problémákra koncentrálnunk, például a szegények helyzetének javítására vagy a nemzetközi konfliktusok rendezésére, ahelyett, hogy a „távoli” jövő megjósolásán fáradoznánk?

Mindkettővel foglalkoznunk kell. Az nem működik, hogy csupán a jelen problémáira koncentrálunk, és a jelenlegi megoldásokat próbáljuk meg alkalmazni – így felkészületlenül érhetnek bennünket az új problémák, hiszen jelenlegi eljárásaink gyakran alkalmatlanok azok megoldására.

A transzhumán technológiák és trendek közül sok már létezik, ezek a mai eszmecserék részeivé váltak. A biotechnológia már valóság. Az információs technológia gazdaságunk sok ágazatát már átalakította. Ami a transzhumanizmust illeti, a jövő minden pillanatban megtörténik.

A transzhumán technológiák javarészt jól együttműködnek egymással, szinergetikus hatásokat teremtve az emberi társadalom egyéb részeivel. A várható élettartam egyik fontos tényezője a jó egészségügyi ellátás elérhetősége; az egészségügyi ellátásban tett előrelépések meghosszabbítják az életet, és az élet meghosszabbítása érdekében tett erőfeszítésekből a rendes ellátásnak is előnye származik. Az intelligencia fokozásának nyilvánvaló alkalmazásai vannak az oktatásban, a racionális menedzsmentben és a kommunikáció javításában. A kommunikációban tett újítások, a racionális gondolkodás, a kereskedelem és az oktatás mind nagyon erős előmozdítói a nemzetközi konfliktusok békés rendezésének. A nanotechnológiai gyártás várhatóan mind gazdaságilag kifizetődő, mind környezetkímélő lesz.

Egy olyan világrendre való törekvés, amelyet a béke, valamint a nemzetközi együttműködés és az emberi jogok tiszteletben tartása jellemez, jelentősen növelné annak esélyeit, hogy egyes jövőbeni technológiák veszélyes alkalmazásait nem fogják felelőtlenül vagy háborúban felhasználni. Egyben azokat az erőforrásokat, amelyeket ma fegyverzetre költenek, minden bizonnyal a szegények helyzetének javítására szabadítaná fel.

A transzhumanistáknak nincs másoknál egyszerűbb és újszerűbb javaslata ennek megvalósítására, de a technológiának ebben kétségtelenül szerepe lesz. Például a kommunikációs újítások nagyobb fokú megértést teremthetnek az emberek között. Ahogy egyre több ember jut hozzá az internethez és válik számára lehetővé, hogy műholdas rádió- és tévéadásokat fogadjon, a diktátoroknak és a totalitárius rezsimek számára egyre nehezebb lesz az eltérő nézeteket vallók elhallgattatása és a lakosság felé áramló információ ellenőrzés alatt tartása. Egyre több internetező fedezi fel, hogy a világháló barátokat, ismeretségeket és üzleti partnereket biztosít a világ minden tájáról. Ebben semmi rossz nem lehet.

[« tartalom ]


A meghosszabbított élet nem fog tovább rontani a túlnépesedés problémáin?

A népességnövekedés olyan probléma, amelyet előbb-utóbb kézbe kell vennünk, még akkor is, ha az életmeghosszabbítás nem valósul meg. Egyesek a technológiát okolják a túlnépesedés problémájának felbukkanásáért. Egy másik szempont szerint viszont, ha nem lett volna technológia, akkor a ma élő emberek közül sokan nem is éltek volna – beleértve azokat is, akik a túlnépesedés miatt panaszkodnak! Ha felhagynánk a modern mezőgazdaság alkalmazásával, sok ember hamar éhen halna, vagy az éhezés okozta valamely betegségben. Ha nem lennének antibiotikumok és orvosi beavatkozás, különösen a gyermekszüléskor, sokan még gyerekkorunkban meghaltunk volna. Jobb kétszer meggondolni, hogy valóban „problémának” nevezzük-e azt, aminek a létezésünket köszönhetjük.

Természetesen nem tagadható, hogy a rohamos népességnövekedés zsúfoltságot, szegénységet és a természeti források kiapadását okozza. Ilyen értelemben valós problémával nézünk szembe. Támogatni kell a párokat segítő fogamzásgátlási és családtervezési programokat, különösen azokban a szegényebb országokban, ahol a népességnövekedés a leggyorsabb. A transzhumanisták véleménye szerint igencsak meggondolatlan egyes Egyesült Államokbeli vallási érdekvédelmi csoportok folytonos lobbizása annak érdekében, hogy meggátolják ezeket a humanitárius erőfeszítéseket.

Az, hogy a Földön hány ember képes fenntartani a kényelmes életszínvonalat a környezet károsítása nélkül, a technológiai fejlődés függvénye. Az új technológiáknak, az egyszerű öntözési és gazdálkodási előrelépésektől kezdve a génsebészetben bekövetkezett áttörésekig, folytatniuk kell a világ élelemelőállítását (miközben csökkentik az állatok szenvedését).

A környezetvédőknek igazuk van abban, hogy a status quo tarthatlan. A dolgok, fizikai kényszer miatt, nem maradhatnak a végtelenségig – de még hosszú ideig sem – úgy, ahogy ma vannak. Ha a jelenlegi ütemben folytatjuk a természeti források felhasználását, már a század első felében komoly hiányokba ütközhetünk. A ún. mély zöldeknek megvan erre a megoldásuk: azt javasolják, hogy fordítsuk vissza az időt, és térjünk vissza abba az idillikus iparosodás előtti korszakba, amely összhangban volt a természettel. Ezzel az a probléma, hogy az iparosodás előtti korszak minden volt, csak nem idilli – szegénység, nyomorúság, betegség, nehéz kétkezi munka reggeltől estig, babonás félelem és kulturális beszűkülés (környezetbarátabb sem volt – tanúi voltunk az angliai és földközi tengeri erdőirtásnak, a Közép-Kelet jelentős elsivatagosodásának és az Anansi indiánok okozta talajvízhiánynak). Ezt nem akarhatjuk. Ugyanígy nehezen látható be, hogyan lehetne nem csupán néhány száz millió ember számára értelmes szintű életszínvonalat biztosítani az iparosodás előtti gyártási eljárásokkal, ezért a világ lakosságának 90 százaléka meg kellene, hogy szabaduljon tőlük.

A transzhumanisták egy sokkal reálisabb alternatívát javasolnak: nem visszafelé haladni, hanem előre nyomulni, amilyen erősen csak tudunk. A technológia miatt keletkezett környezeti problémák a köztes és nem eléggé hatékony technológiák problémái. A technológiailag kevésbé fejlett iparok a volt Szovjet-blokkban sokkal környezetszennyezőbbek, mint Nyugati megfelelőik. A high-tech ipar viszonylag ártalmatlan. Amikor kifejlesztjük a molekuláris nanotechnológiát, a legtöbb termélet nem csak tökéletesen tisztán és hatékonyan állíthatjuk elő, de képesek leszünk feltakarítani azt a szemetet is, amit a mai durva gyártási eljárásaink okoznak. Ez megteremti a tiszta környezet kritériumait, amivel a transzhumanisták felszólítják a hagyományos környezetvédőket, hogy álljanak elő jobb megoldással.

A nanotechnológia az űrgyarmatosítást is olcsóvá teszi. Kozmikus nézőpontból, a Föld egy teljességgel jelentéktelen folt. Egyesek javasolták, hogy a világűrt meg kellene őriznünk ősi, érintetlen tündöklésében. Ezt a nézetet nehéz komolyan venni. Teljességgel természetes folyamatok révén, minden órában természeti kincseink hatalmas mennyisége – ezerszer több, mint amennyit az emberi faj összesen felhasznált egész története során – átalakul radioaktív anyagokká, vagy sugárzás formájában elveszik, amikor kiszökik az intergalaktikus űrbe. Nagyon korlátozott a képzelőereje annak, aki nem tud kigondolni egy kreatívabb módot arra, hogy felhasználja ezt a sok anyagot és energiát.

A népességnövekedés azonban egy teljesen kiforrott űrgyarmatosítással is probléma maradhat (akkor is, ha korlátlan számú embert lehetne a Földről az űrbe szállítani). Ha a terjeszkedési sebességet a fénysebességre korlátozzuk, akkor az ember ellenőrzése alatt álló erőforrások mennyisége polinomiálisan nő (~ t3). A népesség azonban akár exponenciálisan is növekedhet (~ et). Ha ez bekövetkezik, az átlagos jövedelem végül a malthusi létmininumra csökken, mivel az exponenciálisan növekvő együttható végül utoléri a polinomiálisan növekvő együtthatót, és ez lassulásra kényszeríti a népességnövekedést. Hogy ez milyen gyorsan következik be, elsősorban a szaporodási sebességtől függ. Az élettartam bármilyen fokú növekedése erre nem lesz nagy befolyással. Még a mérhetetlenül kifejlesztett technológia is csak viszonylag rövid időre elodázhatja az elkerülhetetlent. Az egyedüli hosszú távú megoldás a népesedés ellenőrzése, az évente születendők számának korlátozásával. Ez nem jelenti azt, hogy a népesség nem növekedhet, csak azt, hogy a növekedésnek inkább polinomiálisnak, mint exponenciálisnak kell lennie.

Néhány további megfontolandó szempont:

A technológiailag fejlett országokban a pároknak kevesebb gyermekük születik – a népességhelyettesítés nincs biztosítva. Nyugaton a népességnövekedés egyetlen oka a bevándorlás. Empirikus tény, hogy ha az embereknek nagyobb ellenőrzést biztosítunk saját életük felett (különös tekintettel a nők oktatására és egyenjogúságára), kevesebb gyermekük lesz.

Ha valaki komolyan gondolja azt a felvetést, hogy a népesség ellenőrzése érdekében az élettartamot kell korlátozni, miért nem aktívabb etekintetben? Miért nem támogatja az öngyilkosságot? Miért nem akar kivégezni mindenkit, aki betölti a 75. életévét. – Ez nyilvánvílóan abszurdum.

Az emberi élettartam növelése nem feltétlenül súlyosbítja jobban a népességnövekedés problémáját, mint az közlekedésbiztonság növelése vagy az erőszakos bűncselekmények csökkentése.

Amikor a transzhumanisták azt mondják, hogy növelni akarják az élettartamot, arra gondolnak, hogy növelt egészséges élettartamot akarnak. Nincs értelme ugyanis tíz évvel tovább élni a demencia állapotában. Ez azt jelenti, hogy az extra évek produktívak lennének, és gazdasági értékkel bírnának a társadalom számára.

A népszaporulat immár néhány évtizede csökken. 1970-ben érte el csúcsát, 2,07 százalékon. 1998-ban ez a ráta mintegy 1,33 százalék volt. 2016-ban várhatóan 1 százalék alá esik. [ENSZ-jelentés (1998)]. A Római Klub világvége jóslatai a 70-es évek elejéről következetesen hibásaknak mutatkoznak.

Minél több az ember, annál több elme fog dolgozni új ötleteken és megoldásokon.

Ha az emberek hosszabb életre számíthatnak, a jövő alakulása személyes érdekükké válik, ezért remélhetőleg jobban fognak törődni cselekedeteik hosszú távú következményeivel.

Hivatkozások:

  • Egyesült Nemzetek. World Population Prospects: The 1998 Revision [Egyesült Nemzetek, New York].

[« tartalom ]


Létezik-e valamilyen etikai norma, amely alapján a transzhumanisták megítélik „az emberi állapot javítását”?

A transzhumanizmus sokféle etikai rendszerrel összeegyeztethető, és maguk a transzuhmanisták is különböző nézeteket vallanak. Az alábbiakban azonban mindegyikük egyetért:

A transzhumanisták szerint az emberi állapot akkor lesz jobb, ha az egyének helyzete is javul. A gyakorlatban az egyén rendszerint maga ítéli meg azt, hogy mi a jó neki. A transzhumanisták ezért támogatják az egyéni szabadságot, különösképpen a morális jogot arra, hogy aki úgy kívánja, a technológia alkalmazásával kibővíthesse mentális és fizikai képességeit, és még teljesebbé tegye saját élete irányítását.

Ebből a nézőpontból, az emberi állapot javulása egy olyan változás, amely nagyobb esélyt ad az egyéneknek arra, hogy tudásalapú vágyaik szerint formálják önmagukat és életüket. Vegyük észre a „tudásalapú” szót. Fontos, hogy az emberek tisztában legyenek a választási lehetőségekkel. Az oktatás, az információ szabadsága, az információs technológia, a Gondolatjövők és potenciálisan az intelligencianövelés segítheti az embereket abban, hogy tájékozottabb döntéseket hozzanak. (A Gondoltjövők egy javaslat, ahol az emberek egy virtuális piacon bizonytalan tudományos hipotézisekre és jövőre vonatkozó jóslatokra köthetnek fogadásokat, és ezáltal egy nyílt közvélekedés mellett foglalhatnak állást. Hanson (1990).)

Hivatkozások:

[« tartalom ]


Milyen társadalomban élnek majd a poszthumán lények?

Jelen pillanatban nem áll rendelkezésünkre elegendő információ ahhoz, hogy teljes választ adhassunk erre a kérdésre. A társadalom típusa, amelyben a poszthumán lények élni fognak, azon a poszthumán fajon múlik, amely kifejlődik a mai emberből. A transzhumanisták jelenleg az emberi evolúció különböző útvonalait tudják előre vetíteni [lásd, „Ki a poszthumán (ember utáni) lény?”]. Ezek közül az útvonalak közül egyesek csupán egyetlen poszthumán lényt eredményezhetnek, azt viszont csak az idő fogja megmondani, hogy bármelyik is eredményezhet-e poszthumán társadalmat.

A transzhumanisták elmélkedhetnek azon, hogy a poszthumán lény hogyan kommunikálhat az emberekkel – ha a poszthumán lény egyáltalán akar majd kommunikálni az emberekkel –, azt azonban nehéz elképzelni, hogy a poszthumán lények társadalma hogyan igazgatná az emberek életét. A poszthumán társadalom bárminemű mai megtervezése a jelenlegi tapasztalatokon és az emberek, transzhumán lények vágyain alapulna, továbbá azokon a megfontolásokon, amelyeknek a poszthumán lények számára nincs jelentősége. A poszthumán lények valószínűleg a társadalmi élet teljesen új formáit fogják felfedezni. Egyesek közülünk azt remélik, hogy a poszthumán lények társadalmi magjának kialakulásával lehetőségünk lesz megfigyelni az emberekkel, transzhumán lényekkel és a többi poszthumán lénnyel folytatott kommunikációjukat, amiből kikövetkeztethető lesz, hogy a poszthumán társadalom mivé fejlődhet.

[« tartalom ]


Mi történik, ha valaki háborúban használja fel ezeket az új technológiákat? Okozhatják-e a kihalásunkat?

Egyes technológiák, amelyeket várhatólag ebben az évszázadban fejlesztenek ki, hihetetlenül erősek lesznek. Ha rossz célra használják őket, nagy károkat okozhatnak az embereknek és a környezetnek. Egyes technológiák, a legborúlátóbb forgatókönyv szerint, még az intelligens élet kihalását is okozhazják. Ez a lehető legrosszabb kimenetel, és minden áron meg kell akadályozni.

Íme néhány fajpusztító forgatókönyv, amelyekről a transzhumanisták elmélkednek:

Szürke ragacs. – Az önsokszorozódó nanogépek [lásd, „Mi a nanotechnológia?”] véletlenül kiesnek az ellenőrzésünk alól, és felfalják a teljes bioszférát, „szürke ragaccsá” változtatva azt. Mivel a molekuláris nanotechnológia új kémiai reakciók előtt nyit utat, nincs okunk feltételezni, hogy az ökológiai egyensúly, amely korlátozza a szerves önreplikátorokat, a nanoreplikátorokat is korlátozni fogja.

Elvben viszonylag könnyű lenne többszintű védelmi rendszert építeni, amely lehetetlenné tenné e forgatókönyv megvalósulását. Például az önsokszorozó gépeket valamely „vitamintól” lehetne függővé tenni – egy olyan ritka vegyszertől, amely nélkül nem működik. Vagy megfelelő tervezéssel önkényesen valószínűtlenné tennénk az adaptív mutációt. Az önreplikátorokkal folytatott kísérletek „lepecsételt laboratóriumokba” lennének zárva, olyan kis fülkékbe, amelyek automatikusan felrobbannak, és megsemmisítik tartalmukat, amint valami megbróbálja áttörni a falait (akár kívülről, akár belülről). Következésképpen, ha a nanotechnológiai fejlesztést felelősségteljes emberek végzik szigorú biztonsági rendszerek mellett, a szürke ragacs forgatókönyvet el lehet kerülni.

Fekete ragacs. – Mindenki egyetért abban, hogy sokkal nagyobb problémát jelent a „fekete ragacs”, amely a destruktív nanogépek szándékos gyártását foglalja magába.

Egyik módja a fekete ragacs elkerülésének az lehet, hogy „aktív pajzsokat” fejlesztünk ki – automatizált védelmi rendszereket beépített korlátozásokkal, hogy megakadályozzuk támadó jellegű alkalmazásukat. Elképzelhetünk egy globális immunrendszert, amelyben a Föld felszínén bolyongó nanogépekből veszélyes replikátorok után kutatnak. E megközelítés problémája az, hogy még ha végül lehetővé válik is egy ilyen megbízható globális immunrendszernek a megépítése, ez sokkal nehezebb munka lehet, mint a destruktív nanogépek megépítése. Ha ez igaz, lesz egy olyan periódus, amely alatt a világ védtelen lesz. Ezért létfontosságú, hogy a fegyverkorlátozási egyezmények és a globális szabályozások megakadályozzák az agresszorokat abban, hogy ebben a periódusban visszaéljenek a nanotechnológiával.

A kihalás kockázatának csökkentésére irányuló másik módszer az lehet, hogy szétszórt űrgyarmatokat létesítünk. A probléma itt is az, hogy túl sok időbe telhet, amíg ez széleskörűen megvalósíthatóvá válik.

E kritikus időszak (a veszélyes nanogépek kifejlesztésétől a megfelelő védelem kiépítéséig) hossza a technológiai fejlődés akkori ütemétől függ. Akik hisznek a szingularitás [lásd, „Mi a szingularitás?”] bekövetkezésében, úgy tartják, hogy ez az időszak nagyon rövid lesz.

Szuperintelligencia. – Míg a transzhumanisták általában véve várják a szuperintelligenciát, egyesek tartanak attól, hogy egy rosszul programozott szuperintelligencia úgy dönthet, hogy megsemmisíti az embereket vagy éppen minden intelligens életet, beleértve önmagát is. Ezt az aggodalmat az az ötlet táplálja, hogy a szuperintelligencia intellektuálisan annyira idegen és felsőbbrendű lesz az emberhez képest, hogy nehéz lesz előrelátnunk vagy szabályoznunk az indítékait, és lehetetlen lesz akarata ellenére irányítanunk azokat. [lásd, “Hogyan fogják a poszthumány lények vagy a szuperintelligens gépek kezelni azokat az embereket, akik nincsenek feljavítva?”]

Nukleáris és biológiai fegyverek. – A nukleáris és a biológiai fegyerek folyamatos veszélyt jelentenek. A mai fegyverkészletek látszólag túl kicsik ahhoz, hogy kiirtsák fajunkat. Lehetséges azonban, hogy génmanipuláció révén a jövőben a maiknál is halálosabb biológiai hatóanyagok lesznek kifejlesztve. A vakcinák és az ellenszerek gyártása remélhetőleg felveszi a versenyt a mérgek és járványok kifejlesztésével, de ezt nem tudhatjuk biztosan.

A tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása elsőrendű fontossággal kell hogy bírjon minden felelősségteljes nemzet számára. Egy fajmegsemmisítő nagy háború nélkül is könnyű elképzelni egy olyan agresszív államot vagy terrorista csoportot, amely tömegpusztító fegyvert használ, hogy jelentős polgári áldozatokat okozzon és szétrombolja a civilizációt, talán egy zsarolási forgatókönyv részeként.

Egyéb világvége forgatókönyvek. – Fékevesztett üvegházhatás, amelyben a felmelegedés egyre több metánt, egy rendkívül erős üvegházgázt szabadít fel (a legtöbb transzhumanista szerint felettéb valószínűtlen, hogy ez a kipusztulásunkat okozná); természetes úton jelentkező pandémia, amely az interkontinentális utazás révén rohamosan terjed (nem valószínű, hogy mindnyájunkat megölne, de komolyan kell venni); üstökös- vagy aszteroidabecsapódás (teljességgel valószínűtlen); metastabil vákuum bomlása magas energiájú részecskegyorsító kísérletek során (ma az általunk elért energiák sokkal kisebbek a kozmikus háttérsugárzásban bekövetkezőktől, de a jövőben még hatékonyabb módokat találhatunk a részecskék felgyorsítására, ami potenciális veszélyt jelenthet). Semmi kétség, léteznek egyéb veszélyek is, amelyekre még nem is gondoltunk. Ebben az összefüggésben fontos az ellentmondásos Carter-Leslie Világvége érvelés, amely a Bayesian valószínűségi elméletből származik, és abból a néhány triviális empirikus feltevésből, hogy az ember kipusztulásának kockázatát ezidáig szisztematikusan alábecsülték [lásd a hivatkozásokat].

Hivatkozások:

[« tartalom ]


Hogyan fognak a poszthumány lények vagy a szuperintelligens gépek bánni azokkal az emberekkel, akik nincsenek feljavítva?

Ez a poszthumán lények indítékain múlik, és senki nem tudja rá a pontos választ. Elemezzünk három lehetséges forgatókönyvet:

(a) Elképzelhető, hogy a jövő társadalma felkarolja mind az embereket, mind a poszthumán lényeket, és a transzhumán lények különböző fajtáit. Ha a poszthumán lények fokozatosan fejlődnek ki, még könnyebben elképzelhető, hogy lesz egy időszak, mely alatt különféle létformák fognak békében együtt élni. Lehet, hogy eleinte az emberek fognak dominálni, hatalmas létszámuk miatt, de a poszthumán lények befolyása fokozatosan nőni fog.

Amikor a poszthumán lények sokkal erősebbé válnak az embereknél (ez gyorsan bekövetkezhet, de akár néhány évtizedbe is telhet), valószínű, hogy a kapcsolatuk átalakul az egyenrangúról valami mássá. Itt két lehetőséget különböztetünk meg, egy kedvezőt és egy kedvezőtlen.

(b) Az optimista kimenetel szerint, a poszthumán lények továbbra is tisztelni és tolerálni fogják az embereket. A poszthumán lények úgy élnének az emberek között, mint jószándékú félistenek, és segítenének nekik, amikor bajba kerülnek, például úgy, hogy gondot viselnek a természetről vagy biztosítják, hogy minden embernek legyen elegendő ennivalója. Minden ember, aki poszthumán lénnyé szeretne válni, megkapná erre a lehetőséget, de aki akar, ember maradhatna, és meglenne a lehetősége arra, hogy folytassa hagyományos emberi életét. Ha a nem feljavított emberek azt szeretnék, hogy ne éljenek közöttük poszthumán lények, azok más bolygókon és más naprendszerekben találhatnának egy tágas Lebensraumot („életteret”).

(c) Kedvezőtlen kimenetel lenne (legalábbis emberi megközelítésből), ha a poszthumán lények úgy döntenének, hogy az emberek csupán a jobb célokra is alkalmazható anyag és energia reménytelenül hatástalan felhasználási módját képviselik. Ha a poszthumán lényeket nem kötelezik emberbarát törvények, és ha nincs olyan erkölcsi kódexük, mely szerint ez rossz lenne, úgy dönthetnének, hogy az emberi faj kihalását okozó lépéseket tesznek. Lehet, hogy egy hatalmas számítógépet vagy olyan űrszondákat csinálnának a bolygónkból, amelyeket az űrgyarmatosítás folyamatának meggyorsítása érdekében lőnének ki.

Az emberek és a transzhumán lények nagyobb valószínűséggel vállalnának tevékenyen szerepet a (b) forgatókönyv megvalósításában, mint a (c)-ben. Hiszen ha a poszthumán lények végül sokkal hatalmasabbakká is válnak az embereknél, ők végül is vagy eredetileg emberek által létrehozott mesterséges elmék vagy átlényegült emberek lesznek. Az első esetben biztosíthatnánk azt, hogy az ember jóléte iránti tolerancia és tisztelet értékrendjét szervesen beléjük programozzuk, mint egy sérthetetlen etikai kódex részét. A második esetben úgy javíthatnánk esélyeinken, hogy már ma ugyanezt az értékrendet tápláljuk az emberek között, hogy a majdan átlényegült embereknek is magasszintű etikai normáik legyenek. Mindkét esetben segít az is, ha folytatjuk a stabil demokratikus hagyományok és szervezetek építését, lehetőleg mind nemzetközi, mind nemzeti szinten terjesztve a jogrendet.

A transzhumanisták azt hiszik, hogy a technológai minden problémát megold?
A technológia egyetlen problémát sem old meg. A technológia csupán annyit tesz, hogy egyre erősebb eszközöket ad a kezünkbe, amelyekkel az emberek majdnem minden anyagi problémát megoldhatnak (beleértve a bőség biztosítását mindenki számára) – feltéve, hogy megvan a megfelelő előrelátásunk arra, hogy megtegyük a szükséges biztonsági intézkedéseket, és elegendően együttműködőek legyünk ahhoz, hogy ne használjuk az új technológiát az egymás elleni háborúskodásra.

Ezek nagy kérdések, és azt jelzik, hogy a legnagyobb nehézség, amivel szembesülünk, nem technológiai vagy tudományos jellegű. Bármily nehezek is a technikai akadályok, azok előbb-utóbb majdnem biztosan elhárulnak. A technológiai fejlődés a saját lendületétől is transzhumanista irányban halad.

A valóban bonyolult szempont politikai lesz. Az emberek és vezetőik világszerte felmutatnak-e elegendő előrelátást és együttműködést ahhoz, hogy olyan nemzetközi egyezményeket terjesszenek elő és fogadjanak el, amelyek megakadályozzák az ellenséges katonai visszaéléseket? Vagy legalább elodázzák azokat a hatékony védelmi rendszerek kifejlesztéséig? Senki sem tudja, noha a fennmaradásunk múlhat ezen.

[« tartalom ]


TRANSZHUMANIZMUS ÉS TERMÉSZET

Miért akarnak a transzhumanisták tovább élni?

Voltál-e már valaha olyan boldog, hogy ordítani tudtál volna? Volt-e az életedben olyan pillanat, amikor olyan mély és magasztos érzésed volt, hogy úgy tűnt, a hétköznapi életed nem több unalmas szürke szendergésnél?

Ezekben a pillanatokba oly könnyű megfeledkezni arról, hogy a dolgok milyen jók lehetnek. De azokon a ritka alkalmakon, amikor ráébredsz erre – akár a kreatív munkába való totális belemerülés, akár a véghezvitel érzése vagy a romantikus szerelem extázisa révén –, megértheted, hogy léted minden egyes pillanata milyen értékes tud lenni. Lehet, hogy ekkor megkérded magadtól: „Ennek mindig így kellene lennie. Miért nem tarthat ez örökké?”

Nos, mi lenne, ha örökké tartana?

Az emberi élettartam meghosszabbításának vágyában a transzhumanisták nem néhány évvel több szenilitást és betegséget próbálnak hozzáadni az idős emberek életéhez. Ez értlemetlen lenne. Nem, ők egészségesebb, boldogabb, kreatívabb éveket akarnak teremteni. Tökéletes esetben, mindenki számára meg kell adni a joga arra, hogy megválassza, mikor és hogyan akar meghalni – ha egyáltalán akar. A transzhumanisták sokáig akarnak élni, mert többet akarnak tenni, tanulni és tapasztalni, mint amennyit a normális emberi élettartam megenged. Az evolúciós múltunk által előírt csekély nyolc évtizeden túl is jóval tovább akarják folytatni a növekedést, az érést, és a fejlődést. Ahogy az egyik krionikai szervezet hirdetésében áll:

„Az élet irányítása és a szív bölcsessége az időn alapul; Beethoven kései vonósnégyesein, az olyan „öregemberek”, mint Szophoklész, Russell és Shaw utolsó szavaiban és munkáiban az érettség és a lényeg nyomait látjuk, olyan tapasztalatot és tudást, olyan eleganciát és emberséget, amely nincs jelen a gyerekekben vagy a tinédzserekben. Ők ezt megszerezhették, mert sokáig éltek; idő állt rendelkezésükre tapasztalni, fejlődni és kifejeződni; idő, amit mi is megkaphatunk. Képzeljük el, hogy az olyan személyiségek, mint Benjamin Franklin, Lincoln, Newton, Shakespeare, Goethe vagy Einstein nem csupán néhány évtizedig, hanem évszázadokig gazdagítják világunkat. Képzeljük el, hogy a világ ilyen egyénekből áll. Ez valóban az lenne, amit Arthur C. Clarke a „Gyerekkor végének”, az emberiség felnőtté válásának nevezett. Ön is részese lehet ennek. És részese kell hogy legyen. Csatlakozzon hozzánk. Válassza az életet.” (Krionika Intézet)

[« tartalom ]


A transzhumanizmus nem a természettel babrál?

Ez a kérdés a transzhumanizmus velejét érinti. A transzhumanisták azt állítják, hogy helyes dolog befolyásolni a természetet. Ezen nincs mit szégyellni. Semmilyen morális vagy etikai ok nincs arra, hogy miért ne avatkozhatnánk be a természetbe, és jobbá tegyük, ha tudjuk, például úgy, hogy megszüntetjük a betegségeket, növeljük a mezőgazdaság hatékonyságát a növekvő világnépesség élelmezése érdekében, vagy kommunikációs műholdakat lövünk fel azért, hogy az otthonokat műholdas hírekkel és szórakoztatással lássuk el.

Sok konkrét esetben persze jó gyakorlati okai vannak annak, hogy miért jó a „természetes” folyamatokra hagyatkoznunk. A lényeg, hogy a “Természetes vagy sem?” kérdés önmagában nem dönti el valaminek a jó vagy rossz voltát. Egyes természetes dolgok rosszak, például az éhezés, a tuberkulózis, vagy ha élve megesz egy tigris. Egyes mesterséges dolgok is rosszak, például a DDT-mérgezés, a gépjárműbalesetek és a nukleáris fegyverek.

Vegyük például az emberi klónozásról folyó vitát. Egyesek úgy érvelnek, hogy az ember klónozása nem természetellenes, hiszen az emberi klónok voltaképpen egypetéjű ikrek. Igazuk van. Ám sokkal lényegesebb az, hogy nem számít, hogy az emberi klónok temészetesek-e vagy sem. Ha arról beszélünk, hogy klónozzuk-e az embereket, össze kellene vetnünk minden kívánatos és minden nem kívánatos következményt. Azután meg kell próbálnunk felbecsülni, hogy ezek a következmények milyen valószínűséggel jelentkezhetnek. Ez a vita sokkal összetettebb annál, hogy egyszerűen elvessük a klónozást, mint természetellenes dolgot, de éppen összetettsége miatt valószínű, hogy jó döntéseket fog eredményezni.

Mindez triviálisnak tűnik? Az is! Éppen ezért elképesztő, hogy egyes emberek még mindig képesek olyan érvekkel játékban maradni, amelyek lényegében azt az üzenetet rejtik magukban, hogy: „Ez azért jó, mert mindig is így volt!” vagy „Ez azért jó, mert a természet tette ilyenné!”.

[« tartalom ]


A transzhumán technológiák nem tesznek bennünket embertelenebbé?

Ez a kérdés az „emberi” és az „emberséges” összekeverésén alapul. Az emberi azt jelenti, „az emberhez vagy az emberiséghez tartozó; emberi jellemzőkkel vagy tulajdonságokkal rendelkező; az emberre vagy az emberi fajra vonatkozó” (Webster Revised Unabridged Dictionary 1913). A transzhumán lények e jellemzők és tulajdonságok közül sokat meg fognak változtatni. Sok emberi tulajdonság nem megfelelő és destruktív; a legtöbb transzhumanista az emberiség pozitív oldalait kívánja elősegíteni (például az emberséget, azaz a jóindulatot és kíméletességet), és meg kíván szabadulni a negatív oldalaitól (vagy legalább ellenőrzés alá akarja vonni őket).

Az emberi létnek nincs belső értéke, ahogy nincs belső értéke a kő, a béka vagy a poszthumán lény létének sem. Az érték abban van, hogy kik vagyunk, mint egyének, és mit kezdünk az életünkkel.

[« tartalom ]


A halál nem a természet rendje?

A transzhumanisták hangoztatják, hogy valaminek a természetes vagy nem természetes volta lényegtelen arra nézve, hogy az a valami jó vagy kívánatos [lásd, „A transzhumanizmus nem a természettel babrál?”, valamint „A meghosszabbított élet nem fogja súlyosbítani a túlnépesedési problémákat?”].

A halhatatlanság felfedezése az egyik legősibb és legmélyebben gyökerező emberi törekvés. Kulcsfontosságú szerepet játszik az emberi irodalomban a legkorábbi elbeszélő költemény, a Gilgames eposz óta, egészen a megszámlálhatatlan mítoszokig és irodalmi művekig. A villágvallások tanításainak alapja a spirituális halhatatlanság és a túlvilági élet reménye. Ha a halál a természet rendje, akkor a halál legyőzése iránti emberi vágy is az.

A transzhumanizmust megelőzően az egyedüli mód a halál elkerülésére a reinkarnáció és a túlvilági feltámadás igérete volt. Azoknak az embereknek, akik ezeket a vallási doktrinákat az emberi képzelet szüleményeinek tekintették, nem maradt más alternatívájuk, mint hogy elfogadják a halál elkerülhetetlenségét. A szekuláris világnézetek, beleértve a hagyományos humanizmust, jellemzően azt próbálták megmagyarázni, hogy a halál végül is miért nem olyan rossz dolog. Egyes egzisztencialisták még azt is fenntartották, hogy a halálra azért van szükség, mert értelmet ad az életnek.

Érthető, hogy az emberek kifogásokat keresnek a halálra. A legutóbbi időkig egyáltalán semmi nem tehettünk a halál ellen, és legalábbis némileg volt értelme olyan vigasztaló filozófiákat létrehozni (a transzhumanisták „halálizmusoknak” nevezik őket), amelyek szerint az öregség miatt bekövetkezett halál természetes és jó. Ezek a meggyőződések viszonylag ártalmatlanok voltak, azonban mára túlhaladottakká váltak. Napjainkban már előreláthatjuk az öregedés megszüntetésének lehetőségét, addig pedig aktív lépésekkel maradhatunk életben, életmeghosszabbító technikák alkalmazásával vagy krionikával. Ennek tudatában a vigasztaló halandósági illúziók már veszélyessé válhatnak, mivel tehetetlenségre tanítanak bennünket és a passzivitást bátorítják.

Elsősorban a fiatalok körében él az a mítosz, hogy az öregek belefáradnak az életbe. A valóságban sok idős ember jobban élvezi az életet, mint valaha. Egyesek valóban belefáradnak az életbe, amikor nagyon idősek lesznek, de ez általában a betegség és a felépülés reménytelensége miatt van; érzik, hogy elméjük és testük elhasználódott; legjobb barátjuk a halál és a haldoklás. Ilyen körülmények között a halál megkönnyebbülést hozhat. De mi lenne, ha újabb esélyt kapnál az életre, ha visszaállíthatnád elméd és tested ifjúkori életerejét (miközben egész addigi életed tudását és élményeit megtarthatnád), és talán még valamelyik régi barátodat is feltámaszthatnád. Elutasítanál egy ilyen ajánlatot? Még ha most úgy véled is, hogy igen, jó esély van arra, hogy ha a konkrét valóságban szembesülnél ezzel a lehetőséggel, meggondolnád magad.

Néhányan ennek ellenére a halált választanák. Ez is rendjén van, de csak akkor, ha ez a választás tudáson alapszik. Mi, többiek, pedig korlátlan élettartamnak néznénk elébe a poszthumán korszakban.

A transzhumanista álláspont világos a halál etikáját illetően. A transzhumanisták szerint a halálnak önként választottnak kell lennie. Ez azt jelenti, hogy mindenki szabadon meghosszabbíthatná életét, és megszervezhetné testének krionikus befagyasztását. Ez azt is jelenti, hogy az önkéntes eutanáziát alapvető emberi jognak kellene tekinteni.

[« tartalom ]


Környezetbarátak-e a transzhumanista technológiák?

A transzhumanista technológiák általában véve környezetbarátak. A köztes technológiák általában sokkal erősebben szennyezik a levegőt, mint a fejlett technológiák. A volt Szovjetúnió ipari ágazata például sokkal környezetszennyezőbb, mint kifinomultabb nyugati megfelelője. Az információtechnológia, a gyógyászati folyamatok és a high-tech viszonylag tiszták.

A transzhumanisták egy határozottabb állítást is tesznek a környezettel kapcsolatban: A jelenlegi technológiák nem fenntarthatóak. Kulcsfontosságú természeti forrásokat használunk el (kőolaj, fémek, az atmoszféra szennyeződéskapacitása), sokkal gyorsabban, mint ahogy azok regenerálódni tudnak. A fogyasztás jelenlegi üteme mellett, valamikor ebben az évszázadban kimerítjük ezeket a forrásokat. A reális alternatívák között van a transzhumanista javaslat is: fejlettebb szintre hozni a technológiát. A transzhumanista technológiák nem csupán ökológiailag megfelelőek, de hosszútávon talán azok jelentik az egyetlen környezetileg is életképes lehetőséget.

A fejlett molekuláris nanotechnológiával a legtöbb terméket teljesen hulladék- és szennyezésmentesen tudjuk majd előállítani. Mitöbb, lehetővé válik, hogy eltakarítsuk azt a szemetet, amit a mai, igencsak primitív technológiáink csináltak. Ez olyan irányadó követelményeket támaszt, amelyeknek más környezetvédelmi megközelítések nem tudnak eleget tenni. A nanotechnológia gazsdaságilag is kifizetődővé teszi az űrbéli napelemek építését, a földönkívüli égitesteken folytatott érc- és ásványbányászatot és a nehézipar Földön kívülre helyezését. Az erőforráshiány egyetlen valós hosszútávú megoldása az űrgyarmatosítás.

Meg kell jegyezni azt is, hogy transzhumanista nézőpontból az emberiség, annak műtermékei és cselekedetei ahhoz a kiterjedt bioszférához tartoznak, aminek jogos része az emberi beavatkozás.

[« tartalom ]


TRANSZHUMANIZMUS, MINT FILOZÓFIAI ÉS KULTURÁLIS NÉZŐPONT

Mik a transzhumanizmus filozófiai és kulturális előzményei?

Az isteni tulajdonságok megszerzésére irányuló emberi vágy feltehetőleg olyan ősi, mint az emberi faj maga. Az emberek mindig is törekedtek létük határainak kiterjesztésére, akár földrajzi, akár ökológiai, akár mentális értelemben. Egyesek hajlamosak arra is, hogy mindig minden korlátozást vagy akadályt megpróbáljanak megkerülni.

A szertartásos temetés és a vallásos írások megmaradt töredékei mutatják, hogy az őskori embereket mélyen megrendítette szeretteik halála, és e kognitív disszonanciát a túlvilági élet feltételezésével próbálták enyhíteni. A túlvilági életre vonatkozó elképzeléstől függetlenül azonban, az emberek ma is meghosszabbított életre törekszenek. A Gilgames nevű sumér történetben (kb. i.e. 2000) a király küldetésbe kezd, hogy megtalálja azt a gyógynövényt, amely halhatatlanná tenné. Érdemes megjegyezni, hogy egyes feltételezések szerint a halandóság elvben nem elkerülhetetlen, és létezik (legalábbis mitológiai) eszköz annak megvalósítására. A mágia és az alkímia különféle rendszereinek fejlődéséből látszik, hogy az emberek valóban hosszabb és gazdagabb életre törekszenek; mivel nem volt gyakorlati eszközük, a mágikus eszközökhöz folyamodtak. Tipikus példák erre a kínai taoizmus különféle ezoterikus iskolái, amelyek a fizikai halhatatlanságot kutatták, és azt, hogy a természet erőivel önuralmat/harmóniát teremtsenek.

A görögök ambivalensek voltak az ember természetes korlátainak átlépését illetően. Egyrészt, elragadtatta őket az ötlet. Ezt Prométheusz mítoszában látjuk, aki ellopta a tüzet Zeusztól, és az embereknek adta, ezzel örökre jobbá téve az emberi állapotot. A Daidalosz mítoszban az ügyes mérnök és művész újra és újra sikerrel dacol az istenekkel úgy, hogy nem mágikus eszközöket alkalmaz az emberi képességek kiterjesztésére. Másrészt, ott van a hübrisz fogalma is: egyes ambíciók túllépik a határt, és visszafelé sülnek el, ha hajszoljuk őket. Daidalosz vállalkozása végül katasztrófába torkollik (ez azonban nem az istenek büntetése, hanem teljességgel természeti eredetű).

A görög filozófusok tették az első kísérletet arra, hogy olyan gondolatrendszereket hozzanak létre, amelyek nem pusztán hiten, hanem logikus gondolkodáson alapulnak. Szókratész és a szofisták kiterjesztették a kritikus gondolkodás alkalmazását a metafizikáról és a kozmológiáról az etika tanulmányozására, az emberi társadalom kérdéseire és az emberi lélekre. Ebből az érdeklődésből született a kulturális humanizmus, e rendkívül fontos irányzat a nyugati tudomány, politikaelmélet, etika és jogtudomány történetében.

A reneszánsz ébredést jelentett a középkori gondolkodásmódból; az emberi lény és a természet újra a kutatások legitim tárgyaivá váltak. A reneszánsz humanizmus bátorította az embereket, hogy saját megfigyeléseikre és ítélőképességükre támaszkodjanak, ahelyett, hogy mindenben alkalmazkodnának az egyházi hatóságokhoz. A reneszánsz humanizmus a jólformált személyiség eszményét is megteremtette, azt, hogy tudományos, erkölcsi, kulturális és szellemil értelemben is jól fejlettek legyünk. A mérföldkövet Giovanni Pico della Mirandola „Az ember méltóságáról” (1486) című műve jelentette, amelyben nyíltan kijelenti, hogy az embernek nincs kész formája, hanem az ember feladata kialakítani magát. A modern tudomány is elkezd formálódni Kopernikusz, Kepler és Galileo munkái révén.

A felvilágosodás koráról elmondható, hogy Francis Bacon Novum Organumának, az „új módszer”-nek (1620) a kiadásával kezdődött, amelyben a szerző egy új, empirikus kutatáson alapuló tudományos módszertant javasol, az a priori okoskodás helyett. Bacon támogatja „minden lehetséges dolog megvalósításának” projektjét, amely alatt azt érti: megvalósítani a természet feletti uralmat annak érdekében, hogy javítsunk az emberek helyzetén. A reneszánsz öröksége a racionális humanizmus alapján egyesül Kolumbusz és Isaac Newton, Thomas Hobbes, John Locke, Immanuel Kant és mások hatásával, amely humanizmus a tudományt és a kritikus gondolkodást hangsúlyozza – a kinyilatkoztatás és az egyházi tekintély helyett –, mint eszközt arra, hogy többet tudjunk meg a természetről, az ember szerepéről és természetéről, és hogy megalapozzuk az erkölcsiséget. A racionális humanizmus a transzhumanizmus közvetlen elődje.

A 18. és a 19. században megfigyelhetjük annak az felvetésnek a jelentkezését, hogy a tudomány alkalmazásával az emberek maguk is fejlődhetnek. Benjamin Franklin és Voltaire azon elmélkedtek, hogyan hosszabbíthatja meg az emberi életet az orvostudomány. Különösen Darwin evolúciós elmélete után, a kereszténység egyre vonzóbb alternatíváját jelentette az ateizmus és az agnoszticizmus. A 19. század optimizmusa azonban nemegyszer pozitivizmussá fajult el, és azzá a meggyőződéssé, hogy az előrehaladás elkerülhetetlen. Amikor e nézet összeütközött a valósággal, ez sokakban olyan reakciót váltott ki, hogy az irracionalizmus felé fordultak, mert azt a hibás következtetést vonták le, hogy az értelem elégtelen, ezért értéktelen. Ez azokat a technológiaellenes és antiintellektuális állásfoglalásokat eredményezte, amelyek még ma is élnek, például a New Age mozgalomban.

A transzhumanizmus megalakulásának egyik fontos ösztönzője J. B. S. Haldane, brit biokémikus „Daedalus: Science and the Future” (1923) című tanulmánya volt, amelyben az író azt tárgyalja, hogy a tudományos és technológoiai felfedezések hogyan tudják befolyásolni a társadalmat és javítani az emberi állapotot. Ez a tanulmány jövőkutatási viták láncreakcióját indította be. Ide tartoznak: J. D. Bernal „The World, the Flesh and the Devil” (1929) című munkája is, amelyben az űrgyarmatosításról és a bionikus implantátumokról elmélkedik, és azokról a elmebeli előrelépésekről, amelyek a fejlett társadalomtudományok és a pszichológia révén jelentkezhetnek; Olaf Stapledon munkái; Bertrand Russell „Icarus: the Future of Science” című munkája, amelyben Russell borúlátó álláspontra helyezkedett, azzal érvelve, hogy ha nem teremtünk több jóindulatot a világban, a technológiai hatalom elsősorban azt a képességet fogja növelni, hogy ez egyik ember ártson a másiknak. Ezek a gondolatok, amelyeket Aldous Huxley regényei, majd később sci-fi írók fejlesztettek tovább, mind hatottak a transzhumanista gonolkodásra és a jövőkutatásra.

A II. világháború megváltoztatta sok olyan irányzat fejlődését, amelyek mára a transzhumanizmushoz vezettek. A korábbi eugenikus mozgalom erősen hitelét vesztette, az új és jobb világ megteremtésének gondolata tabu és túlhaladott lett. (A transzhumansiták még ma is mélyen gyanakvóak a kollektív változást illetően; a cél inkább az, hogy az egyén önmagát, esetleg utódait alakítsa át.) Ehelyett, a derűlátó futuristák inkább a technológiai fejlődés – az űrutazás, az elektronika, a számítógépek – felé fordították figyelmüket. A tudomány elkezdte valóra váltani a spekulációkat.

Ebben az időszakban a transzhumanista gondolatok leginkább a tudományos fantasztikum irodalmi műfajában kerültek megvitatásra. Olyan szerzők, mint Arthur C. Clarke, Isaac Asimov, Heinlein, Stanislaw Lem, később pedig Bruce Sterling, Greg Egan, Vernor Vinge és sokan mások kutatták a transzhumanizmus különféle vonatkozásait, és járultak hozzá az elterjedéséhez.

Robert Ettinger fontos szerepet játszott a transzhumanizmus modern formájának kialakításában. A The Prospect of Immortality (1964) című könyvének kiadásával elindította a krionikus mozgalmat. Azzal érvelt, hogy az orvosi technológia látszólag folyamatosan fejlődik, a vegyi folyamatok pedig megszűnnek elegendően alacsony hőmérsékleteken, ezért lehetséges lenne az ember befagyasztása és megőrizése azokra az időkre, amikor a technológia elég fejlett lesz ahhoz, hogy kijavítsuk a fagyás miatti kárt és megyógyítsuk azokat a betegségeket, amelyekben az az ember esetleg szenvedett. 1972-ben Ettinger kiadta a Man into Superman című munkáját, amelyben az emberek néhány elképzelhető tökéletesítését tárgyalja, folytatva a Haldane és Bernal által megkezdett hagyományt.

Egy másik korai befolyásos transzhumanista F. M. Asfandiary, aki később FM-2030-ra változatta a nevét. A jövőkutatás egyik első professzoraként, FM a 60-as években a New York-i Új Társadalomkutatási Iskolán tanított, és létrehozta az UpWingers néven ismert derűlátó futuristák irányzatot. 1989-es Are you a transhuman? című könyvében megtalálható a transzhumán fogalom első leírása, mint a poszthumán létbe vezető evolúciós átmenet. (Egy szóhasználati megjegyzés: FM a transzhumán lényeket „transzoknak” is nevezte. A „transzhumán” szót elsőként Damien Broderick használta 1976-os sci-fi novellájában, noha ott még némileg más fogalmat jelölt. A „transzhumanizmus” szót Julian Huxley alkotta meg, a New Bottles for New Wine-ban (1957).)

A hetvenes és nyolcvanas években, sok életmeghosszabbítási, krionikus, űrgyarmatosítási és futurista szervezet jelent meg. Általában el voltak szigetelve egymástól, annak ellenére, hogy sokuk hasonló nézeteket és értékeket vallott. Ebben a korszakban a transzhumanista álláspont egyik kiemelkedő képviselője Marvin Minsky volt.

1988-ban Max More és T.O. Morrow megjelentették az Extrópia Magazin első számát, majd 1992-ben megalakították az Extrópia Intézetet. A folyóirat és az intézet katalizátorként szolgált a sok, korábban különálló csoportot egyesülésében. Max More megírta a „transzhumanizmus” szó első modernkori definícióját. Ha valaki pontosan meg akarja határozni a transzhumanizmus születési dátumát és helyét: ez Amerikában történt a nyolcvanas évek végén. A transzhumanista művészeti mozgalom is ekkor ébredt öntudatra, Natasha Vita-More munkái révén.

Eric Drexler Engines of Creation (1986) című munkája volt a molekuláris technológia első könyvméretű tárgyalása; kitért a lehetséges felhasználására és veszélyeire, valamint a fejlődésével felmerülő stratégiai problémákra. Ennek a forradalmi jelentőségű könyvnek hatalmas és tartós hatása volt a transzhumanista gondolatra. Hasonló befolyással bírt Hans Moraves Mind Children (1988), és újabban a Robot (1999) című munkája. Drexler és Moravec ma is a transzhumanista gondolkodás élvonalában vannak. Két másik befolyásos kortárs transzhumanista Anders Sandberg, valamint Robert Hanson, amerikai közgazdász és polihisztor.

Sok transzhumanista nem ért egyet az Extrópia Intézet politikai nézeteivel. Ezért Nick Bostrom és David Pearce 1998-ban megalakították a Transzhumanista Világszövetséget (World Transhumanist Organization, azaz WTA), hogy az kiegészítse az Intézetet, és hogy minden transzhumanista csoport és érdeklődés gyűjtőszervezeteként szolgáljon. A transzhumanizmus preciz tudományágként való elfogadtatására összpontosítva, a WTA kiadja a Transzhumanista Folyóiratot, a transzhumanista kutatás első szakmai szerkesztésű tudományos folyóiratát.

Hivatkozások az intereten:

[« tartalom ]


Az extrópianizmus azonos a transzhumanizmussal?

Az extrópianizmus a transzhumanista gondolkodás egyik különálló részét képviseli (tehát minden extrópiánusra igaz, hogy transzhumanista, de fordítva nem). Az extrópiánusok abból az extrópia-fogalomból kölcsönözték nevüket, amelyet Max More és Tom Morrow dolgozott ki, és egy rendszer növekedésére és vitalitására vonatkozik.

Az extrópianizmust az Extrópiánus Elvek definiálják, egy dokumentum, amelyet az alapítók és az Extrópia Intézet tagjai írtak. Az Elvek harmadik változata hét olyan elvet sorol fel, amely fontos az extrópiánus gondolkodás kialakításában: folytonos fejlődés, önátalakítás, gyakorlati optimizmus, intelligens technológia, nyílt társadalom, önirányítás és racionális gondolkodás.

Politikai szempontból az extrópiánusok ellenzik az autoritatív társadalmi igazgatást, a jogállamiság és a hatalom decentralizációja javára. A transzhumanizmus mint olyan nem támogat semmilyen konkrét politikai nézőpontot, noha vannak politikai következményei. A transzhumanisták a legkülönfélébb politikai nézeteket vallják (vannak liberálisok, szociáldemokraták, libertariánusok, zöldpártiak stb.), egyes transzhumanisták pedig az apolitikusságot választották.

Hivatkozások:

[« tartalom ]


Milyen irányzatok működnek a transzhumanizmuson belül?

A transzhumanista gondolkodáson belül nézetek gazag választéka létezik, és már sok alcsoport alakult konkrét érdeklődési kör, vélekedés, értékrend és földrajzi elhelyezkedés alapján.

Az érdeklődési körük szerint elkülönülő csoportok között vannak a krionikusok, az életmeghosszabbítók, a nanotecnológia specialisták, a Wired közösség, az űrrajongók, a transzhumanista művészek és előadók, sci-fi rajongók, cyber punkok, és olyan emberek, akik alternatív társadalmi csoportosulásokkal kísérleteznek.

Az extrópiánusok a transzhumanisták kiemelkedő csoportját képviselik. Nagyra értékelik az öntulajdonlást, az önátalakítást, az egyéni szabadságot, és az állami korlátozás nélküli szabadságot [lásd, „Az extrópianizmus azonos a transzhumanizmussal?”].

A transzhumanizmus egy másik irányzatát a „paradicsom-tervezés” egy fajtájának támogatói képviselik, amelyet David Pearce Hedonista Imperatívusza körvonalaz. Pearce etikai alapokon érvel egy biológiai program mellett, amely a kegyetlenség, a szenvedés és a rossz közérzet minden formáját eltüntetné. Rövidtávon, érzelmi életünket hangulatjavító gyógyszerekkel (és nem utcai drogokkal!) gazdagíthatnánk. Hosszútávon viszont, technikailag elképzelhető lenne, hogy átrendezzük a genomot. A biotechnológia megszüntethetne minden szenvedést az élővilágban. Pearce szerint a „poszt-darwini szuperelméket” kizárólag a genetikailag előprogramozott jólét fokozatai fogják ösztönözni.

A transzhumanisták eltérő véleményeket alkotnak a jövőbeni változások gyorsaságáról és arról is, hogy ezek a változások miennyire lesznek radikálisak lesznek. A szingularitáriánusok, azok, akik a szingularitás bekövetkezését jósolják [lásd, „Mi a szingularitás?”], a spektrum egyik végét képviselik, míg más transzhumanisták ennél fokozatosabb evolúciós fejlődés feltételezésével bocsátkoznak jóslatokba.

A legnagyobb amerikai városokban és európai országokban helyi transzhumanista vitafórumok alakultak. Noha a transzhumanizmus kozmopolita filozófia, ezek a csoportok mind egyedi sajátosságokat alakítottak ki, minden bizonnyal a helyi memetikai állapotok miatt.

A vezető transzhumanisták gyakran elutasítják a cimkéket. Összetett és kidolgozott nézeteik révén mindegyikük a transzhumanizmus egy megkülönböztető jellegét képviseli. E nézetek állandó felülvizsgálat és fejlesztés alatt állnak.

Hivatkozások:

  • Linkek személyes honlapokra és a transzhumanizmussal kapcsolatos speciális érdekcsoportokra.

[« tartalom ]


A transzhumanizmus egy szekta vagy vallás?

A transzhumanizmus semmiképpen sem szekta; a Szektafigyelő Hálózat és más szervezetek által felállított szektadefiníciók egyetlen kritériumát sem elégíti ki. A transzhumanizmus nem is vallás, noha van néhány olyan funkciója, amelyekért az emberek hagyományosan a valláshoz fordultak. A transzhumanizmus az irány- és céltudatosságot biztosít, és azt a víziót, hogy az emberek jelenlegi állapotukhoz képest többet képesek elérni. A legtöbb vallási hívővel ellentétben, a transzhumanisták ebben a világban szeretnék megvalósítani álmaikat; nem természetfeletti erőkre, hanem racionális gondolkodásra és empiricizmusra támaszkodva, folyamatos tudományos, technológiai, gazdasági és emberi fejlődés révén. A transzhumanisták hipotetikus mérnöki teljesítményekként vitatják meg az olyan korábban kizárólagosan egyházi mennydörgéseket, mint a halhatatlanság, az állandó boldogság és az istenhez hasonlatos intelligencia!

A transzhumanizmus naturalisztikus filozófia. Jelenleg nincs megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy léteznek természetfeletti erők vagy megmagyarázhatatlan spirituális jelenségek. A transzhumanisták inkább a racionális módszerekben bíznak, különösképpen a tudományos módszerekben, hogy megértsék és alakítsák a világot. Noha a tudomány képezi a legtöbb transzhumanista törekvés alapját, a transzhumanisták megértik, hogy a tudományos módszernek is megvannak a maga hibalehetőségei és tökéletlenségei.

A vallási fanatizmus, a babona és a türelmetlenség nem elfogadhatók a transzhumanisták körében. Úgy vélik, sok előítélet leküzdhető tudományos és humanista oktatás révén, a kritikus gondolkodásra való képzéssel, és a különféle kultúrákból jövő emberek interakciójával.

Érdemes hangsúlyozni, hogy a transzhumanizmus nem dogmák rögzített halmaza, hanem egy fejlődő világnézet. Vagy inkább fejlődő világnézetek családja, hiszen a transzhumanisták sok kérdésben nem értenek egyet. A még mindig alakuló fázisban lévő transzhumanista filozófiának az a célja, hogy új tapasztalatok, új lehetőségek révén fejlődjön. A transzhumanisták tudni akarják, miben tévednek, és aszerint akarják megváltoztatni nézeteiket.

[« tartalom ]


Nem fog a feltöltés, a krionika és a mesterséges intelligencia kudarcba fulladni, mert nem képes megőrizni vagy létrehozni a lelket?

Noha a lélek fogalma nem túlságosan hasznavehető és következetes fogalom egy olyan naturalisztikus filozófia számára, mint a transzhumanizmus, sok transzhumanistát érdekli a személyazonosság és a tudatosság problémája. Ezek a problémák élénk viták tárgyát képezték a kortárs analitikus filozófusok között, és noha történt némi előrelépés (pl. Derek Parfitnak a személyazonossággal kapcsolatos munkájában), továbbra sincs rájuk mindenki számára elfogadható megoldás. Könnyen hozzáférhető bevezetés az elme-test problematikába Churchland 1988-as munkája.

Ha valaki hisz a lélekben, és abban, hogy az fogamzáskor belép a testbe, akkor a krionika talán működhetne, hiszen emberi embriókat már sikerrel fagyasztottak le, tároltak hosszabb időn keresztül, majd beültették az anyába, aki egészséges, normális (feltehetően lélekkel rendelkező) gyereket szült. A feltöltés sok tekintetben empirikus teszt lenne a lélekre vonatkozó nézetek megerősítésére. Ha a feltöltésről kiderül, hogy működik, a lélekre vonatkozó egyes nézeteket meg kell változtatni. Ugyanez érvényes a gépi intelligenciára. (Érdekes megjegyezni, hogy a Dalai Láma nem zárta ki a számítógépekben való reinkarnáció lehetőségét.)

Hivatkozások:

  • Churchland, P. 1988. Matter and Consciousness. MIT Press, MA.
  • Parfit, D. 1984. Reasons and Persons. Oxford Univ. Press, Oxford.
  • Interjú a Dalai Lámával

[« tartalom ]


Létezik-e transzhumanista művészet?

Igen. Az érzelmek kulcsfontosságú eszközei az élet átérzésének és megértésének. A transzhumanista művészek arra törekszenek, hogy ösztönösen megragadják és értelmezzék a transzhumán álapotot és azt a világképet, amelyet a tudomány feltár. A transzhumanista művészetben az emberi kultúra összeolvadása a tudománnyal és a technológiával gyakran mind a tartalom, mind a médium jellemzője. A transzhumanista művészet transzhumanista értékrendet képvisel, mint például az élet meghosszabbítása, a növekvő életerő és kreativitás, a világ felfedezése, a korlátlan önátalakításra és az egyre több érzéki tapasztalásra való törekvés. Egyes transzhumanisták arra használják a művészetet, hogy kifejezzék filozófiájukat.

A transzhumanista művészet különféle ágazatokból származó transzhumanisták által jött létre. Felöleli az irodalmat, a zenét, a képzőművészetet, az elektronikus, a robotikus és az előadóművészetet úgyanúgy, mint az olyan kifejezési módokat, amelyek még nincsenek kialakítva. A transzhumanista művészetek tudósok, mérnökök, technikusok, filozófusok, sportolók, oktatók és matematikusok munkáit is magukba foglalják. Az evolúcióra, transzhumán lényekre, biotechnológiára, mesterséges életre, extrópiára és halhatatlanságra vonatkozó ötletek és víziók a művészi világ részeivé váltak.

A műfajvariációk közé tartozik az extrópiánus művészet, az automorf művészet (az elmét és testet felölelő extrópiánus önátalakítás individualista megközelítése – a transzhumán lény, mint művészet) és extroterra művészet (a világegyetem és a művészet összeolvadása).

Hivatkozások:

[« tartalom ]


GYAKORLATI KÉRDÉSEK

Mi a bizonyíték arra, hogy mindez bekövetkezik?

Vedd szemügyre a mai világot. Hasonlítsd össze azt, amit most látsz, azzal, amit mindössze hatvan évvel ezelőtt láttál volna. Nem számít különösebben bátor felvetésnek, hogy mához képest hatvan év múlva a technológia állapota és az emberek életvitele mai mércéinkkel mérve meglehetősen bámulatos lesz. A konzervatív becslés szerint is – ha feltételezzük, hogy a világ csak fokozatosan fejlődik, ahogyan azt a 17. század óta teszi – az elkövetkező évtizedekben drámai előrelépéseket várhatunk.

Ezt a reményt erősíti, ha figyelembe vesszük, hogy sok kulcsfontosságú terület máris kritikus áttörésekre van ráhangolva. A világháló kezdi összekötni a világ népeit, az emberi társadalom új rétegét alkotva, egy olyan réteget, ahol az információ a legfontosabb. Lassan befejezzük az emberi genom feltérképezését, és génsebészeti eljárásokat dolgozunk ki, hogy ezzel az információval beavatkozzunk a felnőtt ember szervezetébe, vagy hogy utódainknak kívánatos tulajdonságokat adjunk. A számítógépek teljesítménye minden tizennyolc hónapban megduplázódik, és viszonylag hamar megközelítik az emberi szintű komputációs erőt. A gyógyszerészeti cégek olyan gyógyszereket finomítanak, amelyekkel szabályozható az ember hangulata és egyénisége, jelentéktelen mellékhatással. Sok transzhumanista cél megvalósítására már a mai technológiákkal is lehet törekedni. Kétséges-e egyáltalán (kivéve egy civilizációelpusztító kataklizm esetén), hogy a jövőben a technológiai fejlődés még radikálisabb lehetőségeket ad a kezünkbe? A molekuláris gyártásnak megvan a képessége arra, hogy teljes egészében átalakítsa az emberi állapotot. Ez megvalósítható technológia? Eric Drexler és mások részletesen bemutatták, hogy a nanotechnológa hogyan egyeztethető össze a kémiai törvényekkel, valamint felvázoltak néhány utat, amellyel kifejleszthető lenne [lásd, „Mi a nanotechnológia?”].

A nanotechnológiai fejlődés túlzottnak tűnhet, talán azért, mert a következményei túlságosan elsöprő erejűek lehetnek, de a nanotechnológiai szakemberek kiemelik, hogy jelenleg nem létezik publikált bírálat Drexler technikai érvelésére. Senkinek sem sikerült semmilyen hibát felfedeznie kalkulációiban. Időközben, a területbe való befektetések (már most több milliárd dollár) rohamosan nőnek, és a molekuláris gyártás kevésbé látnoki vonatkozásai máris a kutatások főáramába taroznak. Sok független eljárás és technológia létezik, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy poszthumán lényekké váljanak. Bizonytalanság van afelől, hogy melyik technológia lesz kialakítva először, és azt is megválaszthatjuk, hogy mely módszereket alkalmazzuk. Feltéve azonban, hogy a civilizáció folytatja a virágzását, kétségtelennek tűnik, hogy meglesz a lehetőségünk a poszthumán lénnyé válásra. És – hacsak nem nyomják el, és erőszakkal nem akadályozzák meg őket – sokan úgy fognak dönteni, hogy fontolóra veszik ezt a lehetőséget.

Hivatkozások:

  • Drexler, E. 1992. Nanosystems, [John Wiley & Sons, Inc., NY.]

[« tartalom ]


Ezek a transzhumanista fejlesztések nem fognak több ezer vagy millió évbe telni?


Gyakran nagyon nehéz megjósolni, mennyi ideig fog tartani egy bizonyos technológia kifejlesztése. A holdra szállás sokkal korábban történt meg, mint ahogyan azt a legtöbb ember várta; de a fúziós energia még mindig kitér előlünk, fél évszázadnyi várakozás után is. Az időkeretek pontos megállapításának részben a váratlan technikai akadályok lehetősége az akadálya, részben pedig az a tény, hogy a fejlődés üteme a pénzelés mértékétől függ, ami viszont a nehezen megjósolható gazdasági és politikai tényezőktől függ. Ezért, míg sok esetben megalapozott lehet azt feltételezni, hogy a technológia előbb-utóbb ki lesz fejlesztve, rendszerint csak szakszerű találgatás történhet arról, hogy ez mennyi ideig fog tartani.

A transzhumanisták döntő többsége úgy véli, hogy a szuperintelligencia és a nanotechnológia kevesebb, mint száz éven belül valósul meg, sokan pedig azt jósolják, hogy jóval az évszázad első harmadán belül. [Az okokat e dokumentum megfelelő részeiben vázoltuk.] Amikor már létezni fog nanotechnológia és szuperintelligencia is, a speciális alkalmazásuk széles skálája fog következni.

Hosszan lehetne sorolni azokat a példákat, amikor a múlt emberei közölték, hogy valami technológiailag teljességgel lehetetlen: „A repülés titka nem lesz felfedve életünk során – még ezer éven belül sem.” (Wilbur Wright, 1901) vagy társadalmilag irreleváns: „Nincs semmi ok arra, hogy bárkinek is számítógépre lenne szüksége otthonában.” (Ken Olsen: A Digital Elnöke és alapítója, 1977) Nekik tapasztalniuk kellett, hogy ezek a dolgok néhány éven belül megvalósultak.

Azonban, ugyanilyen hosszú listát lehetne írni arról, amikor az emberek olyan áttörést jósoltak, ami viszont nem következett be. A kérdést nem lehet megválaszolni történelmi párhuzamok felsorolásával. Jobb stratégia, ha közvetlenül megnézzük, mit tárhatnak fel az alapvető fizikai korlátok figyelmes elemzése. A döntő jövőbeni technológiák – a szuperintelligencia és a nanotechnológia – esetében egy ilyen elemzést már végeztek, és sok szakember úgy véli, hogy ezek e század első néhány évtizedében valószínűleg megvalósulnak.

Más szakemberek úgy vélik, hogy ennél sokkal több időre lesz szükség. A fejlődésünk irányára vonatkozó véleményalkotás egy másik módja, hogy megfigyeljük a múlt trendjeit. Legalább a 19. század vége óta a tudomány és a technológia (ahogy mutatók sokasága jelzi) körülbelül minden 15 évben megkétszereződött. Kivetítve ezt az exponenciális fejlődést, arra számíthatunk, hogy még drámaibb változásokat várhatunk a közeljövőben. A jelenlegi trendek teljes megtörése, egy váratlan lassulás kellene ahhoz, hogy ebben a században ne következzenek be azok a változások, amelyeket a transzhumanisták jósolnak.

Hivatkozások:

[« tartalom ]


Mi van, ha mindez mégsem működik?

Akkor, feltehetőleg, újra a status quo-ban találjuk magunkat, de sok új tudással és technikával gazdagodva, amelyeket a próbálkozás során fedeztünk fel. De a kérdés nem az, hogy működni fog-e, inkább az, hogy mi fog működni, és mikor. Sok már meglévő, potenciálisan átalakulóban lévő technológiát és sok más vitathatatlanul kialakulóban lévőt illetően nyilvánvaló, hogy mélyen kihatnak emberi önjavításra. A felsőrendűbb transzhumán technológiák, mint a nanotechnológia és a szuperintelligencia, több egymástól független úton is megvalósíthatók. Ha az egyik útról kiderül, hogy járhatatlan, meg lehet próbálni egy másikat, növelve a siker valószínűségét. A transzhumanisták mérhetetlenül tragikusnak fognák fel, ha valamilyen nem várt okból a tudósok nem tudnák kifejleszteni a molekuláris nanotechnológiát, az emberfeletti mesterséges intelligenciát és az általuk támogatott technológiákat – a feltöltést, a krionikát, a korlátlan életmeghosszabbítást.

Akkor talán sohasem ismerhetnénk meg a szenvedéstől, betegségtől és haláltól megszabadult világot; sohasem tapasztalhatnánk meg azt a magasabbra érő intellektuális kreativitást és tudást, amelyek csak az emberi idegrendszernél jobb információfeldolgozók számára hozzáférhetők; sosem lenne lehetőségünk arra, hogy kipróbáljuk a tudatosságnak azokat az érzelmeit és mély állapotait, amelyeket a feljavítatlan agy nem tud elérni vagy fenntartani; sosem tudnánk meg, hogy a személyes fejlődés mely fokát érnénk el ifjúi életerővel élve 120, 400 vagy akár 50000 éven át. Az emberek biztosan találnának valamilyen vigaszt mindazokban a hasznos eszközökben, amelyeket az utazás során kétségtelenül felfedeznénk – a génsebészet, a hangulatjavító gyógyszerek, az információs technológia, a gyorsabb számítógépek, az új hasznos vegyszerek, új gyógyászati eljárások, szervátültetési technikák, jobb számítógépes memóriák eszközeiben – de a transzhumanisták ennél többet akarnak.

[« tartalom ]


Hogyan használhatom a transzhumanizmust a saját életemben?

A transzhumanizmus gyakorlati filozófia, amely nagyon is kézzelfogható tud lenni. Következésképpen, számtalan mód létezik, amellyel alkalmazhatod az életedben, kezdve az egészségedet javító és élettartamodat hosszabbító étrenddel és tornával; egészen addig, hogy krionikus befagyaztásra jegyzed elő magad; technológiai részvényekbe való befektetéssel keresel pénzt; klinikai gyógyszerekkel szabályozod a hangulatod és a személyiséged paramétereit, vagy nootrópikumokkal, hogy kognitív teljesítményedet javítsd; különféle kognitív vagy pszichológiai önfejlesztő technikákat alkalmazol (tanulási technikák, neurolingvisztikai programozás, időgazdálkodás; mnemonika; meditáció, kritikus gondolkodás); megtanulod kihasználni az új információs technológiákat; táplálékkiegészítőket szedsz (vitaminokat, ásványokat, létfontosságú zsírsavakat, hormonokat), hogy csökkentsd a szívbetegség és a rák kialakulásának kockázatát, és remélhetőleg lelassítsd az öregedést; transzhumanista művészettel foglalkozol; és általánosságban lépéseket teszel annak érdekében, hogy gazdagabb és felelősségteljesebb életet élj. Egy erőt adó beállítottság – amely gyakori a transzhumanisták körében – a dinamikus optimizmus (másik nevén gyakorlati optimizmus): az az attitűd, hogy a kívánatos eredményeket általában meg lehet valósítani, de csakis kemény erőfeszítés és okos döntések révén. (More (1997)).

Talán részt kívánsz venni a transzhumanizmussal kapcsolatos kutatásban vagy szervezkedésben [lásd: „Hogyan kapcsolódhatnék be a transzhumanizmusba?”].

Hivatkozások:

[« tartalom ]


Hogyan válhatok poszthumán lénnyé?

Jelenleg nincs mód arra, hogy bármely ember poszthumán lénnyé váljon, és éppen ez az elsődleges oka annak, hogy a transzhumanisták az életmeghosszabbítás és a krionika iránt érdeklődnek. Közülünk azok, akik elég sokáig élnek, hogy megérjék a technológiai fejlődés hosszútávú eredményét, talán poszthumán lényekké válhatnak. Azonban mindegyikünkben megven a lehetőség arra, hogy életünkben elérjük a transzhumán státust, és ez magában is izgalmas mérföldkövet képvisel az emberi evolúcióban. Olyan korban élünk, amelyben (legalábbis a demokratikus világban) szabadon fogadhatunk el egy olyan életszemléletet, amelyet kevéssé befolyásolják a nemzeti határok, a családi hagyományok és a politikai részrehajlás. Ebben a korban, az emberi elmét kibővítette és újrahuzalozta az általános oktatás, a többszörös karrier, a személyes kapcsolatokat növelő globális hálózat és a számítógépes kommunikáció. Az emberi testet tökéletesítette a fejlett gyermekkori étkeztetés, az implantátumok, a testrészpótlók, és az életmeghosszabbító programok. Biológiai tudománnyal és technológiákkal kombináltuk fizikai testünket és elménket, hogy áttörjük azokat az akadályokat, amelyek megfoszották elődeineket a határtalan élettől.

[« tartalom ]


A krionika sikerének valószínűsége nem túlságosan alacsony?

A krionika, azaz a hivatalosan „halott” emberek befagyasztása, kísérleti orvosi eljárásnak tekinthető. A krionika lényege, hogy jelenleg nem lehet klinikai próbákkal meghatározni a hatékonyságát. Azt már tudjuk, hogy az alany állapota folyékony nitrogénbe való behűtéssel (- 196 C°) stabilizálható. Jelentős mértékű sejtkárosodás történik a fagyási folyamatban, de ha az alany megfagy, akár évezredekig tárolható gyakorlatilag minden további szövetbomlás nélkül. A hipotézis, amelyen a krionika alapszik, az, hogy valmikor a jövőben kifejlesztenek egy olyan technológiát, amely lehetővé teszi számunkra, hogy újjáélesszük a krionikus alanyt, helyrehozva a fagyási károkat és a halál eredeti okát. Ahhoz, hogy valaki bebizonyítsa, hogy a krionika nem fog működni, be kell bizonyítania, hogy egyik bármennyire fejlett jövőbeni technológia sem lesz képes soha arra, hogy újjáélessze a befagyasztott beteget.

Ha figyelembe vesszük azt, hogy mi ma a bejáródott gyakorlat, és arra, hogy hogyan tekintettek volna rá (mondjuk) az 1700-as években, beláthatjuk, hogy mennyire nehéz jól megalapozott érvvel előállni arról, hogy a jövő gyógyászati technológiája soha nem lesz képes visszaforgatni a sérüléseket, amelyek a krionikus fagyasztás során következnek be. Ennek tudatában, a krionikára való előjegyzés (ami általában úgy történik, hogy életbiztosításunk kedvezményezettje a krionikai vállalat lesz) értelmes biztosítási eljárásnak tűnik. Ha nem működik, úgyis halottak maradunk; ha viszont működik, megmentheti az életünket. (És a megmentett életed onnatól kezdve minden bizonnyal nagyon hosszú és egészséges lenne, lévén, hogy milyen előrehaladott orvostudományra van szükség az újjáélesztéshez.)

A molekuláris nanotechnológia szakértői általában úgy vélik, hogy fejlett állapotában a nanotechnológia lehetővé teszi a krionikus betegek újjáélesztését. Így, lehetséges, hogy néhány évtizeden belül a befagyasztott alanyok újjáéleszthetők lesznek. Az újjáélesztés végérvényes technikai lehetősége körüli bizonytalanság minden bizonnyal kisebb, mint más bizonytalansági tényezők, például az a lehetőség, hogy rossz módon halunk meg (elveszünk a tengeren; Alzheimer-kór következtében törlődik agyunk információtartalma), hogy a krionikai vállalat csődbe megy, hogy a civilizáció összeomlik, vagy hogy a jövő emberei nem lesznek érdekeltek az újjáélesztésünkben. A krionikai szerződés természetesen nem ad 100 százalékos garanciát a fennmaradásra. Ahogy a krionicisták mondják, a krionikus befagyasztás a második legrosszabb dolog, ami történhet veled. Korántsincs minden transzhumanista előjegyezve krionikus befagyasztásra, jelentős hányaduk azonban úgy véli, hogy a költség-haszon elemzés igazolja a kiadást.

Hivatkozások:

[« tartalom ]


Nem lesz unalmas örökké élni egy tökéletes világban?

A transzhumanizmus nem igér tökéletes jövőt. Ha minden jól alakul azonban, a jövő olyan lesz, amelyben minden egyénnek korlátlan szbadsága lesz arra, hogy kifejlessze képességeit, kifejezze kreativitását és megvalósítsa álmait. Összehasonlítva más transzhumanista projektekkel, az unalom eltörlése valószínűleg igen egyszerűnek fog bizonyulni. Valójában már most léteznek megbízható (noha potenciálisan mérgező) eszközeink arra, hogy korlátozott időre eloszlassuk az unalmat, pszichostimulánsok, például amfetaminok szedésével. A mai klinikai hangulatjavító gyógyszerek egyesekben növelik az élet iránti érdeklődést és a lelkesedést, beleértve azokat az embereket is, akik nem szenvednek depresszióban. (Ezek a példák azonban félrevezetőek lehetnek. Csak a legnyersebb ízelítőt adják abból, hogy mit rejteget a jövő.)

Csakis rendkívül tagolt gondolkodással tudunk elképzelni egy olyan világot, amelyben fejlett molekuláris nanotechnológia és emberfeletti mesterséges intelligencia van, de arra még mindig nincsenek eszközök, hogy megszabadítsuk az agy áramköreit az unalomtól. Hasznos lehetne megtartani valamilyen, az unalommal analóg funkciót, mivel az unalom megakadályozhat bennünket abban, hogy túl sok időt pocsékoljunk monoton és értelmetlen tevékenységekre. Talán szükségünk van érzelmi esésekre, amelyek újabb sikerekre motiválnak bennünket. Így megtörténhet, hogy a holnap világának egyes hétköznepi apróságait elkerüljük, mert úgy tekintünk rájuk, mint pusztán érdekesre, és nem lelkesítőkre. Ed Regis (1990, p. 97) az alábbi pontok megfontolását javasolja:

1. A hétköznapi élet olykor unalmas. Na és?

2. Az örökkévalóság olyan unalmas vagy érdekes lesz, amilyenné tesszük.

3. Halottnak lenni izgalmasabb?

4. Ha az örökkévalóság unalmassá válik, meglesz a lehetőséged arra, hogy bármikor véget vess neki.

Hivatkozások:

  • Pearce, D. 1998. The Hedonistic Imperative.
  • Regis, E. 1990. Great Mambo Chicken and the Transhuman Condition. [Penguin Books]

[« tartalom ]


Hogyan kapcsolódhatnék be a transzhumanizmusba?

Egyre több olyan szervezet van, amely azért jött létre, hogy felfedezze és kifejlessze a transzhumanista technológiákat, és elmélkedjen a poszthumán létbe vezető út problémáján. A Transzhumanista Világszövetség 1998-ban alakult meg gyűjtőszervezetként, hogy hirdesse a transzhumanista eszméket és törekedjen a transzhumanizmus – mint filozófiai és kulturális jellegű mozgalom – tudományos elfogadtatására. Néhány európai országban és amerikai városban helyi jellegű transzhumanista szervezetek léteznek. Amerikában van az Extrópia Intézet is, amely extrópiánus transzhumanizmust hirdet. Az Előrelátás Intézet (Foresight Institute) és a Molekuláris Gyártás Intézete a nanotechnológia kifejlesztése, megértése és békés alkalmazása érdekében tevékenykedik. Az Alcor egy non-profit szervezet, amely krionikus fagyasztást kínál ügyfeleinek. Az Életmeghosszabbítási Alapítvány egy másik non-profit szervezet, amely információkkal szolgál a táplálékkiegészítőkről, és termékek széles skáláját kínálja.

Mindezek a szervezetek lehetőséget kínálnak arra, hogy többet megtudhassunk a transzhumanizmusról és azokról a különféle technológiákról és ötletekről, amelyeket a transzhumanisták alkalmazni igyekeznek az emberi életben. Konferenciákat és találkozókat szerveznek, és különféle elektronikus fórumokat szponzorálnak, hogy kapcsolatba lépjenek más olyan emberekkel, akik érdekeltek a transzhumanista teendők előmozdításában. Tagjaik folyamatosan kutatnak új üzleti megoldások után, és olyan állást igyekeznek betölteni, amelyben aktívan és nyíltan segíthetik a közeljövő transzhumanista körülményeinek kiépítését. Számtalan cég, egyetemi tanszék és más intézmény létezik, amely olyan munkát végez, amely közvetlenül releváns a transzhumanizmus számára.

Hivatkozások:

(ahol megtalálhatók a többi szervezetre vezető linkek)

[« tartalom ]


E DOKUMENTUM TÁRSSZERZŐI ÉS KÖZREMŰKÖDŐI

A nanotechnológia rész John Storrs Hall bevezetésén alapszik, amely viszont Eric Drexler és Ralph Merkle szövegein alapszik. A krionika rész Ralph Merkle írásain alapszik, amelyből sok kifejezés közvetlenül lett átvéve. A transzhumanizmus definíciója, amelyet ebben a dokumentumban használtunk, sok ember közreműködésén alapszik, különösen Kathryn Aegisén és Max More-én. A lélekre és az embertelen/emberietlen megkülönböztetésre és a történelmi előzményekre vonatkozó kérdések válaszok főként Anderséi, és néhány egyéb válasz is részben tőle származik, továbbá az Alephtől, a svéd transzhumanista szervezet tagjaitól. Kathryn írta a válaszokat azokra a kérdésekre, hogy milyen társadalomban fognak élni a poszthumán lények, és hogy „Hogyan válhatok poszthumán lénnyé?” és a „Ki a transzhumán lény?” válaszának legnagyobb részét. A transzhumanista művészetre vonatkozó kérdés válasza Natasha Vita-More válaszán alapszik. Greg Burch a korai szakaszban működött közre szerkesztői megjegyzésekkel, David Pearce és különösen Kathryn Aegis és Anders Sandberg rendkívül alapos szerkesztői kommentárokat adott a késői szakaszban.

Ötletekkel, kritikákkal, kérdésekkel, kifejezésekkel és mondatokkal járultak hozzá az alábbiak (különleges sorrend nélkül): Henri Kluytmans, John S. Novak III, Allen Smith, Thom Quinn, Harmony Baldwin, J. R. Molloy, Greg Burch, Max More, Harvey Newstrom, Brent Allsop, John K Clark, Randy Smith, Daniel Faublich, Scott Badger, mark@unicorn.com, Anders Sandberg, Dan Clemmensen, Kathryn Aegis, Shakehip@aol.com, Natasha Vita More, Michael Nielsen, Geoff Smith, Eugene Leitl, William John, pilgrim@cyberdude.com, Joe Jenkins, Damien Broderick, David Pearce, Michael Lorrey, Bryan Moss, Derek Strong, Wesley R. Schwein, Peter C. McCluskey, Tony Hollick, zebo@pro-ns.net, Michelle Jones, Dennis Stevens, Damon Davis, Jeff Dee, Andrew Hennessey, Doug Bailey, Brian Atkins, Erik Moeller, Alex ( intech@intsar.com), David Cary, EvMick@aol.com, Arjen Kamphius, Remi Sussan, Dalibor van den Otter, Robin Hanson, Eliezer Yudkowsky, Michael Wiik, Dylan Evans, Jean-Michell Delhotel.

Minannyiuknak megköszönném a segítséget e FAQ megírásában, és azért, hogy lehetségessé tették a transzhumanizmust.

Nick Bostrom

Kérlek támogasd a Transzhumanista Könyvtárat!
(Please support the Transhumanist Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)


         

                         

 
[« vissza ]
Creative Commons License

[ előre »]

Web Matrix

buddhism | hinduism | taoism | hermetics | anthropology | philosophy | religion | spiritualism | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

Last updated: 09-09-2009