Spirituális Ezotéria - Biztos léptekkel

Ma talán közhelynek számít a „létbizonytalanság”. Egyre több ember éli úgy az életét, hogy nem tudja meg tud-e élni keresetéből, hogy munkahelye megszűnik-e, miből fogja finanszírozni az élet fenntartásához szükséges anyagi javakat. Ha kicsit tágítjuk a perspektívát, rá kell, hogy ébredjünk: a létbizonytalanság ennél sokkal, de sokkal több! Valójában az ember, megjelenése óta, sohasem volt biztonságban. Tizedelték a természeti csapások, a betegségek, a ragadozó állatok, a konkurens fajok, és persze a más embertársak. Amióta ember él e Földön, azóta az élete, a létért való küzdelemről szól. Nyugodtan mondhatjuk az ember valóban küzdve-küzd és bízva-bízik a kezdetek-kezdete óta. Valami belső meggyőződés hajtja, hogy küzdelmeinek van célja és értelme a puszta létfenntartáson túl. Ha ez a belső hajtóerő nem lenne, már rég kipusztult volna.

Az ember túlélő faj. Legalább is egyelőre. Mindig minden körülményhez megtanult alkalmazkodni, és bizonyíthatóan azok a sikeres egyedek, akik könnyen élik túl a változó környezet újabb és újabb kihívásait. Az igazság az, hogy az emberi alkalmazkodóképesség hihetetlen mértékű! Mint faj, megélünk az Északi-sarkkör mínusz 40 fokos jégvilágában, a Szahara 40 fokos sivatagi forróságában, a trópusi dzsungelek mélyén, és a Csendes óceán végtelen távlataiban apró kenukban sodródva. Ma azt mondjuk, az így élő emberek „természeti népek”. Életösztönük, túlélő- és alkalmazkodóképességük példátlan. Hitük és bizodalmuk saját képességeikbe, és a természeterők segítő szándékában olyan erős, hogy bátran mondhatjuk, hosszútávon az életjáték győztesei bizonnyal ők lesznek.

Civilizációs ártalom

A természeti népekkel szemben, a modern technicizált társadalomban élő ember túlélő ösztöne visszafejlődött, elkorcsosult. Bátran mondhatjuk, hogy a nyugati civilizációk fogyasztói társadalma elkényelmesítette, sőt mi több alapvetően életképtelenné tette a legtöbb tagját. Ez a hangyatársadalmi berendezkedés, az egyén autonómiáját lerombolja, önállóságát és önellátó-képességét súlyosan korlátozza. Ma arra tanítanak bennünket, hogy minden problémánkat specialisták oldják meg helyettünk, a saját otthonunk felépítésétől kezdve egy egyszerű vécé-dugulásig. Humánetológiai szempontból a modern nyugati ember, erős civilizációs ártalom alatt áll, egyszerűen „debilizált”. Meg lett fosztva attól a lehetőségtől, hogy megélje saját cselekvőképessége valódi határait, így hatóképessége teljes mértékben lecsökkent. Ezért van, hogy a modern fogyasztói társadalmak embere passzív felhasználóvá silányul. Mindent kívülről és másoktól vár, ő már csak választani akar a felkínált „lehetőségek” közül.

„Kalitkás elhülyülés”

Az állatok viselkedését tanulmányozó tudományág, az etológia, rég megfigyelte, hogy a túl sokáig kalitkába zárt madarak egyszerűen elfelejtik hogyan is kell repülni. Pár év fogva tartás után a legtöbb madár kalitkáját nyugodtan nyitva lehet tartani, a madár már képtelen kirepülni, eszébe se jut.

Ezt nevezik „kalitkás elhülyülésnek”. Társadalmunk ma olyan rendszert épített, és olyan gondolkodás-módot erősít, ami ezt az elhülyülést szorgalmazza. A kényszerű specializáció miatt a legtöbb ember olyan mértékben beszűkül a saját munkakörébe, munkahelyébe, hogy már képtelen reális módon, a maga helyi értékén értékelni azt, amit csinál. Rálátása, önértékelése borzasztóan bekorlátozódik, mert csak annak a mérlegén méri magát, hogy munkaköre, munkahelye mit tesz számára lehetővé. Hiába tudja elvben, hogy a világ hatalmas, és tele van csupa-csupa más lehetőséggel, képtelen kitekinteni, még ha teljesen világos, hogy a kalitka ajtaja tárva-nyitva áll mindenki előtt. Ma egyre több ember fél a létbizonytalanságtól. Attól a „fenyegető” lehetőségtől, hogy másként is lehetnek a dolgok, mint ahogy éppen most vannak. Egyre többen „félnek” ettől a másként-től, egyre többen bizonytalanok, amikor környezetük hirtelen változik. Mert az ártalmas szocializációs folyamatok passzív befogadókká, puszta választókká tette őket. Sokan inkább választják a kalitkás élet szűk lehetőségeit, mint a változtatást, és az ezzel járó bizonytalanságot. Úgy is mondhatnánk, hogy sokan egy bizonytalan biztonság képzetét jobban szeretik, mint egy biztos bizonytalanságét. Mert minden változtatás bizonytalanságot szül, minden változás kimenetele kétes és kétséges. És ez jó! Mert rámutat, hogy mindig van esély egy szebbre, többre, jobbra! Ha megtanuljuk, hogyan fogjuk be a változás szelét a magunk hasznára.

Irányvétel

„Aki nem tudja melyik kikötőbe tart, annak mindegy, hogy merről fúj a szél.” – szól a római filozófus, Seneca híres mondása. És ma nagyon kevés ember tudja, vagy egyáltalán nagyon kevés ember foglalkozik azzal, hogy valójában mit is akar, merre tart az élete. A mai alkalmazotti viszonyrendszerekben pedig különösen nehéz ez a kérdés, hiszen valóban a legtöbb munkavállaló valamilyen rajta kívül és felül álló ügy szolgálatában ügyködik, azért tevékenykedik. Valóban puszta alkalmazásban áll. Ha az ügy valamilyen folytán ügyefogyottá válik ő már többé egyszerűen nem alkalmazható. És nem azért mert képességei romlottak volna, egyszerűen a körülmények változtak.

Nem mindegy, hogy életünk hajóján kormányosként, vagy egyszerű matrózként szolgálunk. Néha jó, ha elővesszük a térképet és megnézzük, milyen vizeken járunk! Érdekes szociálantropológiai megfigyelés, hogy az emberek többsége mára nem célorientált, hanem probléma-centrikus. Ez azt jelenti, hogy ha a hajó egy zavaros hínáros vízbe ér, a mai emberek többsége elkezd panaszkodni, szitkozódni, újra és újra csak arról beszél, hogy ez mennyire lelassítja a hajót, mennyire nehéz így haladni. Ha a hajó el is akad, akkor is csak áll és néz, és azzal foglalkozik, hogy most mi nem lesz: hogy nem fog célba érni, hogy nem sikerül kiszabadulni, hogy nem lesz elég élelem, ivóvíz, stb. Ezt hívjuk probléma-centrikus negatív gondolkodásnak.

Életkészség és pozitív gondolkodás

A nehéz helyzetek kezelésében, és bármilyen változó környezetben az egyetlen valódi hiteles cselekvésmód a célorientált viselkedés. Amikor a problémás helyzet végtelen elemzése helyett a figyelmünket abba az irányba fordítjuk, hogy mit is akarunk valójában! Ha azt kezdjük el magunkban megfogalmazni, hogy mi a célunk, merre akarjuk, hogy változzanak a dolgok. Csak ha tudjuk, ha meg tudjuk magunknak fogalmazni, hogy pontosan mit is szeretnénk, csak akkor fogjuk az utunkat nehezítő akadályt leküzdeni, a problémás helyzetet feldolgozni. Sőt megfigyelhető tény, hogy ha valaki a figyelmét a problémás helyzetről a vágyott cél elérésére fordítja, a problémák nagyon nagy százaléka jelentéktelenné törpül, vagy megoldódik teljesen magától.

Amikor egy eszkimó nekiindul a jégmezőnek, hogy élelmet szerezzen családjának, nem azt listázza, hogy nagyon hideg van, fúj az orkánerejű szél, hatalmasak a távolságok, és minden élőlény egy 5 méteres jégpáncél alatt bujkál… Nem azt veszi számba, hogy mi nehezíti, vagy akadályozza meg célja elérésében, hanem kizárólag azzal foglalkozik, hogy mi segíti, támogatja ebben a célban. Hogy az orkán erejű szél a szagát merre viszi, ezért a széllel szembe fordul, hogy a hideg miatt az álatok nem mozognak, hanem bevackolják magukat a hó alá, ezért könnyebb őket utolérni. Ugyanazokat a körülményeket teljesen másként értelmezi, látja. Amiben mi az akadályt és a korlátot látjuk, abban ő a lehetőséget keresi! Ezt a gondolkodásmódot kell nekünk, modern embereknek újra felfedeznünk magunkban!

Mit tegyünk?!

Ha életünk vezetésében a következő egyszerű néhány alapelvet betartjuk, és tudatosan használjuk, örökre barátságot köthetünk a létbizonytalansággal, és biztos léptekkel haladhatunk bármilyen cél felé.

A problémák helyett a vágyott célt tartsuk szemünk előtt, bármilyenek is legyenek a körülmények. Ne a vihart korholjuk, hanem tartsuk erősen kézben a kormányt!
Fogalmazzuk meg pozitív kijelentések formájában mire is vágyunk! Például: Anyagi biztonságban akarok élni. Egészséges maradok. Sok szabadidőt teremtek magamnak.
Ha a körülmények változnak, nézzük meg mi az új helyzet, és az új környezet adottságait figyelembe véve tartsuk továbbra is az útirányt. Nem az a fontos, hogy szél keletről vagy nyugatról fúj, hanem az, hogy mi északnak tartunk. A vitorlát kell úgy fordítani mindig, hogy a változó szélirány szerint a legnagyobb felületével fogja fel a hajtóerőt szolgáló szelet.
Ha ellenszél támad, nyugodtan eresszük le a vitorlát. Pihenjünk, vessünk horgonyt, és nézzük meg meddig tudunk egy helyben állni. Ha az ellenszél nagyon erős, menjünk vele visszafele bátran egy darabig. Sosem tudhatjuk előre mi történik ha már úton vagyunk.
Haladjunk! A túl sok egyhelyben állásban meglazulnak a tartókötelek. Lendületet vesztünk, és kinő a szakállunk… Célunkhoz az út sohasem egyenesen vezet, ezért ne féljünk a kitérőktől, sem attól, hogyha nem 100% pontosan, nyílegyenesen közelítünk. Minden megtett lépés számít!
Vegyük számba sikereinket, és ünnepeljünk! Bármennyire is hosszú az út, az utazás önmagában is ajándék! Figyeljünk minden apró örömteli dologra, ami utunkba akad, vegyük észre az élet csodáit és ajándékait, amit nap, mint nap elénk hoz. Ha a jót keressük, és azt figyeljük, a part is közelebb tűnik egészen biztosan!
Bízzunk magunkban! Vegyük számba mik az erősségeink, miben vagyunk jók! Miben számíthatunk egészen biztosan magunkra! Ha pozitív az énképünk, ha magunkat mi magunk szeretjük, a világ is könnyebben szeret bennünket!
Végül: Bízzunk másokban és a környezetünkben! A világ csak a felszínen változik. Jöhet szél és tengerár, a vízen át lehet kelni biztosan. Ha egymást kísérjük, ha egymást bíztatjuk, ha figyelünk arra, hogy ne csak magunkat, de másokat is segítsük. Kolumbusz 3 hajóval szelte át az Atlanti óceánt, de csak egyel tért vissza. Ez az egy hajó is elbírta a visszatérni vágyó legénységet. Tudjuk, hogy az egymásba vetett hit és bizalom megtérül: kétszer annyit kapok vissza mindig, mint amennyit adok, tanuljunk meg a kapni vágyás helyett, adni hát! Adjunk mi bizalmat, és meglátjuk ezerszeresen kapjuk vissza majd.

» Ezotéria - Célzás
» Ezotéria - Stressz - A gond-viselés lélektana
» Ezotéria - Ambíció - Hírnév bármi áron

Kérlek támogasd a Spirituális Ezotéria Könyvtárat!
(Please support the Esoteric Library!)

A TE támogatásodra is szükség van!
(YOUR support keeps this site running. Thank you!)