[Fraternitas Mercurii Hermetis Rend]
A Hermetikus Filozófia
- Hermetic Philosophy -
"A bölcsesség ajkai mindaddig zárva maradnak, amíg megértő fülekre nem találnak" – A Kybalion.
I. Bevezetés : Hermetika
"A fény tudománya a mágia, a tűz tudománya a hermetika." (Eliphas Lévi)
Egyiptomban a mágia univerzális tudománnyá emelkedett, amit Thotnak, a mágia istenének tulajdonítanak. Thot nemcsak a mágia, hanem minden ezoterikus tudás megalkotója és ebből egyetemes dogmát teremtett. Az ő alakja az archaikus beavatások őre.
Az egyiptomi mitológia szerint Thot a bölcsesség istene "forrás vagy a sivatagban, el vagy zárva a beszélő előtt, nyitva vagy a hallgató előtt" - hangzik egy hozzá intézett imából. Ő alkotta meg a huszonkét őshangot, amely a beszédet felépíti. Ő az istenek írnoka, aki a túlvilági utazás alatt a lélek megméretése után az adott válaszokat feljegyzi. Íbiszként, vagy íbiszfejű emberként, néha majomként jelenik meg.
A görög mitológia Hermészként ismeri, az istenek hírnökeként. A római mitológia Merkúriuszként tartja nyilván.
Az európai hagyomány hermetika névvel definiálja azt a módszert, amely Alexandriában öltött szilárd testet és teremtett így hagyományt, amely az ember ősképét Hermész Triszmegisztosznak nevezi. A hermetika igen sokat átvett az egyiptomi, a héber, a káldeus, az iráni és a hindu hagyományból. Ezeknek a tanításoknak a középpontja az a metafizikai jellegű antropológia volt, amely végül is az üdvről és az életről szóló egyetemes tanítás alapját képezi. A hermetikát óvatosan el kell választani a gnózistól, mert a gnózis a hagyomány már alkalmazott és önálló része.
A gnózist azért nevezték el gnosos-nak, (értelmes megismerésnek), mert az üdv útját éppen úgy az értelmi megismerésben látta, mint a hindu dzsnána (jnana) jóga. "A győzedelmes kereszténység a Hermészre alapított megváltástant, mint olyan sok mást is, eltüntette: az alkímiát és az antropológiát nem tudta legyőzni. Keleten új okkult-vallási jellegű irodalom keletkezett és az iszlám közvetítésével visszaáramlott nyugatra." - írja John Rushka.
A hermetikus hagyomány a nyugati kereszténység felszíne alatt, mint a föld mélyében rejlő vizek, állandóan élnek. A legismertebb hermetikus művek (kb. az időszámításunk utáni II. században keletkeztek, illetve maradtak fenn görög nyelven): a Tabula Smaragdína, Aszklépioszhoz, Poimandresz, Kulcs, Fiamhoz Tathoz. A gyűjtemény összefoglaló címe: Corpus Hermeticum.
A » Tabula Smaragdína az alkímisták tudományának alapműveként ismert:
"Való hazugság nélkül, biztos és igaz.
Az, ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van, és ami fenn van, ugyanaz, mint ami lenn van. Így érted meg az egyetlen csodát.
És ahogyan minden dolog az Egytől származott, az Egy gondolatból, úgy elfogadva azt, lett minden teremtett dolog.
Apja a Nap, anyja a Hold.
A szél hordozta méhében.
Dajkája a Föld.
Ez a világ első anyagának forrása.
Ereje tökéletes, ha a földbe visszafordul.
Válaszd el a földet a tűztől, a durvát a finomtól, gyengéden, hozzáértéssel.
A földből az égbe száll, aztán pedig a földre, befogadja a magasabb és az alacsonyabb erőket.
Így éred el a világ legnagyobb dicsőségét.
Ettől kezdve menekül előled minden sötétség.
Ez a nagy erő erejének ereje: mert minden légneműt legyőz, és minden szilárdat áthat.
Így teremtették a világot.
Annak, aki ezt a módszert követi, eredménye csodálatos lesz.
Ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világ tudásának három része birtokomban van.
Amit a Nap műveletéről mondtam, befejeztem."
(Hamvas Béla fordítása)
A Tabula Smaragdína az emberi személyiség metafizikai transzmutációja és szellemi regenerációja. A fennmaradt kb. tizenhárom mondat számít az európai hermetikus tanítás gyökerének. Ebből táplálkozik az asztrológia, az alkímia, a kabbala és a mágia.
"A hermetikus művészet egyszerre vallás, filozófia és természettudomány. Mint vallás, ez az ősi mágusok és minden korszak beavatottjának vallása, mint filozófia, alapjai megtalálhatóak az alexandriai iskola és Püthagorasz elméleteiben, mint tudomány, módszereit Paracelsustól, Nicholas Flameltől és Raimundus Lullustól kell megtanulni. A tudomány csak azok számára valóságos, akik a filozófiát és a vallást egyaránt elismerik és megértik, és az előrelépésben egyedül az adeptus lesz sikeres, aki elérte az akarat egyeduralmát és így az elemi világ fejedelmévé válik." - fogalmazza meg Eliphas Lévi: A Hermész tudománya c. könyvében.
A Tabula Smaragdína eredetéről több legenda is beszámol. Ezek közül az egyik szerint a táblát Ábrahám felesége, Sára találta meg egy barlangban Hebronnál, a halott Hermész kezében, néhány századdal az özönvíz után. Más vélemények szerint Nagy Sándor találta meg hadjáratai során Hermész sírjában, amelyet ő fedezett fel. És egy újabb legenda szerint a táblát Cheops piramisában találták meg. Ez az egyedüli kulcsa az összes ezoterikus ismeret megfejtésének: a tudás háromszöge és az értelem háromszöge. Mindkettő a szent hexagramot, az egyensúlyt, az élet és halálban és a halál az életben ősrégi szimbólumát tárja fel.
A Corpus Hermeticum az alábbiakat írja az emberi élet értelméről: "Az ember kötelessége, hogy lelkét értelmével irányítsa, s ezáltal az isteni dolgok szemlélete arra vezetheti őt, hogy csak kevés figyelmet szenteljen halandó részének, melyet az alsóbb világ megőrzése érdekében csatoltak hozzá. Abból a célból, hogy az ember tökéletes legyen mindkét része tekintetében."
Hermész, nem tudni hogyan, de az egész igazságot felfedte.
Dr. Kássa László
A hermetikus filozófia
Az ezoterikus és okkult tanítások alapjai mind a régi Egyiptomból származnak, melyek több ezer éven át igen erősen befolyásolták az összes filozófia életútját, ezáltal az embereket és népeket is. A Piramisok és a Szfinx hazája, Egyiptom volt a szülőföldje a Rejtett Bölcsességnek és a Misztikus Tanításoknak is. A Titkos Doktrínákból minden nemzet kölcsönzött. India, Perzsia, Káldea, Medea, Kína, Japán, Asszíria, az ősi Görögország és Róma, és más ősi államok is bőségesen részesültek azon tudás élvezetéből, melyet az Izisz templomaiból érkező Hierofantok és Mesterek adtak át készségesen azoknak, akik felkészülten jöttek, hogy részesüljenek a Misztikus és Okkult Ismérvek óriási tárházából, amit ennek az ősi világnak a mesteri elméi gyűjtöttek össze.
|
Az ősi Egyiptomban laktak azok a nagy Szakértők és Mesterek, akiket soha nem tudtak felülmúlni, és ritkán tudtak velük egyenrangúvá válni. Évszázadokon keresztül, a Nagy Hermész idejétől folytatták munkásságukat. Egyiptomban volt a Csodák Kapuinak Fő Kapuja is. Templomának ajtaján léptek be az újonnan megtértek, kik azután, mint Hierofantok, Szakértők és Mesterek beutazták a föld négy sarkát, és magukkal vitték az értékes tudást. Készek voltak arra és türelmetlenül várták azt, hogy átadhassák tudásukat azoknak, akik szintén készen álltak befogadásukra. Minden Okkultista kutató felismeri azt a kötelezettségét, hogy tartozik ezen ősi vidék tiszteletreméltó Mestereinek.
De ezek között az ősi egyiptomi nagy Mesterek között élt egy Mester, akit úgy hívtak, hogy "A Mesterek Mestere". Ez az ember, ha valóban "ember" volt, Egyiptom kezdeti időszakában élt. Ő volt az, akit úgy ismertek, mint Hermész Triszmegisztosz. Ő volt a szülőapja az Okkultista Bölcsességeknek, az Asztrológia megalapítója, az Alkímia felfedezője. Életének részletei elvesztek az idő múlásának köszönhetően, mindamellett több ősi állam vitatkozott azon, hogy évezredekkel ezelőtt hol született ez a dicsőséges ember. Átmeneti tartózkodási idejét Egyiptomban még most sem ismerni pontosan, - amennyiben ez volt az utolsó reinkarnációja ezen a bolygón -, de az biztos, hogy a legősibb egyiptomi dinasztiák megalakulásakor - jóval Mózes ideje előtt élt. A leghitelesebb utalás szerint egykorú Ábrahámmal és néhány Zsidó tradíció addig is elmegy, hogy Hermész misztikus tanításainak egy részét Ábrahám is elsajátította.
Ahogy az évek teltek-múltak a maguk útján (a hagyományok úgy őrizték meg őt, hogy körülbelül háromezer évvel ezelőtt élt, mint hús-vér ember), az egyiptomiak istenítették őt és megtették egyik istenüknek is, Thoth néven. Évekkel később az ősi Görögország polgárai is megtették őt számos istenük egyikévé – Hermész a Bölcsesség istene néven. Az Egyiptomiak több évszázadon át nagyra becsülték emlékét – igen, évezredeken keresztül – úgy hívták őt, mint "az Istenek Írástudója" és megkülönböztetésül a "Triszmegistosz" ősi címet ajándékozták neki. Ez nem mást jelent, mint "háromszorosan nagy"; "a nagyok nagyja"; "a legnagyobb nagy" és így tovább. Minden ősi civilizációban Hermész Triszmegisztosz neve tiszteletre méltó volt, és neve egyet jelentett a "Bölcsesség Forrásával". |
Még napjainkban is a "hermetikus" szót abban az értelemben használjuk, hogy "titok"; "egy zárt valami, amiből semmi sem szökhet meg" és így tovább. Ez az oka annak a ténynek, hogy Hermész követői mindig betartották a titoktartásra vonatkozó elvet tanításaikban. Nem hittek abban, hogy "gyöngyöt kell a disznók elé szórni", hanem inkább abban hittek, hogy megtartsák a tanításokat a "csecsemők tejének, az erős ember táplálékának", mindkét mondás ismerősen csenghet a krisztusi szentírás olvasóinak, de az egyiptomiak is jóval Krisztus kora előtt használták már mindkét mondást.
És az igazság ezen óvatos terjesztésének politikája mindig is jellemezte a Hermetikusokat, még napjainkban is. A Hermetikus Tanítások minden vidéken és minden vallásban megtalálhatók, de soha nem lehetett elkülöníteni egyetlen országot vagy vallási szektát sem, ami csak erről szólt. Ezért figyelmeztetnek az ősi tanítók a Titkos Doktrínákkal szemben arra, hogy az már kikristályosodott egy vallásban. A bölcsesség ezen óvatossága nyilvánvaló a történelem minden kutatója számára. India és Perzsia ősi okkultizmusa elferdült, és nagyrészt elveszett, annak a ténynek a következtében, hogy a tanítók pappá lettek és keverték a teológiát a filozófiával. Ennek eredménye pedig az lett, hogy India és Perzsia okkultizmusa alapjaiban véve elveszett a tömeges vallásos babona, kultusz, hit és "az istenek" közepette. Így volt ez az ősi Görögországgal és Rómával is. Valamint így történt ez a Gnosztikus és Korai Krisztusi Hermetikus Tanításokkal, melyek Konstantin idejében elvesztek. Ők vaskézzel egyengették a filozófiát a teológia jegyében, érzéketlenek voltak a Krisztusi Egyház iránt, mely igen is alapja és lényege ezeknek a tanításoknak. Ez az oka annak, hogy több évszázadon át csak tapogatózik, míg visszatalál ősi hitvallásához. Az előjelek nyilvánvalóak. Minden óvatosságot be kell, hogy tartsunk ebben a Huszadik Században is lévén, hogy az Egyház még most is küzd, hogy visszataláljon ősi misztikus tanításaihoz.
De mindig volt néhány hűséges lélek, kik éltették a lángot, védelmezően táplálták, és nem hagyták, hogy fénye elhalványodjon. És köszönet ezeknek az önzetlen szíveknek és bátor elméknek, mi tudjuk az igazságot, és nem felejtünk. Bár ez nem található meg könyvekben, akár mekkora terjedelműek is. Ez Mester és Tanítványa között terjed; a Beavatottaktól a Hierofantokig; szájról szájra terjed. Ha ezt egyáltalán leírták, akkor jelentését az alkímia és asztrológia szavaiban rejtették el. Így csak azok tudják megszerezni a kulcsot, akik pontosan tudják azt olvasni, értelmezni. Erre azért volt szükség, hogy elkerüljék a Középkor teológusainak üldöztetését, kik tűzzel, vassal, máglyával, bitófával és kereszttel küzdöttek a Hermetikus Tanok ellen. Ezek még napjainkban is megtalálhatók, de a Hermetikus Filozófiáról szóló szavahihető könyvek – bár más könyvekben is számos utalás található rá – leírják az Okkultizmus különböző szakaszait. És mégis, a Hermetikus Filozófia az egyetlen Mester-kulcs, amely az Okkultista Tanítások összes ajtaját nyitni fogja!
A korai időkben összegyűjtöttek bizonyos Alapvető Hermetikus Tanokat, amit a tanárok a diákoknak továbbadtak. Ezt úgy nevezték el, hogy "A KYBALION". A szó pontos jelentése és értelme elveszett az évszázadok folyamán. Ezt a tanítást sokan ismerték, és szájról szájra örökítették egymásnak tovább az évszázadok során. Ahogy máig tudjuk, ezek szabályait, elveit soha nem írták le vagy nyomtatták ki. Ezek egész egyszerűen olyan irányelvek, alapigazságok és szabályok voltak, amik a kívülálló számára érthetetlenek, de amit ezen téma kutatói könnyen megértenek. Az alapigazságokat, az irányelveket és a szabályokat nemcsak elmagyarázzák, de példákkal is alátámasztják a Beavatottak az újonnan érkezetteknek. Ezek a tanítások tényleg az alapját képezik a "Hermetikus Alkímia Művészetének", mely az általános hittel ellentétes. Inkább a Mentális Energia uralásával foglalkozik, mint a Materiális Elemekkel, azaz jobban foglalkoztatja a Mentális Rezgésének egyfajta Átváltozása egy másikká, mint egyik fém átalakulása másikká. A "Filozófusok Kövének" legendája, ami szerint egy alap fémvegyületből aranyat lehet csinálni csak allegorikusan vonatkozik a Hermetikus Filozófiára, viszont könnyen érthető az igaz Hermetikusok összes kutatója számára.
Ebben a kis könyvben, aminek ez az Első Leckéje, meghívjuk kedves olvasóinkat, hogy ismerjék meg általunk, a mi magyarázatainkkal a Hermetikus Tanításokat, ahogy az A KYBALION-ban meg van írva. Alázatos kutatói vagyunk ezen Tanításoknak, még mindig tanulunk a Mester, HERMÉSZ lábainál, bár már viseljük a Beavatottak címét. Mi ezennel átadjuk Önöknek azt a rengeteg alapigazságot, irányelvet és szabályt, példákkal és illusztrációkkal kísérve, amik A KYBALION-ban megtalálhatók. Ezektől azt reméljük, hogy még érthetőbben adhatjuk át a tanításokat a modern kutató számára, annál is inkább, hogy az eredeti szöveget szándékosan burkolt, homályos szavak alkotják.
A KYBALION eredeti irányelveit, alapigazságait és szabályait idézetekben, a maguk hitelességében közöljük. Saját munkásságunkat a szokásos módon, a dolgozat közepén helyeztük el. Reméljük, hogy az a sok tanuló, kinek jelen kis munkánkat most ajánljuk, rengetek előnyt fog szerezni ezen lapok tanulmányozása során, mint előttük annyian mások. Ugyanazokon az Ösvényeken végighaladni, amin évszázadokon át a Mesterek, HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ – a Mesterek Mestere, a Nagyok Nagyja - kora óta. "A KYBALION" szavával:
"Ahol a Mester lábnyomai hullottak, a fülek szélesre tárultak, hogy meghallgassák Tanításait." – A Kybalion.
"Ahol a tanítványok fülei készen álltak, ott jött az ajak, hogy megtöltse azokat a Bölcsességgel." – A Kybalion.
Ahogy a Tanítások mondják, azok akik tanulmányozzák ezt a könyvet és felkészültek az instrukciókra, azok fogadják meg azt a figyelmeztetést, hogy készítsék fel magukat a Tanításokra. És ugyancsak, amikor a tanuló felkészült az igazság befogadására, akkor el fog jönni hozzá ez a kis könyv. Ez Törvény. Az Ok-okozat Hermetikus Alapelve, mely a Vonzás Törvényének külső megjelenési formája, összehozza az ajkakat és a füleket – tanulót és könyvet egyaránt. Úgy legyen!
A hermetikus filozófusok
A bölcsek közt volt egy író, Artephius, kinek művei szerfölött híresek a hermetikus filozófusok körében – olyannyira, hogy még a kiváló író és roppant elfogulatlan kritikus hírében álló Olaus Borrichius is azt ajánlja, hogy ezen könyveket kellő odafigyeléssel olvassa mindaz, ki eme fennkölt bölcselet ismereteit kívánja elsajátítani. Arthepius állítólag kifejlesztett egy titokzatos mágnest, mely azon különös tulajdonsággal rendelkezik, hogy képes az aurát, vagyis a titokzatos emberi lélek kivirágzását lopva kivonni az ifjakból; így az élet eme üdvös és egészségteljes forrásait összegyűjtve, és avatottan alkalmazva – belégzéssel, verejték útján vagy másféleképp – számtalan ifjú felgyülemlett megújhodását saját agg testére központosította. Ifjú életek szenvedék kárát ennek, s azok közül, kiket prédájaként becserkészett, néhányan jelentősen kimerültek, majd a varázslat következtében ki is múltak. Minthogy bűbájjal élt, gyanún felül ment végbe mindaz, hogy fiatal, üde életerejüket tudtuk nélkül vonta ki és használta fel veszedelmes, sóvár szervezetébe. Ez most talán képtelenségnek tűnik, de nem annyira az, mint gondolnánk.
A szent és sérthetetlen történelem mondatja velem ezt a véleményt. Mindannyian ismerjük Dávid király történetét, akinek, mikor "megvénhedt és megöregedett", egy Súnem városából való, Abiság nevű "igen szép lányt" hoznak, aki, mint tudjuk "karjai közt aluszik", hogy "felmelegíté őt", noha a király őt "nem ismeré". Ez utóbbi mondatot, amelyet a Királyokról írt I. könyvben (1,4) találhatunk meg, az összes jelentősebb kritikus egyféleképp értelmezi, beleértve azokat is, akiknek nevéhez Munster, Grotius és Vossius magyarázatai fűződnek. A mohamedánok háremei jóval kéjvágyóbb jelentéssel bírnak, mint ahogyan azt az általánosságban feltételezzük. Úgy tünik, az ősi orvosok töviről hegyire ismerték a megbocsáthatatlanul fiatal társaság jelentőségét az életerő megújulásának szempontjából.
Életelixírt a fentebb leírtakon kívül más, kevésbé csalárd vagy különleges módokon is állítottak elő. Ezek a természet titkos vegyi laboratóriumaiból, szakértőktől származtak. A híres vegyész, Robert Boyle műveiben megemlít egy készítési módot, melyről Dr. Le Fevre számolt be neki egy közismert orvos és egy másik tanult ember társaságában. Az orvos közeli barátja – miképpen Boyle említi – merő kíváncsiságból ebből a gyógyborból adott egy nyeletet egy öreg hölgyismerősének; mivel az ital íze kellemes volt, az asszony, aki már közeledett a hetvenedik életévéhez, nekilátott a tíz-tizenkét napos kúrának, anélkül, hogy tudta volna mit itatott meg vele az orvos és mit eredményezhet ez az ital egyáltalán. Az öregasszony hatalmas változáson ment keresztül: sokkal mozgékonyabb lett, viselkedése derüsebbé, kinézete lényegesen kellemesebbé vált, sőt – fiatalkorába való határozott visszalépésként – bizonyos megtisztuláson esett át olyannyira komoly jeleket tanúsítva, melyek alaposan meg is rémítették: ígyhát a doktor nagyon meglepődött sikerén és eltökélte, hogy leáll további kísérleteivel, és hogy senkinek említést sem tesz erről a csodálatos szíverősítőről, attól félvén, hogy a konok, elfogult emberek körében riadalmat gerjesztene ez az újdonság.
De – ami a százéveseket illeti – találkozhatunk olyan beszámolókkal, melyekben megemlítik, hogy egyes emberek akár több száz évig is eléltek, alkalomadtán egyik országból a másikba vándoroltak; mikor az idő elérkezett ahhoz a természetes korhoz, mikor már meg kellett volna halniok, csak megváltoztatták a nevüket és egy másik emberként tűntek föl egy másik helyen, messze túlélve mindazokat akik ismerték őket, elkerülvén ezzel a lelepleződés bizonyosságát. A Rózsakeresztesek mindig is a legféltékenyebben őrizték eme titkokat, a legtöbbször rejtjelekben beszéltek róluk. Mottójukká csoportjuk egyik, a korai keresztény korszak gnosztikusai közül származó tagjának tanácsát tették meg: "Tanulj meg mindent megismerni, de tenmagad maradj ismeretlen." Azt sem tudják még az emberek, hogy az igazi Rózsakeresztesek kötelezettséget vállaltak, hogy nélkülözőek és tiszták maradnak e világon; bizonyos kiváltságokkal és bűnbocsánattal, ami teljesen megmagyarázza szándékaikat; mert nem szükségszerűen voltak ők magányos emberek; ellenkezőleg, nagyonis társas lények voltak, hisz mindenféle társadalmi réteggel kötetlenül vegyültek.
A nincstelenségről, vagyis a viszonylagos nincstelenségről való elképzelésük nagyban különbözött attól, ami jelenleg uralkodik világunkban. Úgy érezték, hogy sem az uralmon lévők, sem azok vagyona nem gyarapíthatja az olyanokat, akik nagyszerűbbnek tartják magukat mindenkinél; s ezért szándékosan lemondtak a gazdagságról. A felvilágosult, vagyis megvilágosodott testvérek a tisztasághoz ragaszkodtak, így hát – sajátos nézetet vallván a női nem teremtésének igazi mivoltáról – a Gondviselés célkitűzésének megfelelően megtartották szerzetesi, azaz nőtlen állapotukat, mivel mindenben, ami az ember gyarló természetével kapcsolatban állhat, azt keresték, hogy rekeszthetnék ki a rontást – ezt az áldatlan állapotot – a testből. Bíztak a természetben, noha nem minden összetevőjében, mivel úgy gondolták a természet bizonyos értelemben áruló, és hogy nem csupán jótékony hatalmakkal van felruházva, ahogy ezt a legtöbben gondolták. Ennél részletesebben nem szándékozzuk most megtárgyalni eme rendkívül bigott, a természetet mellőző társulás roppant aprólékos és obskurus ellenérveit.
Bizonyos fokig tartózkodó magatartást öltünk; csupán addig, amíg szabadon kommentálhatunk; eme könnyen érthető célkitűzésünk korlátai mindazonáltal eléggé szélesek, habár teljesen ellene vagyunk, hogy túlságosan is világos magyarázatokkal átlépjük azokat, vagy hogy túlozzunk a Rózsakeresztesek furcsa meggyőződéseit illetően.
Kiváló forrásból származik az alábbi, a témához kapcsolódó páratlan, Velencében megesett történet, ami nagy szenzációt keltett ama ősi városban, és amit mi most teljes egészében az olvasók elé tárunk, minthogy oly rejtélyes és élvezetes. Azok, akik mostanában Velencében járnak, és még azok is, akik régebben jártak ott, de még élnek bennük az emlékek, tisztában vannak azzal, hogy a szabadság és a nyugalom olyan szinten uralkodik tetszetős lakói körében, hogy azt ebben a zárkózott, bátortalan országban nehéz megvalósítani. Kételkedünk a tiszteletreméltóságban, mígnem meggyőződésünk le nem fegyverez bennünket; ez az, ami egy bizonyos mesterkélt, mogorva hatást vált ki az angolokból, mindamellett alkalmanként felment megközelíthetőségünk terhe és talán kára alól. A tizenhetedik század vége felé, egy nyári napon egy idegen érkezett Velencébe, aki a város legpatinásabb részében rendezkedett be, s aki figyelemre méltó külsejével valamint sajátos, kifinomult, higgadt és elegáns modorának köszönhetően bekerült a legjobb társaságokba – noha előéletéről, személyéről senki semmit sem tudott pontosan. Alakja roppant arányos volt, arca hosszúkás, ovális és sápadt, homloka magas; intellektuális képességei pedig megdöbbentően kiugróak, s szembetűnően kiválónak bizonyultak. Hosszú, fekete haja lobogott a szélben, mosolya leírhatatlanul elbűvölő, mégis szomorkás; ha jobban megnézte az ember, szeme mély fénye történelmi idők érzelmeivel és tapasztalataival terheltnek tűnt. Beszéde – ha épp úgy tartotta kedve, hogy beszélt egyáltalán – bámulatos tudásról árulkodott, bár mintha mindig arra törekedett volna, hogy a háttérben maradjon, s ne beszéljen sokat, noha nem volt feltűnő szűkszavúsága. Signor Gualdi néven mutatkozott be, s egy egyszerű, szerény, önálló vagyonnal rendelkező, különálló úriembernek vélték. Röviden: érdekes jellem volt.
Ez az úriember néhány hónapig maradt Velencében, "Józan Signior" néven híresült el a közéletben, rendszeres élete, viselkedésének higgadtsága, egyszerűsége valamint diszkrét öltözete végett; merthogy állandóan egyszerű, szerény, fekete színű ruhákat hordott. Három dolog jellemezte velencei tartózkodása folyamán. Először is, volt egy piciny, kedves képgyűjteménye, melyet készséggel megmutatott bárkinek, aki látni kívánta; aztán meg, tökéletesen jártas volt mindenféle művészet- és tudományágban, és mindig olyan aprólékossággal beszélt róluk, hogy bámulatba ejtette – sőt, hallgatásra késztette – hallgatóságát, mivel úgy tűnt, tapasztalta is a dolgokat, melyekre utalt, valamint alkalmanként a legapróbb tényeket is meglepetésszerűen kijavította. Harmadikként pedig – ahogy azt megállapították – soha sem írt vagy kapott levelet, nem kért hitelt, hanem mindig mindenért készpénzzel fizetett, nem használt bankutalványt, váltót, hitellevelet. Mindezek ellenére úgy tűnt, hogy elég pénze van, és hogy becsületesen élt, noha nem pompában vagy csillogásban.
Signor Gualdi egy napon – röviddel Velencébe érkezése után – egy kávéházban, melybe rendszeresen eljárt, találkozott egy barátságos velencei nemesemberrel, aki rajongott a művészetért; a páros ezek után különféle eszmecseréket folytatott, s sokszor társalogtak számos olyan dologról és tevékenységről, melyek mindkettejük számára érdekesnek bizonyultak. Az ismeretség nagyra becsült barátsággá érett, s a nemes meghívta Signor Gualdit házába, ahol – mivel özvegy volt – Signor Gualdi először a nemesember gyönyörű, roppant intelligens és tehetséges, tizennyolc éves lányával találkozott. A lány épp akkortájt tért vissza apja házába egy kolostorból, azaz egy zárdából, ahol apácák nevelték. Röviddel ezután a lány – állandóan a társaságában lévén és beszámolóit hallgatván – Desdemonai indokkal fokozatosan bele is szeretett a titokzatos idegenbe; holott Signor Gualdi nem volt barnabőrű mór, hanem csupán egy tanult úriember – inkább gondolkodó, mint cselekvő típus. Tekintélye időnként kifejezésmódja révén is emelkedett; mesés értekezéseket folytatott; különös, hátborzongató vonzereje csak nőttön nőtt, mikor az átlagosnál is boldogabbnak és elevenebbnek mutatkozott. Ha jobban belegondolunk, egy rejtelmes, ritka tehetséggel megáldott alaknak tűnt; azonban a tömegbe keveredve aligha lehetett volna kiemelni őt; észre se venné őt az, ki nem talál valami rokoni gondolatot beszédjében.
És most ejtsünk néhány szót a Rózsakereszteseknek tulajdonított sajátosságokról. Létezésük bármennyire is tagadott, a ténykedéseik – melyekkel épphogy csak megemlítve de találkozunk eme rejtélyes emberek történelmében – oly elragadóak s ugyanakkor olyfokú pimaszságról tesznek tanúságot, még ha nem is hiszünk bennük – mely elkerülhetetlen, önhittségük lehetetlen természeténél fogva –, alapos indokok nélkül nem tudunk megszabadulni attól a meggyőződéstől, hogy szemtelenségük nagyon is vakmerő. Az egész emberiségről úgy vélekednek, mintha az alattuk lenne a messzeségben; büszkeségük határtalan, holott kívülről nézve ők az alázatosabbak. Tündökölnek a nincstelenségben, és azt állítják, hogy ez a nekik rendeltetett állapot: habár az egyetemes gazdagsággal kérkednek. Mindenféle emberi vonzalmat megvetnek, vagy csupán üdvös menekülésképp folyamodnak hozzájuk – a szerelmi elkötelezettség látszatát csupán azért vállalják, hogy a beilleszkedés okozta kényelmeket élvezzék, vagy hogy olyan világba jussanak, melyet kívánalmaikhoz, vagy feltételeikhez igazítottak. Roppant elegánsan vegyülnek el a nők társaságában, noha szívük teljességgel képtelen az ilyesfajta gyöngédségre; kritizálják is őket gondolataikban, mintha egy, a férfiaktól homlokegyenest más faj lenne a női nem. Külsőre egyszerűek és tiszteletteljesek, s mégis, ha szívükben lakozó önértékelésük önméltatásba fordul, a határ a csillagos ég. Bizonyos fokig ők a legőszintébb emberek a földön, de a szikla is túl puhának bizonyul áthatolhatatlanságukhoz. A hermetika szakértőivel ellentétben, az uralkodók szegények, s hatalmas vagyonuk is megvetendő. A bölcsek oldalán a legműveltebbek is csupán maflák és tökkelütöttek. Nem ácsingóznak hírnévre, elítélik és megvetik azt. Ha híressé válnak, az szándékuk ellenére történik: nem keresik a megbecsülést, mivel a megbecsülésben ezek az emberek nem találhatnak kielégülést. Leghőbb vágyuk, hogy észrevétlenül bolyongjanak, s elszórakoztassák magukat e világban, mert benne élnek, s mert ezt találják maguk körül. Így hát rosszallóak az emberiség felé, minden más felé pedig igenlőek: tartózkodóak, önmegvilágosodottak, ön-mindenfélék, de mindig készek jó cselekedetekre, amikor csak lehetséges vagy biztonságos az.
Ehhez a határtalan emelkedettséghez miféle mértékegység, mily magasztosság felelhet meg? Hétköznapi mértékegységeknek hasznát most nem vesszük. Eme okkult filozófusok állapota vagy a fennköltség csúcsa, vagy a képtelenségé. A világ – mivel képtelen a megértésre – ragaszkodik ahhoz, hogy haszontalannak nyilvánítsa őket és állításaikat. A végeredmény minden ízében attól függ, vajon tényekkel vagy csupán képzelt eszmékkel rendelkeznek a hermetikus filozófusok. A vizsgálódás legmegdöbbentőbb része az, hogy eme alapos szerzők tanulmányai telis-tele vannak a legkörmönfontabb, bonyolult témákról szóló értekezésekkel, s mindegyikről zseniális fejezeteket írnak – a fémek természetéről, az orvostudományról, az elemek ismeretlen tulajdonságairól, teológiai és lételméleti feltételezésekről, a gondolat tárgyáról és természetéről általánosságban véve – mindezeket mesés módon tálalva az olvasó elé.
Forrás: [» Hermit ]
» Hermetika - Hermetika, Mágia és Okkultizmus
» Hermetika - Híres mágusok és mágikus rendek
» Hermetika - A Smaragdtábla eredete és a hermetikus irodalom
