|
Tarr Bence László
Sosemvolt emlékeink
- Memories we never had -
2009.
„Az nem is úgy volt, hanem…” - talán nincs is senki, aki ne folytatott volna szinte ölre menő vitát már múltbéli emlékeken, és akinek ez a mondat ne idézne ismerős, kétes helyzeteket. Saját emlékeit mindenki igaz valóságnak véli, bármennyire is rögzüljenek másként az események mások emlékezetében. Miért van ez így? Miért van, hogy a múltra való emlékezés más és más lehet az ugyanazt átélteknél? Sőt lehet-e, hogy sokan valós emlékeket hordozunk, valóban soha meg nem történt dolgokról is?
A kérdés akkor kezdett el komolyan foglalkoztatni, amikor egyszer heves vita robbant ki közöttünk feleségemmel egy régen történt esemény valóság-természetéről, amely az én emlékezetemben mindmáig megtörtént eseményként él: határozottan emlékszem, hogy egyszer a velencei tavon együtt korcsolyáztunk hosszú évekkel ezelőtt. Az emlékkép bennem kristálytiszta, fel tudom idézni a partszakaszt, a fagyos levegő és a nádas illatát, a szegfűszeges forralt-bor ízét, és a fájdalmasan fagyos lábujjakat, amint a fagyos korcsolyákból a csizmákba bújnak. Emlékszem feleségem kipirosodott arcára, és a sok nevetésre. Ami az ijesztő: a feleségem nem is tud korcsolyázni, és saját emlékezte szerint, mi soha nem voltunk együtt korcsolyázni Velencén. Az emlék bennem mégis elevenebb és valóságosabb, mint a tegnapi napom emlékei.
Csalóka emlékezet
Az emlékezés vizsgálata immáron több mint 100 éves múltra tekint vissza, hisz az emlékezetkutatás atyja, Ebbinghaus, már 1885-ben közzé tette a hagyományos asszociáció-elmélet mintájára kidolgozott elméletét az emlékezeti kapacitásról, mely szerint az ‘emlékezeti teljesítmény’, a tanulási ráfordítás és a konstans tanulási feltételek mellett megvalósított megőrzési teljesítmény eredménye. Vizsgálatának tárgya nem is annyira a hétköznapi tapasztalatok megőrzése és azok pontos visszaidézése volt, hanem célzott lexikális adatok, például szótagok és szavak visszaidézése. Kutatásainak eredményeként bebizonyosodott, hogy az emlékezésben kritikus szerepet játszik a megfelelő asszociátumok módszere, azaz, hogy milyen módon próbáljuk a célzott tartalmakat emlékezetünkben elraktározni, valamint, hogy a szabad felidézéssel szemben, a szisztematikus segített felidézés, és ezen belül is, a megőrzött összetevők módszere az a leginkább bevált módszer, amellyel az úgynevezett felejtési görbe kitolható. Egyszerűbben fogalmazva, az emlékezésben kritikus szerepet játszik, hogyan raktározzuk el az emlékeket, és visszaidézésükben az is, hogy hogyan próbáljuk meg azokat felidézni. Ő volt az, aki elsőként rámutatott, hogy a megőrzött részletek száma a tanulást követően viszonylag rövid idő alatt drasztikusan elmosódik, azzal együtt, hogy a megmaradó ismeretállomány viszont adott esetben akár évekig is megőrződik.
Röviden szólva: az emlékezet szükségszerűen csalóka. A velünk történő dolgoknak csak egy töredékére emlékezünk, és hogy pontosan mikre, azt pedig döntően az határozza meg, hogyan raktározzuk el ezeket az emlékeket. Még ijesztőbb, hogy még ezen töredékes emlékek felidézése is nagymértékben függ a felidézés módszerétől! A későbbi pszichológiai kutatások csak megerősítették ezeket a megállapításokat: ma már bizonyított tény, hogy például belső konfliktus vagy egyes elfojtások esetén, az erős érzelmi folyamatokhoz kapcsolt emlékek egyszerűen ‘törlődnek’; - pontosabban szólva egyenesen a tudattalanba kerülnek. Ezt támasztják alá a hipnózisban folytatott emlékezet kutatások, amelyek bizonyították, hogy hipnotikus állapotban jelentősen jobb emlékezeti teljesítmények vehetők célba, mint mindennapi körülmények között. Azaz, hipnotikus állapotban könnyben tanulunk és pontosabban emlékezünk arra amit felidézni vágyunk: olyan dolgokra is képesek vagyunk visszaemlékezni, amelyekre éber, hétköznapi tudatállapotban képtelenek lennénk. |
|
Talán még érdekesebb viszont, amire egy későbbi emlékezetkutató, Bartlett munkássága mutat rá: mind a hipnotikus állapotban felidézendő emlékek, mind a hétköznapi emlékek esetében – és különösképpen a távolra viszonyuló eseményekkel kapcsolatban – egy sor tünetszerű elváltozás figyelhető meg a valós tapasztalatokhoz viszonyítva, ami arra utal, hogy az emlékek tárolása és újraértékesítése során az eredeti tapasztalatok felidézése sokkal inkább egy újragondolási folyamat, mintsem a dolgok egyszerű reprodukálása. Emlékeinket tehát nem passzív módón idézzük fel, hanem aktív módon teremtjük magunknak újra. Emlékeink élő tapasztalatként formálódnak bennünk, és jelen tapasztalataink tükrében jelennek meg akár új alakban emlékezetünkben. Azaz nem ‘rosszul’ emlékszünk a múlt eseményeire, hanem egyszerűen ‘másként’, mert közben a jelen tükrében másként nyer értelmet és valóságot az ami ‘volt’.
A kétirányú emlékezet
A hagyományos emlékezetkutatás egyik legnagyobb nehézségét az jelenti, hogy az emlékek vizsgálatakor mindenki abból a feltételezésből indul ki, hogy emlékeink csak múltbéli dolgokról lehetnek, és hogy emlékezetünkben az raktározódik el, ami ‘megtörtént’, és nem az ami ‘megtörténhetett’. A különbséget mindenki érti, ha pusztán a jövőre gondol: a jelen pillanatot követően több dolog is megtörténhet annak megfelelően, hogy most hogyan döntök. Példádul, leteszem az újságot és abbahagyom az olvasást (a), vagy folytatom tovább (b). A jövő kétféle képen is folytatódhat tovább, annak megfelelően, hogy a jelenben hogyan döntök. Azt már nehezebben képzeljük el, hogy a jelen pillanathoz is többféle képen juthattam el, pedig ezt az újságot vehettem újságárusnál is (c), meg hozhatta a postás is (d).
A legtöbb ember úgy gondolja, a jelen pillanathoz csak az egyik lehetséges múlt vezetett el: vagy a (c) vagy a (d), és a jövő is csak az egyik irányba folytatódik majd tovább. És míg a jövővel kapcsolatban mindenki egyetért, hogy az, hogy (a) vagy (b) irányba indulok tovább a jelen pillanaton múlik, azt kevesen hiszik, hogy a lehetséges múltat is a jelen pillanat értékelése határozza meg. Pedig a világhírű részecske-fizikus Heisenberg részecskefizika kísérletei erre utalnak. Hogy a jelen pillanat ‘elvárásai’ határozzák meg visszamenőleg is, hogy a múltban mi történt, és hogy egy korábbi állapotban egy részecske hogyan viselkedett, és a jelen pillanathoz milyen úton érkezett. Következtetései még messzebbre mutattak: mindaddig, amíg a jelen pillanatban nem születnek elvárások a múlttal kapcsolatban, addig mind a két múlt párhuzamosan létezik, és akkor lesz csak az egyik vagy a másik valóságossá, ha arra visszatekintő módon valamilyen tudati elvárás irányul. És ha ez igaz a szubatomi részecskék világában, lehet, hogy így van a mi világunkban is?
A végtelen emléktár
A tudat természetéről szóló buddhista tanítás régóta ezt állítja. Hogy az emlékezet egy végtelen raktár tudat, az úgynevezett ‘álaja vidzsnyána’, amelyben az összes ‘lehetséges emlék’ így az összes ‘lehetséges múlt’ és az összes ‘lehetséges jövő’ eleve adott módon létezik. Ebben a végtelen emléktárban, egyszerűen minden létezik, amit egyszerűen el tudunk képzelni, és ami valaha is lehetséges lett volna, vagy valaha lehetséges lenne. Hogy mindezen emlékek közül mi mit választunk most mint ‘valós’ múltat, (vagy mint lehetséges jövőt) azon múlik, hogy a jelen pillanatban mit tartunk lehetségesnek vagy valóságosnak. Ez nem azt jelenti, hogy más nem is lehetett (volna). Ahogy a valóságosnak vélt vagy tételezett múltbéli esemény egyre távolodik tőlünk időben, úgy válik egyre bizonytalanabbá, hogy valóban ez történt, és hogy ugyanaz nem történt-e másként vagy máshogyan. Sőt nem történt-e esetleg egészen más, mint amire emlékszünk, vagy emlékezni vélünk?
Sokan ebben a gondolatban bizonytalanságot, és esetleg ijedtséget látnak. A bizonytalanság és az esetleges ijedség oka az lehet, hogy sokan az önazonosságukat az emlékezetben keresik. Sokan vélhetik, hogy önmaguk, saját emlékeikkel azonos. Pedig egyetlen ember sem azonos saját életének egyszeri eseményivel, puszta történéseivel, sem az azokra való csalfa emlékezéssel. Minden ember sokkal inkább egy lehetséges emlékhalmaz, amely egy végtelen emléktár egyetlen tudatilag kiragadott aspektusa. Ezen felül, az ember, a maga teljességében maga ez a végtelen emléktár, amelyben az egyetlen élet végtelen lehetséges variációja rejtezik, hogy abból aztán bármelyet is valósnak gondolva, de megélve, átélve, Élve minden ember felejthetetlen emlék legyen majd – ha véget ér.
» Ezotéria - Elfelejtett emlékeink
» Ezotéria - Egy másik élet emlékei
Kérlek támogasd a Spirituális Ezotéria Könyvtárat!
(Please support the Esoteric Library!)
A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)
|
