I./1.
az ősök lakta házban
huzatjáratok sírnak
a megtért lángálmai
az idő faragványait
lassan lecsiszolják
eszmélet parazsa
az időköpenyek alatt
holt vágyakkal füstöl
éj és fény
mosoly és zokogás
berűformák mágneses mezején
kozmikus erő sugárzik
kromatikus éveken át
perzselő lépcsőkön
léptek bokrétái
beszőtt csillárok alatt
gyűrt freskók szállnak
hamu-üszkös szmokingok űrében
leégő gyertyák
húsvéti csontok
az órák és gerendák alatt
táncolók katonás alakja
az éjféli ég holdas zöldjében
láthatatlan kezek
vacogó lángja
lépcsőkbe mart éj és fény
vulkánikus szavak villáma
világítja meg
a varázsló eljövetelét
ki csilagokkal izzó süveggel hajol
jelsötét ajakuk fölé
s magyarázza el
éveik titokzatos címerét
energiájuk napszítta perceit
az átívelhetetlen gondolatok vallomását
s a halál gondolájának
végtelen ingajáratát
éjérem és fényév
szekrények halomlécsői
őrzik még
a világgámentek géniuszát
és a gyermekkor
egyetemes csöndjét
kilépve az égre
átfaragott csillag ragyog
a hold várótermében
napégett imát mond
akit negyon szerettél
véle borulsz rá esdve
az utolsó emlékre
hogy isteni villámok
jéghideg tüzében
egymással száguldjatok
a háttérzaj dallamával
a végtelenbe
I./2.
elleng a hold
míg kihagy az óra
meztelenségen láng
és ruhatömör fal
szivárgó homokja
csillagfűtött arc
berregő gázfényben
selyem-álomban
vigyorgó szakáll
gomolygó ajtó
bútorlépcsők
a tárgyak beszéde elhal
levegő aranyló kellékei
a szeretet káprázó fényképein
holdfényű kövön
idomtalan csoszogás
irgalom
kolosszus-angyalok
léptei nyomán
I./ 3.
vannak termek
ezüstös víziókkal
s labirintus-asztalok zizezgésével telten
fekete és kék öltönyök sujtása szanaszét
hol a folyamatos szóalakzatokat
gregorián-hangzás kisér
árkok tégláin kizöldül a moha
ajtóereszek lapokká esnek szét
pincék talajvízében
úszó halak éje gyöngyöz
visszhangzó prizmák a föld felett
óra motorja a gazos kert véredényein
a halálos lövés csöndes melege kék
patak és az ácsolatok finom reneszánszában
ima szertehullámzó térein
vannak égi zizegéssel megtelt szobák
háló-folyosók hol
sötéten gigantikus bútorokkal
mint sujtások vonala
ősi ajkuk
örökmécsesként lobog
II./ 1.
a ház vásárcsarnokának áttört falain
belátni
a rokoni vásárzajban alvókra
kik régóta álmodják dicső zászlóik alatt
a vakolatban hegedülő szelek útvonalát
a gázszerkezet felizzó őrlángja mellett
az írnok vibráló koponyáját
párkányokig érnek a virág-szeméthegyek
papagájok csalóka röpte
a kövirózsás kerti utak felett
s látni a sportpálya csillagos légterében
a fürdő romboid fénylapjait
a koborló őszülő hajának jégszálait
összetört elméjének titokzatos fagépeit
de a hájba gyúrtak süllyedését is
mikor eljön az óra
s megolvadnak a lépcsők
míg a föld lassú vulkánja
a szobákban mindent betölt
II./ 2.
átfaragott falakra és arcainkra
ólomselymes kezek nehezednek
ujjak a villanyrendszerben
űrvilági sötét hidegen kitör
káprázat az öltönyökön
a hazaérkező haján
még virágzik a napfény
szögletekben faállatok
gépnehéz gyermeksírás
asztal romhalmaza
hol van a patak cimbalma
a mák és a diófa párbeszéde
Coppélia tánca
a kivonszolt fegyver
és a varangyosbéka lobogó vihogása
a kerítés árnyrácsában futók
viaszos lábaik küzdelme
a kút hideg lehelete
aranypénzek sugárzásában
lányok zörgő beszéde
s szalonnásan bő karjuk fehérsége
csillagos az este
a megfeszülő szélben
elmosódott röpte cikázó fecskéknek
majd az alkonyi hangok
mikroszkópikus ütései elhalnak
a távozót
pipacsok és búzamezők
a villanyban kavargó ház
s a holdas templomtornyok végtelenje
kíséri messze
II./ 3.
neon-bozótban
a kimeríthetetlen szív
ház mélységében
időalakzatok
s a holnap jeges kubusai
intersztelláris záporban
halványkék inger
lószőrös alkonyba okád
gránitkönyvek a kádban
eloxált cipők
hideg virágparázs
vakolatfülkéhez visszatérő léptek
az ablak csövein
fújja a kinti szél
cirokvirágok zöldjét
s a jelvénytelepek
rozsdacsendjét
fekete városvázlat
korbácsütéseket sugároz
hol a sarokmauzóleumnál
remiz túlvilági terei zizegnek
itt van értelme egyenruhád
acélhuzaljainak
miket a ház ősi
öltönyeiből kivarrtál
leomlott ajtók
deszkapora nyakadon
felbukkanó üvegcellák
végtelen árnyán
éjszakai szél
csillagszövet órája
ikon-drága képen
léptek a napforrásban
ajkak vér-ékszerében
élő remény
istenalak
az áramgyémántos falon
a sebesülés újra felbuzog
véle álmok
szénharangja kong
khűlt ablakon
visító széltorok
vadállad fullad
márvány-ölelésben
kezek
táguló idegzenéjében
cigaretták leégnek
a virrasztás
neon-fagyában
II./ 4.
bútor-labirintusban kószál a szél
ablakközelben fellegek
holdpajort görgető napszelek
orgonaszólam a kertben
gépszerű álom nyomaszt
de az ősök hangjaival
elfeledett óda remeg
télikabátban szív etüdje cseng
neonsötét év jön
hogy kivilágítatlan
csöndes arcod idejét felégje
szavak archaikus keretét
értelmét a matematikai fegyelemnek
s a múlt rovásokon járó
bálvány-erejének
gigászi bútorokon zizegnek a szél cirádái
a folyosót eltorlaszolja a hold
hófénnyel verítékező arcod
és lángoló pecsétnyomód
kabát-harangokban botok
bőröndök porfolyásai
virágillatban örvénylő ujjnyomok
s mozdulatok templomi szertartása
a vasárnap csöndesen erősödő kékjében
III./ 1.
felhőben ázik a ház
virágporban az ismeretlen drága alakja kel
mozdulni sem bírsz
az ősök szódomborművei alatt
a madárformáju kút régen megrozsdásodott
szélroham jön
válladra hold lapul
éles utcasarkon tűnik fel a vékony éjjel
válladon a bárány a füledbe suttog
ajkad vérezni kezd
számolsz mint a vak
kezedben a bárány lába remeg
számolod a napok fehér vagonjait
látod mozdulataid aránytalanságait
hallgatod halántékod transzformátor-zajait
a szavakat
melyeket füledbe suttog
térdelsz a szégyen ruháján
melyet a múlt bebalzsamoz
érdemtelenül pihensz
a megszentelt gyapjú simogató melegében
III./ 2.
az ég lőrései alatt
számítógépes mozdulatok
álomhalk szertartása sötétlik
a rózsafalnál gyermekek játszanak
kútmélyből villám csap ki
járdákon felgyulladnak az öltönyök
halkan
megrendülten suttogó ajkak
a zarándok-szobor előtt
ujjak erdői a zöld fényben reszketnek
a hálószoba akácillatában
átfutó lópaták
fekete éj-torkokba
az éj beágyazódik
ünnep állványai
meleg fuvallata
a nyári napkeltében
azúrkék séták
a leállt időben
a visszaérkező
csillag-poros arccal
kinyilatkoztatja az idő
sötétbe hullt darabkáit
III./ 3.
álomföld szobái
felrepedt szobában
idő-hullt kilincsek
száraz korróziója rág
szekrényekből felízzó színek lehellnek
esküvői hangokat
barokk erkélyen
ősök levegő-fésűi
évszakok felhőin
arcuk ikonográfiája
a hold-sovány némaságban
milyen szigorú
meredek folyosók tengerzajában
a padlás világításában
bebalzsamozott csont-ruhák
elektromos sötétje vár
majd az út
a hideg mélybe vezet
nikkel-agyakat
baktérium-álarcokat
s az irányokat eltemetni
a tejút csillagformái
megalkotják ágyainkat
III./ 4.
terek végfalai visszafodrozódó tavaszban
jácintillatban
a drága arcvonás tónusa becéz
napos kráterből száll a szoborvarázs
hamuszürke hajban világító szem
a padlás napfényében lüktető véredények
az elmúlt évben az elmúlt év sötétje
kéz álomtánca jeges rádiózenében
szoborsugarakkal
az ittmaradt kék
a ház villanyszerkezetében
koponyák kobak-fűzére gyullad
ördögi kották dallama
messzi kezek vezényletében
évszázadok lakóinak
világméretű arcai alatt
IV./ 1.
égig hasadt ház
virágillatban suttogó ünnep
fenyők álomzöldje zúg
szélfútta rózsakert
virrasztók nem látható mozgása
kezek
cigaretták
fagépek között
céltalan mászkálás
a téglafugák mohosak
a félálomban élő
a hatalmas kapu
faragott alakjaival táncol
gyermekarcok a gramafonzenében
villany árnyképei
illata a képnek
zongoragerenda porának
nadrágok éles hajlása
s a kabátok fekete szálkája
még sötétebbre hajlik
egy álomtalan élet tükröz
mindörökre
IV./ 2.
a hold most tűzvörösre festi
az ősök fénybe nőtt ruháit
képtelenül felzeng a zongora
a kert tovaterjedése a szobákban
megtelik az esttel
virágzás ravatal-nehéz erejével
pohárszék kiugró tömegét
alkoholárnyék
rajzolja az égre
a szomszéd tűzfal színházfüggönye mögött
az éj álomalakjai kelnek
ó álmok hüvöse
örök álmok
selymes lángja
álmaimban lobog
kövirózsákkal szegélyezett úton
a holdat követi
gyermeki lépteim
igyekvő örökléte
IV./ 3.
bútorlabirintusban kószál a szél
ablakközelben fellegek
holdpajort görgető napszelek
orgonaszólam a kertben
hernyósötét télikabátban
szív etüdje cseng
s az ősök hangjaival
elfeledett óda remeg
neon-sötét év jön
hogy kivilágítatlan
csöndes arcod idejét felégje
szavak archaikus keretét
értelmét
a matematikai fegyelemnek
a múlt rovásokon járó
bálvány-erejének
gigászi bútorokon zizegnek
a szél cirádái
a folyosót eltorlaszolja a hold
lángragyújtja pecsétnyomód
verítékező arcod
s ezüstös hajcsomód
kabát-harangokban botok
virágillatban bőröndök porfolyásai
s örvénylő ujjnyomok
mozdulatok templomi szertartása
a vasárnapi csend
erősödő kékjében
V./1.
álom hajnali arányai
átfutnak az épületre
hol összeforr a távoli folyosó
a padlásfeljáró szószéke
tető alatt a víztároló titokzatos ornamentikái
s a csillagokat
faragványok bársonysima porában
a vörös drótok zenéje
a felkelő nap sugárkörében megbabonáz
keresztapa holt alakja
kabátja
nyakkendője
és ünnepi cipője
párbeszédünk meghitt glóriája
az élők véletlenszerű jelenlétében
csak bizonytalan zászlók
alig észrevehető lobogása
néma hangjaink
az édeni agyagtáblákon
napfény-pecsétes lázzal ég
az ősök varázslatos szembogara mennyire ismerős
testük a begombolt ruhák örökkévalóságában
mily szigorú
magunkkal visszük
felkavaró illatuk
míg erős testtartásunk
holdfényes árnyát
lassan kioltja
az üreges éj
V./ 2.
holdgöröngy robban a falon
képaranyban mesék
ősök percei
gyémánt bútorok
a reggeliző kupolák alatt
és szövőszobák átjáróin át
mohos műhely-szagban
ládák és szövetek hűsében bolyongunk
arcodon
mélyülő akácillatban
a felszálló meleg puhasága
s egy felforrt felhő
csipke-árnya
VI./1.
a vörös horizontról
irányok éveivel
öltönyük tömjén-nehéz árkaival
szobák oltárfejezeteihez
mindenki megérkezett
harnónikus árnyak
gomolygó mesékkel
kezükben bőröndök
felizzó lapjaival
izmos ajkuk
mesélő örvénye zöld
szekrények
évek beszakadt porában
mint hold-kráterek némák
villámló ernyők
a távozók suttogása felett
a hátramaradt írása
a viasztükrökre
mint szöges eső
vési tovább
a mindennapok sötétjét
VI./ 2.
a vörös óriás átkel a Holdon
s a tavasz ládáin visszacsillog
fekkönyökölsz egy operáció zűrzavarára
mely káoszba fullad
a gazzal benőtt falnál
a fémes zaj átterjed
a fülledt orgonabokrokra
felöltözöl az állomásépületben
a fény holt csillogásában
itthagyod a zárakat
és villogó ujjlenyomatod
ami hátramarad
egy aláaknázott élet
megszenesedett óramutatók
és izomtekercsek
a biológiai virtuózitás
fokozatai
rózsás arcok műszerezettsége
gyilkosok luxus-batyui
koldusok parázna kézfejei
ami hátramarad
a kövekkel teli tarisznya
csók örvénylő légárama
az égboltról lelógó vasárnapok
harangkondulásban repülő cingulus
s a hársfa illatos árnya
megszentelt magánya
VI./ 3.
kihuny a Hold
a homlok mögött
kötélcsomóit batyuzza az éj
végigvárod
az állat utolsó reszketését
az égen lángoló felhők
ledőlt tornyait
lecsiszolt homlokodra
kiül a Hold
VII./ 1.
szélhullám hője végigfut a gömbakácokon
mozdulatlan redőnyök mögött
málló tympanon
fugákban bogárzöld homálya érik
a gazdátlanság csöndes idejének
halottak könyökölnek az ablakban
tündöklő pompa az okkerfalban
a temető előtt
szelíd mosollyal ültél a padon
a virágzó gesztenyefasorban
míg a kórház kocsmai folyosóin
ördögi eresztékekkel száguldott
a halál
a temetőkertből barnán sóhajtva
körberemegett
a holtak reszketése
mikor a park gigászi emlékművéhez
zsolozmázó lépteid reménységével
megérkeztél
napfényen túli fénnyel lángoló arcodba
búcsúszavak kopogása mart
s a lassan távolodó illuminált árnyékot
süllyedő zokogás kísérte
a jéghideg nyári szobában
az ima jelenése
tüzes nyelvekkel koszorúzta
Édesanyám
felizzó arcvonásaid
VII./ 2.
gyémántos csend
az alvó elmében
éjmelegben
láthatatlan vízsugár
eltolódó boltívek
kereszteződő macskanéma léptek
árnyam a szélköpenyben
a villany-rámáju égbolt alatt suhan
gyémántba forduló szemek
az álomáztatta lángban
boltívek felett boltívek
végtelen perspektívája
csönd fészkei
nyugalom levegő-tüzei
őrhelyem áramkalitkájában
mélyülő árnyam
sugárzó szélkötegek
égbolt-fonalak
alkatrésztestem
az egyre jobban füstölő
földmeleg süllyedésben
VII./ 3.
koponya szakadékában
őszi sebességgel
esőszelek örvénye
vad ütései
tájak botjaival
fakó időt vernek
a rombadőlt ház folyosóin
guruló pénzek zenélnek
figyelem extázisában
a tárgytalan mélység leheletében
mozdulatlan alabástrom arc
szemek monstranciája
villanyfényes gödrök
s aknák a porban
hol fekete zászlók sugallnak
örökké izzó elbeszéléseket
kiásott könyvek titkait
felgyulladó szavak
arany-iniciálés kubatúrájában
vennak megtört léptek
mohával benőtt mellkasok
magasfeszültségű ujjak
erdők és hold-sáncok
a tekintet forráspontjában
tépett csillagok
jéghideg ruhákon
van egy szimfónikus arc
melyet a nap visszalök
van egy totem
az értelem levegőtlen labirintusában
egy erdő
melyben végnélkül hebeg
a gyilkos megolvadt szája
van egy gyönyörű test
melyet megemel a szétfeszűlt anatómia
s végül van egy pince
papír-lövészárkokkal
polcokon méreg-betűkkel
és képekkel
melyek iszonyú mesékről beszélnek
s a hideg fényévek
kiakadt szirénáinak
elviselhetetlen üvöltése alatt
a bárány fekszik a könyvön
az aranyháló gyújtópontjában
térdelsz szétlyuggatott kőarcoddal
bábeli imád merev betűivel
hátad mögött
tarkód jégszálkás hullámzásán
a villamosszék reflektora zizeg
VII./ 4.
holdvágat az időn
házmély lobogásában
akt csengő árnya
ősi falfestésen
csillagégőkkel beszégető ikonok
merev idegtavak
kesztyűk és mellények
köves pattogása
bútorkijáró illata
vasárnap akváriumában
az évszázad barokk ideje
néma kékbe oxidálódik
anatómiai indulat
örökölt tévútakon
az elválasztott szakáll
az égi kék szemek
a sokaság mágiája
s a kertbe vesző asztalsor
rózsák tüze
aranyló ételek
szent könyvek felhevült betűi
a távozó lépteinek
vulkáncipői
a mindent elsötétítő szélviharban
örökre eltűnnek |
