Gregor A. Gregorius
Az utolsó évszázad folyamán nagyszámú írás jelent meg az újjászületés és a kiegyenlítő igazságosság okkult tanáról, a karmáról. Különösen a teozófiai és az antrofozófiai írásokkal, amelyeken keresztül az ősi bölcsesség bejárta a világot. Mégsem lett leleplezve minden kérdés ezen a sötét tudásterületen és egész sor tévedés, amely a témával kapcsolatos, nyilvánossá vált.
Egy csodálatos írás, erről a területről, mélyenszántó tudással és ismerettel keresi a hozzá hasonlókat, és nagyszerű kiegészítést nyújt „A lét értelméről" tárgyalásához, a beavatott és „tudó" Gregor A. Gregorius (Eugen Grosche) tollából származott, melyet az alábbiakban fogunk bemutatni.
„A legfontosabb törvény a titkos tanításra épül, ami a reinkarnációra vagy az újratestesülésre tartozik. Egyszer eljön az az idő, amelyben ezt a törvényt a pszicho-biológia minden tankönyvében megtalálhatóvá válik. Manapság csak az alapelvek ismertek számunkra, de törvényszerűségét, belső felépítését nem ismerjük.
De az biztos, hogy kell lennie egy természeti törvénynek, ami körülveszi a biológiát és az idő törvényéhez tartozik. A természet mindig is az idő törvénye szerint dolgozott, a feszültség kiegyenlítésében egy ellenpólus állításával.
Kilégzés-belégzés, tavasz-tél, reggel-este, születés-halál, virágzás-hervadás, az ellentétek kiegyenlítődésének egy ilyen példáján át mutatkozik meg az érettség, egy harmadik állapot vagy a visszatérés útja, egy törvényszerű ritmus feltétele szerint.
Ennek az örökös halálnak és fejlődésnek, ennek az alapritmusnak természetesen nincsenek korlátai, megismerhető létünkben és a logikus végkövetkeztetés arra mutat, hogy ez a ritmikus törvény messze túl van a mai ember gondolkodásán és túlmutat a mostani fogalomvilágon.
Így feltételezhetjük, hogy az életünk, az éntudatunk, a szellemünk vagy az egonk hosszú idő óta létezik, és alá van vetve az idő fejlődési periódusának és a nagy törvénynek, ahogyan azt megfigyelhetjük a természetben. Ezért elképzelhető, hogy jelen életünket egy roppant evolúciós folyamatban csak egy apró részecskeként lehet ábrázolni, egy láncszemként, egy rácsszerkezet dinamikus pontjaként egy egységes szerkezetben. Az alapvető ritmus elmúlásában vagy előrehaladtában a magot keresi, tehát az ember voltaképpeni egoját, új alakban, hogy az érettséget és a legfensőbb, tökéletes harmóniát elérhesse.
A reinkarnáció az újratestesülést jelenti, amelyben minduntalan az emberi szellem tökéletesedése a cél, ugyanazzal a céllal, mellyel a biológiai törvényt az emberi testtel és a szervével követi.
Ez az Isten örök útja, visszatérés az Atyához, az anyaghoz kötöttségtől való megváltás útja. Így ez a cél etikai értelemben csodálatos és tökéletes boldogságot ígér már célul kitűzésekor és megértésekor, meg mikor elhiszik.
Az ember azonosul egy világvándorlóval, aki mindig új alakot keres, hogy önmaga érettebb lehessen az új virággal, melynek külön sorsa van, de végül azért mégis csak ott lesz, hogy befoghassák a Föld fejlődési folyamatába, mivel logikus módon ugyanannak a törvénynek kell alávetniük magukat. A legfőbb célkitűzés. Szolgálat az emberiségnek – szolgálat a Föld szellemének – szolgálat Istennek. Minden a szellem egyedfejlődésének alapvető bázisán az egyénben.
Tudjuk, hogy mi a Föld mágikus ingluxusától, a nagy anyánk, pontosan úgy van teljesítve, ahogy minden más dolog, mint minden más dolog ezen a bolygón, egészen mindegy, hogy vajon most kő, növény vagy állat-e.
De a belső tudat ennek a teljesüléséről, a meghatározott tudás a Föld erejével való szoros kötöttségről, ami a lelkünknek oly csodálatos harmonikus rezgést ad, ami rövid földi életünket oly könnyeddé teszi, és ezenkívül még erőt ad a gyakran elkerülhetetlen fájdalmak elviseléséhez, melyeket a mindennapok hoznak magukkal.
Az ezoterikus iskola azt tanítja, hogy egész fejlődésünk spirál vonalban mozog, ami a lét középpontja felé igyekszik. Ez a középpont az Isten, aki az abszolútum, aki a totalitás vagy a Brahma központja is, a kimondhatatlané.
Gondoljunk ennek az érettségi folyamatnak kúpmetszetben való képi ábrázolására. Az egyedi életek egymás fölé vannak helyezve, mint a kúpban a metszési felületek, a spirál alakú influxusban össze vannak kötve egymással, az emberi egóval egyre tovább és feljebb törekszik és a kúp hegyére igyekszik. Sok forduló után most elérte, bekövetkezett a kúp másik oldala. Egy időszak fejeződik be akkor, és egy új kúpritmus kezdődik egy új létsíkon, egy másik bolygón vagy egy másik csillagon.
Számtalan vonal húzódik keresztül ezen a kúpon lentről felfelé, hogy az egyes pontok a metszési felületeken összeköthessenek egymással. Ezek a csomópontok a nagy és alakváltoztató események kiváltói az életben, amit mi sorsosztónak nevezünk, de ami szoros összefüggésben áll a megelőző lét történéseivel.
Ha az ember képletesen egy ilyen ábrázolást készít és elgondolkodik a reinkarnációs törvényre való alkalmazásán, úgy gyorsan felismerheti létében a dolgok okozati összefüggését. Amikor még nem tudja tökéletesen ezt megoldani, úgy felmerülhet benne a gyanú, mely megadja neki a bizonyosságot az Énje és a kozmosz közti nagy összefüggésről. Hamarosan tisztázódik előtte, hogy az említett csomópontokat asztrológiailag szemlélve meghatározott konstellációi a nagy bolygókkal alapbázisként vannak, tehát bizonyos mértékben beesési kapui ezeknek a sugárhatásoknak a létben levő Énre.
A reinkarnációs ritmus természetesen nem korlátozódik a mi Földünkre, hanem átáramlik az egész kozmoszunkon. A kúp képét majd a nagy, kozmikusan formáló időszakra alkalmazzák, melynek a bolygók fejlődését és elmúlását kell alapul vennie.
A voltaképpeni, szellemi mozgási ritmust, amit az inkarnációs törvényben vesznek alapul, egy másik törvény határoz meg, melyet ikertörvénynek neveznek. Ez a karma törvény, ami az ok és az okozat törvénye.
A karmikus összefüggés, a karma lejárta, meghatározó az egyes inkarnációk lejártánál vagy váltómozgásánál, a tartamnál és a benső összefüggésnél. A karma törvénynek szintén a megváltó gondolat az alapja. Vele ismét a boldogság érzését lehet kelteni az emberekben, ha nem csak a belső összefüggést, hanem egy egészen meghatározott célirányt is felismer, vagy csak gyanít:
Megszabadulás a felhalmozódott karmától
A bűn és bűnhődés kiegyenlítik egymást. A belső erőt ehhez egy belső rezgés adja nekünk, amit szeretetként tudnánk jellemezni. Mily csodálatos ez a hit.
A népszáj azt mondja: A szeretet a halált is túléli! És Pál apostol jelenti Fülöp levelében: Szólhatok az emberek és az angyalok nyelvén, de ha szeretet nincs bennem, csak csengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.
Itt van tehát a csodálatos, az engesztelő és pompás újjászületés gondolatában, de az egyedi emberek sorsszerű egyesítettsége is a halálon túli hosszú időhöz, az évszázadokhoz, míg a felállított feladatukat önmagukban vagy társaságban nem teljesítik.
Bizonyára ezek a kis feladatok egy nagy egészet alkotnak, de néhány történésnek az értelmét ezen a módon meg lehet magyarázni és érteni.
Természetes és a természetnek megfelelő nemcsak a szeretet köteléke, mely átfonja az egyes életeket, és embereket köt össze egymással, hanem a vétek és a gyűlölet köteléke. Mégis egyenesen itt vagy először a saját változásakor feltételezi, az ember saját evolúciójakor, mikor ennek a tudatára ébred.
A gyűlölet szeretetté változik, egy súlyos bűn bűnhődéssé vagy egy másik nagy feladat teljesítésévé, ami már több életet ér meg, néha a fő okok még sokkal régebbre nyúlnak vissza, gyakran még sok évszázadra és évezredre is. Feltételezhetjük, hogy azzal az emberrel, melynek az életében szorosabb kapcsolatba léptünk, akik mélyebben a létünkbe léptek, sokkal erősebben, mint amiről sejtelmünk lehetne. Emiatt kell egy ember lelkét megóvni, a karmikus kötöttség hitével. Ennek majd az egyedi ember eszmei szolgálatához, akinek nincs köze a keresztény részvéthez és a keresztény felebaráti szeretethez sem.
Milyen gyakran érezhetünk megmagyarázhatatlan gyűlöletet vagy különös undort egy ember iránt, akivel találkozunk. Az antipátia vagy a szimpátia, az első látásra szerelem érzésének láthatatlan gyökere gyakran ebben van.
Az angol Therion mester (Aleister Crowley) az írásaiban egészen helyesen mondja: „Minden ember egy csillag és megvannak a saját törvényszerűségeik, de amely összeköttetésben van más csillagokkal a világűr harmóniatörvényén keresztül."
Ez az emberegó a inkarnációt szabályzó mozgató törvény szerint mindig a legkisebb ellenállás felé fog ismét megtestesülni, ahol célszerűen közelebb juthat a tökéletesedéshez, természetesen anélkül, hogy csak egy fokot is átugorhatna az előírt fejlődésben, mert a természet semmiféle ugrást nem engedélyez. |
|
Jóllehet a kiválasztott formát ugyanabból a célszerűségből hamarosan ismét elhagyhatja. Csak ebben az értelemben van bizonyos mértékben a kezében, valami sorsával együttműködő, melyben az érési folyamata munkával meggyorsítja önmagát. Egy korai halálnak a gyermekkorban itt megvan az ezoterikus alapja.
Így az egyes születések közti idő gyakran csak néhány év, évtized telik el, de évszázadokat is kitehet. A mindenkori érettség állapotának elérése a szellemi és a belső harmónia értelmében döntő. Szellemileg minél magasabban áll egy egó, időbelileg annál több ideje van a két megtestesülése között. Egy alacsonyabb rezgésekkel töltött egónak gyorsabban és gyakrabban kell inkarnálódnia, mivel annál erősebben húzzák vissza a Földre, hogy az anyaghoz köthessék.
Néhány gyermek koraérettségének magyarázata a reinkarnáció gondolatában megtalálható és az emberek korai halála is. Vagy a megtestesülés kedvezőtlen, diszharmonikus együttállás alatt történt, úgy hogy a megfelelő forma nem tudna megfelelően továbbfejlődni – a természetben előfordulhat torzképződés is – vagy a szellemi influxus a választott alaknak túl erős volt, a testnek túl hatalmas, túl öreg szervezetben való újraképződéséhez. Az az eset is beállhat, hogy a megtestesülő egó szelleme már egy olyan magas evolúciós fejlettségen található, hogy ezen a földi léten, mintha már csak rövid időt igényelne a kiteljesedése, hogy gyorsabban keresztülsiethessen, mellyel az előírt érési útját szabályszerűen tovább követhette.
Mindez elképzelhető. De itt található egy vigasz is a szülőknek, kiknek korán kellett elveszteniük gyermekeiket. Bár a népszáj már ki is mondta: A gyermeklelkek visszamennek az angyalokhoz, ahonnan jöttek, vagy egy angyalka volt, ki eltévedt a Földön.
A megtestesülő egó démoni reagense igen erős, előfordulhat, hogy a kiválasztott forma a hatalmas démoni erőt nem bírja elviselni, és már szervezeti felépítésében megzavarják. Ezért vannak a testi torzképződések, már a születéstől fogva, vagy mint egy karmikus büntetésnek kitéve, vagy egy démoni egó megtestesülésének jeleként.
Többnyire a torzszülött emberek születésüktől fogva gyakran egy diszharmonikus karaktert rejtenek önmagukban, vagy démoni képességeket fejlesztenek ki, egészen mindegy milyen területen mutatkoznak meg ezek. Egy magas szellem röptének is gyakran lehet démoni hajtóereje.
A mostani időben, ami a két megtestesülés között fekszik, egy rezgésre kell gondolnunk az egóban, amit transzcendensként jellemzünk. Ez egy állapot, ami egy másik dimenzióhoz tartozik, melyet a fel nem ébresztett érzékeinkkel fel nem foghatunk, és nem érzékelhetünk. Ennek a rezgési állapotnak egy egészen eltérő éteri szerkezete van, megfelelve a Föld hétszeres testének. Az egó tehát majd különböző dimenziós rétegződésű, lebegésű lesz, de a Földaurában, körülöttünk, mellettünk, de sosem felettünk, mert ezek a rezgésfajták áthatolnak rajta.
Az emberi egó vagy asztrális vagy mentális állapotban lebeg, ami ugyanaz, amikor itt a kereszténység pokolról és mennyországról beszél. Ez a köztes állapot az egó természet, szükségelte kristályosodását, központosodását szolgálja, melyben megpróbál ismét tájékozódni, hogy érettebb lehessen, az elmúlt életében tett tapasztalatok alapján, mintha önmagát stabilizálná, a megérkezésére, hajlamára, jellemvonásaira koncentrál és alapoz, hogy egy meghatározott idő után megint érett lehessen egy újabb újra testesülésre és egy új születésre.
Mivel ez a rezgési állapot a testi halál után kölcsönösen áthatol a különféle, eltérő, éteri és atomi szerkezetén, így egy folytonos mozgásra kell gondolnunk, egy folytonos változásban és alakulásban.
Erre az állapotra való visszaemlékezés lehetséges. Ezerféle bizonyíték van erre. Minden esetre az ilyen észlelési lehetőség nem az ember normál tudatában van, hanem a tudatalatti megváltozott rétegein keresztül, kényszerű gyakorlatán vagy transzállapotában. A pólusváltás történhet spontán és tudattalan formában is, de akkor többnyire csak átmeneti.
Így állítja be önmagát a szellemi ember az újratestesülés hitével lényiségként a hatalmas ritmusba, mely átáramlik a világon. Az öröklét szava neki nem csak egy vigasz, hanem egy újabb erőforrás, szellemi teremtés. Egy nap minden óráját, melyet a teremtés szellemi értelemben tölt ki, minden munka szellemi alapon, minden önmaga tudatos felépítménye, minden szenvedés, minden mélyen érző öröm – minden egy kő a következő élet fundamentumához. Senki sem él hiábavalóan, hanem önmagáért!
Mágikus fegyelemmel vagy meditatív elmélyedéssel sikerülhet ismét érintkezésbe lépni az élet, a saját lelkünk vagy szellemünk ősalapjával, vagy elmúlt életekkel, így az ember csodálkozva ismerheti fel, hogy a lét egy örök egész, az igaz és létező. Ezzel az ismerettel egy egészen új és csodálatos világnézetet szerzett. Ugyanazon ember, aki ezen keresztülküzdi magát, az felülemelkedik a korlátokon, egy magasabb intellektuális értelmi tendenciához, lelkesített és szellemi emberiséghez, melyet mi ezoterikusként jellemzünk.
A keleti vallásokban az újjászületés gondolata majdnem általánosan rögzült. Csak a kereszténység nyomta el és hamisította meg ezt a tant. De a nagy Mahatma, Jézus Krisztus is tudott az újjászületésről. Ha a Bibliát ezoterikus szemszögből vizsgáljuk át, minduntalan a tisztán érthető helyeken az újjászületésre való utalásokba ütközünk:
Így például:
Az ifjú egyszer megkérdezé a mestert: Mózes vagy Illés voltál korábban?
Vagy megkérdezték: Mit véthetett a vak, hogy vakon született?
Jézus mondá: „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem jut el az Atyához, mert azt rajtam teszi!" Ezzel az emberlélek megváltására gondolt a tanai által, a Krisztus-elv által, az ezoterikus visszatérésre a Naplogoszhoz, mellyel a földi lényiséget is végre kell hajtani, és mivel az emberiség is, tehát minden egyes ember önmagát.
Jézus továbbá azt mondta: „Mindnyájan gyertek hozzám, kik fáradtak és megterheltek vagytok, és én felfrissítelek benneteket." Ez egy tiszta utalás a felhalmozódott, karmikus bűnre és a lehetőségre, hogy a Krisztus-elvvel levegyük a felgyülemlett és feltöltődött karmát.
Szép szavakat olvashatunk Calderontól: „Az élet egy álom", ezekben a szavakban egy hernyó léte nem jó és találó hasonlat? Az ösztöneit követve beszövi magát, anélkül, hogy tudná, hogy hernyóléte után egy pillangóvá válik, aki egészen más életfeltételek között, egy magasabb szféra tudatában, ismét feltámad.
Ezzel a folyamattal nemcsak egy azonosság van, hanem egy élő példa.
Így az újjászületés hite ténylegesen elveszi a testi haláltól való rettegésüket az emberektől. Ez csak egy átmenet az élet egy új és éteri formájába. Nem létezik semmiféle örökös kárhozat, semmiféle nyugalom, hanem csak továbbfejlődés, érés. Minden embernek egyszer üt a megváltás órája, még ha nem is süllyedt annyira mélyre.
Hogy a reinkarnációs tan a legősibb vallásokhoz és őshitekhez tartozik, az biztos, mert csak az emberiség megvilágosult és a szellemi fej és agy következő neveinek, az egészen eltérő korszakokból, a legkülönfélébb fajokból és népekből és a legkülönfélébb hivatásokból, felolvasására van szüksége. Csak a műveikben és az életrajzukban való keresésre van szükségük, hogy egyre tisztább és érthetőbb, valamilyen alakban képviselt újjászületés gondolatra találhassanak, legyen az költői vagy elbeszélő módban.
Mindezen elismert és tisztelt emberek megtévelyedettek és zavart elméjűek lennének? Mindenki döntse el maga!
