"Verum est, certum et verissimum, quod est, superius naturam habet inferioram et ascendens naturam descendentis."

                         

         
 

[« vissza ]

[ » Spirituális Ezotéria Könyvtár « ]
» keret nélkül «

[ előre » ]

Tarr Bence László

Sho-do
Az írás útjának tanítása

- Sho-do: The Way of Writing -

2009.

Japán kaligráfia - Kanji: A Tea és a Zen ugyanolyan ízű.

„A kínai tusrajznak két eleme van: az egyik a fekete vonal és folt, a másik az üres fehér tér. Amíg a rajzot európai módra, úgy néztem, hogy a fekete vonalból és foltból indultam ki, és a fehér teret merő környezetnek láttam, abból semmit nem értettem. Azt hittem, hogy valamely tárgy, vagy táj vagy jelenet ábrázolása. Szerencsés pillanataim egyikében észrevettem, hogy nem két egyenrangú formáló erőről van szó. Nem. A fehér nem a környezet, a passzív tér, üresség, semmi, esetleges. Nem és nem. Inkább a fehér alakítja a feketét (vonalat, foltot), mint a fekete a fehéret. A formateremtő hatalom a fehér. Az űr, a semmi. A meghatározhatatlan. Az infinitezimális.

Az európai szem számára csak a fekete vonal és a folt van. Csak azt látja. Csak azt tekinti létezőnek. A teret, az űrt, a fehéret, a semmit észre sem veszi. Szerencsés pillanatomban egyszer nem a feketéből indultam el a fehér, hanem a fehérből a fekete felé. Ez volt az a pillanat, amikor a kínai tusrajzot megértettem.”

[Hamvas Béla: A kínai tusrajz]

A japán hagyományos létszemlélet, a ‘szertartás’ szót semmilyen formában nem használja. Mégis, szinte minden hétköznapinak tűnő cselekvést a lehető legmagasabb ritualisztikával, szertartásos viselkedésmóddal ruház fel. Mintha az élet minden mozzanata egy magasabb rendű rendszer fontos eleme volna, amit nem lehet és nem is szabad félvállról venni. A hagyománytisztelő japán ember tudja, az élet többről szól, mint egyszerű cselekvésről. Ha az ember úgy dönt, a cselekvés útjára lép, azaz tenni kezd valamit, azt teljes ‘erőbedobással’ kell, hogy tegye. Az erő-kifejtésre használt elnevezés a do, az „út”. Így lehet megannyi útja a cselekvésnek. Sorozatunk első részében a leglágyabb utat, a tea-utat (csa-do) mutattuk be. Úgy illik, hogy a lágytól a kemény felé haladjunk tovább, így lépünk most az írás-út (sho-do) következő lépcsőfokára, hogy majd az íj-út (kyu-do), a kard-út (iai-do és ken-do) fokozatain keresztül a harc útjáig (bu-do és aiki-do), és a meditáció útjáig (zen-do) juthassunk. Mindegyik út, tanösvény amit végigjárva az azt gyakorló egy mélyebb belátásra, önmegismerésre jut.

Honnan hová?

A modern kor nyugati embere hihetetlen felgyorsult tempóban éli életét. Hétköznapjait a versengés, a lemaradástól való félelem emészti. Ezért állandóan rohan, sietségében megismerése felszínes és elnagyolt, a dolgok lényegét ritkán érinti. Az ilyen ember kapkodó tekintete, a folyamatos túlingerlés hatására, már csak az extrém, szélsőséges ábrázolásmódokra reagál. Nézzük meg az óriás poszterek, reklámok világát: mindenütt rikító színek, természetidegen formák, szokatlan viselkedésmódok. Csak a megütköztető, a botrányos az ami hat. Az ilyen formák persze ritkán láttatnak bárminemű belső tartalmat, csak a puszta figyelemfelkeltés a céljuk. Rendszerint csalódunk, mikor hagyjuk hogy figyelmünket ezek kössék le, mert a külső szenzáció mögött nem találunk semmi lényegeset.

A tradicionális létszemlélettel élő, ezzel szemben a mértékkel él. Élettempója persze, – ebből a hihetetlen száguldó perspektívából nézve – csigalassúnak, érthetetlenül aprólékosnak, szinte szőrszálhalogatónak tűnik. Hogy lehet például úgy írni, hogy mielőtt az íráshoz fogok, magát a tintát kell porrá őrölnöm, hogy azután vízzel elegyítve a megfelelő keveréket állítsam elő. Mire van akkor a golyóstoll? Egy kattintás, és már szántja is a penna a papírt. Így születik megannyi koraszülött és kiforratlan gondolat, megannyi töredék, vélemény, ‘blog’. Ma óriási divatja van annak, hogy a világháló adta lehetőségekkel élve, mindenféle önkritika nélkül mindenki közzétegye, a nyilvánosság elé tárja gondolatait. A web-logok (röviden blog-ok) népszerűsége mutatja, hogy az írás mint aktus is hová silányul modern világunkban. Persze, ha a kifejezés eredeti értelmét tekintjük, a legtöbb esetben azt is találjuk, amit a név sejtet: széthasogatott töredékgondolatok futó bejegyzéseit, egyszerű menetnaplókat, széljegyzeteket. Faragatlan kezdeményeket, tuskókat - az angol log szó főnévi értelemben nemhiába jelent fatuskót is.

Belülről Kifelé

Ezzel teljesen ellentétes természetű a japán írás művészete. Nem elkapkodott széljegyzetekben gondolkodik, mikor valamit lejegyzésre méltónak talál. Megfontolt türelemmel időzik minden gondolat felett, annak lényegét igyekszik megragadni, a lehető legtökéletesebb tömörséggel. Ennek a kifejezésmódnak a legismertebb alakja a haiku-nak nevezett japán versforma, az a tömör gondolatvers, ahol a lényegi mondanivaló mindössze 3 sorban 5, 7 és 5 morás (a fordításokban szótagos) megfogalmazásban kerül lejegyzésre. Basho – az egyik leghíresebb japán haiku költő – szerint a haiku művelőjének arra kell törekednie, hogy a konkrét és ezért mulandón (rjúkó) keresztül a múlhatatlant (fueki) mutassa meg. Így: „Amikor nincs rizs, / a tökedénybe hullik / egy szűzi virág.” (Bashó) vagy „Hideg-sújtotta / öregember: hó alatt / bambusz görnyedez.” (Rjókan)

A haiku mindig abban a pillanatban és abból a pillanatból születik, amiben az alkotó éppen van. Nem magyarázni, értelmezni, vagy elfedni akarja a létezés adott pillanatát, hanem felmutatni a maga megismételhetetlen teljességében. A szavakba öntött élmény-együttes, pillanatkép. Amely valójában, a világ sodrásából hirtelen leképezett tapasztalatot írja le, a maga feltárulkozó természetességében. Ez a természetesség, az erőlködés-nélküliség jellemzi a japán írás művészetét. Az írás útja, a természetesség újrafelfedezésében rejlik.

A semmi szülte valami

Japán kaligráfia - Kanji: Holdfény - Kaisho stílus

kaisho

Japán kaligráfia - Kanji: Holdfény - Gyosho stílus

gjosho

Japán kaligráfia - Kanji: Holdfény - Sosho stílus

szosho

 

A japán írás-kép (kalligráfia) forrása az élet feletti meditáció. Minél jobban elmélyed valaki a valóság természetében, annál természetesebb módon képes láttatni azt. Ezt a sho-do útjának három stádiumán keresztül érthetjük meg legkönnyebben, amely egyben a japán kalligráfia három alapfajtáját jelenti.

Mint ahogy a „Holdfény” három fajta írásképén is látjuk, a legelső a kaisho: ahol a vonalakat egymás után szabályosan, egymástól függetlenül rajzolják fel. Az így kapott írásképek pontosak, szögletesek és négyszögbe írhatók. A második a gjosho: a döntött, lágyabb kézírás, ahol a vonalak keskenyebbek, az élek természetesen lekerekítettek. A harmadik a szosho: ahol egy vagy két gyors és folyamatos mozdulattal születik az íráskép, így a vonalak szabadon szárnyalnak. A cél a természetes mozdulat felfedezése, ahol az üres papírra, egyetlen teremtő mozdulattal születik meg a mondandó. A tiszta fehér lap, maga az üresség, amelybe érzéki tapasztalataink ültetnek megannyi képzetet.

Az írás útja, szentség és meditáció, melynek célja a természetes mozdulatban tetten ért önvaló megnyilatkozása. Az írásképek alkotó-folyamata feletti, meditatív állapoton keresztül kerül az írás útját gyakorló, emelkedett tudatállapotba. Ezért kezdődik minden az üres lap előkészítésével, a kiszárított tinta porításával, feloldásával, az ecset megválogatásával. Nincs kapkodás, nincs elhamarkodott mozdulat. Az alkotás a fehér lap megválogatásával, kisimításával, lenyomtatásával kezdődik. Mert maga a fehér lap a lényeg, az üresség, amiben megjelenik az ember természetes kéznyoma.

Összhang a természettel

Ha az alkotó haiku-élményét mégsem szavakban formázza meg, hanem úgy dönt tusrajzot készít, akkor is lényegre törő és egyenes. Mint minden természeti erő, ami pontosan az ami. Ezért is választ gyakori esetben az alkotó természeti formákat. Mi több magának az alkotó pillanatnak a tárgya is gyakran a természet, vagy annak változásai. Az ember, aki összhangba hozta magát a természettel, ugyanis maga is a teljesség körét járja be. Ezt az összhangot írja le olyan szépen a négy évszakot ábrázoló tusrajz.

Orchídea
Bambusz
Krizantén
Szilva

A négy évszak, az ember jellemfejlődésének négy állomása is egyben. Az első, a szilvafaág a tél végét jelképezi. A szilva a magvas, jellemes embert szimbolizálja, aki az idővel meghajlott ágai ellenére, cselekvő erővel fordul az élet felé. A csavart girbe-gurba ágakon éppen, hogy fakadó apró virágok a tavasz eljöttét hirdetik. Az orchidea a tavasz, amely a női, teremtő, alkotóerők ébredését jelképezi. Egyben az elegancia és az egyszerűség jelképe. A bambusz a nyár élettől duzzadó ereje. A vitalitás, a gyors növekedés, a nagy teherbírás jelképe. Égbe nyúló ágaival, örökzöld leveleivel és végtelen rugalmasságával az ereje teljében lévő harmonikus ember képe. Végső soron pedig a krizantém. Az ősz és egyben a tökéletes beteljesülés jelképe, a japán királyi ház szimbóluma. Törékeny, kecses, illatos, szemet gyönyörködtető, illanékony, és véges. Mint az élet maga.

Shodo

Nézd, fülemülék
fénylenek szilvafákon
ősidők óta!

(Onitsura)

» Ezotéria - 茶道 Csa-do – A Tea-út tanítása
» Ezotéria - Kyu-do – Az Íj és a Kard útja
» Ezotéria - Aiki-do – A béke művészete
» Ezotéria - Zen-do – A zen útja

Light

Kérlek támogasd a Spirituális Ezotéria Könyvtárat!
(Please support the Esoteric Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)

Scarabeus


         

                         

 
[« vissza ]

Creative Commons License

[ előre »]

Web Matrix

buddhism | hinduism | taoism | hermetics | anthropology | philosophy | religion | spiritualism | parapsychology | medicine | transhumanism | ufology

Last updated: 21-03-2010