"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

                         

         
 
[« vissza ]

[ előre »]

   

Arthur Edward Waite

Az Alkímia képi szimbólumai

- The Symbolism of Alchemy -

Alkímia

A Hermetikus Misztérium - magasabb értelmezésben, amelyről hosszasan beszéltem már korábban, és amelyikkel analógiát vontam annak rejtett jelentése és aközött, amit a keresztény hittitok központjának kellene neveznem - a misztikus és okkult irodalom egyetlen olyan ága, amely alkalmas a képi értelmezésre. Feltételezem, hogy manapság viszonylag kevés olyan ember van, akinek fogalma van arról, hogy milyen fokig fejlődött ennek értelme az adeptusok könyvében. Meg fogjuk érteni, hogy miközben a témáról beszélünk, letérek a megfelelő ösvényről, és bár a tény látszólag még nincs nyilvántartva, kifejezetten érdekes megjegyezni, hogy egy olyan irodalomnak, amely mindközül a legsötétebb és legkifürkészhetetlenebb, hogyan lehet egy világosabb oldala is, egy oldala szép kigondolásokkal, tanító mesével, példázattal kifejezett enigmával és mindenekfelett költészettel. A tény az, hogy az alkímia művészetként jelentkezett, annak könyvei művészek munkái voltak; és a fogékony olvasó, még ha kevéssé értette is azokat, úgy olvasta, mint a varázslatos meséket és legendákat. Amikor néhány író már kimerítette nyelvi forrásait, ábrákhoz folyamodott; de én csodálkozom azon, hogy senki sem gondolt még arra, hogy összegyűjtse azokat a bámulatos rézkarclemezeket, melyek díszítették a XVII. századi latin és más traktátusokat.

Azért szándékozom kiadni néhány válogatott példányt az alkímia grafikai művészetéről, mivel azok rendkívüliek a maguk nemében, és talán az olvasó is megkönnyebbülten veszi majd észre, hogy nem bocsátkozom különleges vizsgálatba belső jelentésükkel kapcsolatban. Mint majd látják, a képek önmagukért beszélnek, és én is inkább a könyvek, mint a tanulás szerelmeseként – bibliofilként – írok. Ezek az alkimisták, a művészek közé sorolhatóak, a díszítő hatású - oldalaikkal és szövegközi illusztrációjukkal – bár nem tudom, hogy vajon ők maguk rajzolták-e - megközelítették a Rabelais-i módszert. Az iskola mindkét oldalon feltehetően germán eredetű; a képeket illetően ez egyértelműnek tűnik. A francia alkímisták alkalmanként folyamodtak ábrákhoz, de azok elhanyagolhatóak a jelen tanulmányhoz képest. Ez az alap megtisztítása, de hozzá kell tenni, hogy a nagy és mérvadó kézikönyvek nem tartalmaztak ábrákat,- mint például A nyitott bejárat a király zárt palotájához, ami Eirenaeus Philalethes műve, és Az alkímia új fénye, amiről úgy hiszik, hogy Alexander Seton-é. Ha megengedhetek egy ilyen összehasonlítást, a műben említett Philalethes eléggé hasonlít Pál egyik leveléhez, és Seton hasonló A zsidókhoz írt levélhez, de a hasonlóság mindkét esetben csak utaló, és semmilyen értelemben sem szoros. Azon kívül itt-ott úgy is olvasható, mintha sugalmazottak lennének, de nem nevezhetők dekoratívaknak. Az igazán gyakorlati munkák - mint például a Gebernek tulajdonított latin értekezések – soha nem illusztráltak, csak a materiális edények nyers vázlataival, melyek a neofita segítségére használatosak a fémek transzmutációja során a művészetben. Bár nem hinném, hogy azok valóban segítségére lettek volna, és nem használhatóak a jelen szándékunkhoz. Az adeptusok képei saját allegórikus vagyontárgyaik voltak, és bár ez meglehetősen durva kritika, azok nyilvánvalóan az érdeklődő további összezavarására szolgáltak, mialatt a megvilágosítását színlelték. Ugyanakkor a szerzők vagy a művészek a maguk módján bölcsek voltak, hasonlataik beállított szándékkal rendelkeztek, és a szimbolizmus elterjedt iskoláiban mindenütt jelen voltak. Elég könnyű kidolgozni a szimbolizmus elemi oldalát; nem nehéz ésszerűen elmélkedni a sötétebb anyagok néhánya felett sem. De az alkímiai kritika igazi kánonjai még kifejtésre várnak; és azt hiszem, hogy másként adtam tudtul az ehhez a munkához kapcsolódó nehézséget és sürgetést, úgy, hogy egyetlen olyan tévedhetetlen kritika lehetséges, ami megkülönbözteti a szellemi és fizikai munkát bemutató szövegeket. A téma utóbbi fázisában haszontalan lenne - és több mint hasztalan - bármely periódusban értekezni, még akkor is, ha elmondhatom, hogy ügyelek mindenre, és elegendőt tudok róla. Nem tudok sem eleget ahhoz, hogy visszafogjam magam, sem eleget ahhoz, hogy beszéljek, úgyhogy különbözöm ebben a tekintetben - de csak ebben - a kiváló előfutáromtól, Elias Ashmole-tól. Mint ő, és mint Thomas Vaughan, úgy ismerem a Chemia név korlátoltságát, mint a kutatás tárgyának antikvitását és végtelenségét; ezen mindannyian igaz tanúságot tettünk megannyi napjainkban és generációinkban.

Közönséges tudósítás az, hogy a régi hermetikus adeptusok voltak korszakuk kémikusai, és mint olyanok, számos és értékes felfedezést tettek. Ez igaz általános értelemben, de ugyanakkor általános és szerfelett komoly fenntartással. Keveset kell elsősorban mondani, hogy a szellemi alkímisták nem kutattak, és nem találhattak semmit a fémek és ásványok világában. Másodsorban, nagy tömegű tanú volt a titkos irodalomban, akik egyik ághoz sem tartozó adeptusok voltak; de ők hamis meggyőződésű kifejezésekkel fejezték ki az álmaikat és spekulációikat, és gyakran komolyak voltak abban az értelemben, hogy becsapják magukat. Ők álokoskodást teremtettek a fizikai munkában, és hitték, hogy a tinktúráik és koloratúráik a filozófia munkái voltak; ezek nem fedeztek fel semmit, és félrevezettek közel mindenkit. Úgyszintén, - egy-egy másik iskolában- téves utakat követtek, vagy törekvéseiket a hermetikus tradíció szellemi gyökerének értelmezték; elérték az oktalanságuk végpontját, és másokat vonzottak, akik ugyanúgy utánuk ostobáknak bizonyultak, akik számára nem volt különbségi törvény Caesar és Isten között. Végül - de ezekről nem mondok semmit - voltak hírhedt csalók, akik koruk könyvterjesztését képviselték, akik a kíváncsiak érdeklődésével kereskedtek, akik az alkímia területét vállalták fel, és másokat a titkos tudományaikból zsákmányoltak ki, mással, ami rokon jellegű volt. Most - mindezek között -, a kémia hivatalos történészeinek nem volt megkülönböztetési alapjuk, és kevés a bizonyosság, hogy ők helyesen ítélkeztek. A legfontosabb, a kánon hiányzott; ahogy bemutattam azt egy másik területen, vagy hiányzik magunknak, vagy – hogy pontos legyek – a fejlődés folyamatában van. Ez a mű, ezért jórészt megérzés, az eredményben való különös bizonytalansággal.

Alkímia

Ezzel befejeztem a bevezető részt, és első helyen egy egyszerű ábrát kínálok az alkímista laboratóriumról, ahogyan Michael Maier elképzelte a 17. század elején. Benne volt korának rózsakeresztességében, és kiadta a testvériség néhány törvényét, vagy pontosabban egy hasonló vonalon fekvő egyesült társaságét. Nagy és kivételes tudású ember volt, és ráadásul fantasztikus szellem; őt aránylag nehéz megítélni, de az elismerést érdemlő vonatkozása a magnum opus materiális oldala volt. Ő talán irányt váltott, és valószínűleg megváltoztatta a véleményét is. A képen Az arany tripos, amely mindhárom, külön-külön Basilius Valentinusnak, Thomas Nortonnak, és John Cremernek, az állítólagos westminsteri apátnak - tulajdonított ősi traktátus. Ezek a tekintélyes személyiségek, akik láthatóan a képen szerepelnek, a zelator-ral, vagyis segéddel vagy tanulóval együtt, aki a hely mesteréhez csatlakozik, akinek tradicionális kötelessége, hogy fáradhatatlan buzgalommal felügyelje a mű fokozatos tüzét. Basilius Valentinus, értekezése során, letisztázza, hogy ő csak a fizikai munkával foglalkozik, és képi módon, amint említettem, megerősíti, hogy ha a három alkímiai alapelv - nevezetesen, a filozófikus Higany, a Kén és a Só - többszörösen lepárolható, amíg "a fém szelleme és teste elválaszthatatlanul összekapcsolódik, a fém lelke révén", a szeretet láncát szorosan összeszegecseli ezzel, és a palotát előkészíti a koronázási szertartásra. De a szóban forgó anyagok nem azonosak azzal, amit a nevük alatt értünk, és ez az oka annak, vagy ehhez hasonló okok miatt van az, hogy a fém alkímia egyetlen gyakorlatát sem folytathatja az elszigetelt, magányosan álló tanítvány, mert így minden lényeges kimarad. A hagyomány szerint, az igaz kulcsot csak az adeptus a fiának hozhatta tudomására a műveletben. Mindamellett, Basilius Valentinus a különleges munkát, amire itt utalok, A tizenkét kulcs-nak hívja, és azt mondják, hogy azok kinyitját a tizenkét ajtót, melyek a Filozófusok Kövéhez, és az igaz Gyógyszerhez vezetnek. A szellemi alkímisták ugyanezt a terminológiát használnák egy másik és magasabb értelemben; de ennek az iskolának birtokában van egy mesterkulcs, ami kinyit minden ajtót. Basilius Valentinus második kucsa a Mercurius, az alábbi kép szerint.

Alkímia

Ez, látni fogjuk, a megkoronázott, vagy filozófikus Mercurius, aki mindkét kezében a kaduceust tartja, ami az ő tipikus jelképe, és szárnyak vannak a vállán, ami az elpárolgó állagot jelenti. De szárnyak vannak a lábai alatt is, ami azt jelenti, hogy felülmúlta ezt az állapotot, és megszilárdult a bölcsek műve által, ami a Nagy Mű része, mely megköveteli a Nap és a Hold közreműködését, melyeknek szimbólumai megjelennek mögötte. Mindkét oldalon lévő figura viszi a maga botját vagy kardját illetve Hermész madarát és a koronázott kígyót. Az utóbbi megfelel annak a kígyónak, ami Mózes parancsára felmelkedett a pusztában, hogy meggyógyítsa Izrael gyermekeit. Ahogy ezen a képen Mercurius egy állandó tűzzé vált, az egyik figura eltakarja az arcát a tündöklés elől. Ő a növekvő hold felőli oldalon van, de a nap felőli oldalon álló ember elérte a Gyógyszert, és ezért rendületlen arccal nézi a vízió leplezetlen arcát. Basilius Valentinus szerint, a Merkúr az élet alapja. Azt is mondja, hogy a Szaturnusz a mű fő kulcsa, noha kevésbé hasznos az uralomban. Itt a filozófikus ólomra utal, és ad egy nagyon különös képet, ami ezt a kulcsot mutatja:

Alkímia

A Király Basilius Valentinus terminologiájában, a kő annak dicsőséges kipirosodásában, vagy rubefakciójában, körül van véve a fémek egész udvarával.

A Király jegyese Vénusz; Szaturnusz a királyi háznép Elöljárója; Jupiter a Főudvarmester; Mars a Hadügy feje; Merkúr hivatala a Kancellár; a Nap Alkormányzó; a Hold hivatala nincs megnevezve, de ő úgy látszik, a Királynő özvegységében játszik fontos szerpet. Maguk előtt viszik a nekik tulajdonított zászlót: a Királyé karmazsinvörös, a Könyörületesség zöld ruhás figurájával díszítve; a Szaturnuszé – amit Asztronómia visz - fekete, a Hit sárga és piros ruhás figurájával díszítve; Jupiteré - amit Retorika visz - szürke, Remény díszíti estélyi színű ruhában; Marsé karmazsinvörös, Bátorsággal vörös köpenyben, és Geometria viszi azt; Merkúrét Aritmetika viszi, és szivárvány szín lobogó Mértékletesség alakjával, aki szintén sokszínű díszruhában van; A Napé egy sárga lobogó, Grammatika tartja, és Igazságosság alakját mutatja fel arany ruhában; A Holdé csillogó ezüst, Okosság figurájával, ég-kékbe öltözve, és Dialektika viszi. Vénusznak nincs zászlója a Királyétól eltekintve, de a ruházata fényűzően káprázatos.

Most áttérek egy másik szimbólumrendszerre, ami nagyon különös képek segítségével vázolja fel a szellemi munkát, és amit kitérő képszöveg kísér. Ezek szintén germán eredetűek, és az író,- ha nem a tervező, - Nicholas Barnaud volt, aki sokakkal együtt a Rózsakeresztesek felkutatására indult, de nem derül ki, hogy mit talált. Először is adni fogok egy Szimbólumot, ami a rothadást, Putrefakciót jelenti, ami a nyers, kezdetleges anyag felbomlása a fizikai alkímiában, és a szellemi oldalon a misztikus halál misztériuma. Lambspring könyve szerint, melyek a kis értekezés neve, a bölcsek szigorúan felügyelik ennek a műveletnek a titkát, mert a világ értéktelen; és a filozófia gyermekei, akik megkapják ezt a kommunikációt részben, és a megfelelő kifejezésre viszik a személyes törekvésük által, csendben élvezik is, mivel Isten azt akarja, hogy ez rejtve legyen. Ez a materiális és megnyilvánult élet sárkányának küzdelme; de ez olyan, mint a régi népmesék, melyekben egy erőszakos cselekedetre van szükség, hogy meghatározzon egy varázslatot azok megváltására, akik meg vannak igézve. A munka a test elpusztítása, hogy a test ne csak újraéledhessen, hanem innentől kezdve egy tökéletesebb és romolhatatlan formában élhessen. A tézis az, hogy a Természet visszatér önmagába egy magasabb ajándékkal és szentebb jótállással, és az egymásra emlékeztető dolgok közötti analógia a házasság szentsége általi érintkezés megszentesülése. A sárkányt ezen a képen megöli egy lovag, de érteni fogjuk, hogy ő Isten fegyverzetébe, páncéljába és vértezetébe öltözött, ahogy Szent Pál írta.

Alkímia

A következő ábra a test, a lélek és a szellem közötti természetes egyesülésre vonatkozik; ezt a traktátusban képileg többféleképpen ábrázolják, mint például mikor két tengerben úszó halat mutatnak, és azt mondják, hogy a tenger a test. Ez itt egy szarvas és egy egyszarvú, míg a test az az erdő, melyet bekóborolnak. Az unikornis a szellemet képviseli, és aki össze tudja őket párosítani, és ki tudja őket vezetni az erdőből, kiérdemli a Mesteri címet.

Alkímia

Az indok az, hogy a testbe való visszatérésük során a test maga megváltozik, és arannyá fog változni. Egy másik ábra ennek az újraegyesülésnek a misztériumát egy egymásra ható munkához hasonlítja, mely által a három úgy kapcsolódik össze, hogy utána nem különülnek el egymástól; és ez a Gyógyszert jelzi. Megint egy másik képen a szellemet és a lelket egy hím és egy nőstény oroszlán reprezentálja, melyek között egységet kell megvalósítani, mielőtt teljesíthető lesz a testen való munka.

Alkímia

Ez nagy bölcsességű művelet, ráadásul ravasz is, és aki véghezviszi, az megérdemli mások dicséretét. Feltételezem, hogy a durva allegória nem igazán tudta kifejezni ennél világosabban a megszentelt életben való házasságot az emberi lélek és az isteni rész között. Egyik szöveg vagy illusztráció sem folytatja utána olyan tisztán, méginkább mert különböző szimbólumokat használnak, ugyanazoknak a dolgoknak a bemutatására. A következő kép a lélek és a szellem közötti háborút mutatja, ahol egy farkas és egy kutya hadba száll egymással, míg valamelyikük meg nem öli a másikat, és így egy olyan méreg termelődik, ami meggyógyítja őket valamilyen rejtett módon, és ők a nagy és értékes Gyógyszerré válnak, ami másfelől meggyógyítja a bölcseket is.

Alkímia

A szöveg azután a Mercurius vizsgálatával folytatódik és látszólag témát vált, bár valójában nem ez a helyzet, ahogyan ez egy kidolgozott értelmezéssel demonstrálható lenne és a hozzá tartozó képeket, nemcsak a terjedelem figyelembevétele miatt, hanem mert a feladat más, mivel képtelenség elmondani, hogy a spirituális alkímisták mit szándékoztak jelölni Merkuriusszal, mivel ez az egyedi iskola titka volt. Ha a következtetést újragondoljuk, az emberi hármasság egy másik kép alatt is jelentkezik, ami az Atya, a Fiú, és a Vezető. A szimbolizmus furcsamód összezavart, de néhány apologéta megerősítené, hogy ez különleges szándékkal van így. Bármely esetben, a lélek fiúként jelenik meg; a Vezető a Szellem, és az illusztráció az elválás pillanatában mutatja őket, amikor a lélek épp felszállni készül, hogy megérthessen minden bölcsességet, és egészen a Menny kapujáig jusson. Kezeik összefonódnak, és látni lehet majd, hogy a legmagasabbik teljes egyszerűségével mindtől különbözik – kivéve a szárnyait – ruházatával jellemezve. A másik viszont az ellenkező oldalon, aki a testet reprezentálja, a földi királyság jelképeivel rendelkezik. A történet őket illetően elmondja, hogyan szállt fel a Lélek, míg meg nem látta a Menny trónját.

Alkímia

A következő kép ezt a víziót szándékozik kifejezni, mikor a lélek és a szellem a beavatás magas hegyén láthatóak, felettük a mennybolt minden tündöklésével kitárulkozva. Azt mondják, ez a hegy Indiában található, amit a nyugati adeptusok könyvei mindig a szimbolikus lélek otthonának tekintettek.

Alkímia

A szöveg azt állítja, hogy a hegy egy edényben fekszik, és azok, akik emlékeznek, mi volt közzétéve az elző írásomban, pontosan tudni fogják, mit jelent ez – burkolt célzás az alkímista részéről, hogy a hazugság csak a belső világhoz tartozó tapasztalatok eseményeivel foglalkozik. Az, amit kifejez, a látomás eredményeként az, hogy a lélek emlékezik a testre – akiről mint az atyáról beszéltünk – és nagyon szeretne visszatérni hozzá, akihez a Szellem Vezető hozzájárul, és Ők abból a magas emelkedettségből szállnak alá. Két dolgot szemléltetünk ezzel -, (1) hogy a lélek saját előrehaladásában a megtestesült élet alatt rendelkezik a testtel, hogy védelmezzen és változzon, úgy, hogy minden dolog szent lehet; de (2) lehetséges – ahogy mindig ez az eset áll fenn ebben a fajta példázatban –, hogy kettős értelmezést kínál, és kétféle választási lehetőséget ad ahhoz, amit adtam az Atya Házába való visszatérés allegóriájára egy teljesen más értelemben. De nyilvánvalóan nem beszélhetek erről – legalábbis ezen a helyen. A következő kép – és bizonyára a leggroteszkebb mindközül – a test és a lélek újraegyesülését ábrázolja egy rendkívüli folyamat részeként, melyben az egyik felfalja a másikat, mely művelet folytán a Szellem messzebb áll tőlük.

Alkímia

A szöveg a végéhez közeledik, és felvázolja az újjászületett és megdicsőült test felépítését, annak eredményekéntamiről azt mondják "A fiú mindig az atyában marad, és az atya a fiúban... Isten kegyelméből ők örökké fennmaradnak, az atya és a fiú dicsőségesen dialmaskodva az új Királyságuk ragyogásában." Egy trónon ülnek és közöttül a szellem, az Ősi Mester, aki karmazsinvörös díszruhába van öltöztetve. Így teljesül be a hármas egyesülés, és ebben van a spirituális értelme annak a misztériumnak, amit az alkímiai filozófiában a Gyógyszernek hívnak.

Alkímia

Az egész téma kifejezhető néhány szóval, és bár néhány olvasóm számára sötét mondás lehet, másoknak viszont fényt mutathat, ezért elmondom: A szellemi alkímia kísérletezése a nyugat jóga módszere volt. Az állítás eredete és oka szerintem már nyilvánvaló – a jelen tanulmányból és abból, ami megelőzte ezt. A magnum opus fizikai kísérletezését sikeresen kivitelezték a múltban. Nem tudom, és nem is tartozik rám; de azok, akik átvették a fémek transzmutációjának terminológiáját, és más szintre emelték, kapukat nyitottak azokban, ami az abszolútnak nevezett rendben minden vágy eléréséhez vezetett, mert elérése után mindaz, amit a lélek álma alatt értettünk, a lélek valóságába ment át. Ez az Isteni Egyesülés álma, és az örökkévalóság nem tudja kimeríteni beteljesülésének lépcsőfokait.

Átvéve az Occult Review folyóiratból, vol. 8, no. 5, Nov. 1908.

Forrás: [» Hermit ]

» Hermetika - Alkímia
» Hermetika - Alkimista szimbólumok

 

Kérlek támogasd a Hermetikus Könyvtárat!
(Please support the Hermetic Magic Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

Caduceus

 

 


         

                         

 
 
[« vissza ]

Creative Commons License

[ előre »]

Web Matrix

buddhism | hinduism | taoism | hermetics | anthropology | philosophy | religion | spiritualism | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

Last updated: 11-02-2011