"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

[« vissza ]	[ » Spirituális Ezotéria Könyvtár « ]	[ előre »]

Tarr Bence László

Plátói szerelem
Reményteli reménytelenség

- Platonic Love – Hopeful Hopelessness -

2011.

„Szeretni valakit valamiért.” – de pontosan mi ez a valami? Hogyan alakulhat ki, és hogyan tart ki a szerelem testi vonzódás és érintkezés nélkül? Lehetséges felülemelkedni a konvenciókon, a társadalmi szokások rendjén, a megszokott szerelmes-párok fogalmain? Végső soron mi a szerelem lényege, miért szeretünk egymásba?

A vágy titokzatos tárgya

A vonzalom rejtélyes valami. Olyan, mint egy mindenen átlátó röntgensugár, a felszínt a legkevésbé érinti. Közvetlenül a mélybe lát, ott kutat, és olyan dolgokat tár fel egymás lelkéből, amit mi magunk is csak titkos sejtelemként hordozunk magunkban. Amikor valaki belénk szeret, mi magunk is szerelmesek leszünk önmagunkba. Na nem Nárcisszosz módjára, aki a görög mitológia szerint saját tükörképébe lett szerelmes, amit a folyó felszínén pillantott meg, hanem igazi önmagunkba. Abba a szerethető, gyönyörű és kívánatos emberbe, akik a lelkünk mélyén vagyunk.

Az emberek többsége álruhát visel. A nap túlnyomó részében másként viselkedik, mint amilyen a lelke mélyén valódi önmaga. Teszi ezt, mert azt gondolja, azt képzeli magáról, hogy mások számára csak így lehet vonzó, vagy így lesz elfogadható, szerethető.

Persze hosszútávon mindenki megutálja ezt a szerepjátszást, otthon fintorogva dobja le munkaruháját és ezzel sokszor kényszerű szerepét is, csakhogy földöntúli boldogságot érezve bújjon bele félretaposott papucsába, kopott házi-nadrágjába, „otthonkájába”. Akinek nemcsak lakása, hanem otthona is van, az tudja milyen „hazaérni”. Letenni minden külső szerepet és álruhát, és végre az lenni ami a lelkünk mélyén vagyunk.

Amikor szerelmesek leszünk, és igaz szerelemmel szeretünk, akkor ebbe a valódi emberbe szeretünk bele. Aki csoszog vagy horkol, vastagon keni a pirítóst, utálja levinni szemetet, aki virágot vesz nekünk az utcasarkon, aki felolvassa kamaszkori verseit, vagy szúrós téli sapkát köt a fejünkre.

A szerelem tényleg vak?

Amikor „furcsa” szerelmes-párokat látunk, például nagy a korkülönbség, vagy a méreteltérés, esetleg nagy az különbözőség szépség, gazdagság, családi háttér, ízlés tekintetében, akkor azt mondjuk a szerelem vak. Ennél a hamis megállapításnál nagyobbat tévedni, nem is lehetne. A szerelem nem vakság. Éppen a kijózanodást, a valódi értéklátást jelenti a sok felszínes ítéletalkotással szemben. Az ilyen szerelmes-párokat nem téveszti meg a látszat, a külcsín, a társadalmi elvárások és szokásrendek csalfa konvenciója.

Ma minden tinédzser érti mi az a „vakítás”. Amikor úgy próbál udvarolni, kertelni valaki, hogy közben nyilvánvalóan valótlan, eltúlzott, hamis dolgokat állít magáról. Hamisan fényezi magát. Csillog-villog márkás öltözékében, kölcsönkért vagyontárgyakkal „kábít”, „szédít”. Talán a szélhámos kifejezés erős lenne, de valójában az ilyen ember az. Szélütött módjára teljesen elkábul saját külsőségeitől, mert maga sem ismer mást. Persze nem ismeri fel cselekedete valódi indítékait, mit is akar, mire is vágyik a másik meghódításával? Ha megnézzük az átlagtól pont eltérő, szokatlan párkapcsolatokat, akkor nemcsak azt találjuk, hogy ezek világítanak rá arra a régi törvényre, hogy szerelem nem ismer határokat, hanem azt is, hogy a szerelem tárgya minden külsőséget, és különbséget legyőz. Mert minden külsőség felett áll.

A szerelem, mánia

Platón egy régi dialógusában a szerelmet a mánia egyik fajtájának nevezi. Ez a szó a „mantika”, jóslás vagy javaslás szavakkal rokon, azaz arra utal, hogy minden mánia valamiféle jótétemény, ami az isteni elragadottsággal áll kapcsolatban. A latin divináció (jóslás) szóban is ott a divine, az Isten szó. Platón szerint a szerelem tehát isteni adomány, amely hirtelen hevületével emlékezteti az embert valódi természetére. Arra kényszeríti és készteti, hogy a formák, a szokások és a konvenciók mögé nézve, a másik félben a valódi lelket és az igazi önvalót lássuk. Miután az elragadtatott ember szeme előtt a másik félnek csak ez, az eszményi, igazi arca lebeg, nem ismer szabályokat és általános normákat. Ezért van, hogy egy valóban szerelmes ember képes áthágni minden erkölcsöt, morált, képes mindenen és mindenkin átgázolni, hogy szerelme eszményi tárgyával egyesülhessen. Ez a tárgy valójában pedig nem a másik ember, hanem a boldogság, aminek ő zálogaként a másik félt, az idealizált párt látja. Ma persze a plátói szerelem alatt nem pontosan ezt értjük, de jó ha tudjuk a fogalom eredete ez.

Határokon innen és túl

Ha ezt tudjuk, könnyebben érthetjük meg, hogyan lehetséges és tartható fenn valódi szerelem például egy súlyos mozgássérült és házastársa között. Erre kiváló példa a világhírű fizikus Stephen Hawking házassága. A férfi sem mozogni, sem beszélni nem tud, csak egy robotgéppel kommunikál. Mégis odaadó szeretetben élnek gyermekeikkel. Nyilvánvaló, hogy a vonzalom tárgya itt a látszat mögött rejtezik. Nem az alak, a testi forma, vagy a fizikai megnyilvánulások teszik ezt az embert gyönyörűvé és szerethetővé. Hanem maga az ember, a lélek, aki ebben a testben lakozik, és az a boldogság, amit ez a lélek a felismerései által a környezetével képes megosztani.

A plátói szerelem nem a beteljesületlen és reménytelen szerelmet jelenti. Hanem ellenkezőleg az olyan szerelmes kapcsolatokat, ahol a szerelem tárgya a puszta testiség, és a fizikai világ felett áll. A lélekben szerelmes emberek szerelmét. És jó tudni, hogy miután az emberi test öregszik és el is pusztul egészen, minden szerelem sorsa ez, hogy maga is egy magasabb szintre emelkedjen. A testet és a formát ugyanis nem lehet a végtelenségig szeretni, mert az elpusztul, megsemmisül. Ha viszont kapcsolatainkban arra figyelünk ami a szemnek láthatatlan, de a szív és a lélek benső hangján szól, megtalálhatjuk azt ami sosem múlik el, ami a tér és idő határa felett áll, ami a lélek birodalmához tartozik.

Noha abban sokan hisznek, hogy van olyan szerelem, ami sosem múlik el és a halálon túl is létezik, mégis sokan nehéznek találják a formák feletti a belső értékek megpillantását. Sok embert már a puszta elképzelés is borzasztja, hogy minden külső tulajdonság amit egy másik emberben szeretünk, elmúlik egyszer. Mi lesz, ha az a jóképű, edzett, egészséges férfi akihez feleségül mentem, akinek élettársa lettem, ősz hajú, ráncosbőrű apóka lesz? Ne féljünk: szép lesz! Mert ha megtanuljuk egymást egy életen át elkísérni, életutunkon azt is megtanuljuk, hogy minden látszat csal, és a látszat birodalmán túl ott él bennünk az örök változatlan szépség, amely arra vár, hogy a változó világegyetem megannyi formájában testet ölthessen.

Mikor hogyan.

» Ezotéria - A Szerelem Világa
» Ezotéria - Szerelem – a lélek alkímiája
» Ezotéria - Szerelem teszt
» Ezotéria - Lélektárs teszt